Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-30 / 172. (4021.) szám
között. Franco nem helyesli az eddigi túlságosan óvatos harcmodort és gyors, erélyes akciót sürget. Valószínű, hogy Franco vezetése alatt most már erélyes akció indul a sokkal erősebb déli csapatok részéről a vörös milicia el’len. Franco parancsot adott, hogy azokat a helyeket, ahol a nemzeti hadseregé a hatalom, kíméletlenül meg kell tisztogatni a kommunistáktól és anarchistáktól. La Li- neában tegnap Franco parancsára több házkutatást tartottak a munkásnegyedekben és öt veszedelmes kommunistát fogtak el. Mind az ötöt a helyszínen kivégezték. Huelva városát védelmező népfront-csapatok megadták magukat. Egyes francia lapok jelentése szerint Franco magában Sevillában is rendkívül erélyes tisztogatási akciót hajtott végre. Állítólag közel kétszáz halálraítéltje van ennek az akciónak. Mi a helyzet? Páris, julius 29. A francia lapok részben helyszíni tudósítások, részben hivatalos helyekről szerzett információk alapján behatóan foglalkoznak a spanyolországi eseményekkel. Sok vitára adott okot a párisi sajtóban a repülőgépes fegyverszállítás. A szocialista lapok erélyesen cáfolják azt a hirt, hogy a kormány megtiltotta a fegyver- és municiószállitást Spanyolországba. A miniszterelnökhöz közelálló „Populaire" azt írja, hogy a francia népfront kormánya a mad ridi kormányban nemcsak legális kormányt lát, hanem egy barátságos hatalom kormányát is. Egyes lapok részletesen foglalkoznak a spanyol események várható külpolitikai következményeivel és hangoztatják, hogy sem Franciaországnak, sem Angliának nem lehet közömbös, hogy Németország és Olaszország Spanyol-Marokkóban megveti-e a lábát? A kommunisták nagy tüntetésekre készülnek a „szabad Spanyolország" mellett. Sok lap foglalkozik a tragikusan elhunyt francia újságíró esetével is, akit — mint ismeretes — a fölkelők repülőgépével együtt lelőttek. Az újságíró a „Candide" cimü baloldali hetilap munkatársa volt. A lapok jelentése szerint a kormány helyzete némileg javult* de még mindig a fölkelők vannak erősebb pozícióban. Madrid küzd a fölkelők ellen és úgy látszik, mintha túl is lenne már a legsúlyosabb veszélyen, de azért még mindig vannak zavarok a fővárosban. A Vízszolgáltatás még mindig nagyon gyönge, mert a legtöbb forrás, ahonnan a madridi vízmüvek táplálkoznak, Burgos környékén van és a fölkelők tartják á kezükben. Az ország negyvenkilenc kerületéből még mindig huszonhét a fölkelőké, azonkívül a fölkelőknek sokkal nagyobb municiókészleteik is vannak és sztratégiailag is jobb a helyzetük. A kormány kezén van az északi partvidék egy darabjától eltekintve: a baszk kerületek, Madrid harminchatkilométeres körzetben a környékével és keleti irányban egészen Valenciáig és Muráéig, és innen északra az egész partvidék és Katalonia. A kormány Saragossa és Ovideo irányában akarja kiszélesíteni frontját. A kormánynak minden egyes győzelmi jelentésére megszólal a sevillai rádió és jelenti a fölkelők győzelmeit. A kormány ma bejelentette, hogy elfoglalta Granadát, amire a sevillai rádió azonnal beszámolt a fölkelő csapatok sikereiről és Huelva elestéről. — ROBBANÁS EGY AMERIKAI HADIHAJÓN — 2 HALOTT, 8 SEBESÜLT. Washingtonból jelentik: A „Marble Head“ nevű csatahajón eddig meg nem állapított okokból robbanás történt, melynek két matróz élete esett áldozaiul, nyolc pedig súlyosan megsebesült. A robbanás a kaliforniai partok közelében történt. A hivatalos jelentés szerint nem tartják 'kizártnak, hogy szabotázsról