Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-08 / 106. (3955.) szám
4 1936 május 8, péntek Fiissy Kálmán szenátor megindokolja, miért nem szavazhatja meg a magyarság az államvédelmi javaslatot A magyar szenátor a véderöbizottságban terjedelmes bírálatot mondott a kormányjavaslattá! ■ A hontalansági problémát sürgősen rendezni kell mértékkel kell mérni, de nem érti, hogy miért kelljen békeidőben adni a kormánynak fölhatalmazást hadi- jellegű ténykedésre, amilyen például a községek kiürítése? Az államvédelmi tanácson semmi kifogásolni valót nem lát, de létesítése külön törvény nélkül is megvalósítható lenne. Ezzel szemben a legnagyobb határozottsággal kifogásolja az állam védelme szempontjából fontos üzemékről szóló rendelkezéseket. Követeli, hogy a hadsereg békeidőben a határvidéki kisiparosok utján szerezze be szükségleteit. Ez államvédelmi érdek, mert ezzel a határvidéken termelőképes üzemek és megelégedett munkásemberek lesznek. — Nagyon átlátszó az a rendelkezés, — folytatta ezután Fiissy szenátor —■, amely az állami megbízhatatlanságról beszél. Hiába vette be a képviselőház, hogy a nemzetiség nem szolgálhat alapul a megbízhatatlanná való megbélyegzéshez. v« Ne legyen egyetlen hontalan személy! i» — Amit a javaslat a külföldi állampolgárok alkalmaztatásáról mond, — folytatja a szónok — azt egészben véve elfogadnám, ha a kormány gondoskodott volna arról, hogy az állampolgársági mizériáknak egyszer vége szakadjon. A határöv kapcsán indokoltak az aggodalmaim, hogy például az állampolgárság rendezetlensége arra fog szolgáltatni alkalmat, hogy például kisgazdák földjét megbízható, államhü, államilag megbízható, vagyis csehszlovák kézre juttassa. A határvidékre vonatkozó nagyon súlyos intézkedések megszavazásáról akkor beszélhetnénk, ha a kormány előzőleg intézkednék, hogy sem a határvidéken, sem az állam belső területén ne legyen egyetlen hontalan személy sem. A szónok kifogásolja a ,,védkészültség“ fogalmának megteremtését. Szerinte a véd- készültség azonos a hadiállapot fogalmával. A hatodik fejezet fö'l’hatalmazza a kormányt arra, hogy védkészültségi időn 'kívül is alkalmazhassa az ötödik fejezetben körülirt intézkedéseket ,,rendkívüli körülmények idején." Az ilyen tág meghatáro- zást — mondja a szónok — én nem tehetem magamévá és a leghatározottabban visszautasítom még annak gondolatát is, hogy bárki is ítéletet mondjon állami megbízhatóságunkról annak alapján, ha az ily — nagyon enyhén szólva — értelmetlen intézkedést nem szavazzuk meg. A hadikárok megtér lése — A hadikárok 'térítéséről szóló fejezet intézkedései szerint az a polgár, akinek szekerét, szalmáját vitték el örökbe, más bizottságnál köteles bejelenteni kártérítési igényét, mint az, akinek a kocsiját csak használatra vették át és megrongáltan adták vissza. De más és más kárbecsülő bizottságok élé tartozik az élelmiszerek, az állatok, a gépkocsik és egyéb anyagok lefoglalásáért járó kártérítés kérdése is. Az ittlevő húsz paragrafus még ügyvédembernek is alapos munkát ad. hogy kiismerje magát bennük, de az egyszerű vidéki gazdaember, az iparos számára egyenesen értelmetlen zűrzavar. S a törvény amellett nem mondja ki, hogy akitől államvédelmi célból' bármi anyagot vesznek el, azért kártérítés jár. Itt három-négy paragrafussal rendet lehetne teremteni, mint azt klubom a képviselőházban inditványozta is. Ha nem fogadták el1 ezt az egyszerű, világos rendezést, ám ne követeljék tőlünk, hogy az önök zűrzavaros, értelmetlen intézkedéseit elfogadjuk. Három és fél milliárd korona — Az á'llamvédelem elsősorban a hadsereg feladata. Ennek kapcsán kérdeznem kell, — mert gyakran halljuk, hogy a csehszlovák hadsereg messze elmaradt más államok felszerelésével