Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)

1936-01-01 / 1. (3850.) szám

1936 január 1> szerda. Urban kávéház Václavské náméstí £. 33 Tisztelt vendégeimnek minden jót kívánok az uj esztendőben B. URBAN B. u. é. k. Nemzetközi Dunavásár BRATISLAVA I Ozv. b'tiíilany Laszlone veszteség érte magyar társadalmát. Özv. Ghiliány Lászlóné szül. Heyszl Gizella, a 36 évvel ezelőtt elhunyt báró Ghiliány László özvegye december 29-én hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos fölvétele után életének 74. évében Eper­jesen elhunyt. Az általános tiszteletnek örven­dett és nemes gondolkozásáról és jószívűségéről ismert nagyasszonyban Ghiliány László, Kis Gusztávné szül. Ghiliány Mária, Pillér Gézáné szül. Ghiliány Vilma, Ghiliány József és Ghil­iány Gizella édesanyjukat, özv. Menesdorfer Károlyné szül. Heyszl Laura nővérét gyászol­ják. Az elhunytat ma délelőtt temették az álta­lános részvét impozáns megnyilvánulása mellett az eperjesi gyászházból s a kálváriái családi sir- kertben helyezték örök nyugalomra. Az előkelő családot úgy Szlovenszkóról, mint Magyaror­szágról elhalmozzák a részvétmegnyilatkozások. — UJ SZLOVÁK KERESZTÉNYSZOCIALISTA PARTSZERVEZET. Kassáról jelentik: Az orszá­gos kere6ztényszocialista párt örvendetesen erősö­dik a ezlovák-lakta vidékeken éa Sebessa'gó, Nyársardó után most Sárosremete községben ala­kult uj helyi szervezet. Haluska Béla nagymihá’yí körzeti titkár ismertette a szép számmal egybe- gylllt hallgatóság előtt a párt porgramját, majd egyhangú lelkesedéssel az alantiakban választották meg az uj helyi szervezet tisztikarát: elnök Macz- kó János, alelnök Saró Mihály, titkár ifj. Botuny György, jegyző Popovics Mihály, pénztáros Sulié* András, ellenőr Ceerlpka János. — HALÁLOS SZERENCSÉTLENSÉG ÉRTE SZMRECSÁNYI HUSZÁREZREDEST. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Hétfőre vir­radó éjszaka az uocán hirtelen összeesett Szmre- csányi Dárius nyugalmazott huszárezredes. Olyan érővel ütötte fejét a járda szélébe, hogy koponya- csonttörést szenvedett és röviddel a kórbázba- ezállitás után meghalt. A ezerencsétlenüljárt hu szár ezredes fivére volt Szmreesányi György országgyűlési képviselőnek, Pozsony utolsó ma­gyar főispánjának. — MEGGYILKOLT Nő HOLTTESTÉT FOG­TÁK KI A DUNÁBÓL. BeLgrádból jelien tik: Dárda község határában a Duna jugoszláv ol­dalán borzalmas kegyetlent éggel meggyilkolt hői hullát fogtak ki a vizbői. A nőt a vizsgálat szerint tizenhét kósszurássail ö'ték meg. A ha­tóság megállapítása szerint a nő előkelő társa­dalmi osztályhoz tartozhatott, amire ápolté ágá­ból és holmijainak finomságából következtet­nek. A holttesten csak alsó ruha volt, úgyhogy valószínűnek látsz:k, hogy a gyilkosságot ál­mában követték el s azután dobták a Dunába. Minthogy a bűntényt valószínűleg Magyaror­szágon követték el, a jugoszláv nyomozó ható­ságok értesítették a magyar rendőrséget és megküldték a jugoszláviai nyomozás adatait is. — POZSONYI ÉLETUNTAK. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma reggel félnyolc óra tájban a Lőrnickapu 12. számú házba hívták a mentőket, ahol Galbavy Lujza 18 esztendős óturai cselédleány életuntságból erős adag Veronáit vett be s elvesztette eszmé­letét. Súlyos állapotban került a kórházba. — Délben az V. szárazmalomnál akadt dolguk a mentőknek. Itt Sztacho Rezső, a Stubnya-féle vendéglő 19 éves szakácsa hatmilliméteres fló- berttel mellbelőtte magát. A mentők súlyos ál­lapotban szállították be a kórházba. Tettét állí­tólag szerelmi bánatában követte eh — HÉT LETARTÓZTATÁS A KASSA MEL­LETTI VÉRES VEREKEDÉS MIATT. Kassai szenkeeztősógitak jelenti telefonon: Vasárnap beszámoltunk