Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)

1936-03-22 / 69. (3918.) szám

'PiíAGAI-i vtAGVARHIRIiAl?

EGYEDÜL VAGYUNK'’

— Surányi Miklós Széchenyi regénye —

Budapest, március 2Í. Nincs nehezebb dolog, mint hidegen kápráztató csodákat az emberi érzések és indulatok forró periheliumába hozni. Fokozza, szinte szertelenné teszi ezt a nehézséget, ha ez a csoda konvenciók iskolát taposó malmában, merev és érinthetetlen patronná szürkült, még ha ez a patron egyben a nagy nemzeti érzések szoborrá neműit szimbóluma is. Surányi Miklósnak mind a két nehézséget sikerült legyőznie Széchenyi Istvánról irt hatalmas regény- trilógiájában. Sikerült a hieratikus merevségű és néma méltóságú szobrot újra izgató talánnyá, titokzatos Jobogásu északi fények rejtelmes reflektorfényei közt sugárzó csodává emelni s a csodát a környező hideg szemfények helyett az emberi indulatok, a tragikus vergődések, bűnök és bün- hődések izzó purgatórium-tüzeivel áthevitenL Surányi lehozta Széchenyit a szokvány-talapzatok unalmas középszerűségéből a porban vonagló, a ezennyben, a sárban fuldokló emberi gyötrelmek közé, hogy annál széditőbb, annál hősibb és csil- lagtávlatu magasságokba emelhesse. Igazi emberré tette, hogy sablonos bronz- vagy konvencionális galéria-töltelék helyett valóban élő félistenné magasztalhassa, akinek lenyűgöző, meg- büvölő égi ereje emberi eredetének esendő gyengeségében van.

Hogy Széchenyit igazán megismerhessük és megérthessük, meg kell ismernünk és meg kell értenünk korát is. A dallam egész szépsége is a gazdag zenekar hangzivatarai közt bontja ki szivárványát. Surányi is kora káprázatos polifóniája orchesterének közepébe állítja be hősét. De milyen nehéz, zűrzavaros, önmagát marcangoló kor ez a múlt század első fele. sürü, miazmás páráktól mocsárlázas völgy, két forradalom hullámhegye közt. De maga ez az ingovány is két partot hasit és mintha Széchenyi, a nagy hídépítő, magát feszítené hidnak a két part közé.

Az a kor, amelyben Széchenyi István elindul, Európa legnyugtalanabb kora. A reményeket, amelyeket a francia forradalom ébresztett, a Szent Szövetség fojtogatta. Egy nagy Bálvány dőlt le, amelynek zuhanásától rengett még a-z egész világ. Erről a bálványról irta Musset, hogy az egyetlen élő volt Európában s a többiek azzal az elhasznált levegővel próbálták tüdejüket megtölteni, amelyet ő kilélegzett. Ez a bálvány minden évben háromszázezer ifjú életet tépett ki az emberiség szivéből, hogy hurrá csavarva, ijára feszitse, amelyről nyilakat szórt a világon keresztül. Soha nem volt a világon annyi álmatlan éjszaka, mint az ő korában. És az emberiség e roppant álmatlanság hajnalának lázas látomásai közt hánytorgott. A tüdők nem bírták el a felszabadult levegő ózonát s a hiábavaló hőstettek mámorának tehetetlen macskanyöszőrében akarták végtelenné tenni egy riadtan nyújtott farsang tomboló hushagyókeddjét. De az embermilliók szivében már ott sajgóit az igazságtalanság érzése és a szemekben mint névtelen rémület tükrözött a világ tébolya. És ebben a tántorgó, mámoros bizonytalanságban szivek biboros vulkánja tört föl, hogy „kitörésével megakadályozza a földrengést". Ilyen vulkánja volt az eszmék világának Lord Byron, ilyen tűzhányója volt a szegény kis magyar glóbusznak SzéchenyL

