Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-03 / 102. (3951.) szám

Rendszeres, egységes munka! Irta: Schaikház Sára szociális testvér Nagyon (érdekes, figyelatareméltó és érté­kes cikk jelent meg dir. Borka Géza tolláiból a Prágai Magyar Hírlap április 19. szá­mában „A járási közművelődési testületek és a Szí1VEKÉ“ címen. A cikkben kifejti dr. Borka Géza, hogy „három fronton folyik a küzdelem a falu kultúrájának emelése érdekében**. A cikk to­vábbi részében mind a három frontot ismer­teti s elsőnek veszi a „szabad gerilla csapa- tok“ csatározását. Itt „rendszertelenül — ír­ja — terv és egység nélkül folyik a miunka. Egy-egy lelkes kulturmunkás valamelyik egyesületben, vagy legtöbbször alkalmilag toborzott gárdával előadat egy népszínművet, egy operettet, néhány kabaré számot, elvétve akad olyan is, aki komolyabb ismeretterjesz­tő előadást tart, előfordul az is, hogy gyön­gyösbokrétákban, kalárisokban a belső népi kultúra kincseit hozzák felszínre. Ezen a szabad fronton legtöbbet dolgoznak a vallá­sos egyesületek, a tüzoltócsapatok és a sport­egyletek. Dicséretes munka ez, de rendszer­telen. Ott ahol egy lelkes és kitartó kultur­munkás kezében van, kétségtelenül van ér­téke és részileteredményeket jelent. Ezeknek a derék szabadcsapatoknak azonban máméi előbb be kell sorakoznáok a reguláris kultur- hadak (?) közé, hogy a rendszeres, irányított munka minél eredményesebb lehessen**. Nem tudóim pozitive, hogy „vallásos** egye­sületek alatt mit ért a cikk Írója, de sejtem, hogy nem a szorosan vett hitbuzgalma, hanem általában felekezeti alapon álló egyesülete­ket. Sejtem ezt abból, hogy ezekkel egysorba helyezi a tüzolíócsapatokat és sportegyesüle­teket. A cikkből kiérezhető a legjobb indulat és jószándék, a nép és falu őszinte szeretete, azonban egy nagy hibát mégis elkövet dr. Borka Géza, mikor egészen határozottan ésj kategorikusan kijelenti, hogy „dicséretes I munka ez, de rendszertelen**. A helyzet nemi ismeréséből származhatik csak ez a határé-1 zott kijelentés, s éppen ez mutatja, hogy még| az arra hivatottak s az azzal foglalkozók előtt | is mennyire ismeretlen például a Katolikust Akció keretén belül folyó rendszeres, egy-| séges, irányított miunka. S éppen ezért köte-8 I iessegemneK erzem, inogy a Karoli-Kus magyar leányifjuság, elsősorban a falusi leányifjuság rendszeres, tervszerű, munkájáról legalább néhány sorban beszámoljak. A katolikus magyar leányifjuság munkáját az országos moderátorság irányítja. A leány­ifjuság nevelése három irányiban történik az egyes egyesületek keretén belül. Egyéni, csa­ládi és szociális szempontból. Mindhárom irányú nevelés isimét három-három vezérmo- tivamot foglal magában. Még pedig: egyéni szempontból: vallásosság, műveltség, egész­ség; családi szempontból: otthon, gyermek, kenyérkereset, szociális szempontból: szerve­zettség, jótékoinység, apostolkodás. Az országos moderátorság minden egyesü- ! le ti év elején kidolgozza az egész évi muinka- programmot s kiadja havonta a Munkafüze­tet. A Munkafüzetek a hármas célnak meg­felelően, az egyesületi életet a heti összejöve­telekre alapítva megadják a vezetőnek az egyesületben feldolgozandó előadás bő kivo­natát. Ezzel nemcsak a vezető miunkáját könnyíti meg az országos moderátorság, ha­nem eléri éppen azt, hogy rendszeres, egy­séges munka folyik. A Munkafüzetek havonta 150 példányban