Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-05 / 152. (4001.) szám
1936 julíus 5, vasárnap. NEMETH MARIA hálnál: négykor, cigánymuzsika mellett őszinte vallomást tesz az életéről: a nőtárái, amely járhatóvá tette számára az utat a világhír birodalmában, leánykori álmairól és a kettős könyvvitel pozsonyi professzoráról, nemeskoltai birtokáról, az uráról, az élete céljáról: otthagyni egyszer mindent, sikert, szinpadot, Toscat és Trubadúrt és hazamenni a birtokra, ahol most érett kalászba a búza ... —---------Pö styén, 1936. aratás idején, Odákinn már régen megvirradt. A kávéház terraszán eloltották a lámpákat a tarka lampionokban, álmos házmesternek, mezítláb, kopott seprőkkel tisztítják a járdát, Bankáról most hozzák be a tejet, nyitott konflisokon gyűrött gavallérok igyekeznek hazafelé, öreg cigányok, nagyokat nyögve cipelik hátukon a nagybőgőt. * * * A pöstyéni kurszalón bárjának sarokpáho- lyában négyen ülünk: Németh Mária, — aki hatalmas siker mellett énekelte tegnap este a Toscát, — Schulz Pali, az egyik környékbeli birtokos, egy holland diplomata, — szegény szörnyen unatkozik, mert immáron harmadfél óra óta magyarul folyik a nóta és a szó és az elegáns hollandus mindebből nem ért semmit — és végül én magam, aki észrevétlenül a borlap szélére odalopom jegyzeteimet. Galbavy Sanyi nótafájával Németh Mária füléhez hajol és csillogó szemekkel muzsikál. Üres fiaskók hevernek az asztal alatt és a székre rakott kübliben frissen bontott debrői hárslevelűt hütünk. Németh Mária magasra tartja a poharát és koccint: — Jó termésünk legyen; — kiáltja ragyogó fogai kicsillognak a szájából, a jó kívánságra exet iszunk valamennyien. Aztán minden pohárnál egy újabb kívánság: — A búzára! — A harmadik kaszálás sikerére! ... A kabal asszonyságról nem is esik szó. Ellenben annál többet beszélnek a világhírű művésznő és Schulz Pali mindenről, ami egy rendes gazdát érdekel. Megtudom hirtélenében, hogy a „Németh Mária nemeskoltai tehenészetében" százhúsz siemenstali tarka tehén napi kétezer liter tejet ad és a birtok jövőre hivatalosan is mintagazdaság lesz. Szakszerű felvilágosításokat kapok arról, hogy a búza — Istennek hála — nem sült be és hogy a második kaszálásnál harminc vagon széna termett. Több, mint tavaly egész éven át. A teheneiknek csupa lány-nevük van, Piroskának, Magdának, Katónak, Etelkának, Manónak, Juliskának hívják őket. Megtudom aztán azt is, hogy a művésznő harminc vaggon cukorrépára kapott kontingenst és a búzatermés holdankint néhol tizennégy mázsára rúg. Mindezt pontosan feljegyzem a pöstyéni kurszalón borlapjának szélére és most igyekszem kiokosodni a jegyzeteimből. Egyszer aztán a Sanyi dgány rákezdi azt a nótát, ami igy kezdődik, hogy: * *. Lehullott a rezgőnyárfa ezüstszínű levele. ... Németh Mária behunyja a szemeit, sző- kefürtü fejét a kezére támasztja és észre kell vennem, hogy lassan, finoman két könnycsepp gördül alá a szemének csücskéből... ... Mint a harmat tavaszi hajnalon a sárga rózsa selyemfogásu szirmán ... Azután megszólal és •— talán csak magának mondja: — Ez volt az a nóta, amelyik elvitt engem a világba .. Ennek a nótának az akkordjai jelentették számára a startot... * * * Egyszerű