Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)

1936-02-27 / 48. (3897.) szám

1936 február 27, csütörtök. Nagy fejlődésnek indult az asztalitenisz Eperjesen Iroda lom-M ű vészei A SzMKE Keíetszlovenszhén is erélyes munkába kezd Kassa, február 26. (Kassai szerkesztő­ségünk jelentése.) A Szlovenszkói Magyar Kulfcur Egylet keletszlovenszkói kerületének vezetősége kedden délelőtt értekezletet tar­tott Kassán, melyen az egyesület központja részéről Schubert Tódor ügyvezető-igazgató és Szombathy Viktor főtitkár jelentek meg. Ugyancsak megjelent Welmann Mihály köz­ponti ügyvezető is a Kárpátaljai Magyar Kultur Egyesület képviseletében. Az értekez­leten, amely dr. Sziklay Ferenc kulturrefe- rensnek és Gömöry Jánosnak, a Kazinczy Társaság főtitkárának vezetésével folyt le, a keletszlovenszkói íiókegyesületek vezetői tettek jelentést az időszerű kérdésekről és a megoldásra váró feladatokról, ezt megelőző­leg pedig Barkó István, a SzMKE keletszlo­venszkói titkára terjesztette be jelentését. Ugyancsak több javaslatot terjesztett be Wellmann Mihály ügyvezető a két testvér­egyesület együttműködésére vonatkozóan. Az értekezlet azután szervezési kérdésekről tár­gyalt és elhatározta, hogy Kelctszlovenszkón erőteljes szervező munkát folytat le. Eperjes, február 26. (Saját tudósítónk­tól.) A PTVE asztali teniszezőinek pompás sikere újra fellendítette az eperjesi asztali­teniszsportot. A PTVE után a Makabi és most a Slavia, a Törekvés és az RTJ sport- egyesületek is megalakították, illetve újra­élesztették asztali-teniszszakosztályaikat és igy jelenleg öt egyesület űzi Eperjesen ezt a sportot. Az eperjesi asztali-tenisznek sike­rekben gazdag múltja van s fejlődésének csúcspontját 1932-ben a badeni világbaj­nokságok előtt érte el, amikor a PTVE megrendezte nagyszabású nemzetközi ver­senyét. A versenyen résztvettek Magyaror­szág, Ausztria és Csehszlovákia legjobb ver­senyzői és a kitűzött pompás ezüstserleg vé­dője a budapesti Boros lett. Ebben az idő­ben négy eperjesi egyesületben űzték az asztali teniszt, de közülök magasan kiemel­kedtek a PTVE játékosai, akik a messzi vi­dék minden versenyén az első helyeket sze­rezték meg. A Frisch, Krausz, Gubcsó, Vaj- dicska, Fischgrund összeállítású csapat or­szágos viszonylatban is jelentős játékerőt képviselt. Braun Csihlnek felmondott a Bratisíava Pozsony, február 26. (Sportezerkesz tőnk telefon­jelentése.) A pozsonyi sportkörökben óriási meg­lepetést keltett ama váratlan hir, hogy az SK Bra- tislava felmondott edzőjének, Braun Csibinek. A felmondás április 1-ére szól, azonban azonnal ha­tályba lépett. A Bratisíava edzését Jakube (Jávor), az Újpest volt válogatott csatára vette át. — Braun Csibi, az MTK és a Hungária vol kitűnő válogatott szélsője mintegy két év óta vezette a pozsonyi cseh csapat edzéseit és az ő érdeme, hogy a Bra- tislava játéka annyira megerősödött, hogy az együttes a ligába került. LABDARÚGÁS j( Pozsonyban az első divízió-mérkőzés vasárnap folyik le a két magyar együttes: a Vas és a Li­geti között. A Bratisíava vasárnap Pilsenben ját­szik bajnokit az ottani SK ellen. )( A londoni Chelsea a megismételt eerlegmér- kőzésen 2:3 arányban kikapott a Fulbamtól és Így a Derby County ellenfele az elődöntőiben a IL osztályú csapat lesz. )( A bécsi Admira Roueubeu az ottani FC-ot 2:1 (0:1) arányban győzte le 7500 néző előtt Sohall ée Vogí I. góljaival )( A brünni Zsidenice megóvta az SK