Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)

1936-04-05 / 81. (3930.) szám

7 Megkezdődtek a választási előcsatározások Franciaországban A francia Göhheís és a baloldal lilmagitációja ■ Fantázia jelűtek és más választási kuriózumok 1936 április 5, vasárnap. Páris, április 4. Most már veszedelmesen közeledik a választások ideje Franciaor­szágban s annak ellenére, hogy az ország (közvéleménye még mindig a német gesz­tus hatása alatt áll, az érdeklődés kezd lassan a választások felé fordulni. Ami érthető is, elvégre régen nem volt ilyen sorsdöntő időben és ennyire sorsdöntő kö­rülmények között választás Európában. A választási hadjárat néhány nap előtt megkezdődött, Páris forgalmas uccáin felállítják azokat a táblákat, amelyekre majd felkerülnek a tar­ka választási plakátok. Ma lesz az első úgynevezett választási vasárnap Francia- országban,' amelyre már teljes harci fegy­verzetben vonulnak fel az összes pártok. Tardieu és Keriilis Az uj kamarába előreláthatólag sok uj képviselő fog bevonulni. Az 1932-es válasz­tások idején 175 uj képviselő vonult be a Palais Bourbon épületébe, ezúttal előrelát­hatólag sokkal nagyobb lesz az uj képvi­selők száma. Már csak azért is, mert ed­dig 45 régi képviselő mondott le kerületé­ről és nem hajlandó többé résztvenni a par­lamenti küzdelmekben. Ezeknek a képviselőknek élén áll Tar­dieu, aki —- mint ismeretes .—■ elvi okok­ból mondott íe mandátumáról, mert, mint legutóbb kiadott politikai köny­vében kifejti, a parlamentarizmus mai for­májában nem felel meg a célnak és nem is fejezi ki a tömegek akaratát. Tardieu- nak sok hive van Franciaországban, de olyan azért kevés akad közöttük, aki haj­landó követni a vezér példáját és lemon­dani a mandátumról, azok, akik mégis megtették, rendszerint más kényszerítő kö­rülmények hatása alatt cselekedtek. A választási előcsatározásokat négy majdnem egyenrangú és egyforma lele­ményes vezérkar irányítja — Franciaország négy nagy pártcsoport­jának vezérei. A nemzeti köztársaságiak választási hadjáratát egy egészen fiatal em­ber irányítja, a francia jobboldal Göbbels- je —' Keriilis, az „Echo de Paris" szerkesz­tője, repülő és globetrotter, minden izében modern, mai ember, szereti a sportot és szimpatizál az olaszokkal, minden politikai dologban azonban konzervatív nézeteket vall. Minthogy pénzük van elég, tekintettel arra, hogy a párt mögött áll a francia nagyipar, tehát a választási kampányt nagy elánnal kezdik meg. Jó plakátjaik, sok pénzük és jó szónokaik vannak. A nemzeti köztársaságiak propagiandaköz- pontjában van mindjárt az épület földszinti helyiségében egy érdekesen felszerelt nyomda, amely éjjel-nappal a röpcédulák százezreit ontja magából. Ezek a színes, ügyesen megrajzolt és ügyes jelszavakkal megtűzdelt röpcédulák mind a „vörös rémtől" intik a francia polgárt. Egész Franciaországot fegyverbe hívják a vörös veszedelem éllen. Az épület első és második emeletén szerkesztők, gyorsirónők és gépírók egész rajai állnak készenlétben, rajzolók és grafikusok dolgoznak, hogy realizálják a fiatal és tagadhatatlanul öt­letes Keriilis gondolatait. Maga a propa­gandafőnök az épület legfelsőbb emeletén trónol, a parancsnoki hídon, nénány perc­re fogadhat csak bennünket, mert vasár­napra még sok dolga van. Gyors mozdula­tai vannak, plakátstilusban beszél. Lehet, hogy máskor nem, de most nem tudja ki­vonni magát, ugylátszik, a munkaütem ha­tása alól. «•— Nacionalista vagyok, —• mondja határozott hangon —, de ami a propagandát illeti, szívesen tanulok az amerikaiaktól. A baloldali választási front A baloldali propaganda-központban is hasonlóan mozgalmas az élet. Noha a bal­oldal nem rendelkezik Keriilis korlátlan anyagi lehetőségei felett, viszont az az előnye, hogy a szocialista és kommunista pártszervezetek révén rengeteg ingyenes munkaerő áll rendelkezésére. Plakátragasz- ’itók és röpcédulaosztogatóknak egész se­rege várja készenlétben az utasításokat, hogy