Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)

1936-03-29 / 75. (3924.) szám

v SLÓ&X* i'u H%xxt'%jxt

osálatta

Harc az ősállattal Komáromszentpéteren

Irta: Szombathy Viktor

A komárcmszentpéteri dombok szép lan-j kásák, csak a nagy jóakarat nevezheti őket még domboknak is: a gömöri ember laposságnak tisztelné, a szepesi meg egyenesen homorulatnak mondaná, dehát a komáromiaknak ez is domb. Szép, kellemes, látványos, szivet-lelket derítő, Kossányi Jóska, a poéta szokta megénekelgetni ezeket a dombokat, füves utjain andalogván.

Csakhogy ezek a dombok nem mindig magasodtak ilyen szárazon ki az Isten napja felé. Tudós emberek azt mondják, hogy valaha tengerfenék volt ez a vidék, s később is, sok ideig, folyóvizek mosták, tavak és mocsarak álldogáltak rajta s alig néhány tízezer éve annak, hogy a vizek levonultak a szentpéteri tájakról s átengedték a teret állatoknak s embereknek is. Jártak aztán errefelé mindenfajta népek, kőkorszakosak, bronzkorszakosak, kelták és rómaiak, germánok és avarok: nagy térkép ez a mi Kisalföldünk.

Történt valamikor, még a nagyon elő- időkben, hogy egy ősi, vaskos állat, hatal-n más csontu s rengőhusu szörnyeteg, elöregedvén, közelmemt a vizek partjához s szép csendesen belefult. A vizek jöttek-mentek teteme fölött, jöttek az áradások, a csontok beiszapolódtak, betömődtek a sürü homokba s évezredeken át a kimúlt állatcsodát senki nem bántotta. A vizek lassan levonultak nemcsak a dimbes-dombos részekről, hanem ! még a lapályról is, az egész vidéket • bebo- ritgatta az anyaföld s ami nedvesség volt: az utat talált csendesen a közelben, Dunának, Nyitrának, Vágnak és Zsitvának hívják a legközelebbieket.

Az ősi állat jó mélyen beragadt a homokba s a homokból talaj lett. Jöttek-mentek a népek, cserepeket, csiszolt köveket, bronzokat és vasakat hagytak az anyaföld mélyében, — ezek aztán szép lassan ásó alá s igy a komáromi múzeumba kerültek, még a bolsevikok is itt felejtettek vagy két gránátot, de az ősi állat benn szunnyadt a földben. Évezredek múltak el s nem bántotta senki. Jó egy méternyire fölötte szántott- vetett a nép. A legutolsó ezer évben éppen a magyar nép.

Minderről nem tudott persze a méla dombocska jelenlegi gazdája, Major Vilmos uram, amikor elhatározta, hogy felhagy a j szántással s szőlő alá igazittatja ezt a kicsiny területet. Hogy azonban semmi kárba ne vesszen: megengedte, hogy aki éppen építtet házat magának a faluban, hordhat j homokot a dombról. Kettős a haszon: a feles homokért pénzt is adnak, a domb talaja pedig önmagától megforog és kisimitódik.

Itt kapcsolódik be aztán az ősi állat ismét a világtörténelembe. Mert Vida János kőművesmester uram addig kapargatta, ás- j ta és nyeste a dombot, amíg a sárga homok, az ősi iszap s a hordalékkő kincset nem adott: valami fényes fogakat. Először | azt lehetett hinni: gyöngyház. De hogy a| fogakkal csontok is jöttek s még hozzá va-í* lami ,,forgó", készen lett a vélemény: ősi! állatra bukkant a nép, alighanem repülő-! sárkány lehetett.

Szokva van ezen a környéken a föld;; népe, hogy mindenféle leletek derülnek ki'; a föld mélyéből: hol rómaiak, hol kelták,! csiszolt kövek vagy Anjou-fejszék, olykor | rozsdás pénzek is, igy nem csoda, ha azl ékes fogakat is megdédelgették s minekutá-g na egyet kíváncsiságból széttörtek s vagy! kettőt tűzre tettek, mert igen szépen pat-| togott. hírét adták a faluban a nagy lelet-1 nek.

