Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-24 / 269. (3821.) szám
% 1935 november 24, vasárnap. 17 A legnagyobb újságírói teljesítmény ffinickerboe&et JKafzate fölött az olasz ágyuk fűz 'ben A világ leghíresebb riporterének felderítő útja az abessziniai fronton ■■■ Egy „kirándulás", amely majdnem az életébe került a világhírű újságírónak Prága, november 23. Jelentettük, hogy H. R. Knickerbocker, a világhírű amerikai újságíró az abesszin fronton van és közöltük első cikkét is, amelyet frontélményeiről lapjainak küldött. Knickerbocker, mint ismeretes, repülőgépen beutazta Addis Abebából az egész harcteret és átrepült az olaszok állásai felett is. A második tudósítás az újságíró egyik legizgalmasabb élményéről számol be. Knickerbocker Drouillet francia pilóta gépén a Danakil' sivatag fölött repült. „Ezen a hírhedt helyen' , — Írja, — „a hőmérő gyakran emelkedik 153 Fahrenheitig. A Danakil nevezetes továbbá vérengző, vad bennszülöttei miatt és mert itt töltött hosszú hónapokat a világhírű Nesbit. a sivatag első kutatója, aki később olyan hősies, de szerencsétlen véget ért. „Átrepülünk az olasz vonalakon V* *— Borzalmas, — ordított Drouillett pilóta. Ez a kiáltás annál különösebben hatott, mert a páratlan Drouillet nemrégiben végzett hét- százmérföldes, leszállás nélküli repülést a nyűt óceán fölött. Sokkal kisebb távolság feküdt előttünk, mindössze ötszázharminc mérföld, de éppen olyan kevés alkalom volt a leszállásra, mint az óceánon. Kivéve a Mussza Ali gránitcsucsát, vagy jobbról a borzalmas Danakif-slvatagot! Nyolcvan gallon benzinünk volt, négyórai repülésre elegendő. Drouillet ugv számított, hogy kirándulásunk két és fél órába kerül, tehát marad még egy fél óra — és ez untig elég. Lebilincselt bennünket a Danakil képe, annak ellenére, hoay félóra hosszat láttuk a sivatag uttalan világát, amelyen hiába kutattunk az élet legcsekélyebb jele után. Egyetlen teremtett ember, vagy állat, de még fa, bokor sem volt látható. Forró levegőhullámok terjengtek a sivatag cserzett képe fölött. Még tizenkétezer láb magasságban is forrón sütött bennünket a tiap és integettünk egymásnak, az alattunk elterülő égető pokolra mutatva. Valamennyien arra á néhány üveg vízre gondoltunk, ami repülőgépünkön volt. Az ég tiszta volt, amíg el nem értük az Asnagi-tavat. Itt jelentek meg az első felhők és olyan hófehéren burkolták be a hegyeket, mint a samraa, a fehér köpeny, az abesszin hercegek vállát. Gépünk tizenkétezerkétszáz lábig emelkedett, de alig járt magasabban, mint az égbenyuló csúcsok. Az európai Alpok civilizált dombok ezekhez a vad, afrikai hegyekhez képest. Itt közeljárunk az egyenlítőhöz és a hegycsúcsok ijesztő képet mutatnak: hiányzanak róluk a szelíd hósapkák, amelyekhez a szemünk Európában hozzászokott. Csupaszok azok, bizony, egészen sziklás tetejükig, szürkék, élijesztők. Két perccel hét előtt Drouillet a tábori látcsőért nyúlt. De Vilmorin jegyzőkönyvem egyik lapjára irta: „Jól figyeljen, nem lát-e olasz üldöző gépeket?'