Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-08 / 153. (4002.) szám
1936 julius 8, szerda. ■TOXGaMAG^RHTMiSP izgalommentes elődöntő Két osztrák, egy csehszlovák és egy magyar győzelem a KK harmadik fordulójában Csak az Újpest ért el sikert idegen pályán ■ A Sparta három gólos előnnyel, a Slavia ugyanannyi hátránnyal játszik revánsmeccset ■■ Idegenben kikaptak az olasz csapatok ■■ Ivancsics magyar biró nagy sikere Prágában Prága, Julim 7. A Középeurópai Kupa III. fordulója, amely már a verseny elődöntőjének számit, teljesen nyugodt mederben folyt le és egy találkozás kivételével a honi csapatok győzelmével Végződött. Az eddig kitünően szereplő csehszlovák csapatok nem a legjobban abszolválták az elődöntő első mérkőzéseit. Bár a Sparta szombaton három góllal győzött az AS Róma ellen, nagyon kétséges, hogy a vasárnapi revánsmérkőzésen az örökváros forró talaján elegendő előnnyel indul-e majd a bizonyára erős küzdelembe. A Slavia hasonló gólaránnyal vesztett Bécsben az Austria ellen és a jövő hétfőn Prágában a Ferencváros ellen mutatott bravúrra lesz szüksége, hogy a középdöntőbe juthasson. A harmadik csehszlovák csapat, a prossnitzi SK — mint az várható is volt — saját pályáján kikapott a kitűnő formában játszó Újpesttől, amelynek továbbjutása most már kétségtelen. A bécsi stadionban az Ambrosiana— amely vasárnap egyedül ragadtatta el magát durvaságra — kétgólos vereséget szenvedett a Vien- nától. A bécsi csapatnak a jövő vasárnap a milánói revánsmeccsen szintén nagyon melege lesz A négy mérkőzésnek összesen mintegy 72.000 főnyi nézője volt. Az elődöntő első mérkőzéseinek sima lefolyásához nagyban hozzájárult a ki küldött birák erélyessége és pártatlansága. A lég nagyobb sikert Prágában szombaton a magyar Ivancsics Mihály aratta, akinek működéséről a csehszlovák sajtó a legjobb bizonyítványt állította ki. A szombati és vasárnap! mérkőzésekről az alábbi Jelentéseink szólnak: Sparta-AS Róma 3:0 (2:0) Prága, julius 7. Szombaton 34.000 néző előtt a Sparta fölényes győzelmet aratott a római csapat fölött, amely az első perctől kezdve — valószínűleg taktikai okokból — védelemre rendezkedett he. A Sparta nagyobb gólaránnyal Is győzhetett volna, de Burger hiánya erősen érezhető volt. Ezzel szerűiben a fedezetsorban bemutatkozó Radó teljes sikert aratott. A csatársorban Kalocsay elégített ki a legjobban. A gólokat Zajicsek, valamint Kalocsay beadásából Faczlnek és Nejedly lőtték. — Az olaszok egy-két támadása veszélyes volt és főleg Bernardini okozott néha ijedelmet a meggyöngült Sparta-védelemnek. A végig fair mérkőzést Ivancsics mintaszerűen vezette. Újpest—SK Prostéjov i:0 (0:0) Prossnitz, julius 7. A prossnitzi közönség, amelynek sorából 8ü00-en gyűltek össze vasárnap az Újpest—SK Prostéjov mérkőzésre, megcáfolta ama hireket. 'hogy a multiheti botrányt az Admira ellen ő idézte elő. A magyar csapat elleni mérkőzés teljes rendben folyt le, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a vendégek nagyszerű játékot mutattak és a KK-bizottság által egy hétre felfüggesztett Culik nélkül kiálló honi együttest megérdemelten, talán csekély gólaránnyal is, győzték le. A prossnitzi csapatban Seper helyettesitette Öu- likot, akinek kiesésével az SK csatársora nagyban meggyöngült. Ezzel szemben az újpesti csatársor: Pusztay, Vincze, Kállai, Zsengellér és Kocsis pompás formában szerepelt. Az uj magyar „ötös-fogat“ minden akciója veszélyt rejtett magában és az SK