fehér ruha van rajta, a kalapján fekete selyem szalag, a körmein nincsen semmiféle szinü. lakik, az ujjain mindössze két gyűrű, amelyek közül az egyiket az esküvőjén húzta ujjára a plébános, a beszéde erősen dunántúli csengésű, megérzik rajta, hogy a pipacs és a búzavirágok közül ugrott elő, az, aki beszéli, a szemei tűzben égnek és szinte muzsikál minden szava, miközben meséli: — Körmenden, Vasmegyében születtem és az apámat, aki állam építészeti hivatalnok volt, hamarosan Zalaszentgrótra helyezték. Itt végeztem én a polgárit. Aztán német szóra Pozsonyba adtak. Fródl nénihez kerültem és — én ugyan nem tanultaim meg németül, de egy év múlva az egész ház magyarul beszélt. Az apámnak azt volt a terve, hogy elvégezzem a pozsonyi kereskedelmi iskolát és utána állásba menjek. Megtanultam a gyorsírást, a gépelést, de kedvenc tárgyam a kettős könyvvitel volt, ezt Hercz doktor ur tanította. Azt hiszem: még ma is (-7.1 tanítja a pozsonyi iskolában. Ebben az időben volt az álmom, hogy letegyem az érettségit és valamilyen jó állásba kerüljek. Havi ötven- hatvan korona fizetés Pozsonyban, vagy Pesten: énről ábrándoztam Fródl néninél Pozsonyban... Nyáron mindig hazamentem Zalaszentgrótra vakációzni. Tizenhat éves voltam, amikor Temesvárról egy fiatal tanár került a zalaszent- gróti polgáriba. Az uram: Grünauer József. Nem ismertük egymást. Egyszer, nyár volt, a szent- gróti határban már learatták, nyitott ablaknál ültem odahaza a Kossuth Lajos-uccálban és zongorám mellett énekeltem. Ezt a nótát... Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele ... Az uram arra járt. Megállt az ablaknál, aztán elrohant az egyik barátjához, doktor Mangliár orvoshoz. ,,Ki ez a kislány, aki olyan csodásán énekel a főuccában?" — ezzel a kérdéssel állított be hozzá és — délben már levizitelt nálunk dr. Mangliárral... — Én tizenhat éves voltam, az uram alig Ebben a szobában frész szine van a selyem tapétának... Nyolcszáz holdas birtok tartozik a kastélyhoz és nyolcszáz holdat négy évvel ezelőtt, 1932-ben Grünauer Józsefné, szül, Németh Mária nevére írtak a szombathelyi telekkönyvbe. Búzát és rozsot, árpát meg zabot aratnak a birtokon, negyven béres 'kap kommandót, a hizlaldában négyszáz disznó hízik, de Németh Mária legnagyobb büszkesége a százhúsz siementali. Amik közül nem egy napi húsz liter tejet ad. Erre a százhúsz siementalira büszkébb, mint a francia becsületrendre, vagy a svéd király ordójára. A gazdaság levélpapirosán ez áll: „Németh Mária nemeskoltai tehenészete." — Minden álmom, — mondja Németh Mária, a gazda — hogy egyszer ne kelljen már énekelni és hajnalban odaállhassak én is a tehenek mellé a nemeskoltai istállóban. Az uram minden reggel háromkor kel és ott van a fejesnél. A karórájára néz . .. múlt huszonegy ... — Megszerettük egymást és az uram kívánságára titokban Pozsonyban dr. Koszovnál énekórákat vettem és vasam apónkra t szólót énekeltem a dómban. Eleinte öt, későbben tíz koronát kaptam érte. Aztán kitört a háború: én leérettségiztem és az érettségi után összeházasodtunk. Emlékszem: még három napot se vártam. . * — Az uramat elkísértem a harctérre. Itáliába és az orosz frontra egyaránt. A barátai szórakoztatására énekeltem a tiszti menázsikban. Mondhatom: itt volt a legnagyobb sikerem.