Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)

1936-06-18 / 138. (3987.) szám

6 1936 június 18, csütörtök. Hírek Krofta miniszter Genfire utazik Prága, junius 17. Dr. Krofta külügyminiszter személyesen .vesz részt a Genfbe junius 28-ta .összehívott népszövetségi ülésen. Ezt az alkal­mat felhasználja Del'bos francia és Edén angol miniszterekkel való tárgyalásokra. Dr. Krofta külügyminisztert dr. Jína külügyminiszteri osz­tályfőnök és Heidridh követség! tanácsos kiséri. — KÉPES MELLÉKLETÜNK a mélynyo­móintézet üzemzavarai miatt ma elmaradt. Hol­napi. pénteki számunkhoz mellékeljük. _ MEGHALT MAJLÁTH PÜSPÖK NŐVÉRE. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Gróf Majláth Gusztáv erdélyi püspök nővére, őr­gróf Pallavicini Edéné született Majláth Adéla gróf­nő szerdára virradó éjszaka 83 éves koráiban Buda­pesten elhunyt. A grófnő férje még 1914-ben halt meg s azóta- az özvegy minden idejét a katolikus szeretetmunkának szentelte. Egyik utolsó kívánsá­ga az volt, hogy az Üllői-uti Örőkimádás-zárda templomában temessék el férjével együtt, hogy ab­ban a templomban és azok között a szerzetesnök között nyugodjék, akikért mindenét áldozta. — A SZEGEDI EGYETEM UJ REK­TORA. Szegedről jelentik: A szegedi Fe­renc József tudományegyetem rektorává a jövő iskolai évre Erdélyi Lászlót, a böl- jcsészettudományi kar tanárát választották meg. — HOKKY SZENÁTOR INTEVENCIÓJA A NAGYSZŐLLŐSI JÁRÁSBÍRÓSÁG FEL­ÉPÍTÉSE ÉRDEKÉBEN. Hokky Károly sze­nátor mostani prágai tartózkodása során fölke­reste dr. Dérer igazságügyminisztert, hogy a nagyszőllősi járásbíróság felépítése érdekében interveniáljon. Hokky részletesen ismertette a miniszter előtt a járásbíróságon tapasztalható lehetetlen állapotokat, amelyek gyakran lehetet­lenné teszik a tárgyalások sima menetét. Kérte a minisztert, hogy mielőbb intézkedjen a szőllősi járásbíróság megfelelő elhelyezése érdekében. A miniszter megígérte, hogy újból megvizsgáltatja 3z ügyet s ha a pénzügyi helyzet megengedi, azonnal megteszi a kért intézkedést. — ÚJABB KIZÁRÁSOK A SZUDÉTA- NÉMET PÁRTBÓL. Több lap jelentése sze­rint a szudétanémet párt főtanácsa újabban mintegy száz párttagot zárt ki. A kizártak kö­zött számos községi bíró, községi és járási kép­viselő van. A szudétanémet párt becsületbiró- sága csütörtökön foglalkozik a dr. Brand főtit­kár ellen benyújtott panaszokkal. — HALÁLOZÁS. Kreisel János, az illésfalvi Csáky-uradalom nyugalmazott intézője, 75 éves korában Lőcsén elhunyt. Temetése kedden ment végbe Lőcsén nagy részvét mellett, — NEGYVENÉVES ÉRETTSÉGI TA­LÁLKOZÓ. Felkérem volt iskolatársaimat, akik velem 1896 júniusban a nyitrai pia­rista főgimnáziumban érettségiztek, hogy junius 25-én reggel fél kilenckor Nyitrán a piarista templomban jelenjenek meg. A templomban a jelzett időben szentmisét hallgatunk, utána felkeressük megboldogult tanáraink sirjait, meglátogatjuk egyetlen élő tanárunkat, majd közös ebéden veszünk részt. Thuróczy Károly nyugalmazott alis­pán, Ivánka. — AZ ALBÁN KIRÁLY HÚGAI BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Csak most derült ki, hogy Zogu albán király két húga közel egy hónapig Budapesten tartózkodott. Az al­bán hercegnők május 15-én érkeztek a magyar fő­városba és junius 11-én utaztak el. Inkognitójukat úgy sikerült megömniök, hogy budapesti tartóz­kodásuk során úgyszólván senkivel sem érintkez­tek. A budapesti főikapitányság egyik detektív je ügyelt állandóan arra, hogy a hercegnők üdülését senki se zavarja. — HUSZONÖTÉVES TALÁLKOZÓ. Kecske­métről a következő értesítés közlésére kérték föl lapunkat: „Rózsahegyen 