Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-10 / 108. (3957.) szám

A besztercebányai városi közkönyvtár Szlovenszkó legrégibb ilyen alapítása A magyar polgárság tekintélyes százalék■ bán olvassa a könyvtár magyar könyveit Besztercebánya, noáijus 9. BeezltemoeMinyia viáirosámialk miimideiiikoir (kitűnő. tóviáHiő érzéke volt a ikulfcum iir.áimt. Vállalta a toltam tanjeiszitiéis'é- neik minidéin anyagi áldozattát'es toltariintéainé- nyei messze földön fényes hiraiévniek örvendtek. Városi könyvtára sem maii Ikieletti. A nyomok vísszaiveae'tinek egészem a XIV. századiig. Jegy­zőkönyvek 'bizonyítják, (hogy a városnak ez idő­ben miáír könyveli voltak. A városi könyvtár alapját a Sízieint Erzsébet dltárniofoaJniak könyvei vetették miéig, akik baltáink után könyveiket a városira hagyták. A város ezekét a könyveket gondosan kezelte és tehetsége szerint gyarapí­totta. Miéig.ama is van adatunk, hogy a város 1584-bein egy Pribitzer Jakab nevű polgárának könyveit adóssága fejében átvette és a városi könyvtáriba elheilyeiztette. Hogy ebben a városi könyvtárban sok, igen tekintélyes, különösen teológiai mii lehetett, legjobban igazoltja az a tény. hogy 1676-ban a jezsmita rendház a városi könyvtártól leért és kapott kölcsön tudományos könyveket. Ez a könyvüvölesönziés a város és a jezsuita rendház között annyira- állandósult, hogy amikor 1773- ba,n a rendet feloszlatták, a tanács azonnal mű­ködésbe lépett és jegyzékbe foglalva, visszakö­vetelte azokat a könyveket, melyeket a városi könyvtár a rendnek kölcsön adott. A városi könyvtárba helyezték el azokat a könyveiket is, melyeket a város tanult polgárai irtaik és melyeket a szerzők a városi tanácsnak dedikáltak. A város nemes tanácsa ezeket a könyveket mindenkor hallás köszönettel vette és szerzőjüket számottevő anyagi jutalomban részesítette. Végtelen nagy kára aiz irodalom- törtémetniek, hogy ezek a könyvek századok fo­lyamán elvesztek, elkallódtak. Valószínűleg anáir akkor is divatozott a könyvek ászaimé ráadásá­nak szomorú szokása, amit igazol a városi ta­nácsnak 1726-ban tartott ama szigorú rendeüete, hogy a könyvtárból senkinek sem szabad úgy köl­csön adni könyvet, hogy azt a könyvtár helyi­ségéből elvigye. A rendelet hozzáteszi: még a jegyzőnek sem. Kár, hogy a városi tanács ezt a rendelieitiet már későn, már csak akkor hozta, amikor sajnálattal azt kellett tapasztalnia, miiként vesznek el visz- -S'znszerezbe tétlenül a könyvtár legértékesebb és legmegbeicsüliendőbb darabjai. Valószínű, hogy a városi könyvtár a lévéH- tárban nyert elhelyezést, ahol még ma is igen sok nagybecsű mű kapott hajlékot és biztos vé­delmet. Annak az eléggé el nem Ítélhető köriiliményniek, hogy az olvasó polgárok a könyvieket szívesen felejtették maguknál és sdhia vissza nem adták a kölcsönvett könyveket, kel tulajdonitanunk a,zt a lesújtó tényt., hogy bár a városi jegyzőköny­vek és számadáskönyveik már a XIV. században beszélnek városi könyveikről, mégis a legrégibb müvek 1545-(bőil maradtak reánk. Luther müvei ezek, melyek akkor igen nagy kelendőségnek örvendjek. Besztercebánya, városának ez az általánosan ■elismert, méltányolt és megdicsért kuMninszere- tete ma sem halt ki a város uiraiból. Nagyszabá­sú, uj, modem épületben kapott otthont a vá­rosi könyvtár. Kézikönyvtára máris rendelke­zésiére áll az olvasni vágyó közönségnek. A könyvtár katalogizálása most van folyamatban. A város erre a célra 8000 koronát szavazott meg. Á katalogizálás munkáját nagy körültekintés­sel, a tudós gondosságával és hozzáértésével a könyvtár igazgatója, Kiszely Károly végzi, aki a régi magyar irodalom elismerten kiváló kutatója és művelője. A