* Tizenegy perc múlva síkság felett repültünk, egy falutól jobbra, amelyet angol térképünk „Sambre"-nek jelzett Váratlanul — amint a legtöbb dolog az életben 'váratlanul történik, amikor százhatvan mérföldes sebességgel halad az ember — eqy abesszin hadiíábor tűnt fel alattunk. Ras Kassa táborozott itt, az északi csapatok fővezére. A katonák barna sátrait nehéz volt megkülönböztetni a hasonlószinü síkságon. Mindegyik sátor messze volt a másiktól, a né- gus parancsának megfelelően, hogy ne legyen alkalma az ellenséges bombavető gépeknek tömeges célpontot találni. Érdeklődéssel néztük a tábort, de nem felejtettük el, hogy az olasz repülők cserkészterületén vagyunk és nincs veszteni való időnk. Úgy számítottunk, hogy legfeljebb harminc percig időzhetünk a fronton, mert ha a reggeli repülő-járőrök nem is érnek el bennünket, még mindig telefonálhatnak a repülőterekre a harcvonal mögé és jól félóra alatt már nyakunkban lehetnek a borzalmas gyorsaságú vadászgépek. Most már túl voltunk az olasz vonalakon. „Izgalmat keltünk Makaiéban“ Az a tény, hogy Mussolini veje, Ciano gróf, akit én jól ismertem még Rómából, mint a kormány sajtóosztályának főnökét, most repülő az erítreai olasz különítménynél, bizonyos pikáns ízt adott annak a lehetőségnek, hogy ilyen rendkívüli körülmények között találkózhatom vele. Attól félek, hogy ebben az esetben nélkülöznöm kellene azt a kitüntető szívességet, amivel az ember a római sajtófőnökségen találkozik ... A látcsövet szememhez szorítva buzgón kutattam a látóhatárt. Nagyon meglepett, mikor De Vilmorin felorditott: „Makale!" Leereszkedtünk a hely föléi amely az utolsó két hét alatt napról-napra olvasható volt a nagy világlapok első oldalán, a legvastagabb betűkkel. Drouillet körözött a géppel és mind alacsonyabbra szállt. Makale cseppet sem érdekes. Köralaku község, sokkal nagyobb, mint bármelyik, amelyet eddig láttunk, de mégis csak egy nagy falu. Közepetáján két kisebb fal van, az egyik földhányás egy templom körül, a másik kőDől való, a hercegi palotát keríti be. A község piacán tizenkét abesszin sátor volt felütve. A készülő reggeli füstje néhánytucat helyről emelkedett az ég felé, de még látcsővel sem tudtunk egyetlen európai uniformist felfedezni. Az emlitett sátorok. közelében az abesszin ábécé három betűjét láttuk fehérleni a földön. Később mondták nekünk, hogy a betűt Makalet jelentették és valószínűleg a repülőtér jelzésére szolgáltak. Újabb és újabb köröket irtunk le. Drpuillet leejtette a gépet és De Vilmorin kinyitotta az ablakot, néhány fényképfelvételt készített, azután elővette mozigépét és pergette a filmet. Láttuk, amint katonák rohantak az uccákon, izgatottan hadonászva. Felindultsőgukat nyilván repülőgépünk megjelenése okozta, mégMenehülés Akszumba t Ismét meg kellett lepődnöm, amikor a sassze- mü Drouillet előremutatott és kiáltotta: „Adua!" Az ő pilótaszeme először látott meg mindent. Milyen csalódás! Megint csak egy kerek község, a szokásos sárkunyhókkal. Ezzel az alkasem gondolt egyik sem arra, hogy ránk Jöjjön. Hat percig tartott makalei tartózkodásunk, de ez az idő sokkal hosszabbnak tűnt. Egy darabig szinte kétség merült fel bennem, hogy az olaszok kezén van a város. Tény az, hogy nagyobb haderő nem tartózkodott ottan. Később megtudtuk, hogy az olaszok előőrsei tartották megszállva Makalet. Makale síkság közepén fekszik és úgyszólván