nekirohanjon vörös, kiabáló röpcédu­láival és ingyenes alkalmi lapjaival Páris külvárosainak. A szocialista párt propa­gandaeszközei is nagyon hatásosak. Pél­dául propaganda-filmekkel járják be az orszá­got. Ez az ötlet a baloldalé és tagadha­tatlanul nagy hatása lesz. Vannak azonban pártonkivüli képviselők is, úgynevezett függetlenék, akik nem tá­maszkodhatnak egy nagy párt anyagi és más erőforrásaira és megfelelő kortesek nélkül bizony elvesznének. Franciaország­ban nem ismeretlen dolog a kortes, ilyen­kor, választások előtt, ezrével jelentkeznek a pártok hivatalos választási rendezői mel­lett alkalmi választásrendezők, akik min­denhez értenek és akik megfelelő pausál- összeg fejében szolgáltatják a választás­Lőcse, április 4. (Saját tudós iitóníktóíL) Közöl­tük .Legutóbb, hogy a már elárverezett Euzsbach- fürdőt a Zamoyski-családinak mégis sikerült megmentenie a maga száméra. Az árverés elem, mint iismetneites, úgy a tulajdonos, miint a föld­hivatal feiileibbeaésit adott be, ezenkívül utó- ajániliait is érkezett, igy tehát az árverés nem emelkedett jogerőre. Gróf Zamoyefci mindent eiiköveteitrt, hogy a több mint kiLencmillílióis be­fektetéssel gyönyörűen renovált, modern fürdőt megmenthesse és mint közöltük, újból tárgya­lásokat kezdett hiitoieizőivetl. E tárgyalások, mint a legutolsó híradás közli, teljes eredménnyel jártak. Gróf Zamoyski már megkapta a többmilliós összeget, amely a Ungvár, április 4. (Rusziins.zkói szerkesztősé­günktől.) Több mint két évtizede küzd az Ung­vár és vidéke magyarsága azért, hogy a ma­gyar gimnáziumot visszaszerezze. Az ungvári volt királyi katolikus főgimnáziumot a Drugeith- csailád alapította és a család a donnán yoziásáiból épült fel a még ma is impozáns iskolaépület. Az áLlamfordulat után a tanügyi hatóság Lefog­lalta az épületet. Az alapító okmányok szerint az iskola a római katolikus magyarság számára létesült. Az ungvári magyarság éppem ezért minden évben megújuló küzdelmeit folytat a hoz szükséges hangulatot és kisérő zenét. A parlamentarizmus ellenségei a hivatásos kortesek működését is fel szokták hozni a parlamentarizmus rendszere ellen, de ezek az érvek rendszerint igazságtalanok, mert sok becsületes és meggyőződéses választási kortes is van. Vann,ak közöttük volt politikusok, újság­írók, de egészen kopott és rongyos föld­művesek is, akik még irni-ol'vasni is alig, hogy tudnak. Vannak persze kalandorok is szép számmal, akik a választásokban ne-m látnak egyebet, mint zavarosban való halászás nagyszerű •alkalmát. A választási propaganda meg­szervezése Franciaországban nem olcsó mulatság, egy párisi jelöltnek legalább százezer, egy vidékinek 40—70 ezer frank­jába kerül az ügyes és hatásos agitáció. csődönkivüli egyezség kifizetéséhez szüksé­ges. A hiiteíLezölkkeil kötött végleges megállapodás szerint a Szepesi Bánik első helyen a bötáblázoüt háiroimmilliiós követelését teljes egészében kifi­zeti, a további helyeken beitiáibilázioitt követelések 45 százalékait, a be nem táblázott követelések­nek pedig 25 százalékát fizeti ki gróf Zamoyski. A hitelezőik kifizetéséit máir meg is kieizdték és igy valószínűleg már a legközelebbi napokban ser kerüli arra, hogy beterjesszék a lőcsei bírósághoz a csődeljárás megszüntetésére vonatkozó kérvényt. A ’ régóta húzódó csődügy igy azután végleg megsizüniik. gimnázium visszaszerzéséért. Ez évben különösen kedvező az alkalom az épület visszanyerésére, mert a cseh tannyelvű gimnázium részére uj épületet fognak emelni és igy a megszüntetett magyar gimnázium régi épületében ismét megnyílhat. A gimnáziumi bizottság a napokban ülést tart, amelyen megfogalmazza a kormányhoz 'benyúj­tandó memorandumot a magyar gimnázium visszaállittasa érdiekéiben. A bizottság egyben felkéri a magyar törvényhozókat, hogy az ügyet közbenjárásukkal támogassák. AZ ÁRVÍZ HAJLÉKTALANJAINAK TEMPLOM A MENEDÉKHELYE Az északamerikai árvízkatasztrófa hajléktalanná vált áldozatai egy pittsburgi templomban nyertek menedékét. Ruzsbach-Sürdő cs Zamoyski-csí&láéé marad Az uj egyezség érteimében megkezdték a hitelezők kiűzetését ......................................... Uj , erőteljes mozgalom az ungvári magyar gimnázium visszaáliitásáért A csehszlovák gimnázium uj épü-etet kap, a régiben újból megnyílhat a magyar iskola JL a t/ese-Uá(yafy­strö9¥víx£ remt a választási propaganda — nem egy választási bohózatot rögtön a választások ■után elő is lehetne adni valamelyik párisi színházban. Nem ritka dolog francia vá­lasztásoknál, hogy a jobboldali jelölt, ha látja, hogy ellenfele, a szocialista, sokkal •népszerűbb a kerületben, mint ő, még vö­rösebb, még radikálisabb beszédeket vág ki, mint a szocialista szónok, sorra járja a házakat, mindenkivel parolázik, sőt csóko- lózik, a gyerekeknek cukrot osztogat és meghallgatja a legöregebb vicceket. Sőt torkaszakadtából hahotázik. Nem egy választást döntöttek el már a törzsvendégek is, különösen Parisban, ahol minden harmadik házban van egy kávéház. Vannak kávéházak, amelyek biztos man­dátumot jelentenek. Az ilyen kávéházak- ban kifizetődik felütni a választási főhadi­szállást — de nemcsak a jelöltnek, hanem a kávésnak is, mert a jelölt itt rendezi a banketteket, itatja-eteti híveit, kényezteti őket és nincs olyan számla, amelyre azt merné mondani, hogy hibás az Összeadás. A nőknek ugyan nincs választójoguk 'Franciaországban, de természetesen nagy •szerepet játszanak a választásoknál. Első­rangú választási agitátorok, néha azonban jobb, ha az ellenkezőjére biztatják a fér­fiakat, mint ami a jelölt, akinek érdeké­ben dolgoznak, valóban el akar érni. A leghíresebb női kortes Parisban Made- moiselle Diane, aki valamikor pikáns San- szonokat énekelt a Folies Bergéreben» most pedig Páris külvárosaiban tűnik fel választások idején és maró gúnnyal' meg­irt politikai dalokat énekel. Igen nagy hatása van a hallgatóságra. Min­denesetre igen jellemző és azt hiszem, hatá­sos regényt lehetne írni ezen a címen: A Folies Bergéretől a Palais Bourbonig. Sok minden benne lenne, amit még nem mond­tak el a francia politika és kabaré titkos összefüggéseiről és egymáabanyilö csapó­ajtóiról. Fantázia-lelöíiek Minthogy Franciaországban mindössze 100 frankba kerül, ha valaki jelöltetni akarja magát és semmi más akadálya vagy föltétele nincs a küzdelembeállásnak, na­gyon sok az úgynevezett fantázia-jelöltek száma, akik a legkisebb esély nélkül jelöl­tetik magukat. Megpróbálják a szerencséjüket, vagy na­gyon bíznak magukban. Ezeknek persze nem telik választási agitá­torokra, nincsenek korteseik, maguk raj­zolják a választási plakátokat is és a röp­céduláikat is személyesen osztogatják. A Quartier Latinben például egy bizonyos Ferdinand Lep, aki minden választásnál fel­lép. még pedig elég redeti programmal: a 'Boulevard St. Michelt akarja meghosszab­bítani és összekötni vele az Atlanti óceánt a Földközi tengerrel. Az ötlet fantasztikus, de ne felejtsük el hogy a latin ' negyed egyik ősbölényétől származik és a Quar­tier Latinben sokan vannak, akik elvből nem hagyják el a negyed határai". L~p egyébként egy „keresztény liberális és kommunista birodalom" felépítésén fárado­zik. A Cote d'Azuron mindig akad egy-két nudista önjelölt, akik Franciaország üdvét a természet törvényeihez való visszatérés­ben keresik. Nizzában vannak jelöltek, kik Nizza autonómiáját követelik, a Montpnr- nassen pedig szaladgálnak újságírók, akik azt követélik. hogy minden francia házban rendezzenek be egy bárt. Közben a francia nép nagy tömegei ko­molyan készülnek, hogy sorsukat egyik vagy másik tábor kezébe helyezzék le az­zal a rendíthetetlen hittel, hogy Franciaor­szág üdvét csak az ő pártijuk szolgálja. Választási trükkök és kortes-figurák I ságossá teszi sokszor a választási küzdel­met. Nagyszerű vígjátéki helyzeteket te­A francia találékonyság természetesen | hallatlan érdekessé, fordulatossá és mulat-1

Next

/
Thumbnails
Contents