Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-29 / 23. (3872.) szám
'M^CM-MaG^ARHÍRLAE* 1936 január 29, szerda. Magyar egység Irta: Farkas István A rimaszombati fiatalok mozgalmának egyik vezetője, a magyar tanítóság és tanárság telkes ''képviselője nyilatkozik az alábbiakban az egységes párt eszméjéről. A cikk az eddig párton kívül álló magyarok álláspontját tükrözi s kifejti, hogy azok, akik eddig távoltartották magukat a magyar pártoktól, az egységes párttal szívesen vállalnak közösséget. Mint érdekes véleményt — bár sok állítása eltér a mi felfogásunktól — egész terjedelmében közöljük a fontos hozzászólást. A két szó tizenkét betűje hivalkodva néz felém, amikor e sorok a szív melegével indulnak a kezem alól, A kék Duna medencéjében élő kisebbségi magyarság az idő várakozó érésében simulékony gyermek módján keresi azt a helyet, amelyet történelmi hivatásának sodrában a maga számára megtalálhatna. Mert a történelmi idők sodrában úgy búvik meg a félő szó, mint a valóban gyermek, akinek emberré érését uj világ szeme kiséri. Az uj világ küszöbén állva kicsit bátrabban, kicsit szabadabban tekintünk szét saját portánkon. Hiszen egy egész nemzedék nőtt fel már középeurópai szellemben, az uj nemzedék helyet kér és keres, követelő szavával, kenyér- és munka vággyal telve, átértékelte a kisvárosi ábrándok unalomig elcsépelt mottóit, faji öntudata és nemzetszeretete sokkal szilárdabb alapokra épült, semmint délibábos ruhába öltöztesse jövendő .jelhivatását. Ez a fiatalság kereste ki sürgető szavával portánk rendezését, az a „Bafa-cipős" fiatalság, amely hol az „ujarcu“ magyarsággal, hol a Sarlóval vívta meg fiatal éveinek küzdelmes küzdelmét, amelyik őrt állt a szellemiség minden vártáján, hogy kikeresse a legjobb, legmegfelelőbb lélektani pillanatokat, S ahogy szaporodott, nőtt a mi vérünkből való fiatalság, úgy nőttek gondjaival együtt a vágyai. Több tízezer alkotnivágyó, munkára készülő, tiszta gondolkodású, európai mértékkel is műveltnek nevezhető fiatal állt a jövő kilátástalan küszöbén. Erre a hangra, amelynek a régi Jerikó is kevés lett volna, fel kellett egyszer figyelnie a magyarság vezéreinek, és meg kellett érezniök, hogy velük egy fajtájú, legfeljebb ámyalatilag különböző mentalitású uj magyar fiatalság cselekedeteket vár és sürget. A bogárhátu falusi házak, amelyeket a költők olyan szépen meg énekeltek, fáradt kéményii, üres hajlékká váltak az idők forgatagában, amelyekben az estéli harangszó adóvégrehajtásokkal álmodó embereket talált. A vasárnapi beszélgetések édessége keserűvé vált, a szép magyar szó zengze- tessége kimondatlanul hullott vissza önmagába, a kisvárosok valamikor derült polgárságát agyonsuj tóttá a megérzett tehetetlenség. Valami csodálatos feszültség húzta szét a még egyformán gondolkodó embereket is, társadalmi és vallási csipkelődések foglalkoztatták a közép- osztályt, s hiányzott a meg nem talált szó, mely magyart magyarral összekössön. Ma már nem politikai cél, nem parlamenti vita, nem a szavazatok aránya és nem a személyek elsőbbsége az, mely a magyar egység gondolatához vezet. Egyszerűen: az idő parancsolt és az idővel szemben nem vehetjük már fel többé az egyoldalú harcot. A csehszlovákiai magyarság élete úgy függ az egység szalmaszálán, mint soha eddig. A nagy lélektani pillanat önmagától megérve elérkezett. S ha itt-ott még a régimódiságba kapaszkodó hangok puccsról és kulisszatitkokról beszélnek, a magyarság zöme csak történelmi hivatást lát abban a bátor hangban, amellyel a magyar egységet annak hívei