Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-17 / 114. (3963.) szám

1936 május 17, vasárnap* ssa '?RyGAI-yV\AGVARHl RLAP Hírek Szobrot emelnek id. Szontagh Miklósnak, Ujtátrafüred hatvan évet jubileuma alkalmából Késmárk, május 16. (A PMH munkatársától.) Most van hatvan esztendeje, hogy idősebb dx. Szon­tagh Miklós Ujtátrafii red-gyógyf iirdőt alapította. Ótátrafiired után, amely nemsokára 150 éves fenn­állásra tekinthet vissza, Ujátraifüred a Magas Tátra legidősebb telepe. Alapítása igen nagy lépést jelen­tett a Tátra fejlődésében és id. dr. Szontagh Mik­lós volt az első, aki a Tátra nagy klimatikus hatását és gyógyerejét felismerve azt a betegek gyógyítá­sának szolgálatába állította. A telep rendkívül gyorsan fejlődött, szinte egyidőlben valósította meg Ótátrafiired időközben elhunyt érdemes igazgató­jának gondolatát, a téli szezont, amely az első lé­pés volt a tátrai intézmények egész éves nyitvatar- tása felé. Az első években úgy Ótátrafiireden, mint Ujtátrafüreden alig volt egynéhány téli vendég, Reidhart Dezső és id. dr. Szontagh Miklós azonban kitartottak a gondolat megvalósítása mellett és né­hány év múlva teljes sikert értek el. Id. Szontagh Miklós idejében egyik épület a má­sik után keletkezett Ujtátrafüreden, fénykorát azonban akkor érte el, amikor az alapító fia, a mostani főorvos, ifj. dr. Szontagh Miklós — akit közben nagy és kiterjedt munkássága elismeréséül a Tátraszövetség, a Kárpátegyesület és a Szepesi Orvosegyesület elnökévé választottak — vette át Ujtátrafüred vezetését. Vele együtt dolgoztak en­nek a telepnek a fejlesztésén a messze földön is­mert és elismert idegenforgalmi szakférfiú, Vág H. Lajos igazgató, valamint a Hupka- és Bulyov- szky-esaládok. Az ő működésűk idejére esik a ha­talmas, messze földön párját ritkitó Palace-szana- tórium, majd pedig a kivitelében pompás és be­rendezésében minden tekintetben nagyszerű és mo­dern Dr. Szontagh-gyógypalota megépítése. Átala­kították, modernizálták az egész telepet, uj gyógv- épületet is emeltek a Tégiek között és ezzel egész fürdővárost létesítettek a Tátra középpontjában. Ótátrafüreddel együtt ennek a fürdővárosnak ha­talmas kiterjedése van, legszebb pontjává vált a Tátra körútja mentén elhúzódó fürdő-övnek. Ujtátrafüred jubileuma — méltán — lesz nagy eseménye az egész Tátra-vidéknek. A hatvanadik évforduló alkalmából a Kárpátegyesület ezidei évi közgyűlését díszközgyűlés formájában Ujtátrafüre- den fogja megtartani és ezenkívül szobrot fognak állítani az alapitó id. dr. Szontagh Miklósnak. (N.) — NAJMAN MINISZTER POZSONY­BAN* Pozsonyi szerkesztőségiünk jelenti tele­fonon: Najman kereskedelmi miniszter ma reg­gel autón Bécsiből Pozsonyba érkezett. A mi­niszter résztvett a Szlavenszkói Gyáriparosok közgyűlésén. Délben a Cáriton-szálló díszter­mében 120 terítékes bankett volt a miniszter tiszteletére. A banketten több felköszöntő hangzott el, amelyekre a miniszter is válaszolt. Najman miniszter autóján délután visszautazott Prágába. — GRÓSZ EMIL, A VILÁGHÍRŰ SZEMÉSZ UTOLSÓ EGYETEMI ELŐADÁSA. - Buda­pesti szerkesztőségünk jelenti: Dr. Grósz Emil, a budapesti I. számú szemészeti klinika kiváló vezetője a tanév végén elhagyja ka­tedráját, mert betöltötte a korhatárt. Tanít­ványai a legnagyobb titokban spontán ün­neplésre készültek és tegnap, az utolsó órán, amikor a professzor