Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)

1936-02-19 / 41. (3890.) szám

1936 február 19, szerda. T>I«GMMag^ARHTRIiX& 9 SZéV GYÜMÖLCSÖT « IVERNOL ^közgazdaság A gabonamonopólium gondjai: buzaffeleslegek leépítése, répatermelés kiépítése és cukorkivitel A pozsonyi Munkás Testedző Egyesület közgyűlése Pozsony, február 18. (Saját tudósítónk töL) A pozsonyi Munkáé Testedző Egyesültet most tartotta évi tisztújító közgyűlését, amelyen Lászlófy Femenc elnökölt. A közgyűlésein a nyu­gati labdarugó kerület képviseletében megjelenít Tóth János. Árpa József hosszabb jelentésben számolt be az egyesültet múlt évi mtiködiéeóröL, amelyből kiemelkedett a labdarugó gyermek- csapat és asztalitenisz-szakosztály teljesítmé­nye. Ajz utóbbit Plankenauer János vezette. Ezután a pénztári és az ellenőri beszámolót vette tudomásul a közgyűlés és egyhangúan a következő vezetőséget választották meg. Ti­zenkét diszetlnököt emeltek aiz egyesület éléire, elnök lett ismét Lászlófy Ferenc, társelnök ifj. dr. Aixinger László, alelnökök Virsik Károly és dir. Kárpáty Béla, ügyvezető elnök Lányi Lajos, főtitkár Árpa József, jegyző Forró Vince, pénztárosok Weigerl Károly és Zrun Alajos, ellenőrök Schürger Mátyás és Schindler Oszkár. A labdarugó szakosztály vezetője Árpa József, intézője Lipa Rudolf és Weigerl Károly, szer­tárosok Pereszlényi Andor és Killer István, az asztalitenisz-szakosztály igazgatója,. Lányi La­jos, egyesületi orvos dr. Áich Nándor, ügyész dr. Cottely János. Választmányi tagok lőttek: Kovácsovszky József, Koschek Lőrinc, Kröller András, Steindl Ferenc, Wawrovics Károly és Wall Károly. .............. Az uj vezetőséget dr. Aixinger László üdvö­zölte és nagyhatású beszédében rámutatott arra a szép fejlődésre é6 eredményre, amit az egye­sület a sport terén elért. .... A közgyűlés végül hálás köszönetét Szava­zott dT. Aixinger Lászlónak, az elnökségnek és az egyesület támogatóinak, akik önfeláldozóin elősegítették az egyesület működéséit. Kárpátaljai sporthírek Az első jégkorongeredmények. Barátságos gya­korló játékokkal megindult az ugnvári jégkorong idény. UAC—USC 3:0 Bíró: Thury-Nagy. Az orszá­gos magyar bajnokcsapat tartalékosán állott fel az njonc USC ellen, amelyben két volt játékosa szere­pelt. Az egyes harmadok eredménye 0:0, 2:0, 1:0. Góllövők: Miczák, Zeizenyovszky, Kovács. Ungvári LTK—Sokol Ungvár 15:5. Vasárnap dél­előtt gólzáporral győzött a Masata serleg védője, amely egy újabb prágai játékossal erősödött meg. Délután sem sikerült Sokol-nak a kölcsönt vissza­adni, ezúttal 12:l-re győzött az LTK. A délelőtti mérkőzést Boross, a délutánit Saska vezette. A* UAC mezei futóversenye 23-án, vasárnap délután 3 órakor folyik le igazolt versenyzők ré­szére. Első csoport: táv 8000 méter, hosszutávfutók részére. Második csoport: táv 5000 méter, középtáv­futók részére. Harmadik csoport: táv 2000 méter, rövidtávfutók, ugró és dobó atléták részére. Neve­zési dij 2 korona. Minden csoport első helyezettje érmet kap. Nevezési határidő: február 20, csütörtök este 8 óra. A jelentkezések Györffy Dezső műve­zető címére küldendők, Ungvár 2. Radvanka. BOX )( A prágai profi boxestélyen Edi Hrabák a fran­cia Degieuxöt az ötödik menetben kiütötte. Ezzel Bzemben a brünni R. Amöroz. a német Willy Mil­lertől a 8. menetben technikai kiütéssel szenvedett vereséget. ............................. )( Nagyszombati boxhirek. Nagyszombati tudó­sítónk jelenti: A nagyszombati AC Jánosik ökölvi- vágárdája Szlovenszkó ökölvívó bajnokságáért fo­lyó selejtezők során fényesen megállta a helyét. Légsulyban Sínek jutott tovább, a könnyüsulyban Stefik és Csiszár értek el győzelmet és a közép­döntőbe jutottak, a