Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-25 / 193. (4042.) szám
4 1936 augusztus 25, kedd* Az amerikai igazságszolgáltatás legújabb szenzációja A napokban megkezdődik az amerikai szadista-szekta monstrepöre Ötszáz vádlott ■ Egy titokzatos szekta rémtettei ■ Uj Mexikó női rendőrfőnöke tehetetlen volt, egy newyorki újságíró leplezte le a titkos társaságot ■■■ A leleplezőt agyonlőtték ■■-----A PMH munkatársától--------Santa Fé, augusztus 24. (MTP) Amerikának megint szenzációs bünpöre van előkészületben, Amerika a bűnügyi szenzációk országa, de az, ami most az Unió déli államaiban készülődik, valóban egyedülálló. A közel jövőben meg fog kezdődni egy pör, amelynek nem kevesebb, mint ötszáz vádlottja van. Valamennyien egy titkos társaságnak a tagjai. A társaság a volt mexikói államokban garáz- dálkodott és az elképesztő rémtettek egész tömegét hajtotta végre és másfél éven keresztül rettegésben tartotta a falvak és városok lakosságát. A társaság tagjainak számos gyilkosság és az erőszakosságok egész sora terheli a lelkét. A rémtetteket napról-napra, helyesebben éjsza- káról-éjszakára követték el, anélkül, hogy a hatóságok le tudták volna, vagy le akarták volna leplezni a társaság tagjait. A leleplezést aztán nem is hatóságok végezték, hanem egy newyorki ujságiró, akit lapja kiküldött, hogy számoljon be riportsorozatban a banda működéséről. Az ujságiró pompás munkát végzett, sikerült a banda valamennyi tagját rendőrkézre adnia, ellenben bravúrjának nagy volt az ára: ő maga életét vesztette. A szekta hátborzongató ájtatosságai Az ujságiró először egy volt cowboytól kapott részletes fölvilágositást a banda működéséről, azután Uj-Mexikóba érkezve, azonnal érintkezésbe lépett a rendőrséggel, ahol a legnagyobb meglepetéssel tapasztalta, hogy a titkos szektákkal és gangszterekkel zsúfolt körzetnek egy nő a rendőrfőnöke. Azt is konstatálta rövid idő alatt, hogy a női rendőrfőnökkel nem nagyon boldogul, tehát elhatározta, hogy maga fogja leleplezni a titokzatos társaságot. Albuquerquebe való megérkezése után azonnal vezető s titkár után kutatott és rövid válogatás után föl is fogadott egy Jósé Trujillo nevű fiatalembert, aki megbizható, értelmes és azonkívül munkakedvelő fiatalembernek látszott. Azt persze az ujságiró nem tudhatta, hogy titkára maga is lelkes hive a titkos szektának. A titkár révén rövidesen részt vehetett a titkos szekta egy összejövetelén. A szekta tagjai azt vallották, hogy a test teljes meggyilkolása árán szabadulhat meg bűneitől a lélek. S ezért a legfantasztikusabb önsanyargatásokat eszelték ki. Hátborzongató flagelláns jeleneteknek volt az ujságiró tanúja. Az extázis paroxizmusában a szekta tagjai egymásnak estek és össze-vissza- szurkálták és korbácsolták egymást. A szekta egyik főmestere, akiről az ujságiró azonnal megállapította, hogy mindenre elszánt gangszter, azt hirdette, hogy éppen a legfőbb jó, amit a hivek egymással szemben gyakorolhatnak. A társaság attól sem riadt vissza, hogy úgynevezett nagy ünnepeiken a Ku-Klux-Klané- hoz hasonló fekete csuklyákba öltözve végigvonultak Albuquerque uccáin és a járókelőket félholtra korbácsolták és szúrták. Egy ilyen ünnepi processziónak számos halálos áldozata szokott lenni. Sokan a szekta tagjai közül kaktuszlevélből készült keresztet is hordtak, amelynek tüskéi minden mozdulatnál mélyen behatoltak a testbe. Az „élő Krisztus“ megfeszítése Az