Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-01 / 275. (3827.) szám
1935 december 1, vasárnap* A véfiflátszedi satun Ida: Heu&auet Pál Kinánalc voít egy Gréta Garbója. Úgy bivták. hogy Youenlongyou. Ez a filmszi- nésznő ismertebb volt a hatalmas birodalomban, mint nálunk Gréta Garbó. Legutóbb tizennégy napig egyfolytában filmezett és a szerep szerint a játék végén meg kéllett halnia. Pontosan a tizenegyedik napon meghalt a filmben is, az életben is. Ugyanúgy lett öngyilkos, mint ahogyan a szerep előírja: mérget vett be. Levelet is hagyott hátra és benne azt írja, hogy nem szenzációhajhászásból lett öngyilkos, hiszen ebből neki már semmi haszna, hanem úgy érzi, hogy ezzel a szereppel nemcsak a filmen hal meg, hanem az életben sincs semmi keresnivalója, valami különös kényszer viszi az öngyilkosságba. A kínai sajtó hosszasan foglalkozik ezzel az öngyilkossággal és hozzáteszi, hogy sokezer ember kisérte utolsó útjára a kínai Gréta Garbót. A kis kínai filmszinésznő azért ment a halálba. mert nagyon, béleélte magát a szerepébe, amely halállal végződik. Ez nem az első eset. habár Youenlongyou túlzásba vitte azt, amit egyes nagy színészekkel produkált a művészet. Egy nagy francia színésztől megkérdezték, teljesen átéli-e a szerepeit akkor is, ha őrülteket alakit és ő erre igen szellemesen azt mondta, hogy ha ez igy lenne, akkor nem tudná a szerepeket eljátszani. Viszont a kínai filmszinésznő addig alakította és játszotta a szerepet, amig nemcsak a játékban, hanem az életben is átélte s amikor játék és élet felcserélték a szerepeiket, akkor valóban öngyilkos lett. Régi probléma, hol végződik az úgynevezett valóság és hol kezdődik az álom. Cal- deron és Pirandello számtalan színpadi müve azt a határmesgyét szemlélteti, amelyen a kettő elmosódik: a valóság álommá, az álom valósággá vedlik át. A kínai filmsztár esete azonban annyiban érdekesebb az eddigieknél, hogy egy emberen bemutatja a színpadon megszokott és elméletileg rég elintézett transzfigurációt. Valami megfordi- tásféle történt itt, a szerep fölibe kerekedett az életnek, mig rendszerint úgy történik, hogy az egyes ember akaratlanul és öntudatlanul szerepet játszik, amelyet az élet formál ki belőle, mindaddig, amig az élet ezt a szerepet, hogy *— úgy mondjam — egy ökölcsapással le nem teríti és a szerepet játszó ember nem eszmél rá, hogy «— szerepet játszott. Amint ez az eszmélés megtörténik, vége szakad a szerepnek. Van azonban úgy is, hogy erre élete végéig nem jön rá az élet játékos színésze, részben, mert dilettáns, részben, mert a játékban semmi sem háborgatja. A kis kínai színésznő rájött, hogy az élet szerep, olyan, mint amilyet a film az ő számára előirt és rájött arra is, hogy a filmszerep megoldása helyes. Rájött továbbá arra is, hogy az élet nem adhat neki izgalmasabb élményt, mint az eljátszott film és megismételni nem érdemes. Aki megismétli, vagy rossz másolatot kap, vagy mindjobban lecsúszik az igazi élményről. Ahonyan vannak zeneszerzők (Leoncavallo, Mascagni), akiknek a művészi élmény is csak egyszer sikerült, egyetlen esetben alkottak nagyot és aztán vagy ismételtek, vagy elhallgattak. A kinai Gréta Garbó elhallgatott, mert nem akart haszontalan ismétlésekbe bocsátkozni. Ebben az egy szerepben élte egész életét, mint