Széchenyi homlokán, aki maga is gondolt arra. hogy a Childe Haroldot fordítsa s aki maga is mlyongott szive sebével a kék szigettenger pro- ;perói bűvöletében Byron hősi előadásának szirt- okain, szintén ott égett a mai du siécle bélyege, '.melyről Musset a semmiben való hit zokogó gyónását irta. Széchenyi is ott tombolt abban a fékevesztett' Karneválban, amely Sándor cár uj ieüogabalus-árnya körül tivornyázott az erény le arany, a bor és a nő, a bársonnyal, selyemmel, fűszeres illatokkal, gyémánt-diadémokkal buja kábulásokka] kendőzött rothadás viliódzó kavargásában a kongresszusi Bécsben. Lenyűgözően sokszínű, mint valami robogó, szédült iramban keringő titáni karusszel, az a kép, amelyet Surányi a bécsi kongre6zusról fest. Benne van egész Európa, a messze oro6z pusztáktól a londoni klubokig. Páris és Nápoly, Napóleon árnya ás a nagy Árnyék előőrse, Murát. A szellemek fejedelmei és a fejedelmek bomlott szelleme, amely Becsben Beethoven-koncertek és katonacsapszé- kek züllött örömei közt tántorog, amelynek különös levegőjében pincérlányok kapaszkodnak fel császári kedvesékké b született hercegnők kémszolgálata lopja ki bódult csókok közt a legféltve őrzöttebb titkokat.

Ebben a kermesszben dőzsöl az ifjú Széchenyi is a magyar mágnások egé6z seregével, akiknek szeszélyes hóbortjaiban, kalandéhes szertelenségében szinte az élen jár magasabbrendü képzeletével. De ebben a sivár örömsivatagban is ott gyötrődik lelke mélyén a bilincsbe vert hit, amelynek rettenetes cragediája, hogy nincs amibe horgonyát. vesse, hogy tengődik, de még kenyeret és vizet sem vetnek neki.

Surányi művészetének egyik legszebb próbája, ahogy Széchenyi lelkében ezt a bénává vert magyar bitet aléltságából felrázza majd szárnyra segíti. Lassú léptekkel, szinte észrevétlen fokokkal halad ez az eszrnélóe. akár a konvertiták lelkében a kegyelem müve. De Surányi éppen ezeknek a kegyelmi pillanatoknak divinációs pillana*) Megjelent Singer és Wolfner kiadásában Bu apeaten.

taiban igazi, szinte a misztikus mélységekig leszálló mester.

Az első ocsúdó perc a halálos aléltságból egy hajnali mámorban ájuló tivornya gőzös mocsarában világit föl Bihari hegedűjének fájdalmas sírására. Azután Pavlovics Konstantin nagyherceg részeg dáridójának duhaj, pezsgés tomboláéiban, mikor az orosz tánc viharos extázisában a részeg nagyherceg lelkében feltápászkodik egy tiszta faj géniusza 8 a szent Oroszország európagyülölő szerelme s amikor hirtelen Széchenyi lelkében is felrémlik eddig alig sejtett szerelme az ő kis paraszttáncos, vad és elbájoló Oroszországához, a Duna—Tisza, tájához. Azután a sir felé hajló, roskadt Ferenc gróf töredezett vallomása ragadja szivén. És állandóan tartja benne a lelket egy fájdalmas, tragikus, egész a téboly határán járó, gyötrő látomásokkal kisértő szerelem sógornőjéhez, Karolina ir grófnőhöz. Ennek a szerelemnek különös, tragikusan lezárt regénye a monumentális kompozíció legmegrázóbb része. Az olvasók könnyezve fogják betűzni, fátyolos szemmel, szinte imádságos áhítattal átremegni, mint annakidején Werther keserveit.