szemben —-, hogy a tizennégy éven át fizetett évi 315 millió, összesen tehát három és fél milliárd korona ugyan mire lett elköltve? A francia Maginot-vonalakat ma már képeslapokon és mozikban mutatják be, vagyis ez igazán nem hadi titok, hogy ilyen erődítmény, mely kizárólag a védelAz alvilág áirályn óie Irta: HARRY REGÉNY Prága, május 7. Jelentettük, hogy Füssy Kálmán magyar szenátor a szenátus véd- erőbizot'tságában tegnap hatalmas beszédben bírálta az államvédelmi javaslatot. A szenátor beszédében á miniszterelnöknek ama tételéből indult ki, hogy az államvédelmi javaslat elfogadása vagy elutasítása az ellenzéki pártok államhüségénék próbaköve lesz. A szónok ezzel szembeállítja, hogy a javaslat kilenc évig készült s a kormány mégsem talált kilenc napot arra, hogy az ellenzéket meghívta volna az együttes munkára. —■ A miniszterelnök ur azt kívánja, — mondotta szó szerint a szenátor —, hogy most vaktában fogadjunk el olyan intézkedéseket, amiknek szükségességéről soha senki meg nem győzött minket, sőt még csak nem is próbált meggyőzni. A magyarság és az államvédelem A szónok a továbbiakban hangsúlyozza, hogy nem találja indokoltnak olyan széleskörű fölhatalmazásokat adni a kormánynak békeidőben, amilyenek csak hadikészültség vagy háború idején helyénvalók. Visszautasítja a pausális vádat, mintha a magyar ellenzék a tárgyalt javaslat elvetésével az államvédelmi gondolatot is elvetné. — A kisebbségi magyarság gyermekei — mondja — első helyen katonáskodnak és jó katonák, nemcsak a szó átlagos értelmében, hanem annyira jók, hogy hivatalos elismeréseket vívtak ki. — És a magyar jó adófizető, kinek adófilléreiből ágyukat, repülőgépeket, bombákat vásárolnak az állam védelmére. Ki milyen joggal mondhatja tehát, hogy a magyar megtagadja az államvédelmet? Rendkívüli fölhatalmazások A szónok elismeri, hogy a javaslat kétharmadrésze nem tartalmaz uj dolgot, amit a világháborúban meg ne ismertünk volna. A háborús idők cselekményeit valóban más (30) Szinte hadarva mondta ezeket, úgyhogy föl sem tudtam fogni szavainak értelmét és jelentőségét. És amilyen váratlanul jelent meg, éppoly tüneményes gyorsasággal tűnt el. Még szerettem volna kérdezni tőle dolgokat és kiszaladtam utána a folyosóra, de már nyoma veszett. Mindenesetre gondolkodóba ejtett az üzenet és azon töprengtem, hogy mit tegyek. Végül is elhatároztam, hogy követem Karvaly utasítását, mert aligha hiszem, hogy ismeretlen látogatóm tőrbe akart volna csalni. Maga is inkább a bajba jutott ember benyomását keltette. Éppen holmimat csomagoltam be, hogy elhagyjam a szállodát, amikor újból kopogtak az ajtón. Ez a kopogtatás azonban sokkal erőteljesebb volt, mint az előbbi és udvariatlan látogatóm be sem várta a Come in-t, hanem benyitott. Csomagom az ágyra volt fektetve és én háttal állva az ajtónak, vissza sem tekintettem. Éppen a kézitáskám tartalmát vizsgálgattam és hirtelen támadt ösztönöm azt sugalta, hogy valamit az ujjaim közé kapjak. Azzal a művészettel, amit Karvalytól tanultam, ezt a kis tárgyat ügyesen „palmiroztam" a tenyeremmel. így veszi a hasznát a nagy és kis fogásoknak az ember az élet nem egy kritikus helyzetében és éppen ezért hosszú és eredményes pályafutásom alatt soha/ egy pillanatra sem mulasztottam el, hogy megfigyeljek mindent és mindenkit és eltanuljam, hasznosítsam azokat a fogásokat, amikkel rá lehet szedni, el lehet ámítani embertársaimat. A palmirozás is egy egész közönséges trükk, amit minden kis bűvész meg tud csinálni: úgy tartani egy tárgyat az ujjak «között, a tenyér hátán, vagy beszorítva a hüvelykujj izma és a tenyér közé, hogy a kéz tartása egész természetes legyen és senki ne is gyanítsa, hogy a tenyér valamit elrejt, valamit, aminek ismerete