Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-09 / 6. (3855.) szám
4 1936 január 9, csütSrtSk. Titkok és rémségek a tenger fenekén Felszínre emelkedik a „Francé", az elsüllyedt csatahajó Dolgozik a búvár-parancsnok ■ A „Viribus Unitis" emlékei Quiberon, január 7. Bomba robbant nemrég itt, a bre tagúéi tengerparton. De ilyen hatása még aligha volt bomba- robbanásnak. Képzeljék, a kis város polgármestere elégedetten simogatta márkiszakállát. Pedig a bomba komoly bomba vo.lt és nagy pusztítást vitt végbe a francia haditengerészet „Francé44 nevű 24.000 tonnás csatahajóján. Mégis elégedett mindenki, a hangulat ünnepélyes, s boldogan várják — mikor robban a többi bomba. A „Francé14 nevű csatahajó ugyanis tizenöt esztendő óta a tenger mélyén fekszik s a bombarobbanás azt jelenti: valóra válik egy régi terv, kiemelik az elsüllyedt hadióriást. Búvárok, tengerészek, munkások serege rajzik a tengeren, munkához jut miniden épkézláb férfi — ezért a nagy öröm. A gyilkos zátony Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1921 szeptember 24-én éjszaka süllyedt el a „Francé44 a quiberoni öböl bejáratánál, alig három kilométerre a parttól. Kora reggel teljes hadikészültségben, 1400 emberrel a fedélzetén gyakorlatozni indult két testvérhajóval, a „Paris4 és a „Jean Colbert44 csatahajóval, ütközetet játszottak az óceánon, este azután, hazatérőben, a „Francé44 zátonyra futott. M. Guy, a kapitány, siiketitő csattanást hallott, a következő pillanatban elaludtak a lámpák, sötétség borult mindenre és már dübörögve, törve-zuzva, ömlött a viz a gépházban. A „Francé44 léket, kapott. Percek múlva féloldalt dőlt, a mar- conista kétségbeesve kopogtatta az S. O. S.-jelet, kitört a pánik. Nem egészen két óra alatt elsüllyedt a „France“, fenekével felfelé fordulva bukott alá a mélybe de akkor már a testvérhajók fedélzetén volt egész legénysége 6 másnap vígasztalban írták a francia lapok: mindenki megmenekült. Zárkafogság mint halálos itétel Most, tizenöt év múltán, felfedhetjük a „Francé44 tragédiájának eddig ismeretlen drámai epizódját — nem menekült meg mindenki. A gyakorlatozás alatt a csatahajó bárom matróza kisebb fegyelmi vétséget követett el, a kapitány zárkafogsággal büntette őket... és a pánik perceiben megfeledkeztek róluk. Három francia tengerész együtt süllyedt el a „France“-szal, néhányórás fogságukat halálos Ítéletté változtatta át a kegyetlen sors. A vizsgálat később megállapította, hogy a zátonyról mem tudott a tengeri térkép, a három tengerész esetéről senki nem beszélt, lassan feledni kezdték az óceáni tragédiát. Ám a ,France“ 1926-ban élet jelt adott magáról, Ismeretlen erő, vagy a tenger hullámzása talán, fellökte a mélységből és napokig kísértett az öböl bejáratánál, mint valami rettentő tengeri szörny. Azután alábukott megint (huillárrusirjába. Jelentkezik s megveszi a kaiét Serra, a „buvárparcmcsnoh" Tavaly egy olasz ur jelentkezett a tengerészeti minisztérium párisi palotájában. Bemutatkozott Mario Serra buvárparancsnok, a „Neptuue44 társaság technikai igazgatója. Minden teketória nélküli a tárgyra tért. — Társaságom nevében megvenném az elsüllyedt „Francé44 hajót. Mi az ára? A minisztérium urai mosolyogtak. Megőrült ez a kis olasz. Signore Serra azonban nem tágított, ö igenis hajlandó megvenni az elsüllyedt csatahajót. Le akarták rázni, azt mondták, a „Francé44 ára egymillió frank. Most már Signore Serra mosolygott. És másnap lefizette az