Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-24 / 119. (3968.) szám
8 ^I«<ISI-7VVAGtARHIRLaE „Áz átfogó és mindenkit egységbe tömörítő SzMKE számára kisebbségi életünkben vezérhelyet kell juttatnunk" Farkas István a nemzeti és szociális szellemű kulturmunka, a magyar összefogás és a szlovák-magyar kulturmegértés nagy kérdéseiről Ipolyság, mágus 23. (A PMH kiküldött munkatársától-) Farkas István, az Ipolysági magyar polgári iskola tanára fiatal ember még, azonban az irodalmi és kulturális munka terén oly gazdag múltra tekinthet vissza, amit sokain, jóval idősebbek is irigyelhetünk tőle. A fc;seibflbségi élet első napjaitól kezdve a megállást nem ismerő kultuirmumka olitiha- taitlan Tárna hajtja s a jobbra és a többre törekvő fiatalság „elégedetlensége” fűti. Ezt az „elégedetlenkedést” nem egyszer sokain félreértették Farkas István,mái, azonban akik közelről ismerik őt,, jól tudják, hogy mindig minden cselekedetét és minden sorát a lelkes magyar érziée irányítja. Harcos szellemű fcul- tuirtevékemyséigével egyaránt sok barátot és sok ellenfelet szerzett magának, azonban az évék múltával az ellenfeleknek is el'eimerés- sel beflil megá-llapitaniiok, hogy Farkas István főleg mint a, „Magyar Család” szerkesztője és a szlovák-magyar kultuirlközeliedés egyik legrégibb úttörője és állandó munkása értékes és becsületes magyar mnnkát- végez. A Prágai Magyar Hírlap elejétől kezdve ilyennek ismeri Farkas Istvánt és a néha tahin szokatlanul is éles kritizáló megnyilatkozásait sem érti félre. S most, amikor Farkas Istvánt az érsekujváiri „tavaszi parlamentben elhangzott, félreértett — vagy félremagyarázott — szavai miatt méltatlan támadások érik. a Prágai Magyar Hírlap kötelességének, érzi Farkas István megszólal tatását. Hadd lássa a szlove-nszkói magyar nyilvánossá,g. de a hivatásos „félreértők” tábora ás, hogy Farkas István milyen kulturtörékvések munkásának vallja magát. Ipolysági otthonában kerestük föl s megkértük, hogy mondja el a Prágai Magyar Hírlap olvasóinak nézeteit a kisebbségi magyarság aktuális kultuiPkérdéseliröl. elsősorban a kulturális összefogás nagy kérdéséről. Farkas István valilomásszeirü megnyilatkozását szószerinti hűséggel itt adjuk: Kulturális összefogás — Egypáran, fiatalabbak és öregebbek az úgynevezett „gömöri diétán” hirdettük és vallottuk, hogy kisebbségi kulturéletünket esak az összefogás tudja megmenteni. Akkor is a SzMKE szervezeteit jeleztük a legmegfelelőbb összekötő kapocsnak, mely az itteni magyarságot felekezeti kérdéseken fölül egyformán ki tudja elégíteni. Korántsem vonom kétségbe a SZKIE, vagy akár a Református Akció szükségességét, sőt a SzMKE és ezen vallásos szervek között a legtökéletesebb együttműködést szeretném látni, de mig a SzMKE átfogó és mindenkit egységbe tömörítő nemzeti kultúrát ad, addig kisebbségi életünkben vezérhelyet kell számára juttatnunk. A SzMÍKE egyedül a mienk, annak léte vagy nemléte életkérdésünk, mert kisebbségi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy például a kulturális munka terén a három keresztény egyház szerint tagozódjunk. A SzMKE fiókjaiban a zsidó vallása magyar is megtalálhatja helyét és érdemes munkát végezhet annak keretein belül. Szinte csodálatos is, hogy ez a pompás programmal és nagyszerű