-— Amikor a háborúnak vége lett, László Gézánál, Haselbeek Olga férjénél tanultam énekelni. De mindössze egy esztendeig. A Városi Színház egy év múlva leszerződtetett és csak azt kötötte ki, hogy hat hét alalfct tanuljam be Verdi Álarcosbáljában Amália szerepét. .Vállalkoztunk rá. —^ Én és az uram ..« — Ezerkilencszázhuszonnégy Junius 19-én léptem először színpadra és a sikerem igen nagy volt. Ezen a napon indultam neki a világnak, de a szerencsémet annak a nótának köszönhetem, amelyet a zalaszentgróti Kossuth Lajos- uccában énekeltem a nyitott ablaknál a zongorám mellett.. „ * * * És aztán? — Egy év múlva szerződtetett a bécsi Staaits- oper. A Trubadúr Leonórájával debütáltam Becsben. Közben bécsi szerződésem megengedte, hogy turnézzam. Nincsen Európának olyan országa, ahol ne énekeltem volna és nincesen Európának olyan uralkodója, aki ne tapsolt volna nekem. Öt évvel ezelőtt 'kineveztek „kamara- én eke snőnek" és ezzel bekövetkezett nálam az a furcsa eset, amire még nem volt példa, hogy amig engem megillet a „méltóságos asszony" cim, addig az uram csak — tekintetes ur.,, ... Emlékszem tiz évvel ezelőtt találkoztam utoljára a „méltóságos asszonnyal", Ischlben, az Esplanadon. Szerelmesen karolt az urába és lábuk előtt bancurozott matrö^hluzban egy édes kisfiú... Megkérdeztem: mondja, még mindig olyan szerelmes? Benyúl a retilküljébe és kiveszi azt a táviratot, amit este kapott ide, Pöstyénbe. Az ura küldte. így szól: Holnap, vasárnap délután kettő éra négykor Bécsben az Ostbahnihofon szerelemmel várlak Jóska, — Az uram volt az első férfi, aki megcsókolt és az uramat ma is úgy szeretem, ahogyan szerettem akkor, amikor egybekeltünk és ahogyan szerettem a srapnellek muzsikája közben és feldspitálok hideg szobáiban. Az uram egy tökéletes ember és én alig várom, hogy láthassam újra. Ha Seveningenben énekelek, akkor azért vagyok boldog, hogy nemsokára vagy ő jön el hozzám Becsbe, vagy én utazom haza, Nemeskoltára... * * * ... Nemeskoltta ... Kisközség Vasmegye szombathelyi járásában. Lakosainak száma: 300 lélek. Vasúti állomása nincs, a postáján a telefonszolgálat csak este hatig tart. Negyvenöt holdas hatalmas park közepén áll egy ősrégi kastély. A Czirákyak egykori palotája. Sokat beszéltek arról annak, idején, hogy ennek a 'kastélynak egyik szobáját a földesur Pál- may Ilka számúra rendeztette be. Istenem, öt óra elmúlt... ... Odahaza már kihajtották a jószágot a !e- gélőre... A nemskoltai tehenészet leblombált kannáival már indul a vonat Szombathely felé. ... Milyen kát, hogy olyan alacsony ára van a tejnek . . . Pedig, ha látná Pali, hogy milyen vastag föle van az én tejemnek . ..-— Istenem, milyen jó is lesz, ha egyszer már * gi. írta: Darkó István nem kell énekelnem és korán este lefedhetem odahaza, Koltán. Tarka keszkenőt tehetek a fejemre és Péter Pálikor együtt dalolhatok a lányokkal a tarlón. De mikor lesz ez? Egyelőre ez a programm: kedden Becs, egy hét múlva — mosolyogva módja: közben le lehet ugrani a birtokra, ahol most aratnak és ahol pipacsból fonott koszorút teszek majd a fejemre ‘— Budapesten az Aida, aztán Karlsbad, augusztusban Osztende, Wést'end, Knokke, She- veningen, Amsterdam, Hilversonban a rádió, szeptember elején elmehet a mondsai versenyekre és utána az urával együtt a Dolomitokba, szeptember húszadikán megkezdődik a bécsi szezon, télre már készen vannak a szerződések, amelyek Svédországba, Dániába és Svájcba hívják a Trubadúrban Leonórát, a Sába királynőjében Szulamitot, a Bolygó hollandiban Szentat, az Álarcosbálban Amáliát énekli, de a szive odahaza van mindig. ... Háromszáznegyvenezer pengőbe került a birtok és négy év alatt újabb százezer pengőt invesztált bele Németh Mária. Igaz: a tavasszal, amikor még lábon állt a termés, már hétszázezret ígértek érte. De nincsen a világnak az a pénze, amiért odaadná. És most, a Schulz Palival folytatott hajnáli „szakszerű" eszmecsere után bizonyos, hogy újabb tízezrek jutnak az ugarba és a siemamtaliak javítására. Mit érdekli őt most Scarpia és Cavaradossi. Odahaza aratnak. Pipacsból fonnak koszorút szőke fürtjei közé. Hat órakor búcsúzunk. Megígéri: „Sürgönyö- zök az uramnak, hogy ne várjon, ki kell aludnom magamat. Majd utazom egy nappal későbben." Délben azt mondja a Thermia Palace portása: „A művésznő reggel nyolckor kelt, a kilences gyorssal elutazott Bécsbe." ... Nem volt maradása ... Hiszen délután kettő óra négykor szeretettel várja őt az ura Bécsben ... PAÁL JÓB, A fíifUMCsá Éltes juhászember száll fel' a gömöri vonatra. Sárgaréz-paragrafus fejű, kosfogó nagybotját két térde közé szorítja, csizmás lábát nyújtva előre bocsátja, lajbliját megereszti, úgy ül kényelmesen a harmadikos szakasz fapadján. Juhsajt szaga lengi körül, ám ezt hamarosan elveszíti a kupakos pipa uralomra törő erős füstje által, Sallangos zacskóból kipótolja a pipa tartalmát. Hüvelykujjával rányomkodja a parázsra, mig át nem tüzesedik és sebes szivogatással lobbot is vet rája. Becsatíintja a kupakot, hátradül és utazik. Kovács ur velem szemben ül az ablaknál, Kettőjükön kívül nincs más, csak én. Amig a juhászember fel nem szállt egy csepp állomáson, Kovács ur szóval tartott, ízletes történetekben mesélt a faluról, ahol télen a havat és sarat gyúrja, nyáron a port nyeli, úriember létére, most harmadik éve, kezdvén biztosítási ügyletek hajszolásával, folytatván kisebb mezőgazdasági gépdolgok, sorbanvető, szecskavágó, magverő el- adogatásával. Dagadt humora lett a falujárástól. Nehéz üzleti tapasztalásai közben elveszítette a jóindulatát a falu emberei iránt. Nehéz felek! A juhászember jelenléte kedvét és szavát szegi. Hármat is köhint a kaparó pipafüsttől és rászól a juhászra: — Nem szabad itt pélpázni, bácsi. Nyekuráci! Ez a szakasz a nemdohányzóké, A juhászember csak a szemöldökével felel, avval is halkan. Felhúzza, de a szemenyilása csakolyan mandula marad, amilyen eddig volt. Kiles a héja mögül. Kovács urra les. Az ablakon fityegő „nemdohányzó" táblára tekint. Hang nélkül mondja, amit ilyenképpen mond. — Nemdohányzóké? — kérdi a szeme ránditása. — Hadd legyék. — Köhög tőle az ur? — Gen- ge a tüdeji, — Magában talán nyugalommal igy vitázik, de hang helyett csak a pipaszó beszél. A pipa szárába szorult levegő szuttyanó apró hangot hallat s evvel a másik félnek is meg kell elégednie. Ez