A nők általában nagy szerepet játszanak. Széchenyi életében. Nem szép férfi, inkább csúnya, de van benne valami vonzón különös, szinte démona Szellemének nyugtalan, szikrázó ereje mágneses vonzású. Széchenyit pedig valami kielégíthetetlen szerelmi kíváncsiság hajszolja. Szerte- tékozolja magát ezekben a kósza szerelmekben. Ezek az akadályai magáratalálásának. De ezek le- birhatatlan erejű lenditőrugói is. Mert a gyönyörök tévesztő kertjében bódultán támolygó kóbor- lovag szivében kivirágzik néhány nagy szerelem is, amely költőivé s az akaratnak valóságos világokat emelő Atlaszává teszi. Karolina ihlette arra, hogy tudásszomja egyszerre mohó telhetet- lenséggé dagadjon. Akiről az a szóbeszéd járta,

hogy egyéni varázsa megkedvelteti a tudatlanságot. észrevétlenül kora- legműveltebb emberévé válik. Hihetetlen gyorsasággal pótolja a mulasztottakat. Könyvtárakat olvas össze s a lángelme befogadóképességével a világegyetemet zárja magába s nincs az a hirtelen felszívott eszme, amely termékennyé ne érne benne.

És Karolina után jön Crescencia, aki a felhalmozott eszmei energiákat a jÓ6ág, a cselekvés, a céltudatos harc gyakorlati energiájává váltja benne. Hozzájárul ehhez báró Wesselényi Miklós nemes barátsága is. És itt indul el Széchenyi országmegváltó s országépitő munkája. Mert közben az 1830-as évek 6orán nagy átalakulás megy végbe Európában. A Szent Szövetség épülete om- ladozóban van. A középosztályok kerülnek felszínre. A gyors tudományos fejlődés olyan uj erőket ad uj emberek kezébe, amelyek váratlanul határtalan lehetőségek távlatai felé tárnak kaput. A polgári remények kora ez. De van-e reménye Magyarországnak, amelynek úgyszólván polgársága sincs, amelynek legegészségesebb fenntartó gerince, a parasztság, még középkori jobbágysor igájában nyög. Van-e reménye egy nemzetnek, amely még nyelvét 6em használhatja s félnie kell, hogyha a holt latint lerázza magáról, az élők közül a szintén idegen és gyűlölt németet kényszerítik rá. Van-e reménye annak az országnak, amely mozdulatlanul hever egy csökönyö3 belső maradiság zátonyán megfenekelve, amikor körülötte már az egész világ megindult a rohamos fejlődés utján.

Itt talán csak egy rettenetes megrázkódtatás

nemzetgeológiai vihara segíthet. Földindulás kell hozzá, hogy a nemzet megindulhasson. És ekkor robban ki Széchenyi izzó lelkének vulkánja, hogy megakadályozza az általános földindulást, amelynek romjai esetleg mindent maguk alá temethetnek. Ez a vulkánlobogás Szécheny; nemzetébresztő, országépitő munkája. Surányi csodálatos szin- és plasztikai gazdagsággal írja krónikáját, távol minden szokványos konvenciótól. Érezzük ennek a titáni vállalkozásnak egész feszülő drámaiságát, érezzük az ellene ágaskodó, a titokban őrlő, rejtett aknákat rakó erőket is, amelyek mégis felidézik a földindulást s egy roppant megrázkódtatás félelmes éjszakájába bontják ezt a

Dal a liftről

Ma újból keűemetlenségem volt a lifttel. Ugyanaz az eset, mint múlt héten és két-három héttel ezelőtt: a lift valahol fent megakadt, mert valaki nem tette be az ajtaját Nincs áram, a lift nem működik. Gyakorlatom van, most már tudom, mi a teendő. Megkeresem a ház portását, elmondom a dolgot, a portás jön, a portás felmászik az emeletekre és minden emeleten megpróbálja kinyitni a lift ajtaját. Ahol kinyílik, ott van a lift.

