Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)
1936-04-12 / 86. (3935.) szám
,PK!ttIAI-MAGtoR-HTIgiAI> Lami József és Czafeó István: A globális módszer és a magyar tanítóság Rimaszombat, Klein Géza könyvnyomdája, 1936. Az oktató nevelés évszázadok óta sablonossá vált módszerei egyre idegenebbek lesznek a modern felfogáshoz lassan, de biztosam alkalmazkodó társadalom szemében. A pedagógia életében forradalmat észlelünk. A gondolkodó pedagógusok, akik foglalkozásukban nemcsak kenyérkereseti lehetőséget lá/tnak, de hivatást is, hovatovább közelednek az oktatásra szoruló gyermeklélekihez s erre a gyermekpszichológiai szempontra állítják át a tanítás módszereit. A modern didaktika célja: nem kívülről, vagy felülről tudáshalmazt bevinni a többé-kevésbbé fogékony gyermekié lekbe, de az abban megnyilatkozó képességeket kifejleszteni, az élethez szükséges tudást nem mint idegen, nyers anyagot beoltani a gondozásra bízott va- dócba, de kellő irányítással segíteni a gyermek- lélek önkifejlését. Ez a modern, u, n. „munka- iskolának“ s az abban alkalmazott módszereknek a lényege. Tagadhatatlan, hogy ez az eljárásmód több fáradságot és több ügyszeretetét követel a pedagógustól, de a jó pedagógus mindig tudja, hogy munkájában nem ő, a kész ember a fontos, de a gyermek s a fáradságáért bőven kárpótolja az az öröm és szeretet, melyet a gyermek arcán lát tükröződni, ha minden haladó lépést a tanuló a maga fölfedezésének e így kezdettől fogva elidegeníthetetlen sajátjának hisz. A szerzők füzete a legelemibb fokú oktatás, az olvasástanitás ilyen igazán forradalmi jellegű modernizálását ismerteti. A globális módszer lényege, — ahogy a szerzők bemutatják, — az, hogy az olvasást nem a legelvontabb, tartalmatlan valami, a tudás atomja, a betű alapján akarja elkezdeni, de amint a gyermeklólekben az ismert, vagy a megismertetésre szánt fogalmak mint totalitások, oszthatatlan egészek, egységes képek válnak tudatossá, úgy logikus, hogy a fogalmak Írásban kifejezett szóképei is, ne mint a magukban értelmetlen betűk mozaikja, de mint egységes kép kerüljön a tudatba. A második, mo6t már természetes lépés a fogalmaknak hangokra, illetve betűkre való analizálása s a harmadik az igy megismert betűk uj szintézise, aj fogalmáknak nem „leírása", de „kifejezése" céljából Valószínű, hogy az uj eljárásmód, — mert, mint a szerzők is kifejtik: „a globális módszer nem is módszer a szó szoros értelmében, hanem általános elv és princípium, melynek gyökerei kultur-, társadalmi és filozófiai nézetekben vannak", — nagy megdöbbenést fog kelteni nemcsak a járt utat a járatlanért nem szívesen elhagyó pedagógusok körében, de a szülő-társad alomban is. Első pillanatra szinte lehetetlennek is látszik, hogy .nem az írásjeleket, de az egységes szóképeket akarja a módszer a gyermeknek átadni Pedig lényegében a globális módszer nem más, mint visszatérés ahhoz az ösztönös pszichológián alapuló Írásmódhoz, mely a kulburfejlődés legelső fokáa a fogalmak szemléltető ábrázolását elkezdte a képírásban, melyből fokozatos, absztraJháló fejlődés utján alakultak ki az egyes betűjelek. Ennek az idegenkedésnek biztos tudatában vannak a füzet szerzői is s igyekeznek a globális módszer igazságát és helyességét az erre vonatkozó hatalmas irodalom alapos és mélyreható megismertetésével bizonyi- tani. Statisztikai számokkal, kísérleti osztályok munkaeredményével is igazolják, hogy a globális módszerrel nagyobb százalékú, alaposabb tudást lehet elérni, mint az évezredek óta gyakorolt, többször reformált u. n. összetevő módszerrel. Ez