városi könyvtár egyik legszebb helyisége: az igen világos és tágas olvasóterme, mely azon­ban még rendezés alatt áll. De a termet a gon­dos Kiszely Károly neim hagyja kiaknázatlanul. Itt tartanak igen sűrűn népszenü és tudományos felolvasásokat, tanfolyamokat és kiállításokat. A nyáron a Sloviemská Marim beszterceb anyai fiókja kiállítja a régi Matica emlékeit,. ; A városi könyvtár két részre oszlik: a már előbb említett kézikönyvtárrra és tudományos könyvtárra. A kézikönyvtáriban 4854 könyv, a tudomá­nyos könyvtárban több mint tízezer könyv fog­lal helyeit. Ez utóbbi rendkívül érdekes régi mü­veikben. A XVI. és XVII. század teológiai és filozófiai alkotásai igen nagy számiban nyertek képviseleteit. Közöttük ma egy olyan is van, mely bibliográfiái szempontból az egész világon Igen ritka. A tudományos könyvtár tekintélyes számú 'kéziratot őriz, még pedig sok szlovákot is, cseh nyelvüt is. És azt a körülményt, hogy a német, utóbb ma­gyar városi tanács szívesen adott menedékjogot szlovák és cseh kéziratoknak, nyomatékosam hangsiulyO'Zznk és áláhuzzuk. A kuiturszeretet eltörölt minden nemzetiségig különbséget és ellentétet. Ha valaki könyvet irt, már megbecsülésben 'ré­szesült, tekintet nélküli arra, hogy könyvét mi­lyen nyelven irta meg. így maradtak ezeik a kéz­iratok a legnagyobb gondosság mellett a mai korra. Nem egy tudásszomjas szlovák vagy cseh kutató merül él igen sokszor e becses kéz­iratok tanulmányozásába és értékük megáiJliapi- itásába. Különösem értékesnek tartanak. egy 1851. évből származó cseh agemdát, mely e nem­ben szinte egyedülállóm páratlan. Ez a mű igen kevés számban ismeretes. A fcé'ziikiönyvtár müvei szlovák, cseh, magyar és mémiet nyelvűek, miég pedig a fent jelzett 4854 kötetből csehszlovák 2703, német 413, ma­gyar 1738 kötet. A tudományos könyvtár köny­vei legnagyobb részt magyar és ilatim nyelvűek. Az ujaib'b beszerzésekben azonban napról-napra mind nagyobb tért hódit a csehszlovák tudomá­nyos irodalom. A fcézitkönyvtárbam található: 3793 szépiro­dalmi (közöttük 1580 magyar), 882 népszenü tudományos (151 magyar) és 179 folyóirat (7 magyar). Meg kell eimllitemem, hogy a legutóbbi nép­számlálás szerint Besztercebánya 11.347 lakója közül 9.520 vallotta magát csehszlováknak, 483 németnek, 434 magyarnak, 538 zsidónak, mig 372 más nemzetiségűnek. Besztercebányának 11.347 lakója közül csak 865 a könyvtár olvasóinak a száma, vagyis 10.482 besztercebányai lakos nem vette igénybe a városi könyvtárat. Ebből azonban nem lehet a városi (közönség olvasásiszoínyára következtetni, mert igen sok­nak van házi könyvtára., ezenkívül az egyes ka­szinók és körök könyvtárai is bőven ellátják tagjaikat könyvekkel. Különösen az YMCA könyvtára csinál érezhető komkiurrenciát a vá­rosi köuyvtárnalk. A 865 olvasó között 204 magyart találunk. Tekintettel arra, hogy az összmagyarak száma 434, ez adatok szerint csupán 230 besztercebá­nyai magyarnak nem volt szüksége a városi könyv tárna. 483 németből csak 34 lépett be a városi könyvtár olvasói közé. Tehát 449 besz­tercebányai német nem érdeklődött a városi könyvtár német könyviéi után. Ez az arány- szám még jobbam növekedik a csehszlovák tá­borban. 