Lent várok. Egyszerűen öltözött nő jön, bedugja a kulcsot a liftajtóba, nem nyílik. Megmondom neki, hogy a lift fent van, a házmester már érte ment. A nő bizonyára nem ért németül, mert dörömböl és dörömböl a liftajtón. Azt hiszi, hogy valaki kényelmeskedik a lifttel. Per- zsabundás nő jön. Neki is elmondom, hogy a lift fentakadt, a házmester már fent van. Nyilván nyitva hagyta valaki az ajtót.

— Mint rendesen, — mondja a hölgy. A másik hölgy tovább dörömböl, a perzsabundás megmondja neki csehül, hogy mi van a lifttel, első hölgy nem dörömböl tovább. Még egy hölgy jön, várunk. Tiz percig. Végre lent van a lift, a diadalmas házmesterrel együtt.

— Fent a negyediken volt, — mondja. — Valaki nyitva hagyta az ajtót.

— Nem kellene megengedni, hogy idegenek egyedül menjenek fel a liften. — Mondom én.

— Nem tudják kezelni.

No igen. Senki sem válaszol. A gyengébbeknek, akik nem ismerik a prágai hitrendszert, megjegyzés: a prágai lift részben kulccsal nyílik, részben egy ötvenfilléres bedobása ellenében. A házban lakók kulcsot kapnak, az idegenek fizetnek. Az idegenek között rengetegen vannak, akik nem értenek a lift kezeléséhez. A lift belső ajtajára rá van írva: ,,Bezárni", de az idegen olyan, hogy nem zárja be. Vannak idegenek — hölgyek előnyben —, akik örülnek, ha kint vannak a liftből. Bezárni? Ök egyelőre nem utaznak újra a liften. Nyitott ajtó mellett nincs áram, a lift nem jár. (Lásd fent.)

Később Valakinek elmondtam ismételt esetemet a lifttel. E Valaki körbevágott:

— Maga persze a házmestert küldte fel a liftért. Én magam mentem volna fel.

— Ez nemes, de merőben meddő önfeláldozás lett volna. Csak azt eredményezte volna, hogy az utánam jövők is kénytelenek lettek volna felmenni a negyedik, ötödik, hatodik emeletre. Mindaddig, amíg valakinek eszébe nem jutott volna, hogy szóljon a házmesternek. A lakók kulcsa ugyanis csak a földszinten nyitja a liftet, az emeleteken nem. Erre való kulcsa csak a házmesternek van. A lift továbbra is fent maradt volna, akkor is, ha én gyalog megyek fel az emeletre.

Egyébként pedig szívesen közlöm tanulságaimat, amiket az esetből és hasonlókból szereztem. Nemrégiben voltam Budapesten, abban a modem .városban, amelyet itt sok tekintetben

konzervativnek tartanak. Hát ami a liftet illeti, Budapesten majdnem senki sem jár egyedül a liften, hanem mindig a házmester vezeti, akár lakó, akár idegen utazik felfelé. Viszont ott nem akad el sohasem a lift abból az okból, hogy valaki nyitva felejtette az ajtaját. Csak megbízható, öreg, „tanult" lakókat enged fed a házmester egyedül, akik tudnak ügyelni az ajtóra. A házmesternek vagy valamely hozzátartozójának főelfoglaksága ott, hogy a liftet kezeli. Ez bizony konzervatív berendezkedés, — ön, — kedves Valaki, talán azt mondaná, hogy maradi berendezkedés. Végre is, mondja ön, a lift modern gépezet, aminek kezelése roppant egyszerű, önműködő biztonsági szerkezetek vannak rajta, hogy nem történhetik baleset. A gép hivatása elvileg éppen az, hogy lehetőleg helyettesítse az embert és ezt az elvet a liftnél néhány egyszerű fogás elsajátításával nagyon könnyen lehet érvényesíteni. Az utas kinyitja kulccsal az ajtót, vagy bedobja az 50 fillért, megnyomja valamelyik számozott gombot és a lift felviszi a megfelelő emeletre. Az egyetlen feladat és egyetlen tudomány az, hogy be kell tenni az ajtót. Ezt igazán rá lebet bízni az utasra, emiatt nem kell házmestert hívni. Ezt mondja kegyed.