egymillió frankot. — Nem rossz üzlet... — magyarázza a kis parancsnok a buvárhajő tiszti kajütjében. Nyolcmilliót érazelsü lyedthajó A hajó puhán siklik a , Francé44 bójával megjelölt sírja felé, Signore Serra papírokat szed elő, számításokat mutat és kérdésemre, mennyit ér hát a tenger fenekén fekvő hadihajó, örök mosollyal a száján feleli: — Körülbelül nyocmillió frankot. Már el is adtuk ennyiért, mint nyersanyagot. Számításom szerint tízezer tonna vasat, ötezerötszáz tonna acélt és ezerháromszáz tonna vegyes ércet tudunk kitermelni a hajóbóL Természetesen, előbb kiemeljük. Megmagyarázza, hogyan történik ez. Saját találmányu bombái vannak, ő maga száll le velük a tenger mélyébe és elhelyezi a hajó különböző pontjain. Egy bombát már felrobbantott, a többivel vár még, nagyon kell vigyázni a „Francé44 — lőpőrtornyára. Kis hiba a számításban, felrobban a nyolcmillió. Amikor a bombákkal négy-öt darabra szakították a hajótestet, daruval kiemelik, szétszedik és elszállítják a megrendelőknek, kinek a vasat, kinek az acélt, a francia kincstárnak például az ágyukat. Huszonnégy nagyka- liberü hajóágyu van a „France“-on, darabját 15—20 0*00 frankért veszi át a tengerészeti minisztérium. — Csak néhány példát említek, — mondja Signore Serra. — A „Francé44 vasmacskája és horgonylánca, mint nyersanyag, egymaga megér 250—300.000 frankot... Értékesíteni tudjuk a „Francé44 szénTakományát is. Kalóriaértéke bizonyára csökkent a vízben, de a vontatóhajók fűtésére alkalmas lesz. Hivatalos kimutatás szerint 2100 tonna szén van a hajón. Többszázezer frankra becsüljük a puskákat, szuronyokat, a tisztikar ezüstszervizét... Nem, nem rossz üzlet, amint látja... Közeledünk a bójához. Signore Serra bemutatja a „Neptune44 vezérkarát, Gaston Libert volt minisztert, Eugen Logmante és R. H. van Hemel■ Cicerone — „ex divina macii Irta: Zele'aky Sebestyén Bécs, 1935 december végén. „A Minderwertigkeitskomplexum (alacsonyabb- rendüségi érzés) okai a nőknél.44 Erről tartott a minap ezabadelőadást N. professzor. Egy figyelemremélté okot mindenesetre kifelejtett a professzor: azt, hogy milyen keserves alacsonyabb- rendüségi érzést okoz társaságbeli fiatal hölgynél az a tudat, ha 1935 december legvégén saját szekrényében kizárólag két szalmakalap, a bécsi kirakatokban pedig kizárólag szőrme- és filctokocs- kák és kalapok vannak . . . Komor tépelödésemből a telefon csengetése rezzented fel. Herr Ewald volt, a „Schenker44 utazási irodában alkalmazott ismerősöm. — Az angolul tudó vezetők a „vicék vicéiével egyetemben foglalva vannak ma Van-e kedve beugrani vezetőnek egy amerikai házaspár mellé? Nekem volt. Ugrottam. Nyúl fürgébben nem ugorhatott volna, ha sörét süvít füle mellett, öt perc múlva , Schenker‘:-nél voltam és megismerkedtem Mr. és Mrs, Craigh-el, két kicsit zsémbes, nagyon pénzes és alapjában véve jóindulatú U.S.A.-honpolgárral. Mindketten igen kerekdedek voltak, úgyszólván gurultak. De a sch 111 ingleik is szemmel!