weltersulyban Blesák az első menetben kiütéses győzelmet ért el és továbbju­tott, közápsulyban Baranovics kvalifikálta magát a középdöntőre, ahol klubtársával, Javorekkel fog összekerülni, aki szintén győzött. A nagyszombati ökölvívók szereplése általános megelégedést váltott ki. i. SAKK 1 •©■ Az Aljechin-Sakkör nyerte Kassa villám- sakkbajnokságát Tudósítónk jelem ti: Kacsa vár ős vilLám sakkbajnokságá t nagy érdeklődés mellett renderte meg az Aljechin-Salkkör az Astoria ktilönhelyiiségében. A bajnoki versenyt a megjelent Tort László h. polgármester nyitot­ta meg. A nagyszámú publikum élénk figyelem­mel kisérte az egyes játszmákat. A versenyt — mint előrelátható volt — az Aljeehin-Sakkör csapata (Zabodrocziky, Gnusetzky, Láng, Weis- eenistein) nyerte nagy fölénnyel 20:0 arányban. 2.—3. helyen a Charoussek ée Rendőrség 9—9 pont/taJl, 4.—5. helyen MaJckabi és Borbélyok 8—8 pontfcaíl, 6. Iparosok 6 ponttal. — A ver­seny után az értékes dijaikat Szakáié János el­nök osztotta ki. A reede-zée körű’ Sándor And rás és Szopkó József szorgoakodott. Prága, február 18. Egy cseh lap nyomán rö­viden utaltunk tegnap arra, hogy a gabexnamo- nopóliumnak súlyos gondjai vannak, aminek fő­oka a fölösleges búzakészletek fölszaporodása. Ezeken a készleteken a Gabonatársaság semmi- képen sem tud túladni. Most vannak folyamat­ban azok a tárgyalások, amelyek a gabonamonopólium teljes átszervezését sze­retnék keresztülvinni, hogy valamiképen sza­baduljon a Gabonatársaság a buzafölöslegek- tőL Kiszámították, hogy a cukorkivitel a veszteséges üzlet ellenére is a mai világpiaci árak mellett előnyösebb és a cukorkivitel for- szirozása kevesebb áldozatot igényelne, mint a buzafölöslegek elhelyezése. Arról is szó van e tárgyalásokon, hogy a búzával beve­tett felületeket csökkentsék, illetve a búzater­melés rovására a répatermelést növeljék, hogy ellensúlyozhassák a buzafölösleget. Az uj terv hivei hangsúlyozzák, hogy kereske­delempolitikai szempontból kedvezőbb lenne Csehszlovákiára, ha a balkáni államokból búzát importálna, mint a jelenlegi állapot, amely meg­oldhatatlan problémák elé állítja a Gabonatár­saságot. A tervbevett nagyobb répatermelés denaturált állapotban egyszersmind használható takarmány is lenne. Illetékes körök, amelyek a terv mellé állottak, most arról tanácskoznak, milyen alapon lehetne ezt az uj tervet megvalósítani és már a legköze­lebbi napokban a miniszterelnökség gazdasági ügyosztálya kezdeményezésére az érdekeltek csoportja erre vonatkozó fontos megbeszélése­ket fog tartani. E megbeszélések célja a répate­rületnek 50.000 hektárral való növelése, ami a jelenlegi termelésnek 35%-kai való növelését je­lentené. A terv keresztülvitele nagyrészt a nemzetközi (A kisantant gazdasági tanácsának prágai ülése.) A Metropress jelen lése szerint február 2Cbán kezdődnek a kisantant gazdasági ta­nácsa kereskedelempolitikai és vasutügyi bizottságának előtárgyalásai. Jugoszlávia és Románia képviselői már megérkeztek Prágá­ba. Február 24-én kezdődik meg a gazdasági tanács teljes ülése, amelyen a dunai és a repülőforgalmi albizottságok fognak tárgyal­ni. A plénutmiban kereskedelempolitikád kér­dések kerülnek tárgyalásra, továbbá olyan kérdések, amelyek az eddigi kereskedelem­politikai állapot revízióját célozzák- A prágai tanácsokozáson meg fogják állapítani a kis­antant gazdasági tanácsának 1906. évi vég­leges programját. (1935-ben 3.1 százalékkal csökkent a sör­gyártás.) Az 1935 decemberi sörforgalom 561 ezer 767 hektolitert tett ki. Az előző évi decem­beri sörforgalommal szemben ez 10.4 százalékos csökkenést jelent. A teljes csehszlovákiai for­galomból decemberben a belföldön 556.088 