Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)

1935-12-25 / 294. (3846.) szám

Csoda jCöw ^I^GAI-MaGÍ^HIRTíAI> mmmmmmmmmamaamammaamm 1935 december 25, szerda* Ida: VUu&auec ?M Egy ragyogó augusztusi nap késő dél­utánján lilásba játszó égbolt terült Löwen városka fölé. A belga városkában mintha évek óta minden élet kihalt volna, fölötte hasonlatos volt Brügge-hez, amelyet halott vá«^nak neveznek. Löwent pontosan négy évvel azelőtt, tehát 1914 augusztusában borzalmas tűzvész pusztította el és a tűz­vésznek kétezer ház, de a katolikus egyetem is áldozatául esett. Azóta számtalan irás, szemtanuk jelentése és könyvek foglalkoz­tak a katasztrófával és megállapították, hogy a német csapatok gyújtották fel a vá­rost, mert a civil lakosság háztetőkről és ablakokból tüzelt rájuk. 1918 augusztusában persze ezt már senki sem kutatta olyan hévvel, mint kezdetben és a vizsgálat csak a háború után lángolt fel újra nagy erővel. Amikor történetünk ját­szik, minden csendes és békés, annak elle­nére, hogy a fronton, amely alig néhány mérföldnyire húzódik Löwentől, megindult a döntő roham és a milliós hadseregek utol­só erőfeszítéssel inkarnálják a világháború apokalipszisét. Egy dolog van csak, ami | földalatti-tekervényesen alattomosan és fá-1 lelmetesen nehezedik a kedélyekre: a vá-S roskában hosszú ideje kémnő bujkál és ve-j szélyezteti a polgárok életét. Azt állítják. 5 hogy az antantcsapatok javára kémkedik, angol leány és nem ismeri a félelmet. Kö­zelebbről és józanul szemlélve a dolog más­képpen fest. Ugyanis amióta Cavell asz- szonyt a németek kivégezték, mert szerin­tük valóban kémkedett, azóta a rémhírek terjesztése nem szűnik meg és ha végre si­kerül az egyiket leálcázni, helyében két másik bujkál. Ha igaz, amit most suttognak, akkor százszor jaj Löwennek, könnyen tör­ténhetik, hogy újra Sodorna és Gomorra sorsára jut és az is elpusztul, ami megma­radt. Egy idő óta uj ember tartózkodik a vá­rosban és mert a lakosság a négyévi meg­szállás alatt összebarátkozott a német helyi parancsnoksággal, hamarosan kiderül, hogy ezúttal nem rémhirről van szó. Kémnő tar­tózkodik Löwenben, bár mindenki ismeri a másikat, ügyelnek egymásra és emberileg lehetetlen, hogy valaki is olyan pompásan megjátszhatná a szerepét. Az uj ember egye­nesen Berlinből érkezett. A nagy meleg el­lenére vastagkötésü sárga pulloverben jár- kel, karirozott bricseszben és ugyancsak sárga bőrlábvédőben. Kék szeme szúrós, lo- vaglóostorát úgy suhogtatja a levegőben, mintha jelezné, hogy egyetlen suhintással tüzes esőt küldhetné a városra. Ha valaki tudja, hol rejtőzik az üldözött vad, igen jól teszi, ha megmondja, mert csak igy hárít­hatja el a városról a fenyegető veszélyt. A derék, megfélemlített polgárok riadtan néz­nek egymásra, tanácstalanok, mert semmit sem tudnak, de a lovaglóostoros ezt nem hiszi el nekik. Nem marad más hátra, a vé­letlenre kell bízni mindent, mert ezen csak Isten segíthet. Már egy hét tel el igy. Az antantcsapatok erőszakolják a döntést, a németek ügye rosszul áll és a császár sápadtan hallgatja Spaban, a nagy főhadiszálláson a hióbhire- ket. Löwenben bizonytalanság uralkodik, mert mindez kerülővel és fonákul ér el a lakosság fülébe. Hans Kámpfert, aki azért jött Berlinből, hogy kikutassa a kémnőt, mindez nem izgatja. Úgy rójja a város uc- cáit, mint aki biztos a maga dolgában. Nem kérdezősködik, nem fülel, várja, hogy az áldozat önmagát elárulja. Löwen világhírű Szent Péter-temploma, a gót katedrális, amelynek csodájára jártak, nagyrészt szintén a lángok martaléka lett. A berendezés majdnem teljesen elpusztult és bár négy év óta valamennyire kitatarozták, üszkös padok és kietlenség jelzik a szörnyű pusztulást. Bár pusztulásnál egyebet nem igen látni itt, Hans Kámpfer megátalkodott csökönyösséggel gyakran keresi fel a ka- tedrálist és órákat tölt benne. Csak nézi a romokat, néha egy-egy tárgyat pontosan megvizsgál és rejtélyesen mosolyog. A la­kosság úgy gondolja, hogy ez manőver: igy szeretné az igazi nyomról elterelni a figyel­met. A nagy tűzvész éjszakáján egy Tele- mann nevű német hadnagy, a helyi parancs­nokság szárnysegédje önkezűleg két mes­termüvet mentett ki a templomból: Dirk Bouts középkori mester két olajfestményét, amelynek egyike „Szent Erazmus mártirio­ma“, másika „Az Úrvacsora". Négy évig a városháza egyik szobájában függtek leta­karva. Vájjon micsoda ötlete Hans Kam- pfernek, hogy az „Úrvacsorát" visszavitet­te a templomba és a kórus fölötti kis ká­polnában pontosan úgy helyezte el, mint a tűzvész előtt? Csak nem érdekli őt az a hi­hetetlen hasonlatosság, amely e festmény Szent Jánosa és Pierre Verhelst, az ifjú lel­kész közt megállapítható és amelyről az egész város tud? Pierre Verhelst, az egyetemi tanár fia vé­letlenül került ide négy év előtt, amikor az uccai harcokban egy eltévedt golyó az ak­kor itt működő segédlelkészt találta. Azóta ő a lakosság szemefénye, minden bajra tud valami orvosságot, minden emberen segít, közbenjár a parancsnokságnál é3 enyhíti a súlyos sorsokat. Valami különös derű árad belőle, a mindig halkszavu fiatalemberből, aki kopott reverendájában úgy jár, mintha glórióla övezné. Légies, karcsú, könnyed jelenség, amellett férfiasán határozott, ener­gikus, semmitől nem riad vissza, ha az igaz­ságról van szó. Zöldesbe játszó szeme acé­los és lágy egyben, beszéde hangfogós, de szűkszavúsága ellenére is meggyőzőbb min­den áradozásnál és ömlengésnél. Bálvá­nyozzák, kissé félnek tőle, de hozzá fordul­nak, ha bajban vannak. A ragyogó augusztusi nap késő délután­ján Hans Kámpfer megint a templom felé veszi az útját. Azt suttogják róla, hogy be­teges hajlamú ember, aki a férfiakat előny­ben részesíti a nők fölött, csakúgy, mint Sokrates a kis Phaidrost, akinek szépségét úgy megénekelte, hogy ez az ének lett a Szépség legmagasabbröptü himnusza. Le­het, hogy mindez csak rosszakaratú mende­monda, de tény, hogy most is, mint már na­pok óta, Pierre Verhelst nyomában van. Mert az aztán, hogy őt gyanúsítaná a kém­kedéssel, egyszerűen groteszkké válhatna Kámpferre nézve. Amikor a termetes német belép a temp­lomba, szem elől vesztette Pierre-t. Egy szé­les fénykéve úgy sugározza be Bouts mes­ter „Úrvacsoráját", mintha hatalmas mu­tatóujj lenne. Az elsötétült évszázados szí­nek alatt megindul a feltámadásos élet nyüzsgése és mintha az alakok tudnák, hogy ez csak percekig tarthat, aztán újra sötét­ségbe merülnek, előbb kiteljesednek a tér­be, majd nyugodt mozdulatokat tesznek. így, látja ezt Hans Kámpfer, amint felfelé fór-1 ditott fejjel rámered a kis kápolnában függő mestermüre és hirtelen meglátja, mennyire hasonlít Szent János, a Mester kedvenc ta­nítványa Pierre Verhelsthez, a kis paphoz. Talán lágyabb nála, nőiesebb és kifinomul­tabb, hiszen Bouts mester akkor élt, ami­kor naiv és primitiv volt az emberábrázo­lás. De megtörténhetett, hogy akarattal festette meg igy Szent Jánost, mert a nagy­mesterek mind tanultak Sokratestől és az igazi, az Örökkévaló Szeretet jelképeit úgy festették meg, hogy férfin és asszonyon túl egységbe tömöritették azt, ami isteni és nem e földről való. Megható, hogy öntötte ki Bouts mester a sok fényt az „Úrvacsora" alakjainak a feje fölé, mintha elszakadtak volna a földtől és légies-könnyen fölfelé szállnának... Már inkább bábszerüek és minél jobban merül bele a kép szemléleté­be, annál inkább erőt vesz rajta egy ed- digelé teljesen ismeretlen érzés. Igen, ez a Szent János határozottan Pierre Verhelst vonásait viseli és a hasonlatosság, amely már szinte azonosság, nem is külső, hanem a lélek-formálta test hasonlatossága: azo­nosság! A városban suttogják, hogy Pierre segédlelkész Bouts mester leszármazottja, —- vannak ilyen megérzések, visszajáró cso­dák, érthetetlen jelenségek ég és föld kö­zött ... Szent János, gondolja Hans Kám­pfer, talán gyerekkorában gondolt rá utol­jára! A Mester kedvenc tanítványa... ö irta az Apokalipszis kinyilatkoztatását, amely mellett ott áll Judás levele ... Judásé, aki áruló volt. .V Aki kikémlelte a Mestert... Ebben a pillanatban elsötétül Bouts mes­ter festménye, az „Úrvacsora" homályba vész, az alakok kétdimenziós lényegnélkü- líségbe sorvadnak: egy nagy, sötét felhő úszott a nap elé. Hans Kámpfer elfordítja a fejét a képtől és maga elé mered. Aki ki- kémlelete és elárulta a Mestert... gondol­ja és hirtelen egy üszkös padban térdeplő alakot pillant meg: Pierre Verhelst, a fia­tal pap. Valami rettenetes ösztön atavisz­Kitünően sikerült Komáromban a magyar szlovák kulturest Komárom, december 23. (Saját tudósi­tónktól.) Szombaton rendezte meg a ko­máromi járási kulturtestület nagyszabású kulturestjét, amely a magyar-szlovák kul- turközeledést célozta. A terv általános he­lyesléssel találkozott nemcsak Komárom­ban, hanem egész Szlovenszkón is: valóban, a két nép közötti kapcsolatot a kultúra hidján keresztül lehet leghama- rább megtalálni. Komárom egy gesztussal megmutatta: mi­lyen módszerek szükségesek a két nép kö­zötti jóviszony megteremtéséhez s állandó­sításához. A szombat esti kulturünnep —• amely, mint ilyen első kísérlet volt Komáromban — Komárom szlovák és magyar társadal­mát egyformán érintette. A Jókai Egyesü­let kulturháza megtelt ez alkalommal a ma­gyar és a szlovák élet reprezentánsaival. Az est műsorának minden száma igen színvo­nalas volt, a közönség sürü tapsa kísérte. Bevezetőnek a bájos Nagy Aliz szavalta el igen szépen dr. Borka Géza „Hidépités" cimü szép alkalmi költeményét, majd Szom- bathy Viktor, a SzMKE főtitkára mondott egy szimbolikus mese keretében bevezető szavakat, testvéri békére, megértésre szó­lítva föl az együvé rendelt, különnyelvü népeket, akiket a közös európai kultúra kell, hogy egybeöleljen. Majd Csajda Olga énekelt behízelgő hangon, finom művészi előadásban néhány szlovák népdalt, vala­mint Mihola Gyuszi egy nótájának fordí­tását, Mihola Gyuszi simuló zongorakisé­rétével. Szenes Erzsi, a kiváló költőnő újabb s régibb költeményeiből szavalt, nagy hatás mellett. A finomveretü, szép költemények a költőnő tökéletes előadásá­ban hatalmas sikert arattak: Szenes Erzsit szivébe fogadta a komáromi közönség. Emil Boleszláv Lukács, a szlovákok ki­váló költője recitálta ezután saját költe­ményeit, megrázó erővel, nagy hatás mellett. Mihola Gyuszi uj nótáit adta elő cigány- zenekarkisérettel, megújuló taps mellett: a fiatal s igen tehetséges nótaköltő újabb si­kereket aratott Komáromban. Weisz Em­ma, a zeneiskola igazgatója brilliáns játék­kal közvetítette Rachmaninoff és Liszt két zongoramüvét: művészi finomság, átérzés, nagyszerű technika jellemezte minden üte­mét. Emil Boleszláv Lukács Ady Endréről tartott pompásan felépített előadást, kitérve az Ady-korabeli s Ady-utáni szlo­vák irodalmi viszonyokra s arra a mara­dandó hatásra, amelyet Ady a szlovák írókra gyakorolt. Néhány remekbe készült Ady-forditását mutatta be nagy hatás mel­lett. Szenes Erzsi ismét elszavalta néhány szép költeményét s befejezésül dr. Borka Géza, az est rendezője mondott rövid, preg­náns és igen érdekes áttekintést a szlovák irodalomról, a kezdeti kialakulás korától egészen a mai, erőteljes kifejlésig. Az est a közönségre maradandó hatást gyakorolt, amely valószínűleg a közélet­ben is megmarad. tikus káosza zúzza öntudatát: Szent János írása melleit az áruló levele... A végzet ujja súlyosan nehezedik a fiatal papral Döntés mindenáron, világosságot deríteni erre a megfoghatatlan rejtélyre, bármi is történjen ... A szeme olyan, mint a raga­dozóé, amikor megpillantja Pierre karcsú alakját. Nesztelenül a háta mögé lopózik és a végső ugrás előtt elfojtott lihegéssel megáll a térdeplő mögött. Egy gondolat úgy cikkázik az agyán, mintha villanyos ütés érné: Pierre a kém, a hiába hajszolt veszedelmes kém! De hiszen angol lány, suttogják a városban.. . Persze azért, hogy palástolják a valót és láthatatlanná tegyék a kémet! Nem igaz, hogy lány, jól kieszelt mese az egész! ... Hans Kámpfer tudja, mivel gyanúsítják ... Azzal, hogy természetellenes hajlamai vannak? Micso­da aljas hazugság ez, nyomorult rágalom!... Valószínűleg ezt is azért hiresztelik, hogy eltérítsék a helyes nyomról. Most mindjárt megadja a választ és megmutatja a csőcse­léknek, a franktirőröknek, akik gyáván megbújtak és rejtekeiből tüzeltek a német csapatokra, hogy Hans Kámpfert nem le­het eltéríteni a kötelességtudás útjáról és hogy aki a hazáját szereti, az nem ül fel az ilyen rothadt gyanúsításoknak!... Per­sze annyi igaz, hogy ez a fiatalember dele­jesen vonzza, érdekli... — Ne mozduljon! — suttogja félelmetes tompasággal a hangjában és Pierre vállá­ra teszi a kezét. Pierre úgy szökött fel, mint a rugó és szembefordult vele. Egy pillanatig farkas- szemet néztek egymással, aztán Pierre tudja, mi vár rá. Gonosz tűz lobog Kám­pfer szemében. Semmi kétség, gondolja Pierre, igaz, amit róla mondanak, hogy benne látja azt a férfit, akit szenvedélye­sen megkíván ... — Ne játszón komédiát, — suttogja Kámpfer és izgalmában elcsuklik a hangja. — Ön az a kém, akit keresünk! Pierre ekkor halálos ijedelem helyett el­mosolyodik. A biztos győzelem mosolya ez, úgy nézi Kámpfert, mintha felcserélték vol­na a szerepeket és ő készülne rá, hogy le­rántsa Kámpferről a leplet. — Nem vagyok kém — mondja lágyan csengő hangon. Kámpfer durva válaszra készül, de ek­kor a nap széles kévéje újra áttör és óriás mutatóujj módjára Bouts mester „Úrvacso­rájára" esik. Mindketten önkéntelenül felnéznek a festményre. Szent János úgy mosolyog, mint Pierre Verhelst, bizonyítva, hogy nem kém, nem áruló, nem Judás. Judás az a má­sik, aki gonosz mosollyal néz a Mesterre, sandán és félelmetesen, mint Hans Kám­pfer a fiatal papra. — Bizonyítékot! — parancsolja Kámpfer. Pierre még mindig mosolyog. Nyugodt mozdulattal a kopott reverendájához nyúl és kigombolja. A fekete köpeny két oldalt kibomlik és alatta egyszerű, testhezálló női ruha kontúrjai domborodnak elő. Karcsú asszonyiságában igy áll mozdulatlanul, az­tán halkan mondja: — Nem vagyok kém, Mary Montagu a nevem, angol lány vagyok. Hans Kámpferrel együtt Pierre Verhelst is eltűnt Löwenből. A polgárok azt hitték, hogy a németek kivégezték, mint Cavell asszonyt, mert kémkedéssel gyanusitották. A valót csak monsignore Deploigne, Löwen plébánosa tudta, akinek négy esztendeig volt Pierre Verhelst a segédlelkésze. Csak a háború után, amikor az igazi Pierre Pá- risból. ahol a háború egész ideje alatt tar­tózkodott, visszatért Löwenbe, mondta e! az agg pap, milyen csodát tett Bouts mes­ter Szent Jánosa, Löwen város védőszentje Mary Montaguval, a szép angol leánnyal, akiről sohasem tudták meg, kém volt-e vagy sexn. óriási választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Kosiee • • Üveg — porcellán — villanycsillárok! giiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniHiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiRiiiiifiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Modern képkeretezés, üvegezés iiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiHtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Telefon 2423 Alapítva 1833

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents