Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)

1936-06-16 / 136. (3985.) szám

1936 Janim 16, kedd* 3 Hírek — ÖRVENDETESEN JAVUL ESTERHÁ­ZY EGÉSZSÉG! ÁLLAPOTA* Pozsonyból jelentik: Esterházy Jámos nemzetgyűlési képvi­selő, az országos kereszténywsöcialMa párt <W* ffiságos elnöke a legutóbbi részleges községi vár lasztásokat megelőző kőrútján súlyosan meg­hűlt s orvosai tanácsára szanatóriumba kellett vonulnia. A büfést gennyes torokgyulladás kö­vette, de a szanatóriumi ápolás következtében állapotában örvendetes Javulás állott be, úgy­hogy a pártelnök a közeli napokban ismét fel­veheti munkáját s újból részt vesz politikai éle­tünk irányításában. w AZ OLASZ ÉS A MAGYAR KÜL­ÜGYMINISZTER TÁVIRATVÁLTÁSA. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefo­non: Cianó gróf, az uj olasz külügyminisz­ter hfvatalbal'épése alkalmából meleghangú táviratot küldött Kánya Kálmán magyar külügyminiszternek, aki ugyancsak távirat­tal üdvözölte az uj olasz külügyminisztert. A' két külügyminiszter táviratváltásában hangsúlyozta a római egyezmény politikájá­hoz való ragaszkodását és a két nemzet ba­ráti együttműködésének kimélyitését* ffla^aeok / Büzl&sitsáiűk uálwziéioQótokat! — MEGHALT CHESTERTON, A Hl- RÉS ANGOL ÍRÓ, Gilbert Keith Chester- ton, a kiváló angol író 62 éves korában London közelében, Beaconsfieldben meg­halt. Ghesterton kezdetben festőnek készült, de hamarosan újságírással kezdett foglal­kozni. Későbben verseket, majd filozófiai tanulmányokat és regényeket irt. Müvei közül számos könyv magyarra is le van fordítva. Legismertebbek humoros regényei, ezek közül ,,Az ember, aki csütörtök volt" aratta a legnagyobb sikert. Mélyen hivő ka­tolikus lélek volt, aki ragaszkodott a ha­gyományokhoz és ellensége volt minden könnyelmű kísérletezésnek. Vallásfilozófiai müveket is irt, ezek közül a legjelentőseb­bek az „Orthcdoxia" és „A halhatatlan ember". — A KOMÁROM-CSALLÓKÖZI TANITÓME- GYE KÖZGYŰLÉSE. Komáromi tudósítónk je­lenti: A koim:áir.oim-osallókiö'Zii magyar tanító me­gye szombaton tartotta meg közgyűlését a Jó­kai Egyesület kiuil'turlházálbain Wátmkay László elnö kiesével. A gyűlésein megjelent P arass in Sándor járási főnök, Király Józsiéi tanügyi es­peres, Koiviáos Alajos, a' SzáMTE elnöke és Maiik ovi ts Ede tanfelügyelő is. Az elnöki meg­nyitó után Szomlbatlhy Viktor a Jóikéi Egye­sület neveiben üdvözölte az egybegyűlteket és felhívta a figyelmet e készülő Jókaii-szoborra. Maijd Markovits Ede tanfelügyelő tartott elő­adást az ifjúsági könyvtáraikról, Panassin Sán­dor járási főnök megígérte támogatását a taní­tók munkája számára. Kovács Alajos, a Szio- veinszikói Általános Magyar Tanitóegyesület el­nöke időszerű ügyeikről szólott. Benényi Gyula a galámti könyvesbolt forgalmáról tett jelen­tést, majd Kovács József dunaszieirdábelyi taní­tó tartott értékes előadást a mépnevelésről. A gyűlés a (pénztári jelentésekkel ért végett. Este a Komáromi Dalegyesület helyiségében színvo­nalas hangversenyt rendezett a tanítóság, ame­lyen a férfikar Sdhmidt Viktor karnagy vezeté­sével, Ubereczkyné-N agy Stefánia zo-ng órai já­tékkal, Koesiányi József saját költeményeinek szavalásával, Sdhimildt Viktor saját szerzemé­nyeinek hegedű,jáitiékával, Vargha Lászlóné-Kö- röis Ida tanítónő zongorakisérettel, végül hat kislány Bajcsy Irén tanítónő betanításában táncmutatványokkal szerepelt. A műsor után táncmulatság következett. — PORUBSZKY ALADÁR JUBILEUMA* Galántáról jelentik: Junius 13-án ünnepelte a ga- lántai Hanza szövetkezeti központ igazgatójá­nak, Porubszky Aladárnak huszonötéves műkö­dési jubileumát. Porubszky Aladár szövetkezeti működését 1911-ben a budapesti Hangya-köz­pontnál kezdte, majd az erdélyi nagyenyedi ki­rendeltséghez került ellenőrnek. Az államfordulat után a pozsonyi Központi Szövetkezet szolgála­tába lépett. A Hanza megalakulása óta annak raktárfőnöke, majd igazgatója lett. A jubilálót a szlovenszkói szövetkezeti mozgalom bensőséges szeretettel ünnepelte. A budapesti Hangya-köz­pont és a nagyenyedi Hangya-fiók levélben üd­vözölte a jubilánst. A pozsonyi Központi Szövet­kezet két vezetője vett részt a Porubszky Ala­dár tiszteletére rendezett ünnepségen. — ELKOBOZTÁK A GRENZBOTET. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Grenzbote hétfői számát elkobozták. Az államügyészség a lap állandó rovatának: „Aus dér schiefen Piepen" ci-mü cikkének Tragikus körülmények között halt meg a kassai származású dr. Szalai Lajos A fiatal közgazdászt az egyik budapesti kórház idegosztályán az ápoló súlyosan bántalmazta mmm A boncolás bordatörést állapított meg »h Budapest junius 15. (Budapesti szerkesztő aé­günk telefonjelentése.) Rendkívül rejtélye* a egyben tragikus ügyben indított nyomozást a budapesti rendőrség az Uj Szent János-kórház idegosztálya igazgatójának feljelentésére. Az elmúlt hetekben a kórház idegosztályára szállították be dr. Szálát Lajos ismert fiatal ma­gyar közgazdasági tudóst, aki Kassáról szárma­zott el Magyarországra és a közgazdasági élet­ben elismert nevet vívott ki magának. Az elmúlt napokban Kassán élő 75 éves édesatyja meg akarta látogatni beteg fiát s akkor nagy meg­lepetésére közölték vele, hogy fia junius 9-én meghalt. At édesapa felvilágosítási kért a kór­ház igazgatójától, hogy milyen körülmények kö­zött hunyt el a fia. Az igazgató közölte, hogy előtte is megmagyarázhatatlan volt a fiatal tu­dós hirtelen halála, ezért a legszigorúbb vizsgá­latot rendelte el a kórházban. A vizsgálat során a fiatal tudós halála előz­ményeinek megdöbbentő részletei derültek ki. Megállapítást nyert, hogy a jelek szerint az ideg­osztály egyik ápolója többizben súlyosan bán­talmazta az idegbeteg embert. A vizsgálat ered­ménye alapján a kórház igazgatója nyomban a főkapitánysághoz fordult és kérte az elhunyt törvényszéki boncolásának elrendelését. A bon­A királyházai magyar vasutasok az állampolgársági aoomáliák kátyújában 1820-ban kötelezvényt írattak vetik alá a továbbszolgá- lásra, most lsedig idegen állampolgárnak tekintik őket Nagyszőllős, junius 15. (Saját tudósítónk­tól.) A vasutigazgatóság újabban felszólított több régi magyar királyházai vasutast, hogy mutassa be állampolgársági bizonylatát, el­lenkező esetben az 1935. évi 52. számú tör­vény értelmében tartózkodási engedélyt kö­telesek beszerezni. A felhívás nagy és kinos meglepetést keltett a vasutasok körében, akik már tizenhat éve csehszlovák állam­polgároknak tekintik magukat. Ugyanis 1920-ban, mikor Királyháza csehszlovák fennhatóság alá került, nyilatkozatot írat­tak alá a Királyházán szolgálatot teljesítő vasutasokkal, hogy még legalább hat esz­tendeig a csehszlovák állam szolgálatában maradnak. Az államnak ekkor ugyanis nagy szüksége volt szakképzett vasutasokra, különösen mozdonyvezetőkre, ezért tartották vissza a magyar vasutasokat. A vasúti alkalmazottak, akik aláírták a nyilatkozatot, abban a tudatban voltak mindeddig, hogy természetszerűen cseh­szlovák állampolgárok lettek s ezért oko­zott igen nagy megdöbbenést az említett felhívás. A vasutasok nem is tettek lépéseket a tar­tózkodási engedély beszerzésére, mivel ez­által elismernék, hogy külföldi állampolgá­rok, holott annakidején érthető módon elmulasztot­ták azt, hogy Magyarország javára optál- janak. A legújabb fejlemény az ügyben az, hogy a hatóságok büntető eljárást in ditottak a vasutasok és azok tizennégy évnél idősebb családtagjai ellen, mivel az említett törvény értelmében min den tizennégy évnél idősebb külföldi köte­les H napon belül tartózkodási engedélyt kérni. A királyházai vasutasakat tehát tö­meges büntetések fenyegetik és a hibájukon kívül bajba jutott emberek azt remélik, hogy a vasutügyi minisztérium erélyes in­tézkedéssel tiszta helyzetet fog teremteni ebben az ügyben. 