Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)
1936-03-31 / 76. (3925.) szám
4 <PKK<gg-AVAcfaR-t-fl mm mammmmmmmm mm m iiihiwiimh— Zzanak értelmében hívják össze. A Daily Tele* graph diplomáciai munkatársa szerint a katonai tanácskozások megkezdésének időpontja nem biztos. London úgy véli, hogy mindenekelőtt általános katonai kérdések kerülnek szóba, például a szövetséges haderő elhelyezése bizonyos területeken, A Daily Telegraph katonai munkai társa, Temperley vezérőrnagy szerint a megbeszélések ugyanolyan jellegűek lesznek, mint az angol—francia megbeszélések voltak a háború előtt. A brit expedicíiós csapatok franciaországi fölvonulásának és elhelyezésének problémáit sorra letárgyalják. Angliát valószínűleg Dili vezérőrnagy és a légi haderő egyik magasrangu tisztje képviseli. Kiterjesztik a genfi rendszerű munkanélküli segélyezést a családtagokra is Prága, március 30. A képviselődáz népjóléti bizottsága több ülésen is foglalkozott a miunka nélküliek genti rendszer alapján való segélyezésének kérdésével. E rendszerrel ugyanis különösen a polgári pártok nem voltak megelégedve. Azt követelték, hogy az állam által adott segélyösszegeket állami szervek juttassák a jogosultaknak. Viszont a szocialista pártoknak egyik erősségük, volt. aj gentj rendszer, s ehhez mindenáron ragasz-' kodnak. Megbízható értesüléseink szerint ai genti rendszer alapján való segélyezés módszeré.' tovább is megmaradj sőt azt kiterjesztik a családtagokra is. Ennek következtében az államsegélyek szükséglete mintegy 70 millió koronával emelkedik. A polgári pártok javára viszont a szocialisták bizonyos enged-! ményeket tesznek az egységára üzletek részleges rendszabályozásánál. £ SAKK 1 Az uj pénzügyminiszter uj adóreform-tervezetet készít s hozzálát az adóügyi igazgatás átszervezéséhez Prága, anámciiuis 30. Jóllétet lapunkban ikoa-| iMlciós forr ásókból szerzett értesülléiseinlk szerint március első vasárnapján meigairitdk, hogy a kép- viisiediőhiá.z és a sízienáitms is március 25—26-ia táján hetfejem. thiui&Vét előtti itárgyiafliásaiiit, ami valóban be iis loö vetkezett), a baloldali sajtó a Iád övé Novinyvel együtt magyoin haragosnak akar Mlt- sziaimi, hogy már altit ia húsvéti szünet. A Právo Lidu azt írja, hogy a kormány mintegy tiz törvényjavaslatot készített elő a nemzetgyűlésnek és ezeket még el lehetett volna intézni s ezért nem csekély és érthető csodálkozást keltett, hogy a parlament április végéig elnapolta magát. Kiűz, a csodálkozó szóé. dem. cikkíró elfelejti azonban, hogy ia szenátusiban, Soukup szociáldemokrata párti elnöknek iga.zán módja volt együitt tartani a fezienjáltuisit, s igaizián naigy kár, hogy a szenátus haizaküldiésével „nem csekély és értheitő” csodáilkoizást keltett a szociáldemo- knaita újságírókban. A Liidové No vány uigyiancsak arról ir, hogy itt az ideje a parlamenti technika célszerűbb megszierveizéséneik. Az álílamvédelimi törvényt — szerinte — a bizottságok a plenáris ülések előtt s után kárgyalbaitbák voltam. E megjegyzések és észrevételek ugyan elsősorban a képviselőház agrárpárti elnökének szólnak, de kétségtelenül bizonyítják a jelentkező nézeteltéréseket is. Az első nagyobb összetűzés az adóreform kérdésében adódott. Ennek kapcsán a Lidové No- viny beszámol dir. Kalfuis pénzügyminiii&rterocík I Hodíia minisiZtieretaökJkeiI folytatott szombati konferieímciiiájáróig amelyen aiz egyenieisaidó törvény reformjának, az önkormányzatok gazdáíb 'kodásániak ée a miarganiniadónak a kérdésiét beszélték meig. A minisizitereliniök álflotólag meg- igéntie, hogy odia fog hatni, hiogy az adánefonm- jiavaalatot a költeégvetési albizottság