hirdetik. Talán nem is a politikai pártok elnevezése vagy testvéri viszonya, esetleg az egyszer mégis csak megalakuló és akkor aztán rohamosan fejlődő magyar párt diktálja az iramot, hanem a hatodik érzék felébredésével megsejtett egyedüli életlehetőség parancsa. Ha ezt a rosszabb kifejezést használnám: korparancs volt az, ami a magyar észben és szívben itt történt. A korparancsot azonban követni kell, mert hiszen az egyséaes fellépés, egységes öntudat csak a magyar kisebbség javára szolgálhat. A ma tükrén keresztül nézve, nem látjuk magunkat sem az állam életében, sem saját fajtánk szükebb életében. Még csak regionális hatalmunk sincs, mert negációs politikánk a tizenhét év alatt néha elfelejtett többet törődni gazdasági és kulturális helyzetünkkel, mint ahogy kellett volna. A magyar tömeg lélektani értelmezésben lassan elmarad mellőlünk, hiszen nem látja, hogy finánc, csendőr, hivatalnok soraink bél kerülne ki. A magyar tanító utolsó föllob- banásával száll sikra nemzetfönntartó munkájáért, de nemsokára ez az utolsó mentsvár is felőrlődik. A magyar papok már érzik, hogy a szószék ereje kevés ahhoz, hogy a jövőbe es a szebb életbe vetett őszinte emberi hitet a szétszórt nyájban megtarthassák. Ez a befolyás nélkül magának élő magyarság nem állhatja meg helyét a jövő harcában. Csak az egység, kifelé és befelé való teljes átalakulás hozhatja meg számára az életerősödést. Itt-ott járva, sokszor elbeszélgettem cseh Vagy szlovák fiatalokkal, néha idősebbekkel is, és nem találtam egyetlenegy olyan negyveaen aluli fiatalt, aki ne fegyverbarátságot ajánlott volna föl nekünk a közös jövő kiépítésében. A kötelező udvariasságon is tulmenve érdeklődtek magyar életünk viszonyai felől, az irredenta és revizionista szót szinte csak kényszerből és félve ejtették ki, de végeredményben kívánságuk mindig egy volt: érezzük magunkat kisebbségnek. Kisebbségnek érezzük magunkat. Háromnegyedmillió magyar a sokmilliő szláv környezetben ma már nem álmodik szupremáciáról, magunk sorsához alkalmazkodva uj életet akarunk berendezni. De ehhez az uj élethez föltétlenül szükség van egy a mainál sokkal öntudatosabb, jogaiért sokkal harcosabban harcoló, keresztény erkölcsét sokkal jobban megvédő egységes magyar szellemre. A nagy lélektani pillanatban gazdasági, kulturális és politikai életünket sürgős és erős tatarozásra késztetjük, egyenesen követeljük, hogy minden felelős magyar tényező számoljon a végeszakadt viszonyokkal. Ne essünk vissza a kisvárosi kényelem, a „jaj, csak ne veszekedjünk, hiszen minden úgy van jól, ahogy van", borzasztó szellemébe, mert jövőt építeni radikális orvoslás nélkül nem lehet. Mi fiatalok (szinte gúnyként hangzik, amikor az ősz hajszálak már mind sűrűbben jelentkeznek halántékunkon) minden munkára készen állunk, az egységért föláldozzuk, ha kell, időnket, ha kell, jövőnket, odaadjuk mindazt, ami eddig fölgyülemlett bennünk, mert nem volt, aki kérje és nem volt, kinek odaajándékozni. Büszkén és bátran hirdetjük, hogy magyar és magyar ember között nem ismerünk különbséget. Az egységes párt eszméjét — nemcsak a Rimaszombatban immár közismertté vált elgondolásban, hanem azon túl is — bizonyos nyugalommal és eddigi életünkben először jóleső érzéssel üdvözölhetjük, mert mi, fiatal magyarok sokan vagyunk, akik eddig semmiféle pártkeretben nem találtunk elhelyezkedési lehetőséget, s ha a magyar egység, amely a reális jövőépítést keresve, a magyarság minden rétegét egybehívó paranccsal keresi meg a munkás magyar kezet és a dolgos szellemet, minket is megfelelő helyünkre