megkezdte előadását, előlépett egyik tanítványa és meleg szavak­kal búcsúzott a diákság nevében Grósz Emil­től, aki több mint bárom évtizeden át vezette a budapesti szemklinikát és világhírűivé tette ezt az intézményt. A professzor megha- tottan mondott köszönetét a váratlan ünnep­lésért, igyekezett minden érdemet elődeire hárítani és kijelentette, hogy távozása a szemklinikáról nem jelenti azt, hogy nyuga­lomba vonul, mert úgy érzi,. hogy még dol­goznia kell. Végül meleg szavakkal jellemez­te utódját, Blaskovics Lászlót, aki kedvenc tanítványa volt. Gróaz Emil 30 éves működé­se alatt több mint 700.000 beteget gyógyított és 45.000 operációt hajtott végre. — UJ KOMMUNISTA SZENÁTOR. A belügy­in misztérium a mandátumától megfosztott Kubac kommunista párti szenátor helyére Králka Mi­hály lopeji fémmunkást ’hivta be a szenátusba. — ALBÁN HERCEGNŐK ÉS A KHAPUR- TALAI MAHARADZSA BUDAPESTEN. Buda­pesti ezietrfceszitösiégrünk jelenti telefonon: Zegn albán (király nővérei nagy kísérettel szombaton Budapestire érkeztek és a Dunapaiohában száll­taik meg. Az albán hercegnők hosszabb időt szándékoznak tölteni Budapesten. — Szombaton délután fia és szőkébb környezete társaságában Budapestre érkezett -a kh apun tatai maharadzsa. A dúsgazdag indiai fejedelem több hetet kivan tölteni a magyar fővárosban. — A NYUGDÍJASOK közgyűlése kassan. Kassáról jelentik: A szlovenszkói és podkarpat- szkaruszi állami, köz- és önkormányzati nyugdíja­sok kassai fiókegyesülete május 20-án fél 10 órakor Kassán a Polgári Társaskör Stefáník u. 69. szám alatti nagytermében, rendes évi közgyűlést tart. y Súlyos pert akasztottak az itlavakörnyéki telepesek nyakába, mert nem nézték meg, mii írtak alá Nyitra, május 16. (Saját munkatársunktól.) Évekkel ezelőtt Vaskó Ferenc nyitrai ingatlanköz­vetítő felparcellázta az Illává melletti Kosec köz­ség határában a Politzer-féle birtokot hatvanegy telepes között. Az uj tulajdonosok közül sokan kifizették a teljes vételárat, mig a többiek rész­letekben törlesztették azt. A parcellázáskor meg­ígérték nekik, hogy hosszúlejáratú kölcsönt sze­reznek számukra, ez azonban csak ígéret maradt. Két évvel a parcellázás után a Nyitrai Nép­bank 990.000 korona erejéig pert indított a tele­pesek ellen arra hivatkozva, hogy a telepesek adósleveleket írtak alá, amelyben egyetemleges felelősséget vállaltak a volt tu­lajdonos tartozásáért. A perirat óriási meglepetést keltett, mert egyik telepes sem tudott arról, hogy aláírta volna a kérdéses adóslevelet. A parcellák vételárát kifi­zették, vagy törlesztették, de egyik sem tudott arról, hogy a régi tulajdonos banktartozásáért fe­Kassa, imájius 16. (Kiassai szerkesztősé­günk telefonjelentése.) .Az Alacsonytátrá- bam Rybo község pásztorai nyájlegelte­tés közben két sirühás holttestre akadtak. Értesítették a csendőrséget, amely megái- lapitotta, hogy a két turista Barborik és ^Kal'ischer maritaljai lakosokkal azonos, akik még karácsonykor indultak sítúrára és nyom­talanul eltűntek . A hatóságok egy hét múlva nyomoztak az ■eltűntek után és több mentőegyesület is ke­reste őket, de eredménytelenül, A szeren­csétlenséget úgy rekonstruálták, hogy Komárom, május 16. (Saját tudósítónktól.) Pén­teken a királynéréti gyilkosság bünpörét tárgyalta az itteni esküdtbiróeág. Szabó Kálmán fiatal gutái gazda és Tóth Kálmánná azzal a váddal kerültek a vádlottak padjára, hogy meggyilkolták az asszony férjét, Tóth Kálmán krrálynérérti gazdálkodót. Tóthék házassága nem volt boldog, mert az asz- szonyt Tóth csak kényszerűségből vette el hét évi viszony után, mikor gyermekük született. Folytonos veszekedés volt a házastársak között és az asszony sem maradt hü durva férjéhez. 