mennek szét, ami azt jelenti, hogy kb. 110 helyen folyik az egységes irá­nyított munka. Az egyes egyesületek éven- kint beküldik a munkajelentést, melyben egyúttal beszámolnak arról is, hogy a Munka­füzetek alapján hogyan dolgoztak, mit végez­tek. De az egyes vezetők év közben is külde­nek beszámolókat s így a központ és a veze­tők között áldandó összeköttetés van. Természetesen ez a munka az egyesület keretén belül, nem a nyilvánosság előtt fo­lyik. A nagy nyilvánosság az egyes egyesület életéről legfeljebb csak akkor vesz tudomást, mikor az az egyesület egy nyilvános rende­zéssel hívja fel magára a figyelmet. (Tehát mikor a tornaijai Leánykor nagysikerű szini- előadást rendez, vagy az alsószemerédi leánykongregáció megrendezi az Anyák Nap­ja ünnepséget, vagy a nagysallói Leányegye­sület a Katolikus Nők Napja rendezéssel ér el sikereket stib. stb.) Pedig a tulajdonképpeni, komoly, igazi, nagyszabású, a jövőre kiható, irányitó munka nem ea, hanem éppen az, ami bent az egye­sület keretein beiül a kívülállóknak láthatat­lanul, észrevehetetlenül folyik. Itt kapják meg a leányok minden irányban az életre nevelő, komoly irányítást, nemcsak elvont etikai, vagy vallásos eligazítást, hanem a kul­turális, egészségügyi nevelést is. Ezzel a csendes, befelé való dolgozással, a katolikus tanítónők páratlan áldozatosságával, az egyetlen vasárnapi pihenés nagylelkű, nagy- stilusu feláldozásával, nagyon lassan, alig észrevehetően, de nevelődik, nő az uj leány- generáció s bennük az uj asszonygeneráció, mely „lélekben müveit, erkölcsökben neme­sedett, testben egészséges, gazdasági szem­pontból független** akar lenni. Ezt a tervszerű, egységes munkát szolgál­ják azok a nyári Tanulmányi Hetek is, me­lyeket az országos moderátorság a leányifjn- ság — jelenleg különösen a falusi leányifju­ság — hivatott vezetői részére szokott évről- évre rendezni, öt ilyen tanulmányi kurzus volt eddig. Ezidén rendezi meg az országos moderátorság a VI. Tanulmányi Hetet, amelynek ve zóir motívuma a most szétküldött program szerint éppen a falukultura. A Ta­nulmányi Hét résztvevői 20—22 előadásban részesülnek. Ezek közül 6 falu-isimerettani, 10 mozgalmi, szervezéstani, 3 liturgikus s 2—3 egészségügyi előadás. Az intenzivebb, részletesebb munkát ta­gadhatatlanul a falusi leányifjuság körében végzi az országos moderátorság. De a városi leányifjuságot sem hagyja teljesen magára. Az elmúlt évben 7 városban rendezte meg a Casti Coninubili előadássorozat I. ciklusát, ezidén pedig éppen most folyik ugyanebben a 7 városban ennek az előadássorozatnak II. ciklusa. Ezek az előadássorozatok is egy­séges terv szerint készülnek s nagyon cse­kély változtatással — az egyes városok helyi körülményeit tekintetbe véve — egységesen folynak is le. Eizzel a néhány sorral nem volt más célom, mint a katolikus magyar leányifjuság orszá­gos moderátorságának egységes, rendszeres, tervszerű munkáját ismertetni. S ha teljes egészében nem is térhettem ki mindenre, remélem, hogy nagy vonásokban mégis sike­rült ez. „Aggódva, sírva jár a gazda, mikor veti a magot, Ujjongva jő kövér kepéivel, mikor learatott** mondja a zsoltáros. Adja az Ur, hogy a vetés, melyet az ő nevében vetünk, valóban százszoros, Istennek tetsző, népünk­nek hasznos termést hozzon a katolikus ma­gyarság termőföldjén! Ungváron háromnyelvű uccatáfelák lesznek Magyar nyelvű