csak védelmének köszönhette, hogy több gólt nem kapott. Az egyetlen gólt az 55-ik percben Kocsis beadásából Zsengellér rúgta. — Úgy a Prostejovban, mint az Újpestben igen jól játszott a kapus. Hóri a mérkőzés végén egv 20 méteréé bombaszerü szabadrúgást is kimentett. Barlassina olasz biró kifogástalanul látta el tisztjét. Austria — Slavia 3:0 (0:0) Bécs, julius 7. A bécsi stadionban 40.000 néző előtt folyt le a Slavia—Austria és a Vien.na— .Ymbrosiana-mérkőzés. Mindkettő honi sikert hozott. A Slaviában ezúttal is gyönge volt a védelem és a halfsor, úgyhogy a csatársor egymagában nem volt eredményképes. Az első félidőben a Slavia jól védekezett, azután azonban az osztrák kupagyőztes jo'bb csatárjátéka érvényesült és Plánicska kénytelen volt Riegler, Stroh és Je- rusalem góljait kapujába befogadni. A Slavia közben két gólt ért el Vytlacsil és Bradács révén, amit Majorszky (Budapest) biró lesállás cimén nem ismert el. A Slavia tiltakozott a bitói Ítélet ellen és a vereséget, a prágai sajtó Majorszky rovására is Írja.— A meccs nyomasztó bőségben folyt le és csak a második félidőben hozott élénk eb b küzdelmet. A bécsi csapatban Zöhrer kapus, a Slaviánál csupán Plánicska és Bradács tűnt ki. Prucha centerhalf és Truhlár szélsőfedezet teljesen csődöt mondott. Az utóbbi segitette hozzá Eieglert az első gólhoz. Vienna—Ambrosiana 2:0 (0:0) Lanyha játék, melynek során a Viénna öreg legényei: Hoffmann, Gschnveidl és Rainer tűntek ki. A milánói csapat az első félidőben fölényben játszott, később azonban visszaesett és durvás- kodni kezdett, de a prossnitzi Kríst biró erélyesen lépett fel és a botrányt megakadályozta. Az első gólt a 34-ik percben Machu lőtte ll-esből, négy percre rá Pollák beállította a végeredményt. Flóra borozó PR All A XII, FOCHÖVA 121 A szalmfwzvegi/ek kedvelt találkozó helye. Cigányzene # Tánc 0 Jó bor Nagytapolcsány győzött Vágbesztercén Vágbeszterce. julius 7. A nyugatszlovenszkói divízió első selejtező mérkőzésén a nyugati zsupa bajnokcsapata, az SK Tapolcsány 4:2 (0:1) arány* bán győzött a középzsupa bajnoka: a vágbesz* tercei Sparta ellen. Az első félidőben a honi cea^ pat volt fölényben és Dikszer révén gólhoz jutott. Helycsere után a Tapolcsány rutinja érvényesült, s Fárezkv, valamint Tomasek két-két góljával győzött. Dr. Beüli Gyula (Pozsony) kitünően bíráskodott. Szombaton a Sparta Losoncon játszik a ma* gyár bajnok LAFC ellen. * A cseh vidéki divízió selejtezőmérkőzésein a königgrátzi Olvmpia a Sem ily t 7:3 és a brüxt SK Most az SK Nyrant 5:2 arányban győzte lón 1'. *: • Nagyszerűen sikerültek apöstyéni nemzetközi uszónapok Ausztria úszói legyőzték a csehszlovákokat ■■ A magyar világbajnok vizipólócsapal kettős győzelme ■ ■ ■ Csehszlovákia vizipólócsapata győzött az osztrákok ellen ■ ■ ■ Négy csehszlovák uszórekord Pöstyén, julius 7. (Tudósítónk jelentése.) A pöstyéni háromnapos nemzetközi uszóverseny minden tekintetben nagyszerűen sikerült. A szombaton, vasárnap és hétfőn lefolyt Ausztria- Csehszlovákia uszóversenyek, valamint a csehszlovák, magyar és osztrák vizipolócsapatoknak mérkőzései nagy és előkelő közönséget vonzottak, Mindhárom nap gyönyörű időjárás uralkodott és a versenyek megrendezése kifogástalan volt. Hétfőn a nézők között Kaspár érsek is megjelent. Csehszlovákia és Ausztria uszóversenye az osztrákok 69,5:60.5 minimális győzelmével végződött. A verseny négy csehszlovák rekordot is hozott. A hárpmnapos verseny eredményei voltak: 400 m. gyorsuszást Seltenheim (o) 5:26, 2. Schiller (o) 5:28.8, 3. Frucht (Pozsony) 5:32.8, 4. Miksovsky (Pozsony). 