ünnepi szertartás éjszaka egy, csak a beavatottak által ismert helyen elrejtett „templomban" folytatódott. A „templom" egy sziklaüregben volt s ott Krisztus megfeszítésének profánul realisztikus ábrázolására került sor. A szekta tagjai számára természetesen a legnagyobb dicsőség volt az „élő Krisztust" eljátszani. Ez abból állott, hogy a kiszemelt áldozatot valóban keresztre feszítették, tagjai szögekkel verték keresztül és őrjöngő extázisbán guny- szavakkal és becsmérlésekkel halmozták el. A szekta durván blaszfemizáló tanai szerint az illető ezzel megváltotta tagtársait összes bűneiktől. A hatóságok tudtak valamit ezekről az éjszakai „ájtatosságokról", de nem tudták biztosan, hogy ml történik a sziklatemplomban. S nem is igen mertek utánanézni, mert azt vallották, hogy a szekta tagjai között nagyon sok befolyásos és tekintélyes személyiség van. A newyorki ujságiró azonban nem volt ilyen tapintatos, mint a helyi hatóságok és sikerült neki nemcsak bejutni a szekta templomába, hanem még fényképfölvételeket is készített az ott látottakról. Gyilhot a fanatizmus A fényképfölvételeket titkára megtalálta az újságírónál és gondolkozni kezdett, az a gyanúja támadt, hogy gazdája nem is ujságiró, hanem rendőrkém, aki csak adatokat gyűjt a szekta tagjai ellen. A fanatizált fiatalember úgy érezte, hogy kötelessége megakadályozni a rendőrkémnek vélt ujságiró további tevékenységét és egy reggel gazdáját hátulról agyonlőtte, a ke- zeügyébe kerülő fényképlemezeket pedig megsemmisítette. Azután jelentkezett a rendőrségen, ahol primitív mesét adott elő arról, hogyan találta meggyilkolva gazdáját. Vallomása szerint rablók támadták meg, akik először végeztek vele s afölötti dühükben, hogy a féltve őrzött kis kazettában nem kincseket találtak, hanem csak fényképlemezeket, a lemezeket összetörték. Csakhogy egészen pülönös pechje volt a fiatal titkárnak. Ugyanakkor, amikor a rendőrségen volt, megjelent följelentést tenni a szekta tagjai ellen egy mesztic házaspár, akik előadták, hogy a társaság tagjai megtámadták őket saját házuk előtt, eretneknek csúfolták őket és megbélyegzésül mindkettőjüknek levágták egyik fülét. Alighogy megpillantották Trujillót, mindketten kiielentették, hogy az egyik támadóban föltétlenül ráismertek az ujságiró titkárára. Trujillót vallatóra fogták és a vallatás során beismerte, hogy az újságírót ő maga gyilkolta meg, számos terroraktusban vett részt. Az ő vallomása alapján Miss Dunlop, Uj- Mexikó rendőrfőnöke huszonnégy óra alatt letartóztatta a szekta valamennyi vezető tagját, akik között számos előkelő farmer és kereskedő van, sőt néhány magasrangu állami hivatalnok' is volt közöttüK. Amerika közvéleménye nagy érdeklődéssel néz a szenzációsnak ígérkező tárgyalás elé, amely a napokban megkezdődik. Kitiltották Csehszlovákiából a Pesti Napló-t és a Pestet Lloyeí-ot Prága, augusztus 24. A hivatalos lap holnapi száma közli a csehszlovák belügyminisztérium és a külügyminisztérium határozatát, amellyel a Budapesten megjelenő „Pesti Napló" és a „PesteT Lloyd" cimü napilápoik szállítási jogát Csehszlovákiában megvonja és az említett két lap terjesztését a köztársaság területén 1938 augusztus 15-ig betiltja. Úszó aknák a konstancai kikötőben Konstanca, augusztus 24. A parti halászok tegnap jelentették a kikötőparanosnokságnak, hogy a kikötő bejáratánál a szabad tengeren két úszó aknát vettek észre. A kikötő