alapszabályokkal rendelkező egyesület nem tudott még amolyan, Érsekújvárt is annyira hangoztatott „es,uc6szerv“-félévé kiépülni. A SzMKE nagy közössége mellett számtalan kisebb egyesületben élhetünk, hiszen minél több helyi, vagy járási kulturális egyesületünk van, annál jobban dokumentáljuk életerőnket, képességeinket, amelyek mintegy a kisebbségi élettel együtt születtek belénk. Mit jelent a keresztény magyar kultur a? — Ettől a kifejezéstől a mindig zavarosban halászók úgy félnek, mint az ördög a szenteltvíztől. A keresztény magyar kultúra semmi egyéb, mint a magyar kultúra évszázadok alatt kiépült hatalmas láncolatának egyazon mederben való folytatása. A nemzetközi kultúra összetevői mindig a nemzeti kultúrák voltak, s ezért kell elsősorban a magunk világát megjeleniteni. magunkat adni tökéletes hűséggel, de nefti más, idegen kultúrák előtt való meghunyászkodással, és ezért nem lehet és nem szabad engednünk, hogy a magyarság leikétől távolálló emigránsok belekontárkodjanak kisebbségi kulturális életünkbe és megfertőzzenek egész jövendőnkre. A magyár kultúra át meg át van itatva a kereszténységgel, s amint valamikor a Pázmány Péterek és a református prédikátorok harca csak pluszt jelentett a magyar nemzeti kultúra számára, úgy jelentsen ma is pluszt a magyarság nem vallásháborúkban kiélt és azok sugallta, de a szükségszerüség-diktálta összefogása a kultúra építésében és közös szeretetében. A „keresztény” jelzőt a zsidó vallásu magyar sem perhorreszkálhatja, hiszen aki magyarnak vallja magát, az nem a nemzetközi emigráció sajtójában, könyveiben, előadásaiban talál élvezetet, hanem a keresztény magyarság által kiépített és fölraktározott olyan gyönyörűséges és értékes magyar kultúrában, amely megbecsülésben részesül nemcsak a „nemzetközi filmvilágban” és a hasonló egyoldalú nemzetközi intézmények előtt, hanem amelyet bátran oda lehet állítani bármely más keresztény és nemzeti kultúra mellé és gyöngyszem lehet az igy létesült nemzetközi, azaz egyetemes kultúrában. Sajtónk szerepe — A csehszlovákiai magyar kisebbségi sajtóra roppant nagy, de egyúttal hálás szerep is vár. Magyar népünket ki kell vezetnie abból a káoszból, amelybe egyrészt a régi liberalizmus szárnya alatt védelmet találva, idegen eszmék és idegen tollak vezették. Nézetem szerint sajtónk tizennyolc év alatt még mindig nem találta meg teljesen igazi énjét. A nemzeti kultúra szolgálatában álló magyar sajtó az eddigi kétpártrendszer miatt nem tudott egyöntetűvé kiépülni, aminek aztán mindig az a bizonyos „harmadik” örült. Örömük elmúlott és sajtónk jó utón fog fejlődni Sok fiatal magyar ember készül már újságírónak, s ezek a már meglévő, igazán európai műveltségű magyar újságírónkkal együtt nagyszerű élgárdát fognak alkotni. Világnézet és kultúra — A kultúra szoros összefüggésben áll bizonyos világszemlélettel. Mindenütt tüzet szitó, kommunista párttitkárokból avanzsált írók ugyan ebben is „demagógiát” látnak, de egyszer s mindenkorra le kell szögeznünk, hogy a kisebbségi magyarság, mint ahogy általában az egész magyar nyelvterület, kultúrája csak nemzeti és szociális telitettségü lehet. Világ- szemléletünk a krisztusi kereszténység, amelyet bátran magáénak vallhat minden kulturember. Ez tiszta is, szociális is, megadja minden nemzetnek