3- szor 100 m, vegyesstaféta: Ausztria 3:34.8, 2. Csehszlovákia (Baderle, Erbert, Kovarik) 3:35.5, uj csehszlovák rekord, 200 m. mellúszás: Hölz (o) 2:52.9, 2. Erbert (cs) 2:53.8 perc, csehszlovák rekord. 100 m. hátuszás: Baderle (Pozsony) 1:13.4, uj csehszlovák rekord, 2. Kellner (o) 1:15.3, 3. Seitz (o), 4. Samánek (cs). 4- szer 10 m. gyorsstaféta: Ausztria 4:17.8, 2, Csehszlovákia (Wrba, dr. Steiner, Frucht, Kovarik) 4:20.4 p. 100 m. gyorsuszás: Kovarik .(Nagyszombat) 1:04.3, 2. Paukerl (o) 1:04.3, benyulással győzve, 3—4. Baderle (Pozsony) és Zobernigg (o) 1:04.6 p. 100 m. mellúszás: Plachetta (o) 1:17, 2. Abeles (Prága) 1:17,2 p. csehszlovák rekord, 3. Erbert (cs), 4. Hölzl (o). 4-szer 200 m. staféta: Ausztria 10 p., 2. Csehszlovákia 10:12.8 p. Műugrás: Leikert (Teplitz) 155.38 pont, 2. Nevadba (Prága) 143.85 p., 3. Schmidt (o) 131.45 pont. Az uszóversenyek nagy attrakciója a vizipolócsapatok szereplése volt, amelyen a magyar világbajnok együttes is résztvett. A magyar csapatot Hauptmann mérnök, a csehszlovák uszószövetség elnöke köszöntötte. A vizipolómérkőzések eredményei voltak. CSEHSZLOVÁKIA—AUSZTRIA 3:2 (2:2) Játszották szombaton a magyar Homónnay Márton vezetése mellett. Az eredmény hízelgő a csehszlovák csapatra, amely dr, Steiner révén a gyorsabb együttesnek bizonyult. A gólokat Koutek, Boubela és Medricky a csehszlovákok, Schönfeld és Lergetpohrer az osztrákok részéről érte el. MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 7:0 (3:0) 2500 néző előtt vasárnap a várt meglepetés elmaradt. A magyar csapat teljes fölénnyel győzött a kitűnő Németh (5), Hazai és Bozsi góljaival, A góldobók mellett Halasy és Homonnay tűnt ki. Jól bíráskodott a prágai Hauptmann mérnök. MAGYARORSZÁG—CSEHSZLOVÁKIA. 3:1 (1:0) Tomasek prágai biró vezetése mellett, 3000 néző előtt a csehszlovák csapat újból respektá- bilis eredményt ért el, miután a magyar csapatot teljes erejének kifejtésére késztette. A magyarok igy is csak nehezen győztek. A mérkőzés hőse: Buaek mérnök, csehszlovák kapus volt, aki kitűnő formában, ha egy kis szerencsével is, védett. A magyar csapat taktikai tekintetben és úszásban is felülmúlta ellenfelét, amely fairül és lelkesen küzdött. A vezetőgólt Németh szerezte meg, amit közvetlen a második félidő elején Koutek beadásából Boubela egyenlített ki, A mérkőzés yé■ ■ ■ gén a magyarok jutottak fölénybe és Szaniszló (Szeged), valamint Bozsi révén a végeredményt beállították. A prágai Tomasek közmegelégedésre látta el tisztjét. A hármas vizipolótornát Magyarország 10:í gólaránnyal nyerte Csehszlovákia előtt. A magyar B. vizipólóválogatott csapat fölényesen győzött Kassán, Stószon és Eperjesen Nagy sikere volt a KAC és a PTVE uszóversenyének Kassa, julius 7. Szombaton este rendezte a Kassai AC nemzetközi uszóversenyét a városi uszodában, amelynek atrakcióját a magyar vizi- poló B. csapat vendégszereplésé jelentette. A magyar utánpótlás itt is igazolta kivételes játékerejét és megerőltetés nélkül győztek a kevés edzéssel rendelkező KAC csapata felett. Az egyéni uszószámokban a CSK tagjai szerepeltek nagyon jól. Ugylátszik, hogy ott nagyon törődnek az úszók nevelésével. A nagy és előkelő publikum előtt megtartott verseny eredményei: 33 egyharmad gyermekfíu: Tramba CSK 31 mp., 2. Grünstein KAC 33.2 mp.