1911-ben érettségizett volt fekolatáreatk junius 21-én, vasárnap tartják 25 éves találkozójukat Budapesten, a piarista gimnáziumban. Találkozás d. e. 10 órakor az igaz­gatói folyosón.11 | — EGY FUTBALLISTA SÚLYOS AUTÓ­BALESETE. Zsolnai tudósítónk jelenti: Paze- rini Márton ismert liptószentimiklósi sport­ember Vlha, jónevü futballista társaságéiban autóján kirándulásra indult. A kocsi, amelyet Pazerini vezetett, Dedhtár község közelében felborult és mindkét utasa az országúira zu­hant. VlMt súlyos sér ülésekkel a paludzkai (kórháziba kellett szállítani. ÚJABB SZEPESI RÉZBÁNYA KERÜL ÜZEMBE.' Lőcsei tudósítónk jelenti: Mint, ér­tesülünk, a zaikámPaliviai bánya- és koíhóinéra- vény társasáig újra térvb evetbe az éviekkel ez­előtt, bezárt zakámfalvaá vörösaiézlbányák ildalk- tiá zását. A munka megimctu'lfáv&l kétszáz bá- nyászcsalád jult keaiyédhieiz. % Befejeződött a kisantant-vezérkarok bukaresti konferenciája Bukarest, junius 17. Az Uuiversul jelen­tése szerint a bukaresti királyi palotában Károly király elnöklete alatt a kisantant vezérkarainak főnökei kétórás konferenciát tartottak. Az ülésen résztvett Tatarescu miniszterelnök és Titulescu külügyminisz­ter is. A lap közlése szerint a vezérkarok tárgyalása szerdán végétért. A vezérkari főnökök megállapították, hogy a három ha­talom hadseregeinek álláspontja egységes és védelmi tervezetük is közös. Az első vesztegetési pör a Phönix­Qgyben a bécsi eskiidtbiróság előtt Becs, junius 17. Junius 24-én kezdődik az itte­ni esküdtbiróság előtt az első büntetőpör tár­gyalása a Phönix-ügyben. A bünpör vádlottja, aki vizsgálati fogságban van, dr. Schmid Adolf, a központi illetékhivatal titkára. Dr. Schmidet azzal vádolják, hogy hivatalos ügykezelésben ajándékokat fogadott el és hosszabb időn keresz­tül a büntetőtörvénykönyvbe ütköző összeköt­tetést tartott fönn a Phönix-biztositóval. Prágában szabadlábra helyeznek két Phönix-igazgatót? Prága, junius 17. A Phönix-ügyben indított vizsgálat — az Expres jelentése szerint — gyors tempóban halad. A lap értesülése szerint szó van arról, hogy Mysik és Kavka letartóztatott igazgatókat még e hét végén szabadlábra helyezik. Megállapították ugyanis, hogy a két igazgató nem vett aktív részt az intézet vezetésében, csupán biztosítási ügyleteket bonyolított le s a Phönix körül kipattant botránnyal nincs semmi közösségük. Eddig még nem döntötték el, hogy Mysik és Kavka igazgatókat óvadék ellenében helyezik-e szabadlábra, vagy anélkül. Hatvan halálos áldozata van a tallinni lőszerkatasztrófának Pajor szenátor beszéde a müzsir javaslat bizottsági vitájában Prága, junius 17. A szenátus költségvetési bizottsága kedden délután két ülést is tartott, Az első ülésén a főiskolai asszisztensek fiz©* tésére vonatkozó s a képviselőház által már elfogadott kormányjavaslatot tárgyalták s el ás fogadták. Ezen az ülésen osztották ki a két órával később tartandó ujalblb ülésre szóló meghívó­kat a müzsiradó felemeléséről s a valuta- forgalom szabályozására vonatkozó törvény hatályának meghosszabbítására vonatkozó javaslatok megtárgyalására. A müzsiradó javaslat élénk vitát váltott ki, amelyben többek között Pfrogner, Enhulber szu­détanémet párti. MatouSek cseh nemzeti egy­ségpárti, Korák cseh iparospárti, Krejc cseh néppárti szenátorok a javaslatot erősen bí­rálták. Pártijaink részéről a vitában résztvett dr. Pajor Miklós szenátor s mindenekelőtt azt javasolta, hogy a tárgya­lást napolják el, mert a ma ki kézbesített törvényjavaslatot a bizottság tagjai még át sem tanulmányozhatták, pedig a javaslat fon­tossága annak alapos ismeretét s