Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)

1936-08-30 / 198. (4047.) szám

Ü Franco tábornoknak titkos Abd el Krímmel? tervei vannak Ha elvész a felkelés ügye Spanyolországban* függetlenftlk Marokkót a AfodelKmn mégis megszökött a száműzetésből ■ ■ Beszélgetés az emir egyik hívével Ahd 0$ Ktim fam&im&h tőhirsdíszáíSásásí Ádschditfhen Tanger, augusztus 29. (MTP.) A Spanyol­Marokkóban nyugtalankodó benszülöttek között néhány nap előtt elterjedt a hir, hogy Abd el Krím Réuinion szigetéről, ahol száműzetésben élt, megszökött és partra szállt Északafriikában. A hírek szerint Abd él Krim csapatait szervezi, hogy folytathassa a szabadságharcot. Az euró­pai lapokat is bejárta a szenzációs hir s annak ellenére, hogy a francia hatóságok erélyesen cáfolják, Spanyol-Marokkóban már olyanok is akadnak, akik személyesen látták itt vagy amott a vezért. Elhatároztam, hogy utána já­rok a dolognak, nagyon komoly helyen ugyanis azt hallottam, hogy valóban igaz Abd el Krim szökése és jelenleg egyik hívénél Adschdirben rejtőzködik az emir. Adsdhdir az emir reziden­ciája és ha vallóban sikerült idáig eljutnia és itt elrejtőznie, akkor komoly baj van, mert innen nem lesz könnyű dolog kifüstölni, különösen ilyen zavaros időiében és félő, hogy ha dolgozni hagyják, maholnap fejünkre gyújtja itt £ szak­ai rikában a világot. Az emir barátai és rokonai között Tetuanból indultam él. Tetuanból Adschdirig mintegy kétszáz kilométer az ut, ma azonban éppen olyan nehéz keresztül jutni rajta, mint 1925-ben, amikor még harcok dúltak ezen a vi­déken. Az egész partvidéket és az utakat erősen őr­zik, minden európai ember gyanús és az autó­kat szigorúan ellenőrzik, mindéin kis zugát átkutatják a kocsinak, a legtöbb utast moto­zásnak is alávetik* 1925-ben Adschdir volt az emir főhadiszállása, innen irányította kabÜljaimak harcát. A kabilok, el kell ismerni, félelmes harcosoknak bizonyul­tak ebben a küzdelemben és Abd el Krim félel­mes ellenfélnek. Egy sokkal erősebb és remekül felszerelt spa­nyol és francia hadsereget tudott hosszú ide­ig sakkban tartani mindenre elszánt, de rosz- szul felszerelt s mint a harc likvidálása után kiderült, igen kis számú hadseregével. A lakosság annak ellenére, hogy a felkelők ol­dalán volt, nem vett részt a harcokban. Ezt is az emir akarta Így, aki tisztában volt véle, hogy egyszerre nem tud leszámolni a nagyon hatalmas ellenféllel. Ezen a vidéken most me­gint szó esik róla, amint hogy az elmúlt tíz év alatt sem hallgatott róla a krónika, megmaradt legendás alaknak, megmaradt vezérnek. Külön­ben is sok barátja, sőt rokona él itt, akik bizony ad­dig, amig az emir száműzetésben volt, nem maradtak tétlenül. Rendkívül ravasz politikusok, csak az ismeri ki magát közöttük, akitől nincs mit tartaniok, vagy hosszabb ideje itt él és barátságukba fo­gadták. A spanyol kormányzóságnak például valószinüleg nincs tudomása airiól, hogy a spanyolok által elismert Álcáidé des Ortes a hí­res idegengyűlölő és forradalmár Raisbuli csa­ládjából való. Raishuli kezdte meg tulajdonképpen a harcot, amit aztán Abd el Krim folytatott. A kabilok között a legnépszerűbb szabadsághős, akinek véres és szörnyű „hőstetteiről számos mese és ének tanúskodik. Ezeket a dalokat sokat lehetett mostanában me­gint hallani. Álcáidé maga neutrálisán viselke­dik, vagyis minden esetben Francának és meg­bízottjainak áll rendelkezésére, sőt katonatobor- zásban is részt vett — temészetesen vannak tit­kos jelszavak a fiatal kabilok között, akik be­öltöznek