Bratisla- vával 1:1 arányban eldöntetlenre végződött mér­kőzését, azzal az indokolással, hogy a pozsonyi csapatban Kovács állítólag igazolatlanul szere­pelt. )( Pályl szabadlábra került Pileenből jelentik: A kerületi bíróság Pályi Lajost, a Viktória Pilsen magyar származású játékosát, aldt két nappal ezelőtt a leitmeritzi ügyészség feljelentésére letar­tóztattak. szabadlábra helyezték. Pályitól egyelőre elvették az útlevelét ée ellene az eljárást to­vább folytatják. )( A Pöstyéni FC közli, hogy mindennemű hi­vatalos klubügyeket Lampl Vilmos főtitkár, Pies- tany, Park, végzi. A levelezések is az 6 elmére küldendők. )( Válságba Jutottak a kisebb magyar profi futballcsapatok. Budapesti szerkesztőségünk je­lenti telefonon: A kisebb professzionista futball­csapatok súlyos anyagi válságba kerültek. Tegnap küldöttséget menesztettek az ML-Sz vezetőségéhez és gyors se-gitséget kértek, átmeneti kölcsön formájában. Kérésüket azzal támasztották alá. hogy amennyiben nyolc kisebb futballcsapat a legrövidebb időn belül nem részesül megfelelő segítségben, kénytelen lesz működését beszüntetni. TÉUSPORT )( A prágai nemzetközi műkorcsolyázó verse­nyen, amely március 7.—8-án folyik le, a bécsi EKE teljes gárdája szerepei köztük a Posin-test- vérek, Hedy Stenuf, Emmy Putzinger stb. Részt- vesz a versenyen a magyar Erdős Klári is, )( A francia sibajnokságokon Chamonixban a 4X10 kilométeres stafétában a norvégok győztek 2 óra 42:23.6 p. alatt a franciák és a csehszlovák katonai team előtt. Ez utóbbi ideje 8 óra 2:31.4 perc volt. Az ezután következő esztendőkben a fejlődés megakadt, sőt visszaesés állt be. 1935-ben az MTSz kezdeményezésére újra megindult a munka a PTVE asztali tenisz­szakosztályában dr. Böhm Bertalan vezetésé­vel, aki nagy agilitással és helyes beosztással vezette a csapatot, a PTVE játékosai bejutottak a szlovenszkói magyar bajnokság döntőjébe. ,Nagy erőssége a szakosztálynak a két fiatal Loydl-nővér. Rövid versenyzői működésűk ideje alatt sikert sikerre halmoztak. Loydl Adél megnyerte Szlovenszkó női bajnokságát, Loydl Annus pedig Pozsony­ban a legjobb szlovenszkói női játékos cimét nyerte. A PTVE ez évben érkezett el fönnállá­sának negyvenéves jubileumához. Az asztali teniszezők a jubileumi esztendőben dicsőséget szeretnének hozni a sportegyletnek és ez az igyekvésük sikerre is fog vezetni, mert ha ki is kapnak a pozsonyi PTE-től, a második helyet foglalják el a magyar bajnokságban. A játékosok igen komoly edzéssel készülnek a pozsonyi döntőmérkőzésre, mert a PTE erős ellenfél. Mint élőbb említettük, a PTVE sikere a többi eperjesi csapatot kedvezően befolyásolta. A Makabi Blumbergex László vezetése mellett szintén erős játékosokkal rendelkezik, a többi egyesület azonban még a kezdet kezdetén van. I Kanada csak nehéz küzdelem után győzött az LTC Prága ellen Prága, február 26. Kanada olimpiai válogatott csapata tegnap a kanadai Godinnal és Mentzellel megerősített prágai LTC ellen játszott 10.0(10 néző előtt. A második garnitúrájával szereplő vendég­csapat csak erős küzdelem után tudott 5:4 (2:1, 2:1, 1:2) arányban győzni. Az LTC-ban, amelynek ez volt az utolsó nemzetekközti mérkőzése, dr. Pusbauer és Mentzel tűnt ki. A gólokat Farqu- harson (2), Saxberg, Thomson és Friday a kana­daiak, Mentzel (2), Kuéera és Tróják az LTC ré­széről ütötték. * )( Magyarország válogatott Jégkorong-csapata Berlinben a Schlittschuhclubtól 1:2 (1:0, 0:2, 0:0) arányban