a bizonyítás a legteljesebb mértékben sikerűit, elméletben, — engem például, mint ma is modernül gondolkodó, volt gyakorlati pedagógust, aki már harminc évvel ezelőtt is híve és gyakorlója voltam a munkáltató oktatásnak, teljes mértékben meggyőztek. Tekintettel arra, hogy a szlovenszkói magyar tanítóság hivatásának magaslatán áll, szintén hamarosan fel fogja fogni a forradalmi újítás korszakalkotó, gyakorlati jelentőségét. És ebből a szempontból látom a könyvnek egy hiányosságát. Az elméleti bizonyítás mellett szükséges lett volna magának a globális mód- szerű tanításnak bemutatása, hogy úgy mondjam egy minta-leckeórában való szemléltetése. Ez nem lett volna nehéz oly kiváló elméleti és gyakorlati pedagógusoknak, akik az amerikai munkaiskolából, Csehországon át hozzánk került uj módszert legelsőkül megértették b — ahogy jelzik — már gyakorlatban is alkalmazzák. Ez mindenesetre megkönnyítette volna a neme6 gondolat elterjedését, mert igy minden tanátó, akit szintén meggyőztek az elv helyességéről, kénytelen maga megfogalmazni a maga számára a munkamenetet, ami sokszor nehézségekbe ütközik e kétségessé teszi a módszer egyöntetű kifejlődését az egész magyar nyelvterületen. Mindenesetre nagy örömmel kell üdvözölnünk a szlovenszkói magyar tanitóságnak — a jelen könyvben is megnyilvánuló — korhoz-alkalmaz- kodását, legalább az alsóbbfoku oktatásnál, mely kétségkívül a legfontosabb az általános népmti- veltség szempontjából; lássuk a korszerű haladás tiszta szándékát, ba már a középiskolai oktatásunk, nagy általánosságban, — tisztelet a kivételeknek, — mereven elzárkózik a modern didaktika legelemibb követelményétől, a munkáltató okta tágtól. / —y*— 30 1935 április 12, vtesfouap. EzeiMszáz évvel ezelőtt is csörgővel játszott a gyermek Milyen érdekességekéi tárnak lel a Szentes metteiti avar sírok? Beszélgetés Csalíány Gáborral, a szentesi mazeam igazgatójával Budapest, április. (Budapesti szerkesztőségünktől.) A budapesti mozik egyik Világhiradó- jában érdekes képet mutattak be. Szentes határában, Kajánon a múlt év ősze óta érdekes ásatások folynak, amelyek az ország egyik legnagyobb avarkori temetőjét tárták föl. Ennek az ásatási munkának egyes jeleneteit mutatta be a hangos híradó. A közönséget leginkább az a jelenet fogta meg, amikor az ásatás vezetője, Csalíány Gábor, a szentesi muzeum nagytekintélyű igazgatója, kézbe veszi az egyik gyermeksirból előkerült csörgőt, az avar gyermek játékszerét és megrázza. A csörgő tiszta hangot ad, egy 1200 év előtti hang támad föl újra a hangos film tekercséről és az ember képzeletében rég letűnt korok elevenednek meg. Sátortábort lát, amely ott tanyázik egy elvadult folyó mellett, füves legelőn, asz- szonyok ülnek a sátrak előtt és készítik a férfiak bőrruházatát. Gyermekek játszanak körülöttük kedvenc állataikkal, kis báránnyal, mókussal, kutyával, csörgőt ráznak, hancuroznak, vagy az öregek meséit hallgatják fényes haditetteikről. A rabszolgák az állatokat legeltetik, a harcos férfiak valahol messze idegenben kószálnak. . . . A magyar Alföld dúsan ontja magából az archeológiái kincseket. A véletlen már idáig is annyi régi kincset hozott felszínre, hogy a magyar archeológia tudománya jogosan állapítja meg: nincs más föld egész Európában, amely akár kvantitatív, akár kvalitatív tekintetben fölülmúlnál, vagy csak megközelítené is annak a régészeti anyagnak mesés gazdagságát, amelyet a magyar föld vet ki magából. Az egyetemes régészeti gyűjteményekben teljesen egyedülálló az az anyag, ami a magyar múzeumokban fölhalmozódik és napról-napra