Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-28 / 22. (3871.) szám
2 m H Jn^^ W H9 19 Híj §ffr ÍS B K«w jjj^’ Előfizetési ár* évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. Egyes szám ára 1-20 Ké, vasárnap 3.- KiA szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja Szerkesztőség: Prága ll„ Panská u I i c e 12, 11. emelet. • Kiadóhivatal: Prága IU Panská ulice 12, 111. emelet. • • TELEFON: 3 0 3 -1 1. • • SÜRGÖNYCIM. HIRLRP, PRflHfl, Metropolitépitét (sp) Prága, január 27. A köztársasági elnök okos szavakat mondott Prága túlzott fejlesztése ellen s nyilatkozatában bizonyára sok olyan van, amit Szlovenszkó teljes mértékben aláír. „Elég a milliós főváros", «— mondotta — „s az ország és a főváros arányai közt levő egészséges viszony megbomlik, ha Prága a mai irammal fejlődik tovább." A szlovenszkói ember gyakran érezte, ha Prágába jött, hogy az illetékesek talán nagyobb szeretettel és nagyobb áldozatokkal gondozták a kétségtelenül gyönyörű moldvaparti várost, mint az ország viszonyai megengedték. Mintha minden pénzt és munkát idehordtak volna, mintha ide óhajtották volna szivaty- tyuzni az ország teljes vitaiizmusát, paloták épültek százszámra, minisztériumok szökő- kutakkal és függő kertekkel, az élet csak itt volt szép és érdemes. A köztársaság végein már régen felütötte fejét a krízis, amikor Prága uj remek kávéházaiban, a nyüzsgő uccán mintha az emberek még mit sem tudtak volna a gondokról s legendának tartották, ha valaki a végek bánaiáról beszélt. De a nagy belátás nem késhetett s a legille- ttkt'sebb ajkról hangzott el Minden népben különös nosztalgia van, hogy fővárosát naggyá és gyönyörűvé csinosítsa, akár tulnaggyá és tulgyönyörüvé. A mondák Ninivéje óta ismerjük a hiúságnak és fényűzésnek ezt az ösztönét. A római birodalom fénykorában láttuk uralkodni és büszkélkedni mindenek fölött a Várost — és láttuk a büszkeséget összeomlani, amikor a népvándorlás idején száz év alatt másfél millióról negyvenezerre zsugorodott Róma lakossága, mert csak a Város létezett s a vidéket senki sem védte s láttuk a legújabb századokban, ahogy Páris, a nagy fantóm, kiszívja Franciaország vérét. Mi magyarok ismerjük a metropolis-épités örömét és bánatát. A magyarok a Duna mellé odaépitették a pazar székesfővárost, épületeket emeltek, amikhez hasonlót előbb csak angolok és franciák mertek emelni, kifejlesztették Középeurópa városainak büszke királynőjét, de talán elhanyagolták közben a vidéket. Nincs szánalomra méltóbb látvány, mint Ausztria, ahol a kétmilliós Bécs kókadtan csüng a hatmilliós Ausztria nyakán, „a vízfej a ványadt kis testen", mint a keserű bécsi humor mondja. A háború után az uj országok beleestek a metropolis-épités hibájába. A napokban olvastam Németh László pompás romániai útirajzát, amelyben leírja az uj Bukarest keletkezését. Elhanyagolt sik közel és távol s az óriási Balkán közepén váratlan franciás főváros, mintha valaki frakkban jött volna a kukoricaföldekre s ma már a józan románok is belátják, hogy túlzás volt az egyenes modern palotasorokat odaépiteni a viskók kacskaringós sikátorai közé, mert csak a kulturközpontok külső arányait sikerült üresen átplántálni, de nem a szellemét. Ugyanez történt Jugoszláviában, ahol a horvátok és a szerbek ellentétét nem utolsósorban a túlzott áldozatkészség okozta, amivel a szerbek minden más rovására Belgrádot építették. Voltak idők, amikor Csehszlovákiát is elkapta az erőltetett metropolis-építésnek láza, reméljük, ennek ma vége van. Bene§ elnök beszédében kihangsúlyozta, hogy a fővárosépitésnek arányban kell állni az állam és a nemzet méreteivel s a meglevő erőt nem szabad egy helyre hordani, hanem decentralizálni kell. A hangoztatott elv köLUvinov képviseli a szovjetéi az angot király temetésén Londonban