áthatóan könnyen gurultak, mert a Herr Ewald által proponált vezetői tiszteletdijat — tizenöt schillinget — szívderítő barátságos mosoly- Ival vették tudomásul. Egyébként reggel tíztől este tizig óhajtották igénybevenni ciceronei szolgálataimat é/8 ezalatt a tiz óra alatt mindössze „lehetőleg minden nevezeteset44 akartak megszemlélni. Én tehát vezettem őket az angol Bécs- ka'auz, a taxisofőr és itt-ott kissé hézagos tudásom segítségével. Lámpalázam csak az első negyedórában volt. Elmúlt, amint rájöttem, hogy ártatlan, hivő lelkekkel van dolgom. Mert Mr. és Mrs. Craigh valóban nem tartozott a gyanakvók csúnya emberfajához; maradéktalanul hitt egy kér- gesszivü — fejében filctok-vásárlást és két amerikai honpolgár megfelelő kifosztását forgató — kalandornőnek. Mindent elhittek. Azt is, hogy a Votiv-templomot Erzsébet, császárné és királyné ellen intézett, de szerencsésen meghiúsult merénylet emlékére emelték. Alighogy kimondtam, máris rájöttem, hogy bakot lőttem, hiszen annakidején a császárt óhajtotta valaki eltenni láb alól. Visszakozni azonban már nem-igen lehetett. Nem mertem mindjárt a, kezdet kezdetén megingatni a Craigb-házaspárnuk vezetői erényeimbe védett hitét és — bűntudattal hallgattam. A szégyenteljes történeJemhamisitáB után tasean, megállókkal, kö- % rültaxiztirk a „Ring“-et és én — be-bepislautva a Bécs-kalauzba — jól megtömtem a Craigh-házas- pár fejét évezámokkal, híres építészek és egyéb nagy emberek neveivel (Mr. Craigh kicsit szenvedő, de mindenesetre olyan ember arcával dőlt hátra a taxiban, mint aki „kap is valamit a pénzéért44.) Ezután következett Sohönbrunn s utána a nap fénypontja: ebéd a Kárntnerring „Hotel Bristol ‘-jában. (A menüt csupa tapintatból nem részletezem.) Ebéd után aztán belevetettük magunkat a belváros üzlettömkelegébe. És együtt vonszoltuk Mr. Craigh-el őnagyságáját egyik kirakattól a másikig. A mider- és cukrászda-kirakatok mindenesetre különösebb erőkifejtést igényeltek. — De ugyan, mit érnek ezek a gumi-pókhálók? — sóhajtotta Mrs. Craigh. — Hej, mikor még halcsontokat hordtunk, — illetve hordott a mama — javította ki magát sietve Mrs. Craigh, aki nem riadt vissza mintegy 20 évvel való fiatalositási kísérlettől. (A nők, úgy látszik, mindemre képesek . . .) — Vájjon azért mégis vegyek egy ilyen vacakot? — fordult felém Mrs. Craigh, miután kicsit kétkedve végigpillantott hullámzó bájain. (Már amennyire ez fizikailag lehetséges volt.) Követtem tekintetét s azután saját jobb meggyőződésem ellenére, csupán az osztrák füzőipar fellendítése érdekében biztatólag válaszoltam. — Darling, — vágott közbe Mr. Craigh elboruló arccal, — azért lehetőleg olyat végy, hogy Lizzi- vel egy darabban tudjuk rólad lehúzná. Mert kár azért ezeket a drága, szép dolgokat szétvagdosni. (Mr. Craigh lelki szemei előtt alighanem ama félórák kellemetlen emlékei bukkantak fel, mikor bajtársias veritékcsöppeket izzadt a szobalánnyal, hogy nejét megszabadítsa egy-egy tutezoros gumi- páncéltól és mikor végül is — a csüggesztő eredménytelen küzdelem után — Nagy Sándor politikáját volt kénytelen követni és a gordiuei, illetve a miderkötő-osomót karddal, jobban mondva okéval vágta szét.) Mrs. Craigh végül is beszerzett egy úridért. Erről a direktrisz olyan csodadolgokat mesélt, melyek .a férj pesszimizmusát ugyan nem, de a feleség kétkedését teljesen eloszlatták, Annyira eloszlatták, hogy a derék hölgy úgy találta, hogy „erre fel44 feltétlen megkockáztathat egy-két bécsi cukorka-különlegességet, amiről én — megint csak jobb meggyőződésem ellenére — kellő lelkierő Diján, nem beszéltem le. (De csak az vessem rám követ, aki még nem evett tejszínnel és rummal kombinált bécsi „marron-gIacó‘4-t . . .) Miután védenceim még délelőtt kijelentették, hegy múzeumokkal és képtárakkal szemben mindketten idioszinkráziával viseltetnek, cukrászdázás után ismét kirak átnézés, majd kávéház következett. És a Craigh-bázaspár mind , gemütlich“-ebb- nek találta Bécset, illetve a Rlnget, illetve a Ring és a belváros éttermeit, kávéházait, kirakatait és cukrászdáit, ugyannyira, hogy kedvet kapott egy kis éjjeli életre is. Megkérdezték, hajlandó lennék-e — megfelelő ráadás fejében — éjfélig, esetleg éjfélutánig is a rendelkezésükre állni — Akár ki világos virradatig, — feleltem lelkesen. (Lelki szemeim előtt tudniillik a kiszemelt kalaphoz tartozó feketepettyes párisi modell- fátyolka csábos képe kezdett lebegni.) Végül is az Opera mellett döntöttek, mert Mrs. Craig-h úgy találta, hogy: — Ennyivel minden amerikai tartozik Bécs zenekultúrájának. (Vajh, hol olvasta, kitől hallotta ezt a mondatot?!..,) VisszakSsértem tehát Craigh-éket a szállodájukba és jeleztem, hogy másfél óra múlva estélyi- ruhásán jövök értük. Ekkor csapott le a bomba. Mrs. Craigh kijelentette, hogy neki természetesen valami fess, jól táncoló fiatal bécsi gavallérra is szüksége van. Elhültem. Mikor kicsit összeszedtem magam, siettem egy-két é ismerő megjegyzést tenni a bécsi parkettáncosokra.. Mrs. Craigh azonban feifortyant és tudtomra adta, hogy ő még eddig sose szorult gigolókra és Csikágóban mindig akadt fess, fiatal, jótársaságbeli gavallérja. (ügy látszik, a férfiak is mindenre képesek, legalább is Csikágóban . . .) Próbáltam hát megmagyarázni a csikágói delnőnek, hogy ez aztán igazán a vezetői hatáskör átlépését jelenti és csalétekül megjegyeztem, hogy kis szerencsével biztosan valami orosz exherceg- parkettáncosra akadunk. Szerencsétlen megjegyzés volt. — No more Russiam princes! (Több orosz herceg nem lesz.) — mordult fel vésztjóslóan az eddig oly szolid Mr. Craigh. Mrs. Craigh félig zavart, félig dühös pillantást vetett ránk azután szó nélkül hátat fordított és eltűnt a liftben. Éreztem, hogy ezalatt a kis jelenet alatt újdonsült vezetői rutinom eléggé lepergett rólam. És nyilván igen g7ámoltalan arcot vághattam, mert Mr. Craigh elnevette magát és biztatólag megjegyezte: —• No-uo, Miss S,, nincs semmi baj. Csak gondolkozzék egy kicsit. Biztosan talál valakit diák- ismerősei között, akinek nincs kifogása egy ingyen operai páholyjegy és finom kis szupé ellen. Aranyos, jó asszony különben a feleségem, hát miért sajnálnék pár dollárt — kis hiúsági bolon- dériájától. És ezzel & múzeumokkal és orosz arisztokratákkal szemben idegenkedő Mr. Craigh is a lift. felé vette útját. Fess legyen, fiatal, elegáns és nyelje le a „finom kis szupé44 mellé — Mrs. Craigh-et is? Lázasan kutattam a legkritikusabb anyagi viszonyok között sínylődő diákklubi kollégáim között. Igaz, 27-ike va/ty dehát . . . Mr*, Craigh! És ez nem ryek urakat. Tőlük tudom meg, hogy a szerény Signore Serra nevezetes személyiség. A „Viribus Unitis44 roncsait Serra emelte hi Többek között, 1922-ben, ő emelte ká a „Viribus Unitis‘4-t, az osztrák-magyar monarchia híres dreadnoughtját.' A „Viribus Unitis“«t a pólai kikötőben süllyesztették el az olaszok a világháborúban. Mario Serra másfélmillió líráért megvette az olasz államtól és három évig — termelte belőle a különféle nyersanyagokat. A szétszedett dreadnought roncsait jugoszláv kereskedők vásárolták meg. A buvárparancsnok bólogat. — Igen, uraim, igy volt. Felejthetetlen, szomorú élményem marad örökké. Milyen pusztulás tárult elém... Egy nap azzal telt el, hogy összeszedtük a hajóban talált emberi csontokat,.. Ládák teltek meg, uram ... Sapkájához emeli a kezét Annyi esztendő után tiszteleg a „Viribus Unitis44 