a lehetőséget, hogy önmagában a legszebben, legtisztábban és legalkotóbban éljen. S ha valakiknek eszükbe jut a nemzetközi fórumokról a fasizmussal vagy hitlerizmussal azonosítani, akkor csak önmagukat árulják el. Az ilyeneknek valószínűleg azért fáj a keresztény magyar világszemlélet, mert ez nem engedi a zavarosban halászokat érvényesülni, akik a maguk téveszméit má- zsányi súlyú pornográfiával és szennyirodalommal igyekeznek az ugyancsak nemzetközi tőke segítségével népünk asztalán elhelyezni. A kisebbségi magyarság nem plántál semmiféle „idegen” eszmét, azok, akik „ezért” acsarkodnak, csak egyéni pozíciójukat és a bussinesst féltik, amely lassan elvész mellőlük. Ezerszer kijelentettük, hogy a demokráciába úgy kapaszkodunk, mint ahogy a kis növény félti hajszálgyökerét, de a mi keresztény és nemzeti világszemléletünk nem engedheti, hogy nemzetközi emigránsok „közvetítsenek” mindenütt, ahol magunk akarunk leülni a közös zöldasztalhoz más nemzetekkel Szlovák-magyar kulturviszonyimk — Ez a kérdés éppen tizenkét esztendeje foglalkoztat, s ha az idő távlatán át szemlélem a dolgokat, bizonyos jóleső örömmel kell látnom, hogy a közös kulturális viszony egyre nagyobb téren mutatkozik, és örömmel állapítom meg, hogy azt éppen a keresztény nemzeti kultúrát hirdető úttörők és építő munkások csinálták meg. Ma már csak örömmel regisztrálhatjuk a tényt ,hogy alig van magyar folyóirat itt és Magyarországon, mely ezt a kérdést nem elsőrendű kérdésként kezelné, s a másik oldalon például a kiváló Elán, vagy a pozsonyi Slovenské Smery, a pompás Arne Novák professzor kéz a kézben sietnek segítségünkre. A magunk kulturális közeledőit ismerjük, de örömmel kell rámutatnunk például a budapesti Gál István, vagy a nyíregyházi dr. Sziklay László pompás munkájára, mig a szlovákok közül Já'n Smrek és Emil Boleslav Lukác, valamint dr. Krcméry István kitűnő fordítói és ismertetői munkásságára. A közös kulturviszonyra vonatkozó észrevételeimet már az „Egyenes Utón” januári számában is kifejtettem. Nagyjából csak ismételni szeretném a télen is elhangzott és fölvetett kívánságokat, hogy egymás kultúráját gyakori fordítássá!, röpira- tokkal, kétoldalú rádióelőadásokkal, könyvcserével stb. is segítsük kiépíteni. A kulturális közeledés egypárunknál nem kon- | junktura-jellegű, s ha nem bengáli fénnyel csináltuk, hanem immár közel másfél évtized munkássága áll a hátunk mögött, úgy csak annál nagyobb örömmel bizhatunk az ezen a téren elérhető fokozatos fejlődésben. A közeledés vágya kétoldalú és különösen felnövekvő fiatal -értelmiségünkre vár nagy és hálás szerep annak fejlesztésében. Sajnos, ezen a téren is sok az ideje-órája felbur- jánzott hivatásos közeledő, aki mellét verve, nem magyar szívvel hirdeti azt az „összefogást”, amely már másfél évtizeddel ezelőtt vágyunk és célunk volt. A komoly szlovák és cseh kulturális körök azonban nem kérnek a köztünk és közöttük való közvetítésből, s haladunk a magunk utján, hirdetve, hogy csak a nemzeti kultúráját féltő és építő, nemzeti szellemű kulturemberek ülhetnek le a szellemiség zöldasztalához ugyanolyan gondolkodású és érzésű emberekkel. Adja Isten, hogy ez a kulturális jóviszony csak minél jobban kifejlődjék. százhúsz gyerek rákezdjen a tízparancsolatra Az a hires Filadelfi