Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-03 / 2. (3851.) szám
Wum-i * IÁVVx JÉMK.IJL 1 KÍím£ amm VÍZUMOT (magyart, románt, lengyelt, bolgárt) igen t. előfizetőinknek és olvasóinknak gyorsan és megbizbatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, Ló- rinckapu-ncca 17. II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállaljuk. \ többi országba szóló vízumot és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk eszközli: Praha, II. Panská ul. 12. III. — AZ UJ MAGYAR SAJTÓFŐNÖK KITÜNTETÉSE. Budapestről jelentik: Mint ismeretes, a magyar miniszterelnökség sajtóosztályának uj vezetőjéül dr. Mikecz Ödön szabolcsi főispánt nevezték ki. Abból az alkalomból, hogy az ;,i sajtófőnök megválik főispáni állásától, Horthy Miklós kormányzó a magyar belügyminiszter előterjesztésére mengengedte, hogy dr. Mikecz Ödön részére buzgó szolgálataiért elismerését tudtul adják. — UDRZAL SZENÁTOR HETVEN ÉVES. Udrzal Ferenc volt miniszterelnök, az agrárpárt szenátora január 3-án tölti be hetvenedik életévét. Udrzal politikai pályafutását 1897-ben kezdte meg a bécsi parlamentben s azóta folytonosan a cseh agrárpárt törvényhozója. Az államfordulat után 1921—1925-ben nemzetvédelmi miniszter volt. Majd 1929-ben Svehla betegsége miatt átvette a miniszterelnökséget s három évig maradt a kormány élén, amiköris 1932-ben Malypetr váltotta föl. — KINEVEZTÉK A MAGYAR SZÁMVEVŐSZÉK ELNÖKÉT. Budapestről jelentik: Horthy Miklós kormányzó a magyar országgyűlésnek a miniszterelnök által bemutatott je- j lölése alapján dr. Vargha Imrét a II. fizetési osztály jellegével fölruházott nyugalmazott pénzügyminisztériumi államtitkárt, tiszteletbeli egye-j térni nyilvános rendes tanárt a magyar királyi j legfőbb állami számvevőszék elnökévé kine-1 yezte. — V02ENILEK TÁBORNOK BALESETE. Vozenilek hadosztálytábomokot, a nemzetvédelmi minisztérium osztályfőnökét a karácsonyi szünidő alatt súlyos baleset érte. A tábornok a Sázava-folyón korcsolyázás közben elesett és eltörte a jobb karját. A tábornok kórházi gyógykezelésben részesül. — ÁLG YAY-HUBERT PÁL A BUDAPESTI KÖZMUNKATANÁCS UJ ALELNöKE. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A belügyminisztérium Budapest fővárosi közmunkák tanácsának alelnökivé dr. Algyay-Hubert Pál mérnököt, a kereskedelemügyi minisztérium műszaki tanácsosát nevezte ki. Dr. Álgyay-Hubert Pál, a magyar mérnöki kar egyik legkiválóbb reprezentánsa és a neve a budapesti Duna-hid- épitésekkel kapcsolatban az európai szakiroda- lomban is jól ismert. A belügyminiszter a magyar mérnöktársadalom egyik régi sérelmét orvosolta azzal, hogy a Közmunkatanács egyik vezető poziciójába mérnökember került. — MEGHALT GERSTER BÉLÁNÉ. Budapestről jelentik: Gerster Béláné, szül. Gerster Ilona, Gerster Bélának, a kassai származású viághirü mérnöknek, akinek nevéhez a Korinthusi .satorna tervezése fűződik, — özvegye december 30-án Budapesten elhunyt. Nagy részvét mellett temették el ma a kerepesi temetőben a családi sirboltba. Veszedelmes hasszaluró banda garázdálkodik Zsolna környékén Karácsony óta három betörési követlek el Zsolna., január 2. (Saját tudósitónktól.) Zsol-« nán és környékén az utóbbi időben ismét föl- B bukkant egy veszedelmes kasszafuró banda. A| banda tetteiről már egyizben beszámolt a Prágai Magyar Hirlap, amikor jelentettük, hogy karácsony előtt vakmerő rablótámadás történt Löwi zsolnai nagykereskedő lakásán. A cselédleány azonban észrevette a rablókat, föllármázta a házat és igy a banditák jobbnak látták, kereket oldani. Akkor el is hordták az irhájukat Zsolnáról és még az éjszaka folyamán a közeli Stiavnik községben adták le névjegyüket. Betörtek az ottani hitelszövetkezet pénztárába, megfúrták a kasszát és jelentékeny összegű készpénzt zsákmányoltak. Másnap a nagybiccsei sörgyár irodájába látogattak el. Itt nem ment egész simán a betörők | munkája, mert ártalmatlanná kellett tenniök az éppen szolgálatot teljesitő Karafa éjjeli őrt. Az éjjeli őrt a banditák hatalmas bunkóval leütötték, becipelték az egyik gyári helyiségbe, ahol az eszméletlen embert az egyik bandita őrizetére bízták. A többiek ezalatt behatoltak az irodába, föltörték a pénztárszekrényt és 6000 korona készpénzt és sok értékpapírt zsákmányoltak. A szerencsétlen éjjeli őr csak hajnaltájban tért magához, de akkor sem volt benne annyi erő, hogy értesíthette volna a csendőrséget. Reggel a gyárba jövő munkások találtak rá, azonnal beszállították a zsolnai kórházba, ahol megállapították, hogy súlyos agyrázkódást szenvedett. A zsolnai csendőrség nagy apparátussal nyomoz a banditák után. sm A gajári vadorzók Szilveszter éjszakáján akartak bosszút állni a csendőrökön Pozsony, január 2. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Szilveszter éjszakáján véres bosszút akart állani Gajár községben több ismert vadorzó a községben szolgálatot teljesitő csendőrökön. Benes Jakab csendőrtörzsőrmester és Zacsek József őrmester Szilveszter éiielén két óra tájban Gajár község főterén találkozott a község két éjjeli őrével, Csemy Ferenccel és Bel- ka Józseffel. A csendőrök beszélgetésbe elegyedtek az éjjeli őrökkel. Egyszerre csak közvetlen közelből lövés dördült el és Zacsek csendőrőrmestert és Csemy éjjeli őrt az arcán több sörétgolyó érté. A két sebesültet társaik azonnal a község orvosához vitték, aki sebeiket bekötözte. Sebesülésük szerencsére nem veszélyes. A csendőrség — A MAGYAR NEMZETI PÁRT UJ MUNKÁSSZERVEZETEI. Léváról jelenük: A magyar nemzeti párt Marosfalván, Alsó- és Felsőváradon s Nagykálnán megalakította helyi munkásszervezetét. A szervezetek megalakításában Bella László lévai és Tóth Lajos, Katona garamlöki munkáskiküldöttek végeztek érdemes munkát. A munkásszervezetek élére a következő tisztikart választottak: Marosfalván: elnök Kulcsár Gyula katona, alelnök ifj. Kulcsár Lajos, Bogyó, jegyző Andruska Ernő. Alsó- és Felső- váradon: elnök Antal János, alelnök Katona András, jegyző Hajzer Sándor, pénztáros Ben- cze Árpád. Nagykálnán: elnök D. Salga Lajos, alelnök Suba András, jegyző Kirvacs Károly, pénztáros László Vilmos, ellenőrök: Salga Árpád és László Lajos. — BÍRÓSÁGI HÍR. Lőcsei tudósítónk jelenti: Az új év elején a lőcsei járásbiróság vezetését dr. Deimko Nesztor bírósági tanácsos veszi át, aki eddig a kerületi bíróságon működött. Helyére Sdhenfele Walter, a járásbíróság eddigi főnöke kerül. azonnal megindította a nyomozást a merénylők kézrekeritésére s még a reggeli órákban sikerült is a tetteseket elfogulok Hreben Ferenc, Hrben Ferdinánd és Krencsik János gajári hírhedt vadorzók személyében. 0 Man-cLhármukat bekísérték a pozsonyi állam- ügyészség fogházába. A letartóztatottak rövid vallatás után bevallották, hogy ők követték el a merényletet, még pedig bosszúból, mert az éjjeli őrökkel és a csendőrökkel állandóan bajuk s kellemetlenségük volt vadorzó portyázásukon. A fegyvert is megtalálták Hreben Ferdinánd lakásán. Négyrendbeli gyilkosság kísérlete címén indul meg az eljárás ellenük. — DRÁGÁN FIZETETT AZ ÉHES KISFIÚ. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tragikus gyermekszerencsétlenség történt tegnap Zabosban a Kert-ucca 3. számú házban. Oberth Ferenc 14 éves fiú, egy többgyermekes szegény család sarja, tegnap este megéhezett. Tudta, hogy szülei a kenyeret a padláson tartják, hogy a kisgyermekek ne juthassanak könnyen hozzá s ne fogyjon el tulgyoTsan, ezért felhasználta az alkalmat, amikor szülei nem voltak otthon, s lé.rán felmászott a padlásra. Megtalálta a kenyeret, amiből hatalmas karajt vágott, majd újból le kart menni a létrán. A sötétben azonban eltévesztette a létrafokát s mintegy öt méternyi magasból a-földre zuhant. Éles kiáltására s szomszédok lettek figyelmesek, akik ott találták a szerencsétlen kisfiút vérző fejjel a létra tövében. Mentőket hivattak, akik beszállították a gyermekkórházba. Az orvosok megállapították, hogy súlyos agyrázkódást szenvedett s koponyáját is megsértette. Társadalmi Elet # A tiszakereszturi református egyház jól sikerült karácsonyi vallásos estét rendezett. Csók József lelkész bi'bliamagyarázala után a dalárda alkalmi énekeket adott elő Visky Béla kántor- tariitó vezetésével. Az iskolás,gyermekek Szabó Béla .,Két karácsony14 cimü darabját adták elő. — Karácsony másodnapján a református egyház bállal egybekötött szinmüelőadást rendezett. A község műkedvelői három egyfelvonásos színdarabot adtak elő. A szereplők valamennyien tehetségük legjavát adták és kiérdemelték a közönség tapsait. A rendezés és előkészítés Csók József lelkész és Visky Béla igazgató-tanitó érdeme. # A szőgyéni Katolikus Kör műkedvelő gárdája nagy szorgalommal készül első színpadi bemutatkozására. Előadásra kerül „A falu rossza44 című népszínmű, Tóth Ede rendezésében. Nagy érdeklődés előzi meg a fiatal egyesület első szereplését. # A benkepatonyi Kálvin Szövetség szépen sikerült karácsonyi ünnepélyt rendezett az iako- lásgyermekek szereplésével. Szavalatok,, kétszó- lamu énekszám és egy karácsonyi történet előadása után szeretetcsomagokat osztottak ki az iskolásgyermekek között. Az estély ünnepi szónoka Antal Árpád egyházi rektor veit. Mentául a döntő harc az amerikai alvilág urai elten Newyórk, január 2. A nagy zsűri rendkívüli ülésén éleshangu fölszólálások hangzottak el az amerikai gangszterizmus ellen. A zsűri azt javasolja, hogy Newyork állam kormányzója, tekintettél arra a könyörtelen és eréiyes akcióra, amit a kormánynak meg kell indítani a banditiz- mus leküzdésére, hívja össze állandó ülésre a nagy bizottságot. S a bizottság, amelynek föladata lesz állandóan dolgozni a biztonsági intézkedések kiépítésén, két évig, esetleg még tovább maradjon állandóan együtt, mindaddig, amig föladatát eredményesen meg nem oldotta. Egész Amerikában rendkívül izgatott hangulat uralkodik és népgyüléseken követelik az alvilággal való leszámolást. A szakbizottság vizsgálatainak eredményéről jelentést készített, de a jelentés csak részleteiben vált ismertté, mert teljes egészében nem merik nyilvánosságra hozni, olyan lesújtó képet fest Amerika közbiztonsági viszonyairól. A jelentés szerint az Egyesült Államok bonyolult és mesz- szeágazó banditaszervezete egy tiz-tizenkét főből álló társaság kezében van. Ezek az alvilág korlátlan urai és érdekes, hogy a rendőrség senkit sem ismer a titokzatos társaság tagjai közül. Természetesen nem állanak közvetlenül érintkezésben a gangszterekkel, rendkívül bonyolult és jól fölépített szervezetük van, közvetítőik vi- szontközvetitök utján tárgyalnak s az egyes gangsztercsooortok soha nem tudják, valójában kinek a megbízásából járnak el. A bizottság nyilvánosságra hozott egv statisztikát is, amely szerint Amerikában minden háromneerved órában történik egy gyilkosság. Az elmúlt esztendőben nem kevesebb, mint M0 ezer gangsztart tartóztattak le vagy vettek őrizetbe. — SCHUBERT VOLT NÉMET NEMZETI SZOCIALISTA KÉPVISELŐ NÉMETORSZÁGBA KÖLTÖZIK. Schubert Leó volt német nemzeti szocialista képviselő felesége nevében egy fulneki ügyvéd kérvénvt nyújtott be az illetékes hatósághoz bútorai Berlinbe való kiszállításának engedélyezése iránt. Ucdoiai Boris: Újévi imiét Ma reggel a füszeressegéd átnyújtotta a vadonatúj téli tájat a szabályos fenyőkkel, szikrázó hóval, mely fölött ezüsfporos betűkkel diszlik: Pa- csuga Sámuel vegyeskereskedése. Minden újévi naptár zavarba hoz. Mivel telik meg ez a sok hétfő, kedd, s mi lesz a vasárnapokkal? Ilyenkor gyorsan az elmúlt évekhez menekülök, mintha tőlük várnék valami tanácsfélét, mit hagyjunk meg az ábrándokhól hogy osszuk be a reményeket s az örömöket, miképp konzerváljuk, hogy a csüggedt téli estéken felbonthassuk, mint valami jó barackbefőttöt. A vadonatúj téli táj a konyhába kerül, nekem pedig a kis zsebnaptár marad. Egyelőre nem veszem használatba. Hadd szokjuk meg egymást. Hadd törjék be a kis piros dereka, hadd gyiirőd- jenek a hófehér lapok (mintahogy én is betörök, összegyűrődök, mire megtelik a naptár.) Szóval három lépés távolság... Addig is elbabrálgatok a rég) napjaimmal, hát hogyis volt csak? 1932. január 24... Sürgősen felhívni S-t (mi lehetett az a sürgős megbeszélnivaló, amire ma már nem emlékszem?) Január 29... Három felkiáltójel. Ez bizonyára valami figyelmeztetés volt,] hogy jó lesz vigyázni De mire? Kire? Adóvégrehajtás, nagynéni születésnapja? Vagy a kontroli- lényem tiltakozott valami ellen amit az a felelőtlen kamasz-lényem akart elkövetni? Ki ért a felkiáltójelek titkos nyelvén? Február 5... Megkezdeni a nagy regényt... Abban az évben vad neki- ugrászkodások voltak, minden nap ehatároztam, hogy holnaptól fogva uj életet kezdek, egészséges uj életet korai lefekvéssel, hideg tussal, jó forró munkával... S mivel a holnapok egyre közelebb jöttek, betűkkel szuggeráltam magam, a betűkben van valami lendítő, sodró. (Most jut eszembe, hogy egyedül a hideg tussakat valósítottam meg, a Nagy Regény máig sincs megírva.) Február 20... Fontos tárgyalás Z. úrral, verskötet, ügyében. Hogy drukkoltam én akkor édes Istenem. Ha ilyen hivatalos meghatározásokat irtani, hogy „tárgyalás44, ez azt jelentette, hogy annyira féléit, hogy edzeni akarom magam jól- előre, trenírozni az „Igazán nagyon sajnáljuk ...“ „Ezidei budgénk nem engedi meg44 kitételekhez. Később odáig fejlesztettem a lelki edzést, hogy tárgyalás helyett már jólerőre lemondást írtam: Z. ur lemondása verskötet ügyben. Lehet, hogy ez merő ravaszság volt, holmi meglepetést vártam, igénytelenségem jutalmát akartam kicsikarni. Aztán sokáig nem jegyeztem fel semmit. Úgy megszoktam a csalódást, hogy szinte jól éreztem niagam benne. Néni jelentette többé nekem azt a fanyarizü komor ünnepet ,amikor az orromhegyét sirás csavarja. Egyszerű, szürke hétköznap lett belőle, nem éreztem a megnemértés elegáns örömét. Április 8... Rádiószereplés! Ez volt az első rádiószerepiésem. Persze, nem sejtettem, hogy az emberek, miközben „hangom az éther hullámain keresztül száll feléjük4*, gyereküket verik, szeny- j nyes ruhát számolnak, váltót írnak alá, házmes- I terrel veszekednek — még szerencsés eset ha éppen elzárják a rádiót, hogy végre nyugodtan dis- kurálliassanak, Március 29... Ez komoly nap volt: S. születésnapja. Bizonyára csak azért irtani fel a dátumot, melyet úgyis az idegeimben hordtam, hogy az irás által is érezzék valamit belőle, a velevalótörődés jóízű izgalmát betűiében lássam lerögzítve. Ha jól emlékszem (óh egész biztosan jól emlékszem), egv kis ünnepélyes sötétbarna bőrnoteszt adtam neki, hogy abba Írja fel, ami eszébe jut. Persze, arra gondoltam, csak én jutok eszébe apró titkos vonatkozásokban, szavak mögötti értelemben, s -azon a szerelmi tolvajnyelven jegyzi fel ki nem mondott gondolataimat, melyeket rajtunk kívül senki sem ért. Egyszer elkértem a noteszt, torokfájós izgalommal lestem, k°gy ,!aj micsoda meglepetések lesznek benne. A noteszben ez állt: Telefonálás fogfájással. Régi aranykoronát visszakérni dr. Grosztól. Zabmintát kérni Lefkovicstól. Virág B.-nak 10 koronáért. Lúdtalpbetétért azonnal küldeni. Drazsé B.-nak 5 koronáért. Isten látja telkemet, hogy nem a ludtalpbetét volt az oka, hogy vastag ceruzával keresztülhuzigáltam a napokat és lógó fejjel ültem... hopp, hadd nézzük csak — május közepéig. De ez a precizitás, amellyel elkönyvelt engem virágostul, drazséstul, mindenestől — zabminták és lúdtalpbetétek közé, ahogy feljegyezte a velem kapcsolatos rezsijét, — bizonyára egyenleget Is készített a végén, melyből kiderült, hogy semmi egész, öt tized érzelembe kerültem s félkiló drazséba. (Azóta is utálom a drazsét.) Június, július, augusztus. Mennyi cím, telefon- szám, figyelmeztetés, amik mögött tervek, örömök, lázongások és bánatok bújnak meg. Milyen rettenetesen messze van az a négy év, ami közben elmúlt... Könyvöknek, amikhez semmi közöm. Miért jegyeztem fel őket mégis? Talán a szerkesztőm megbízásából. . Ö ugyanis velem vétette meg a könyveket, mert megvenni nem volt, pénze, velem olvastatta el, mert elolvasni nem volt ideje és nekem kellett megérteni, mert megérteni nem volt esze... Na igen, aztán megint egy csomó hónap, egy csomó esztendő és helyben vagyunk. A szabályos fenyőkkel díszített naptár cselédünk magántulajdonába megy át és tiszta marad. Legfeljebb a nagymosás napja lesz benne fe’je- gyezve. De felkiáltójelek, karikák, titkos ktriksz* krakszok nem nyüzsögnek benne, mint megany- nyi kis lelki hangya... A Mariknak nincsenek problémáik, gátlásaik, kényszerképzetük és jókarban tartott sokkjuk — a Marik egészségesen és vidáman csempészik a libacombot a lábas alá, hogy Pistának legyen valami harapnivalója, inig ők elmosogatnak..'. A Marik a mának élnek, a naptárnélküli mának, az egyenleg nélküli életnek, ők nincsenek Inficiálva rögeszméktől, hogy gyorsan !e kell jegyezni valamit, amíg nem késffy megfogni, lemérni, szétboncolni. A Mariskák nem ismerik a vajákos rémületet, a szent zavart, mely- lyel a dolgokat nézzük és érleljük, míg mondatok lesznek belőle. Vájjon mi lesz velük most, hogy már tudjuk: a legsürgősebb dolgok sem olyan sürgősek s a felejthetetlen emlékek is elfelejtődnek a legközelebbi naptárig. Kicsit megrendültén kívánunk boldog uj évet egymásnak, kicsit megrendültén és máris lábbadozva, s megyünk a do’gainkra. A kinti naptár pedig — az ezüstporos fenyő nem kormozódik be tétovázásokkal, a lapok nem gyn- rődnek össze felesleges tervekkel, nem perzseli meg őket az alkotás dühös kis lángja, nem nemit Pacsuga nr ajándéka gőgösen lóg a konyha-ajtón jelezve, hogy ő nem azonosítja magát a háziakkal, ő egy külön világ kérem szépen...