hőseinek. És közben, megérkezünk, már itt a bója közvetlen előttünk, a buvárhajón komor csend, kemény férfiak merednek a vizre. Tizennyolc méterre alattunk a francia hajóhad büszkesége. És három matróz zárkafogságban. K. J. Hid épül a Boszporus fölött Isztambul, január 8. Egy amerikai mérnök kidolgozta annak az óriási hidnak a tervét, amely Konstantinápolyi összekötné Szku- tarival, azaz a Boszporus fölött összeköttetést létesítene Európa és Ázsia között. A hid 2840 méter hosszú, 350 méter magas és 21 méter széles lesz. A török kormánynak egy török cég mutatta be a tervet s a kormány elvben elfogadta azt, de külön bizottságra bízta a terv felülvizsgálatát és a fölépítéshez szükséges pénzösszegek előteremtését. A pécsvidéki bányászok bérmozgatma Pécs, január 8. A pécsvidéki bányamunkások a múlt héten tárgyalásokat kezdtek a bányatulajdonos Dunagőzhajózási Társaság igazgatóságával, hogy az 1932-ben végrehajtott nyolcszázalékos bércsökkentést töröljék. Minthogy a bányaigazgatóság nem mutatott hajlandóságot a kérés teljesítésére, a munkások sztrájkkal fenyegetőznek. csikágói, hanem bécsi ifjúság. Végül a homlokomra csaptam és három perc múlva régóta elhanyagolt arab tisztelőm duruzsló hangját hallgattam a telefonkagylóban. (Igen, éppen emiatt a duruzsló hang miatt hanyagoltam el igazhivő barátomat. De hátha Mrs. Craigh férfiban is szereti az édességet?!...) — Halló, Herr Abdul Hadi. Megtehetne nekem egy kis szívességet? — Hosszú hetek óta várok erre a boldogító alkalomra! ,.. — Arról van 6zó, eljönne-e velem és egy amerikai házaspárral ma este az Operába, utána esetleg a „Café de Paris“-ba? — Ekkora váratlan szerencse, szinte megijeszt Gnadiges Fraulein!... (Hát még, ha majd meglátod a táncosnődet, gondoltam és menten hozzákezdjem némi kis tapintatos előkészítő munkálathoz — mert Mrs. Graigh-et — még ha sokat hall is az ember a keleti fajok önuralmáról — nem lehet csak úgy, magyarázat nélkül „táncba vinni44. — Izé . . . Herr Hadi . . . maga- az amerikai hölgy gavallérja lenne! — Ó, szóval elefántpartnerséggel kínál?! . . . (Ez fájdalmasan hangzott.) — Üzletről vau szó, illetve arról, hogy hajlandó-e nekem kis szívességet tenni, — válaszoltam hűvösen. — Vezetője vagyok a házaspárnak és a hölgy a révemen szeretne fess, jólársaságboli táncospartnerre szert tenni. Magára gondoltam. (Az aljas, hízelgő szándékkal mondott megjegyzés hatott. A haug újra duruzsolt.) — Parancsoljon velem! — Még csak egyet: a hölgy már nem fiatal és — hm — több mint „vollschlank44. — 100 kilón innen, vagy túl? — Nem tudnám pontosa.n megmondani. Ugy-e visszalép? — Gnádiges Frftulein: „Ein Marni, ein Wort.;‘ Hol és hánykor találkozunk? —• Háromnegyed hétkor az Opera foyer-jébön, az 5-ös számú kasszánál. így is történt. A bemutatkozás kifogástalanul folyt le és fényesen bebizonyította, mennyire nem humbug az arabok önuralmáról szóló fáma. Azután lön áldozva Bécs zenekultúrájának. Utána pedig: „Café de Paris.44 Mrs. Craigh Herr Hadi-t „második Valentlno44, engem „minden vezetők gyöngye44 címmel tüntetett ki. A hajnali háromkor átnyújtott tisztelebdij pedig egyenes arányban állt e büszke címmel. Most pedig, amint lemostam ujjaimról a tinta- foltokat, kalap- ós fátyol vásárlásba kezdek. Annál is Inkább, mert ötkor randevúm vau ugyancsak a „Café de Parisában. Mert hajh, a próféta fiai is csak a jobb jövő, illetve tété -á - téte-es ötórai tea reményében tangóznak csikágói delnők kei. . r