felírat is marad Ungvár, május 2. (Ruszinszkói szerkesztősé­günktől.) Az ungvári városi tanács legutóbbi ülésén foglalkozott az uj uccák y -őtábláinak megrendelésével. Elivatkozással a népszámlálás adataira, amelyek szerint Ungváron nincs 20 százalék magyarság, azt a javaslatot terjesztet­ték elő, hogy az uccatáblákat csupán cseh és ruszin nyelven készitsék el. Gaár Iván magyar polgármester azonban a vonatkozó törvényre hivatkozva azt indítvá­nyozta, hogy az uccatáblák háromnyelvüek le­gyenek. A 324—921. számú kormányrendelet ugyanis kimondja, hogy az uccák és terek elnevezésé­nek nyelve fölött a község: képviselőtestülete határoz. Ha a községi képviselőtestület nem csehszlovák, de másnyelvü elnevezést határoz el, akkor abban a községben, amelyben az utol­só népszámlálás szerint legalább 20 százaléknyi csehszlovák állampolgár lakik, valamint oly községekben, amelyeknek hivatali körzetében huszszázaléknyi csehszlovák nyelvű lakosság él, az uccák és közterek az államnyelven is meg- nevezendők, még pedig első helyem A városi tanács — meggyőződve az emlitett kormányrendelet tartalmáról — úgy határozott, hogy a megrendelendő uj uccatáblákat továbbra is három nyelven, vagyis az államnyelven kívül, ruszin és magyar nyelven készítteti el. Itta: NARRY LESIIE (27) Szigorú és rideg voltam. Edith egészségének ér­dekében nem tehetem ezt, mondottam és Önnek sem ma éjszaka, sem holnap nem szabad meg­jelennie-a házamban, mert az orvos a legszigo­rúbb pihenést irta elő. Alig akart megnyugodni ebben ... Éppen Dávid Graham szenvedélyes szerelmé­ről beszélgettünk, inkább gúnyolódó, mint részt­vevő hangon, amikor a házvezetőnő jelentette, hogy egy küldönc van itt óriási virágkosárral. — Vegye át a kosarat és adjon neki pénzt, — rendelkezett Crawford. — De feleletet is vár. — Mondja meg küldőjének, hogy Miss Edith még kissé gyöngélkedik, de szivesen veszi, ha holnap délután ötórai teára vendégül láthatja Mister Graham-öt. Addigra már jobban fogja magát érezni annyira, hogy fogadhassa. Mondanom sem kell, hogy a sarokba állított óriási virágkosár gyönyörű volt és annyiba ke­rülhetett, hogy egy szerényebb család egy hétig megél belőle. De azt sem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy nem keltett nagy figyelmet bennem. Mennyivel jobban megörvendeztetett az a három szál rózsa, amit Geoffreytől kaptam első beszélgetésünk napján! Még most is őrzöm a lepréselt szirmait, három évtized múlva és ki- vánom is, hogy ezeket az elfakult, napfénytől el­zárt, porladó szirmokat velem együtt síromba zárják, hogy odalenn ifjúságom soha el nem múló, nagy szerelméről suttogjanak nekem, mig magam is porrá és hamuvá nem válók. Semmi mást síromba ne tegyenek ... De már megint elérzékenyedtem, hogy Geof- freyre kellett gondolmnom. így sohasem jutok a végére, pedig tömérdek papírra vetni valóm van. Hiszen lázas életemben úgy halmozódtak az események, hogy azokat fejben tartani és nyomon követni igen nehéz föladat, Dávid virá­gairól csak azért emlékeztem meg, hogy az ol­vasó tisztában legyen vele: ennek a szerencsét­len félszörnynek a tiszteletnyilvánitása olyan ellenszenves volt nekem, mintha puha, szőrös hernyót éreztem volna csupasz karomon mász­kálni. És leküzdhetetlen ellenszenvvel gondol­tam arra a pillanatra, amelynek tervünk szerint be kellett következnie: amikor először érinti meg jyssö * REGÉNY arcom