gyarapszik. Olyan tömegével vetődnek föl ezzel kapcsolatban a megoldásra váró régészeti tudományos problémák, mint sehol másutt. És a régészet tudománya folyton uj és uj megállapításra jut, mert hiszen a gyűjtés munkája csupán a múlt század nyolcvanas éveiben indult meg tudományos alapossággal és komolysággal, tehát ennek a hatalmas anyagnak tudományos földolgozása alig félszázados múltra tekinthet vissza. De hála a szaktudósok buzgalmának, tanultsá? ának és fölkészültségének, máris elég világos épet ad a magyar honfoglalás előtti középső Dunamedence népeiről, ezeknek az egymásra következő népeknek életéről, társadalmi berendezkedéséről, műveltségi állapotáról. Igen fejlett anyagi, szellemi és lelki kultúra emlékei elevenednek meg a régészeti kutatásokban és ma már történelmi igazságként áll az a tény, hogy azok a krónikák által barbároknak kikür- tölt és Nyugateurópában rettegett lovasnépek, amelyek Ázsiából való vándorutjukban érkeztek a Duna—Tisza közére és itt hosszabb- rövidebb időre megvetették lábukat, magasfoku kultúrát hoztak magukkal, amely ízlésében, fölkészültségében, művészi tökélyében egyáltalán, nem maradott el korának más népeitől. Az avar sírok Attila hunjai után az avarok volt az a nomád lovasnép, amely kiterjedt, hatalmas birodalmat teremtett a sztyeppén, a Volga és a Duna között a Krisztus utáni 7. századtól a 9. század elejéig, amig Nagy Károly három hadjárata meg nem döntötte ezt az uralmat és az avar kultúrát az állammal együtt el nem tüntette a föld színéről. Földhányásokkal, gyűrűkkel vették körül ezek az avarok táboraikat s a Győr helynév emlékeztet az egykori avar sátortelepekre. A birodalom uralkodója a khagán volt, aki ott székelt a Tisza mellékén, valahol talán éppen Szentes táján, mert a legnagyobb és legnépesebb avar temetők éppen erről a vidékről kerülnek elő. A távoli részeket a khagán helytartóival igazgatta. Félt és rettegett uralkodó volt a khagán, akinek követeit nagy tisztelettel fogadta Bizánc éppenugy, mint a nyugati fejedelmek városai ... Ma a föltárt temetők beszélnek az avar korszakról, amely minden emlékével a föld színe alá temetkezett. A modern földmunkálatok, vasútépítések, házépítések, töltések készítése — soksok ilyen föld alá temetett emléket megsemmisítettek, de éppen ezek a földmunkálatok hozzák napvilágra a kincseket. Egyszerű földművesek ásója, kapája egyszerre csak valami különös alakú és díszítésű vastárgyat, bronzot, ezüstöt, vagy aranyat kotor elő a mélyből, a leletnek híre megy és ekkor megkezdik a munkát a régészet ihletetett fanatikusai, a Móra Ferencek, a Csal- lány Gáborok és a többiek és tudományos rendszerességgel látnak hozzá a föltáráshoz. Az avarkor leggazdagabb emlékeit a temetők szolgáltatják. I Az eddig feltárt lemet ők sűrűn pontozzák már a magyar alföld régészeti térképét, legsűrűbben talán Mosony- és Csongrád-tmegyé- ben. De a Dunától északra is voltak avar sátortelepek, a Csallóköziben, Érsekújvár körül, hisz ez a vidék geográfiái tag és tájkópdleg teljesen összefügg a Duna jobbpartjával. Szlovenszkón idáig Nagy s arányban találtak kisebb avar lelőhelyet — nem temetőt — és az egyik ékszernek, egy bronzövnek diszitése, amely oroszlánnal küzdő szittya-harcost ábrázolt, miár régóta ismeretes a régészeti tudományiban. Az állaimfordu- lait után Eisner pozsonyi professzor és muzeum igazgató tárta fel a dévényujfalusi avartemietőt, amely abból a szempontból jelent különleges érdekességet a régészeti tudományban, hogy már átmenet az avar és szláv korszak között. Harminc centimétertől négy méter mélységig