arról a párharcról, amely a rend­őrök és néhány téhányi legény között folyt le a Gajda-fürdő közelében. Akkoir 12 legényt tar­tóztattak le és most közülök hetet, átadtak az ügyészségnek, a többinek pedig elrendelték szabadlábra!)egyezését, de a/ eljárás tovább fo­lyik ellenük. Az ügyészség hatóság ölteni erő­szak miatt folytatja ellenük az eljárást. tov«m-MagYarhirlai> 7 Szovjetorosz képeskönyv Aranysujtásos egy a mmzbwai utcán a „színeseikb és vidámabb élet‘ visszaérbezését A vörös egyenruhaszabók versenyeinek a barna egyenruhamiivé szék fantáziájával ■■ ■ Széles arany paszomántok és arany csillagok a szovjetegyenruhákon ■■ A régi cári egyenruha újjászületése ■■ ■■ Moszkva, december 31. A legutóbbi időben sokat Írtak a lapok azokról a változásokról, amelyek a szovjet-társadalomban bekövetkez­tek s azt bizonyítják, hogy Oroszország népe egyre feltűnőbb méretekben tér vissza az euró­pai szokásokhoz és — rossz szokásokhoz. Be­járta a világsajtót az a hír is, hogy a szovjet­hadsereget a régi porosz és cári hadsereg min­tájára átalakították, visszaállították a rangokat és kitüntetéseket s ma ugyanolyan szigorú hierarchia uralkodik a katonák között, mint hajdanában. Érdekesen világítanak rá az uj helyzetre a kü­lönböző színes és díszes egyenruháik, amelyek az elmúlt hetekben megjelentek a moszkvai uc- cán s amelyeket az egyszerű nép szájtátva bá­mul meg. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a szov­jethadseregben ismét van munkaegyenruha és diszegyenruha, mig eddig ilyesmi nem létezett A régi puritán ssovjet- egyenruka alanya A szovjethadsereg eddigi egyenruhái egyfor­mák és dísztelenek voltak s alkalmazkodtak a szovjet tizenöt év előtti puritán szelleméhez. Hosszú, földszinü kabát, fekete tüzércsizma. szürkészöld egyszerű ingzubbony és a hajdani jakobinus kalapra emlékeztető süveg jelle­mezték. Nemcsak a válJrojtokat, hanem minden más díszt és kitüntetést, a zsinórokat, a hajtókákat, a gombokat és a kivarrásokat száműzték az egyenruhákról és a tiszteket és a közkatonákat sokáig egyáltalán nem lehetett megkülönböz­tetni. Később lassan-lassan bevezették a tiszteket jelző megkülönböztetéseket, de a jeleket csak szégyenlősen és szinte elrejtetten helyezték el a gallérra felvarrt rombuszok alakjában. Most mindez megváltozott. A rangok uj be­osztása következtében uj egyenruhák támadtak és a szovjet hivatalos képeket adott ki, ame­lyek az egyes tiszti és altiszti uniformisokat áb­rázolják. Az aszkéta egyformaság helyébe színek, for­mák, arany és ezüst jön, hogy ezzel is alkal­mazkodjék Szovjetoroszország Sztálin uj jel­mondatához, amely a „színesebb és vigabb életről" szól. Szintin „frencs“-e% az mák divatja A régi egyforma kabát a legtöbb fegyver­nemben eltűnik. Ez az első lépés az uj divat fe­lé. Egyedül a lovasság tartja meg a hosszú ka­bátot, a többi fegyvernem rövidebb, kétsoros felöltőt kap, amely csaknem azonos lesz a régi cári tiszti kabáttal s fényes rézgombok ékesítik. Az uj tisztikar az angol sapkákra emlékeztető szövetcsákót kap, amelyet a fegyvernem sze­rint különböző színnel szegélyeznek. A . tiszteknél bevezették az úgynevezett ,,frencs" zubbonyt, a mellényszerü, szorosan testhezálló felső kabátot, amelyet Sztálin tett divatossá, s hónapok óta hordanak Oroszországban a „pa­rancsoló és elöljáró személyiségek". E mente lát­hatóan megkülönbözteti a legénységet a tisztek­től. Vannak nyitott és vannak csukott „frencs"- ek s a fiatal cüvattisztek hosszú, vasalt nadrágot vagy szépen álló térdnadrágot hordanak a tetszetős atillához, sőt a hadvezetőség megengedte a barna félcipők viselését is, hogy az oroszok hódolhassanak régi szenvedé- 1 