van szó. Az iskolákban szeptemberben megkezdik a nemzetvédelmi nevelést Prága, laikus 29. A mai cieeh lapok jelentébe Bzerint isaepteimheirtőll kezdve az iskoláikban kezdetét veszi a nemzetvédelmi nevetés. A nevelés programjának nészfetieiit most dolgozza ki az iiskoilnáigyi és a memzetvédeílimi minisztérium, valamint a csehszlovák tanárok központi egyesülete. A nemzetvédelmi nevelés nem lesz uj tantárgy, hanem a földrajz, -a történelem és a tornaórák keretébe fogják beilleszteni. Szó van arról is, hogy az iskolákba bevezetik a fegyvergyakorlatokat. A terv szerint a nemzetvédelmi minisztérium az iskolákat szélpuskákkail látná el. Még meggondolás tárgyát képezi, hogy kik végezzék a nemzetvédelmi nevelésit. Egyelőire úgy döntöttek, hogy a nemzetvédelmi nevelést a tartalékos tiszti rangban lévő tanárok fogják ellátni. A nemzetvédelmi minisztérium e tanárok résziére már kézikönyvet adott ki. Augusztus 3-án jár le a külföldiek ingatlanjogi bejelentési kötelezettsége Prága, julius 29. A nemzetvédelmi minisztérium sajtóosztálya jelenti: A nemzet- védelmi minisztérium figyelmezteti az érdekelteket, hogy a külföldiek, továbbá a jogi személyek, vagy más személyi csoportok az 1936. cvi 198. sz. kormányrendedet 49. paragrafusa értelmében az illetékes járási hivatalnál augusztus 3-ig kötelesek bejelenteni a határőrben. az erődített övben és az államvédelem szempontjából más fontos helyen lévő ingatlanokra vonatkozó jogaikat. A bejelentési kötelezettség egyaránt vonatkozik a bányászati, vízi, vadászati és halászati jogokra. A jogi személyek vagy más személyi csoportok ugyancsak augusztus 3-ig kötelesek beadni az illetékes országos hivatalhoz a bejelentési kötelezettség fölmentése iránti kérvényüket. Az utóbbi kérvények bélyegmentesek. ESESKJsasgassisssmssBBíE Százezer pengő értéke kábítószert akart a Balkánra csempészni két budapesti kereskedő Budapest, juliup 29. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar-jugoszláv határon Gyékényesnél kedden délután a magyar vámiközegek feltartóztattak egy külföldi rendszámtáblás elegáns gépkocsit. Az autóban két ur tilt. Egyikük Csknrán Géza -15 esztendős, a másik pedig Dobó Emil 39 esztendős budapesti lakos nevére szóló útlevelet mutatott fel. A gépkocsinak három pótkereke volt, amit a vámközegek meglehetősen gyanúsnak találtak. Leszerelték az egyik pótkereket s annak belsejében legnagyobb meglepetésükre rendkívül gondos csomogolásban. vízmentes vászonba burkolva nagymennyiségű kábítószert találtak. A felfedezés után leszerelték a másik két pótkereket is. Ezek is belsejükben hasonló tartalmat rejtegettek. Főleg morfium, kokain és heroin volt a pótkerekekben elrejtve, közel 100.000 pengő értékben. A két csempészt természetesen azonnal letartóztatták. | Nevük már ismert a rendőrség előtt régebbi kábitó- szerosempészések mialt. Még az éjszaka folyamán fölszállitották őket Budapestre. Útlevelükből megállapították, hogy Berlinből Bérsen és Budapesten keresztül jöttek az autóval Gyékényesre a magyar határállomásig s Relgrádba akartak tovább utazni. Hogy Bel- grád volt-e utazásuk végcélja, azt még nem lehetett megállapítani, mert mindkettő tagad. A rendőrség most azt igyekszik kinyomozni, hogy honnan és kinek a megbízásából akartak Magyar- országon keresztül a Balkánra vinni 100.000 pengő értékű kábítószert. Egész Európát behálózó kábitószerkereskedő banda tagját fogták el Ausztriában Bécs, jiulkus 29. Az oszhrák vámhivatalt) ok ók F-e Ildik i r clhieoa-bieoa letart óz tahijaik egy