Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-28 / 295. (3847.) szám
Karácsonyi (sp) Prága, december 27. A csendes ünneplés napjai elmúltak tehát, a hivatalnokember nagyot sóhajtva veszi kalapját és lohol a hivatalba, megrakott vonatok hozzák a hegyekből a fiatalokat, akik ez egyszer csalódtak, mert nem mindenütt volt hó, éjszakai harmadosztályokban busán gubbasztanak az utasok, a világgépezet apró csavarjai, akiket az idő most visszaröpít helyükre, pontosan abba a lyukba, ahonnét vétettek, a két-három napra szétment embe-í rek ismét összejönnek s kissé rosszkedvűen,! kissé fanyaran rázzák egymás kezét, — az uj év, az uj munkaszakasz tulajdonképpen már most megkezdődött. Két-három napi pihenés csillogásával szemükben munkába állnak az emberek, vájjon mi jön most, mi következik? Csendes völgy volt az események merész és szaggatott bércei között a három kará- , csonyi ünnepnap. A belpolitika nagy emelkedésein túljutottunk. Szikláit, meredékeit legyőzték s az utolsó pillanatban, karácsony előtt, végleg megoldódott sok olyan probléma, amely hetekig, hónapokig, talán évekig nyugtalanított. A belpolitika munkásai az elvégzett munka után megtörölhetik izzadt homlokukat s nagyot, mélyet lélegezhetnek, talán érdemes volt, talán megbékültebb idők következnek. De a karácsony völgyének másik oldalán le nem küzdött hegység mered elénk, a gondok és aggodalmak valóságos Himalájája s összeborzadunk, ha arra gondolunk, hogy e fel nem fedezett hegységen most át kell vergődnünk, mert az Idé- ret Földje csak mögötte lehet. így nézhetett a mi nagyszerű Körösi Csorna Sándorunk India pereméről a Himalája felé, igy Swen Hédin a Gaurisankar láncára, amikor láma- ruhában elindult az ismeretlen Tibet felé, igy, ily ijedten és elszántan nézünk mi az elénktornyosodó hágótlan hegyláncra. S a zord sziklarémeket úgy hívják: világhelyzet. A külpolitikában karácsony épp ellenkezőjét jelentette, mint a belpolitikában, nem pihenést az elvégzett munka után, hanem pihenést, pillanatnyi csendet az elvég- zetlen munka előtt. Ember legyen a talpán, aki ma megmondja, mi következik a világpolitikában s hogyan kászolódik ki az emberiség a kátyúból, amibe a szerencsétlen —- oly távol levő s mégis vészesen közel került —■ keletafrikai konfliktus juttatta. Olvassuk az államférfiak karácsonyi nyilatkozatait, garmadával hozzák őket a hatalmas ujságlepe- dők s ijedten, zavartan tesszük le a lapokat. Valami megfogalmazhatatlan titkos nyugtalanság cseng ki a legszélesebben mosolygó, rózsásarcu államférfi szavaiból is, valami pokoli zűrzavar és bizonytalanság, amely a legderültebb optimizmus pirosló almáját is megfúrta már Úristen, mi lesz ebből? Egyetlen mondatban rekonstruálható az európai államférfiak sok nyilatkozatának lényege: a szankciós politika katasztrofális bonyodalmakhoz vezethet. Ennyit mondanak több-kevesebb, mézes-mázos szóba burkoltan az államférfiak, de ugyebár, mindenki tudja, hogy az elmúlt hetek tárgyalásainak világrengető kudarca után a szankciós politika nem állítható meg többé, — tehát a zűrzavar kikerülhetetlen. Ez az egyetlen logikus következtetés, amit az államférfiak szavaiból levonhatnánk. Megrendítő nyíltsággal mutatott rá a világfejlődés logikus útjára az angol alsóház karácsonyelőtti vitája is, amikor BaMwin, Hoare, ChambeíA berlin-bázeli gyors karácsonyestén belerohant egy személyvonatba Harminchárom halálos áldozata van a katasztrófának ■ A személyvonat egyth kocsiját az összeütközés a vasúti h drót a folyóba lökte Berlin, december 27. Borzalmas vasúti katasztrófa történt karácsony estéjén az egyik thüringiai állomáson. Erfurt közelében , a grosheringeni állomáson a Berlin— Bázel között közlekedő D-gyors teljes sebességgel beleröhant egy helyiérdekű személy- vonatba, amely abban a pillanatban indult el az állomásról, amikor a gyors keresztülrobogott Grost'hcringenen. A katasztrófának harminchárom halálos áldozata és rengeteg súlyos sebesültje van. Fokozta a