megtárgya­lását megkívánja. Beszéde további során megemlítette, hogy ha a költségvetés ez újabb adóbevételekkel már számolt is, kötelessége lett volna a kormánynak a javaslatot hónapokkal előbb beterjeszteni, nem pedig annak gyorstalpalásszerü letárgyalását kí­vánni. Elvben a szabad gazdálkodás híve, Robbanások tizennyolc órán keresztül Tallinn (Révai), junius 17. Jelentettük, hogy tegnapelőtt az észt főváros közvetlen közelében borzalmas robbanási szerencsét­lenség történt, amely az első jelentések szerint huszonöt halálos áldozatot köve­telt. Mint ma hivatalosan megállapították, a szerencsétlenség sokkal nagyobb mé­retű, mint eleinte hitték. Az áldozatok száma, akik a lőszerlaboratórium robba­nása következtében meghaltak, hivatalos jelentés szerint elérte a hatvanat. A holttesteket annyira szétroncsolta a rob­banás ereje, hogy azok legnagyobbrészt fel- ismerhetetlenek. A sebesültek száma 30. A mentési munkálatok rendkívül nehéz­ségekbe ütköztek, mert Prága, junius 17. Pániteken hajnaliban nap­fogyatkozás lesz, aimielynelk részleges megnytil- vánu'liásáit GseJhszilorvtálkMIbain is meg lehet fi­gyelni. A napfogyatkozás, mint ismeretes, ak­kor következik be, ha, a Hóid pályáján uj- ho'ld idején közel kerüli alhihioiz a pólyáihoz, ame­lyen a Föld halaid a Kap körül és igy a Hold árnyéka a Midre esik. A Föld felületének ama vidékein, amelyre a hold teljes árnyéka esik. úgynevezett teljes vagy gyüróiiailaiku oapifo- gyatkoizáis áll be. Az első esetben az árnyék köre teljesen a földre esik és a hold magyoibtb- nafc látszik, minit a nap és igy a napot teljesein „elfödi“. A második esetben a teljes árnyék nem. esik a föld feílezimére, igy a holditányéir ki­sebbnek látszik, mint a naptányér és a legna­gyobb elsöitéitiedés pillanatában a napkorong sugárzó gyűrűje látható marad. A napfogyat­kozás a hold és a Md ellentétes mozgása kö­vetkeztében folytonosan tovább halad a föld felszínéin és ilymódon szűk haliadé zónát képez. A hold fiélárnyékia szélesebb területeken lát­ható, amely déli és északi irányban terjed a teljes na/pifogyiatkoizás aránylag kicsiny zóná­jától. E vidékeken csak részleges napfogyatkozás van attól függően, hogy a, megfigyelési hely milyen távolságira esik a teljes napfogyatkozás .központi zónájától, A most pénteken bekövetkező napfogyat­kozás teljes napfogyatkozás lesz mintegy 15.000 kilométer hosszúságban, ez a zóna Szicíliá­tól délire kezdődik Görögországon, KisázaiánJ sebb robbanás követte. Tizennyolc órán keresztül1 folyton újabb robbanás történt és csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehe­tett megakadályozni a nagy lőszerraktár felrobbanását, ami katasztrófába döntöt­te volna az egész fővárost. A halottak között 13 tiszt és hivatalnok, valamint 47 munkás és munkásinő van. Az áldoza­tokat az állam temetteti el ünnepélyesen, a közös gyászszertartás pénteken lesz. A robbanás azért járt annyi emberáldozat­tal, mert a szerencsétlenség idejében 180 tartalékos tiszt tartózkodott a laboratórium­ban, ahol szaktanfolyamon vettek részt. Az épület, amely Tallintól nyolc kilométernyi­re, az erdő közepében fekszik, a szó szoros értelmében a levegőbe repült a robbanás hatalmas erejétől. a Fekete tengeren, Oroszország déli részén, Szibérián, Japán északi részén vonul és nap­lementekor a Csendes óceánban tűnik el. A részleges napfogyatkozás’ északi területében fekszik egész Európa, a Pyineneusii félsziget délnyugati részének, Északs zihériiának, Giröinlanidnek és Alaszkának káivételHévteil. A déli részleges napfogyatkozás zónájába esik Észatokeleitiafirifca, Kisázsiia, Ará­bia, Mezopotámia, Perzsia,, Tibiéit, Rima