teljesen körülzárják a környező hegyek. Ideális terep ez az ország belsejét védő sereg számára, ha elfoglalja a hegyek búvóhelyeit és úgy tör a sikot megszálló ellenségre. Makalétól északra egy hágó vezet Adua felé. Amikor a hágó irányába fordultunk, izgalom vett erőt rajtunk, mert most olyan terület fölé kerültünk, ahol erős olasz csapatok tartózkodnak. Hatalmas lépcsők sorozata vezet le Aduához: néhányszáz méter széles és ugyanolyan mély az óriási kőpadok mérete. Hihetetlennek látszott, hogy bármilyen hadsereg meg tudja mászni ezeket a lépcsőket Az olaszok mégis megtették és ez szinte legendássá teszi teljesítményüket. A föld olyan itt, mint az amerikai vadnyugat sziklás területe, — fantasztikus nagyításban. iz aduai ágyuk torkából lommal mégis „melegebb" tapasztalatokat szereztünk. Egyenesen a város fölé repültünk. Drouillet megint körözni kezdett, de tisztes magasságban, mert tudta, hogy alant vannak olyan modern A postazsák vértanúi JL — Látogatás a légi posta hőseinél x Pár is, november. Az 500 HP-s „Latecoere 28“ postagép az „Air-France“ társulat Francé-Amérique du Sud postavonalán a délamerikai part mel- j lett vjharban elpusztult. A gép és a legénység, Dcpeckere és Clavere pilóták, Leduigou rádiótiszt és Morei mechanikus nyomtalanul elvesztek a tengerben. Sikerült mindamellett 17 postazsákot megmenteniük. Mikor fogják megírni végre a postazeák hőseinek és vértanúdnak történetét ? A névtelenekét, akik hozzáférhetetlen bérceken, iszonyú tengerek hullámain, églevegő viharfelhőin törtek uitat a civilizációnak, melynek legbiztosabb mérője és legmerészebb előharcosa a szürke postazsák. ös- népek kultúráját a postaijaikkal méri a régész, a selyem útja és a fűszerek útja vitte a Kelet tudását és művészetét, nyugatra; a. római birodalom postautjait használják a Szaharái autéjáratok ma is, és az Inkák ősmüveltsége előtt akkor hajiunk meg igazán,, ha .eszünkbe vesszük, hogy.a postajárataik: Cuzoo-tói Quito-ig hogyan szelték át az országot, 2000 kilométert nyargalva 8 nap alatt. Vájjon tényleg az aranyásók gyülevész hada tárta-e fel Kanada és Kalifornia mélyét az európai civilizáció előtt ? Nem inkább az American Express névtelen kocsisai voltak-e az igazi „pioneer“-ek, akik folytonos halálveszedelemben vitték át a postazsákokat, a civilizáció e világitó fáklyáit, a Rocky Mountains uttalan bércein, sza- kadékain; örvények, vízmosások, vad erdők és gyilkos indiáncsordákkal dacolva ? Mit jelent az, hogy a párisi postahivatalokon uj táblácskákat függesztettek ki a gyors járatok indulási jelzései közé ; „Páris—Natal—Rio de Janeiro-i közvetlen re- pülöpostavonal ezentúl minden kedden indul ?“ Talán egy uj‘korszak kezdetét jelenti és talán a jövő kor történésze ez évtizedről szólva, nem az etiópiai háborút és a lokarnói szerződést, hanem ezt a kis táblácskát fogja egy óvspr legjelentősebb eseményének tudni. Párisból a középafrikai Dakarba egy nap alatt, Franciaországból Brazíliába 3 nap alatt repül a levél... Itt azonban nem az a fontos, hogy a rekord-légi- postasebességük 2 nap 20 óra és 45 perc volt Pá ristól Buenos-Aires-ig és 2 na*p 15 óra 15 perc Buenos-Airee és Páris között; hanem az, hogy a „Croix du