Itt kapcsolódott bele aztán az ősi állat a 8 mi életünkbe is a múlt hetekben. A nagyíj leletnek hire ment. Ami lelet: az csak ér-1 tékes lehet, gondolta a nép s egyelőre csaki titkolózva mesélt a fontos leletről. Dehát az \ állatnak so’k darabja volt s a darabok el-1 kezdtek vándorolni. Mire a hatóság nesz?t| vette a dolognak s hivatalból érdeklődnie kezdett, már ültek atyánkfiái a csontokon, l mintha újakat akartak volna keleszteni s| egyelőre igen titkolóztak. Node a csendőrök is kutatni kezdték a múzeumi jelentőségű csontokat s jelentették még magasabb hivataloknak: tudós urak jöttek le a dombok aljába s az egyik rögtön le is fényké- /peztette magát, amint geológiai kalapáccsal

éppen a szép, kövér csontokat találja meg

a domb oldalában.

Kár, hogy nem ütötte jobban a köveket a kalapáccsal, mert az állat tulajdonképpeni vázteste még benn kuporgott a vékony akácfák gyökerei alatt. A pozsonyi urak eltávoztak, néhány foggal s egy csonttal s tudós vizsgálatnak vetették alá a csontokat. Azt hivék, hogy több nincs, jobban mondva, hogy már mindent kiástak a szentpéteri emberek, csak éppen titkolják. Volt is keresés-kutatás a csontok után, de azok igen kevesen voltak s a kevesek is a komáromi múzeumba kerültek be. Hozzánk.

Most egyideig csend következett, csak az zavarta meg a csendet, hogy a csontok kiásói minden héten jelentkeztek a Kultúrpalotában a nagy jutalomért. A jutalomke- reső már megvolt, de a csont nem.

Múlt héten izgatott hang keres telefonon. Tessék azonnal kijönni Szemtpéterre, mert jönnek ám ki a csontok a földből, éppen egy nagy lapocka áll ki a homokból, mit tegyünk vele?

— Vegyék ki óvatosan.- De a pozsonyi urak azt mondták, hagyjuk benne, amíg jönnek.

<— Akkor hagyják ott.

Igen, de addig ellopják, meg széttö1/>U lUuiv.id

—- Igen, de addig ellopják, meg széttörik.

— Akkor föltétlenül vegyék ki.

Mert akkor már az a hir járta, hogy alighanem mastodon-csonto’kat találtunk. .Voltak, akik azt állítatták, hogy törpe- mammutról leihet szó.

Gyerünk ki tehát. Szaporítsuk a múzeumi .gyűjteményt. ,

Szép zöldek az őszi vetések a szentpéteri határban s már félénken rügyeznek a fák, üde tavaszelő van. Ballagunk a szentpéteri tanitópoétával s kezdjük keresni a csontokat. Először Vida uramnál járunk, a család otthon van, de Vida uram a szántóföldön, pedig hir szerint nála kell még lenni néhány csontnak. Bezárva tartja a szobában a nagy értékeket s a kulcsot magával vitte a földekre. %

Megkezdődött tehát a vadászat a hajdani csontokra. Valaki látta, másvalaki hallotta, hogy vannak, hogy újakat is szedtek ki a földből, de biztosan nagy értéknek kell lenni, ha igy keresik, Balázs uramnál látták, de ők is továbbadták a béresüknek . . . — eltűnnek tehát a csontok szőrin-szálon, most aztán kereshetjük. Igar Vilmos urammal is találkozunk, éppen a szántóföldjéről kerekezik haza biciklivel, megfordulna velünk a csontokat keresni, de éppen családi örömök előtt a lova s illik ilyenkor otthon lenni.

Nagy keresések közben ballagunk ki a nevezetes szőlőföldre. Most is ott ássák az építkezéshez való homokot hárman, mélyen állanak a gödörben, vörös homok, meg hordalékkő: nagy vizek alja volt ez a född valamikor.

Itt a föld tulajdonosa is. ö járt el legnemesebben az egész ősállat-dologban: démonsmereflen magyar értékek

Szlovenszkő, március 28.

(—sl—) Ilyenkor tavasszal minden ember szét szokott nézni a háza táján. Megnézi, hogy mi van az udvaron, rendet teremt a portáján, feltúrja földjét, beveti. Kiülteti a melegágyból a palántákat, hogy gyümölcsöt teremjenek. Felköt özi, ápol gat ja szőllejét, gyümölcsfáit, hogy megvédje a külső ellenségektől, rovaroktól, az időjárás visziontagságaitól.

Szétnézünk a szloveuszikói magyarság portáján is. Mit kellene, mit lehetne az idén rendbehoznunk. Mit kellene elvetnünk a magyar lelkekben, hogy a magyar munkának megérdemelt gyümölcse is teremjen. Mert értéket jelent minden magyar munka, csak fel kell ráznunk a dolgozó magyarokat a keletről hozott nyugalmukból és flegmájukból. Olyan értékeink is vannak, amit bizony a szlovenszkói magyarság igen kis része ismer. Amit igen jól és könnyen lehetne reális értékké változtatni.