a spanyol idegenlégió egyenruhájába, amit nem lenne jó meghallani a spanyol tisz­teknek. Worid-copyright by Mitropress.: nek, — az egyik Menne smann fivér volt, aki a j Rif érdemeseit felfedezte — sok ezer frankjá­ba került, mig kiszabadult a hegyi kabilok ke­zei közül. A fehérekkel azonban fegyverek is jöttek az országba és a mi ellenállásunk is megerősö­dött. Azelőtt ócska rossz flintáink voltak, ma azon­ban minden kabil házában találsz egy, sőt több jó fegyvert, Manlicher, Dreiser, Winchester- fegyverekkel vagyunk felszerelve. 1909-ben kez­dődött az első harc, a mi időszámitásunk szerint 1287-ben. A mi harcosaink 75 ezer főnyi hadsereggel ál­lottak szemben és úgy elpáholták a spanyolo­kat, hogy azok hanyatt-homlok menekültek a hegyekből és egészen a tenger partig ker­gettük vissza őket. Csakhogy nem készültünk el velük ilyen ’köny- nyen, újra és újra visszajöttek és lépésről lépés­re vették el tőlünk a földeket. A nagy sivatag és a hegyek csak 1919-ben került a fehérek el­lenőrzése alá, tíz évig tartott a harc. Mit akar Abd el Krím? — Jó, jó, de hát mit akar Abd el Krim? Mit akar és mit tud elérni, ha visszajön? És egészen őszintén, kinek van baszna abból, hogyha ő I visszajön és felveszi a harcot? Informátorom komor, titokzatos arcot vágott,; óvatosain körülnézett és egészen halkan folytat-, ta: — Gondold csak meg, mi történik akkor, hogyha Franco elveszti a játszmát? Aki annyira a rohamra van beállítva, mint ő, az nem csinál­hat visszakozt, annak uj utat, külön utat kell valahol keresni. Talán van egy terv, amely a mi törekvéseink­be is belevág. Abd el Krim nem akart soha mást, mint Rif függetlenséget. Ha Franco vé­szit, akkor igyekezni fog önálló Marokkót lé­tesíteni, fejedelemmel, aki egyenrangú lenne a szultánnal. És Abd el Krim családja leg­alább olyan előkelő, mint a Reschid család, ahonnan a szultán származik. Abd el Krim te- ’• | hát trompf lenne a felkelők oldalán, ha kéz- _ nél lenne,. ♦ a ' — Nem üres kombináció ez? Az emir aligha :- fogja magát üres eszközül kiszolgáltatni a tábor­nokoknak, vagy ha igen, akkor csak azért, z hogy azután velük is leszámoljon, ezt meg ők i- maguk is tudják. Informátorom keleti bölcsességbe burkolózik, i- amiből megtudhatom, hogy sok mindent el akar b hallgatni előttiem.. :- Ha a bölcs ember nem tálál tevét, féltül a szu- :- marra, ha a szamár kidől kutyákkal is huzatja ít magiát, de azért a teve, szamár és kutya még nem szövetségesei. Abd el Krim tapasztalt ern- l- bér és okos ember. Ő tudja, hogy barátokra van >- szüksége és van sok barátja. Itt is, de Európá- k bán is. Kairóban, Irakban, Arábiában sok híve r- van az emirnek. Az izlám nem halott és a félhold pengéje nem rozsdásodott még be. — És honnan tudod, hogy francia, vagy más valaki a környezetéből kapcsolatot tart fenn Abd el Krímmel? — Mert az emir már útban van felénk, sőt nem lehet tudni, nincs-e már körünkben, s biz­tos lehetsz, hogy akármit is mondanak a hiva- it talos jelentésiek, az emir ebben a pillanatban n nincs többé rabságban ... ő Y. BEN ASSAR. Í936 augusztus 30, vasárnap, „Heten, mini @ Irta: Zeietaki Mária Külföldön találkoztam velőik, Olaszországban, Angliában, Ausztriában. De ebben az esetben a nemzetiség aránylag keveset határoz. Utcai-út­félen beléjük botlik az ember, elsősorban nyara­lás közben. Nr. 1-hez a nápolyi gyorson volt szeren­csém. Pár röpke pillanatig abba a csalóka illúzi­óban ringattam magam, hogy sikerem lesz ná­la. (Bevallom, nem volt éppen kellemetlen per­spektíva, mert a