fiatalembert., akii a vámvizsgálatnál! föltűnően idegesen viselkedett. A tfiataleimbeír bőröndjeit tüzetes vizsgálatnak vetették ál'á e megállapították, hogy a fiatalember bőröndjeinek kettős aljában mintegy 20 kiló ópiumot akart becsempészni Ausztriába. A csempész olasz útlevéllel]: igazolta magát s előadta, hogy Pozsonyból érkezett Ausztriába s az ópiumot Svájcon keresztül Párisba akarta szállítani. A vámhivatalé ok ok az olasz fiatailemibeirt átadták a. rendőrségnek s ott további kihallgatása során beismerte, hogy egy nemzetközi kábitószerkereskedő banda tagja s hogy hetemként szokott nagyobb mennyiséget száLlitanii Belgrádiból Bukarestbe, Pozsonyba és Béosbe. Az osztrák bűnügyi hatóságok a tetajtóztatott nevét a nyomozás érdekében tiitokba* tartják. Az esetről csupán szűkszavú jelentést adtaik ki azzal, hogy az ügyben Európa különböző államaiban a közeli napokban sorozatos letartóztatások várhatók,-mert a bandának majdnem minden európai állaimban vannak tagjai s azok osztják szét a központiból küldött kábítószereiket. 1936 július 30, csütörtök. Borzalmas Stalőszeren- csétiensés Amerikában Csikágó, julius 29. A Michigan-tavon elsiily- lyedt egy gőzös, amelynek 23 utasa közül tizenhat életét veszítette. A többieket a szerencsétlenség színhelyére siető segélyhajók vették fedélzetükre. Duhaj parasztok megtámadták a csendőröket Budapest, julius 29. (Budapesti szerkesztőségiünk telefonjelöntése.) A hevesmegyei Rozs asz en tniár to n községben ma éjszaka korcsmái mulatozásról hazatérő par asztok megtámadták az őrjáratot teljesítő két csendőrt. Az egyik csendőr szorult helyzetében fegyverét használta. Bakó István földművest haslövés érte, Nagy György gazda pedig a combján sérült meg. Bakó sérülése rendkívül súlyos. Mindkettőjüket kórházba szállították. A csendőrparancsnokság vjz-g;' tót indított az ügyben. Kloroformos rablótámadás egy budapesti rendőrtanácsos lakásán Budapest, julius 29. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Szerdán délben a budai Biblia-ucca 6. számú házban Kemény Gábor rendőrtanácsos lakásába ismeretlen egyén csöngetett be. A rendőrtanácsos felesége nyitott ajtót. Az idegen férfi azt mondotta, hogy a gázmüvektől jön s a gázórát akarja megnézni. Erre az asszony természetesen beengedte a lakásba. Alighogy belépett az ajtón, zsebéből kloroformmal átitatott kendőt húzott elő s azt rászorította a rendőrtanácsos feleségének arcára. Az asszony elkábult, mire az idegen még fejbesujtotta, hogy eszméletét is elvesztette. Amikor később a rendőrtanácsos felesége eszmélethez tért, megállapította, hogy több értékes ékszer és 150 pengő készpénz tűnt el a lakásból s a holmikkal együtt az ismeretlen rablótámadó is. Azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, mely megindította a nyomozást. Kemény rendőrtanácsos az erkölcsrendészeti osztály helyettes vezetője, s mint ilyen különösképen rossz szemmel nézett személy a pesti alvilágban. Valószínűnek látszik, hogy az alvilág bosszújáról van szó. A nyomozás erélyesen folyik.- TÍZÉVES TALÁLKOZÓ. Tisztelettel felkérem valamennyi volt iskolatársamat, akikkel együt 1926 junius végén a pozsonyi volt evangélikus líceum épületében érettségiztem, hogy szombaton, augusztus 1-én este 8 órakor a Vöröskereszt melletti Albrecht-vendéglőben tizéves érettségi találkozóra összejönni szíveskedjenek. Ri- gele László s. k., építészmérnök (Pozsony, Stefánik-ucca 27. a.) A SPANYOLORSZÁGI VÖRÖS OSZTAGOK ÚTBAN A NEMZETI CSAPATOK ELLEN BARRIKADQK BARCELONA EGYIK FŐTÉRÉN 2