Ha úgy a délszlovenszkói falvakat vasárnap délután nézegetjük, sok-sok szépet láthatunk. Heténybe, Izsára, Martosra, Bénybe ■és a környező falvakba kell mennünk, láthatjuk értékeinket. Értékes magyar asz- szonyainkat és lányainkat. Sajnos, a szlovenszkói magyar háziiparról igen kevesen tudnak közülünk. Ha néha-néha bekopogtat egy úri portára a hetényi, vagy a martosi, izsai asszonyka batyuval a hátán, kosárral a kezében, esetleg m>ég megnézzük a sok szép kézimunkát, csipkét, varró ttasfc, himzést. Néha talán veszünk is belőle. De lehetőleg olcsón. A szegény hetényi, izsai asszony heteken át gyalogol faluról-falnra, hogy a téli éjszakákon át, a petróleumlámpa gyér fénye mellett készült magyaT munkát értékesíthesse. És milyen ez az értékesítés? Itt-ott kap egy ebédet, vacsorát, szállást a szegény magyar asszony s még ezért is külön csipkével, hímzéssel kell fizetnie.

Nemrég egy előadásom után a szlovén - szkói magyar asszonyok kitűnő vezetőjével beszélgettem. Éppen erről a kérdésről. Hogyan, miként lehetne segíteni a házaló magyar asszonymü vészeken, hogyan lehetne utat törnünk a szegény asszonyok értékes munkájának a reális értékesítési lehetőségei felé. Itt is, ott is működnek már asz- szonycsoportok, nőegyletek, sajnos azonl>an központi gazdasági szervezetük még nincsen. A hetényi, izsai, martosi és a többi magyar falu szorgalmas asszonynépe sokszor még a készkiadásait sem kapja meg a téli estéken át folyó nehéz munkájáért.

Külföldön, már a legtöbb állaimban olyan szervezett asszomygárdával találkozunk, amelyek teljesen kezükben tartják a háziipari

értékesítést és kozíosen is végzik a szükséges bevásárlásokat. így aztán van értelme és természetesen értéke is az asszonyok munkájának. Nem kell nagyon messzire mennünk. Magyarországon egyrészt a katolikus és protestáns nő mozgalom, másrészt a szövetkezeti asszonycsoportok végzik a bevásárló és értékesítő munkát. így van más nyugateurópai államiban is. A történelmi országok asszonyai a szövetkezeti asszonycsopor- tok utján értékesítik háziipari munkáikat. Csak éppen Szlovenszkón hiányzik még egy közös szervezet, amely asszonyaink nehéz és fáradságos munkájának megszerezné a kellő megbecsülést és értéket. Pedig a mi kézimunkánk sem éppen az utolsó. Sőt! De sajnos a magyar háziipar is ismeretlen magyar érték. Ismeretlen, amit ismerőssé kell tennünk, meg kell becsültetnünk. Először természetesen magunknak kell megismernünk, aztán másoknak is mutogathatjuk. Milyen óriási értékesítési lehetőségek nyílnának speciálisan Szlovenszkón a háziipari munkák számára, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a legtöbb világfürdő éppen Csehszlovákiában van. Rengeteg idegen fordul meg nálunk, akik örömmel vásárolnának, megfizetnék a munkát úgy, ahogy az tényleg megérdemli.

A munkának — átvitt értelemben — mindig csak idegen talajon van meg reális értéke. Ahol készítik, ahol a csipkét horgolják, ott senkinek sem kell. El kell tehát olyan helyre, olyan vidékre vinnünk, ahol megbecsülik, ahol értékelik. Katolikus és protestáns nőegyleteink eddig inkább szociális téren fejtettek ki igen eredményes és szép működést, most — az alakulófélben lévő szövetkezeti asszonycsoportokkal együtt — áttérhetnek a gazdasági kérdések megoldása felé is. Fürdőhelyeken, nagyvárosokban, átmenő forgalmú pályaudvarokon kitűnő lehetőségek nyílnának a háziipari munkák értékesítésére. Csak egy központi szerv kell, amely az irányvonalakat megszabja, amely felosztja a munkát, bevásárol nyersanyagot. Szóval itt is elérkeztünk volna a bizonyos „irányított gazdálkodáshoz".

Csak egy ismeretlen magyar értéket fedeztünk fel egyelőre a szlovenszkói magyar portán. Sok-sok érték hever még a félszer alatt, sok mindenből lehetne jó pénzt csinálni, de ezeket tegyük egyenlőre még félre. Majd később is megtaláljuk. A hetényi, izsai, szentpéteri, martosi, bényii, kéméndi, meg a többi asszonyok munkája magyar érték, amit csak kézbe kell vennünk. Csak a rendszeres. irányított háziiparinak van ma értéke ■és létjogosultsága.

GRÖNLANDI POSTABÉLYEGEKET

adott ki a dán postaigazgatóság. A 10 őrés (sárga) bélyegen Tliule felfedezőjének, Knud Ras- miassennek arcképe látható. A 30 őrés (piros) bélyeg fókákat ábrázol.

dott az összes csontokról. Hiszen ez volt a baj! Mert mindenki, aki a csontokhoz közel ért, azonnal jogot formált hozzá s ime, meg nem lehet mondani, hányféle van a nagy állat a faluban. Mindenki elvitt belőle egy-egy zsebbel. Lám, ott kandikál ki egy uj csont a földből, nosza kirántjuk s még újabb darabok, vörösesbarna, porhanyóra szívott csontdarabok ezek, ahogy a földből kiérkeznek, darabokra törnek, de igy is látható, hogy nagy ősállat volt, amelyik magáénak mondhatta. Majd megvizsgáljuk aztán közelebbről.

Itt tehát minden csont előkerült, de ugy- látszik, hogy van még az akácfácskák alatt, ha majd uj házak építésére kerül sor és

! újabb homok keld. Nem is sejti majd egyik- másik szentpéteri gazda, hogy házának falában ősi állat pici csontdarabkáit is belevakolták a kőművesek s ahogy eddig a magyar gazda földjét őrizte, most majd a házát ügyeli s védi minden gonosz ellen.

A kis Vida-gyerek hozza ölében a csontokat. A nyomozás szálai ismét csak a faluba vezetnek vissza, hir szerint Németh Vilmosnál van az igazi tömeg. Szerencsénk van: Németh Vilmosék rendkívül takaros, tiszta házában meg is találjuk a csontokat egy szakajtóban, éppen azon törték a fejüket, mit tegyenek vele. Éppen hogy be tudták menteni a múlt éjjel, mert nehéz volt, de kinnhagyni nem akarták, mert a vásoítt gyerekek azzal játszadoztak, hogy összetörik, meg aztán számtalan gazdája akadna egyszerre, ha híre menne, hogy városi emberek keresik. Hátha arany is van közte ...?

Vonulunk már az uccán, egész diszme- netben. Elől a poéta, uitána jómagunk, aztán a Vida-gyerek a csontokkal, Németh uram egy zsákkal, meg a ,,környezetek" mind. Ide is, oda is beszólunk, vannak-e vén csontok, hoznának is, de az nem hasznavehető a mi számunkra s csontkereskedők elvégre nem vagyunk. Máris úgy látszik, hogy mindjárt tilinkózni kezdünk.

A szapora nyomozásban, gyanakvásban s enyhe titkolózásban mégis csak utolérjük a derék csontokat s adják jószivvel, amikor megtudják, hogy a komáromi múzeumról van szó. Ahogy a gyanakvásnak burkát lerántottuk, megnyílnak a szivek s lám, a kis Vida-gyerek is jelenti, hogy megérkezett az apja, hátha elhozhatja a lezárt szobából a csontokat.

így kerül össze az ősállat lassan. Alig birjuk begyömöszölni az autóba a zsákot. 'Ez se gondolta volna, hogy valaha rugós kocsin utazik.

Itt van a csontokkal a kis Vida is. Ezek már gondozott, tisztogatott csontok, lesz örömük a paleontológus uraknak.

Azt mondja az egyik gazdaember:

— No, ha ennek megfujják az ítélet Végső Trombitáját, aligha tudja majd kellőképpen összeszedni magát: annyi darabban van s annyi sokfelől kell összeszedodnie.

Jónéhány tizezerévet szunnyadt, mire a szentpéteri magyarok ráakadtak. Ott jártak mindig hegyibe s most egyszer mélyebben tekintettek a földbe: mindjárt ősi kincset találtak.

Mint a föld felett lakozó tulajdonosaik. Az ember jár-kel közöttük s néha észre se veszi, hogy mit akarnak, hogyan vélekednek. Akad azonban egy pillanat, amikor az ember mélyebben néz beléjük s kitűnik, ihogy mennyi rejtett kincs húzódik meg bennük, csak elő kell csalogatni valahogyan. Igaz, olykor csalódik az ember. De néha igazi értéket talál, amit közszemlére tehet az egész világ elé. Mondván: ime a magyar ember,

%