Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)
1936-02-19 / 41. (3890.) szám
í 9 m\Á ^ ___ , ^ Ju _1w__ __ _ Elő fizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ki., külföldre: évente 450, ^4 Szlove/lSzkÓÍ és TUSZÍ7lSzkÓÍ magyarság ulice 12, II. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • . ö Prága II., Panská ulice 12, III. emelet R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. pOlltlKQl TlQ.piLQ.pj CL • • TELEFON: 303-11. • « ■gy«> szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki. SŰRGŐMYC1M: HÍRLAP, PRflHfl. A Góbi-sivatagtól a Dunamedencéig A választások alán Menekülnek a spanyol jobboldal vezérei Azana alakit kormányt - Baloldali átépítés az országban - Helyreáll a nyugalom népfront 274 mandátumot kap s fölényes ábszo-1 lut többséggel vonul be a parlamentbe. A mi- | niszterdnök és a minisztertanács már tegnap' kénytelen volt több engedményt tenni a balpártoknak, igy többek között elrendelte a madridi népház ujramegnyitását, számos politikai fogoly szabadlábrahelyezését, közöttük Companyst, a katalán forradalom volt vezetőjét, továbbá megengedte, hogy a politikai emigránsok visszatérjenek az országba. Portela Vailadares miniszterelnök, a köztársasági elnök kívánsága elGömbös: Az abesszin konfliktus elintézése előtt nem aktuális a középeurópai kérdések megvitatása Majd külpolitikai kérdésekre tért át a miniszterelnök és kijelentette, hogy a legutóbbi pártértekezleten tett megállapítását, amely szerint az abesszin konfliktus befejezése előtt a középeurópai kérdések megvitatása nem aktuális, az események igazolták. Gömbös miniszterelnök beszéde után a párt elnöke, Ivády Béla emelkedett szólásra és bejelentette, hogy a párt nagyobb csoportjának kívánságára kérni fogja a sajtóreform előkészítését. Ivády javaslatára a nemzeti egység pártja a sajtóreform sürgőssége mellett foglalt állást lenére holnap bejelenti lemondását. A lapok biztosra veszik, hogy helyébe Azanát nevezik ki miniszterelnöknek, A baloldali front kormánya a jobboldal véleménye szerint csak jelentéktelen többséggel fog rendelkezni a kamarában és a népfront győzelmi hírei túlzóak. A legnagyobb vereség Lerroux radikális pártját érte. A vidékről érkezett eredményekből kitűnik, hogy Qviedoban, az 1935 októberi véres műn- kásfelkelés színhelyén a baloldal döntő győzelmet aratott és 13 mandátumot kapott, hetet a szocialisták, egyet a kommunisták, egyet a függetlenek és négyet a köztársasági pártok. Illetékes körök megcáfolják azt a tegnap elterjedt hirt, hogy Zamora családja a nemzed palotába menekült, mert félt a kilengésektől* Azana, a népfront vezére ma a következő nyilatkozatot tette: —• Ellenségeim ne féljenek. Nem ismerem a bosszút. Hajlandó vagyok a baloldali kormányt megalakítani és ha felszólítanak, néhány óra alatt összeállitom a kabinetet s a hatalom átvétele gyorsan megtörténik. Saragossában az ostromállapotot néhány órával kihirdetése után már visszavonták, mert a lakosság békéjét semmi nem zavarta meg. A mandátumok megoszlása Madrid, február 18. A kedd déli becslés szerint a spanyol választásoknál a jobboldali blokk 168, a centrum 41 és a népfront 221 mandátumot kapott. 42 mandátum sorsa egyelőre bizonytalan. A párisi lapok madridi jelentése szerint a baloldal győzelme egyedül annak köszönhető, hogy az anarchisták és a szakszervezetek tagjai, akik állandóan tartózkodtak a szavazástól, most nagy tömegekben a népfront jelöltjeire szavaztak. (*) Talán nem perzseli bőrünket a mongol határ mentén felcsapó tűz, de azért európai, sőt magyar szemmel nézve sem egészen közömbös, hogy Oroszország teljes akcióképességét ki tudja-e fejteni minden olyan európai kérdésben, amelyhez érdekei fűződnek, vagy pedig erőinek javarészét a távolkeleti határok mentén kénytelen felvonultatni? Nem közömbös tehát, hogy vak- 'lármáról