nyúlnak ezek az avarsirok a földibe. Legtöbbször aknasirt ástak, a gazdagabbakat azonban lépcsőzetesen kisebbedő sarokba temették. Az ásással rendszerint a keményebb agyagig mentek le. A temető helyét a törzsi határon belül választották meg, s rendszerint dombhátat kerestek ki, itt aztán sorjában helyezték el a sirokat, mégpedig úgy, hogy azok iránya északnyugat-délkeletre helyeződjék, hogy a sírban nyugvó igy szembenézhessen a felkelő nappal. A sir alja ferdén volt megalapozva és a fej feküdt a legmagasabban, a karszárak kinyújtva pihentek a törzs mellett. Többnyire egyesével temetkeztek, de sok a kettes sir is, amelyekben anyát a gyermekévéi, férjért K feleségével temették el, sőt olyan sirt is találtak, amelyben apa nyugodott a gyermekével. Sok temetőben, igy a szentesi Kajánon is, találtak olyan sirokat, amelyekbe a férfi kedvenc paripájának csontváza is benne volt. Ax előkelőbb halottakat fakoporsóban temették el. A koporsó fanyomait rendesen olyan sánofc* bán lehet megtalálni, ahol koporsészegek is bizonyítják használatát. A gazdagabbak halottjaikat bőibe csavar* va temették el. Ilyenkor a bőrlepel színes nyoma a halott körül jól látható. Edények a sírban Az avarsir leletei, a ka járnak is, érdekes ékszereket, edényeket, fegyvereket hoznak napvilágra, amikből fontos művelődéstörténeti következtetéseket lehet vonnL Csaknem minden sírban lehet agyagedényeket találni. A gyenmeksirokban kisméretűek ezek az edények, a felnőttekében nagyobbak. Utravalót tettek a halott mellé ezekbe az edényekbe, folyadékokat, mág a húsételt úgy, ahogy volt, egyszerűen a halott mellé, többnyire a lábához rakták. Ezért van annyi állatcsont az avar sírokban, csirke, liba, kacsa, juh, disznó, marha, nyúl, de főleg malac, amiből láthatjuk, hogy az avarok inyencpecsenyéje a malac volt. A sírba berakták a törött edényeket is, mert az élők ezeket már úgysem használhatták. Hajíonatos szittyavitézek A csontok alakzatából a koponya körül talált csattokból, amelyek a hajfonatokat fogták össze, diszátették, szijjvégekből és zacskókból rekonstruálni lehet az ősnépeknek antropológiai jellemvonásaira és rekonstruálni lehet hajviseletüket is. A hunokról elrettentő képet imáik le a krónikások, persze, sok ezekben a leírásokban a gyűlölettől és félelemtől sugalít torzítás és túlzás, de annyi 'bizonyos, hogy lehetett valami igazság Jordanes leírásában, amely szerint a hunok már külső kinézésükkel, főleg szögletes koponyájukkal és elrettentő arckifejezésükkel rémületet keltettek ellenségeikben. Az avar koponyaalkat már szelíd óbb külsejű típusra mu tat. Valamivel 'magasabbak is voltak a hunoknál, de hogy lóra termett nép volt, az bizonyítja, hogy minden férfi lábszárcsontja erősen karikás. Theopbamies Cihironiographiájában olvashatjuk egy 558-han Bizáncot megjárt avar küldöttség leírását. Azt írja a krónikás, hogy a nép összegyűlt az uocákon és úgy csodálkozott a férfiak hajviseletén, amennyiben ezek fonatban hordták fejiókieeeégüíket. Valóban, az avar előkelők hajfonatba fogták a hátul lecsüngő hajukat. kettős fonatba, mint a nők is, miig a bolgárok és a ihionfoigialáskiori magyarok már hármas haj- foinattal jelentek meg a történeileun színpadán. A hajfonat kiváltságot is jeleníthetett, ment az egyszerűbb emberek borotváltatták a fejűiket, az előkelők copfot, viseltek, miiig a fejed elmek egész hajaikat meghagyták. Voltak törzseik, amelyeknél a fonatok végét összeszijjazták, vagy pedig zacskóba, többnyire violaszim ‘bőr- zacskóba dugták ... Szóval 1200 esztendővel ezelőtt is divatot űztek az embereik a hajviseletből, sőt ez a társadalmi megikü lö nböztetés egyik eszköze volt... A szentesi avar temetők llyes és hasonló dolgokról beszélnek az a.var- temetők, a Szentes környékiek is. amelyeknek lelkes feiitáirója az egyik legkiválóbb magyar régész. Osaililány Gábor, ő éppen úgy, mint Móra Ferenc, már a század fordulóján megkezdte munkáját cs éppen a század fordulóján tárta fel a híres szentes-lap is tói temetőt, amelyben 172 avar sirt talált. Aztán sorban kerültek felszínire a szemtes-cserehajtási, -öreghegyi, -berekháti és a leletekben igein gazdag zalotai aivartemető. Mind. tele és teile érdekes enrilókiekkel. Szentes és környéke Csalíány szerint egyike azon helyeknek, ahol a neolith-kortól, tehát az 5000-ik évtől kezdve a honfoglalásig sorjában letelepedtek mindazok a vándornépek, amelyek a történelem sodrában elvetőd tek a Duna-Tisza közére, iázt abból a körülményből magyarázza, hogy * terület igen kedvező volt a létfenntartás és a biztonság szempontjából, a sok hatat rejtő vizeik, a legelők, a vadak a földművelést még nem ismerő népeknek biztosították a létet, mág biztonságukat a részben vízzel borított nádaehe- lyek, a természetes képződményü föMgerjnoek, dombok és mesterséges halmok nyújtották,.. Jazygok, germánok, hunnok, avarok székeltek itt sorban egymásután, innen támadtak sokszög a hatalmas római birodalomra és itteni székbe-1 lyéről indult ed Catailaunumiba a népek csatájára, Attila, az isten ostora ... A mulit év őszén kezdett a kajáim temető feltárásához Osatlány Gábor és február 9-ig tartottak a munkálatok, aimedyeket — egyelőre* — megfelelő anyagi eszközük híján félbe kellett szakítani.Alig fél esztendő alatt közel 500 sirt tárt fel a szentesi muzeum igazgatója, vagyis a kaján! -temető Magyarország egyik legnagyobb avarkori temetője, amelynél eddig csupán az ezer sirt magában foglaló győri volt nagyobb. De a kaján! is bővülni fog, mert még nincs egészen feltárva. Holtomiglan-hoUodiglan ... A kajáni ásatások kire az egész világsajtót megjárta és nagy illusztrált lapok, az IUustna- tio-n, a London News stb. érdekes fónyké piciivé - télieket hoztak az ásatásokról!. A sírok tartalmából ugyanis nemcsak az 1200 év előtti nép kézműipari fejlettségét, müizlését, formaérzékét, fémművességét lehet megismerni, hanem betekintést nyerünk azoknak az érzésvilágáha, akiket gyakran a tudomány is a megvető „barbár" jelzővel intézett eL A leletekből látjuk, hogy ezek a barbárok a valóságban gyöngédle lküiletü, émzőszivü embereik voltak. Találtak Kajánon egy sínt, amelybe egy fiatal .nő és férfi csókoló zó helyzetben, egy- másfedié borulva, összeérő ajkakkal voltak eltemetve, mint a csontok helyzete mutatta. Isten tudja, miilyen 1200 év előtti tragédiának végső akkordja lehetett ez a megható drámai befejezés, amely bizonysága annak, hogy ez a „barbár11 még komolyan vette a síron tol tartó szerelmet is. Volt olyan kettős sir is, amelyben férj és feleség szorosan egymás mellett, kart karba öltve, egymáshoz simulva, szinte ölelő helyzetben fekszik és ott volt a kedvenc paripa csontváza iis. A gyöngédségnek, az anyai szeretetnek és áldozatkészségnek megható jelei láthatók azokból a sírokból, amelyekben anya és gyermeke vannak eltemetve. Bizonyos, — mondja Csalíány Gábor, — hogy a Jtüzös sírokban fekvőik egyike követte a másikat a halálba. így ártelimeiaték akkoriban a holtomiglant... A gyenrneks‘írókról, amelyekben csöngőt, kutya. mókus és bárányka csontokat találtak, már szóíoitt/unlk. Ez a. csörgő az egyetlen hang, amely 1200 esztendő távlatából szó 1 fed újra hozxímk-.
