Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-20 / 116. (3965.) szám
6 TRMMMAfiÍAR-HlRLMr A sikkasztó nyitrai diák eímebeti állapotát vizsgálják Egy gimnáziumi tanár különös hírlapi polémiája a napilapok tudósítóival Társadalmi Elet # A beretkei református árvaház igazgató-bizottsága Tornallyay Zoltán egyházkeriileti főgond- nok elnöklé6ével most tartotta meg rendes ülését Bpretkén. Az ülést, amelyet Aiblonczy Pál gömöri esperes imája vezetett be, mindenek előtt Borza B. Zoltán beretkei református lelkészt választotta meg a Bácsy Gyula távozásával megüresedett ár- vabázi igazgatói tisztségre, majd köszönetét szavazott Géreez Lajos beretkei igazgató-tanítónak, aki Bácsy Gyula távozása óta ritka pontossággal és nagy odaadással vezette az árvaház ügyeit. Letárgyalta a bizottság a múlt évi zárszámadást és a folyó évi költségvetést, valamint a konventhez felterjesztendő évi jelentést, megállapítva, hogy az árvaház vagyona 1935 végén 431.676 korona 45 fillért tett ki- Szép eredménnyel zárult a megindított árvaházi perselyakció is. Czinke István püspöknek az árvaház részére adományozott vallástani könyvek jövedelméből 36 ezer korona nyert elhelyezést be tét könyvecskén s még mintegy 20 ezer korona értékű könyv raktáron van. A Gzinke-alapitvány összege kereken 60 ezer korona. Az egyházkerületek közül áldozatkészség tekintetében a tiszánin- nenit illeti az elsőbbség, amely 1935-ben 34 ezer koronát adományozott az árvaháznak, az előző évi 20 ezer koronává] szemben. Ebben az összegben a gömöri ref. egyházmegye egymaga 15 ezer koronával van képviselve. A bizottság ismételten kimondotta, hogy az árvaházba ezután is csak törvényes gyermekeket vesz fel, ezzel szemben azonban javasolja a konventnek egy egyetemes református lelencház felállítását. A propaganda fokozása érdekében célszerűnek látja a bizottság különféle vallásos iratoknak az árvaház kiadásában való megjelentetését. A beretkei árvaház ezidőszerint 38 árvát gondoz és pedig Beretkén huszonötöt, mint cseregyermekeket egyet Liptószentmiklcson és tizenkettőt pedig egyes családoknál és üzemeknél helyezett el. Az árvaház a Mórocz-féle hagyatékból egyelőre 3300 korona készpénzt és egy jubileumi ezüst serleget kapott. Foglalkozott még a bizottság egy utazó titkári vagy titkárnői állás szervezésének kérdésével is. I # A kassai evangélikus ifjúsági csoport nagysikerű „anyák napját“ rendezett vasárnap délután a Malom-uccai volt polgár] iskola termeiben. Az ünnepély műsorát dr. Lángé Edit, a leánycsoport elnöknője nyitotta meg magyar és német nyelvű beszéddel, amelyben az anya jelentőségéről és az iránta való szeretetről emlékezett meg. Utána Sziklav Judit Mécs László: A királyfi három bánata című versét adta elő. Mélyen átérzett szavalata a közönséget könnyekig meghatotta. Ezután felvonultak Kunay Emilné-OszvaM Sarolta vezetésével a kis ovodások. hogy az általa ez alkalomra összeállított szavalatokat és színdarabot előadják. A kedves szavak és ártatlan gyermekhangok őszinte visszhangra találtak a hallgatóság szivében. Mindegyig szereplő érdemes arra, hogy nevét feljegyezzük: Horvay Micike, Kok zűri Évike, Kunay Mihály, Majcziger Dani, Mórent Évi, Münieh