9.520 csehszlovák közül csak 627 ol­vasta a városi könyvtár cseh és szlovák köny­veit, miig 8.893 csehszlovák olvasatiammá hagyta az ő számára összegyűjtött és drága pénzein megvett könyveket. Ez a nagy aránytalanság még iszembeiszökőhb, ha azt nézzük, hogy az egyes nemzetiségű ol­vasó hányszor vett ki könyvet a könyvtárból. Legszorgalmasabb olvasó a 34 német volt, akik 560 könyvet kölcsönöztek ki, vagyis átlagban egy-egy olvasóra 16 könyv esett. Azután jöttek a magyarok, akiknek 204 olvasója 2642-szer fordult meg könyvért a könyvtárban, vagyis általában 13 könyv jutott egy-egy olvasóra. A csehszlovákok 627 olvasója 4467-szer vette igénybe a könyvtárt, vagyis nagy átlagban hét- hét könyv jutott egy-egy olvasó kezébe. TisztaarAtir JíSSfcTSW (száraz vagy zsiros). jgff Már harmadik nap után javul az arcbőr észrevét­el lenül és az összes hiba, ** u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májíolt, nagy pórus, ráncos bőr, öreges kinézés teljesen megszü- nik. Biztos eredmény. VÖRÖSRAK GYÓGYSZERTAR Bratislava, Mihály-ucca 20. _________ Mi következik mindebből? Az, hogy a város tovább ápolja nemes tradí­cióját, mely kulburkérdésekbein soha sem akart ismerni nemzetiségi elválasztó vonalakat. Ha a letagadhatábláin és megmásíthatatlan statiszti­kai adatok azt az igazságot tárják a város elé, hogy a magyar és német polgárságnak több könyvre van szüksége, hogy kulturigényét ki- elégitee, mint a jobb anyagi helyzetben élő és több társadalmi egyesület által kielégi tett cseh­szlovákoknak, akkor hunyjon széniét a népszám­lálási adatoknak és a reálisam mutatkozó szük­ségleteknek megfellélőién szerezze be és szapo­rítsa könyvtára állományát. Ezt annál inkább kérhetjük a városból, mert általánosan tudott dolog, hogy Besztercebánya tanácsa a törvény által előirt kötelességén felül jóval nagyobb és jelentő­sebb összeget áldoz évenként könyvtárára. Csak hálát és elismerést fog a magyar és német polgárságból kiváltani, ha ebben a túlmenő ál­dozatban rájuk is tekintettel lesz. Végül, mint jellemző adatot szögezzük le, hogy a magyarok az elmúlt évbein legszíveseb­ben olvasták Móra Ferenc „Ének a búzamezők­ről", Jókai „Törökvilág Magyarországon" és Herczeg Ferenc „A nap fia" cimü könyveket. Ebben a bárom legtöbbet olvasott könyvben érdekesen tükrözik vissza a múlt, a jelen és az egészen uj magyar irodalom szeretető, megbe­csülése és népszerűsége. KELLER IMRE. Hangverseny örömöm egykor pódiumra állt És énekelt dalt, áriát, chorált Közel hozzá a pódium mögött, A bánatom halk tercet zümmögött. De mind erősebb lett a tereelő, S a lámpák elé garral jött elő. Az öröm elment, nem volt néki hely, S a bánatom már szólót énekel. FALU TAMÁS. Az alvilág királynője írta: HARRYLESLIE (32) Persze, szegény Jóénak alaposan árthatott az ügy és megrendítette a hitelét, hogy unokahuga ennek a szenzációs bűnügynek a központjába került. Amint a lapokból később megállapíthat­tam, a közhangulat teljesen ellenem fordult és az emberek szívesen vették volna, ha kivégzé­semre kerül a sor és ők megjelenhetnek rajta. Nagy élvezettel szemlélték volna a jó edin­burghiak, miként hull le a bakó bárdja alatt a szívtelen és számitó Lillian Crawford gyönyö­rűséges feje! Csakhogy ebből nem esztek, erre nem kerül a sor, barátaim! Az első percben elitéltek az emberek. Pedig mégis csak különösnek tűnhetett föl a dolog az objektív emberek előtt. Az a két főbenjáró bűn­cselekmény, amivel vádoltak, a rablás és a gyil­kosság, egyenként is nagy elszántságot igényel és okos ember előtt hihetetlennek tűnhetett vol­na föl, hogy egy jó családból származó és elő­kelő nevelésben részesült leány csak gondoljon is rablógyilkosság elkövetésére. De a tömeg gondolkodása nem igazodik a logika törvényei szerint, hanem a szenvedélyek irányítják. A kö­zönség mindjárt kezdetben pálcát tört fölöttem. A közönség olyan, mint a gyermek: megbízha­tatlan és következetlen. Egyik pillanatban az égig emel, a másikban a porba sújt. Mindenki tapasztalhatta ezt, akinek tömegekkel volt dol­ga és akinek életeleme a népszerűség hajhászá- sa. Ez esetben például azért fordult a közvéle­mény annyira