— Én pedig azt mondom, kedves Valaki, hogy hívni kell a házmestert. Csakis az ajtó be- tevéséért. Szomorú, de igy van. A konzervativizmus itt abból áll, hogy nem bízzuk másra az ajtó betevését. A gép nem elég tökéletes és arra nem lehet számítani, hogy'minden liftutas beteszi az ajtót, csak azért, mert az Írásos felhívás erre kéri. Ilyen minimális követelményt sem támaszthatunk X-szel és Y-nal szemben és éppen ez a körülmény mutatja élénken, mennyire szükségünk van az óvatos konzervativizmusra. Igen, a konzervativizmus ebben az esetben óvatosságot jelent, amellyel megőrizzük a tökéletlen gép üzemképességét.

— Azt mondja ön erre, kedves Valaki, és nagyon helyesen mondja, hogy az embereket rá kell nevelni az egyszerű feladatra, a gép helyes kezelésére. Rá kell szoktatni őket arra, hogy betegyék az ajtót. Az ajtó betevése nemcsak a gép zavartalan üzeméhez tartozik, hanem az erkölcsi neveléshez is. Mikor az ember beteszi az ajtót, kénytelen arra gondolni, hogy más ember számára tette be, embertársa javára, aki szintén zavartalanul utazhatik a liften. Ha még ezen kívül az ember a liftgombot is megnyomja, aminek eredményeképpen a lift lemegy a földszintre, úgy az ember valóban meg lehet hatva magától. Ekkor valósággal előzékeny és udvarias volt a következő utassal szemben és ön-i kénytelenül elméjébe idéződik minden szocializ-l mus alapbölcsessége: Bánj úgy másokkal, ahogy kívánod, hogy teveled bánjanak. Már most, — folytatja ön, — mindezt csak akkor tanulhatja meg az ember, ha egyedül utazik a liften. Mindezt nem tanulhatja meg akkor, ha állandóan a

csodás világosságot lobbantó, nyugtalan fényekkel sziporkázó lelket.

Surányi Miklós végigkíséri változatos és küzdelmes pályáján gróf Széchenyi Istvánt. Surányi müve igazi regény, a szó legtisztább és legnemesebb értelmében. Hatalmas és arányos kompozíció, amely óriási anyagban szab rendet a leghiva- tottabb művész kezével. Minden izében költői mü, amelynek érdekességét fokozza, hogy szereplői a történelem roppant színpadának protagonistái, Európa és az emberiség sorsának intézői, akiknek szelleme millióknak szabott irányt, vagy milliók vágyába, reményébe ütközött sorsfordító erők, amelyek távoli, de tagadhatatlan eredői Európa legmaibb sorsának s ezzel kapcsolódik be Surányi regénye, ha történelmi regény is, a legaktuálisabb ma égető érdekkörébe.

Másrészt az iró költői erejéből és művészi biztosságából fakad, hogy ezek a történelmi alakok sohasem válnak történelmi bábokká, a múlt üresen kongó árnyaivá, amelyek sokszor papiros-izt adnak egyébként nagylélegzetü történelmi kompozícióknak is. Surányi alakjai kivétel nélkül igazi emberek, pirosán lobog bennük az élet teljessége, amely az együttremegök mágikus eugár- körébe igézi az olvasót. Nincs ennek a hatalmas, több, mint ezeroldalas regénynek egyetlen párbeszéde sem, amely a drámai átéltség teljes illúzióját ne adná. Nincs egyetlen szó amely mögött ne éreznők a szív egykori vergődését s amely éppen ezért illetetlenül hagyná az olvasó szivét.