Ihi,' Oelschlá- ger Kurt, Stein Sári és Ernő, Varga Évi, Varga Lajos. Bájosan és értelmesen szavalt el ezután Oelschláger Trude egy, az anyáidhoz irt német verset. A műsor következő számát az ifjúsági csoport szolgáltatta. Mohr Gedeon segédlelkész „Sebzett sziv“ cimü kétfelvonásos alkalmi színdarabját adták elő. Az életből vett tárgyat, a gyermek és szülő közti jelenkori problémákat dr. Lángé Edit hozzáértő betanításával %z előadó gárda teljes mértékben kifejezésre juttatta. Kitűnő volt Pribelszky Ella. Alexy Klári, Sziklay Judit, Halfa Károly, de a szereplők mindegyike elismerést érdemel a sikerült teljesítményért. Ezek: Baranyi Judit. Halla Kató, R'iipp Jancsi, Kalivoda Iboly, Homolya László, Binder,Tibor, Jávorszky Anna, Dinda Magda, Waniek Manyi, Paukstíh Etelka, Sólyom Dénes, Kri- vánszky Lóránt és Pribelezky Pál. A műsort a va- , sárnapi iskolások karéneke zárta be, melyet Benyik Zoltán karnagy tanított be és kisért a tőle meg- : szokott precizitással. A műsort uzsonna követte. Az evangélikus ifjúsági csoport igaz erkölcsi sikert - könyvelhet el ezzel a rendezésével is. 44 A vágkirályfai katolikus iskola jótékony7- célú előadást rendezett a Karitász-otthonban. A i műsoron, melyet Janics Ferenc esperes-plébános ] állított össze, több egyfelvonásos szerepelt. Az * előadás nagy erkölcsi és anyagi sikerrel zárult. , Az alsószeli evangélikus népiskola tanuló- j ifjúsága bensőséges anyák napja-ünnepélyt rendezett. Az egyes osztályok tanulói kedves verseket szavaltak s a műsort három megható színpadi jelenet és az ifjúsági énekkar szereplése is változatossá tette. Az ünnepi beszédet Losonezi Vilma J tanítónő mondotta. j ! — SAJÁT CSALADJA KÉRTE A BETÖRŐ MEGBÜNTETÉSÉT. Lőcsei tudósítónk jelenti: Az itteni kerületi biróság tegnap ítélkezett Halász Ferenc 33 éves szepesola-szi munkás fölött, aki betörést követett el az ottani fogyasztási szövetkezetben és saját apja házában. A vádlott egész családja, felesége, édesanyja és apja kérte a bíróságot. hogy büntessék meg. mert Halász egy fejszét lopott el tőlük. A lopott fejszével törte fel a szövetkezeti üzlethelyiséget, ahonnan mintegy ezer korona értékű élelmiszert lopott el és azt a szeretője lakására vitte. A biróság egyévi börtönre és háromévi hivatalvesztésre Ítélte Halász Ferencet. ívancsik Anna vádlóttársát pedig 14 napi fogházra. Nyitra, május 19. (Saját tudósitónktól.) Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról a sajnálatos csékkcsalásról, amelyet az itteni gimnázium egyik nyolcadik osztályú eminens tanulója követett el. A fiatalember, akinek állandóan módja volt 'bejárni a tanári szobába, megtalálta ott az el nem zárt. csekkfüzetet és bélyegzőt és ezeknek segítségével 2000 koronát vett fel a Slovenská Bankában. Egy hónappá] az érettségi előtt pattant ki a botrány és a jó tanuló az érettségi vizsgáló bizottság kérdései helyett a csendőrség kérdéseire válaszol, mert az iskola igazgatósága nyomban feljelentést tett az ügyben. A diák ellen megindult a bűnvádi eljárás és mivel felmerült az a gyanú is, hogy nem teljesen beszámítható, elrendelték elmebeli állapotának megvizsgálását és e célból beszállították « nyitrai kórház elme- osztályára. A