hek­toliter sör kelt el, exportban pedig 5679 hekto­liter. Januártól december végéig a sörforgalom összesen 7,747.078 hektolitert tett ki, tehát 3.1 százalékkal kevesebbet, mint 1934 év ugyeneme periódusában. Ebből a belföldön 7,673.580 hek­toliter kelt el és a kivitel 73.489 hektolitert tett kL cukorpiac fejlődésétől függ. Csehszlovákia cu­korkiviteli kontingense távolról sincs kihasznál­va, úgyhogy ezen a téren könnyítéseket lehetne elérni, amelyek a zsákuccába jutott gabonamo­nopóliumon segítenének. Ha a londoni cukor- konferencián megegyezést énlének el, ez sem érintené Csehszlovákiát. Az érdekeltek főgond­ja, hogy a répafelület megnagyitásával és a cu­korkivitel forszirozásával segítsék a Gabona­társaságot. E tervektől függetlenül a répatermelők és a cukoripar között tovább folynak a tárgyalások a répa áráról és az 1936-os termelési felületről. A répaárakat változatlanoknak akarják meg­hagyni, de a répával bevetett felületet növelni szeretnék. A cukoripar arra az álláspontra he­lyezkedik, hogy előzőleg megvárja a cukorkar- tell meghosszabbítását. A kartellszerződés szep­temberben jár le és tiz évre akarják meghosz- szaibbitarü. A Gabonatársaság most már belátja, hogy számításaiban tévedett és kibontakozást keres. A tervbevett kompenzációs üzlet még nem nyer­te meg teljesen a tetszését. A népjóléti miniszté­rium — mint jelentettük már — azt az ajánlatot tette, hogy munkanélkülieknek és szükségmun­kásoknak olcsó áron adja a Gabonatársaság a gabonát. Ez az akció azt jelentené, hogy a Ga­bonatársaság a minisztériumtól az őrlött gabona vagonjáért körülbelül 6000 korona többletet kapna. Mivel az illetékes körök véleménye sze­rint még nem lehet szó a gabonamonopólium föl­számolásáról, a politikai pártok és a miniszté­riumok meg fognak egymás között egyezni. Mindenesetre a Gabonatársaság már ott tart, hogy nem számol többé azzal, hogy további 15—20 évig fönn fog állani, jnint ahogy ez tervbe volt véve, de biztosra ve­szik, hogy még néhány évig működni fog. (Nehézségek a fagazdaságban.) A csehszlo­vák központi fatanács tegnapi ülése azokkal a javaslatokkal foglalkozott, amelyeket átad a kormánynak. A javaslatok körüli vita még nem ért véget, de számolnak azzal, hogy a jelenleg érvényben lévő határozmányokat 1—2 évi idő­tartamra meghosszabbítják és hogy a faikivitelt nem fogják korlátozni. A faitanács főgondját a fakivitel állandó csökkenése képezi. 1935-ben 1.17 millió tonna gömb- és papirfát és 0.16 mil­lió tonna vágottfát exportáltak. A vágottfának Németországba és Magyarországra történő ex­portja állandóan letöredezik és arról szó sem lehet, hogy ezen valamiképpen segíteni lehetne. Németország főképpen gömbfát vásárol, de en­nek kivitele is stagnál. A többi fajta exportja szintén visszafejlődött. Ezen csak a kormány tudna segíteni és pedig főként a kivitel forsziro­zásával. (Német—csehszlovák szénprovizórium.) A jelenleg fönnálló csehszlovák—német szénszer­ződés továbbra is érvényben marad, mert újabb tárgyalások határidejét még nem sikerült kitűz­ni. A provizóriumot márciusig hosszabbították meg, de a jövő hónap elején a két ország dele­gációi össze fognak ülni, hogy hosszabb időre szóló végleges szerződést kössenek. itívfvvfwvffwff'nwfiiiiiuviii Fejezzük be a beregszászi Magyar Internátus építését! Az adományok aDuna-bank beregszászi elmére küldendfik! y viliim irmvwvmiiiimiiiij (A prágai devizapiacon) Amszterdam 0.50, Brüsszel 0.125, Newyoxk 0.075 koronával ja­vult, Berlin 0.75, Helsdngfors 0.05, Kopemhága és Oslo 0.50 és London 0.10 koronával gyen­gült. (Angol—magyar gazdasági tárgyalások kez­dődnek Londonban.) Londoniból jelentik: Most nyílt meg a londoni