lyüknek, mely abban áll, hogy úgy akarnak öl- I tözködni, „mint az angolok". Finom különbségek, kínosan betartott rangiokozatok A tisztek rangjait jelző különféle cirádák mu­tatják a legjobban, mily messze jutott Oroszor­szág az első bolsevista időszak forradalmi tra­dícióitól. Melyik öreg bolsevistának jutott volna eszébe, hogy idejét —1 napokat, heteket — a különböző csillagok, rombuszok, váilrojtok, fel­varrások és zsinórok tanulmányozásával töltse és könyvet Írjon a tiszti rangfokozatok megkü­lönböztetéséről? Ami hajdan ellenforradalmi tevékenység lett volna, ma a jó modorhoz tartozik és az orosz közönség lelkesen eleget tett Vcrosilov had­ügyi népbiztos meghívásának, amikor ankétot hirdetett az orosz tiszti jelzések célszerű ki­dolgozására, . majd pedig később valósággal I hosszú oktatásban részesítette a közönséget a katonai rangfokozatok megkülönböztetésére. Talán csak Hitler magánhaaseregében, az SA- ban és az SS-ben vigyáznak oly kínosan és any- nyi katonai szenvedélyességgel a hajszálfinom különbségekre, mint a mai orosz hadseregben. A poroszok és az oroszok katonai áetében évszázadok óta bizonyos párhuzamosság van, mint ahogy rendőri apparátusok titkai és a ka­tonai szabóik találmányai is mindig hasonlók voltak. A bolsevizmus és a nemzeti szocializmus bizonyos értelemben folytatja a régi porosz­orosz párhuzam katonai játékát, egyénileg sem­mi sem változott meg, a társadalom egyforma árnyalatokért hévül, csupán a jogcím lett más. Mint a Gestapo és a GPU között alig van kü­lönbség, a vörös és a barna egyenruhamüvé- szek fantáziája is hasonló. Az uj orosz marsalok pléldául skarlátvörös gal­lérokon két nagy arany csillagot viselnek, ka- bátujjuk hajtókáján ugyancsak arannyal himzett csillagokat, valamint széles aranysávot és nad­rágjukon a szabályos vörös posztóstráfot. Az elsőosztályu parancsnokok egy-egy arany­csillagot és négy rombuszt kapnak, a vörös posztóstráf elmarad, A másodosztályú pa­rancsnokok, akiket tábornokoknak kell szólí­tani, nem kapnak csillagot, csak négy rom­buszt és „középszéles aranysávot". Az ezre­deseknél a rombuszok derékszögű háromszö­gekké alakulnak át, a kabátujjukrói eltűnik az aranysáv s helyébe a keskeny arany zsinór kerül. Az alacsonyabbrangu tiszteknél a de­rékszögű háromszögek négyszögekké alakul­nak át, de a finom disztinkciók rendszere még mindig nem ért véget, mert a törzstiszteket a csillagok, rombuszok és szögek különböző el­helyezése különbözteti meg a csapattisztektől, a vezérkari tisztek is más jelzést kapnak, nem szólva az altisztekről vagy az egyes fegyver­nemek különbségeiről. A sarló és kalapács jelét a legtöbb esetben mű­vészien és különböző színben összekombinálják a vörös csillaggal, amit minden katona visel. A tengerészek és a repülők persze egész más egyenruhát kapnak. Visszatérnek a régi kis szenvedélyek Hetekig tartott, amíg az uj jelzéseket az egész ország érdeklődése mellett megteremtették. Az Izvesztija hasábos cikkekben számolt be az ár­nyalatokról és fokokról s a finom különbségek e bámulatraméltó felsorolására Lenin valószínű­leg megfordult sírjában. A szovjetéletben uj „the- matika ‘ támadt, amely lényegesen különbözik „dicső múltúnk thematikájától“, azaz a forradal­mi korszak érdekeitől. Szovjetoroszországban ismét minden euró­pai formákat ölt, a katonák felőlük a régi aranysujtásos egyenruhákat, a mozikból szám­űzték a poliükai propagandát és visszatükröz­hetik a kispolgár életét és a teljhatalmú diktá­tor is megkísérli, hogy az ártatlan „aíyuska" szerepét játsza, mint hajdan a cár. Egy szép napon Szovjetoroszország kénytelen lesz an­nak tudatára ébredni, hogy éppen a felületes élvezetekben és a külsődleges kis szenvedé­lyek terén visszatért a legrosszabb európai szokásokhoz. A razziázó kassai rendőrök „munka“ közben elfogtak két betörőt a városi pinceborozóban Több mint ötvenezer koronát zsákmányoltak Kassa, december 31. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A mára váradé éjjel a ka eai rendőrség bűnügyi osztálya razziát tartott a város­ban. A Fő-uccán a régi városháza előtt zajt hallot­tak a városi borozó helyiségeiből, ezért a záré len- őrző társaság egyik arra járó őrével kinyitatták a kaput és bementek az udvarba. A borozó ajtaját nyitva találták ás amikor belép­tek a helyiségbe, látták, hogy betörés történt, mert a fiókok ás a pénztárszekrény fel voltak törve. Lementek a borozó alsó helyiségeibe is, ahol az éttermek vannak és ott is minden fiókot nyitva ta­láltak. Kutatni kezdtek a tettesek után és az egyik asztal alatt kuporgó alakot pillantottak meg. Elő­húzták é* Elek Ferenc munkanélküli pincért is­merték föl benne. A pincében, ahol a bor van el­raktározva, a hordók között sikerült társát, Tep’i Jaroszláv munkanélküli magánUsztvieelőt Is el­csípni. A betörők elmondták, hogy este a borozó­ban voltak és becsukatták magukat az ülemhe y e és amikor mindenki eltávozott, először a kimérés felső helyiségeit törték fel, ahol a kézipénztárban 50 korona készpénzt találtak. Ezután lementek a szuterénbe, ahol az összes fiókokat feltörték és a konyhába is be­törtek, ahol 10.000 koronát találtak. A házipénz­tárból szintén 10.000 koronát emeltek el és két betétkönyvet 30.000 korona értékben. Éppen akkor ütöttek rajtuk a detektívek, amikor távozni készültek. Fejszével és álkulcsokkal voltak felszerelve, úgyhogy könnyen nyitottak fel minden zárt. A detektívek közben előhívták a pince bérlő­jét és átadták neki a betörők zsebeiből hiánytalanul előkerült pénzt és betétkönyveket. A detektívek vallatására beismerték, hogy még egy harmadik társuk is van, aki azonban nem veit részt a betörésben, csupán a terv elkérésében. Tepll Jaros'áv, az egyik betörő régi uricsalád- ból származik, édesapja nyugdíjas őrnagy, aki Jelenleg Bárcán él. Teplit házassága miatt ki­tagadta, az apja és azóta tért a bűn útjára A betö­rőket átadtóik az ügyészségnek és a rendőrség megindította a nyomozást harmadik társuk kézre- keritésére Kassáról különvonat ment Budapestre a Szilveszter-estre Budapest, december 31. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefpnjelentése.) Kassáról és kör­nyékéről ma mintegy háromszáz utas érkezett, különvonat tál Budapestire, A különvonat utasai Budapest szilveszter-éjszakájából akarják ki­venni részűkéit. Az utazás pénzügyi lebonyolí­tását a Magyar Nemzeti Bank engedélyével a Magyar-Cseh Iparbank végéráé a tátrai fürdő­kompenzáció keretében. — VÉRES „CIGÁNYHÁBORU" VOLT LŐ­CSÉN. Lőcsei tudóstónk jelenti: Simonit* Jó- zseif lőcsei cigány 6zép szőkehaju cigányteámyt vett feleségül, de miivel néhányszor erősebb kézzel simogatta meg, a menyecske egy szép napon megszökött Boldi Ferenc leibei cigány- nyall. Rövid idő múlva, a cigány asszony vissza­tért hites urához, amilbe Boldi nem tudott bele­törődni, ezért néhány cimborájával átrándnlt Lőcsére, hogy visszacsábítsa a 6zőke asszonyt. Simonics neszét vette a dolognak cs nyolc ba­rátjával vetélytárea keresésére indult. A két csapat a külvárosban az állami postagarázs előtt találkozott, ahol parázs verekedést kezd­tek. Értesítették a csendőrséget, amely szétvá­lasztotta a két ellenséges csoportot, de addigra Boldi Ferenc, Simonics késs zárásától találva, eszméletlenül maradt a csatatéren. A verekedő cigányok ellen megindult a hivatalos eljárás.

Next

/
Thumbnails
Contents