hiv, a munkában részt vállalunk. De az egységet komoly és minden tagozódást, minden magyar és magyar ember között fölállított falat leromboló szív- és lélekegységnek tudjuk csak elképzelni. Mi a realitásokat keressük, 8 ha idealizmusunk talán még jobban is megmaradt, mint eddigi rezerváltságunkból hinni lehetne, ezt is különleges magyar adottságainknak lehet köszönni. Az a magyar fiatalság, amely már egészen Csehszlovákiában nőtt föl, bízik abban, hogy az érzésbeli és életkövetelő egységet nem fogják meghiúsítani sem azok, akik szeretik történelemcsináló munkásságukat hangoztatni, sem azok, akik felekezeti és társadalmi érdekeket tartanak mindig szem előtt. Ez a fiatalság egyelőre aggódó és kritikus szemmel figyeli a dolS okat, s nem rajta múlik majd, ha az uj kereteken sem találja meg a helyét. Ezért fontos, hogy az uj jövőcsinálók ne feledkezzenek meg rólunk, akik eddig egyetlen politikai pártban sem voltunk és viselkedésünket ne tekintsék a „szürke" (magyarul mindig kormánytámogatást és hasonlókat jelentő) középutnak, mert higyjék el, hogy a szürke középen haladó fiatal magyarságnak talán a legkomolyabb és legértékesebb munkája lesz az epység vidékenként! kialakulásában. A kinyújtott kezet elfogadjuk, hasonlóan magyaros kézszoritással köszöntjük, de minden kritikai jogunkat fönntartjuk. Az egység — mint azt mozgalmi lapunk is kifejezte — csak szociális teli- tettségü lehet. Ezt hisszük és valljuk, s aki tiszta szándékkal ezeket hirdeti, az nyugodtan számíthat a sok „szürke" fiatal magyar támogatására* A SzMKE nehéz sorsa a szórványvidékeken A homonnai SzMKE-fiók alapszabályait még 1933 bán jóváhagyta az országos hivatal, de a mai napig nem engedélyezték előadásait Dr. Kovách járásfőnök a közrendet és a közbiztonságot félti a kulturegyesüleí rendezéseitől Homonna, január vége. (A P. M. H. kiküldött munkatársától.) Akit érdekel a szlovenszkói szórvány-magyarok sorsa az Homonnán, ebben a felsőzempléni és különben rohamosan fejlőié és szépülő városkában minden ^válfaját megta’álhatja ennek a sorsnak: minden bajával és keserűségével, minden örömével és bánatával együtt. Azt is kérdezhetné valaki; — mi az ördögöt akar az a néhány homonnai magyar, amikor a városa a mai nehéz idők ellenére is a rohamos fejlődés utján halad és ma az is nehezen ismerne rá, aki csak tizenöt évvel ezelőtt látta utóljára? — A külső kép valóban meglepő: az állomásról befelé haladva csupa uj palotát láthatsz, melyek közül különösen a hárommilliós költséggel épült Masaryk- iskola és a kétmilliós költséggel épü’t betegse- gélyző emeletes épületei ragadják meg hatalmas méreteikkel az ember szemét. Az uj járási palotát harmadfélmilliós az uj városházát félmilliós költséggel építették fel; a csatornázás nyolcszázezer koronába került, a vízvezeték pedig közel másfél millióba. S befödték a városka főuccáján keresztülvezető patakot is háromszázezer koronás költséggel. Általában: a jelentős összegű közópitkezésekkel és közmunk.ik- kal arányos lépést tartott a magánépitkezés is. Az utolsó négy esztendőin közel kétszáz uj magánház is épült Homonnán, amely többek között egész uj városrészhez is jutott a föllendült építkezési mozgalom révén. Egyszóval: a külső kép szép, de akit ez nem elégít ki és mélyebben, kíváncsibban néz bele a fejlődő városka életébe, az uj paloták mentén szerénykedő régi, földszintes házakba, az elé seregestől ömle- nek a keserűségek és a panaszáradatból, amely — hála a szórványmagyarok lelki rugalmasságának — néha egész a humor magasságáig emelkedik, éles vonalakkal