kupéajtón bekémklő csinos arc s a hozzátartozó igen épkézláb fiatalember, határozottan . vonzó jelenségnek számított.) De hajh, a kutató szemek kis habozás után tovasik- lottak felettem és az ablaknál ülő skarlátvörös körmöket és esőköpenyt viselő Miss-en állapod­tak meg. Nr. 1 tudniillik egy kifogástalan, csu­pa „dernier eri“-ből álló női ruhatár — no és a hozzátartozó hölgy után kutatott. Olyan part­nernőre volt ugyanis szüksége, akinek a toalett­jei feltétlenül ráirányítják még annak a pár bosz- szantó lénynek a figyelmét is, akiknek az ő Adonisz-feje, vakító eleganciája, hogy hogy nem nem tűnt fel. A Miss-ről rövid, de szakava­tott terepszemle után megállapította, hogy meg­felelő „keret" lesz. Melléüilt és arany cigaretta­tárcáját átlag tiz percenként eléje rakosgatta, nehogy a kupé nyolc utasa közül egynek is elke­rülje a figyelmét. Nápoly előtt pedig — miután a hölgy kijelentette, hogy kizárólag Patou és Molineux-modelleket visel — a szivét is a Miss, illetve a párisi divatkreátorok lába elé rakta. Hölgyeim, divatkirálynő jelöltek, akik ha nem is Párisban, de csodákat művelő 'kis varrónőinél dolgoztatnak, ne szál asszák el Nr. 1-eit! Legjel­legzetesebb ismertetőjele az, hogy — behunyl szemmel is rá lehet találni! De aki bírja a ká­bító illatokat, annak — ismétlem Hölgyeim — annak csak ajánlhatom. Csinos, remekül táncol Könnyedén. Hisz igaz, a feje, a szive, sőt leg­többször a pénztárcája is elég üres. Viszom önöktől is csak azt kívánja, hogy — a koffer­jük legyen tömve. Nr. 2. az a bizonyos dinamikus fiatalember S ha még hozzá történetesen amerikai is — szá­zat teszek egy ellen — ezt suttogja néha, ma- gafeledten, csókolódzás közben, partnernője fü lébe: „Tempó! Tempó!" Mindjárt első találkozásunk stílszerűen zajlót) le. A caprii „Hotel Quisisana" halijában ütlkö zött be'l-ém, teljes gőzzel persze. (Nr 2. mindi; | teljes gőzzel halad.) És öt percen belül — mia | latt én kicsit kábultam restauráltam a kisportol | férfimellel oly váratlan, durva kontaktusba ke rült orromat — lábaim elé rakta szivét. Meg hivott ebédre, ebéd után csónakázásra, este ki táncra és kilátásba helyezte, hogy caprii tartóz kodásom további tiz napjára ő gondoskodik maji programmról, „sűrített prog,ram‘‘-ról! Mert úgy mond, ő „a kor fia." Miután ezalatt testi-lell egyensúlyom eléggé helyreállt, megkérdezfeir hogy — a koron kívül — kinek a fia? Éz kicsit kiábrándította. Tudniillik a bemutat kozást és — amint ez a délutáni csóoiaikázásni Elszakadni a fezi szultántól Adschdirban megint sokat suttognak, de bi­zonyosat nem lehet megtudni, egyik közeli is­merősömet kerestem fel, akiről tudom, hogy mindenről pontosan értesülve van, ami a kabi­lok között történik. Arra a kérdésre, hogy mi igaz az Abd el Krímről szóló hírekből, nem fe­llel, mosolyog, bizonytalan, tétova mozdulatokat tesz a kezével. Látom, hogy igy nem boldogu-1 lók vele. Elkezdünk politizálni. Megkérdem, hogy ma is az e a programja az emirnek, mint volt tíz év előtt? — önállóság, feleli nagyon határozottan, el­szakadni Feztől, leszámolni a szultánnal, aki sa­ját birtokain kívül egyetlen talpalatnyi föld fö­lött sem rendelkezik többé Marokkóban. Tu­dod, hogy a legújabb törvények szerint a szultán csak a lakosság, de nem a föld fölött uralkodik, ö az emberek ko ünyzója, mondja a ravasz törvény, de nem a területé. kisült — az európai illemkódex összes többi sza­bályát ostoba, ósdi tradíción alapuló, felesleges Ldőpocsékolásnak tartotta. Ilyenformán ismeret­ségünk ugyancsak