és Ja­pán nagyrésze. A csehszlovák köztársaság a részleges nap­fogyatkozás északi területébe esik és itt az el- sötétülés közvetlenül napfelkelte után követ­kezik be. A részleges napfogyatkozás Kőrös­mezőnél kezdődik 4 óra 10 perckor és a Cseh­országban fekvő Asch irányában halad, ame­lyet 4 óra 20 perckor ér eí középeurópai idő­számítás szerint. Pozsonyban 4 óra 14 perckor Kassán és Ungváron 4 óra 12 perckor kezdő­dik a részleges napfogyatkozás és Pozsonyban 6 óra 1 perckor, Kassán és Ungváron pedig 6 óra 2 perckor ér véget. A jelieinliegi nuplfogyiajtlkoizás alkalmával is számos tudományos megfigyelést fognák vé­gezni a Cisiiililiagászok és a csehszlovák szakér­tők két expedícióval vesznek részt eiz/uttal a tudományos munkában. Az expedíciók kiküldé­siét a Csielh CeáJUl&gásziaiti Társaság éis a. csehszlo­vák állami csillagvizsgáló intézet tette lehető­vé. Az egyik expedíció az Oroszország délke­leti részéiben fekvő Oinenbu/igham, a másik pe­dig- Japánban fog tudományos méréseket esz- kőj&ötk& nemcsak azért, mert a kereskedők megélhetését biztosítja s mert a szabad verseny az árak leg­egészségesebb szabályozója, hanem azért is, mert a gyakorlatban a hatalmilag szabályozott gazdálkodást a kormány pártpolitikai célokra használja föl, amelynek előnyeiből a magyar ki­sebbség ki van zárva. — A javaslat indokolása szerint — folytatta ezután — az adó megszavazása folytán a müzsir ára nem lesz emelhető. Ez nem valószínű, mert a termelő veszteségre nem dolgozhat s vagy az árat emelni vagy üzemét beszüntetni lesz kény­telen. Ha a termelő nyereségre dolgozik is, fizeti is a jövedelmi, kereseti és a forgalmi adót, az államnak pedig mindegy, hogy milyen címen szedi be az adót, ezért fölösleges a termelést kü­lönböző és nagyon terhes nyilvántartásra, az adóigazgatást pedig körülményes ellenőrzésre kényszeríteni. — Végül kifogásolta, hogy a ja­vaslat szerint az adónak törvényes zálogjoga és elsőbbségi kielégítési joga volna a vállalat min­den vagyonára, mert ilyen rendelkezés a válla­lat hitellehetőségeit kellemetlenül befolyásol­hatja. Késő estig tartó tárgyalás után a bizottság a javaslatot szótöbbséggel elfogadta. Külön tátrai járást szerveznek? Prága, junius 17. A Magas Tátra terü­lete jelenleg három, a poprádi, késmárki és liíptószentmiklósi közigazgatási járáshoz tartozik. Mind a három járásnak az álta­lános feladatokon kivül számos más, helyi jelentőségű feladattal is meg kell birkóznia. Ezért már régebben felmerült a terv, hogy a Magas Tátra vidékét egy közigazgatási járásba vonják. A Lidové Noviny szerint már belátható időn belül kilátás van arra, hogy a tátrai közigazgatási járás megszer­vezése döntő stádiumba kerül. A tátrai já­rás székhelye Poprád volna. Három kormányrendele! az országos hivatalok hatásköréről Prága, junius 17. A törvények és rende­letek gyűjteménye most közli 149—151. számok alatt a kormány három rendeletét a minisztériumok hatáskörének az országos hivatalokra s ezek hatáskörének a járási hivatalokra való átruházásáról. A rendele­tek a decentralizációt kívánják szolgálni. Eszerint a jövőben a pozsonyi és az ung­vári országos hivatalok végső fokon hatá­roznak legélő, kongnia, kegyúri, kisajátí­tási, anyakönyvi, bizonyos iparengedélyi, útépít ési és vasúti iparvágány építési ügyek­az első hatalmas robbanást számos ki­Pénteken hajnalban részleges napfogyatkozás Szlovenszkón és Kárpátalján négy és hat óra között látható a ritka tünemény ■ Két csehszlovák expedíció utazott keletre a teljes napfogyatkozás megfigyelésére

Next

/
Thumbnails
Contents