nem lenne előnyös idegenek előtt. A bűvész eltüntet egy tárgyat, teszem föl azt, hogy egy érmét. Ügyesen átcsusztatja ujjai között a kéz hátuljára és két ujja közé beszorítva tartja, fölemeli nyitott tenyerét a közönség felé. „Ugy-e, üres a tenyerem?" — kérdi elbájoló hangon hiszékeny közönségétől és mindenki kénytelen rávágni, hogy igen, bár mindenki gyanakszik és árgus szemekkel figyel. Most leejti karját, miközben az érme az ujjak között visszacsúszik a tenyérbe és ott palmirozódik a hüvelykujj izma és a tenyér között. Most a kéz hátsó oldalát mutatja föl és ismét negédes hangon kérdezi: „Ugy-e, ez is üres?" Valóban az, kénytelen ráhagyni minden- in Ekkor tehát a bűvész már egy hatalmas nézőközönség előtt tudta azt a hitet fölkelteni, hogy az érme, amely pedig láthatólag ott volt a mester jobbkezében, eltűnt abból. Hogy hová lett, azt még nem tudják, de majd kiderül a továbbiakból. Lássuk hát! És mindenki kíváncsian lesi a fejleményeket. Pedig a valóságban az érme az egész idő alatt ott volt a bűvész jobbkezében, amelyet most üresnek hisznek. Azt hiszem, olvasóim jól megértették a különbséget a látszat és a valóság között, amely minden bü- vészmesterkedés alapja. Most már következhe- tik a trükk. A bűvész két ujjával benyúl a szájába, a tenyérből az érme előrecsuszifc az ujjak közé és természetes, hogy az érme a szájüregből kerül elő. Kis dolog és mégis nagy a hatása, mert szembehelyezkedik a látszattal, a közhiedelemmel és igy a csoda varázsával hat. Csak az a fontos az egész dologban, hogy a kéztartás a lehető legtermészetesebb legyen. Vannak bűvészek, akik nem egy érmét, hanem akár egy kis labdát, vagy gyufaskatulyát is tökéletes művészettel tudnak palmirozni és emellett kezük tartása egészen természetes és lefoglalt kezüket szabadon tudják használni. Egy kis gyakorlat és ezt a mesterséget mindenki elsajátíthatja, persze, szükséges hozzá egy kis velünkszületett kézügyesség. Vannak bűvészek, akik közvetlen szemünk előtt olyan boszorkányos gyorsasággal és ügyességgel végzik pillanatok alatt az eltüntetés és palmirozás művészetét, hogy egészen el- kábitanak vele és már nem is tudjuk logikailag sem nyomon követni az eltüntetett tárgy útját, amely természetesen a legváratlanabb helyen bukkan föl. Nos, erre a kis kitérésre a palmirozás triikk- jéről azért van szükségem, hogy olvasóim megértsék és elhigyjék: az egész jelenet' alatt, ami most következett, az a kis valami, amit kézitáskámból palmiroztam el, olyan bensőségesen simult meg tenyeremben, mintha belső tartozéka volna annak. És amellett a kezemet olyan szabadon használtam, olyan élénken gesztikuláltam, mintha egyáltalán nem lett volna ez a veszedelmes jószág benne. A tárgynak az eltüntetése persze egy szem- pillantás alatt játszódik le, időegységgel nem is tudnám kifejezni, mennyit tesz az ki. El kell árulnom azt is, hogy az első pillanatban ösztönszeriileg éreztem a veszedelmet és anélkül, hogy hátratekintettem volna, tudtam, kik vannak a szobában és mit akarnak. Ez az intuíció különösen élesen fejlődött ki bennem és életem válságos helyzetein mindig szerencsésen átsegített. Gyakran adódott olyan eset, hogy sokkal előbb ismertem föl ellenfelem szándékát, mielőtt az csak egy mozdulatot tehetett volna és ilyenkor megelőztem őt. Legjobb védekezés a támadás és mindig annak van előnye, aki támadásba lendül. Nyugodt voltam és teljes mértékben uralkodtam idegeimen. Pillanatok alatt fölmértem, hogy mi a helyzet és mi a teendő. Ha elvesztem önuralmam, ha arcom szinváltozása, kezem remegése, hangom vibrálása elárulja belső izgalmamat, úgy menthetetlenül veszve vagyok, mert 14 nap alatt a valódi CORALL CRÉMTŐL (száras vagy zsíros). Már harmadik nap után javul az arcbőr észrevétlenül és az összes hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, öreges kinézés teljesen megszűnik. Biztos eredmény. Ara Ké 11.