stílusosan, sőt drasztikusan rekordsebességgel szakadt félbe. A százhuszas! tempójú ifjú titánnak az agya ugyanis arányta­lanul és sajnálatosan lassan mozgott. Együttíé- tünk tizenötödik percében, szóval még az első félidőben" egyszerűen „darling“-nak kezdett d- m-ezgetni. Elég heves dvakodás következett, me­lyet Nr. 2., alias Mr. XX-ik század, igy fejezett be: — Menjen a pokolba! — Akkor hát a viszontlátásra. Ott u-gyis ta­lálkozunk még majd... — feleltem, mert utó­végre még sem lehetett sablonnal válaszolni er­re az eredeti istemhozzádra. Hölgyeim! Neo-platinahaju spont'ladyk — vagy akik bármily más téren dicsekedhetnek re­kordokkal — s akik persze mindenben a „neo“-t kedvelik és bírják a százhuszas tempót, tartsák jól nyitva a szemüket. Mert Nr. 2. „megy, fut, rohan, de meg nem áll, vissza sose néz...! Nr. 3-al ugyanaznap délután ismerkedtem meg, amikor Kicsit lankadtan üldögéltem a Ti- benus-vilia romjai között. Ö is ott üldögélt, még lankadtabban. Olasz volt, Mario-nak hívták. Lehet, hogy a szerencsétlen Mari-us hadvezér utóda volt s azt képzelte, Karthágó romjai kö­zött van... — Igen-igen udvarképes véletlen folytán ismerkedtünk meg. Néztem borongó, de egyébként határozottan klasszikus homlokát, fájdalmas tekintetét, szépen metszett szája mel­lett azt a két kis ezernyi keserű csalódásról me­sélő redőt és — megsajnáltam. (A részvét vég­zetesen szokott hatni a gyöngéd női szívre ...) Csak egy intés kellett és — máris megszámlál­hatatlan sebből vérző szivének vonaglásaibam gyönyörködtem. Ijedten láttam, hogy megfelelő mennyiségű balzsammal én dehogyis rendelke­zem. Hisz én azt hittem, hogy a modern Wex- ther csak aznap kelt hallóbbal és nem sejtettem, hogy badlábáná'l fogva hozta már a gólya is való­szinüleg pénteken, 13-án ... És igy másfél órai keserves szamaritánuskodós után — én is csak azoknak a lelketlen nőknek a táborába léptem, akik „nem értették meg komplexumait, nem elé­gítették ki leikét, s uj sebet ütöttek szivén." (jria ugyan még volt rajta ép hely. . .) Hölgyeim — és ezt a női szolidaritás diktálja nekem — óvakodjunk! Óvakodjunk, mert Wer- ther csakúgy, mint Chateubriand René-je, infi- ciálta korát. És Nr. 3., hosszabb távon, felitéttle- ienül inficiá'lja partnernőjét. Az ő szeme csak a felhők sötét szegélyét látja, füle a zenében csak a bánatos motívumokat hallja, az újságban leg­először a szerencsétlenségeket olvassa. Igazán nem tudom, akkor átragad-e rá a jókedv egy szikrája, ha a ,közkívánatra elhunyt gazdag nagy­bácsit kíséri ki utolsó útjára a zokogó, de tul- boldog rokonság? Nr. 4. a művész. Amelyikbe én botlottam be­le, az zongoraművész volt s történetesen ma­gyar. Ennek is elég komplikált léiké volt, de nem kívánta a partnerétől, hogy azonnal és még hozzá hibátlanul fejtse is meg lelkének rejté­lyeit. Nem volt egyoldalú: szerette a holdfényt, de a haboskávét is. Mindössze hellyel-közzel 1 — hisz ez a művészek legszentebb privilégiu­ma — roppant szórakozott volt. így például két­szer is csak úgy egész „mechanikusan", a karo­mon felejtette a kezét. Mikor figyelmeztettem, sebzett csodálkozással nézett rám. Ezenkivül — a pénztárcáját felejtette otthon, éppen mikor cukrászdába mentünk. A második ilyen alkalom­mal én néztem rá sebzett csodálkozással, mire az ő „szeizmográf érzékenységű müvészlelké- ben" az iránt támadtak kétségek, hogy hátha én is csak olyan anyagias lélek vagyok, mint a többiek. S amikor ez a kétség bizonyossággá ér­lelődött — a nyolc líra megkérésének drámai pillanatában — uj csalódással — no és két ha­boskávé árával — gazdagabban mondott búcsút nekem. Hölgyeim, Nr. 4-et csak azoknak ajánlom, akik mecénási ambíciókkal és — mecénási pénz­tárcával rendelkeznek. Nr. 5-el Innsbruckban találkoztam össze. „Fején 'kis krikett sapka volt és fürgén járt és könnyedén ...