ellenem, mert abból indultak ki, hogy egy szép, fiatal urileány képes lett volna feleségül menni egy kelekótya, torz alakhoz csak azért, hogy az ilyen módon férjének kijáró több, mint kétszázezerfontnyi vagyon előnyeit élvezze. Az ilyen teremtés tehát képes arra is vállalkozni, hogy meggyilkoljon egy idősebb hölgyet, annál is inkább, mert ilyen módon anél­kül juthat hozzá az ötvenezer font értékű ék­szerekhez, hogy kényszerülne feleségül menni ehhoz a félbolondhoz, aki mellett a házasélet gyötrelmes volna, s ki tudja, meddig kellene vi­selnie ezt a terhet. Ugyanekkor a közvélemény igen nagy rész­véttel fordult a szerencsétlen Dávid felé, egy­részt azért, mert torz megjelenésével és észbeli fogyatékosságával akaratlanul is részesévé vált ezeknek a rettentő fejleményeknek, másrészt pe­dig az alattomos és borzalmas kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság révén nemcsak az óriási vagyontól esett el, hanem elvesztette egyetlen pártfogóját is. Az egyetlen lelket, aki a szeren­csétlen emberi torzót tényleg szerette. Mert Dávid Graham elvesztette a vagyonát Cecil néni elhalálozása következtében. Az aján­dékozási okmányt ugyanis Lady Campbell csak az esküvőnk napján akarta aláírni és bár egész vagyonát osztatlanul az unokaöccsének szánta, végrendelet hiányában az oldalági rokonok fog­ják örökölni a vagyont, mint ahogy azt a tör­vény előírja. És mind e szörnyű csapás mellett ott kell majd látnia az imádott leányt a vádlottak pad­ján, azzal vádolva, hogy nemcsak a vagyonától, hanem egyetlen jótevőjétől fosztotta meg! Sajnálták őt nagyon, de engem nem szántak, pedig szörnyű és reménytelen volt a helyzet, amelybe kerültem. Az edinburghiak mégis kár­örömmel károgták körül a személyemet és azt hajtogatták, hogy úgy kell annak a leánynak, aki képes a vagyonért önmagát is eladni... A The Scotsman, amely eljegyzésem hírét is elsőnek közölte, most ugyancsak nagy pecse­nyét tálalt föl olvasóinak a hatnapos tárgyalás alkalmával. . A közönség tömött sorokban helyezke­dett el az edinburghi bíróság ódon tárgyalóter­mében ... A csapóajtón át hirtelen fölbukkant a vádlott igézőén szép feje. .. Mély fekete ruha volt rajta és két rendőr vezette be a vádlottak padjára ... Sir James Fenwick barátságosan kezet fogott vele és néhány bátorító szót súgott neki oda .. .** Ilyen és hasonló mondatok vezették be a tár­gyalásról szóló riportokat... De arról senki sem írhatott, hogy milyen ér­zések voltak bennem, mert — szerencsére — az ember leikébe senki sem láthat, Akkor meg kel­lett volna irniok, hogy ha nem is tiszta lelkiis- merettel de a legnagyobb nyugalommal és ösz­szeszedettséggel álltam biráim előtt. És nyugal­mam egy pillanatra sem hagyott el a hatnapos tárgyalás alatt. Mintegy negyven terhelő tanút vonultatott föl a vád és ugyanannyit a védelem is. És én nyolcvan vallomást, egy csomó szak­értői véleményt hallgattam végig anélkül, hogy nyugodalmam csak egy pillanatra is megrendült volna. Hosszadalmas volna minden tanúvallomás lé­nyegét elmondani. Legérdekesebb volt kétség­telenül a két orvos, egy Tremlett nevű szoba­leány, a Hugh-streeti ékszerész és főképen Dá­vid Graham vallomása. Az orvosszakértői vélemény fölolvasása meg­lehetősen sok időt vett igénybe. Szegény kis Lady Campbellt úgy találták a szobájában hol­tan, eltorzult arcvonásokkal, megüvegesedett szemeiből és eltorzult kifejezéséből arra lehetett következtetni, hogy váratlanul és igen kegyetle­nül végzett vele a gyilkosa. Az első jelentősebb vallomást Lady Campbell szobaleánya, Tremlett kisasszony tette. Ez a csinos skót leány teljes mértékben bírta Lady Campbell bizalmát. Velem is rokonszenvezett a