parancsnokság nyomban intézkedett az aknák kil.alá- szásáról. Eddig senki nem tudja megmondani, az úszó aknák eredetét. Szlovenszkón épül az első fakoikival kirakott országot Prága, augusztus 24. A liptószentmiklósi járásban ezekben a napokban kezdték meg egy országút építését, amelyet fakockával raknak ki. Az országút Németlipcsén át vezet s 1200 méter hosszú lesz. Az úttest alapja olyan, mint más utaknál. Vékony kavicsrétegre kerül végül a legfelső réteg, a fakocka. Az utat szegélyező kockák éle 32 centiméter, a többi kockáé 10 centiméter. A kocka különlegesen impregnált fenyőfából készült. A kockák közé aszfaltemulziót töltenek. Ha a faburkolat beválik, úgy rövidesen más vonalakon is bevezetik azt. Labdarugómérkőzés a kültelken: tó sebesült Budapest, augusztus 24. (Szerkesztőségünk telefonon jelenti): Az egyik külvárosi labdarugó pályán tegnap folyt le a „Sparta" mérkőzése az „Az Est" csapatával. Játék közben a labda a közönség közé repült. A. labdán előbb csak a nézők veszték össze, a mérkőzésbe aztán a játékosok is beleszóltak, végül a rendőrség vetett véget a „nemes" viadalnak. Eredmény tizenhat sebesült s ugyanannyi letartóztatás. IBIMmJ Párisi kaland — ELBESZÉLÉS — Irta: Farkas István (5) — Elég volt, menjünk el már innen! Péter örömmel fizetett és még nagyobb örömmel távozott. A tánchelyiségben elvesztette a nürnbergi tartózkodás árát. Most nem bánta. Azt sem bánta volna, ha Páris ismeretlen marad előtte és ő egy csöndes korompai vendéglő asztalánál ül együtt ezzel a leánnyal. Vágy lórumot játszanak egy tiszta, enyhe világitásu szobában, fent a domboldalon, ahol fenyők ko- szoruzzák a katonás sorokba épített, majdnem egyforma házakat s csak a berlini gyors hallha- tóbb dübbörgésére figyelnek föl a kinti világra. A Clichyn éppen olyan volt a forgalom és a tompa emberi moraj, mint másfél órával azelőtt. A csillagok elhomályosodtak az éjszaka millió lámpával díszített fényességében. A háztetőkön fényreklámok égtek és a nagy lármában a nyitott ablakok mögött talán szőkefürtü gyermekek angyalokkal álmodtak. Minden lehetséges volt az életnek ebben a gyorsan perdülő, roppant forgatagában, amely úgy ráfeküdt a benne élő emberekre, mint egy lerughatatlan, szorosra ágyazott nagy takaró, amely alól nincsen menekvés ... 7. A Rue Bucin már teljes volt a csönd, amikor Péterék a kis szálloda elé értek. A ház aludni látszott és a nagy csöndességben csak a lámpák világítottak, mint éber őrszemek. A nappali élet itt végleg elpihent, a kispolgárok, diákok és más szegény emberek a kenyeret adó másnapra pihentek. — No jöjjön, — hivta Katalin Pétert, amikor már a kapu előtt álltak. — Odafönt még egy kicsit elbeszélgethetünk. Péter kisdiákos elfogódva ment a szűk lépcsőkön a leány után. A falépcsők halkan nyikorogtak lépteik alatt, mintha az alvók álmát kisérnék. De senki sem ébredt föl lépteik neszére, s csak akor vetették le a lépcsők homályos félelmét, amikor a kis szobában felgyújtották a lámnát. Üljön le, — parancsolta a leány. Józanul, szemében anyás derűvel nézett Péterre. A bútorok megelevenedtek. Az ósdi kettős ágy megszinesedett és kíváncsian nézte az uj arcot. A nagy állótükör benépesedett láthatatlan árnyékokkal és valamikori csókok képét vetítette. A leány úgy elvegyült a tükör hátterében, mint a lankadó szivárvány. —• Fáradt, ugy-e? -— kérdezte Katalin. Péter gépiesen, mintegy álomban felelte rá: — Igen, fáradt vagyok. És