1934-ben ugyanabba a házba költözött Szabó Kálmán feleségével. Tóth Kálmánná és az uj férfilakó között csakhamar sze­relem keletkezett, amit az asszony férje észrevett és nem nézett jó szemmel. Tóth Kálmánt egyizben gyújtogatás miatt letartóztatták és mikor sza­badlábra került, bosszút fogadott és állandóan fe­nyegette feleségét. Az asszony ekkor biztatta fel szeretőjét, Szabó Kálmánt, hogy tegyék el láb alól a rabiátús férjet. Tóth Kálmán egy nap bement Komáromba és mikor hazatért, Szabó Kálmán és az asszony az állomáson várták. Rövid szóváltás után — A VÁRBA KÖLTÖZIK A BUDAPESTI NÉMET KÖVETSÉG* Budapesti szerkesztő­ségünk jelenti telefonon: A német kincstár meg­vásárolta bárcziházi Bárczy István miniszter- elnökségi államtitkárnak a Váriban levő kéteme­letes palotáját 650.000 pengőért. Hir szerint eb­be a palotába fog költözni a budapesti német követség. — HALÁLRAGÁZOLT EGY GYERME­KET — FELMENTETTÉK. Kassai szerkesz­tőségünk jelenti telefonon: A kassai kerületi bí­róság Lasztoveczky-tanácsa ma foglalkozott az­zal az autószerencsétlenséggel, amely két évvel ezelőtt Homonna közelében történt. A szeren­csétlenség áldozata Boldizsár Kázmér 8 éves kisfiú volt, aki át akart szaladni a prágai Rus- tig-cég autója előtt, de a kocsi elkapta s ke­resztülgázolt rajta. A gyermek néhánypercnyi kínlódás után a helyszínen meghalt. Az autót Strupl Ferenc sofőr vezette,aki a mai tárgya­láson azzal védekezett, hogy már messziről tül­költ a fiúnak, de ez ennek ellenére átszaladt az úttesten és neki már nem volt ideje megállítani a kocsit, A tanúvallomások igazolták a sofőr állítását s ezért a bíróság a sofőrt felmentette a vád alól. xx Már 100 év előtt lg azt ajánlotta a javas- asszony: Ha vesebaja van, igyon „Salvator* forrásvizet, ^ lelősséget vállaltak volna. Kétségbeesetten hangoztatták, hogy Ilyen ön­gyilkos szerződést nem kötöttek s ha nevük valóban szerepel az adóslevélen, úgy azt' csak a tömeges iratok aláírása közben véletlenül írták alá. anélkül, hogy tartalmát is­merték volna. Az ügy a nyitrai kerületi bíróság elé került, amely elutasította a bank keresetét azzal az Indoko­lással, hogy a perbe vont telepesek tudtukon kívül írták alá az adóslevelet, e tettükért anya­gi felelősségre nem vonhatók, annál kevésbé, mert a földek tényleges vételárát megfizették, illetve törlesztik. A bank felebbezett és igy a legfelső bíróság is foglalkozott az ügy­gyei. Uj tárgyalást rendeltek el és tegnap a nyit­rai bíróságra ismét megidézték az alperes telepe­seket. A bíróság részletes bizonyítási eljárást ren­delt el, ezért a tárgyalást elnapolták. a turistáik hólavinába kerültek és egy szikla alatt kerestek menedéket, de sze­rencsétlenségükre felülről nagy hótömeg omlott alá és eltemette őket. A hótömeg a tavaszi olvadásig konzerválta a hullá­kat és ezért a hó eltűnése után ép állapotban találták meg őket. A turisták mellett meg­találták hegymászóibotjaikat és hátizsák­jaikat is. Barborik hátizsákjában benn vol­tak a holmijai, de a másik turista zsákját kifosztották. Ezért