kikapott. A vezetőgólt Róna ütötte, amit Rudi Ball egyenlített ki, majd George megszerezte a németek győztes gólját. )( A brünni főiskolások jégkorong-együttese Bécsben a WEY vegyescsapattól 0:8 arányban ki­kapott. )( A japán jégkorong olimpiai válogatott Am­szterdamban első európai győzelmét aratta a Blaue Sechs ellen 4:3 arányban. )( A csehszlovák jéghokki liga elnöksége meg­állapította, hogy az olimpiai játékosok Garmisch- Partenkirckenben sem a fegyelem, sem pedig az olimpiai eskü ellen nem vétettek. TENISZ )( A beaulieui nemzetközi teniszversenyen a Leseuer—Legeay-ketiős a Boussus—Brugnon-párt 6:4, 8:6, 6:4 arányban Legyőzte. A férfiegyesben Brugnon győzött Leseuer ellen 6:4, 6:1, 6:3 arány­ban, mig a nőiegyeeben Matihie lett első az angol Yorké felett aratott 6:0, 6:2 arányú győzelmével. )( Bellák legyőzte Barnát Londonban egy asz­tali-tenisz bemutatón. Az eredmény 21:19, 21:13 volt. A Csehszlovákiai Magyar Kerékpáros Szövetség hivatalos közleményei Az egyesületi tagok leigazolása: Fölhívjuk az összes egyesületek elnökségeit, hogy azokat a tagjaikat, akik az 1935. évben a szövetségnél le­igazolva voltak, hogy 1936 március 1-ig föltétlenül igazoltassák le, mert ellenkező esetben ezek a tagok olyként tekintetnek, mintha az egyesüle­tükből kiléptek volna. Kassai Sport Club: Saffa András, Malyinák Ist­ván, Cselovszky János, Gulyás János, Baldovits István, Kiss György, Janitor József, Kresák Imre, Findrik Jáno6, Urbán Sándor, Cselovszky József, Hornyák József, Zabavnylk Gábor, Saffa Ferenc, Baldovits Gyula. Kassai Atlétikai Club: Groch Gyula, Fekete Jó­zsef, Popik János, Kur.ucz Zoltán. Meteor SK: Cubek Lajos. Fölhívjuk továbbá a Kassai Sport Club-ot, hogy az 1935 október 27-én megtartott 50 km.-es verseny nevezési dija fejében járó 10 Kc-t csekken a Bratisíava Bankhoz fizesse be Findrik János és Urbán -Sándor versenyzőkért, mert amennyiben 8 napon belül ezen összeg nem lenne befizetve, úgy versenyzési joga föl lesz függesztve. Fölhívjuk a Kassai Atlétikai Club-ot, hogy az 1935 szeptember 22-iki verseny utáni nevezési di­jat, 5 Kő-t, valamint az 1935 október 27-én meg­tartott verseny nevezési diját Fekete József és Popik János versenyzők után, 10 Kó-t 8 napon be­lül a Bratisíava Bankba fizessen be, mert ellen­A szernyei gyöngykaláris ünnepélyes bemutat­kozása Munkácson Munkács, február 26. (Saját tudósitónktól.) A szernyei gyöngykaláris, amelynek szépségé­ről és értékességéről már részletesen beszámol­tunk, február 29-én és március 1-én mutatkozik be Munkácson a városi szinházban a Munkácsi Kaszinó és a Kárpátaljai Magyar Kulíuregye- sület helyi csoportja rendezésében. Nemcsak Munkács, de Kárpátalja egész kulturközönsége nagy érdeklődéssel várja a gyöngykaláris be­mutatkozását, A szemyeiek nagyban készülőd­nek, hogy megmutassák tudásukat, falusi szoká­saik színét és szépségét és eldalolják dalaikat azok teljes eredetiségében. Már csak a lakodal­mi ebéd levese, töltöttkáposztája, tepertőskásája van hátra, hogy minden „kelléke" meglegyen az előadásuknak. Szombaton délelőtt vonulnak be a szernyei magyarok Munkácsra vezetőjük­kel, Balogh Sándor igazgatóval az élen. Elől az ősi magyarruhás viseletű negyveníagu dalár­da, utánuk guzsalyokkal, gereblyékkel, kaszák­kal a legények és lányok, majd a férfiak és az asszonyok és a kellékes szekerek, A munkácsi színház külsőleg is ünnepi dísz­ben várja a szernyei vendégeket. A magyar tár­sadalom