lakásán hákutatást tartottak és ekkor előkerült egy napló, amely érdekes adatokat tartalmaz. Kiderült, hogy a diák gyakran járt a tanári szobába és ott rendszeresen kijavította a gyenge előmenetelő diákok Írásbeli dolgozatait, akik ezért a munkáért kisebb összegeket fizettek neki. Különösen gondosan javítgatta azoknak a tanulóknak dolgozatait, akiket ő tanított. Ilyen alkalommal akadt rá az el nem zárt csekkönyre és bélyegzőre és kisértésbe került. A hírek szerint a tanári konferencia már kizárta a diákot az iskolából — A BUDAPESTI HUBAY -OTTHON FELAVATÁSA. Budapestről jelentik: Hubay Jenő a rádiótál kapott tiszteletdijait, mintegy 10.000 pengőt a magyar fővárosnak engedte át, hogy ezt az összeget gyermekotthonok fenntartására fordítsák. A főváros a budai Zuglói- utón lévő gyermekotthonát hálából dr. Hubay Jenőről nevezte el. Az avató ünnepségen megjelent a magyar kormányzó felesége, Hubay Jenő és családja, továbbá Szendy Károly polgármester. A gyermekotthon apróságai elvonultak Hubay Jenő előtt és mindegyikük pipacsot nyújtott át a meghatott ősz művésznek. — A MAGYAR TANÍTÓEGYESÜLET PÁRKÁNYI KÖRZETE Kőhidgyarnraton tartotta ezévi rendes közgyűlését Bíró Béla igazgató-tanító elnökletével. Az elnök megnyitó- beszédében hangsúlyozta, hogy amíg a tanítóság anyagi gondokkal küzd, addig nem szentelheti teljes munkaerejét a szellemi munkának. Kívánja a családi pótlék visszaállítását, a katonai szolgálat beszámítását, a kántortanitói fizetés elválasztását a tanítói fizetéstől, a felekezeti iskoláknál az igazgatói állás intézményes díjazását államsegély utján, az ideiglenes osztályok és tanítók véglegesítését st’b. A titkári jelentés után Laczi József a tanítónak az iskolánkivüli népnevelésben való szerepéről olvasott fel, majd Ivánffy Géza ismertette a járási közművelődési testületek és községi könyvtárak szervezését. Pál Elemér „Arany János, a pedagógus" címmel olvasott fel egy tanulmányt. — NINCS MÉG MEGEGYEZÉS A NYITRAI SZTRÁJKBAN. Munkatársunk jelenti: Mimit ismeretes, napokkal ezelőtt sztrájkba léptek a Kramer Adolf és Fiai „Terrenit" aszíbeszit- palagyarának munkásai. A sztrájk ügyében egyeztető tárgyalás folyik, de 'mindeddig eredménytelenül. A munkásság most röplapokat iböcsátott ki, amelyek szövege a hatóság és a közönség jóindulatát igyekszik megnyerni a sztrájkolok számára. A röplap elmondja, hogy a vállalat munkásai átlag 1.50 korona óraJbért kapnak, az asszonyok és fiatalkorú munkások 1.05 koronát, a szakmunkások 1.80—2.20 koronát. Utal a röplap arra, hogy a munkaidő betartásáról szóló törvényt is figyelem nélkül hagyták az üzemiben. A cég hajlandó volt 1.80 koronára emelni az átlagos bért, amit a munkásság nem fogadott el. A röplap szerint a cég sztrájktörőket akart alkalmazni, de a kísérlet nem sikerült. Remény van arra, hogy 1.90— 2.00 koronás órabér mellett sikerülni fog a megegyezés és a sztrájk egyikét nap múlva megszűnik. A bérharcot a polgárság rokon- szenvveil kiséri', annál is inkább, mert a sztrájkotok fegyelmezetten viselkednek. — VEREKEDÉS EGY POZSONYI HEURIGERBEN. Pozsonyi szerkesztőségünk .jelenti telefonon: Kedden délután félhárom órakor a Richárd-ueca egyik Heurigerében a