113 kaszáskeresztes a bíróság előtt A tavaszi „opereítforradalom“ epilógusa ■■ Békés után Budapestet akarták megszállni Békés, junius 15. Békésen hétfőn délelőtt kez­dődött meg a nemrégiben leleplezett kaszáske­resztes mozgalomban resztvettek monstrepöre. Összesen 113 vádlott ül a vádlottak padján, akik a vizsgálat során történt beismerésük szerint előre kidolgozott terv alapján előbb Békést akarták megszállni, majd Békéscsabát s végül Budapesti dlen akartak felvonulni, hogy ve­zérüket, Böszörményi Zoltánt kiáltsák ki az ország legfőbb urának. A tárgyalást a szegedi törvényszék egyik büntetőtanácsa tartja. Az ügyészség a vádlottakat az állam és tár­sadalom rendjének fölforgatására, illetve meg­semmisítésére irányuló bűntettel s részben vétséggel vádolja. A tárgyalás előreláthatólag néhány napig fog tartani. colés ma délelőtt meg is történt. Eredménye mindenben igazolta a kórházigazgató gyanúját, amennyiben a szerencsétlen fiatal tudós borda­törés nyomán föllépett gennyesedés következté­ben halt meg. Az ügyben föltünéstkeltő rendőri intézkedé­seket várnak. Táblás házak a pozsonyi magyar színházban Pozsony, Junius 15. (Pozsonyi szerkesztősé­günktől.) Szombaton este mutatta be a Földes- szintársulat Eisemann Mihály és Szilágyi László ,,Én és a kisöcsém" cimü kitűnő operettjét. A darabban Latabár Kálmánon kivül föllépett mint vendég Jackó Cia, egy ennivalóan bájos fiatal szubrett, akinek leszerzödtetésével Földes „fő­nyereményt" csinált. Jackó Ica „csodagyerek" volt mint gyermekszinész. Van valami egyéni báj — egy kis jóizü debreceni dialektussal ke­verve — játékában, ugrándozásában, úgyhogy még az is megbocsátható neki, hogy a hangjá­val nagyon takarékosan bánik. Latabár Kálmán és Farkas József a „Röntgenszem" detektíviroda két tulajdonosát: Gast és Vast alakította szen­zációs sikerrel. Állandóan élénk derültségben tartva a közönséget. Különösen Farkas József akrobatatáncprodukciói tetszettek úgy, hogy gyakran kellett ujráznia. Takács Oszkár Emen- tháli bácsija kacagtató figura, kitűnő kabinett- alakitás. Tanay Emil Andersenje az első na­gyobb szerep, amiben ezt a jómegjelenésü, szé­pen beszélő színészt láttuk, őszinte, komoly si­kere volt. Vadnai Éva kisebb szerepében mint idegenvezető újból ragyogó volt, mig Vajda Ró­zsi mint Vadász Frici ügyeskedett. A többiek is tehetségük legjavát adták. Különösen szépek és ízlésesek voltak a második fölvonás díszletei. A darabot Galetta Ferenc rendezte. A zenekart Fest Vidor vezényelte, akinek a második fölvo­nás. utáni szünetközben nagy ovációt rendezett a közönség. A színház zsúfolásig megtelt és vasárnap is táblás ház mellett ismételték meg az előadást. (r. j.) AZ UJ OLASZ MINISZTEREK REPÜLŐGÉPEN MENTEK ESKÜTÉTELRE. Báliról jobbra: Alfieri (sajtó- és propagandaügyi), Lessona (gyarmatügyi), gróf Ciano (kül­ügyi) és Ferruccio (korporációs) minisztereket Valié tábornok üdvözli a római repülőtéren, mmt RoaseMfoa, a* plasz király tartófkodási hlyére nM Nehéz székelésben szenvedők, akiknek gyakori fejfájás, mell nyomás, szívdobogás, gyomormüködési zavarok és különösen fájdalmas végbélbajok - mint aranyér, repedés, előesés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József* keserüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz műtétek előtti és utáni időszakokban is igen kedvelt, nagyértékü hashajtó, flz orvosok ajánlják. — PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ-KÖNY­VECSKE jelent meg „Ve-zet6“ óimén a szloven- szkód magyar ifjúság számára. A mindenre kiter­jedő, gondos figyelemmel és 'bő statisztikai ada­tokkal rendelkező „Vezető“-t a Társadalmi Nagy­bizottság, illetve Magyar Menza Akadémika Egyesület megbízásából ,Jártson Jenő (iBratislava- Pozsony, Safarik-tér 4., I. 6.) állította össze, Ugyanott meg is rendelhető. A hiánytpótló, hasz­nos könyvecske ára 6 korona 50 fillér. Portó 1 korona. Ezen összeg (összesen 7 korona 50 fillér) bélyegben is 'beküldhető a fenti címre a megren­delés alkalmával. Szülőknek és ifjúságnak egy­aránt nélkülözhetetlen. — MOZITÜZ — HÚSZ HALOTTAL. Haiderabadból jelentik: Az egyik haiderabadi nagy moziban tegnap délután előadás közben meggyulladt a filmtekercs, amelytől lángot fogott a mozi ^berendezése is. A mozitüzben húsz sze- tmW ■MHBPfc BEIXEYl/E m 1 RvA"- .P.mL' a.S B A D

Next

/
Thumbnails
Contents