Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-07 / 254. (3806.) szám
1935 november 7, csütörtök. Hónán Bálint magyar kultuszminisztert, a varsói Pilsudszki-egyetem ditzdoktorává avatták A lengyel-magyar kulturkapcsolatok kultuszminiszter Varsóban kimélyitéséről beszélt a magyar Varsó, november 6. Hóman Bálint magyar kultuszminiszter tegnap kíséretével együtt meglátogatta a Bem tábornokról elnevezett elemi iskolát. Az iskola egyik növendéke lelkes beszédben üdvözölte a magyar vendégeket. A miniszter ezután a varsói mezőgazdasági iskolát látogatta meg, majd pedig délben kihallgatáson jelent meg a köztársaság elnökénél, akivel mintegy fél órát töltött. 'Az elnöki kihallgatáskor a magyar vendégek a Pilsudszkiról elnevezett egyetemre hajtattak, ahol Hóman Bálintot a fen gyei —-magyar kuf- turbarátság kiépítése körül szerzett érdemei elismeréséért a bölcsésztudományok diszdoktorává avatták. Hóman Bálint ebből az alkalomból rendkívül érdekes történelmi visszapillantást adott a lengyel—magyar kapcsolatokról. Előadásában rámutatott arra, hogy mindkét nemzet egy időben kapcsolódott be a latin keresztény kulturközösségbe és azóta is együtt küzd a nyugati civilizáció megvédelmezése érdekében. Az avató ünnepséget diszebéd követte, este pedig a varsói magyar követség adott vacsorát, amelyen a lengyel kultuszminiszter is megjelent. Számos pohárköszöntö hangzott el ezen a vacsorán, többek között Hóman Bálint kijelentette, hogy a lengyel—magyar szellemi kapcsolatok kiépülését a legközelebbi jövőben két fontos pozitív tény fogja előre vinni. Az egyik lesz a magyar—-lengyel szótár kiadása, a másik pedig varsói, illetve budapesti művészeti kiállítás megnyitása. Ma délelőtt Hóman Bálint Koscialkowski lengyel miniszterelnöknél tett látogatást. A családi gyász miatt szerény keretek között ment végbe Gloucester herceg esküvője Az angol király harmadik fiának és Stuart Mária leszármazottjának házasságkötése a királyi palota kápolnájában ■ Négyszáz skót leány varrta be hajaszálával a boldogságot a menyasszony ruhájába A 1*099 fárusok és utiiessumk ősanyák és ápolatlan benvomást keltenek. Kipróbált szer ellenük az ANTI PÓRUS-LÓT ION (torv. védve), mely a nagy póriisnyt lá- sokat összehúzza és a mitesszerek újraképződését megakadályozza. Beszerezhető kizárólag: Mme ALEXANDRA D.JURSS kozmetikai O intézetében, BRATISLAVA, Goethe uccu. 15/XI. Tel. 5R. — Egy üveg ára: Kö 25.— utánvét mellett. London, november 6. Ma délelőtt ment végbe szerény keretek között az angol király harmadik fiának, Gloucester hercegének esküvője Lady Alice Scott-tal, Bucc- lemch herceg leányával. Az esküvőt, mint ismeretes, ugyanolyan ifénnyel akarták megünnepelni, mint egy évvel ezelőtt a kenti herceg esküvőjét, közben azonban meghalt a menyasszony édesapja, Buccleuch herceg és igy London lakossága ezúttal nélkülözni volt kénytelen a pompás színjátékot, a násznép ragyogó fölvonulását. Az esküvőt nem a Westminster apátságban tartották, mint előzőleg tervezve volt, hanem a Buckíngham-palota kápolnájában, A hivatalos fogadtatásokat, diszebédeket és bálokat, amelyeket a nagy londoni szállodákban akartak rendezni, lemondták és a kétezer már kiküldött meghívót száz kivételével visszavonták. A kápolnában csak mintegy száz ember számára van hely és igy a királyfi esküvőjén csupán a legközelebbi rokonok vehettek részt. Stuart Mária csipkéi Arról is beszéltek, hogy a hercegi pár gyászruhában fog esküdni, de ez nem felelt meg a valóságnak. Gloucesteri herceg katonai egyenruhában jelent meg az esküvőn, mint a 10. huszárezred őrnagya, a menyasszony pedig pompás ruhát viselt, amelyet heteken át készítettek. A menyasz- szony skót származású, Stuart Mária leszármazottja és ruhája Stuart Mária hagyatékából származó csipkék és ékszerek díszítették. Ezeket a kincseket évszázadokon át ereklyeként őrizték a család birtokában és csak most kerültek elő ismét, hogy méltóképpen emeljék a késő utód esküvőjének fényét. Négyszáz varrónő A mennyasszonyi ruhát négyszáz varrónő készítette. Voltaképpen nem volt. szükség ennyi munkáskézre, de a skót hagyomány babonás előírása szerint volt szükség a varrónők eme nagy számára, hogy a házasság valóban boldog legyen. Boldog volt az a leány, aki résztvehetett az esküvői ruha megvarrá- sában és minden leány egy hajszálát is belevarrta abba a darabkába, amely rá jutott, mert a skót babona szerint e hajszálak a boldogságot fűzik a ruhához és ruha viselőjéhez. A szertartás Ragyogó napsütésben történt meg fél tizenkét órakor az esküvő, amelyet a canterbury-i érsek vezetett a királyi udvar valamennyi tagjának jelenlétében, A külföldi megjelent vendégek közül a norvég királyné, a svéd trónörökös feleségével és György görög király említendők. A herceg, mint említettük, a királyfi uszárok Őrnagyi egyenruháját viselte, A menyasszony pompás ruhája fehér szaténből készült. A ceremónia pontos lefolytatíhatása végett már előzőleg próbát el vonulást rendeztek a Grossvenor-tértöl, a menyasszony lakásától a Buckingham-palotáig. A királyi udvar egyik kocsija haladt végig ezen az útvonalén, hogy pon- , tosan kiszámítsák an indulási időt. A fiatal pár üveghintóban érkezett az esküvőre, ugyanügy, mint a kenti herceg Marina hercegnővel egy évvel ezelőtt. A Buckingham-palotában a nyoszo- lyóleányok várták Lady Alicet: a hercegnők közül Erzsébet és Margaret Rose, Lady Mary Cambridge, a királyné írnokaim ga, Lady Eliea- beth Soobt, Mise Amn Hawkins és Miss Clare Phips, Lady Angéla Sco-tt, a menyasszony nővére és Miss Scott, unokanővére. A nyoszolyó- leányok valamennyien ugyanabból a szaténből készült ruhát viselték, mint amilyenből a. menyasszony ruhája készült. Ezúttal szigorúan titokban tartották a menyasszonyi ruha tervezetét, nehogy úgy járjanak, mint a kenti herceg esküvőjén, amikor Párában és Londonban az esküvő napján ugyanolyan ruhában járult az oltár elé számos menyasszony. Lady Alice menyasszonyi csokrában a wind- <*ori királyi várként egyik fájáról szakított mir- ízus-ág volt. Ez a szokás a hercegi esküvőkön Viktória, királynő esküvője óta. A kápolnát a királyi várkert virágaival díszítették fel pompásan, ugyanúgy a helyiségeket, is, amelyekben a vendégek gyülekeztek. Az esküvő után zártkörű ebéd volt a. királyi be, a menyasszony családjának birtokára utazott, ahol a nászheteket fogja tölteni. A St. Jamee-palotában kiállították a nászajándékokat és minden hétköznap reggel tíz órától délután öt óráig láthatók azok egy silling boléptidij ellenében. A két első kedden, az „előkelő napokon'1 öt silling lesz a belépődíj, de az angolok szívesen megfizetik ezt. is, mert a begyült összeget jótékony célra fordítják. A Scotland Yard a legmegbízhatóbb detektivjeit állítja a nászajándékok őrzésére. A nászajándékok sorozata, nem teljes, aminek érdekes története van. Egy-két hónappal ezelőtt, amikor még Buccleuch herceg élt és úgy volt, hogy teljes pompával fogják megülni a hercegi esküvőt, igen sok amerikai küldött nászajándékot abban a reményben, hogy ily módon meghívást ka p az ünnepségekre. Nagy csalódás érte őket, mibor azután a nászajánékokat visszakaptak. London főváros és kőzöneége nászajándékaiból a nevezetesebbeket az alábbi felsorolás ismerteti: London megyei tanácsa hat régi sheffieldi ezüst tálat és egy ezüst süteményes kosarat, a City közönsége hatalmas gyémántnyakláncot ajándékozott. amely remek rózsagyémántokkal kirakott dús díszítésű láncszem ékből áll, elöl pompás mintájú gyémánt függődisszel. A nyakláncot négy karkötő nek, a fiiggődÍ6zt mellese ttunk is lehet viseli::. A lordrnajor ajándéka pompás háromsoros gyémántkarkötő; az egyes sorokat háromszögletű gye mántáibrák fűzik össze. A City képviselőtestülete óriási gömbőlyded gyémánt mell tűt adott, West minster londoni kerület ajádéka két régi ezüsttál, ezüst ételmelegítőkkel és merítőkanalakkal. A haditengerészet tizenkét, múzeumi értékű Sherat on- féle ebéd löszöket ajándékozott, míg a hites könyvvizsgálók szövetsége a jegyespár címereivel díszített, óriási hollótoll alakú, szinaranyból készült töltőtollat, amellyel a házassági szerződést aláírták. A herceg a nyolc nyoszolyóleány mindegyikének gyémántokkal és zafírokkal kirakott mellűit ajándékozott, amelyek közönét A. és H. betűk — a menyasszony és a vőlegény nevének kezdőbetűi — díszítik. Annak ellenőre, hogy az esküvő szerény keretek között folyt le, egész London és egész Anglia együtt ünnepelt a királyi családdal. A canterbury-i érsek joggal mondhatta az esketéseu, éppúgy, min! egy évvel ezelőtt a kenti herceg esküvőjén: „Az egész nemzet, az egész birodalom úgy tekinti a királyi családot, mint a maga családját.41 Ruhavita az esküvő alkalmával Róma, november 6 A Sfcefani-ügynökeég jelentése szerint a SchiapareJli divatcég azzal vádolja egyik vezető alkalmazottját, hogy a cég kizárólagos tulajdonát alkotó legújabb modellt átadta a konkurenciának, amely a gloucesteri hercegnő menyasszonyi ruhájának használta föl. A kassai bíróság elé került ár. Nógrádi Alkart, Köves Illés katonai árulással vádolt védbügyvédje Kassa, november 6. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A kerületi bíróság dr. Roth- tanácsa ma kezdte tárgyalni dr. Nógrádi Albert kassai ügyvéd isimért bűnügyét. Dr. Nógrádit katonai árulással vádolja az Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz — a legkisebb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit, gyomor és a belek működését elősegíti s az emésztés renyheségét csakhamar megszünteti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy a rendkívül enyhén ható Ferenc József víz elsősorban agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek tesz nagyfontosságu szolgálatot Az ügyvédet, mint dr. Köves Illés védőügyvédjét. tavaly december l-én a másik védővel, dr. Tánczer Hugóval együtt a tárgyalóteremben letartóztatták. Azzal vádolták őket, hogy védencük érdekében összeköttetést kerestek a magyar hirszerzőosztállyal bizonyos okmányok beszerzése végett. Dr. Tánczert két nap múlva szabadlábra helyezték, dr. Nógrádi azonban több héten keresztül volt az ügyészség fogházának lakója és a felsőbíróság döntése alapján katonai árulás címén vád alá helyezték. A mai tárgyaláson dr. Nógrádi védőügyvéddel jelent meg, mert ő maga nem bírja eléggé a szlovák nyelvet. Védője dr. Hniiica kassai ügyvéd. A tárgyalás zárt ajtók mögött folyik és ítélet csak a késő esti órákban várható. Letartóztatták a szélhámos Mödinger bűntársét Két segítőtársa volt az örökségI mesével szélhámos- hodó dévényi rajzolónak palota első emeletén levő étteremben. A fiatal pár egészségére csak a király ürítette jx>harát. A nászajándékok kiállítása Az esküvő után a nószpár négylovas nyitott hintóbán hajtatott a vonathoz lovasok di&z- kieérete mellett- A fiatal pór Boughtoa-HousePozsony, november 6. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A pozsonyi rendőrség letartóztatta Mödinger János dévényi műszaki rajzolót, Pozsony egyik ismert lóversenyjátékosát. aki különféle fantasztikus mesékkel 150.000 koronát csalt ki hiszékeny pozsonyi polgároktól. A letartóztatás tegnap történt, de hivatalos jelentést csak ma adott ki róla a rendőrség. A letartóztatás Tischler Henrik Kollár-uc- cai kereskedő följelentése alapján történt, akit 60.000 koronával károsított meg Mödinger. Kiderült az is, hogy Mödingemek segítőtársai voltak egy Stark Izidor nevű Szép- lak-uccai kereskedő és egy Tiroler Adolf nevű ügynök. Mindkettőjüket kihallgatták a rendőrségen, de a kihallgatás után csak Stai-kot tartóztatták le, Tirolért szabadon engedték. Mödinger egy fantasztikus örökségi mesével követte el a csalásokat. Módosabb ismerősei előtt „panaszkodott . hogy noha közel másfélmillió korona örökség vár rá amelyet rövidesen kézhez kap. borzasztó pénzzavarral küzd pillanatnyilag. Többen lépre is mentek é.s nagyobb kölcsönöket folyósítottak Mödingemek. természetesen súlyos uzsorakamatra. Mödinger rendkívül primitív módon vezette félre hitelezőit, hamis szessziós leveleket adott át a köl- csönnyuj toknak és ilyen módon sikerült 150.000 koronát összeszednie. Letartóztatása után Mödinger lakásán házkutatást tartottak, de a 150.000 koronából egyetlen fillért sem találtak meg. Mödinger azt állítja* hogy ellő versenyezte az egész pénzű 3 •ömnaMAG-fcsibHTmi® MM——W8B I III 1T SáSBB