( 3. Kalafoni KAC 33.4 mp. 50 mell gyermek: Szegő KAC 50.2 mp., 2. Hanger Makabi 52.2, 3. Geiger KAC. 100 mell ifjúsági: Dlabola CSK 1:26.8 p. Jó eredmény. 2. Jaschko KAC 1:41.2 p. 3. Szarvas- sy KSC. 4-szer 33 egyharmad ifj. staféta: CSK 1:52.4 p., 2. KAC 2:10 p. 50 m. gyors fiú: Guman CSK 38.2 mp., 2. No- votny CSK 47.6, 3. Friedman Makkabi. 55 kétharmad m. leány: Omaszta CSK 1:09.2 p., 2. Kornhauser KAC 1:11.4 p., 3. Poh) KSC 1:17 p. 100 m. gyors junior Fábián CSK 1:14.6., 2. Csuzdy CSK, 3. Téglássy KAC. 100 m. gyors szenior: Brandy MTK Budapest 1:04.8 p., 2. Laky FTC Budapest 1:06.8 p., 3. Bellus KAC 1:10.2 p. Igen szép verseny. Bellus idejét elmérték. 33 egyharmad m. leánygyermek: Lebeda CSK 32.6. 2. Verga Makkabi, 3. Herbrich CSK. 200 m. mell szenior: Dr. Mezey MAC Budapest 3:11.8 p., 2. Kun PTVE Eperjes 3:12 p., 3. Jaschko KAC 3:16 p. Mezey a fél távot pillangózva úszta. Végén lelassított, azért rossz az idő. Kun meglepően jól úszott. A műugrásban Szabó József mérnök és Míesz- nikov mérnök pompás gyakorlatokat mutattak be: Vizipoló: Magyar olimpiai B.—Kassai AC 10:0 (6:0). Biró: Vizváry. A magyar csapat összeállítása: Mezey, Háy, Laky, Molnár, Brandy, Vértessy, Somóczy. — A KAC-é: Jaschko, Méssinger, Kemény, Bogáty, Klein, Gubcso, Bellus. A magyar csapat góljait: Somóczy (2), Molnár (3), Brandy (3), Vértessy (2) dobta. Stószon vasárnap a magyar B. csapat a KAG ellen 14:1 (5:0) arányban aratott fölényes győzelmet A magyar csapat góljain Vértessy (3)* Somóczy (3), Brandy (3), Molnár (3) és Laky (2) osztozkodtak. A KAC gólját az Eperjesről kölcsönkért Gubcsó PTVE dobta. Az uszószá- dok eredményei voltak: 90 m. mell, ifj,: Dlabola CSK 1:20.8 p., 2. Wirkmann KAC, 3. Friedmann KAC. 60 m. gyors: Somóczy Budapest és Bellus KAC holtversenyben 39 mp., 3. Molnár Budapest. 90 m. gyors ifj.t Csuzdy CSK 1:09.4 p., 2. Mayer KAC, 3. Litassy KAC. 60 m. hát ifj.: Téglássy KAC 52.2 mp., 2, Samuelis CSK. 60 m. mell szenior: Mezey Budapest és Brandy Budapest 43.8 p., 3. Jaschko KAC. 4-szer 30 m. gyorsuszás: Magyar kombinált (Herendy, Laky,. Molnár, Somóczy), 2. KAC. 4-szer 30 m. mellstaféta: Magyar kombinált 1:23.6 p„ 2. KAC. 4-szer 30 m. ifjúsági vegyesstaféta: CSK 1:05 p„ 2. KAC A műugrásban Szabó József mérnök mutatott be szép gyakorlatokat. Hétfőn Eperjesen a PTVE versenyén vendégszerepeitek a magyar úszók, ahol a B. vizipoló válogatott csapat a PTVE-t 12:5 (9:1) arányban győzte le. A vendégeket nagy közönség előtt dr. Szepesházy PTVE-elnök üdvözölte magyar és szlovák nyelven, amire a magyar csapat részé *tJ Vizváry válaszolt. A vizipoló- csapat mérkőzésén a második félidőben a helyi csapatban két magyar játékos is szerepelt. Az uszóversenyek eredményei voltak: 100 m. gyors ifj. Füzzy PTVE 1:38.6, 2. Szeginyák PTVE 1:31. — 100 m. szenior mell: Brandy (magyar) 1:21, 2. Mezey (magyar) 1:22.2, 3. Kun Makkabi 1:27 p. — 100 m. leány mellúszás: Motl PTVE 1:53.2, Mandl PTVE 2:12 p. — 100 m. gyors: Molnár és Laky (magyar) holtversenyben 1:09.8 p. —- Mann tanár pompás müugrómutatványokkal szerepelt, amelyet a közönség nagy tetszéssel fogadott, Vizipoló: Magyar B, válogatott—ETVE 12:5 (9:0). Vezette: Vizváry. Az első félidőben teljesen egyoldalú a játék. A második félidőben már érdekesebb a mérkőzés, mert Laki, Somóczi és Herendi átmegy az eperjesi csapatba és három eperjesi fiú jön a magyar casapatba. Góldobók: Vértessy (5), Molnár (4). Laki. Brnn- dy, Herendi, illetve Laki (2), Somóczy, Herendi és Lauzer. 9