rajzo’ódik ki a nagy szláv tengerbe ékelt maroknyi magyarság csöppet sem irigylésreméltó sorsa . . . A SzMKE nem működhetik Homonnán... A homonnai magyar sziget sérelmei között első helyen áll az, hogy még a legelemibb kulturélet tehetőségeit sem érhetik el a homonnai magyarok. Még ma is közel háromszáz főnyi a homonnai szórványmagyarság a valóságban, amelynek — szinte unalmas már annyiszor ismételni, — a köztársaság alkotmánytörvénye és a békeszerződések teljesértékü jogot biztosítanak a törvényes keretek közé helyezett kul túré leihez. Ezt a törvényes keretet a homonnai magyarok a Szlovenszkói Magyar Kultur-Egylet helyi fiókjának megalakításával teremtették meg, amely — ezt is hányszor elismételtük, — az országos hivatal által jóváhagyott alapszabályuk alapján' működhetik országszerte és alapszabályai értelmében mindenütt alakíthat helyi fiókot, ahol legalább busz tag kérelmezi ezt. Dr. Kovách Béla járási főnök azonban háromszor utasította vissza az erre vonatkozó bejelentést. Végül hosszas hiuza-vona után 1932 julius 24-én sor került a fiókegyesület megalakulására és a pozsonyi országos hivatal, az országosan jóváhagyott alapszabályok alapján, 48.461/8/1938 szám alatt-jóváhagyta a homonnai fiókegyesület alapszabályait is. De hetekbe került, amíg a Sz. M. K. E.-fók vezetői ki tudták sürgetni a járási hivataltól a jóváhagyott és visszaérkezett alapszabályok kikézbesítését. 1933 júliusában volt az emlékezetes tiszaujlaki árvízkatasztrófa, amikor Szlo- venszkó- é6 Buszinszkószerte az irgalmas emberi szivek ezrei siettek az árvízkárosultak segítségére. Ebből a felemelő munkából a homonnai magyarok is ki akarták venni részüket és a Sz. M. K. E.-fiók révén egy jótékonycélu előadás rendezésére kértek engedélyt, amelynek jövedelmét a tiszaujlaki árvízkárosultak felsegélyezésére akarták fordítani. A fiókegyesütet vezetői odáig mentek el lojalitásukban, hogy az előadás műsorát felerészben szlovák és felerészben magyar nyelvű számukból állították össze, amire semmiképpen sem lettek volna kötelesek, hiszen végeredményben egy jóváhagyott alapszabályokkal működő magyar kulturegylet rendezéséről lett volna szó. E lojalitás ellenére dr. Kovách járási főnök megtagadta az engedély kiadását. És pedig azzal az indokolással, hogy: — „Homonnán nincsen magyar kisebbség, a lakosság túlnyomó többségében csehszlovák nemzetiségű, ennek következtében a csehszlovák lakosságot nagymértékben provokálná egy magyar nyelvű szinielőadás és igy sor kerülhetne a közrend és a közbiztonság megzavarására/4 Fcífcbberés A legérdekesebb a dologban az, hogy a dr. Kovách járási főnök által aláirt végzés a 64.573/1901 számú magyar belügyminiszteri rendeletre hivatkozik. Ez a rendelet valóban a közrend megóvása érdekében foganatosítható rendelkezéseket tartalmaz csakhogy ennek a belügyminiszteri rendeletnek van egy 15 587/1903. szánni kiegészítő rendelete is, amely szerint az eredeti rendelet intézkedései nem vonatkoznak a tudományos, művészi és ismertető előadásokra, ha azokat a törvényes keretek között arra hivatott tényezők rendezik. Homonnán pedig erről volt szó 1933 őszén. A jóváhagyott alapszabályokkal, tehát: törvényes keretek között működő Sz. M. K. E.-fiók vezetői kértek engedélyt egy jótékonycélu előadás rendezésére és — nem kapták meg az engedélyt. Pedig egy vezetőtisztviselőnek az a hivatása, hogy egy felsőbb fórum által engedélyezett és politikával egyáltalán nem foglalkozó kulturegyesület működése elé nemcsak hogy ne gördítsen akadályt, hanem hogy szükség esetén, a rendelkezésére álló karhatalom igénybevételével azzal is elősegítse a közrend és a közbiztonság megvédését. Különben pedig, — és ezt a betiltó végzés ellen beadott fellebbezésükben is hangsúlyozták a homonnai Sz. M. K. E.