vendégek a bor hatása alatt összeverekedtek. Verekedés közben Dubnic József ligetfaliusi 46 esztendős munkást egy eltört pohár üvegszilánkjával súlyosan megsebesítették. A szerencsétlen embernek mentők nyújtottak első segítséget, majd őt is és verekedő társait a ligetfalusi rendőrbiztosságra szállították. és amennyiben az orvosi Vélemény beszámithatónak találja, úgy bűnvádi utón is felelősségre vonják. Megállapították egyébként, hogy a csekk szabálytalanul volt kiállítva, mert aláírás helyett facsimile szerepelt, rajta. Különben is nem a gimnázium hivatalos bélyegzőjét nyomta rá a csekkre a bűnös, hanem a diáksegélyző egyesület pecsétjét és a bank az egyesületnek számláját terhelte meg a felvett. 2000 koronával. Jellemző az is, hogy a gimnázium egyik tanára utasításra cikket irt az egyik helyi lapban az esettel kapcsolatban —- olyan hangon, amelyen nem lehet követni a tanférfiut — és kipécézi azokat a laptudósitókat, akik az esetet megírták. Az utasításra dolgozó cikkíró elfelejti, hogy az ügy éppen azáltal került a nyilvánosságra, hogy a gimnázium igazgatósága feljelentést tett. Az intézet jó hírnevéért való aggódás nem lehetett ok az elhallgatásra, ha már egyszer az ifjú jövőjéért való aggódás nem volt elegendő ok erre. A cikk elhallgatja azt is, hogy a csekkfüzet és a bélyegző valóban hozzáférhető, el nem zárt helyen volt, ezzel szemben kihangsúlyozza a tanintézet nemzeti mivoltát, amelynek szerinte ártani akartak. Úgy véljük, hogy itt túlságosan kilóg a lóláb és szomorúan kell megállapít amink, hogy még mindig ez az egyszerű „módszer" látszik a legalkalmasabbnak, ha a megtörtént tények miatti felelősséget azokra próbálják hárítani, akik a tényeket egyszerűen csak regisztrálják. — HARMADSZOR ÍRTÁK KI A BIRÓVÁ- LASZTÁST VISKEN. Beiriegszásizi tudósítóink, jelenti: A múlt óv márciusában tanították meg a községi választást Vteken, amely a szövetkezett ellenzéki magyar pártok fényes győzelmével zárult. A képviselőtestület megalakulása után megejtett bíróvá 1 asz táson nagy szótöbbséggel Kovács Lajost, a magyar nemzeti párt tagját választották meg. A választást az ungvári országos ibivatal nem erősítette meg és így ■tavaly december 4-én újabb választást tartottak. amelyen ismét magyar nemzeti párti tagot választottak meg bírónak Szabó Lajos személy ében. Az országos hivatal ezt a választást sem hagyta jóvá és így június 4-én Ismét hiinó- válaeztás tesz Viskóm, — amely egy év alatt immár ia harmadik. — A BEREGSZÁSZI HOCK JÁNOS ÚJABB PÖRÖSKÖDÉSE, Beregszászi tudósítónk jelenti: Évek alatt ismételten hirt adtunk azokról a véginélküli perekről, amelyeket Hoelk János oieregs,zásai nyugdijai; tanító folytatott a városi könyvtár tanácsának tagjai és a kömyvtármok- nője elten. A perlekedő nyugdíjas tanító. — imlnt azt már . szintén megírtuk. — az ügyében eljáró bírót is feli jelen tette egy 'marasztaló ítélet indokolása miatt. Ez a per megjárta a kerületi bíróságot is. ahová Honik János fellebbezése folytán került az ügy. A napokban ismét Hock János foglalkoztatta a bíróságot, aki dr. P'Olchy István beregszászi ügyvéd ellen indított becsületeértési pert, mert a könyvtár képvisieiie- •téibem mondott egyik beszédében állítólag sértő kifejezéseket használt. A biróság felmentette a hivatását teljesítő ügyvédet és Hocikot elmarasztalta a költségekben, aki természetesem felieibbeizatt a felmentő Ítélet ellen. — MEGSZÖKÖTT DIÁK. Zsolnai tudósitónk jelenti: Koljjaik Tamás lieszeki diáik a napokban megszökött szülei házából állítólag a rossz bizoinyitványtól való félelmében. Kiéit- nap múlva szülei táv öllé télben vissz alopóizott a lakásba és magával vitte két legjobb öltönyét. A csendör- ség keresi a szökött diákot-, de eddig eredménytelenül. — MÁSODFOKON FELEMELTÉK EGY KÉMKEDÉSI ÜGYBEN A BÜNTETÉST. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Knotek János 22 éves magasfalusi magánhivatalnokot március 18-án a pozsonyi kerületi biróság kémkedés miatt negyedfél évi fegyházbüntetésre Ítélte el. Az volt a vád ellene, hogy gyakran utazott Becsbe és Budapestre, ahol összeköttetést tartott fenn a magyar kémirodával. A pozsonyi felsőbíróság Havle- tanácsa ma tárgyalta másodfokon az ügyet és a vádlott büntetését négy esztendei fegyházra emelte föl. — HALÁLOS MUNKÁSSZERENCSÉTLENSÉG — FELMENTÉS. Lőcsei tudósítónk jelenti: A központi szociális biztositó intézet felsőhági szanatóriumának építkezése közben, a múlt év júliusában, mint akkor jelentettük, halálos szerencsétlenség történt. A csatornázási munkálatok közben dinamitrobbantást végeztek és a lezuhanó sziklatömb maga alá temette és halálra zúzta Em- rich János 27 éves vykodnai munkást .A szerencsétlenség miatt Bolmmir Péter pozsonyi mérnököt vonta tegnap felelősségre a lőcsei kerületi biróság. A szakértők véleménye szerint előre nem látható véletlen, nem pedig mulasztás okozta a katasztrófát, miért is a biróság felmentő Ítéletet hozott, de kötelezte a vádlottat arra, hogy az elhunyt munkás apjának 5.000 korona kártérítést fizessen. 1936 május 20, szerda. VÍZUMOT (magyart, románt, lengjen, bolgárt) Igen t. előfizetőinknek és olvasóinknak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, Lő- rlnckapu-ucca 17, II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását la vállaljuk. A többi országba szóló vízumot és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk eszközli: Praha IIn Pansk/j uL 12, HL — A POZSONYI KERESZTÉNYSZOCIALIS- TAK MÁRIAVÖLGYI ZARÁNDOKLATA. Pozsonyból írják: A pozsonyi keresztényszocialisták XVII. máriavölgyi fogadalmi zarándoklata iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. A zarándoklatot idén is Gregiorovits Lipót jókai plébános vezeti. A rendezőség külön felhívja a résztvevők figyelmét, 'hogy a zarándokok május 24-én, vasárnap reggel 5 órakor az eddigi szokástól eltérően nem a Kapucinus-rend, hanem a Szent Ferenc-rend templomából indulnak el. A résztvevőket kérik, hogy a szent gyónást lehetőleg még szombaton végezzék el. Az előző napon érkező vidékiek részére éjjeli szállásról gondoskodik a rendezőség. — HUSMÉRGEZÉST KAPOTT A HENTESÁRUTÓL. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Lepórisz Ágnes 36 esztendős, uszori illetőségű asszony kedden délelőtt a pozsonyi vásárcsarnokiban hirtelen rosszul lett és összeesett. Kihívták a mentőket, akik beszállították őt az állami kórházba. Megállapították, hogy a szerencsétlen aszony gyomormérgezést kapott. Gyomormosás után házi ápolásra engedték. Kiderült, hogy Lepóriszné reggel valami hentesárut evett s attól husmérgezést kapott Megindult a vizsgálat. — A LOPOTT GABONÁT A KÁROSITOTT- NAK ADTÁK EL. Kassai szerkesztőségünk jeleníti telefonon: Az eperjesi keirüteti bíróság öt gazdának a lopási ügyét tárgyalta, akik a vádirat szerint megdézsmáltáík Speiseir Sámuel ho- monnai terménykeneskiedő áruraktárát. A raktárból 20 zsák búzáit és 10 zsák zabot toptak e] és azokat ismét eladták Spefecirnek. A bíróság a. tamikiíballigatások után a vádlottakat: Garag Mihályt 8 hónapi, Gaibal Jánost 6 hónapi, Hitek Fedort és Sznrmad Mihályit 7—7 hónapi, Rejta Jánost pedig 6 hónapi börtönbünteitlPftTP 1 tplliEp — BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK. Zsolnai tudósítónk jelenti: Özvegy Thuirám&zky Józsetfné- nál Láptóteplán Bagyó Antónia nevű eseteddé árny rendszeresen dézsmálta munkaadója fehérneműjét. A csendőrök meg találták a leány 'rokonainál az eiilopott fehérneműiket, mire úgy a leány ellen, mint Bagyó János és András ellen megindult az eljárás. — Az árvamegyei Brezna községben Náosina János házából loptak el nagymennyiségű házi vásznat, öltönyöket és ágyneműt 'több mint 2000 korona értékben. — Beregszászi tudósítónk jelenti: Hletoa Péter, a kiirályháizai cseh iskola pedellusa január 5-én éjszaka betört Harasiinováes Pál mozdonyvezető lakásába, ellopta a vasutas bundáját és a konyháiból egy hízott libát. A tolvaj tegnap került a beregszászi biróság elé, ahoil egyhavi fogházra ítélték. Az ügyész fellebbezett az enyhe Ítélet miatt. — BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY GYUJTO- GATÓT. Komáromi tudósítónk jelenti: Az itteni esküdtszéki ciklus, utolsó napján egy gyujtogatási büupert tárgyaltak, amelynek vádlottja Farkas Gyöngy gazdasági alkalmazott, az Ekecs községhez tartozó Tuzokpuszta lakója volt. Két rendbeli gyújtogatással vádolták, mert felgyújtotta Faláth János nevű gazdájának szalmakazlait. A múlt évben Falátih Jánost is a birlóság elé állították a tüzeset miatt, de felmentették. Farkast ugyanakkor hat hónapi börtönre ítélték, de a legfelső bíróság uj tárgyalást rendelt el ügyében. A mostani tárgyaláson a vádlott azt állította, hogy Faláth bujtatta fel a gyújtogatásra és ezért 150 koronát kapott, sőt gazdája azt is ígérte, hogy további 900 koronát fiziét neki, ha a biztosítási összeget megkapja. Faláth János, akit tanúképpen hallgattak ki, erélyesen tagadta, hogy ő bujtatta volna fel alkalmazottját. A vádlottat egy biztosítási csalásban és egy kísérletben, valamint egy gyújtogatásban mondták bűnösnek és feltételesen nyolchavi börtönre ítélték. £ SAKK 1 Botvinnik került az élre Moszkvában Az ötödik forduló eredményei: Moszikva, május 19. A nemzetközi nagy- m est érv erseny 5. fordulójában Bcűvirmík legyőzte Kant 41 lépésben. A többi játszm* remisre végződött. Capablanca—Löwcn- fisch. Lasker—Flohr, Ligeti—Elsikases és Ragozta—Rjumin felezték meg ezúttal a pontokat. — A torna állása az 5. forduló után: Botvinnik 3 (1), dr. Lasker 3. Capa- blanca és Löweníisch 2U (1), Ragozta 2 (2), Ligeti 2, Flolhr, Kan és Rjumin 1H (1), Elsikases 1X pont*