— YÓGYSZERTÁR Mihály-uoca 20. met szolgálja, valóban van. Három és fél milliárdért — ami rendkívüli hitel volt —' a mi hadseregünk is sokat, nagyon sokat produkálhatott és most mégis azt halljuk mindenfelé, hogy — védtelenék vagyunk. A lótenyésztés —- E javaslat kapcsán is meg kell ismételnem jogos követeléseinket, kívánságainkat, amelyek valójában és okosan, komolyan szolgálják az államvédelmet. Az egyik ilyen ügy a katonai lovak kérdése. Noha a nemzetvédelmi miniszterek ismételten kijelentették, hogy a katonai lószükségletet belföldi tenyésztés utján szerzik be, ez ma sem történik. Hogyan szavazzam meg az oly intézkedést, hogy védkészültség esetén a kisgazda utolsó lova is elvihető — ingyen, vagy évek múltán fizetendő kártérítésért s ma a fölösleges, vagy erre a célra tenyésztett lónak sem akad vevője a katonaságnál? A katonaorvosok helyzete — Ugyancsak többször említettük a katonaorvosok kérdését is. Engedjék meg, ez nem a nemzetvédelem, hanem a kultúra szégyene, hogy orvosdoktorokat cug&füreri „rangban" helyőrségi főorvosokként, kórházi osztályvezetőkként alkalmaznak csak azért, hogy az alhadnagyi fizetést megtakarítsák. Ismétlem, ez bűn a kultúra ellen, ez lealacsonyitása az egyetemi címnek, <*z orvosdoktori címnek. Ez, kérem, nem takarékoskodás, ez garasoskodás. Ez ki- uzsorázása a magatehetetlen fiatalságnak, visszaélés a helyzetével, — És mert ilyen szomorú jelenségeknek vagyunk állandóan a szem- és fültanui és mert velünk Önök Idejében nem álltak szóba, hogy az államvédelemről tárgyalhassunk és mert e javaslatnak mai formájában záros határidőben törvénnyé kell válnia és ezért nincs idő annak komoly megtárgyalására, ezért ne vegye tőlem senki rossz néven, ha ezt a nagyon terjedelmes, de lényegében nagyon felületes törvényjavaslatot nem szavazhatom meg, — fejezte be beszédét Fiissy szenátor. rámcsapnak, mint a héjják és kérdéseik kereszttüzében megsemmisül minden lelki ellenálló erőm. De engem soha készületlenül nem érték. Megreccsent a parkett mögöttem és én még mindig közönyösen álldogáltam az ágyam mellett és egy diszkrét női darabot gondosan ösz- szehajtogatva tettem be a kofferembe. Csak úgy foghegyről vetettem oda a kérdést: — Ki az? Mit akar? Érdes férfihang szólalt meg mögöttem. Meglehetősen kellemetlen volt ez a hang. Olyan emberé, aki megszokta, hogy az eléje kerülőkkel kemény hangon beszéljen és egyáltalán ne mérsékelje magát. — Ön Miss Edith Lillian Crawford? Csak most fordultam meg. Nem is egy, hanem két látogatóm volt. A CID embereinek jellegzetes sötétkék egyenruhájában, lapos sipkával a fejükön. Mogorva arcú két legény és clyan ellenséges szemmel méregettek, mintha bennem sejtenék az emberiséget megrontó Évát. — Igen, én vagyok Edith Crawford! Mivel lehetek szolgálatára az uraknak? —• Parancsunk van a Miss letartóztatására rablás és gyilkosság gyanúja miatt! — Mii? — kiáltottam föl riadtan és ez a riadalom most valódi volt, egyáltalán nem tettetett. — Kit gyilkoltak meg? — Figyelmeztetem, hogy ettől kezdve minden szó, amit ki fog ejteni, terhére fölhasználható, — mondta ünnepélyesen a szertartásos formát a derék CID-ember. — Kit gyilkoltak meg? — ismételtem a türelmetlen, sürgető kérdést. — Ma reggel holtan találták Edinburghban Missis Cecile Campbellt és az edinburghi rendőrség telefonjelentése alapján le kellett tartóztatnunk önt, mint aki alaposan gyanúsítható Missis Campbell meggyilkolásával és kirablásával. Már túljutottam a váratlan híradás okozta izgalmon és nem remegett a hangom, amikoc megszólaltam: (Folytatjuk.^ Tiszta arcbőr VÖRÖSRAK ( Bratislava,