mielőbb tárgyalja le és (hogy gondoskodás történjék a kölitségveitésbiein előirányzott kiadások fedezetéről. Az uj pénzügyminiszter nem akarja emelni az adóterheket, amelyek a gazdasági élet részére elviselhetetlenek volnának. A miivszteirielindfc kívánságára az uj miniszter haladéktalanul hozzáfog az adóügyi igazgatás átszervezéséhez és folytatni fogja az e téren már megkezdett munkát. Különösen az adóigazgatás és az adóalanyok jobb viszonyát kívánja megteremteni. A kormány a gazdasági kérdéseik közüli a log- köztedeibbi jövőben a munkanélküliek segélyezésének ügyével s a motor.izmus segítésével fog foglalkozni.. Miár régebben •eimláitefitüfc, hogy dtr. Kalifus még miniisiztierjielölt koráiban álihltőliag vadoniaituj adióirieiform-iterveBetitel jáirt s a (koalíciós polliiiti- kusoik előtt éppen ez az ágért uj adóreform biztosan súlyosain esett Haltba. Az uj pénzügyminiszternek bármieily piilaniaitban módja van meggyőzind a költségvetési albizottság utján a nagyközönséget is, hogy politikus-pártfogóinak reményei nem voltak hiúnk. Fölmentették a vörös halálautó utasait A rendőrség tulhuzgaíma okozta a vérengzést & Eperjesi sakkhirek. Tudósítónk jelenti: A város bajnokságáért folyó verseny ötödik fordulója a favoritok győzelmét hozta. Bramuska I. nyert Wittner ellen, dr. Dessewffy—Kolber, dr. jakuíbek—Bruck, Odehnal—Székely, Bramuska II. pedig Stanek ellen. A pontverseny állása most a következő: Bramuska II. 5 pont, dr. Dessewffy 4 Ys, Söhönberg 4, Wittner 4 és Bramuska I. 3 pont. — FIZETÉSEMELÉST KAP AZ ANGOL MINISZTERELNÖK. Londonból jelentik: Már MacDonald is sokat panaszkodott arról, hogy az angol miniszterelnök, akinek nincs tekintélyes magánvagyona, kétévi hivataloskodás után feltétlenül koldusbotra jut. Az angol miniszterelnök évente 5000 font fizetést kap. Ebből azonban 1500 fontot kell fizetnie adóra, körülbelül 2000 fontot tesznek ki a Döw- ning Street 10. számú háznak személyzeti és egyéb kiadásai. A fennmaradó 1500 fontot sem fordíthatja a miniszterelnök családjának eltartására, mert hiszen óriási, úgynevezett reprezentációs kötelezettségei vannak. Hetenként 50—70 személyt kell vendégül látnia, azonkívül gondoskodnia kell a chequeri weekeniház karbantartásáról, ahol többször évente ad garden-partyt, azonkívül sofőrjét, magántitkárát és szolgáját is fizetnie kell ebből az összegből, úgyhogy pontos számítás Szerint évente 3000 fontot kell sajátjából ráfizetnie a miniszter- elnökségre, hogyha pedig nincs vagyona, akkor súlyos adósságokba keveredik. Baldwin, aki egyébként rendkívül vagyonos ember, most a pénzügyi bizottság előtt felvetette a miniszterelnöki dotációk felemelésének kérdését és sikerült is az évi dotációt 5000 fontról 8000 fontra emelni. — GÁZOLT A KASSAI VONAT. Kassai &zer- kesrtö'Ségürnk jeilicmfi telefonon: A Laemi meimtőik a (kórházba eaáilliitoütálk Szoknleziky Andor ötvenéves embert, aíkiiit egy Eperjes felöli jövő katona vonat írtam i ír/xyiltxjk fel a vaeu/td pálya mólért. A jobbkoze főből le voílt vágva és bal lapockája össze volt zuizva. Még neon nyerte vissza az e»zimiéilieté(t, úgy nőm tudják, hogy miként kcirülllt a töltésire. Valószínűleg az együk vonat ütörte eil. — BŰNTÉNY ÁLDOZATA LETT AZ ÉVEKKEL EZELŐTT ELTŰNT MECEN- ZÉFI GAZDA. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Felsőmecenzéfen évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Tomasek György gazda. Néhány órával eltűnése előtt még kedélyesen beszélgetett a családjával, majd sétálni ment. de többet nem tért vissza. Az a gyanú merült föl, hogy a gazdát meggyilkolták, de a csendőrség semmi nyomot nem tudott találni. A kassai rendőrség most névtelen levelet kapott, amelyben arról értesítik, hogy Tomaseket rokonai tették el láb alól, hogy a vagyonához juthassanak és holttestét valahol a ház közelében ásták el. A csendőrök fölásták a megjelölt helyeket, de a gazda holttestét nem találták meg. Kihallgatták 7’omasek édesanyját, valamint feleségét és sógorát. Az anyja ezeknek szemébe mondotta, hogy ők gyilkolták meg a fiát, A nyomozás tovább folyik. Paris, március 30. Legutóbbi számában beszámolt a PMH az Aix cin Provencban tartott újabb esküdtbirósági tárgyalásról, amelynek vádlottal hat hónappal a marseilled királygyilkosság után robogó autóval áttörték a rendőrkordont siirü lövöldözés közepette. A négy utas közül az egyik a fogházban fölakasztotta magát, a többi három fölött az esküdtbiróeág ítélkezett izgalmas bizonyítási eljárás után. A tanúvallomásokból kiderült, hogy a lövöldözést, amelynek két halálos áldozata volt, a rendőrség tulerélyee föllépése okozta. A rendőrök egymásután adták le a sortüzet és igy történt, hogy a járókelők közül többen súlyosan megsebesültek és két ember belehalt sérüléseibe. A rendőrök közül egy felügyelő sérült meg az autósok golyóitól. A tanuk a legjobb bizonyitPrága, március 30. A bűnügyi rendőrség néhány nappal ezelőtt rájött arra, hogy Prága szivében az egyik mulatóhelyen titkos hazárd- játékos klub működik. A detektívek tegnapelőtt rajtaütésszerűen megjelentek a helyiségben, azonban ott a legnagyobb meglepetésükre filléres alapon játszó békés polgárokat találtak. Beavatkozásra nem volt ok s ezért a detektívek eltávoztak. Kijövet az egyik detektivnek feltűnt a mulató bejárata előtt lévő hatalmas, papírból készült néger figura. Jobban szemügyre vette a figurát és észrevette, hogy a papirosnéger szemének helye ki van vágva s amögött élő ember rejtőzik, A detektív úgy tett, mintha semmit sem észlelt ványt állították ki a három vádlottról. Az egyik vádlott, Jaboc munkás édesanyja elmondta, hogy fia rendkívül szorgalmas, becsületes munkás, aki családja előtt is azt hangoztatta, hogy semmi része sem volt a lövöldözésben. Mindhárom munkás erősen részeg állapotban volt, mikor a súlyos incidens történt. A rendőrség, amely akkor a királygyilkosság miatt megszállva tartotta az uceá- kat, fel akarta tartóztatni a robogó vörös autót, a berúgott emberek lövöldözni kezdtek és igy került sor a súlyos vérengzésre. Az államügyész vádbeszédében már csak egy emberölési kisénlet- tel vádolta a három vádlottat, akiket az esküdtek verdiktje alapján a biróság fölmentett a vád alól. Az ítéletet a termet zsúfolásig megtöltő közönség éljenzéssel fogadta. volna, azonban másnap a detektívek újra megjelentek a mulatóban. Első dolguk volt elmozdítani a néger figurát s lefogták a mögötte lévő embert. Ezután a detektívek behatoltak a játékterembe, ekkorára azonban a játékosoknak már csak hült helyét találták. Az asztalon hatalmas bank hevert s a teremben több levetett kabátot találtak. A bankot lefoglalták, a kabátokban lévő iratokból megállapították a hazárdjátékosok személyazonosságát s azokat őrizetbe vették. Kiderült, hogy a rendőrség eddig azért nem tudta leleplezni a hazárdklubot, mert a néger figura mögött lévő ember egy csengővel idejében jelt adott a játékosoknak, mire azok szétugirottak. Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyűjtemény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál Papirosnéger élő szemekkel a prágai hazárdklub bejáratában A rendőrség keresziüHáioti a néger szemén és leleplezte a játékosokat 1936 március 31, IfcetML MÁRIA, OLASZ TRÓNÖRÖKÖSNÉ, aki egy kórházhajó fedélzetén a keletafrikai harctérre hajózott, ahol mint, ápolónő fog tevékenykedni. A mai nő Érdekes íeányifjusági előadások Kassán Kassa, március 30. ..A mai nő“ elmen kétnapos kurzust rendezett a Katolikus Akció magyar leányifjueági moderátorsága Kassán az elmúlt napokban. Az előadássorozat első értekezője Polinszky Katalin volt, aki „A független nő a családban és a társad alomban*1 címen tartott' nívós, értékes felolvasást. Előadásában nemcsak megvilágította a családban és a családi kereten kívül élő független nő helyzetét, hanem irányt mutatott annak helyes családi és társadalmi, elhelyezkedésére 'és lelki 'beállítottságára a. családtagokkal és embertársakkal szemben. A család iránt érzeti meleg szeretet- és a szociális felelősség komoly tudata csengett ki szavaiból. Baróesy Mária „A kenyérkereső nő a családban és a társadalomban1* cimii előadásában a kenyér- kereseti pályán élő nő (helyzetét mutatta be. Tapasztalatokban gazdag tudást, hivatás iránti szere tetet eláruló előadásában kifejtette a nők minden nehézségét, mellőzöttségét a kenyérkereseti pályákon. Objektivitását jellemzi, hogy egyúttal rámutatott a nők felületességére és könnyelmű gondolkozására a kenyérkereseti pályákkal kapcsolatban, ami nagyrészt hozzájárul a női munka lebecsüléséihez. Banka Erzsébet gimnáziumi tanárnő „Női kenyérkereseti pályák11 cimen ismertette mindazokat az elhelyezkedési lehetőségeket, melyek a nők számára mind fizikai, mind lelki szempontból legalkalmasabbak. Előadása nemcsak száraz elmélet, •hanem praktikus útbaigazítás is volt: minden egyes női pálya ismertetése után egyúttal elmondta azt is, hogy hol és mennyi idő alatt lehet felkészülni arra a hivatásra. Meggyőződéses katolikus öntudat jellemezte fejtegetéseit, mikor a nőt minden életpályán mint a férfi segitő- és munkatársát mutatta be s nem mint riválisát. Lendületes beszédben fejtette ki Balassa Jó- zsefné., hogy milyennek kell lennie a mai nő lelkiéletének. Eleven hit, mélységes buzgóság hangzott minden mondatából. A lelkiélet eszközeinek bemutatása után gyönyörű szavakkal lelkesítette a hallgatóságot a mélyebb, erőteljesebb vallásosságra. — A TÖRVÉNYTÁR HIVATALOS MAGYAR FORDÍTÁSÁNAK 1935. évi 70. füzete most jelent meg a következő tartalommal: 233. Törvény, amellyel a nyilvános polgári iskolák szervezéséről és fenntartásáról, ezek látogatásáról és igazgatásáról szóló törvények módosíttatnak és kiegészíttetnek. — 284. Rendelet a Csehszlovák Nemzeti Banknál nyújtandó közvetlen hitel megkönv- nyitéséről. 235. — Rendelet a répacnkortermelő üzemtelepek létesítéséről szóló törvény részleges módosításáról. — 235. Rendelet, amellyel az áruknak egységes áron való árusításáról szóló törvény módosittatik. —- 237. Rendelet a személyzeti takarékossági intézkedésekről. — A csehszlovák állam törvényei és rendeletoi gyűjteményének évi előfizetési dija 120 Kő, az egyes füzeteké pedig love- lenkint 20 fillér. A régebbi 1922.—1931. évfolyamok terjedelmük szerint 120—180 Kő árban kaphatók. Az összes megrendelések egyszerű levelezőlapon az „Államnyomda11, lvosice, címére küldendők. A pénz előzetes beküldése mellőzendő. — NEM MAGYARORSZÁGI BETÖRÖK JÁRTAK KIRALYHELMECEN. Kassai szerkesztő é- günk jelenti telefonon: Jelentettük, hogy Brans- dorfer Sámuel királyhelmeci ékszerész üzletét falbontó betörők kifosztották. A csendőrségi;ele az volt a véleménye, hogy magyarországi belő- rőbanda követte el a tettet, amely azután vissz, a- szöktek Magyarországra. A csend őrség Szlovdiszkón is folytatta a nyomozást és egyes .jelekből arra következtetnek, hogy a betörést nem magyarországi banda, hanem egy Királyhelmee környékén garázdálkodó betörőtámaság követte el.