most boncolás utján fogják megállapítani,- hogy esetleg nem bűnténynek estek-e áldozatul. Szabó Kálmán, aki pálinkával készült fel a talál­kozásra, lelőtte Tóth Kálmánt, majd revolvere agyával is fejbeverte. Mikor a férfi a földre bu­kott, felesége hozzárohant és egy éles konyha­késsel négyszer a szivébe szúrt. A gyilkosokat hamarosan elfogták. A tárgyaláson a férfi sírva vallotta, hogy az asszony biztatta fel, amig végre is teljesen elvesztette eszét. — Lőttem, — vallja a férfi, — de nem feléje, hanem féloldalt, azután ismét lőttem, amire az el­kiáltja magát s fut velünk szembe, erre fejbevág­tam és eldobtam a revolvert, elszaladtam onnét, a felesége odament s összemetélte. Az asszony tagadja a fel'bujtást és azzal védeke­zik, hogy férje többször fojtogatta és élesítette a kést, amivel meg akarta ölni, úgyhogy egész éjsza­kákon át nem mert elaludni. Az orvosszakértők és tizenhét tanú kihallgatása után az ügyész halálbün­tetés kiszabását kérte a felbujtó asszonyra. Dr. Katona Sándor és dr. Kádár védőügyvédek hatá­sos beszédei után a bíróság mindkét vádlottat egyenként 15 évi íegrházra és polgári jogainak 10 évi elvesztésére ítélte. — ÉRSEKÚJVÁR KÖZGYŰLÉSE. Tnőóei- tónlk jelenti: A vámos kiépvisieilőiteetüfetéU'elk teg­napi tavaszi közgyűlésén hatvanhat pontot tár­gyaltak le, amelyek közüli a legfontosabb a ,Jakásnél(küM személyek részéire kislakások és 6'zülksiéigilak'áS'Ofc építésié” voilit. Ez a javaslat vo­natkozik a hírhedt Férc kitelepítéséinél, amely .tervről már részletesem .megemlékeztünk. Blába Károly helyettes vánosibíiró meleg szarvakkal üd­vözölte a tervet, majd Proíháiszka József koirn- mumiteita tanácstag javaslatára elhatározták, hogy mieim 113, ha,nem 170 személy számára épí­tenek iakáisoikat Gombos főmérnök terved sze­rint. Egy biztosítási ügyiből kifolyólag heves vita iinidai'lt meg a Phöuíx-ügy körül, mert egyes felszólalók azt hangoztatták., hogy csak belföldi biztosítóval szabad dolgozni. Csaknem, egy óráig tartó vita után végül is a Sláviának adták ki a szóbaraforgó biztosításit. _ MEGHALT LORD ALLENBY, PALESZTINA MEGHÓDÍTÓJA. Londonból jelentik, hogy ott het­venötéves korában meghalt a világháború egyik legkiválóbb hadvezére, lord Allenby, Palesztina meghódítója. Allenby, már az1 angol—búr háború­ban is résztvett, majd a világháború elején ő volt a brit lovashaderő^ parancsnoka. 1917-ben tábor­nokká nevezték ki. ő foglalta el Jeruzsálemet a tö­rököktől s az ő hadserege göngyölte fel 1918-ban a törökök kisázsiai frontját. xx Jó ellátás, kényelem, gondosság Buda­pesten a Park-nagyszállodában a kelet! pálya­udvarral szemben. Leszállított árak, E lap elő­fizetőinek 20 százalék engedmény. errls és Pyrefhrum< artalmu AGRiTOX POR Méregmentes — megbízható — olcsó. Megöl: FÖLDI BOLHÁT zöldségen és egyéb növényeken HERNYÓKAT és LÁRVÁKAT (fUrészteayet gyümölcsfákon és ribiszkebokrokon) szőlőiloncát, szőlőmolyt, hangyát és más kártevő rovarokat 1 kg csak ----- ff.C Ta rtós hatás. Gyártja a FLY-TOX R. T. Fölerakat: PRAHA II, Klimentská7. Kurtakeszin a villám halálra sújtotta ifj, Bakulár Jánost Kurtakeszi, május 16. (Alkalmi tudósítónk je­lentése.) Tegnapelőtt váratlanul égi háború tört ki Kurtakeszi fölött, amilyenre évtizedek óta nem emlékeztek az emberek. A vihar kéménye­ket döntött le, a villám a környéken többhelyütt becsapott és