Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-19 / 115. (3964.) szám

1936 május 19, kedd. 'M^dM-MAG^AR-HlRLAP % SPORT , A Füleki TC Komáromban is eldöntetlenre játszott A Vas szép győzelemmel fejezte be szereplését ■ Pösfyén Trencsénben, Zsolna pedig Zólyomban kikapott ■ A Ligeti Érsekujvárott barátságos mérkőzésen legyőzte az ESE-t Komáromi FC—Füleki TC 2:2 (2:1) Komárom, májúé 18. (Tudósitónk Jelentése.) 200 néző előtt folyt le a diviziós magyar bajnok- eapat komáromi vendégszereplése. A mérkőzés lőtt jött egyórás zápor azonban a közönség egy agy részét visszatartotta. A vizéhee pálya szeren- sére eléggé sima maradt, úgyhogy semmi akadálya em volt a szép játék kialakulásának. A mérkőzés - különösen az első félidőiben — igen nagyvona- an mozgott, mindkét csapat remekebbnél-remekebb kciókat alakított ki. Már az első pereiben — KFC ezdés után — vezetéshez jut az FTC Bobák várai­ul lövése révén. Még el sem csillapodtak a hirte- enül jött gól Izgalmai, máris egyenlített a KFC. Ttálos szépen adja a labdát Malárhoz, a center apásból továbbítja Katznak, aki lerohan hatosig, tt bead a nagy rohammal érkező Malár elé, aki a úrohanó Uram kapus felett berúgja a labdát. Ura- aot egy perceg élesztgetni kell, de Malár is erősen ántit az összerohanás következtében. A komáromi üzönség izgalma még fokozódik a következő perc­en: Molnár magas labdát ad Malárnak, a center ejjel szökteti Csivrét, aki az ismét kifutó Uram eje felett helyezi el a labdát a bal felső sarokba. gól .után változatos mezőnyjáték alakult ki, mind­jét részről erősen kitüntetik magáikat a védelmek, lólszerzési alkalma ismét a KFC-nek nyílik, de Tóth büntetőrugása nyomán a labda kapufáról pat­án ki a mezőnybe, ahol a jó helyzetben lévő Dróz- ly addig vár, mig a fülekiek jól elállják a labda ltját. Majd egy perccel később a mérkőzés egyik egszebb akciója pereg le a szemünk előtt; Katz— dalár—Tóth a labda útja, de Tóth kitűnő helyzet­ien élesen mellé lő. A második félidőben enged az ram, főleg a KFC részéről. (Kitűnik, hogy Malár, i nagyszerűen kezdő szükséges a tár súlyos, sérülést izenvedett még az első félidőiben és kénytelen a obbszélre Kimenni Katz helyébe.) A 16-ik percben járatlanul küldött Mihók-bomiha hozza meg a füle- ciek kiegyenlítő gólját. Az FTC érezhető fölénybe terült, de támadásai sorra elakadnak a KFC hát­védjein. Az utolsó busz percben viszont a KFC iraija a pályát, de az FTC hallatlan önfeláldozás­sal (hat emberrel) és még nagyobb szerencsével vé­dekezik. Uram kapus előbb Tóth, majd Katz lábáról szedi le a biztos gólnak látszó labdát. A mérkőzés eredménye megfelel az erőviszonyok­nak. Az első félidőben a KFC, a másodikban az FTC volt fölényben. A KFC — mely nélkülözni volt kénytelen legjobb játékosát, Hadanichot és emiatt a csatársor irányítóját, Lászlót hátra vonta — teljesen egyenrangú ellenfele volt a bajnokcsa­patnak s kis szerencsével megnyerhette volna a mérkőzést. Egyénileg László, a Weintraub-Vitálos- Molnár fedezetsor, Csivre és Katz emelkedett kj. A Füleki TC legjobb embere (a mezőny legjobbja) Uram kapus volt, rajta kívül Zupkó, Mihók és Pi­láf emelkedett ki. Dietz biró kifogástalanul vezet­te a végig sima mérkőzést. E. Rapid—KFC 11. 