bőrét az ajka, ez a vékony, vértelen ajak, amely mögött olyan csúnya sárgák a ferdenö- vésíi fogak. Brri . . . Crawford aztán részletesen számolt be az es­télyen történtekről. . . ' — Sokan voltak, pompás házi ünnepség volt, a Graham-ház ugyancsak kitett magáért. Lady Campbell nagy súlyt helyezett arra, hogy az es­tély a lehető legjobban sikerüljön és méltó ke­retet adjon annak az eseménynek, amit előkészi-1 tett rá. Képzelem, hogy Mister Andrew milyen fogcsikorgatva tett eleget az öreg hölgy rendel­kezéseinek. A meghívottak listáját is Lady Campbell álitotta össze és nem engedett senkit sem beleszólni. Ott volt mindenki, aki valamit számit Edinburgh társadalmi életében . . . — Étel, ital pazar volt és amint mondani szokták, a hangulat emelkedett. Lady Campbell pedig sorba járta az összes kialakult csoportokat és egészen nyíltan hangoztatta elhatározássá ér­lelődött szándékát, hogy egész vagyonát osztat­lanul Dávid Graham-nek adományozza. Azt is elmondotta mindenkinek, hogy ez a vagyon ér­tékpapírokban, bankbetétben és ingatlanban kétszázhuszezer fontot tesz ki. Azokat a híres ékszereket pedig, amiknek összértéke meghalad­ja az ötvenezer fontot, Dávid Graham jövendő­belije fogja kapni. Hogy pedig e kijelentéséhez semmi kétség se férjen, ott a fényes társaságban megbízta Mr. Keith Enevoldsen ügyvédet, hogy az ajándékozási okmányt minél sürgősebben ké­szítse el és kijelentette, hogy az okmányt azon a napon fogja az előirt alakiságok betartásával aláírni, amikor Dávid Graham oltár elé vezeti leendő hitvecét . , . Tehát minden a legtökéletesebben egybevág abban a tervben, amit a pimlicói bérkaszárnyá­ban sütött ki a hármas társaság ... —■ Nos? És mi volt Mac Intosh-sel? — ér­deklődtem és most megvallom, hogy ennek az érdeklődésnek az volt a rejtett háttere, hogy igy közvetve is szerettem volna valamit megtudni Geoffrey-ről. — Az ezredes igen kedves, roppant jómodoru ember, — mondotta elismeréssel Crawford. — Az igaz, hogy majdnem kellemetlen helyzetbe hozott és ezen a narancshéjon talán minden föl­borulhatott .volna. Egy ideig hármasban ültünk egymással szemben a nyitott kandalló körül: La- j dy Campbell, az ezredes és én. Mac Intosh ép- j pen a yorki tragédiát magyarázgatta Lady Campbellnek, aki a rémséges történetet igen nagy élvezettel hallgatta. Nem is hiszi, hogy ezek az öreg boszorkányok mennyire érdeklőd­nek bűnügyi históriák iránt. Azt mesélte, hogy Londonban van valami fiatal iró, Conan Doyle- nak hívják és hogy annak van egy kiváló isme-l rőse, valami Sherlock Holmes, aki minden bi­zonnyal élő személy. Erre kellett volna bízni a yorki ügyet, az minden bizonnyal kibogozta volna. — Az ezredes csak titokzatosan mosolygott, mint aki mindennel tisztában van és egy fény­képet húzott elő tárcájából. Egy ideig az ujjai között forgatta. —• Talán nem is olyan nagy rejtély az a yorki rejtély, amint az emberek hiszik, — mondotta titokzatosan — és egy kis logikával meg lehet­ne az egész ügyet oldani. Még csak Sherlock Holmesek sem kellenek hozzá. — Ah, ezredes, kiváncsivá tesz. Ön egyik legfontosabb tanúja volt az ügynek és talán lá­tott, vagy értesült olyan dolgokról, amikről az­tán a bíróság előtt nem számolt be. Nem tar­totta fontosnak. — Én mindenre megfeleltem, amiről csak kér­deztek, — mondotta kissé sértődötten az ezre­des és ugyancsak feszesen húzta ki a derekát. — Több