házakat, kazlakat gyújtott fel. A kurtakeszi határban embert is ölt a villám. Ifj. Bakulár János, a magyar nemzeti párt helyi elnökének 22 éves legényfia Jankulár László nevű barátjával hazafelé tartott a mezőről, amikor hirtelen lecsapott a villám és a két fiatalember a föld­re zuhant. Jankulár, aki alig egy méternyire haladt barát­jától, hamarosan feltápászkodott és rémülten látta, hogy szerencsétlen társa élettelenül fekszik. Hiába volt minden orvosi beavatkozás, a fiatal­embert nem lehetett életre kelteni: a villám meg­ölte, anélkül, hogy egy tűhegynyi karcolást ej­tett volna testén. A tragikusvégü fiatalember te­metése nagy részvéttel ment végbe. Nagy Pé­ter esperes temette, a halottasházban Lobner Endre kántortanitó búcsúztatta, a temetőben pedig Pém László, a magyar nemzeti párt helyi ügyvezető elnöke, megható verses búcsúztatót mondott. Súlyos harcok egy őrült leánnyal Kassán Kassa, május 16. (Kassai szerkesztőségünk telefon jelen lése.) Tegnap délelőtt a kassai Dómban egy feltűnően viselkedő nő zavarta meg az ájtatos hívek figyelmét. A nő kisebb botrányt okozott a templomban, mire egy idő­sebb férfi kivezette onnan. Kitűnt, hogy a nőt Zseit Malvinnak hívják és vallási téboly tört ki rajta. A templomban szüntelenül lármázott és a hívekre keresztet vetett. Előkerült a leány apja is és értesítették a mentőket, akik megfékezték a még mindig ellenkező leányt és be akarták szállítani az elmegyógyintézet­be, de az apja hazavitte lakására. Éjszaka is­mét roham vett erőt a lányon, a konyhában megnyitotta vízcsapot és emiatt összevereke­dett az apjával. Verekedés köziben az ablakot is betörte és az üvegszilánkokkal erősen megsebezte magát. Újra kihívták a mentőket és azok most már beszállították az elme­gyógyintézetbe a szerencsétlen leányt. A leány dulakodás közben a jelenlevő rendőr­tisztet súlyosan megharapta. A mentők az apát a kórházba szállították, mert dulakodás közben ő is súlyos sérüléseket szenvedett. — BELEGYALULT A MELLÉBE. Pozso­nyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Szom­baton reggel 9 órakor súlyos munkásbaleset történt a pozsonyi Menzl-gyárban. Fékes Fe­renc d-unaszerdahelyi illetőségű pozsonyi mun­kás gyalulás közben oly nagy lendületet vett, hogy a gyalu mellébe szaladt és súlyos sérü­lést ejtett rajta. A seb mintegy húsz centiméter széles és meglehetős mély, úgyhogy a szeren­csétlen embert mentőknek kellett a kórházba szállítani. Állapota súlyos, de nem életveszé­lyes. — HAT LETARTÓZTATÁS HAMIS ESKÜ MIATT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A nagygéresi csendőrség hosszas nyomozás után tegnap letartóztatta Majernyik János és feleségét, azonkívül Soltész Ferenc, Palló Mihály, Filyok Jó­zsef és Fűzi József nagygéresi lakosokat és be­szállította őket a kassai ügyészég fogházába. Ez­előtt három évvel a nagygéresi földparcellázás kap­csán több pör indult és ezekben a polgári bíróság­nál a letartóztatottak hamis vallomásokat tettek és arra meg is esküdtek. Az ügyben régen nyomozott a cendőrség, de csak most gyűlt össze elegendő bizonyíték a letartóztatottak ellen. A vizsgálat to­vább folyik és további letartóztatás is várható az , ügyben. Karácsonykor eltűnt turisták holttesteit találták meg az Alacsony Tátrában Tizenötévi tégy házat kaptak a bűnös szerelmesek a királynérétiiérjgyithosságért

Next

/
Thumbnails
Contents