“ Pedig egy mázsánál föltétlenül többet nyomott, ami azonban egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy pöttöm kis tíroli nad­rágot ne viseljen. Szája pedig — márha történe­tesen, ritkán abbahagyta a handabandázó szó­noklást — rendületlenül vigyorgott. Különben ez a vigyorgás is kiabált, ezt ordítozta a szembe­jövő félé: „Néz rám, ugy-e csoda stramm, talp- l ráesett fenegyerek vagyok! Igaz, vannak is ám sikereim s ha szerénységem nem tiltaná ...!“ És ( .szerénysége — bár minduntalan harsányan tilta­kozott — a végén mégis sok nagyon sok enged- j ményt tett... S igy azután a „Tircler Hof" húsz-harminc főből álló közönsége három nap lefolyása alatt pontos képet nyert Nr. 5. testi- lelki kiválóságairól, Ítéletének csalhatatdanságá­Í ról és páratlan minden téren egyformán tökéle­tes szaktudásáról. — Csak az lep meg — jegyeztem meg egyik „monológja" után — hogy iá) m univerzális zse­nit kielégít a mi sekélyes társaságunk!? — No, no, maga talán túloz kicsit, de azért kedves, igazán jóleső az ilyen elismerés, — £e­! lelte és jobban ragyogott, mint valaha. Szóval sebezhetetlen volt. Saját butaságának, határtalan önhittségének páncélján nem hatolt át semmiféle szatíra. — Aznap szinte zúgolódni kezdtem Isten ren­delése ellen. Hát igazságos az, hogy a „lelki sze­gények", szóval a mennyek országának edismert rész'lcttulajdonosai, már itt a földön ilyen bol­dogok legyenek? Mert mi tesz boldoggá, relatíve boldoggá legalábbis, ha neun a saját tökéletesség­be vetett sziklaszilárd Int?! Márpedig ez a meg­győződés csak a százszázalékos lelki szegények­nek, csak a Nr. 5. impozáns méretű butaságával felvértezetteknek jut osztályrészül. Hölgyeim, 'azok, akiket alacsonyabb rendüséi- gü érzés kinor. és emmellett könnyen befolyá­solható természetűek, asszimilálódásra hajlamos ’ természetűek ne szalasszák el Nr. 5. 'társasá­gát! (Mit beszélek!?) Nr. 6. társaságát nem lehet ■ elszalasztani, azt legfeljebb elkerülni — gyors meneküléssel!) Nr. 6-al éppen a „gyors menekülés" után • akadtam össze, egy kis cukrászda sarkában. Az igazság azonban az, hogy a Rif, az Atlasz és az oázisok népe soha nem hódolt be neki. Ma sem. Azt tudod, hogy még évtizedekkel ezelőtt két táborra szakadtak a törzsek, az egyik cso­port a szultán híve, a másik pedig csak a sbe- rifet, az egyházfőt ismeri el, ugyanúgy, mint itt a Rifiben. S akikor azt is tudod, hogy éppen a franciák és spanyolok adtak jogot és lehetősé­get arra, hogy elvegyék a szultán nevében föl­dünket, sőt életünket. Te már valószinüleg nem emlékszel Maciéans nevű skót kalandorra, aki vagy egy emberöltővel ezelőtt megjelent közöt­tünk és az angolok támogatásával kiharcolta Abd ul Aziz szultánnál, aki gyönge is vek, meg kor­rupt is, hogy az idegeneknek koncessziókat adjon. Akkor özönlöttek el földünket a keresztények. Csakhogy akkoriban még nem ment a dolog olyan könnyen, nem lehetett velünk fél kézzel elbánni. Régi harcok emlékei — Ismered a hegyi kabilok harcának részle­teit. S emlékezni fogsz még arra, hogy ezek a hegyi rablók sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalkozók százszor is meggondolták, mielőtt útnak indultak volna hegyeink felé. Egy mámét- * S

Next

/
Thumbnails
Contents