11:1 (5:1). II. osztályú baj­noki mérkőzés, amelyet az E. Rapid váratlanul nagy gólaránnyal nyert meg. Az eredmény kialakulásá­ban nagy része van a KFC 11. kapusának is, aki nem kevesebb, mint 6 gólban volt benne. Gól lövőik: Czirők (4), Krajczár ée Kugyelka (3) és Dobié, va­lamint Simon. Vas—Rut thai FC 7:1 (4:0) Pozsony, május 18. (A PMH pozsonyi sportszer- kesztőjétöl.) A VAS Fürszt, Csery és Sperliöh he­lyén tartalékokkal állt ki és egészen elsőrangú já­tékot produkált. Nemcsak a mezőnyben volt jó, ha­nem játéka a kapu előtt is kifejező volt. Ha igy játszotta volna végig a bajnoki évadot, akkor ma a tabella élén állhatna. A csapat legjobb része a csatársor volt, amelynek kimagaslóan legjobb tag­ja Janota bal6zélső volt. Minden labdát megjátszott és a kapu előtt is határozottnak bizonyult. Mellet­te még Sidó és a fiatal Holusek tűnt ki. A ruttkai csapat a mezőnyben elég jól játszott, de játéka komibinativ tologatásban merült ki és teljesen med­dő volt. A mérkőzés végig a Vas fölénye jegyében folyt le. A győztes csapat góljain Holusek (3), Si­dó és Janota (2—2) osztoztak. Biró: Kupritz. 1000 néző. Trencséní TS — Pőslyéni FK 4:2 (2:1) Trencsénben a honi csapat megérdemelten győ­zött Betka (2), Rohács és Turek góljaival. A PFK részéről Summer és Mlcsoch volt eredményes. Zólyomi TK-Zsolnai SK 2:1 (1:1) A Zsolnai SK öngóllal vesztett Zólyomban. A ve­zető gólt Kárpáti szerezte meg Zólyomnak, mig a kiegyenlítő gól Rysavy lövéséből esett. A nyugati divízió állása: 1. FTC 18 12 4 2 42:19 28 2. ÉSE 17 8 3 5 43:29 21 3. Zsolna 17 10 1 6 43:33 21 4. TTS 17 8 3 6 31:30 19 5. KFC 18 8 3 7 32:34 19 6. PFK 17 9 0 8 56:38 18 7. ZTK 17 7 2 8 25:29 16 8. Ruttka 17 7 1 9 41:42 15 9. VAS 18 5 1 12 30:53 11 10. Ligeti 18 3 0 15 17:53 6 A Ligeti „hattyúdala" LIGETI POZSONY—ÉSE 8:1 (8:0). Érsekújvár, május 18. A mérkőzés váratlan meg­lepetéssel végződött. A Ligeti biztos, megérdemelt győzelmet aratott az elbizakodottan s Kováts, Ve- reghy és Oláh helyén tartalékkal kiálló ÉSE ellen. A meglepő eredmény jelentőségét nagyban csök­kenti az a körülmény, hogy barátságos volt, mert Prága, május 18. A keletszlovenszkói divízió vasárnap befejeződött. Bajnok az SK Rusj, Ung- vár lett, míg a versenyből a kassai Törekvés esett ki. Kassai AC—Törekvés 8:í (6:1) Kassa, május 18. (Sportszerkesztőnk távirati je­lentése.) A diviziós magyar derby a KAC nagy­arányú győzelmét hozta a kiesésre álló Törekvés ellen. A siker teljes mértékben megérdemelt volt, miután a KAC végig fölényben játszott. Gól­jait: Vitéz (4), Fazekas (3) és Jurenko érték el, mig a Törekvés részéről Pásztor szépített az eredményen. Jók voltak: Vitéz, Fazekas és Klein a KAC-nál, Leeko, Rauchmann és Prinz a Törekvésnél. 