Irta: Hrisovényt (1) A Fiiadelfi-nemzetség családfája igen szélesen terpeszkedik el az Ipoly völgyében. Jóformán minden faluba jutott egy-két hajtás belőle. Akad közöttük bírónak, kurátornak való is, a legtöbbjének nevét azonban csak igy szokták feljegyezni a jelenlevők névsorában: „És többen", vagy pedig „és mások". De a sors, ez a vén bajkeverő egyszer mégis csak bebizonyította, hogy akadnak olykor derűs percei is s hogy akarva, nem akarva, néha mégis csak rámosolyog egyik-másik ember- palántára. Ugylátszik, hogy az elmúlt század egyik októbervégi délutánja is (jóval a kukoricatörés vagy a krumpliszedés után történt a dolog) ilyen jó hangulatban találhatta az öreget, akkor, amikor özv. Filadelfiné asszony hóna alatt egy hatalmas, családalapításra immár képtelen kakassal, a másik kezében pedig egy jókora szakajtó babbal emigy állított be a farkasbányai iskolába. — Pán reohtor! Elhoztam beiratni a Jankót, csak aztán tessék jól megverni, mert. ez nagy zsivány. Aki isimeri a szülői szív klaviatúráját, tudni fogja, hogy a zsivány, betyár vagy gazember elnevezés az apa vagy anya részéről nem egyéb, mint a doktori diploma vagy a szárazbrézói pa- róchia előlegezése a nagyreményű csemete részére. Maga az így bemutatott kis mezitlábos delikvens is tudatában volt annak, hogy ő és a farkasbányai iskola e naptól kezdve akárcsak a híres sziámi ikerpár szorosan összenőttek egymással ;• v. , ' % ■ Értelmes nagy dióbarna szemeivel merészen odavágott Kende Pál tanító ur felé, mintha csak azt akarta volna az érdemes férfiú tudomására adni, — Jó, jó! csak kezdj ki velem, majd meglátod, hogy kettőn áll a vásár. A legelső tanítási nap fényesen beigazolta a Jankó szerepléséhez fűzött reményeket s azt, hogy ezután sok esztendőn keresztül a Filadelfi név jelenti majd a farkasbányai iskolában a tudományt, a sikert s az előmenetelt. Alighogy kijelölt helyét elfoglalta az ábécé- sek kuckójában, máris előre tört és modern nyelven szólva „beérkezett". Hogy ezt megérthessük, kell, hogy tisztában legyünk a farkasbányai iskola helyrajzi viszonyaival, ahol is az első pad képezte a fenntartott helyek sorozatát. Ide ültette Kende tanító ur a protekciós gyerekeket. A pap, a jegyző, a postamester, a korcsmáros és a Salamon Boltos kiválasztottjait. Történetünk idején Ma- mojcsíkné, a gazdag molnárné Zsiguskája is idekerült mamájának közbenjárása s némi átszállított nullás lisztek révén. A kis Filadelfi részéről megindított offenziva éppen ez utóbbit érte. Jankó egy bármely néger bokszolónak is becsületére szolgáló állütéssel oly telitalálatot produkált, hogy a szegény áldozat az iskola falának röpüve soha életében sem birt régi helyére vissza vánszorogni. Hiába verte fel kétségbeesett bömbölésével még a paródhia udvarát is s hiába tette fel fejére a családi becsületében megbántott mama ünnepi fekete kalapját, hogy elégtételt követeljen még aznap Kende tanító úrtól, Jankó, aki nemcsak az iskolát, hanem a farkasbányai közvéleményt is befejezett tények elé állította, végleg ott maradt az első pad szélén s onnan el nem mozdult. Karácsony táján már az egész slabikárt (abc- könyvet betéve ismerte, amikor pedig a tanitó ur ütemyre emelte karmesteri pálcáját, hogy a vagy az egyszeregyre, a kis Jankó hangja, akárcsak a mai