Prágai Magyar Hirlap, 1935. december (14. évfolyam, 275-297 / 3827-3849. szám)
1935-12-18 / 289. (3841.) szám
Benes vagy Nemet? (d) Az elnökválasztás előestéjén még j mindig nincs teljes áttekintés a két tábor erőviszonyai fölött. Annyi bizonyos, hogy az esti órákig a koalíció nem tudott megegyezni egy közös jelöltben. Sőt mintha további távolodás jelentkezett volna a jobboldal és a baloldal között. Az agrárpártról eddig azt hiresztelték, hogy csak a sajtója foglalt állást a polgári blokk jelöltje mellett, maga a hivatalos pártvezetőség nem. estére azonban a párt hivatalosan megcáfolta ezeket a híreket s megállapította, hogy a párt illetékes szervei egyhangúlag kezdeményezték Némec professzor elnökjelöltségét. A mai napnak ez a pár szó volt a legfontosabb eseménye, mert azt tanúsítja, hogy az agrárpárt kezébe vette és pedig egész eré- lyével kezébe vette az elnökválasztás és ezzel kapcsolatban az elnökválasztó-több- ség kialakításának irányítását. E többség jellegére vonatkozóan az agrárpárt leghűségesebb szekundánsa, a cseh iparospárt soícatmondóan azt jelenti ki, hogy az iparospárt számára az elnök-kérdés már akkor el volt intézve, amikor a baloldal bejelentette a szocialista blokk létesítését. Az iparospárt nyíltan hitet tesz a polgári blokk mellett, „ebbe tartoztunk, ide tartozunk és ide fogunk tartozni", mondja a cseh iparospárt szócsöve. Ezzel a kocka el volna vetve 3 s az Ulászló-terem holnap szintere lesz egyj olyan állampolitikai eseménynek, amely! nemcsak a leendő elnök személyét illetően! van hivatva határozni, hanem a leendő kor-j mányíöbbség kialakulásának lélektani föltételeit is meg fogja esetleg teremteni. Ki kerül ki győztesen ebből a szavazásból, a polgári blokk vagy a baloldal jelöltje? Azok a pártok, amelyek eddig nem vallottak szint a két lehetőség között, ma tartották meg döntő értekezleteiket, de természetesen igyekeznek hallgatásba burkolózni. A kisebbségi pártok közül a német keresztényszocialisták nyíltan Benes mellett vallanak szint s követik a cseh néppárt példáját. Ezzel szemben este kiszivárgott az a hir, hogy a szlovák néppárt többsége a polgári jelölt mellé állott és lényegesen megjavította Némec tanár eselyeit. A döntés kulcsa ez erőtisztázódás után is még mindig a szu- détanémet párt kezében volna, de nincs meg a lélektani valószínűsége annak, hogy ez a párt akár az egyik, akár a másik jelöltet támogathassa. Némecet nem támogathatja azért, mert mint német nemzeti szellemű párt nem emelheti az elnöki székbe a ná- rodná rada, a legnacionalistább csehszlovák szervezet elnökét, Benest viszont azért nem támogathatja, mert mint polgári párt nem nyújthat segédkezet a marxista tábornak a hatalom felé való törekvésében. Ha az első menetben ostentative talán Henleint jelöli, a további menetekben valószínűleg tartózkodik a szavazástól, vagyis üres szavazólapokkal fog szavazni. Ám a szudétanémet párt még ezzel a negatív aktussal is igen aktivan beavatkozik az elnökválasztás sorsába, mert ezzel a harmadik menetre föltétlenül biztosítja Benes elnökségét. Mert a mai kilátások mellett az a paradox helyzet adódott, hogy az a törvényhozó, aki üres lappal szayaz, voltaképpen Benesre szavaz. Ez eshetőségekkel szemben egyetlen meglepetést az idézhetne elő, ha az agrárpárt a második menetben olyan polgári jelöltet állítana a nemzeti tekintetben túlságosan exponált Némec helyett* aki a kisebbségi Az elnökválasztás előestéjén Nincs közös Jelolt A szlovák néppárt a polgári blokkhoz csatlakozott ? - A cseh néppárt szabad kezet ad a szavazásnál tagjainak - A nagy talány: mit határoz a szudétanémet párt? Prága, december 17. A mai napon bonyolította le a legtöbb párt a holnapi elnökválasztásra vonatkozó tanácskozásait, A csehszlovák agrárpárt, mely a politikai helyzet kulcsát annyiban a kezében tartja, hogy ő kezdeményezi a polgári pártok részéről az elnökjelölést BeneS- sel szemben, ma egyhangúlag állást foglalt Némec egyetemi tanár jelöltsége mellett s megcáfolta azokat a híreket, hogy a párt szlovák szárnya Bcnes-sel tartana. Ezzel azok a hírek is alaptalanoknak bizonyultak, amelyeket a délutáni órákban a baloldali körök terjesztettek, hogy a szlovák szárny kivonulásra készül. A cseh iparospárt sajtója utján bejelentette, hogy határozottan a polgári blokkal tart a szocialista blokkal szemben. A szlovák néppárt klubjai izgalmas lefolyású együttes ülést tartottak. Az értekezlet után a párt egyik fiatal vezéregyénisége kijelentette, hogy a párt állásfoglalása óriási szenzációt fog kelteni. A klubülést megelőzően Hlinka pártvezér hosz- szasan tárgyalt Srámekkel, a cseh néppárt vezérével. Ez alkalommal kitűnt, hogy á cseh néppárt sem teljes föltétlenséggel támogatja Benes jelöltségét, mert tagjainak a szavazásnál szabad kezet nyújtott, ami azt jelenti, hogy nem minden cseh néppárti törvényhozó fog Benesre szavazni. Értesülésünk szerint a szlovák néppárt álláspontja egységesebb, mert alig néhány tagja volt hive a Benes-front támogatásának, délutánra azonban a párt a polgári jelölt támogatása mellett foglalt állást. Ellenőrizhetetlen, de mindenesetre szocialista forrásból eredő hir szerint a Hlinka-párt is szabad kezet adott tagjainak s csak egynéhány fiatal törvényhozója fog a po- gári blokkal tartani. Ez a hir azonban erősen színezettnek látszik, mert nem valószínű, hogy a szlovák néppárt együtthaladjon azokkal a szocialistákkal és kommunistákkal, akiiekéi szemben mindenkor a legélesebb politikai harcokat vívta. A szudétanémet párt állásfoglalását óriási érdeklődéssel várták, de a párt főtanácsának lapunk zártáig tartó tanácskozásairól semmi hir sem szivárgott ki. Nagyon valószínűnek tartják, hogy a párt, — bár az agrárpárttal tárgyalásokat folytatott, — egyik irányban sem kötötte le magát. Nincs ki-, zárva, hogy az esiső és második menetben Hen-I leint fogja jelölni s ez esetre más kisebbségi szavazatokra is számit, de a harmadik menetben vagy üres lapokkal fog szavazni, vagy pedig a polgári jelöltet támogatja, ha közben az agrárpárt olyan jelöltet állít, aki a kisebbségek számára elfogadhatóbb egyéniség Némecnéí. A csehszlovák szociáldemokrata párt ülésén egyhangúlag Bene§ mellett foglalt állást. Az iparospárt négy értekezletet tartott és lapzártakor Ugyanúgy egyre tárgyal, mint az agrárpárt, amely egész nap permanenciában van. Pártjaink is klubülést tartottak s erről a következő jelentést adták ki: Az országos keresztényszocialista, magyar nemzeti és szepesi német párti törvényhozók parlamenti klubja ma Prágában dr. Szüllő Géza elnökletével ülést tartott és a köztársasági elnökválasztás kérdésével foglalkozott. Utolsó kísérlet a megegyezésre Az agrárpárt egyhangúlag jelölte Kémecet A szocialista sajtó nagy diadallal jelentette, hogy a csehszlovák agrárpárt szlováknyelvü sajtója Bénes jelöltsége mellett foglalt állást. Ezt természetesen úgy értelmezték, hogy az agrárpárt törvényhozói nem egységesen fognak felsorakozni Némec mellett, hanem a szlovákok Benesre adják majd szavazatukat. E híresztelésekre válaszul az agrárpárt elnöksége ma délután a csehszlovák sajtóiroda utján a következő jelentést adta ki: „A köztársasági földműves párt illetékes szervei egyhangú határozattal ejtették meg dr. Némec egyetemi tanár jelölését. Minden egyéb hir nélkülöz minden alapot." Előkészítetek az U ászié-feremben az elnökválasztásra Prága, december 17. A prágai parlamenti tudósítók kedden reggel kilenc órakor megtekintették az Ulászló-termet és a prágai várnak azt részét, ahol a köztársasági elnök megválasztása szerdán délben lefolyik. A terem feldíszítése befejeződött. A beosztás ugyanaz maradt, mint az 1934-es választásoknál. Az elnökség emelvénye is ugyanott van, ahol tavaly volt. Az emelvénnyel szemben sorakoznak fel a miniszterek székei, majd a nemzetgyűlés tagjainak széksorai következnek három oszlopban. A terem hátulsó részét a közönség számára tartották fenn. Ezen a részen az első sorokban a köztársasági elnök családjának tagjai ülnek, a középső oszlopsorban, a baloldali oszlop első soraiban a diplomáciai testület tagjai foglalnak helyet, a jobboldali oszlopsor elején a különleges meghívott vendégek, az egyházi méltóságok, egyesületek és testületek kiküldöttei. A jobboldalon 102 helyet tartottak fenn az újságíróknak, majd az erkélyen a közönség pártoknak, nevezetesen a szudétanémet pártnak is elfogadható. Ez esetben a szudétanémet párt szintén aktive beavatkozhatna a polgári jelölt oldalán a választásba és Benes mai ígéretes esélyei lényegesen gyengülnének. Természetesen ekkor minden egyes szavazat súlyt jelentene s különösen latba esne a magyar kisebbség pártjainak állásfoglalása is. Ezek azonban mind csak találgatások, mert nem tudjuk, hogy a kezdeményező akarat, az agrárpárt, amely a polgári többség gondolatára épiti elnökválasztási taktikáját, milyen kártyákat vet ki az utolsó pillanatban. Pártjainkat illetően mindössze annyit mondhatunk, hogy minden eshetőségre gondosan felkészültek s ott állnak éberen őrálló helyükön. Bármint üt is ki a szerdai történelmi fontosságú választás, minekünk, kisebbségi magyaroknak nem a személy a fontos, hanem i az a rendszer, amelyet az uj elnök személye! meg fog testesiteni. Mi olyan rendszert várunk és kívánunk, amely a kisebbségi nemzetekkel szemben a toleranciát, a demokratikus egyenjogúsítás elvét gyakorolja. Bizonyos, hogy az uj államfő részben a kisebbség^ pártok szavazataitól függően jut majd az elnöki székbe, tisztelettel kívánjuk tehát, hogy sohase tekintse majd a kisebbségeket az állam életében elhanyagolható, tekintetbe nem veendő tényezőknek. Tisztelettel emlékeztetjük Benes külügyminiszter urat arra, hogy Masaryk elnök lemondási szándékának első napjaiban duxi beszédében egyenesen a kisebbségek felé mondott politikai krédót, a német kisebbséggel való kiegyezés történelmi szükségességét hangoztatta. Mi ezt úgy tekintettük akkor is, mint a leendő elnökjelölt első megnyilatkozását, mint programvallást és annak szeretnék tekinteni az elnökválasztás után is. És ugyanúgy tisztelettel emlékeztetjük Némec egyetemi tanár urat ama komoly'és nagy- sulyu szavaira, amelyeket a legutóbbi államünnep alkalmával Masaryk elnök előtt ünnepélyes keretek között a nemzeti tanács nevében mondott, amikor határozottan állást foglalt a türelmetlen nacionalizmus ellen és kifejezte reményét, hogy az állam minden népe politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt védve lesz a nacionalista gyűlölettel és fajgyűlölettel szemben. A kisebbségek számára a demokrácia és tolerancia az egyenjogúsítást jelenti s mi egyenjogú polgárok gyanánt kezelt lakosai akarunk lenni ennek az áillamnak. Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Kt„ külföldre: évente 450, SzloveUSzkÓi és rUSZÍTlSzkÓÍ magVOTSág ulicel2. II. emelet •Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 33 Ké. • ...... ö Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. fl képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. politikai napilapja • • TELEFON: 303-11. • • Egyes szám ára 1.20 KC, vasárnap 2.-KC. SÜRQÖHYCIM: HÍRLAP, PRAHfl. ^|| MP ] XIV. évf. 289 (3841) szám • Szerda • 1935 december 18 I gát az a hir, hogy ezen az értekezleten még utoljára megkísérlik, hogy a koalíció közös elnökjelöltben egyezzék meg és egységesen lépjen föl a holnapi elnökválasztáson. A politikai minisztereik kollégiumát ma este nyolc órára értekezletre hívták egybe. A parlamenti folyosókon erősen tartja ma-