-fiók vezetői, — előadásra csak az jön él, akinek a felfogásával és érdeklődésével összhangban áll az az előadás. A fellebbezés különben nagyon helyesen rámutat arra is, hogy egy kulturelőadáö rendezését semmiféle törvényes rendelkezés nem köti a kvalifikált kisebbségi arány számhoz és éppen ezért az előadásra vonatkozó bejelentést a homonnai járási hivatalnak kötelessége lett volna tudomásul venni. Ha azonban valaki, — mondja szószerint a beadott fellebbezés, — a törvényesen jóváhagyott alapszabályok szerint működő egyesület munkájában provokációt lát, annak oka semmiesetre sem az egyesület működésében hanem mindazoknak a türelmetlenségében rejlik, akik túlhajtott sovinizmusukban a más nemzetiségek egyszerű létezését is provokációnak tekintik. A fellebbezést az országos hivatal azonban máig sem intézte el, s emiatt a homonnai Sz. M. K. E.- fiók működése teljesen lehetetlenné van tóve. A járási hivatal vezetőjétől annál is inkább várná a homonnai magyarság, mert dr. Kovách Béla járási főnök egykor maga is magyar kultúrában, nevelkedett s édesanyja ma sem beszól másként, csak magyarul KELEMBÉRI SÁNDOR. ftiTal Gyula lévai teforrá'us felkész, városbiró jubileuma Léva, jamuáir 28. (Saját tudósítónktól.) Antal Gyula vánoeibiró, református lelkész, most töltötte be lévai telkeszi ezolgáliaitáinak tizedik évét •és a köztiszteletben álló lelkipásztort ez alkalommal az egyházközség és Léva város közönsége. felekezeti különbség nélkül, melegen ünnepelte. Az egyházközség ünnepélye vasárnap este h:art órakor templomi vallásos ünnepély keretében folyt te, amellyé,n a város tanácsa is ■megjelenít. A gyülekezet éneke után Sós G. Endre nagyodi lelkész szép alkalmi beszédet mondott, majd Koncz Jolán szavalt egy vallásos költeményt. A protestáns leánykör Dóka Sándor kántor tanító betanításában háromszóla- mu énekszámot adott elő. Vizy Jolán szavalata után Schiller Gyula zenetanár Rink egyik hatásos müvét játszotta orgonán. Ralogh Elemér püspök külföldi levéltári kutatásai alapján értékes kultúrtörténeti előadást tartott. Előadása végén meleg szavakkal köszöntötte a jubiláns Antal Gyulát és méltatta egyházép:t,ö munkásságát. Ezután Czeglédy Pál, a barsd egyházmegye esipereee mondotta el üdvözlői vészedét és méltatta Antal Gyula áldásom munkásságát. A lévai egyházközség részéről dr. Nagy Béla főgondnok méltatta a jubilánsnak a.z egyházközség szellemi és gazdasági felvirágoztatása körüli érdemeik Antal Gyula megindul tan mondott köszönetét a meleg ünnepiétert és a szere tét megn ynilatko zás áért. A református ifjúság és a leánykor négyszólamú éneke után Szabó S. Zsigmond lé ekemelő imádságával és a gyülekezet énekével befejeződött az ünnepély. Kilenc órakor a Vigadóban kétszáz terítékes társasvacsora volt, melyen Léva társadalmának minden rétege, felekezeti különbség nélkül vett részt A jubilánst dr. Guba Jáims egyházmegyei jegyző és a városi hivatal vezetői nevében dr. Zoáták András kerületi főnök, a város közönsége nevében pedig Boros Béla helyettes városbiró üdvözölte. M'schák István szentszéki tanácsos, római katolikus plébános, Adler Gyula izraelita hitközségi elnök egyházuk üdvözletét fejezték ki. Schubert Tódor a Lévai Kaszinó Koperniczky Kornél a Katolikus Kör nevében mondott pohárköszönt öt. Antal Gyula meleg szavakkal köszönte meg az üdvözléseket. % 4