a pipaszó* — Meg fogják büntetni, — mondja Kovács ur elveresedett füllel, — Jön a kalauz és fizethet. A juhászember végigszalajtja a pipát a jobb szájaszögletéből a balba. Erős fehér fogain fahangon koccan végig a pipaszár, mint valami kiverős facimbalmon. Maga az ember nem szóls mint a mesében, azt is halkan mondja. Ahogy ügyesen futtatja a szájában a pipaszárat és megmoccanó bajuszával, mint valami ostorral, odébb kergeti, elég ez feleletnek. Eddig csak pipázott szótlanul, most már a szabad helyre, kinyújtott csizmája orrához egy félaraszra, helyes kiszámítással sercent is. Kovács ur veres füléről a pir átszalad a homlokára, Köhint a rágó füsttől és a felelet nélkül maradt dühétől: — Nem szabad egyiket sem, bácsi, Se pélpázni, se sercintgetni! Nem érti? A juhászember száji cimbalomverője, a finom meggyfa pipaszár egy ütemmel átszalad a bal szájszélből a jobbikba. Vissza, ahol előbb volt. A fogak koccanó skálája kiséri a futását, de emberi hang nem. A juhászember néz maga elé, mint egy ülő faragás, amelyben titokzatos belső élet mozog, de külseje kő. Féligliunyt szeme keskeny résében pipázó nyugalom dereng. Pipaszóval felel Kovács ur nyugtalanságára, meg talán any- nyival, hogy még megkövériti a pipa füstfelhőit és sebesebben ismétli a padlóra irányzott nedves kisérő jelenségeket. Pillanatok alatt facsaró füst tölti be a szakaszt. Kovács ur fullandtan nyel ettől és az indulatok árjában. Módszert változtat. Eddig komoly figyelmeztetések álláspontján volt, most a gúny fegyveréhez folyamodik. — Jó lehet az a pélpa, — mondja és megnyomja a becsmérlő „pélpa" szót — Jobb egy ilyen pélpa a cukornál is. A juhászember rendületlen. Igazit a körmével a pipán. A szaladó tájra tekint, bajusza ostorával tűzi a cimbalmozó pipaszárat a másik száj- szögleíébe. Keresztül nézi, szitává hallgatja s pipacsvörösre pipálja a nyugtalankodó Kovács urat. Az pedig nem is nyugszik. — Megéri egy ilyen jó pélpa a büntetéspénzt is. No majd mindjárt még jobbizü lesz. Mert ha drágába kerül, máris jobb izü. Mi az, dohányzó szakaszban pélpázni?! Az is valami? Ize sincs. Mennyivel jobb a nemdohányzóban! Ahol ára is van. Mennyivel jobban esik pökni is hozzá. Aztán ismétli is egyszer, kétszer, többször; — Egymagában nem jó a pélpa. Veszedelem is szükséges hozzá. Végül megint, a padlóra meredve; — Mertcsak úgy esik jól a pélpa. Jót pökni hozzá. A juhászember rátekint a szapora beszédű Kovács urra. A szeme nyilasát egy rezzenésnyit megtágitja. vár cseppet és végül átveszi a szót úgy Kovács úrtól, mint az elszótlanodott pipától: — Hová? A szeme közibe? Mereven néz Kovács ur orrcsontja fölé, közepére a két szemöldökének. Apró szájmozditással indul, mintha már cselekedné is. De csak feláll és hozzáteszi: — Mer nem „pélpa" ez, nem tudja az íít, ha‘ pipa, Nincs lenézés, sértés ebben a mondásban, sem az előbbiben, csak igazságkeresés. Aki mondta, átvéve a szót a pipájától, jól tudja ezt. Mozdul, bólint, köszön is két ujjával, kimegy a folyosóra s a vonat megszűnt mozgása közbeií kiszáll egy csöpp őrháznál, A háttérben lankás dombokon fehér juhok százas csapatai várják. A távolból bégetve fordulnak feléje és ő bizonyosan jól elbeszélget majd velük. 6