ahogyan a két emlitett zeneszerző zsenialitását is egyetlen műben élte. Nem hitt benne, hogy más is következhetne, nem tudott lelkileg megoszlani és lenni, aminek lenni kell, ha az ember tudatosan akarja végigélni az életet: több ember, sok, igen sok ember. Egy régi francia népdal mondja, hogy minden embernek a fönixmadár kell, hogy a mintaképe legyen, az, aki meghal és poraiból feltámad. Goethe egyik legszebb verse pedig ugyanezt a legmélyebb bölcsességet tartalmazza: Amig nem halsz meg, hogy újra és valóban legyél, addig csak szomorú és zavaros vendége vagy ennek a sötét földnek. Nincs egyetlen mély filozófiai rendszer, amely ne ezt -követelné: a feltámadás érdekében a halált. Az ember testileg minden pillanatban meghal, mondja a filozófia és a természetttudomány és ez a tengernyi halál maga az élet. Ugyanígy hal meg minduntalan az öntudat, azaz változik, szüntelenül változik, akkor is, ha nem vesszük észre a változást. Egyik szerep eljátszása a másikat követi, az élet kis Gréta Garbói és Chaplin- jai nem veszik észre, hogy hiába ütnek gőgösen a mellükre és zengik a meggyőződés baritonján az Én változatlanságát, — az igazi Gréta Garbó és Chaplin azért nagy, mert ennek az ellentétét tudja, ez idegző- dött bele és ezt alakítja a művészetben. Hiszen a humor —■ a könnyek közötti mosoly — onnan ered, hogy az ember valahol a lelke legmélyén tudja a percnyi halált és a percnyi feltámadást, és mert ezt tudja, „nem veszi komolyan'1 az élet egyes kis fázisait, „felette áll* az életnek, egyszóval megköny- nyezi a percnyi halált és mosolyog, mert nem hisz benne, de hisz a feltámadásban. Az élet erős embere tesz igy, a gyengét elsodorja az a tudat, hogy az élet csak szerep és a szerep éljátszása után kialusznak a lámpák. A gyenge nem tudja, hogy ezeknek a lámpáknak a fénye örök, csak a világosság ereje és a szin változik. A világot jelentő deszkák mindenütt ott vannak, ahol élet van, bármilyen formában is jelentkezik, — a kis kinai Gréta Garbó azt hitte, hogy neki csupán egy szerep jutott, az, amélybe teljesen beleélte magát és amely számára halállal végződik. Nem volt humora, nem tudott könnyezni, csak mosolyogni, —- mosolygott az életén és mosollyal az ajkán úgy ment el, mint a Szajna híres Ismeretlenje, aki mint ismeretlen lett világhírű, mert mosolygott, amikor meghalt és ez a mosoly ragyogott az ajkán akkor is, amikor mint halottat kihúzták a folyóból. Ez a mosoly revelálta az uj alakban is nagyszerű és végtelen életet, a kinai filmszinésznő gyilkosságának a cáfolatát: végtelen sok a szerep, és a halál, amelyről azt hiszed, hogy menekülés és vég, újabb szerepekre magasztosit. Aki nem tud könnyezni, csak mosolyogni, az nagyon szomorú, halálosan szomorú és meghal anélkül, hogy megsiratná az életet. Aki megsiratja, az ismeri az élet után következő életeket, mint a nagy művész, aki egyre-másra tor- nyositja az alkotásokat és nem tud vélük betelni, mert bármennyit is alkot, jól tudja, hogy az egész mii töredék kell, hogy maradjon. A kinai színésznő pedig úgy gondolta, hogy az ő egyéni kis élete egyetlen szerep, nem töredék, hanem tökéletes és teljes alkotás, amelyen túl nincsen semmi. Ezért nem könnyezett, csak mosolygott és ezért a halál Mona Lisája; Leonardo életében egyetlen szobor: a rejtélyes élet. Itt a rejtélyes halál. Mindkettő pedig valóság és álom batármesgyéje, mindnyájunk szerepe és annak végtelen változata: örök transz- figuráció. AZ ELMENÖNEK Könnyek, Mik törtfényü szememben égtek, Lehullva is fit köszöntsétek... Vágyak, Mik meghaltok egy dacos wnem“-eo: Utolsóig mind övé legyen... Álmok, Miknek fénye ködben is ragyog, Megáldva őt, mind rá hulljatok ... S dalok, Mik lelkem rózsájává nőnek, Köszöntsetek az elmenőnek.., CSONTOS VILMOS. A magyar rádió tízéves jubileuma Beszélgetés Htatky és Somogyváry igazgatókkal Budapest, november 30. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Most van tiz éve, hogy az éter hullámain először kelt szárnyra a magyar sző. Ezt a tízéves jubileumot nagy ünnepélyességgel, a magyar művészeti és társadalmi előkelőségek egész sorának fölvonulásával üli meg a magyar rádió. Megemlékezik a budapesti rádió ezen az örömünnepen mindazokról, akik az elmúlt tíz év alatt jóban és rosszban szolgálták a magyar szó, a magyar gondolat és a magyar muzsika terjesztésének ezt a legmodernebb módját. A magyar rádió ezen a jubileumon nemcsak magát ünnepli, ünnepli előfutárját, a telefonhírmondót is, amely jóval előbb már ugyanezt a célt szolgálta, mint a rádió: hírek, zene és szórakoztató műsor közvetítését. A magyar rádió ünnepe alkalmából fölkerestük dr. Hlatky Endre és Somogyváry Gyula igazgatót, nyilatkozzanak a rádió múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Dr. Hlatky Endre müsorigazgató a jubiláns ünnepségek rengeteg tennivalói között néhány percet tud szakítani. Asztalán elintézendő akták halmaza és még a nyilatkozat alatt is postáját intézi. — Már hónapok óta folynak az előkészületek —- válaszolja kérdésemre -—> hogy az ünnepi hét programja minél gazadagabb és változatosabb legyen. Reméljük, hogy ez a törekvésünk nem volt hiábavaló és a célt teljes mértékben sikerült elérnünk. A rádió elmúlt tiz évének fejlődéséről érdeklődöm. — A fejlődést legjobban két szám mutatja, — feleli. — A rádió előfizetőinek száma az első évben kb, húszezer volt, ma pedig majdnem háromszázhetvenezer. Ez a két szám mindennél többet mond* Mutatja, hogyan hódított tért a magyar közönség szeretetéhen a rádió, Reméljük és hisszük, hogy ez a lendület az eljövendő évtizedekben sem fog csökkenni, hanem újabb tízezrek csatlakoznak a magyar rádióhallgatók seregéhez. Dr. Koncz Sándor titkár szakítja félbe beszélgetésünket. Jelenti, hogy Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter érkezik a Stúdióba. Hlatky igazgató elbúcsúzik s a miniszter fogadására siet. * Somogyváry igazgatót keresem föl. ő a következőkben nyilatkozik: — A rádió utján való leadással 1924-ben kezdtek Budaipesten kísérletezni. A Gyáli-uton a Postakísérleti állomáson. Itt az udvaron volt az első stúdió. Egy butorszállitókocsi, amelyben egy régi pianínó állt és gyertyával világították. Később már luxust jelentett, hogy egy szál drótot vezettek be, amin egy körte lógott. A kísérletekhez csak nehezen tudtak szereplőket szerezni. Művészetről akikor még szó sem volt. Az is bökkenő volt, hogy a Gyáli-utról gyalog kellett bejönni, mert a villamos messze esett, ezen később úgy segítettek, hogy a stúdió, azaz a butorszállitókocsi elé befogtak két lovat és ezen vitték el a szereplőket a villamosig. 1925 októberében a Rákóczi-ut egyik bérházának negyedik emeletét bérelték .ki studi óhelyiségnek és itt folytatták a kísérleti adásokat. — A rádió koncesszióját a magyar telefonhírmondó részvénytársaság kapta meg, melynek igazgatója Szőcs Ernő volt. Szőcs igy automatikusan a rádiónak is igazgatója lett. —• A Ráköczi-uti stúdió a rendszeres adást ezerkilencszázhuszonöt december elsején kezdte meg a legnagyobb nehézségekkel küzdve. Még egy hétre sem lehett a műsort előre ösz- szeállitam. A művészek Szőcs igazgató személyes felkérésére is nehezen vállatak szereplést. Néha azt sem lehetett tudni, hogy a következő müsorszámot leadhatják-e, nem mond-e le a szereplő. Szőcs igazgató taxin ment a művészekért és úgy hozta őket a stúdióba. Minden önkéntes jelentkezőt szívesen fogadtak és ha valamennyire megfelelt, szerepeltették. Már óriási haladást jelentett, amikor kéthetes műsort tudtak összeállítani. A szereplőkön kívül nehézség volt az is, hogy kicsi volt a stúdió és a többi helyiség, úgyhogy nem volt hely, ahol próbát tarthattak volna. Egy kis mosdóhelyiségben, sőt a' lépcsőházban próbáltak nem egyszer. — Szőcs igazgató, szószerint véve, éjjel-nappal dolgozott és a rádió rohamlépésben fejlődött. Ezerkilencszázhuszonhat junius húszadikán már helyszíni közvetítést adtak a Margitszigeten történt vitézavatásról. Ugyancsak ebben az évben junius huszonkettedikén az első szinmüelő- adás kerül mikrofon elé a stúdióban. Persze akkor még pagy zökkenőkkel és félbeszakításokkal, mert a hallgatóságnak egyes jeleneteket meg kellett magyarázni, hogy megértse a darabot. Ezért, bár akkor még nem voltam a rádiónál, azt ajánlottam Szőcs igazgatónak, hogy a színjátékokat mikrofonra kell átírni. A rádió számára átirt színdarabnak pedig hang játék legyen a neve. A hangjáték szót a színjáték analógiájára alkottam meg. — Ezután már rohamlépésben haladt a rádió. Ezerkilencszázhuszonnyolc októberében átköltöztünk a Sándor-uccai stúdióba, amiről ükkor azt hittük, hogy tizenöt évig megfelelő lesz. Három év múlva azonban kiderült, hogy kicsi. Az elmúlt évben készült el a megnagyobbított stúdió, de már most újból kicsinek bizonyul. — A budapesti rádiónak tiz év előtt körülbelül húsz alkalmazottja volt, ma pedig több mint száz. A rádió jövőjéről kérdezem még Somogyvári igazgatót. * — Hát erről nem mernék nyilatkozni, — mondja kedvesen Somogyvári Gyula, — nehogy úgy járjak, mint szegény boldogult Kern Aurél, aki ezerkilencszázhuszonötben azt mondotta, ' hogy lehet, hogy eljön az az idő, amikor meg szívesen fellépnek a művészek a rádióban... — Szegény kitűnő barátunk, ha látná, hogyan rohanják meg most a rádiót a művészek, nem hinne a szemének, hogy a jóslata mennyire bevált ... SZENTGYÖRGYI ELVIRA. Az eperjesi Sárost Esi margójára Eperjes, november 30. (A PMH munkatársától.) Két évi hallgatás után most, a SzMKE eperjesi fiókjának megalakulása után, újra’ feléledt a valamikor országos hírű eperjesi magyar kultúráiét. A SzMKE első rendezése a Sárosi Est volt, amely — annak ellenére, hogy a második, keddi előadást kívülálló okok miatt nem lehetett megtartani — ta- '■mijeiét adta annak, hogy a sárosi magyar kultur- életet nem kell újra megteremteni, csak folytaiul kell ott, ahol annak idején abbamaradt. S a minden szépért, művészetért ésJculturárért lelkesedő sárosi magyar közönségből nem veszett ki a magyar kultúra iránti rajongó szeretet. Bizonyltja ezt az, hogy mind a két estére a jegyek elővételben egytől-egyig elkeltek. S hogy a sárosi magyar kulturmumkások nem fejlődtek vissza, bizonyítják ezt azok a lelkes hangú és elismerő beszámolok, amelyek elsősorban a kassai Sárosi Esttel kapcsolatban az újságokban megjelentek. A hétfői Sárosi Est'— amint már röviden jelentettük — igen meleg és lelkes hangulatban folyt le. A programmal és az egyes szereplőkkel nem foglalkozunk már bővebben, mert nem akarunk ismétlésekbe esni. Hiszen teljesítményeikről a leglelkesebb és legelismerőbb beszámolók jelenlek meg már a napisajtó hasábjain, amire természetesen minden sárosi magyar kulturember őszintén büszke. * A program megkezdése előtt Ágoston Károly pápai kamarás, a SzMKE eperjesi fiókjának elnöke lelkes visszhangu megnyitó beszédet mondott. Melegen üdvözölte a közönséget és a szereplőket s méltatta a SzMKE nagy kulturális jelentőségét. „Eperjes város" — állapította meg az illusztris szónok — „mindenkor az iskolák városa, a kultúra minden ágának melegágya s készséges áldozatkész ápolója volt. A mai nemzedék számos tagja még jól emlékszik az itteni szellemi élet lüktető menetére, hatalmas lendületére. Ma, ha szerényebb körben jelenik is meg itt e kulturélet: mégis annyit mindig nyújthat, hogy müveit közönségünk igényeit kielégítse és a támasztott igényeket tovább is fejlődő korunk magaslatán tartsa." A Sárosi Est margójára föl kell jegyeznünk, hogy a teremben összegyűlt közönséget őszinte örömmel és büszkeséggel hatotta át az a tudat, hogy Mécs László, a sárosi föld szülötte s határtalan lelkesedéssel köszönte meg a költőnek, hogy — hacsak néhány órára is — de újra hazatért és megajándékozta sárosi testvéreit költészetének és elöadómüvészetének pompás kincseivel . . . Ugyancsak örömmel állapította meg a közönség azt is. bogjr egy uj sárosi tehetség van indulóban: Suhayda Mária zongoraművésznő. Suhayda Mária előadói és zeneszerzői tehetsége úgy Prágában, mint Kassán már teljes elismerésre talált és most, hogy otthonában először mutatkozott be a nagy nyilvánosság előtt úgy idegen szerzők interpretálásával, mint saját szerzeményeinek előadásává', magával ragadta a közönséget és a legteljes bb elismerést vivta ki magának. Természetesen m n- den sárosi legőszintébb figyelemmel fogja kísérni felfelé Ívelő pályáját. Fábry Viktor vezetésével a Daltestvérek minden számukkal ugyancsak megérdemelt sikert arattak. Műkedvelőink pedig ... — mit is írjunk róluk? — hiszen most is a tőlük megszokott művészi és tökéletes előadást nyújtották. Hogy mit jelent az eperjesi magyar közönségnek dr. Kissóczy József- né, hogy mennyire alfája és ómegája ő az eperjesi műkedvelő színjátszásnak, bizonyítja azt az a rajongó szerétéiből fakadó tapsvihar, mely már a színpadra kilépő művésznőt fogadta. Mostani alakítása is méltán sorakozik eddigi felejthetetlen teljesítményei mellé. Beszámolónkat nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne említsük meg a többieket is: Kirchmayer Vilmos, Danzinger Ferenc, Ungár Ernő, M'nár- csik Bözsi, Bilióh Manci, Buohführer Cili és Miha- lidesz Rózsi ugyancsak tehetségük teljes latbave- tésével vitték sikerre a darabot és az egész Sárosi Estet. 8