gyülekeznek az európai uralkodók Komoly politikai megbeszélések az angol fővárosban — Umberto olasz trónörökös az abesszin kérdésben közvetít London, Január 27. Az angol főváros a nagy temetés előkészületeinek jegyében álL V. György ravatala előtt a Westminster-Hallban újabb 300.000 ember vonult el, hogy lerójja utolsó tiszteletét a halott király előtt. A külföldi állampolgárok, előkelőségek és uralkodók még nagyobb számban keresik föl Londont, mint a múlt évi jubileumi ünnepségek alkalmával. A lapok általában nagy politikai jelentőséget tulaj- donit^p-k annak a körülmények, hogy a temetésen jelen lesz csaknem valamennyi európai kormány képviselője. Állítólag Umberto olasz trónörökös megragadja az álkaimat, hogy Lipót belga király segítségével közvetítő tárgyalásokat kezdjen az abesszin konfliktus elintézésére. Neurath német külügyminiszter a Rajnavidék megerősítésének kérdéséről óhajt a temetési szertartások alkalmával tárgyalni Londonban. Mint ismeretes, Pilsudszki krakói temetésén nagyjelentőségű tanácskozás folyt Göring és Lávái között s a londoni temetésen állítólag hasonló fontos tanácskozások lesznek Anglia, Franciaország és Németország között. Litvinov, Titulescu és Rusdi Áras vasárnap Géniből Londonba utaztak, hogy részt vegyenek a temetésen. A Szovjetuniót hivatalosan nagy kísérettel Litvinov fogja képviselni. Ez az első eset, hogy a szovjetkormány hivatalosan részt vesz egy külföldi uralkodó temetésén. Vasárnap és a hétfőre virradó éjjel oly óriási volt a tolongás a Westminster-Hall környékén, hogy az utolsó pillanatban a hatóságok elhatározták, hogy a fölravatalozás helyét reggel hatig nyitva tartják. Az egész éjszaka hat ldlométer hosszúságú emberkigyó állt a Westminster-Hall környékén és a nagy éjszakai hideg ellenére 5—6 óráig várakoztak az emberek, amíg a ravatal elé kerülhettek. A közlekedési hatóságok külön intézkedéseket hoztak, hogy hajnalban hazaszállíthassák a sok ezer embert, aki a Westminster-Hall kapuinak bezárása előtt még az épület környékén tartózkodott. Emberemlékezet óta most történt először, hogy a londoni földalatti vasút egész éjszaka üzemben volt, mert csak igy bonyolíthatta le a forgalmat. Reggel hatkor lovasrendőrök vonultak ki, hogy szabályos medrekbe tereljék a Westminster-Hall környékén lévő embertömeg hazaözön- lését Az államfők érkezése London, január 27. VEI. Edvárd király a hétfő délelőttöt a Buckingham-palotában töltötte és az államügyekkel foglalkozott. Hétfőn reggel hét órakor Károly román király a Mont Rose torpedóüldöző fedélzetén Ca- laisból Doverbe érkezett. Lebrun francia köztársasági elnök vonata hétfőn délelőtt 9 óra 30 perckor indult el Párisból London felé. A pályaudvaron Sarraut miniszter- elnök és a kormány tagjai elbúcsúztak a londoni temetésre utazó elnöktől. A királyok Londonban London, január 27. A dán király hétfőn délután Doverbe érkezett. A belga delegáció élén a királlyal és a királyi hercegekkel hétfőn Londonba utazott. Már vasárnap az angol fővárosba érkezett a bolgár király, akit a pályaudvaron a gloucesteri herceg fogadott Pál jugoszláv régensherceget a kenti herceg fogadta és meghívta belgrabei palotájába. A román király Doverből különvonattal Londonba utazott. Kánya Kálmán szerdán tárgyal Edennel London, január 27. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter, a kormányzó és a magyar kormány képviselője kíséretével tegnap Londonba érkezett, hogy Magyarországot képviselje V. György király temetésén. Az angol hatóságok a megérkezés első pillanatától kezdve a legmelegebb szívélyességet tanúsították a magyar küldöttség iránt. A magyar külügyminiszter és kísérete — mint ismeretes — ugyanazon a vonaton utazott, sőt ugyanabban a kocsiban, amelyben Boris bolgár király foglalt helyet kíséretével. Kánya külügyminiszter kíséretének tagjait bemutatta a bolgár királynak, aki szívélyesen és hosszasan elbeszélgetett velük és mindvégig társaságukban maradt. A hajón külön fülkét bocsátottak a magyar küldöttség rendelkezésére. A gőzöst a bolgár király tiszteletére két angol torpedóromboló kisérte. A bolgár király a hajón is idejének legnagyobb részét a magyar küldöttség társaságában töltötte, majd le is fényképeztette magát a magyar küldöttekkel együtt. Edén angol külügyminiszter szerdán délben fogadja Kánya Kálmánt az angol külügyi hivatalban. A párisi álutazók Páris, január 27. A francia fővárosba jóformán óráról-órára érkeznek az európai notabili- tások, akik azonnal folytatják útjukat London felé V. György temetésére. Hétfőn délelőtt 10 óra 30 perckor az északi pályaudvarról Londonba utazott Tuhacsevszki, a szovjethadsereg vevetkezetes keresztülvitelét örömmel üdvözölné Szlovenszkó. A köztársaságban több nemzetiség él. Minden nemzetiség joga, sőt kötelessége, hogy kifejlessze maga főhelyét, erejének és vitaiizmusának szimbólumát, központját, ahol összefutnak nemzeti létének idegei. Hárommillió németnek nincs ilyen központja, eddig nem volt abban a helyzetben, hogy megvalósítsa. Szloven- szkón egyetlen nagy centrumba folyik minden erő, Pozsonyba, örülünk a dunaparti város lendületes fejlődésének s reméljük, hogy az elnök város-decentralizációs elvének kihangsulyozása után az eddigieknél is nagyobb léptekkel rohan majd Pozsony a negyedmillió' felé, kiépül a Duna-kikötő, elkészül a második dunai hid, az észak-sehor- szági gyáripar fióktelepeket állít a városba, mint tervezte s a szomszédos országokkal való kereskedelmi viszony ujrafelvétele után Pozsony a köztársaság egyik legfontosabb I tranzitó-helyévé válik, a szárazföldi ország főkikötőjévé, ahonnét nyitva áll az ut a Fekete tenger, Kisázsia, Szovjetoroszország felé s a másik oldalon az épülő Duna—Rajna-csatorna befejezése után Rotterdamig, Angliáig. A központ-decentrációs munkában a magyarok is kivehetik részüket. Eddig soha céltudatos munka nem folyt a szlovenszkói magyar központ kifejlesztésére, pedig erős magyar kisebbség csak úgy képzelhető el, ha kristályosodási tengelyt kap, amely köré kiformálódik. A magyar kisebbség népi erejét cél és rendszer nélkül forgácsolja szét s csak példának mutatok rá arra, hogy Prága évente sokszáz magyar vándort vesz fel, aki eltűnik a metropolis óceánjában. Ha nem fejlesztünk magyar központot, megtörténik, ami Romániában már megtörtént: az épülő főváros vonzása évről-évre egyre több értékes magyart szív magába és — elnyel. — Hol legyen a szlovenszkói magyar központ? Pozsonyban, Érsekujvárott, Komáromban, Losoncon, Léván, Kassán vagy Beregszászon? Egy legyen vagy kettő? Ilyen kérdésekkel nem igen foglalkoztunk, pedig eljön az idő, hogy intézményeinket csoportosítani kell, elhelyezni és szilárd pontokhoz leláncolni. Nehéz probléma, kényesnek látszik róla beszélni, de előbb-utóbb valami ankétra vagy megbeszélésre szükség lesz, hogy tisztázzuk e kérdéseket. Elképzelhető, hogy az adott viszonyok közt "lehetetlen Szlovenszkón magyar központokat teremteni, akkor újfajta decentralizációs módszerekre lesz szükség a fejlődés és fejlesztés munkájához. Ha mást nem, a kérdés felvetésével hangulatot teremtünk az öngondoskodás problémáinak felkavarásához. Annak pedig tudatában vagyunk valamennyien, hogy a központ erőt ad, mintegy a kampó, amellyel a talajhoz kötjük magunkat. Amilyen egészségtelen dolog eltúlzott arányú metropolisokat építeni merő fényűzésből és hiúságból, olyan szükséges a nemzet aranyaival megegyező szellemi és anyagi központokat kifejleszteni, mert — igaza van az osztrák mondásnak — vízfejre nincs szüksége a kis testeknek, de fejre, bármily kicsiny és jelentéktelen a test, ugyebár, mégis csak szüksége van.