Sud“, mely tegnap szállt fel ismét Le Bourgetben az óceán felé, az „Air-France'* 44. transzóceáni postautját végzi; soha e 44 tit alatt egyetlen levél el nem veszett, egyetlen el nem késett és az eddig tizennégynaponkénti járatot most nyolcnapossá alakították, mért nagyon keresett a vonal. Mikor — (csak tegnap volt!) — 1927 október 15-éu Costes és Le Bri.x-nek először sikérült Saint Louis du Sénégal és a délamerikai Natal között, átrepülniök a déli Atlanti tengert, mikor Costes száz halállal dacolva, vért izzadva s elátkozva végzetes nagyratörését, mely odavitte, hogy alig két méter magasságban a dühöngő hullámok fölött kínlódjon ’ élőre a légben, végül mégis elérte a délamerikai partot, azt mondta az összecsődült hirlapiróknak: „Soha, soha postajáratok nem fognák repülhetni ezen az átkozott vonalon!" :— Nyolc év telt el azóta mindössze és ez évfordulón az Aiire-France nyolcnaposra sűrítette a Páris—Natal légijáratokat, mik oly biztosan mozognak az.óceán fölött, mint bármely kocogó postakocsi... A szolgálatot öt vizirepülő bonyolítja le menetrendszerű pontossággal : az első, a „SantosDumont" 19-«z«r, a második, a „La Croix du Sud“ 12- szer, az újabb „Areen Ciel“ nyolcszor, a „Cen- taure“ négyszer és a most beállított „Vicomte de La-Vaulx“ egyszer tette meg az óceáni utat, a világ leghosszabb légiposta járatát: 3020 kilométert megállás nélkül az óceán fölött. Az egymást felváltó két pilóta a kormánynál, a „navigateur", a léghajó parancsnoka, ki az irányt adja meg, a rádiótiszt, aki a parti állomások időjelzéseit veszi fel, vagy az alattuk úszó hajókkal beszél, és négy motorját ápolva, a mechanikus... öt ember és öt mázsa postazsák egy szűk gépbe zárva, mely rohan, a széllel versenyezve — ahogy rohant a Rocky-Mountain négylovas postLllonja az indiánterületen, ahogy a marathoni himök rohant, vive szájában a hirt, ahogy a rómaiak stafétája száguldott és váltott lovakon, hadi területeken át a középkori császári posta hírnöke. — Mikor partraszáll Natalban, másik gépre emelik árt. azonnal a p06tazsákokat Rio, Montevideo, Ruenoe-Aires, Santiago felé: a stafétát ágy adják kézről-kózre, gépről-gépre ma is. A hydroavion 8000 liteT benzint fogyaszt mindegyik ilyen utón, a két pilóta pedig 12.000 frankot kap egy-egy utért és 6000-et a többi három kisérő. Három évvel a Costes és Le Brix rekordrepülése után Jean Mermoz vezette az első próba- postajáratot az óceánon át Azóta ő maga 11-szer tette meg ezt az utat, Gávon 17-szer, Guillaumet 13- szor, Rouchon tízszer, Ponee kilencszer. Én fölkerestem párisi pihenőperceikben ezt a csodás legénységet, mely összevéve 135.000 kilométert tett meg az Atlanti óceán fölött és mondhatom, hogg-a lég hősei fölöttébb köz-1 berendezések, amelyek nagyon kényelmetlenné tehetnék kirándulásunkat. Ebben a föltevésében nem is csalódott. Lenéztünk Adua városára, kíváncsian viza- gálgattuk az uccákon mozgó csapatokat. Egyszerre gyanús zaj ütötte meg a fülünket és • község környékéről kicsiny, fehér füstfelhők szálltak felénk. Az olasz légelháritó ütegek küldték utánunk a puderfelhőre emlékeztető üdvözletét. Néhány pillanat múlva már rendszeresen lőttek ránk és a robbanó ágyúgolyók vészesen süvítettek gépünk körük Lemondtunk arról, hogy tovább körözzünk Adua fölött, sőt rohantunk a város .közeléből, szedtük az irhánkat, ahogyan csak tudtuk. A légelháritó ütegek kellemetlenkedése kissé zavarba hozott bennünket és igy teljes negyedórába telt, amig megtaláltuk Akszumot. Rengeteg elszórt épület látszott alattunk, kü* lön-külön földdarabka volt mellettük. Úgy hatott ez, mint valami nagy tanyarendszer. Ez volt a város. Azért nem is tudtuk pontosan megállapítani,, hogy Akszum fölött járunk, míg á hire$ obeliszkek föl nem tűntek alattunk. •, , Egymásra néztünk. Az utolsó félóra volt életünk legizgalmasabb ideje cs egyben a legnagyobb újságírói teljesítmény, f amit eddig véghezvittünk. Szinte kicsinynek tűnt az, amit elértünk. Az olasz repülőgépek eddig nem értek nyomunkba, a veszedelmes aduai ütegektől megszabadultunk és most már indulhatunk vissza, Dessziébe, olyan útirányon, ahol komoly kellemetlenségektől nem kellett tartanunk. De Vilmorinben volt annyi őszinteség, hogy fölkiáltott: „Milyen csalódás!" A pilóta kirándulásra vitt bennünket a környékre, azután megfordította gépét Akszum felé, Megkezdtük az utat visszafelé." vetlen modorú, szives, nyiltszivü fiuk, kik legkevésbé sem borulnak le saját nagyságuk előtt. Kérdeztem őket egyes útjaik viszontagságai felől, de csak kedvetlen, vonakodó válaszokat .kaptam: a folyton megismétlődő erőpróbák összeolvadnak az emlékezetükben, mindig előre néznek és nem szokták megemlegetni a már elvégzett feladatokat. , > *h . y vPedig volna mit ' beszélnlök, néhány kötetre való. így a „Croix du Sud“ legutóbbi utján is hirtelen kerekedett vad vihar gyújtópontjába került Afrika fölött. A négy motor kettője megállt a rázúduló víztömegek nyomása latt, a rádió már rég nem működött és a gép egyre vesztett magasságából. De a pilóta mindenképpen el akarta kerülni a kényszerleszállást, ami biztos késést jelentett volna. S valóban sikerült is az éj folyamán elérnie Dakar-t : a posta idején érkezett Brazíliába. Másszor a „Santos Dumont“ magában a dakari kikötőben való vizreereszkedésekor majdhogy el nem merült a viharzó tengeren. A gép a legfantasztikusabb bukdácsolásokat, 'követte el a vizen: ’ / . ' :■ a halálos aggodalom negyedóráját kellett a legénységnek átélnie . . . De ilyenkor, párisi pihenőnapokon, a légiposta hősei nem gondolnak a levegőben eltöltött busz órájukra, hanem teli szívvel élvezik az élet mámorát , c o . ; BENEDEK KAROLY, TÁVOLI SZERELEM Mabei V* Irvine Ma Londonban jársz, egyedül, Körülvesz lármás forgatag. Lábaid alatt kő g körül A házak égre ugranak. Tervektől fárad agvvelŐd És futsz, mert lépni itt nehéz Élet zug álmaid előtt És London az arcodba néz. Én kinn, vidéken ballagok, Bükklomb zörög lábam alatt, Hallgatok madárdallamot, Kék hegy és égbolt rámkacag. Mit most velünk tett, csoda már. Oh, mert csodás a szerelem: Gondolatom Londonban jár S a tiéd itt sétál velem. Te ott hallod az őz neszét, Ahogy a halk szél viszi szét. Én meg a csöndben, szerteszét, * A zajgő Piecadillyéi, Skótból fordította; 9JŰJ8 lAMÁfk azonnal enyhíti fájdalmait Ki izületi-, fejfájásnál és meghQIésnék Bízzon a Togal- ban- ^gy kísérlet meggyőzll . Minden gyógyszertárban kapható.