derék teremtés, mert úrnője mindig akkora el­ragadtatással beszélt neki rólam, hogy meg kel­lett szeretnie. Meg voltam győződve arról, hogy ha még a tiszta igazságot is kell mondania, semmi olyast nem mond, ami ártalmamra le­hetne. A koronaügyész kérdéseire Tremlett részle­tesen elmondotta az április huszonötödiki házi­bál lefolyását. A közönség feszült érdeklődéssel figyelte minden egyes szavát, különösen amikor a híres ékszerekről kezdett beszélni, amiket az emlékezetes napon úrnője akaratából viseltem. Körülbelül a következőket mondotta a töb­bek között: — Mielőtt a vendégek megérkeztek volna, én segítettem föltenni Miss Crawford hajára a pompás fejdiszt, úrnőm pedig két remek nyak­éket csatolt a kisasszony nyakára. Volt ott azonkívül néhány remek melltü, karperec és fülbevaló is és Miss Crawford maga választotta ki azokat, amik megnyerték a tetszését és ami­ket viselni akart. A bál reggel négy órakor ért véget és ekkor Miss Crawford visszavitte az ék­szereket úrnőm szobájába. Úrnőm ekkor már az ágyban volt, a villanyt is leoltottam, csak egy szál gyertya égett a szobában, mig a kisasszony az ékszereket rakosgatta vissza a dobozba. — Amikor ez megtörtént, Miss Crawford el­kérte Lady Campbelltől a pénzszekrény kulcsát, hogy helyére tegye a dobozt és igy az ékszere­ket vissz a tehesse a pénzszekrénybe. Úrnőm át­adta a kulcsot s aztán azt mondta nekem: — Tremlett, menjen és feküdjön le maga is, hiszen borzasztóan fáradt lehet. —• Örültem, hogy már nincs szükség rám, mert tényleg olyan fáradt voltam, hogy alig ál­lottam a lábamon. Jóéjszakát kívántam a höl­gyeknek, előbb Lady Campbellnek, aztán Miss Crawfordnak, aki ekkor az ékszerek berakásá­val foglalatoskodott. Amikor ki akartam menni a szobából, Lady Campbell odaszólt a kisasz- szonynak: — Visszarakta, drágám? — Mire Miss Crawford ezt felelte: — Igen, drága Cecil néni, szépen visszarak­tam mindent a helyére. A koronaügyész szakította félbe a vallomást: —- Mit gondol, minden ékszert visszarakott Miss Crawford a dobozba? —• Én nem láttam, kérem, hogy mindent visz- szarakott volna, mért erre nem figyeltem. De elég sokáig piszmogottt az ékszerekkel és lehet, hogy mindent vissza is rakott... —• De az is lehet, hogy nem, — állapította meg az ügyész. Sir James Fenwick gúnyosan mosolygott az ügyésznek erre a rosszindulatú közbevetésére és most ő adott föl néhány kérdést, amire Trem­lett elmondta, hogy úrnője az ékszerszekrény kulcsát a nyakán szokta hordani egy kis selyem- zsinórra kötve s onnan vette le a kulcsot a ha­lála előtti napon is ... — A bál előtti nap Lady Campbell nagyon levertnek látszott, — folytatta vallomását a szobaleány. — Estefelé volt föltűnően rossz­kedvű, úgyhogy meg is kérdeztem ennek az okát, de nem felelt. Mindjárt ebéd után vissza­vonult a szobájába, bár a család többi tagja még asztalnál ült. Úrnőm lebontatta velem a haját, magára öltötte hálóruháját, elővett egy könyvet és leült a karosszékbe. Azt folyton hajtogatta, hogy nagyon ideges, rossz a köz­érzése, de azt nem mondta meg, hogy mi bántja. — Nem is vette szívesen, hogy mellette va­gyok. Hagyjon magamra, Tremlett — mondo­gatta —, hadd gondolkozzam, hadd legyek most egyedül. — Nem akartam terhére lenni és azt gondoltam magamban, legjobb lesz, ha szólok Mr. Dávid Graham-nek. Öt nagyon szerette úr­nőm és bizonyára föl tudja deríteni, el tudja oszlatni rossz hangulatát. Mindig fölvidult a társaságában, talán most is hasznára lesz, ha mellette van. Valóban szóltam is neki, aztán bevonultam a szobámba. Félkilenc órakor Mr. Graham hivatott. így szólt hozzám: jFolytatjuk.), %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents