Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-16 / 262. (3814.) szám

Prága, november 15. Pénteken este kihirdették a csütörtöki angol választások eredményét. Mint előrelátható volt, a munkáspárt tetemesen megerősödött, de a kon­zervatív többséget nem tudta megtörni és Anglia sorsát az előjövendő öt évben ismét csak a Baldwin és a konzervatív párt vezetése alatt álló nemzeti kormány fogja in­tézni. A legnagyobb feltűnést a liberális párt teljes széthúzása keltette. Mig a kormány- párti és a konzervatív pártba csaknem beolvadó Simon-liberálisok nagyjában meg tud­ták tartani pozíciójukat, a Sir Herbert Samuéi vezetése alatt álló önálló liberálisok min­denütt vesztettek s maga vezérük is megbukott kerületében. Lloyd George apró csoport­ja teljesen jelentéktelen eredményt ért el. A kon- vativ jelöltek többségei azokban a kerületekben, amelyekben a konzervatívok győztek, jelentősen meggyöngültek, úgy hogy az összszavazatok számában nincs túl nagy különbség a konzervatív pártra esett szavazatok és a munkáspártra esett szavazatok között, annak el!enére, hogy az elavult angol választási matematika következtében a konzervatív párt a relatív többség elve miatt aránytalanul több mandátumot kap, mint a munkáspárt. A kormánypárt győzel­me ennek ellenére tiszta és elvitathatatlan. A péntek délutáni jelentésekből az tűnik ki, hogy a konzervatív párt máris megszerezte az összes mandátumoknak több, mint a felét s igy a mai angol kormányzat kontinuitása min­denképen megmarad, s Baldwin továbbra miniszterelnök lesz. Amikor délután hat órakor Londonban kihirdették, hogy a konzervatív párt 316, a kormánypárti Simon-liberálisok 27, MacDonald nemzeti munkáspártja 7 mandátumot kapott, mig a munkáspárt eddig 124, Sámuel liberálisai 12 és Lloyd George csoportja 3 képviselőhöz jutott, azaz a kormány pártjai máris jóval több mandátummal rendelkeznek, mint amennyi a 615 tagból álló alsóház fele, London konzervatív körei azonnal megünnepelték a győzelmet s Baldwint úgy üdvözölték, mint a győztes és megmaradó miniszterelnököt. Miután a kormány győzelme bizonyossá vált, megkezdődött az eredmények fölülvizsgá- lása. Általános meglepetést keltett, hogy a női \ _’ltek aránylag rosszul szerepeltek, amennyi­ben 2 9 jelölt közül mindössze hármat választottak meg eddig. A legtöbb minisztert újra megvá­lasztották, ha általában kisebb többséggel is, mint az 1931-es választásokon. Általában a kon­zervatív párt fiatal jelöltjei nagyobb győzelmet arattak, mint az öregebb jelöltek s azok, akik a kormány agiíációjának megfelelően tudatosan kihangsúlyozták a nemzeti és a patrióta elvet, jobb fogadtatásra találtak a választóknál, mint a mérsékeltebb és öregebb jelöltek. ^ MacDo­nald kis pártjának szerepe jelentéktelenné vált. A munkáspártnak azok a jelöltjei, akik 1931-ben megbuktak, igy számos volt munkás­párti miniszter, most ismét mandátumhoz jutottak és bevonulnak az akóházba, ami azt jelenti, hogy a vezető szocialista politikusok jelenléte következtében a hangulat ismét izzóbb lesz az alsóházban és az ellenzéki kritika élesebb és tekintélyesebb, mint eddig volt. A választásokon körülbelül ötven jelölt nem érte el a kerületeikben leadott szavazatok egynyolcadát, azaz e je­löltek elvesztik a letett 150 fontos kauciót. A teljesen megbukott jelöltek nagy része, körülbe­lül 35, a liberális párthoz tartozik. Lloyd Georgzt kerületében ez alkalommal sokkal nagyobb többséggel választották meg, mint 1931-ben. Jellemző, hogy az imperialista Churchillt 20.149 szavazattöbbséggel választották meg kerületében, azaz most sokkal több szavazatot kapott, mint az előző választásokon. A választások egyik legnagyobb meglepetése, hogy Ramsay Mac­Donald volt miniszterelnököt és a titkos tanács lordelnökét választókerületében 20.000 szava­zattal megverték. MacDonald az első miniszter, aki megbukott. Edén többsége az első jelenté­sekkel ellentétben kisebb, mint a legutóbbi választásokon volt. Ugyanez vonatkozik a többi mi­niszterre is. Jellemző, hogy Malkoln MacDonald gyarmatügyi miniszter, Ramsay MacDonald fia ugyancsak megbukott a választásokon, azaz ő a második miniszter, aki vereséget szenvedett. A városi eredmények mérlege Az angol választások eredménye (sp.) Prága, november 15. Az eredmény körülbelül az, amit a becslé­sek előre mondottak: az ellenzéki munkás­párt megerősödött, de nem tudta élhóditani a többséget a konzervatív vezetés alatt álló nemzeti kormánytól. Anglia sorsát újabb öt évig Baldwin irányítja, ha az alsóházban nem is lesz oly elsodró fölénye, mint eddig volt. S jól értsük meg: az ellenzék növeke­dése nagy dolog Angliában, ahol az ellen­zék erejét nemcsak az határozza meg. hogy többségben van-e vagy sem, hanem az, vájjon húsz, ötven, száz, kétszáz, kétszázr ötven mandátumot tud-e felmutatni. Más országban mindegy, vájjon negyven vagy száznegyvenkilenc főből áll az ellenzék, mert ha a kormány — tegyük föl — száz­ötven szavazattal rendelkezik a parlament­ben s leszavazza az ellenzéket, épp úgy semmibe sem veszi a száznegyvenkilenc képviselőből álló ellentábort, mintha csak egy-két képviselőből állana. Angliában, a gentleman-like országában az ellenzéknek relatív energiája is van s az igazságot osztó királyi hatalom jegyében annál nagyobb befolyással rendelkezik, minél több képvi­selőt egyesit. Nagy dolgokban, az ország politikai irányát kiszabó elhatározásoknál feltétlenül tekintetbe veszik az ellenzék ál­láspontját, annál inkább, minél erősebb az ellenzék. így van ez különösen a külpoliti­kában, mint a közelmúltban láttuk, amikor az ellenzék vezérei sorra megjelentek a Downingstjreeten s résztvettek Anglia uj népszövetségi politikájának megfogalmazá­sánál. Eddig gyenge volt az ellenzék, befolyása sem volt jelentős. Most, ha 60—80 mandá­tum helyett 150-nel vonul a themseparti pa­lotába, az ősi tradíciónak és a kiegyensú­lyozó királyi akaratnak megfelelően Bald­win fokozott mértékben kénytelen meghall­gatni, elsősorban a külpolitikában s nyom­ban felmerül a kérdés, miféle következmé­nyekkel jár az uj helyzet a keletafrikai kon­fliktus s az olasz—angol feszültség tekinte­tében? Hetekkel ezelőtt általános volt a vé­lemény, hogy a konzervatív párt mérsékelni fogja a választások után olasz-politikáját, mert az erély kidomboritására főleg a vá­lasztások előtt volt szüksége. Baldwin bi­zonyára igy tenne. De a megnövekedett el­lenzék aligha engedi meg, hogy igy tegyen, mert köztudomású, hogy a Labour Party 3 szankciók kérdésében radikálisabb a kor­mánynál is. A megnövekedett ellenzéki be­folyással szemben Baldwin nehezebben cse­leke ’het, mint eddig. A választások ben­nünket érdeklő következményeinek legfon­tosabbika tehát az, hogy a Labour Party megerősödése miatt Baldwin még akkor sem /áltoztathatná meg radikálisan mai külpoli- :ikáját, ha akarná. De a mai politika megmaradása mellett izól egy másik érv is. A választások egy násik következménye, amely egyébként me- ő ellentétben van a szocialista ellenzéki langulat megerősödésével. A második meg- illapitás a konzervatív párt belső felépité­ére vonatkozik. Tudjuk, hogy az ,,unio- lista pártnak11 nevezett konzervatív csoport ülönböző pártokból, véleményekből forrt ssze s a nagy egységen belül számtalan (A VEZÉRCIKK FOLYTATÁSA A 2. OLDAL ELSŐ HASABJAN.) London, november 15. Az angol alsóházi vá­lasztásokat csütörtök este 21 órakor befejezték, anélkül, hogy bárhol komolyabb incidensre ke­rült volna sor. Pénteken reggel kihirdették a választások első részleteredményét, amely azok­ra a kerületekre vonakozik, amelyekben a sza­vazatok összeszámolását azonnal a szavazás befejezése után megkezdték és ahol nem vártak péntek reggelig, mint a vidéki kerületekben. Az első részleteredmény szerint e városi kerü­letekben a kormánypártok 4,634.529 és az el­lenzéki pártok 4,342.948 szavazatot kaptak. A konzervatívok 4,125.176, a nemzeti liberálisok 345.950, a nemzeti munkáspárt 163.403, az el­lenzéki munkáspárt 3,721.701, az ellenzéki li­berálisok 525.562, a függetlenek 22.205, a kom­munisták 13.655 és különböző más csoportok 61.825 szavazatot kaptak. E választási kerületekben reggel ötkor a konzervatívok 168, Sámuel nemzeti liberálisai 8, az ellenzéki munkáspárt 78, MacDonald nem­zeti munkáspártja 3, Simon nemzeti liberálisai 14 mandátumot értek el, azaz a kormánypártok fölénye döntő és általános annak ellenére* hogy a munkáspárt tetemesen megerősödött és man­dátumszámát az előző választások eredményé­nek háromszorosára emelte. Lloyd George liberálisai közül a városokban senkit sem választottak meg. Az első részlet­eredmény szerbit a munkáspárti ellenzék 40 mandátumot nyert és 3-al vesztett, a konzer­vatív párt 3-at nyert és 31-et vesztett. 70 százalékos részesedés Az eredményekből kitűnik, hogy az 1931-es választásokkal szemben csütörtökön körülbe­lül 10 százalékkal kevesebben szavaztak le, mint legutóbb. A választásokon a szavazásra jogosultaknak körülbelül 70 százaléka vett részt. Baldwin 13 ezerrel l evesebb szavazatot Kapott A Baldwlnra leadott szavazatok a miniszter­elnök választókerületében 33.000 ről 20.000-re csökkentek s ámbár a miniszterelnököt megvá­lasztották, mégis 13CC0 szavazattal keveseb­bet kapott, mint legutóbb. Ki győzött és Síi bukott üteg? ! Herbert Sámuel, a liberális ellenzék vezére Darwentben megbukott, ahol Russeil konzer­vatív jelölt 15.200 szavazatot kapott, Sir Kér­őért 14.125 szavazatával szemben. A lejutóbbi választások alkalmával Sir Herbert Sámuel 4000 szavazattal többéi kapott ebben a kerü­letben, mint ellenjelöltje. Sir Austin Chamberlaint Birmingham-westi választókerületében újra megválasztották és többsége 7000-ről ll.GÖO-re emelkedett. Clynes munkásvezért Manchesterben, ahol 1931-ben megbukott, most újra megválasztot­ták. A liverpooli választókerületben Winston Churchill fiát, Randolf Churchiili munkáspárti ellenjelöltje megverte. A szavazatok aránya 18.600 : 16.500 volt. Újra megválasztották Duff Coopert, az angol kincstár pénzügyi titkárát és Hudson gyartrjat- ügyi minisztert, aki 2000 szavazattal többet kapott, mint legutóbb. Liverpoolban és Sh$f- fieldben a konzervatív jelöltek megtarthatták pozícióikat. Londonban a választások utáni éjjelen élénk élet uralkodott. Ennek ellenére a lakosság iz­galma és feszültsége nem volt oly nagy, mint más választásokon szokott lenni. Éjféltájban a tömeg összegyűlt a város központjában, kü­- Ma: Kagy rádió mellékjei 18 oldal ára Ké 1.20 • Szombat ® november 16 Előfizetési ári évente 300, félédre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ki., külföldre: évente 450, ^ Szlovefl.Szk.0l 6S rUSZiriSzkÓi müPl]CLTSÓ.9 u I i c e 12, II. emelet •Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • . ° Prága IL Panská ulice 12, III. emelet A képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. politikai TlQ.pÍlCipjŰ • • TELEFON: 303-11. • • Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki. SŰRGÖNYCIM HÍRLAP. PRflHR. 1 Eddig 340 konzervatív, 140 munkáspárti, 35 or­mánypárti és 20 más ellenzéki angol képviselő van Baldwin győzött az angol választásokon De a munkáspárt mindenütt megerősödött s szavazatszáma csaknem eléri a kon ervativ szavazatok számát • A két MacDonald csúfosan megbukott ■ A független liberálisok vezére nem jut mandátumhoz Az angol kormány külpolitikája változatlan marad

Next

/
Thumbnails
Contents