Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)

1936-04-16 / 88. (3937.) szám

4 ^IW<1MA\AG%ARH1RIiAP 1936 áprÜjfl 16, csütörtök. Winchkler magyar kereskedelmi miniszter rágalmazója a biróság előtt Érdekes sajtópör a budapesti törvényszéken Budapest, április 15. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) Érdekes tárgya­lás volt ma a budapesti büntetőtörvény- szék Gadó-tanácsa előtt. Az egyik szélső jobboldali lap, az „Uj Barázda” a múlt év végén ugyanis cik­ket közölt „Hogyan juttatta zsidókézre a magyar kereskedelmet Winchkl'er Ist­ván államtitkár, aki egy kommunista népbiztos titkára volt és Hogyan tette tönk­re a kereszény exportőröket és termelőket” címen. A cikk foglalkozott WinchMer István je­lenlegi magyar közlekedési és kereskedelmi miniszter pályafutásával és rendkívül éle­sen birálta a külkereskedelmi hivatalban kifejtett kormánybiztosi, majd államtitkári működését. — A legnagyobb tervszerűséggel és kö­vetkezetességgel alakította át a magyar ki­viteli kereskedelmet olyképpen, hogy azt rövidesen teljes egészében a zsidó érdekek szolgálatába állította —, irta egyebek kö­zött a cikk Winchkler Istvánról. A cikkben foglaltak miatt felhatalmazás­ra hivatalból üldözendő rágalmazás vét­sége címén indult eljárás a cikk írója, Kormuth Péter magántisztviselő és dr. Bárkányi József, az Uj Barázda akkori felelős szerkesztője ellen. A mai tárgyaláson Wincihkler István mi­niszter maga is megjelent. Az elnök kérdésére Kormuth kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ön kifogásolta cikkében, — szólt hoz­zá Gadó tanácselnök —* hogy Magyaror­szágon az exportőrök mind zsidók. Való­ban ezidőszerint legnagyobbrészt csak zsi­dók foglalkoznak exporttal. .— Igen, — válaszolta Kormuth, — de öt évvel ezelőtt a Dunántúl még más volt a helyzet. Akkor csak keresztény exportőrök voltak ott. — A statisztika szerint is a kereskedők legnagyobb része zsidó, —- mondja újból az elnök. — Egy idő óta igen, ez a sajnálatos ál­lapot, — mondja a vádlott. — Ön azonban cikkében úgy állította be a dolgot, mintha ezt az állapotot Winch­kjer miniszter idézte volna elő, Szól új­ból az elnök a vádlotthoz. — Az tény, — feleli Kormuth —, hogy a Dunántúlt valósággal ellepték a kufárok és kiszorították a keresztény kereskedel­met. Ezután föláll Kormuth védőije és több in­dítványt tesz a bizonyítás kiegészítéséire. Többek között kéri Mecsér Andrásnak, a mezőgazdasági kamara elnökének kihallga­tását annak igazolására, hogy Winchkler István egy időiben Ágoston Péter népbiztos titkáraként működött és a kommiün bukása után néhány esztendőre elhagyta Magyar- országot. A védő kérte továbbá Németh Imre országgyűlési képviselő és dr. Lorschy Ernő külügyi sajtóelőadó tanukénti kihallgatását annak bizonyítására, hogy Winchkler minisz­ter tervszerűen és következetesen alakította át a magyar kiviteli kereskedelmet olykép­pen, hogy azt zsidó érdekek szolgálatába állította. Annak bizonyítására pedig, hogy a kereskedelmi miniszter anyai ágon zsidó származású, kérte a miniszter édesanyjának tanúként való kihallgatását. Winchkler István miniszter kijelentette, hogy nem ellenzi a valódiság bizonyítását, de a védelem által előterjesztett bizonyíté­koknak, valamint saját ellenbizonyitékaiinak terjedelmére vonatkozóan az ügyésznek en­gedte át a szót. Baróthy főgyész a bizonyítás elrendelé­sét nem ellenzi, de tiltakozik az ellen, hogy olyan politikai kérdéseket keverjenek az ügybe, amelyek nem tartoznak a tör­vényszék hatáskörébe. Csak azokra a vádakra vonatkozólag kéri a bizonyítás elrendelését, amelyek valódisága esetén alapot szolgáltatnak arra, hogy Winchkler István ellen, mint állami tiszt­viselő ellen, fegyelmi eljárást indítsanak. Rámutatott arra, hogy Winchkler István 1918-tól kezdve a külügyminisztérium szol­gálatában állott és a külügyminisztérium­tól bekérendő nyilatkozat kétségtelenül he fogja bizonyítani azt, hogy a védelem által hangoztatott vád nem felel meg a való­ságnak. Kérte, hogy a bíróság teljes egészében adjon helyt az ellenbizonyitásnak a burgonya- és a hagymaexiporbra vonatkozólag. Végül rá­Az alvilág királynője Irta: HARRY LESL1E regény A német keresztényszocialisfa párt rövidesen belép a kormányba? Prága, április 15. A kormánytöbbség ki­bővítésére irányuló tervekről a cseh nem­zeti egyesüléshez tartozó Národ a követke­zőket jelenti: — A kormánytöbbség kibővítésére irá­nyuló tárgyalások rövidesen folytatódnak. A koalíció meg van győződve, hogy a szlovák néppártnak a kormányban való részvétele kérdésében az utolsó szót még nem mondták ki, ezért a tárgyalásokat al­kalmas időpontban megújítják. Ezt megelő­zően azonban tárgyalni kezdenek a német keresztényszocialista párttal. Koalíciós kö­rökben az a nézet uralkodik, hogy a meg­egyezés egészben véve könnyű lesz. Ha e tárgyalás sikeresen végződik, úgy valamennyi német párt a kormánytöbb­ségben lesz —■ egy párt kivételével. Ez az egyetlen, ellenzékben maradó párt ter­mészetesen a csehszlovákiai németek nagy többségét képviseli. Ezzel állandóan számolni kell, mint ahogy nem szabad tartósan figyelmen kívül hagy­ni ama határvidéki jelenségeket, amelyek azt mutatják, hogy milyen szélesen terjedt ú az államellenes propaganda. A henleini probléma körül nem lehet állandóan úgy járni, hogy ne vegyük észre. A halogatás­sal csak a mai, nem éppen örvendetes hely­zet romlását érjük el, — írja a Národ. Nyolc magasrangu katonatisztet tartóztatlak le Madridban Madrid, április 15. A eptaaiyioil köztársaság fennállásának ennMkünuepéin tör bénít eseményeik miattit Madrid helyőrségi pamamosniolka ma edretn- dielite egy ezredes, egy őrnagy és hat másik tiszt letartóztatását. A zavargások tovább tártainak. Jerez die la Fronterábain heves összeütközésre került sor a fasiszták és a kommunisták között. Az össraeütíkö zésnek egy halottja és saairoois se­besültje van. A tüntetőik felgyújtották a Szent Fereac-hamplomot. Madridban az általános mum- fcásszervezet és a nemzeti munMsfö deiráció kép­viselői tanácskozásra ültek öissze, hogy leszö­gezzék a munkásság álláspontját a legújabb forradalmi jellegű eseményeikkel szemben. 18 (18) Szép, okos és komoly szavak voltak ezek, amelyek elismerő fejbólintást váltottak ki az el­nöktől, az esküdtszék tagjaitól és a sürü sorok­ban ülő hallgatóktól egyaránt. Mr. Buchanan a házasságot is megemlítette és mondhatom, hogy nagyon hízelgő szavakat mondott rólam. Minden részvétünk a betegágyban fekvő Mylady felé fordul — mondotta —, akiről köztudomású, hogy mennyire bálványozta könnyelmű férjét és aki nem bírva ki az utolsó napok izgalmát, súlyos betegen fekszik kórágyán. Az ő gyöngédsége, jósága, kérő szavai sem tudták elérni azt, hogy Sir John Geoffrey fölhagyjon könnyelmű életé­vel és komoly munkával vívja ki pozícióját a társadalomban. Az ügyész végeredményben csak egyetlen olyan motívumot talált, ami a vádlott javára mérlegelhető, éspedig az, hogy a leleple­zéstől való félelmében, erős fölindulásban kö­vette el a gyilkosságot. A meggyilkolt ugyanis meg akarta zsarolni. Egy hamis váltót őrzött tulajdonában és ezzel fenyegette meg Sir John Geoffreyt. Eri a hamis váltót ugyan sem Char­les Lavander hagyatékában, sem az Elms-villá- ban tartott gondos házkutatáson nem sikerült előteremteni, Sir John Geoffrey pedig egyáltalán tagadja, hogy Charles Lavandernek ilyen váltó valaha is birtokában lett volna, de mégis el kell fogadni ennek a váltónak a létezését, mert kü­lönben hogyan léphetett volna föl Charles La­vander olyan magabiztosan és annyira zsaroló eszközökkel? A hamis váltó létezését James ,Terry és George Higgins egyöntetű vallomás is valószinüsiti. Ez a váltó kizárta volna a társa­dalomból Sir John Geoffreyt és valamiképen vé­dekeznie kellett. Meg kellett akadályoznia, hogy a zsaroló pelengérre állítsa. Mert a fiatal lord házassága miatt összeütközésbe került a család­jával és arra nem számíthatott, hogy Sir James kimenti a csávából, ha Charles Lavander bemu­tatja neki a hamis váltót. Sir James puritán elvei közismertek. Ő is azt az elvet vallja: Fiat iusti- tia, aut pereat mundus... Pénze pedig Sir John Geoffreynek nem volt. Mint Lavander üzleti bejegyzéseiből megállapíthatjuk, Lady Geoffrey ugyan mintegy ötszázfontnyi összeget törlesztett a végzetes péntek délelőttön, amennyiben egy győztes tikettjét férje adósságának számlájára íratta, de 7500 fontnyi adósság igy is maradt és ez olyan nagy összeg, hogy Sir John Geoffrey ezt semmiképen előteremteni nem tudta volna. Nem maradt tehát más ut hátra, mint hogy el­tegye a kellemetlen embert láb alól és ezért le­szúrta veszedelmes ellenfelét. Az ilyen bűntényt a kriminológia palástoló gyilkosságnak nevezi, de erkölcsi megítélésben semmivel sem áll mö­götte Kain bármily fajtájú véres tettének... A gyilkosság elkövetése után ébredt tudatára ször­nyű tettének s ekkor következett be a Deus ex machina. Amikor tettének következményeitől való félelmében megpillantotta a közelben set­tenkedő George Higginst, rávetette magát és az őrjáratozó rendőrök előtt egyszerűen őt vádolta meg a gyilkosság elkövetésével. Azzal a bizton­sággal tette ezt, amely biztonságérzet csak olyan emberben lehet, ha teljes bizonyossággal tudja, hogy az, akit szörnyű bűnnel vádolt meg, ártat­lan. Ez a tudatos, rosszhiszemű vád, mely főben­járó bűnnel vádolt . meg egy ártatlan embert, szerintem csak sulyosbitólag esik a latba, Sir John Geoffrey hátrányára, — mondotta az ügyész. Következetesen fölépített vádbeszéde végén az államügyész hivatkozott az elhangzott terhelő vallomásokra, amik az ő megvilágitásában egy­szerre még súlyosabb jelentőséget nyertek, mint ahogy eddig állottak az esküdtszék és a közvéle­mény szemében. John Geoffrey elveszett ember, — gondolta mindenki, araikor az ügyész formá­sán fölépített vádbeszédének végére ért. Sir Marmaduke egyetlen kérdést sem intézett a vád részéről fölsorakoztatott tanukhoz, egy­kedvűen nézegetett át a tanuk felé aranykeretes pápaszemén keresztül. Ekkor már elhatározta, hogy kiket fog kihallgatni a védelem érdekében. Mr. Intosh ezredes volt az első, aki részt vett azon az estélyen, amelyet John a gyilkosság napján rendezett. Az ezredes ugyanolyan értel­mű vallomást tett, mint Chipps arra vonatkozó-, lag, hogy a lord előbb úgy rendelkezett, hogy a komornyik vezesse be a késői látogatót a könyv­társzobába, majd amikor a ház úrnője belépett a szobába, akkor hirtelen más utasítást adott. — Ezredes ur, nem tartotta különösnek — kérdezte az államügyész, hogy Lord John Geoff­rey ilyen hamar megváltoztatta abbeli szándé­kát, hogy a látogatót hol fogadja? — Hát éppen különösnek nem tarthattam — felelte az ezredes, egy igazán kellemes megjele­nésű, a javából való katonaember —, mert el tudom képzelni, hogy olyan ember, aki lóverse­nyezni szokott, kénytelen megismerkedni olyan egyénekei is a versenypályán, akiket egyáltalán nem kíván bevezetni az otthonába és bemutatni a feleségének. Sőt abban sincs semmi rendkívüli, ha az illető ur egyáltalán nem akarja feleségé­nek tudtára adni, mi minden történik a lóver­senypályán ... — Nem tűnt föl ezredes urnák, hogy valami nyomatékosabb oka lehetett Sir John Geoffrey­nek arra, hogy a felesége ne tudja meg az illető látogató ottlétét? — Egyáltalán nem volt rá semmi okom, hogy erre magyarázatot keressek, mert nem törődtem vele, — felelte az ezredes: Mr. Buchanan nem erőszakoskodott tovább s a tanú folytatta vallomását: —• Mikor befejeztem a játszmát, kimentem a kertbe szivarozni. Valamivel később Sir John Geoffrey barátom — olyan föltűnő hangsúlyo­zással mondta e szót: barátom, hogy föltétlenül tudomására akarta hozni Johnnak, hogy ez az átkozott affér semmit sem változtatott a köztük lévő viszonyban — kijött utánam s kettesben fölmentünk a lugasba szivarozni. Ekkor, emlé­kezetem szerint hangos szóváltást és fenyegetést hallottam a sövény túlsó részéről. Nem értet­tem, hogy miről beszélnek, nem sejtettem, hogy kik civódnak. Mintha az egyiknek női hangja lett volna, de erre sem merek határozott Igent mondani. Olyan távolságból az ember tévedhet a hangok megítélésében. Én akkor arra gondol­tam, hogy egy cseléd civódik a szeretőjével és nem sok ügyet vetettem a dologra. De John ba­rátom idegessé vált, fölugrott és ezeket mondta: „Lemegyek és megnézem, miféle civakodás fo­lyik ott?" Ezzel kiállt a lugas elé. A dvódás már megszűnt. Egy félpercig állhatott a lugas előtt, én már szóltam is, hogy jöjjön vissza, ne törőd­jék a dologgal, civakodó személyzet lesz az. Eb­ben a pillanatban éles sikoltást hallottunk mind a ketten: Segítség! Gyilkos! — üvöltötte egy tért a védőnek arra az indibványára, hogy a: törvényszék hallgassa ki tanúként a mimiser tér édesanyját. Ezt az indítványt a leghatá­rozottabban és a legmerevebbem ellenezte, mondván, hogy vannak bizonyos szempontok, amelyek ilyen bizonyítás elől mindnyájunkat kizárnak. De feleslegesnek tartja az anya ki­hallgatását azért is, mert a maga részéről becsatolja a sértett apai és anyai ági előd­jeinek negyediziglen való keresztleveleit, amelyekből megállapítható, hogy valameny- nyi született katolikus négy generáción visz- szafelé. A biróság határozatában helyt adott a való­diság bizonyításának, de egyben az ellenbizo­nyítást is elrendelte, így elrendelte a biróság a bizonyítást a következő pontokra: igaz-e, hogy Winchkler István a kommunizmus alatt mint titkár működött az egyik népbiztos mellett; igaz-e, hogy Winchkler a kommunizmus alatt nem is tartózkodott Magyarországon, hanem a külügyminisztérium képviseletében a külföldön volt; továbbá igaz-e, hogy Winchkler szárma­zása következtében a magyar exportkereskedel­met szándékosan és tervszerűen „dzsidósitot- ta“ és ezzel a magyar kereskedelemnek kárt okozott s végül igaz-e, hogy mint a kereskedel­mi hivatal elnöke különböző érdekképviseletek­nek exportjogositványokat juttatott. A biróság azonban elutasította a védőnek azt az indítvá­nyát, hogy a miniszter édesanyját is kihallgassák. Ezzel a mai tárgyalás be is fejeződött. Az elnök még közölte, hogy a bizonyítás letárgyalására a törvényszék hivatalból fog határnapot kitűzni. 36 ember a vádlottak padién egy HHnks-nárti gyűlésen történt verekedés m att Nyitra, április 15. Munkatársunk táv­irati jelentése.) A múlt év áprilisában, mint annakidején közöltük, a szlovák néppárt népgyülést tartott Sárfő községben, ame­lyen maga Hlinka András is fölszólalt. A pártvezér beszédét köabeszólásoikkal za­varta meg egy Letfusz Autal nevű ember, mire a néppárt hívei rátámadtak és félholtra ■verték. Emiatt harminchat vádlottat állítottak a biróság elé. Az ügy tárgyalása szerdán reggel vette kez­detét. Negyvenkét tanút is kihallgatnak a vád­lottakon kívül és igy a tárgyalás előreláthatólag három napot fog igénybe venni. A ma kihallgatoitt vádlottak legnagyobb tő­szó tagadta, hogy bánmilyen része lett volna Letfusz bántalmaz ásóiban, csak néhányam ismer­ték be, hogy arcülűtöftibék a gyűlés megzavairó- ját. A kihallgatott károsult súlyosam terhelő vallomást tett a vádlottak ellem ítélet péutekre.;,, várható. kétségbeesett férfihang, amelynek hallattára a vér szinte megfagyott az ereimben. Sir John ba­rátom nekiiramodott a hang irányába, leszaladt a lugasból a versenypálya felé vezető falépcső­kön ... Elképzelhetni, hogy mi mindenre kellett a de­rék ezredesnek felelnie s min ment keresztül, mig a közvádló minden aprólékos részletre vo­natkozólag kifaggatta. De az ezredes katonás határozottsággal és hűvös nyugalommal állta a vihart és feszült figyelem között mély csöndben ismételte meg előbbi kijelentéseit, miközben a közmondásos légyzümmögést is meg lehetett volna hallani... A fenyegetőző szavakat akkor hallotta már az ezredes, amikor a lugasban még együtt ült Sir John Geoffrey-jel. Ekkor következett a már említett kiáltás és hörgés és csak ezután ment le Lord John a lépcsőn. Először az ezredes is utá­na akart sietni, de sötét éjszaka volt és nem is­merte a járást. Mig a kerti lépcsőkhöz vezető utón botorkált, hallotta Sir John segélykiáltásait s mindjárt utána az őrjáratozó lovasrendőrök vágtájának a zaját s következésképen a Sir John, a George Higgins s a lovasrendőrök között le­folyt beszélgetést is. Mikor végre odaért a lép­csőkhöz, Sir John már visszafelé tartott, hogy egy küldönccel még rendőri karhatalmat kér­jen. Az ezredes oly pontosan és határozottan mondta el mindezt, mintha valami hadgyakorla­ton lett volna Beckfontein-nen. Egyetlen kijelen­tésében sem tudták megingatni és Sir Marma­duke diadalmasan méregette végig szemközti kollégáit. A daliás ezredes vallomása után a gondosan fölépített vád ugyancsak megingott. Egyetlen tanú sem állította azt, hogy a vádlott találkozott volna Lavanderrel azután, hogy péntek délután nem éppen kellemes eszmecseréjük után elváltak, Chipps maga mondta, hogy a gazdája nem fo­gadta a késői látogatót s azzal ment ki az elő­csarnokba, hogy kiutasítsa Lavandert. Még csak célzás sem történt arra, hogy Lavander men­jen a kert végén lévő bejárathoz és ott várja be a lordot Erről egyáltalában nem is volt szó... Johnnak másik két vendége azt bizonyította, hogy amikor Chipps bejelentette a látogatót, a házigazda továbbra is velük maradt háromne­gyedtizenegyig, amikor nyilvánvalóan azért ment ki, hogy Mc. Intosh ezredest szórakoz­tassa. (Fodytatjfuk.) %

Next

/
Thumbnails
Contents