vezető kömből Esterházy János kép­viselő, országos pártelnök, Egry Ferenc párt­szövetségi elnök, dr, Korláfh Endre képviselő, Hokky Károly szenátor és dr. Bodáky István pártügyvezető jelentették be eddig megjelenésü­ket. Munkácsot elsősorban Bertók Béla refor­mátus püspök, a várost Blecha kormánybiztos fogja képviselni. A szemyeiek előadásán meg­jelenik továbbá Kárpátalja kormányzója, vala­mint az országos elnök és a kárpátaljai társadal­mi élet szine-java. O Berzsenyi-ünnepély Beregszászon. A Kár­pátaljai Magyar Kullturegyesület beregszászi fiókja március 1-én, vasárnap délelőtt egyne­gyed 12 órakor a Beregimegyei Kaszinó nagy­termében Berzsenyi-ünnepélyt rendez a nagy magyar költő halálának századik évfordulója alkalmából. Az ünnepi beszédet Román József gimnáziumi tanár tartja. Az előadás illusztrálá­sára Berzsenyi legszebb költeményeit kiváló szavalok fogják előadni. A Berzsenyi-ünnepély iránt igen nagy az érdeklődés az egész város­ban, mivel ez az ünnepély a beregszászi Ma­gyar Kulturegyesiilet tavaszi sorozatos rendez- ményeinek kezdetét jelenti: Belépődíj: 3 korona, diákjegy 1 korona. O Vallás és nemzet á elme Kovánk Sándor szép esői ais zii evangélikus iicilfcésiz előadásának, amelyet február 27-én este 8 órakor tart a po­zsonyi YMCA kiéktarmében. A tárgy választ ás aktualitása folytán a vitával egybekötött elő­adást élénk érdeklődés előzi meg. Vendégeket szívesen látnak. kező esetiben versenyzési joga fel lesz füg­gesztve. Fölhívjuk a Meteor SK vezetőségét, hogy Cu­bek Lajos versenyző utáni nevezési dijat, az 1935 szeptember 22-iki versenyről 8 napon belül a Bratisíava Bankba fizesse be, mert nevezett ver­senyzési joga föl lesz függesztve. A n. rendes évi közgyűlés az 1935. félévre 3 Kő­bán, az 1936. egész évre 6 Kö-ban állapította meg az igazolási dijakat. Ennélfogva fölkérjük tag- egyesületeinket, hogy úgy az 1935-ik, mint a.z 1936. évi tagdíjakat 1936 március 15-éig a már beküldött csekklapon fizessék be. Az 1936. évi igazolások 1936 április 1-ig beje­len tendők. Különös nyomatékkai hívjuk föl az egyesületek figyelmét a tagbejelentő ivek pontos kitöltésére és a tagok fényképeinek beküldésére, mert a közlekedés! szabályzat szerint az igazolványok egyben az előirt személyazonossági igazolványul is szolgálnak. Az esetleges hibákért, vagy helyte­len adatokért az egyesületek felelősek. Dr. Szmolkó László s. k. Gönczi László s. k. elnök. főtitkár. O Mihola Gyuszi nagysikerű nóta estje Zslgár- don. Tudósítónk jeleníti: Vasárnap tartotta dir. Mihola Gyuszi Zsigánkra második nótáért jé t, amely kánt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az előadótermet zsúfolásig megteli töt tó a közönség. Az estót Se'.lyey János esperes-plé­bános nyitotta meg és köszöntötte Miiboila Gyu- ©záit. Közreműködött továbbá a zsigárdi dalárda is Nyitnay József karnagy vezeitése mellett és Munka Jenőmé által betanított két gyeirmek- pár szép táncokkal. Az esit a legjobb hangulat­ban folyt le és Mihola Gyusizlt forrón ünnepel­ték. Volt dal, amelyet többször meg kellett is­mételnie. Mihola Gyuszi egyébként újabb meghi- ! várt kapott Vágselilyére, ahol két héttel ezelőtt a járási hivatal nem engedélyezte az estet. A vágselllyeii előadás iránt máris óriási érdeklődés nyilvánul meg. O A pöstyéni könyvtár évi jelentése. Tudósi- tónk jelenti: A pöstyéni községi kölcsönnkönyv- tár most adta ki évi jelentéséit, amely szerint a könyvtár 4627 könyv fölött rendelkezik. Ebből 3323 szórakoztató olvasmányf 713 ismeretter­jesztő és 231 folyóirat. A könyvtár a múlt év­ben 250 könyvvel gyarapodott. Az elmúlt év­ben 377 személy kölcsönzött ki könyveket. A könyvtárt a mostan épülő uj jáirásibirósági 'épü­letben fogják elhelyezni. O Urr Ida uj verseiről a budapesti sajtó. A PMH megemlékezett Urr Idának, a tehetséges •szlovenszkói magyar költőnönelk legújabb ver- eesköteitéről. A kötetted, most a budapesti sajtó fogdiailkozik és a Budapesti Hirlap a következő­iket írja: „A maá fiatalság problémáit minden idegével érző költő Uirr Ida. De sokkal mélyeb­ben lát, mert sokkal inkább művész, minthogy megmaradjon az aktualitásoknál. Erős lélek, még néha jelentkező rezignáltsága sem jelent letörést, csupán pihenést. Aztán tovább indul a teherrel, dacosan, de többször dalolva 'és imád­kozva. Énekére figyelnünk kell, mert erőteljes és tiszta, néha pedig misztikus hegycsúcsok mögül hangzó és éppen messzi rőthang zásával ■bűvölő. Orr Ida kétségtelenül erős tehetség.14 O A esetnek! SzMKE a járási magyar kultur- testüilet helyi csoportjával együtt gazdag mű­sor u kultureishéit rendezett zsufoiit nézőtér ellőtt. Lukács Andor, a SzMKE és a kuLturtestület el­nökének hatásos megnyitója után Neupauer László dr. Guba János egészségügyi tanulmá­nyát olvasta fel A vidám egyfelvonsásoisban Gyeneis Ica, Neupauer Rúzst, Bnedbert Páll és Gáld Lajos nyújtottak tökéletes alakítást. Gáti Lajos Petőfi-verseket szavalt nagy sikerrel. Egy másik vidám darabban Ljpliiich Béla, Gye- neg Ica, Breilber.t Pál, Gáli Lajos, Bueibernt Ár­pád és Neupauer Rózsi kacagtatták meg a hall­gatóságot. Kozeár Miklós ismeretterjesztő fel­olvasást tartott, majd Breibert Árpád és Pártos Kornél mulatságos párjelenete után az elnöki zárszóval véget ért a«z estély. O Nagy vita a külföldi művészek miatt Ameri­kában. Washingtonból jelentik: Az amerikai kép- vieeleház Washingtonban székelő bevándorlási bi­zottsága előtt fölvetették azt a kérdést, hogy be­engedjék-e a külföldi operaénekeseket, filmszíné­szeket és karmestereket Amerika területére. A kérdést heves vita követte és végül megállapodtak abban, hogy a külföldi nagy művészek bevándor­lása nyereséget jelent az országnak. Egy hollywoo­di képviselő az amerikai művészek védelmét kö­vetelte, egy newyorki pedig az idegen művészek beengedése ellen érvelt. Benyújtottak egy törvény- javaslatot tárgyalásra, amely a „zsigolák és opera­énekesek bevándorlása ellen" irányul, de ezt mó­dosításra visszaküldték a munkaügyi minisztérium­ba. Egy másik javaslat a külföldi művészek kizá­rását követeli, hacsak a miniszter egyik-másik ki­váló érdemű művésszel kivételt nem tenne, vagy nem állapítaná meg, hogy olyan tehetséges, mint amilyen Amerikában nincs. Ha a javaslatból tör­vény lenne, nagyon megnehezítené az amerikai filmipar munkáját is. O Erkel-, Liszt- és Wagner-kéziratck egy mü- gyüjt-eményben. Budapestiről jelenítik: A Ma­gyar Operabarátok Egyesülete a budapesti O.pe- raháznaJk 50 éves fennállása alkalmából mu­zeális értékű mügyüjtoményt nyújt áit. A gyűj­teményben többek között Etnkeil, Liszt és Wag­ner eredeti kéziratai vannak, továbbá Lembaoh- nak, a világhírű német festőnek eredeti portréi, valamint Zichy Mihály és Stróbl Alajos eredeti _ művei. A gyűjtemény legérdekesebb dokumeu­1 " túrna Wagner R:cMrd levele, amelyben legelső budapesti vendégszerepléséről emlékezik meg. 9

Next

/
Thumbnails
Contents