csak ült, kisgyerek módján, hunyorgatta a szempilláit és úgy nézte lopva a leányt, aki frissen, szelíd asszonyisággal állott előtte. Szerette volna az ölébe ültetni, szeretett volna vele is úgy játszani, mint egy a Montparnasseon talált kis barátnőjével tette, de a leány egy darab otthont jelenített meg előtte és olyan távol állt a testétől, mint soha más nő nem állott. — Most már nálam fog aludni, ugy-e? — kérdezte nagy szünet után újból a leány. — Késő van már, meg aztán magának szállodája sincsen. Én megosztom ezt a szobát. Péter most tágra nyitotta a szemeit. Mereven, csodálkozó pillantással birálta a leányt, szerette volna megismerni, kivel került össze, és a Pont des Ártson eltöltött idő hirtelen elébe vetült és a folyó lassú, suttogó folyását is hallotta. — Persze, nem kell mindjárt rosszra gondolnia — tette hozzá a leány —, mert én idegen férfivel még nem aludtam egy szobában. De maga olyan, mintha a testvérem lenne. Mintha évek múlva most találkoztunk volna hosszú ut után. — Nem kell mind készpénznek venni, — gondolta Péter. — Ezt már mások is mondták. A nők mindig találnak valami kibúvót, hogy ne egyszerre leplezzék le magukat. De csak ült és nem szólt, nézte a leányt, kivilágított körutakra gondolt, ahol még most is ezernyi pár nevet, sétál, örül kettesben az életnek, hogy aztán homályos szobák lepjék be őket és muzsikáljon nekik a szerelem. Az egész Párisban ott muzsikál az a bolondos, éjszakai szerelem, s a kivilágított uccák százaiban gyerekes, kedveskedő szavak zuhatagában igy él ez a tömeg, amelynek nappala egy földfölötti bányához hasonló. — Igen, — mondta most hangosan Péter, mintegy szavakba foglalt pontot téve gondolataira. — Itt alszom. Aztán egyszerre csak hozzálépett Katalin, odahajtotta fejét a vállára és mesélni kezdett neki valami furcsa álomhangon, amelyből kirajzolódott Korompa képe, az egész Szepességé, egy gyermekkor emlékeitől megvilágítva a párisi alvó ucca negyedik emeletén. A hangok tompa fátyol mögül jöttek, de aztán mindjobban kiszínesedtek, megfényesedtek, és Péter úgy hallgatta őket, mint akit öreg dajka vagy jóságos anya igyekszik álomba ringatni. — Mikor még kisleány voltam — ömlött ez a mesélő anyahang a leányból —, egyszer fölmentünk a Szkálára. Maga nem tudja, hogy hol van az a hegy. Ott van Korompa fölött, egy kicsit messzebb, jó háromórás ut hozzáértő lábaknak. Onnan néztünk végig a Hernád kezdődő völgyén, ott volt előttünk Olaszi, ott láttuk Iglót, és a hegyek fölött napfényes időben ránkmo- solygott a Tátra is. Akkor még háború sem volt, egészen kisleány voltam s ez volt a jutalmam a jó bizonyitványért, hogy a képeskönyvön kívül oda a Szkálára is fölvittek. Akkor azt gondoltam, hogy ime, az egész világ előttem áll, a lábam alatt fekszik vagy fölérem a szememmel, és olyan jól esett ott nézni, mint amilyen Ízletes volt a málna meg az áfonya, amit a sürü erdőkben szedtünk. A képeskönyvem is velem volt, Tutsek Anna valamelyik könyve, a címére már nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy magyar leányok számára irta Annus néni. Akkor énekelni szerettem volna, az édesapám énekelt is, a nővérem, a fivérem ott játszottak, szaladgáltak körülöttünk és én olyan jól éreztem magam akkor, hogy amikor először említettük az indulást, sírva fakadtam . .. Péter érezte ,hogy a leány feje megremeg a vállán. Furcsa és szelíd meghatottság ölelte őket együvé, maga is