szakszofon, úgy megremegtette a falon lógó képkereteket, hogy a méltóságos Baltik püspök is odafordult Ferencz József felé, mély hódolattal jelentve; — ime felesleges pardon, feleséges uram, mit nem tudunk mink lute- ránusok! Tízéves korában már annyira a fejére nőtt a gyerek az iskolának, hogy a farkasbányai közvélemény fejcsóválással sietett felvilágosítani özv. Filadelfinét, tegyen valamit a kis Jankóval, mert ez a sok ész nem Istentől való. A falu nyelvén szólva ez a gyerek nem tiszta. Bobákné, a tudós asszony meg is állapította a diagnózist. A fiút olyan tisztes fűben kell megfüröszteni, amelyiket szent György-nap éjszakáján szaggattak le az öreg temető árkában. Csak ez segíthet a megszálló ördög hatalma ellen. így is történt. Hiába rúgott, kapálódzott a szegény gyerek. Háromszor, négyszer is meg- mártogatták az igy megszentelt lében. Csak úgy prüszkölt utána. Ám a sátán ha ki is távozott belőle, máshol ütötte fel tanyáját. Alighanem a tudós Mari néni felé fordult, beléje szállott, aki Jankóval szemben a fenti tisztító kúrát alkalmazta. Kitűnt ugyanis, hogy az ördögűző vízből abba a butykosba is belejutott valami, amelyiket Bobákné számára a kemence padkáján elkészítettek. Máskülönben a szegény, nénémasszony két nap s két éjjel nem nyögött volna, gyomrát tapogatva keservében. Eközben a kis oroszlánbólyök napról-napra mutogatja élesedő körmeit. Ha megbosszantják, karmolni is tud. Pergessük csak filmünket hátra, úgy harmincnegyven esztendővel visszafelé. Varázsoljuk csak még egyszer magunk elé ennek a korszaknak tréfás, bohókás képeit. A farkasbányai templom az évzáró vizsga masa—g»—bbhih hm uh i mm napján zsúfolásig tömött. Az elülső padokban a tanulóifjúság,, ezek mögött a szülők s érdeklődők szoronganak. A feldíszített asztalfőt a de- kánus, a helyi pap s a falu előkelői foglalják el Ima, ének, felköszőmtők. — Hány részre oszlik a káté? — mondd el Filadelfi! — Luther Márton élete. Onnan: „Akkor azonban a pápa ..." Folytasd, Filadelfi. — Ki volt Mátyás király? nocsak, Filadelfi! És igy tovább. Majd rátértek a földrajzi leckére. Egy össze-visszatépett Európát kerítenek az öreg tábla nyakába. — Gyere ki, Filadelfi! Programszerű gyorsasággal peregnek le Jankó nyelvéről földrészünk hegyeinek, vizeinek, országainak nevei, határai, amikor Rátonyi jegyző ur meg akarván mutatni, hogy ő is ért a pedagógiához, ezzel a kérdéssel siet Jankót megakaszani: >— Nem tudnád-e megmondani, fiam, hogy merre esik Európától Amerika? A mondókájábán megzavart selma Filadelfi azonnal rátapintott a kérdés gyöngéjére. No várj — gondolta magában, egy sunyi tekintetet vetve nem annyira a jegyző, mint inkább Kende tanitó ur felé. •— Nem tudom, — mondja, — mert Amerika le nem esik. A padláson van. Dohányt szántanak rajta. — Nem igaz, kiáltotta mangánkivül a pán rektor s alighanem kettészakítja ott helyben a kis Jankót, ha a dekánus ur, immár végighallgatva a mellette ülő egyik ur adomáját, véget nem vet az igy előállott kinos helyzetnek s be nem fejezi az egzáment. (Annál inkább sietett, mivel a nagytíszteletü bizottságot a szomszéd faluban kirántott bárányfarkkal várták, amely csemegét oly ízletesen, mint a lehotai kántomé. senki nem tudta elkészíteni.) (Főljdatása következik.^ * 4+s * ________1936 május 24, vasárnap.