1000 néző. Biró: Doubrava volt. SK Rusj—CSK, Ungvár 4:2 (2:0) Ungvár, május 18. (Távirati jelentés.) Cserno- horszky huszti biró jó vezetése mellett folyt le az ungvári helyi derby. A gólokat Kobzár és Énekes (2—2), illetőleg Skladal (2) szerezték. Jók voltak: Kobzár, Bendasz, Kovács a Ru6jnál, Skladal, Po­Prága, május 18. Az állami ligahajnokság 25-ik, utolsóelőtti fordulóján a vezetőcsapatok győztek, mig a negyedik, illetve a harmadik helyért folyó küzdelem a prossnitzi és pilseni SK-ok között el­döntetlenül végződött. Ugyancsak eldöntetlenül játszottak a kiesés veszélyétől fenyegetett cseh csapatok: az AFK Kolin és a Moravská Slavia is. A kiesési zónában lévő német csapatok közül a Teplitzer FK-nak sikerült a pozsonyi Bratlslavát legyőzni, mig a DSV Saaz és a prágai DFC ki­kapott. A középcseh divízióban a bajnokság! ver­seny befejeződött, a selejtező mérkőzésekbe a Vik­tória Zsizskov kerül. A vasárnapi eredmények voltak: A Sparta KLADNÓN az ottani SK-ot 2:1 (1:0) arányban győzte le 6000 néző előtt a pozsonyi Veres bíráskodása mellett, Faczinek, Zajiicsek, a Ligeti — az ÉSE javára — lemondott a két baj­noki pontról. Órákig tartó esőzés után, erősen fel­ázott talajon nyomban a Ligeti lép fel támadólag s alig kezdődik a mérkőzés, Callmayer II. már az 1. percben megszerzi a Ligeti számára a vezetést. 1:0! A meglepő eredmény teljesen megzavarja az ÉSE-t, amelynek azonban még kapkodásra sincsen ideje, mert a 3. percben már Callmayer I. száguld a jobbszélen s erős védelmi hiba után megszerzi a Ligeti második gólját. A Ligeti továbbra is többet támad, az ÉSE rendszertelenül csapkod s a 21. perc­ben ismét Callmayer I. szerzi meg a harmadik gólt! Félidő 3:0! Szünet után az ÉSE erősen rákap­csolt s szinte szüntelenül támadott, de a pompásan működő védelmi trió ellen csak a 38. percben sike­rül Csapónak gólt elérni s ezzel a végeredményt beállítani. Az ÉSE rendkívül kedvezőtlen benyo­mást keltett. Jellemző, hogy a közönség inkább a Ligeti akcióit tapsolta s a legnagyobb rokonszenv- vel s elismeréssel látta a pozsonyi csapat kitűnő játékát. Különösen a két Callmayer, Vinkovits, Mcidlinger és Haber kapus voltak jók. Az ÉSE-nél csak Bachorecz a kapuban s Krajcsir a csatársor­ban játszott kielégítően. spisil és Schichtar a CeSK-nál. Boksay Rusj- kapus a két gólt védhette volna. Munkácsi SE— Beregszászi FTC 2:1 (Itt) Munkács, május 18. (Távirati jelentésünk.) A Munkácsi SE 11-essel győzte le magyar ellenfelét. Az első húsz percben beregszászi fölény alakult ki, miután Tóth (MSE) sérülten játszott. A vezető­gólt a honi csapatnak a 39-ik percben Tomko szerezte meg 11-esből, amit Ortutay egyenlitett ki az 50-ik percben. A győztes gól a 89-ik percben Petrovay lövéséből esett. A mérkőzést a kassai Svejda vezette. Jók voltak: Tomkó. Zdiarezky, Hajlik I. az MSE-nél, Kalocsay II., Pánczél és Jeney a BFTC-nél. A keleti divízió állása. 1. SK Rusj 13 10 1 2 46:18 21 2. CSK Kassa 14 9 2 3 41:25 20 3. KAC 14 7 4 3 34:22 18 4. MSE 14 7 1 6 32:27 15 5. Iglóí AC 13 5 1 7 26:26 11 6. CSK Ungvár 14 5 1 8 22:23 11 7. BFTC 14 3 3 7 21:37 9 8. K. Törekvés 14 2 1 11 14:48 5 Hátralévő mérkőzés még a csak barátságos alapon lejátszott SK Rusj—Iglói AC. illetve Kloc rúgták a gólokat. A Zsidenice a DSV Saazt BRÜNNBEN 7 : 1 (3:1) arányban fölényesen győzte le. Dr. Briill Gyula 50-ik ligamérkőzését kitünően vezette. A Teplitzer FK 2000 riéző előtt győzött TEP- LITZBEN az SK Bratislava ellen 3:1 (2:0) arány­ban. A pozsonyi csapat újból technikai fölényben volt, legjobb emberei Daucsik, Kovács (a TFK volt játékosa) és Stiasztny voltak. A TFK lelke­sen játszott és kitünően védekezett. Góljait Blaskó (2), Putz szerezte, míg a Bratislava ré­széről Maszarovics volt eredményes. Humpolik biró sokat hibázott és mindkét részről elnézett egy 11-est. NACHODON az SK a Viktória Pilsent 5: 1 (1:0) arányban gyűrte le. ... P1LSENBEN az SK az SK Prostejovval 1:1 Az SK Rusj a keleti divízió bajnoka Súlyos vereséget szenvedett és kiesett a kassai Törekvés Nehéz küzdelmek az állami liga kieső zónájában A DFC kikapott a Slaviatól, a Teplitzer FK legyőzte a Bratislavát A DSV Saaz súlyos vereséget szenvedett Brünnben ■ A Viktória Zizkov a középdivizió győztese > A DSK Schőnberg a csehnémet bajnok. 9 AMY MOLLISON újból rekordidő alatt repült Fokvárosból Londonba. (1:1) arányban eldöntetlenre játszott. KOLINBAN az AFK és a brünni Moravská Slavia mérkőzése gól nélkül végződött. Szombaton a Slavia a DFC-ot 3:0 (3:0) arány­ban győzte le Kopecky és Bradács góljaival. A bajnokság állása: Sparta 23 18 3 2 90:22 30 Slavia 23 17 3 3 83:28 37 Proesnitz 24 14 4 6 62:39 32 SK Pilsen 25 18 4 8 80:53 30 'Zsidenice 25 12 6 7 63:42 30 Náchod 25 11 3 11 60:64 25 Viktória Pilsen 25 9 6 10 52:52 24 Bratislava 24 8 5 11 46:61 21 Kladno 24 6 7 11 53:76 19 Moravská Slavia 25 6 7 12 41:60 19 Teplitzer FK 25 7 4 14 49:64 18 DFO 24 6 6 12 26:58 18 AFK Kolin 25 4 8 13 43:80 16 DSV Saaz 23 5 4 16 83:87 14 Északi kerület Kassal SC—Jászói AC 12:0 (4:0). Fölényes győ­zelem Lusztig biráskodása. mellett. KÁRPÁTALJAI BAJNOKSÁG UNGVÁR. UAC—UKMSC 5:0 (1:0). Biró: Nagy Sándor, jó. Az UAC Placzer nélkül is biztosan győzött. Góllövők: Böhm H. szabadrúgásból, Ko­vács Sándor öngól, Varjassy (3). — UMTE—USC 4:1 (1:0). Biró: Löwy. Félidőig egyenlő ellenfelek, utána UMTE-fölény. Gólok: Kovacsik, Goffa, Gar- bóczy és Druga. Nyugati zsupa Nagyszombati SK—Union Zohor 1:0 (0:0). — Városi Müvek, Pozsony—Vágujhelyi AC 4:0. — Tapolcsányi SK—Rapid, Nagyszombat 2:0, az eső miatt félbemaradt. ÉSZAKI ZSUPA Téllányi SK—Sparta Kassa 2:1. — Terebesi SK —Pokrok, Korompa 4:1. — Nagymihályi AC— Slovan, Sóvár 4:1. )( A pozsonyi Makabea Becsben a Hakoah- tói 1:5 (1:3) arányban kikapott. A pozsonyiak becsületgólját Löwenbein szerezte. Cseh- és morvaországi eredmények KÖZÉPCSEH DIVÍZIÓ Viktória Zsizskov—Viktória Nusle 5:2. — SK Nusle—Csechie Karlin 4:0. — Bohemians—Union Zsizskov 5:2. — Slavoj VIII.—Sparta Kladno 1:1. — Bajnok a Viktória Zsizskov 43 ponttal a Bohemians 40 és az SK Nusle 33 pontja előtt. CSEH VIDÉKI DIVÍZIÓ Königgrátz—Jungbuuzlau 3:0. — Cseské Bude- jovice—Polaban Nymhurk 1:1. — Vezet a könig- grátzi SK 30 ponttal a budweisi Cseské Klub előtt (29). CSEH-NÉMET DIVÍZIÓ DSK M.-Schönberg—Warnsdorfer FK 2:1 (1:1). A schönbergi csapat a bajnok és az országos se­lejtezőbe jutott. MORVAdSZILÉZIAÍ DIVÍZIÓ SK Bafa Zlin—Kr. Pole 3:3. — Slezská Ost- rava—Olomouc 2:1. — Moravia—Zsabovresky 1:0. — Vezet az SK Bat'a Zlin 33 ponttal a Slezská Ostrava, £32} előli,

Next

/
Thumbnails
Contents