árumintavásár, amelyre ötvenhárom magyar szakemberből álló küldöttség utazott Budapestről az angol fővárosiba. Dán Leó, a magyar küldöttség vezetője érintkezésbe lépett az angol keres- kedeLmi minisztérium külkereskedelmi osztá­lyának vezetőjével és ecsetelte előtte az an­gol ipar elhelyezkedési lehetőségeit Magyar- országom. Rámutatott arra, hogy amennyiben őstermékekkél fizethetne Magyarország, úgy angol iparcikkek számára rendkívül előnyös és kedvező piacot lehetne találni Magyar- országon. A hírek szerint az angol keres­kedelmi minisztériumban rövidesen tárgya­lások is indulnak az angol—magyar árufor­galom kiépítésének kérdéséről. (Negyvenezer darab hasított sertést vásárol Belgium Magyarországon.) Budapesti szer­kesztőségünk jelenti telefonon: Belgium 40.000 hasított sertés fölvásárlása iránt érdek­lődik Magyarországon. A tárgyalások már meg is indultak és 10.000 darab hasított ser­tés átvétele már meg is történt. (Olcsóbb lesz az autóbiztosítás.) A csehszlo­vákiai biztosítótársaságok szövetsége a napok­ban a belügyminisztériumban statisztikai kimu­tatást nyújtott át az utolsó három év autóbizto- sitásának állományáról. A legközelebbi napok­ban az érdekelt szakmák és a biztosítótársasá­gok képviselői közös tanácskozást fognak foly­tatni az autóbiztosítás tételeinek leszállításáról, (A nemzetközi tej- és tejtermékpiac helyzete.) A® ősz folyamán a kedvezőtlen legeltetési le­hetőségeik miatt korán igénybe kellett venni a téli tafcairmánykéezlietoke t. Ezért a világ tej­termelése észrevehetően csökkent. A piac nyu­galma ée szilárdsága, amely már a muilt óv har­madik negyedében is megnyilvánult, tovább tartott és a tej, eajt és vaj árirányzata megszi­lárdult. A vaj- és eajtikészletek csekélyek. A tej- és tejtermékpiac hangulata bizakodó és to­vábbá javulásra számítanák. (Az eperjesi Grémium közgyűlése.) Tudósítónk jelenti: Az eperjesi kereskedők Grémiuma vasár­nap délelőtt tartotta meg saját helyiségében ren- des évi közgyűlését. A közgyűlésen képviseltette magát a kassai kereskedelmi iparkamara dr. Klinda kamarai titkárral, a járási hivatal pedig Szabó István főkomisszáriussal. Spányi Artúr elnök megnyitója után Schein titkár tartotta meg beszámolóját. Eszerint az elmúlt esztendő sem hozott semmi gazdasági javulást. Majd sor került a választmányt kiegészítő választásra, amely a következő eredménnyel zárult: Rendes tagok let­tek Weinberger Samu, Lefkovits Artúr, Klein Emil, Treitl Zsigmomd, Fried Éliás, Herz Hermán, Schvarz Albert, Jordán Sándor, Rosenberg Mór, Krauthiwirth Izráel, Kórach József. * 100 Mit kapunk a valutákért ? Prága, február 1& Kő 100 pengőért 469.50 100 schillingért ...... 471.50 100 zlotyért ....... 458.— 100 lejért ........ 13.50 100 márkáért ...................... , 728.— 10 0 ezüstmárkáért................... 770.— 100 dinárért ....... 53.15 100 svájci frankért ..... 788.50 100 francia frankért.................. 160.45 10 0 Belgáért ............................ 406 — 100 Uráért ........ 156.90 100 holland forintért .... 1633.— 1 amerikai dollárért .... 23.90 1 angol fontért ...... 119.375 Mit fizetünk a valutákért? Prága, február 18. Ke 100 pengőért 472.50 100 schillingért ...... 474.50 100 zlotyért ...................... . 461.— 100 lejért ............................... 14.15 10 0 márkáért...................... • 732.— 100 ezüstmárkáért ..... 780.— 100 dinárért ....... 53.55 100 svájci frankért................. 791.50 10 0 francia frankért ..... 161.05 100 Belgáért ....... 408.— 100 líráért ................................ 158.10 100 holland forintért .... 1639.— 1 amerikai dollárért .... 24.10 1 angol fontért 120.375

Next

/
Thumbnails
Contents