kérdésre pedig senki földi embernek nem adnék feleletet, ez az ügy a számomra le van zárva és csak lelkiismeretemnek, meg az égi bírónak kívánok felelni benne ... — És mi lett a szerencsétlen Lady Geoffrey- jel? — érdeklődött tovább Lady Campbell és én a pokolba kívántam ebben a pillanatban minden kiváncsi öreg hölgyet. A.zt hiszem, ha ez a kí­vánságom teljesül, a pokol egy pillanat alatt megtelik ... — Ekkor Mac Intosh Lady Geoffrey fényké­pét — mert én már észrevettem, hogy azt tar-J togatja az ujjai között — át akarta nyújtani Lady Campbellnek. Mivel kissé távol ültek egy­mástól, én előzékenyen kezembe vettem a fotog­ráfiát, de nagyon ügyetlen lehettem, mert egy pillanat és mielőtt átnyújthattam volna — talán nem értem el Lady Campbell kinyújtott kezét —, a kép a nyitott kandallóba esett és a fahasá­bokon táncoló piros kis koboldok azonnal kö­rülnyaldosták. — Persze, ugyancsak mentegetőztem, de Mac Intosh nem csinált nagy dolgot az egészből. Azt mondotta, hogy a nő nem érdekli különösképen és ha éppen meg akarja szerezni a fotográfiáját, 8 majd Geoffreyhez fordul, akinek még most isi I garmadával vannak eltűnt feleségének különbö­ző fölvételei... — Most már vakmerő lettem és azt a kérdést szegeztem az ezredes mellének, hogy az ő véle­ménye szerint mi lett Lady Geoffrey sorsa? — Geoffrey később megbánta, . hogy olyan kegyetlenül bánt a szegény asszonnyal és jóvá akarta tenni a hibáját. Fölkutatta utána az egész Londont, de nem jutott a nyomára. A rendőrségen valószínűnek tartják, hogy el­emésztette magát. Ezt a véleményt az orvos nézete is megerősítette, mert szerinte az ideg­betegség után a Geoffrey által reámért nagy sorscsapás annyira megrendíthette ingadozó lelki' egyensúlyi állapotát, hogy kiszökött az életből. . . — Pedig London igen nagy, ezredes, — mon­dottam. — El lehet rejtőzni benne. — Igen, el lehet rejtőzni, — hagyta helyben szavaimat az ezredes. — De nem lehet elrej­tőzni benne egy olyan feltűnő jelenségnek, mint aminő Lady Geoffrey volt... A szivem sebei mintha újból szakadoztak volna, mig a derék Crawford ilyen őszintén be­számolt esti élményeiről, de igyekeztem erőt venni magamon, hogy el ne áruljak semmit. A világnak nem szabad megtudnia, hogy mennyire fáj nekem John Geoffrey és hogy én John Geof- rey miatt most bosszuló hadjáratra indultam a társadalom ellen. III. FEJEZET Eltűnnek az ékszerek Nem akarom hosszabban ecsetelni azokat a napokat, amik azzal teltek el, hogy tökéletesen megfontam a hálót Dávid Graham és szeren­csétlen nagynénje körül. Mestermunka volt és egyetlen részletébe sem csúszott hiba. Különben is nagyon egyszerű skálán játszottam, az őszinte barátság és pajtáskodás mezében jelentem meg I mindig Dávid előtt és ez a korlátolt ember vég­telen hálával fogadott minden mosolymorzsát, minden bizalmas, gyöngéd szót. amit reá hullat­tam. Most már mind gyakrabban hagytak ma­gunkra. Ha kirándulásra mentünk a néni kényel­mes, négyüléses családi hintáján, ők ketten úgy csinálták, hogy leültek valami csöndes helyre azzal, hogy fáradtak, bennünket pedig kószálni küldtek. Árnyas sétányokon, pázsitos berkek­ben élvezte Dávid Graham a legszebb skót ta­vasz hangulatát, én pedig nem tettem egyebet, mint hideg fővel figyeltem, hogy szavaim és gesztusaim milyen hatással vannak egy ilyen korlátolt lélek alakulására. (Folytatjuk.) %

Next

/
Thumbnails
Contents