van-e szó, vagy pedig valóban készül a világ négy legnagyobb hatalmának (összecsapása a Góbi-sivatag kaolinmezőin? Oroszország az európai szláv népek nagy protektoraként lép fel, ha nem is a régi nagyszláv nemzeti programmal, de mégis csak némi faji és ideológiai agresszivitással minden más tendenciával vagy adottsággal szemben. A Dunamedencében mindig volt szláv kérdés s a Dunamedence sorsát alakító nagyhatalmi erők között mindig döntő szó jutott Moszkvának. Semmi kétség, hogy ha a bolsevizmus hosszú ideig immunizálta is Középeurópát ettől a befolyástól, a szovjet úgynevezett polgárosodása, bekapcsolódása az európai politikai, gazdasági és kulturális áramlatokba, feléleszti a beavatkozás szellemét, felébreszti a hamu alá fojtott nagyorosz vagy nagyszláv tendenciákat, amelyek uj átköltésben, de a régi agresz- szióval jelentkeznek a Dunamedencében. A mai Oroszország ideológiai szempontból sokkal inkább Bakunin országa, mint Marxé, ha mindjárt hivatalosan Marx és nem Bakunin szelleme uralkodik is Oroszországban. Annak, hogy Litvinov Oroszországa más vonatkozásokban visszatért arra a külpolitikai vonalra, amelyben Izvolszki Oroszországa haladt, természetesen nem maradhatnak el következményei középeurópai vonatkozásokban sem. Ha semmiféle világnézeti alapról meg nem fellebbezhető, döntő erejű törvényszerűség nyilatkozott meg abban, hogy a szovjetnek vissza kellett békülni a cári Oroszország szövetségeseihez, hogy Sztálin kénytelen volt -— ha elvben talán nem is, de gyakorlatban annál teljesebben — revideálni véleményét a népszövetségről, ha a vörös hadsereg tábornokai tizenöt esztendővel a varsói csata után Weygand utódánál előszobáznak, úgy nem lehet vitás, hogy ezek a megfellebbezhetetlen erejű törvényszerűségek a dunai kérdések intézésénél is éreztetik hatásukat. Még ha elvi okokból egy másik, úgynevezett világforradalmi fogalmazás a szovjet urainak jobban is izlenék, az orosz kormány kénytelen lesz igazi törekvéseit a régi nagyszláv csomagolásba burkolni. A reálpolitika visszaüt s ha igaza volt Nagy Frigyesnek, mikor kérkedve vetette oda Voltairenek beszélgetés közben, hogy olyan történelmi tényt szeretne ő látni, melyhez a hivatalos jogi és bölcseleti indokolást félóra alatt akadémiai hitelesítéssel meg nem találja, az is igaz, hogy nincs olyan történelmi tény, mely bizonyos fajta világnézeti köntös után ne kívánkoznék s meg tudna állni csupaszon. A történelem talán hazug, de mégis következetesen összefüggő láncolata tények és elvek valamilyen homályos, eddig még ki nem fürkészett rendszerének; az összefüggés lényegén nem, csak mivoltán változtat, hogy néha cáfolat, néha meg beteljesedés révén találkozik össze történelmi valóság a teóriával. Nemcsak az orosz, a francia forradalom is Páris, február 18 Gibraltárból érkezett jelentés szerint a spanyol választások után többszáz jobboldali személyiség érkezett angol területre Sevillából, Malagából, Xeresből és Cadisból. A menekültek azon a véleményen vannak, hogy Spanyolországban a közeljövőben nyugtalanságok várhatók. Közöttük van Faquero, Lerroux kabinetjének volt belügyminisztere is. A gibral- tári szállókban minden szoba elkelt, de állandóan újabb telefonrendelések érkeznek. A madridi baloldal azt hangoztatja, hogy a Budapest, február 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A nemzeti egység pártja tegnap értekezletet tartott, amelyen megjelent Gömbös Gyula miniszterelnök is és nagyobb beszédet mondott. Beszédében a miniszterelnök rámutatott arra, hogy azok a törekvések, amelyek álhirek rendszeres és állandó lanszirozásával ellentéteket akartak szítani a nemzeti egység pártjában, tökéletes kudarcot vallottak. A miniszter- elnök a nemzeti egység pártjában látja azt a belső egységet, amelyre a jövőben is támaszkodni fog a magyar törvényhozás munkája. garmadával