kisgyerek korára gondolt, és a nagy, lélekparancsolta csöndben kiröppent szájából egy picike sóhaj. Méz édessége csüngött a ki nem mondott gondolatokon, s mint arannyal hímzett szálak, kitörő érzések elvesztek ebben a biborszinü egyvelegben. A kezük is összeért, aztán a leány szép, szomorúvá vált szemeivel mélyen a Péter szemébe nézett. Kisvártatva a szájuk is összeért, és boldogan bugyborékoló, otthonos, testvéri csókban forrtak egybe. — Mára talán elég volt, — mondta fáradtan a leány. — Itt az ideje, hogy aludni menjünk és ne traktáljam magát dajkamesékkel. Mindjárt vetkőzni is kezdett, szégyen és félelem nélkül, az öregedő, józan szüzek természeJ tességével, és sejtette, hogy Péter is épp oly nyugodtan fog lefeküdni, hogy ugyanarra az elmaradt gyerekkorra, ugyanazokra a hegyekre, völgyekre, folyókra, fákra és virágokra gondoljanak. Néha egy magára maradt autó búgott föl az álom elé való készülődésbe, s mindketten azt gondolták, hogy a fenyvesrigó hangja, amely őket keresi a láthatatlan fák között. 8. Két napig éltek igy mindent elfelejtő, testvériségben. Kint jártak a boulognei erdőben, ahol együtt csónakáztak a kacagó párokkal. A Gare du Nordtól gyalog vágtak neki a le-burgeti útnak, hogy megbámulják a repülőteret s gondolatban a gépek szárnyain küldjenek üzenetet az otthonnak, az egész világnak. Este beültek a Casino de Parisba és együtt nézték Mistinguette fiatalos táncát. Ott ültek a Notre Dame előtti téren, s amig az apró szobrokat nézték, szivükben fölcsendült a torony legöregebb harangja. Bent ültek a Danton-moziban, a Boulevard Saint Germain olcsó színházában, s kacagtak a Micky egér kalandjain. Elmentek a Boulevard Saint Michelre. ahol Adyval együtt hallották a füstös, furcsa, bíbor rőzsedalokat. De nem jutott eszükbe a halál, s amerre jártak, minden csupa életet lehelt rájuk. A Luxembourg-kertben együtt nézték a medencék körül örvendező gyereksereget, s maguk is vettek kis hajót, amit a medencére bocsátottak s nézték, hegy hu1lA"~ik a mesebeli, aoró tengeren. És Péter nag ' ~3Zszal mindjárt szavalni is kezdte: — Ha éjjel a tengeren, két gálya egymás mellett elme; árbóclámpájuk rögtön fölrepül, köszöntik egymást ismeretlenül ott künn, a tengeren . . . A kis hajók árbóclámpa nélkül, simán úszkáltak a medence vizén, s a gyerekek nem csodálták meg érte őket, mert más felnőttek is ve’ük együtt játszottak, s ha a hátuk mögött nem lett volna ott a szobrokkal ékes szenátus palo'ája, az egész Luxembourg-park nagy játéktérré változott volna, amelyben még a szenátorok is hajócskákat eregetnek. A versről Katalinnak pesti tanulása j’ ott eszébe, Endrődi és Ady nagy költői ver: r z a század elején, amelyből a Tücsök-dalok szép za- kállu szerzője került ki vesztesen. Akkor már Párisba beszökött az ősz, a Gare de 1‘Est Hegen vándor röpitett hazafelé, hogy az álmos magyar rónát és az alvó hegyeket uj életre ke! .se, s most itt, éppen Párisban olyan gyerekes .'üresén hatott a Hajók találkozása. De azért cg iitt örültek mindennek, aki közös múltra emlő iz- ,tette őket, s Péter nagy hegyesen lépdelve a kavicsos sétányon, még azt is szavalni ke: Ite. hogy: „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra. . ." S olyan jól esett nekik a játék, hog>- a könny kicsordult a szemükből, és a kacagd ha belevegyült minden olyan szépség, amelyet ez a roppant város csak az őt megértő emberednek tud nyújtani. (Folytatjuk.)
