Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-10 / 132. (3981.) szám
<#S6 Jtmioa 10, agcrfla* rPRAGAlAWfevRHlRIiAg 3 Megnyílt a szetíemi együttműködés budapesti kongresszusa Az európai szellem nagyjai a humanizmus szentségét fejtegetik Paul Valéry elnököl ■■ Karéi Capek, Bartók Béla, Madariaga, Duhamel a tárgyaló asztalnál ■■■ Thomas Mann gyönyörű hitvallása a humanizmus mellett A világ legnemesebb célú konferenciája Budapest, Június 9. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Jelentettük, hogy a népszövetség szellemi együttműködési bizottsága kongresszust tart Buda* pesten. A kongresszusra a világ minden tájáról a magyar fővárosba sereglettek a világ szellemi életének vezetői. A bizottság első munkaülését kedden tartotta meg a budapesti parlamenti dele- gációs termében. A zöld posztóval bevont asztal körül az európai gondolat nagyjai ülnek, köztük Paul Valery, a bizottság elnöke, Thomas Mann, a világhírű német iró, Karéi Capek, a hírneves cseh iró, Duhamel, Madariaqa, Liwingstone, Bartók Béla és sok más európai híresség. Capek szürke ruhában ül az asztal mellett. Össze-vissza rágott cigarettaszipkát forgat a szájában. A vendég hölgyek meglepetten nézik, valószínűleg nem igy képzelték el a világhírű szocialista irót. A bizottság a humanizmusról tárgyal. Az elnöki megnyitó után Vincenzi Usani olasz művészettörténész és kulturhistorikus szólal hozzá elsőnek ahhoz a kérdéshez, hogy mit értünk a humanizmus alatt, mi a humanizmus lényege. A modern humanistákról beszél. A hangulat akkor melegedik fel, amikor Juan Elsterich áll fel. Az ismert katalán publicista göndörhaju kis ember. Szokatlanul temperamentumosán és dühösen gesztikulál. Arról beszél, hogy a gépek fejlődésével kezdődött a humanizmus válsága. Erélyesen ráüt az asztalra. Nem az a fontos, mondja, hogy mi él és mi halott a klasszikus római kultúrából, hanem hogy korunk élő humanizmusával mire tudunk menni. Ezután Richard Liwingstone oxfordi egyetemi tanár beszélt a humanizmus lényegéről, majd Ugo Ojetti, az olasz akadémia tagja értekezik arról, hogy miként értelmezik a különböző európai nemzetek a klasszikus humanizmust. Hirtelen megáll és Madariaga, Spanyolország népszövetségi fődelegátusa felé kacsint. —- Azt hiszem, Monsieur Madariagának volt a legtöbb alkalma a különböző népek pszihológiáját számos népszövetségi ülés alatt kitanulmányozni. Ön tudna itt talán a legérdekesebben nyilatkozni a humanizmus értelmezéséről. Ezek a szavak meglehetős derültséget okoznak. A robusztus alakú olasz akadémikus végül is Bucharin felfogásával száll szembe s tagadja, hogy az ember csak a gép alkatrésze. Ez a felfogás, úgymond, a humanizmusnak legnagyobb ellensége. Valery elnök most Thomas Mannak adja át a szót. „A humanizmus heroikus törekvés az igazságra" Halálos csöndben emelkedik szólásra a nagy német iró. Feszült érdeklődés vibrál a levegőben. Németül beszél. Azzal kezdi, hogy nem azért szólal föl németül, hogy a német nyelv koloraturáját, a nyelv zengésének szépségeit használja, hanem jónak találja, hogy mint német német nyelven beszéljen. — A, humanizmusnak, mint fogalomnak általában filológiai kicsengése van, — mondja azután. — A humanizmussal kapcsolatban egy gyermekkori emlékemre gondolok vissza. Egy kis északnémet városban éltem, amelynek élet- körülményei meglehetősen távol álltak a görögrómai mitológiától. Szüleim könyvtárában találtam egy könyvet. Tele volt a görög-római mitológia színes részleteivel, Homérosz és Vergiliusz müveinek német hexameterbe átültetett fejezeteivel. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, vonzódtam hozzá, bár nem tudtam, hogy ez a humanizmus. Ebben a vonatkozásban és szellemben nyilatkozott meg később irói lényemnek humanista tendenciája. Nem tudtam görögül, csak latinul, de a görög szöveg latin, sőt német fordításában megéreztem a humanizmus igazi lényegét. A humanizmus szerintem nem filológiai fogalom, hanem egy szellemi magatartás, amely élesen szemben áll a fanatizmussal. A humanizmus még a tanulmányokkal sem áll föltétlenül összefüggésben. A humanizmus állásfoglalás az i gazságkeresés, a derű, a szabadság, a türelem mellett. A humanizmus a kételkedés állásfoglaBudapest, junius 9. A Szellemi Együttműködés Ligája budapesti kongresszusára — amint a PMH már jelentette — Budapestre érkezett Csehszlovákia képviseletében Karéi Capek. Koránál egy évtizeddel fiatalabbnak látszik. Szőke, kékszemü, hajlottashátu és nagyon jókedvű. — Ez természetes, hiszen azzal tetszelgem magamnak, hogy filozófus vagyok. — Miben áll a filozófiája? — Detektivregényeket írok. Csodálkozom. — Igen, tudom, ez.kissé valószinütlenül hangzik, mert ha egy magunkfajta, úgynevezett nehezebb fajsúlyú iró detektivregényeket ir, a nagyközönség meg van győződve róla, hogy anyagiakért teszi. Nálam azonban valóban az az igazság, hogy filozófiai műveltségemet detek- tivregényirásíban öntöm ki, mert hallatlanul érdekel az a közvetlen hatás, ahogy erre az emberek reagálnak. Elvont filozófiai elmefuttatásokból soha nem tudnám megállapitani, hogy rá- tapintottam-e az emberek belső lényegére. — Mit tart főmüvének? — Még nincs főmüvem. Prototípusa vagyok a nyugtalan szellemnek. Dráma, vígjáték, szatíra, utópisztikus regények között mozgok. Egyre azonban rájöttem, — kérem, ne vegye ezt a közönség lekicsinylésének, mert nem igazi iró az, aki lekicsinyli az olvasóközönséget — eddig mindig azoknak a könyveimnek volt a legnagyobb sikerük, amelyeket kedvetlenül és azzal a határozott érzéssel írtam, hogy „na, most megint valami rosszat gyártottál". — Tavalyi könyvének, a drótszőrü foxiról mesélő Dasenká-nak, óriási sikere volt — mondom. —... Hát igen... Ez az! — nevet Capek. Jókora darab vajaskiflit dug a szájába, most reggelizik. Nézzük a Dunát és a szembenlévő Várat. Capek arról beszél, hogy 28 évvel ezelőtt, amikor először járt Budapesten, mennyire meglepte őt a hasonlóság, amely Prága és Budapest között van. A két város szerinte testvér- város, csak Budapestnek nagyobb terei vannak. — Látja, — tér vissza írásaira, — a Dasen- kának sikere volt. Adám dmü színdarabom azonban, amely, azt hittem, uj korszakot nyit meg a szindarabirásbac* éppen csak hogy meg lása, miközben az igazság után törtetünk. A humanista lelkiség ellentétben áll a gőggel, amely azt hiszi, hogy birtokában van az igazságnak. A humanizmus heroikus törekvés az igazságra, heroikus törekvés mindhalálig. MÜitarista humanizmusra van szükségünk a szabadság, az igazság és a kételkedésben való szeretet védelméért a fanatizmus ellen. Európa a humanizmus ideáljával szorosan össze van kötve. Európa a humanizmussal él vagy hal, vele áll vagy bukik. Csak akkor él, ha a humanizmus végre fölfedi férfiasságát. A humanizmusnak védelmi harcra van szüksége a szabadságért, az értelem jogaiért a fanatizmus erőszakosságával szemben. nem bukott csúfosan. De sikerről szó sem lehetett ... így van ez. — Jónak találja a Cooperation Intellectuelle ülésének témaválasztását, a latin szellem és a humanitás kapcsolatairól? — Tudom, sokan kifogásolták a témaválasztást, mint túlzottan elvontat. Nézze, legyünk őszinték, melyik az a kulturális kérdés, mely nem elvont ma? Hiszen ma mindaz, aminek valami köze van a kultúrához, olyan távol esik a világ eseményeitől. Kulturkérdésekkel ma nem lehet irányítani a világot. Karéi Capek, a híres iró sóhajt, aztán kicsit gúnyos hangon igy folytatja: —, Tudja, ennek az egész értekezletnek egyetlen pozitív -haszna az, hogy nekünk, akik itt összejöttünk, eszünkbe juttatja, hogy vagyunk. Hogy tudniillik egyáltalán van néhány gondolkodó ember még a világon. Ez ugyanis más alkalommal nem igen juthat mostanában eszünkbe. A Szellemi Együttműködés Kongresszusa eszünkbe juttatja azt és amellett még az a kellemes érzésünk is van, hogy mi, akik ide eljöttünk, vég- ereményben közös alapból indulunk ki. Közös klasszikus alapból és igy tudunk egymás nyelvén beszélni. Van közünk egymáshoz. Nem úgy, mint X. és Y. nemzet sovinisztáina-k, akik ha véletlenül összetalálkoznak, nyilvánvalóan érzik, hogy semmiféle kapcsolat nincsen közöttük. — Mik a tervei? — Soha nincsenek pontos terveim .. . Különben is félévvel ezelőtt nősültem meg, most úgynevezett „emberperiódus“-om van, az iró- periódus háttérbeszoritásával. — Ha nem lenne iró, mivel foglalkozna legszívesebben? Karéi Capek pillanatnyi gondolkodás nélkül, — amint az ember várná, — meglepetésszerűen, mint aki már nagyon sokat foglalkozott ezzel a gondolattal rávágja: — Kertész. Nagyon szeretnék kertész lenni. Majd nevetve hozzáteszi: — Ezt azért ne vegye komolyan. Egyáltalán sose higyje el azt, hogy egy iró akarna és tudna más lenni* mint iró. És előveszi legújabb, két hónap múlva megjelenő könyvének korrektúráját és a pillanatnyi szóbeli hűtlenkedésért érzett lelkiismeretfurda- lással, simogató mozdulattal lapozgatja szellemi gyermekét. ★ ★ ★ „Kulturkérdésekkel ma nem lehet irányítani a világot" Beszélgetés Budapesten Karéi Őapekkal, aki detektív* regényt ir, mert filozófus Páratlan forrásairól, gyógyintézeteiről és a még ősszel is buja természeti szépségéről az egész világon ismerik Luhaéo vice-fürdőt A szettem cUfiUmatáiMUc, az irodalom nagyköveteinek sürgése-forgása a mi szemünkben mindig nagy esemény. Szívesen ünnepeljük az utazó írókat, mert az értő és látó ember mindig inkább tudja eloszlatni az előítéleteket és a félreértéseket, mint a gyanakvás és bizaknatlanság fellegvárába zárkózó politikus vagy újságíró. Olvassuk, hogy most Budapesten járt Thomas Mann, akit néhány hét előtt Csehszlovákiában üdvözölhettünk s úgy tudjuk, most ott járt Capek Károly is, akitől több Ízben hallottunk megszivlelésre és meghallgatásra méltó szavakat az egymásmellen élő nemzetek kulturértékeinek kicseréléséről, sőt ösztönző tervek élén is láttuk nem egyszer, sajnos ezekből a tervekből nem, azért nem lett semmi, mert a magyar írók elvonultak durcásan a sarokba, hanem azért mert ellökték őket. A sok csalódás azonban nem ölheti meg az igazi jószándékot s mi, akik itt a kisebbségi magyar iró sorsát éljük, repeső szívvel figyelünk fel minden olyan jelre, amelyből atmoszféraenyhülésre lehet következtetni. S ha már hozzányúltunk ehhez a kérdéshez, szabadjon egészen nyíltan megvaUanunk, hogy nem is a jelekben van a hiba, bár egyre gyérebben villannak fel ilyen biztató jelek, hanem abban, ahogyan a közvélemény egyrésze erre reagál. Maradjunk a jelen esetnél. Egy mindenképen elismert és jószándéku cseh iró ellátogat Budapestre, ahol természetesen olyan szívélyességgel fogadják, ahogyan minden európai szellemi kiválóságot s ott baráti körben baráti szavakat talál, kicsit melegíti a fagyos légkört. Erre rögtön lecsap rá az egyik prágai lap. Mire való ez? Mire vezethet ez? Elképzelhető igy, hogy elfogulatlan barátságos közeledés jöjjön létre két olyan nemzet között, amely egymásra van utalva s amelynek legalább ezen a téren, a mellem területén meg keltene értenie egymást. Budapesten mindenki barátságosan fogadta a prágai neves irót és örültek, hogy barátságos szót hallottak tőle, erre Prágában akad újság, amely felhördül és tiltakozik ... S aztán ugyanezek harsogják bele a világba, hogy a magyarokkal nem lehet barátkozni, mert elrontunk minden szép kezdeményezést. A Budapesten (átá írók között van még egy nagy név, talán a legnagyobb ma Európában a másik nagyság, Thomas Mann mellett, Paul Valéry, a francia költő-fejedelem. Érdekes előadást tartott olyan dolgokról, amelyekről egy nagy költőnek mindig van érdekes és meghallgatást érdemlő mondanivalója. De azért mégiscsak legérdekesebb az volt, amit a költőfejedelem az újságíróknak mondott. Ez a rezignált mondat, azt hisszük, több figyelmet érd '■>&l, mint az egész magasszin- vonalu, érdekes és okos előadás. Mert mit mondott az újságíróknak Európa egyik leg- ünnepeltebb költője? Azt mondta, hogy tiz év óta nem ir verset. Nem, mert kifogyott költői vénája, nem is azért, mintha nem érdekelné a költészet vagy elfordult volna e közönyös világtól, mint annyim tragikus pályatársai közül, hanem egyszerűen azért nem, mert nem érdemes. Az európai olvasó nem olvas igényes irodáimat, versed meg páne nem. Lesújtó kritika és súlyosságát növeli, hogy a kor egyik legnagyobb költőjét nérmtotta el. (R-fc)