vetette felszínre a nagy történelmi ellentmondásokat elvek és tények között <— és sokkal több példát tudunk arra, hogy a forradalom energiáit az elvek ellenére használták fel, mint az ellenkezőjére. Oroszország esetében sem kell tehát csodálkozni azon, hogy a szovjet a hivatalos forradalmi világkép helyett egy egészen más, megtagadott, sőt kiátkozott világkép kialakításán, sőt továbbformálásán buzgól- kodik — egyszerűen azért, mert világpolitikai elhelyezkedettségénél fogva nem is tudna egyebet csinálni. Azzal, hogy a cári rendszertől szovjetrendszer lett, Oroszország világpolitikai helyzete csak átmenetileg változott meg, de mint a tények mutatják, nemcsak Moszkva, London és Páris is kénytelen volt felismerni, hogy ennek a helyzetnek vannak determinánsai, amelyek túl minden világnézeten változatlan irányban változatlan erővel hatnak. Az orosz^-japán probléma is része a volt cári rendszer gondjainak s a szovjet mit tehet egyebet, minthogy vállalja s igyekszik szembefordulni a japán törekvésekkel. Nem azért, mert Japánból úgynevezett imperialista és nagykapitalista hóditó energiák robbannak be az ázsiai világba, hanem egyszerűen azért, mert az orosz nagyhatalmi érdekek szempontjából tűrhetetlen a japán terjeszkedés* Kicsit kell csak visszalagozni a történelemben, mindössze harminc esztendőt s látni fogjuk, milyen konzekvenciákkal járt a dunai világban a japán—orosz mérkőzés? Amivel nem akarjuk azt mondani, hogy a szovjetrendszer sem állná meg jobban a helyét, mint a cári! Elvégre meglepetések soha nincsenek kizárva; a japán— orosz háború idején Fisher admirális térképen megjelölte azt a helyet, ahol minden „reális számítás" szerint az orosz hajóhadnak el kell süllyesztenie a japán hajóhadat s valóban pontosan azon a helyen döntő vereséget is szenvedett, de nem a japán, hanem az orosz haderő. Francia és angol, sőt német jóslatokat most is lehet olvasni, dehát ki tudja, melyik jóslat sül el visszafelé? Annyi bizonyos, hogy úgy az oroszoknak, mint a japánoknak több veszíteni, mint nyernivalójuk van egy ilyen távolkeleti küzdelemben. A japánok részéről csak a meglehetősen titokzatos Kwantung- hadsereg akcióképes, s ennek is túlságosan nagy területen kell rendet tartania,' ha pedig az oroszokkal komolyan le akar számolni, olyan messze kerül az anyaországtól, de még mandzsuriai és északkinai bázisaitól is, hogy aligha számolhat tartós sikerekkel. Az oroszok pedig olyan presztízs- vereséget szenvedhetnek, ami Litvinov egész diplomáciai épületét halomra döntheti.. A kockázat tehát, majdnem nullaértékü hadicélokat tekintve, mindkét részről nagy. Anglia és Amerika nyerhetne valamit, ha a két nagy ázsiai konkurrens néhány esztendőre félholtra pofozná egymást. Erre pedig aligha vállalkoznak a japánok és az oroszok. Mindezt számbavéve sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a legújabb japán—orosz konfliktus mögött diplomáciai manőver húzódik meg, amelynek az a célja, hogy elvegye Páris kedvét az orosz katonai szövetségtől. A francia jobboldal ugyanis azzal érvelt eddig, hogy egy orosz—francia katonai szövetségnek keleti paktum nélkül nincs reális értéke Franciaország számára, ellenben, tekintve Oroszország számos súlyos gondját, igen kényes helyzetbe sodorhatja Franciaországot. Magyarán mondva: erre a szövetségre a franciák csak ráfizethetnek. Ezt az érvelést most, amikor az utolsó simítások készülnek Litvinov és Herriot nagy müvén, a távolkeleti események hatásosan alátámasztják. Távolabbi kérdés, hogy vájjon lesz-e foganatjuk Pá- risban s ha lesz, milyen uj helyzettel kell számolni Középeurópában? Mindenesetre hiba lenne megfeledkezni arról, hogy Franciaország tekintettel a német befolyás veszélyére, aligha fog egykönnyen lemondani arról, hogy távoli okok és erők kikapcsolják az orosz befolyást Középeurópából.