katasztrófát, hogy a szerencsétlenség a Saale hidján történt és a személyvonat egyik kocsija utasaival együtt belezuhant a folyóba, amely ezen a helyen három méter mély. A kocsi utasainak nagyrésze a hullámokban lelte halálát. Megrázó emberi tragédiák Szemtanuk jelentése szerint a katasztrófának leirhatatlan következményei voltak. A két vonat egyetlen alaktalan vasíömeggé olvadt össze, amelynek roncsai alól velőt- rázó sikoltások törtek elő. Különösen a személyvonat roncsolódott össze; több vagon egymásra tolódott, egyes kocsik felsőrésze teljesen levált és átcsapódott más kocsikra. Az egyik kocsi teteje a gyors egyik mozdonyán feküdt keresztbe. A tragédia hevességét az is növelte, hogy a berl'in—bázeli gyors két hatalmas lokomotivval robogott, mert mindenáron be akartak hozni egy husz- perces késést. Szivbemarkoló jelenetek játszódtak le a katasztrófa alkalmával1. A személyvonat egyik utasát például a szerencsétlenség pillanatában a kocsi leváló fel'sőréczén keresztül valósággal kiröpitette az összeütközés ereje. Sikerült azonban a hid korlátjának alsó részében megkapaszkodnia s dacára az irtózatos hidegnek, ebben a helyzetben csüngött vagy húsz percig, amig megérkeztek a mentők. A mentőket azonban hiába hívta segítségül, az irtózatos acélromhalmazon keresztül nem tudtak hozzáférkőzni, úgy hogy jobbnak látta, ha vízbe veti magát. A zuhanásnál semmi baja nem történt és sikerült is a jéghideg hullámok közül úszással kimenekülnie. Amikor partot ért, csuromvizesen rohant a romok felé és résztvett a mentés mun újában. A roncsok között feleségét kereste, akivel együtt utazott a karácsonyi ünnepekre szüleihez. Többórai idegtépő keresés után meg is találta feleségének holttestét az összeroncsolt vagon alatt. Huszperces késés miatt... A mentési munkálatokkal egyidőben megindították a vizsgálatot a felelősség kérdésének tisztázására. A vizsgálat megállapította, hogy a felelősség a gyorsvonat súlyosan sérült mozdonyvezetőjét terheli, aki mindenáron be akarta hozni a huszperces késést és a szerencsétlenség színhelye előtt mintegy ezer méterrel a vészjel-et nem vette észre. A negyvennégy esztendős Dechant Kurt, akit életveszélyes állapotban szállítottak a naum- burgi kórházba, beismerte, hogy a két fényjelzést nem vette tudomásul. A mentési munkálatok csak néhány órával a szerencsétlenség után kezdődtek meg, mert tekintettel a szentestére az összes hivatali helyiségek zárva voltak. Végül sikerült a vasutasoknak alarmirozni a tűzoltókat, a helyi SA-organizációt és a szanitéckészült- séget. Elsőnek a naumburgi utászezred katonái voltak a helyszínen és valósággal emberfeletti munkát végeztek. Különösen a folyó hullámaiba veszett utasok holttestének kimentése okozott nagy nehézségeket. Rövidesen értesítették a weimari mentőket is és félkilenckor berobogtak a weimari mentőautók. A mentési munkálatok fényszórók világítása mellett egész éjszaka folytak. Szerda délután öt órakor emelték ki a romok alól az első halottakat. A romok eltakarítása még csütörtökön éjszaka3is folyt. A halottakat a grossheringeni temető halottas- házában helyezték eh Két évvei ezelőtt Páris közelében .. Hasonló, de méreteiben még nagyobb vasúti szerencsétlenség történt két évvel ezelőtt karácsony estéjén Franciaországban. A páris—strassburgi gyorsvonat 105 kilométeres sebességgel belerohant a pályatesten veszteglő páris—naneyi gyorsvonatba, amelynek kimustrált ócska favagonjai zsúfolásig meg voltak telve vakációra utazó közönséggel. A páris—strassburgi gyors acélkocsijai valósággal szétforgácsolták a naneyi gyors ócska favagonjait. 220 halálos és 300 súlyosan sebesült áldozata volt a katasztrófának. Iáin, a brit világbirodalom legfelelősebb élcsapata igy érvelt: a párisi békejavaslatokra, amelyek fél Abesszíniát olasz kézre juttatták volna, szükség volt, mert holtbiztosnak látszott, hogy a szankciós politika szigorúbb folytatása háborúhoz vezet. Ezt mondta az összes angol államférfiu, ezt jelentette ki a Palais Bourbonban Laval, Rómában Mussolini, Newyorkban Roosevelt s egyetlen hang sem akadt, amely azt merte volna mondani: „tévedés, nem igy van, nem ez a fejlődés holtbiztos menete". A tényt valamennyien megállapították és tudomásul vették. S mégis, mi történt? A párisi béketervet elvetették, visszatértek a szankciós politikához. Tapsoltak Hoarenak, helyeselték eljárását s — megbuktatták. A csatazászlót odanyomták a fiatal és harci tűzben égő Edén kezébe. Ismételjük a tételt: a párisi béketerv volt az egyetlen ut a kibontakozás felé, mondotta Hoare, Laval és a többiek. Az egyetlen utat elzárták. Mi következik ebből? Az, következteti a józan ész, hogy nincs kibontakozás. Az ember fejveszetten támolyog az örvény felé, pedig fél és irtózik tőle. Testvért, anyát akar ölni. Ödipuszkomlexuma van, reszket a rémes tettől s mégis elköveti. Ismeretlen démonok hajtják. Valóságos sorstragédia, ami ma velünk történik s közelről megfigyelhetjük ezekben a napokban, miképpen keletkeznek a világbonyodalmak anélkül, hogy bárki akarná. Felettünk álló hatalmak mint tehetetlen bábukat löknek az örvény felé. Az ár elkapott. Kézzel-lábbal tiltakozunk ellene, de már visz, már ragad, — s nem rajtunk, hanem csak a természet hallatlan kegyelmén, egy áhított csodán múlik, ha véletlenül mégis kikerüljük a pusztító örvényt. Mert a sodrában már benne vagyunk. Az ember sírni szeretne, ahogy figyeli az általános tehetetlenséget. Megtanulja, hogy a nagy sorscsapás, mint amilyen például a háború, tényleg magasabb hatalmak szeszélyétől függ s az ember nem küzdhet ellene. Az angol államférfiak kétségbeesetten idézik a béke szellemét. Hiába, a fejlődés erősebb, mint ők s az egyszer kimondott szó ereje hatalmasabb vágyaiknál. Ó, ezek az „egyszer kimondott szavak!" Mennyi bajt, mennyi zavart okoznak a világon, mert ha. kint vannak, nincs ember — s éppen nincs becsületes ember — aki meghazudtolni merné őket, mert becstelenségnek, szószegésnek, gyávaságnak tartaná. Mennyi tragikus paradoxon rejlik a „kimondott szó" varázsában! Mussolini sem vonhatja vissza szavait, ha a kocka egyszer már el van vetve, Genf sem, a négus sem, a szankciós hatalmak sem, mind lejtős útra kerültek s az esés ereje röpíti őket tovább. Hoare megkísérelte, hogy az emberiség érdekében visszavonjon egy már kimondott szót, — á közvélemény felháborodása elsodorta. És most minden porcikánkban reszketve, vacogva, de valami fonák álönérzetességgel terhelten járjuk kábultan az utat, melyről tudjuk, hogy a romlásba vezet, de gőgösek vagyunk ahhoz, hogy megforduljunk s szégyenszemre visszabandukoljunk. Mussolini, Genf, Anglia, a négus egyformán a kimondott szó áldozatai — s velük az egész világ. Az államférfiak nyilatkozataiból sok jót nem olvashatunk ki. Valamennyinek logikai csattanója az, hogy nincs kiút. A papírforma szerint borzalmasan rossz helyzetbe kerültünk s nem hiszem, hogy volna valaki, akár a legbefolyásosabb állásban” levő politikus, aki tisztán előrelátná a fejleményeket és a kibontakozás irányát. És mégis: a karácsonyi bizás megihletett, nem adjuk föl a reményt. Várjuk a csodát, a kegyelmet, mely megment. Egyszer, hetekkel ezelőtt, amikor már legnagyobb volt a baj, a párisi terv formájában jelentkezett valami csodaféle, de nem bizonyult elég nagy csodának, hogy megmentsen. Nagyobb és határozottabb csodát várunk. Columbus tojását — és bízunk abban, hogy elkövetkezik, mert az ember és a természet a legnagyobb bajban a legleleményesebb. (3847) szám • Szombat • 1935 december 28 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Kő., külföldre: évente 450, SzloVeUSzkÓi ÓS rUSZÍnSzkÓÍ mdPljarsáP ulicel2. II. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • . . . ® Prága II., Panská ulice 12, 111. emelet. A képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. politikai napilapja • ® TELEFON: 303-11. • • Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— KI. SÜRGÖNYCIM HÍRLAP, P R A H A.