De nemcsak tökéletes emberrajz Surányi könyve, hanem káprázatos gazdagságú, a legalaposabban dokumentált s mégi6 szinte fantasztikus lobogásu korrajz Surányi regénye. A Napóleon után következő félszázad egész Európája ott kavarog, viharzik ebben a könyvben. Alig tudunk hozzáfogható hatalmas alkotást újabb irodalmunkban. Betüről-betüre kell olvasnunk, hoz- zátapadé, mindenről megfeledkező érdeklődéssel. Valószínű, hogy nem csak a szereplő kor azonossága teszi, de sokszor a legnagyobb regényt, Tolsztoj Háború és békéjét juttatja eszünkbe. S a kritikus legszebb elismerése az az irigykedő vallomás, hogy ha tudta volna, ő sem irta volna meg másképp.

^ " KÁLLAY MIKLÓS.

MEGNYUGVÁS

Kergetni álmot, el nem érhetőt,

Futni a völgyet, járni hegytetőt,

Virágot tépni, rózsát, kankalint,

Cipelni könnye?, nagy, keresztes kint*

— Ez a te sorsod, ember*

Isten akarja, ne legyen szavad,

S ha akarja, a könnyed elapad*

Ha akarja, a kereszt sem nehéz,

Mert erős, áldott az isteni kéz*

Levehet rólad mindent*

Csak kipróbál. És ez a próba tart*

És megfagyassza százszor a kacajt*

A tél is eljön észre sem veszed,

Hogy hó borit már erdőt és hegyeit S virágos rónaságot*

— Aztán egyszerre a határra érsz, Mindent veszítve, mégis, mit se kérsz* Csak megtorpansz és elrévül szemed,

S remegve nyújtod még egyszer kezed,

— S aztán örökre elmegy*

KLIMITS LAJOS*

házmester vezeti a liftet és az embernek nincs alkalma önálló és magányos utazás közben énjének szociális értélkeit kifejleszteni.

— Úgy van, — mondom én helyeslőén, — az elmélet szép. Az elgondolás ideális. Egyedül a valóság rossz. A valóság az, hogy a házmesternek gyalog kell felmenni az emeletekre, hogy a liftet megkeresse, ezalatt a türelmetlen utasok lent várnak és dörömbölnek, esetleg egyikmásik kevésbé tapasztalt gyalog teszi meg az utat felfelé. Ilyen eset, sajnos, naponta előfordul, amint utólag értesültem. A nap különböző szakában akad el lift, számomra csak azért olyan ritkán, mert én este hét órakor járok haza. Az emberek tanulékonyságára éppen oly kevéssé lehet számítani, mint a szociális követelmény megértésére, — ezért jobb, ha a liftet a házmester kezeli. Tulnagy eredmény volna az, ha valóban mindenki betenné a liftajtót, olyan eredmény, amilyenre napjainkban még nem szabad számítani. Jó volna optimistának lenni, jó volna azt hinni, hogy a házmesternek érdemes az emeletekre mászkálni a szociális nevelés érdekében, de vájjon a házmester is ezen a véleményen van-e? ö azért mászik fel a liftet megkeresni, mert az optimista rendszer igy kívánja és ennek az optimista rendszernek egyelőre nincs más eredménye, mint az, hogy — pesszimistát nevel a házmesterből. Ez velem, látja, ez nem történhetik meg, mert én kezdettől fogva pesszimista vagyok. Én is bízom abban, hogy el fog jönni az idő,a mikor mindenki be fogja tenni a li'ftajtöt, de ez az idő sokkal messzebb van nézetem, szerint, mint ön és az optimista szerkezet kitalálói hiszik.

— Én tehát egyelőre pesszimista és házmesterpárti vagyok és azt javallom, hogy a szociális nevelés alanyai még hosszú ideig — utazzanak a házmesterrel. Hacsak időközben fel nem találnak egy olyan szerkezetet, amelynek segítségével magától bezáródik a liftajtó, mihelyt az utas kilép a liftből. Mert ezt is el lehet képzelni.

SÁNDOR IMRE*

1936 március 22, vasárnap.

nanMBanaBnmwmaa