Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-14 / 260. (3812.) szám

6 Véres szerelmi dráma a pozsonyi szegénytemető közelében Egy nős pincér szerelemféltésből lelőtte barátnőjét ■ A merénylő önként jelentkezett a rendőrségen ■ R. M. Rilke: MÚLANDÓSÁG Mivelhogy minden elmúlik, múlandó legyen a földön énekünk, csak az ad igazat nekünk, amit megérthet a szegény halandó. Daloljuk azt hát, ami minket elhagy, szóval, mely izzó és csudás, legyünk gyorsabbak, mint a végtelen — nagy szilaj, vad elmúlás. Fordította: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. — Meghalt Papp József görögkatolikus espe­res, Egán Ede egykori munkatársa. Baipp József nyugalmazott görögikiatoJiikuis esperes, szent* s/.éki tanácsos, volt ódávidt rázni paróehue, va­sárnap rövid szenvedés után 77 éves koráiban meghalt Beregi&záskon. Az elhunyt érdemlőkben gazdag lelkipásztor volt, aki két év előtt tar­totta arányinké jót. Az elhunyt hosszú lelki- pásztori működése ala.tt tevékeny •nmnMsságot fejtett ki a szövetkeze ti mozgalom és a kul­túra terjesztése terén is. Bizalmasa és munka­társa volt a ruszin vidéken áldott emlékezetű Egán Edének, akivel együtt számtalan szövet- kőzetet alapított. Érdemeit az iskolák gyarapi- vásával is gazdagította. Tizenhárom uj iskolát a lapioht. Népe kulturális nevelése és anyagi jó- 'éténeik emelése mellett nem feledkezett meg Isten dicsőségéről sem. Volt állomáshelyein há­rom uj templom hirdeti kiváló buzgalmát, köz­tük a.z ódávidházai hatalmas templom, amely nagyságra nézve Ruszinézkó első templomai közé tartozik. Az elhunyt nagy tiszteletnek ör­vendett, hívei rajongásig szerették, soha egyi­kük sem hagyta cserbe egyházát. Amiig Ódávid- háza környékén mindenütt a pravoszlavizmns hódított és falvak tértek át a sdiizmára, addig az elhunyt leilkipásztorkodása alatt nem akadt a községben egyelőn pravoszláv sem. Papp Józsefet, akiben Ortutay Jenő görögkatolikus főesperes, a keresztényszoeiailista párt tanto- mánygyülési képviselője, Beregszász polgár­mestere apósát gyászolja., kedden délelőtt te­mették el fényes papi segédlettől, nagy rész­vét mellett. A gyászmisét Lescsisin György munkácsi főesperes pontifilkálta. A temetésen megjelent Hokky Károly szenátor és rajta kí­vül a beregszászi és környékbeli őslakosság számos kiválósága is. — Bradácról neveztek el egy állami erdő* birtokot. A földművelésügyi minisztérium Bradác, az egykori néhai földművelésügyi miniszter emlékére az északcsehországi Lichtenwalde állami erdöbirtokot és a rajta levő erdészlakot „Bradácov“-ra keresztelte. Az elhunyt annakidején előszeretettel töl­tötte szabad idejét ezen az erdőbirtokon. — Petrásek képviselő előadást és panasz­napot tart a pozsonyi keresztényszocialista köz­pontban. Pozsonyiból jelentik: Petrásek Ágoston keiresztényszoclalista nemzetgyűlési képviselő november 20-án, szerdán este 7 órakor a ke­resztény munkásság részére előadást tart a po­zsonyi kérésztényszocia.lisra központban (Ven- tur-ucca 9). A nagy képzettségű, kitűnő előadó a tőke és a munka, továbbá a munkaadó és a ■munkáé közti viszonyról, a régi liberális kapi­talizmus csődjéről, a kommunizmusról, a gazda­sági és erkölcsi válság okairól tájékoztat.ja a hallgatóságot. Az ingyenes előadásra ezen az utón is meghív ja a rendezőség a keresztény szakszervezet tagjait és a.z általuk bevezetett vendégeket. — Az előadás előtt délután 5 órá­tól 7 óráig Betráseik képviselő panasznapot tart a ke reszté nyszo c la 1 is ta központban és a párt­tagok rendelkezésére áll. — Hams Pentner osztrák közoktatásügyi ál­lamtitkár Budapesten. Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonon: Ma délután Budapestre érkezett Hans Pentner osztrák közoktatásügyi államtitkár. A pályaudvaron a budapesti oszt­rák követ és a magyar kormány részéről dr. Hóman Bálint magyar kultuszminiszter fogadta. — A magyarországi időközi választások je­löltjei. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefo­non: Kedden járt le az ónodi kerületben az idő­közi választás ajánlási határideje. A beérkezett ajánlások értelmében a választási küzdelemben Lichtenetein László nemzeti egység párti jelölt és Görbe Tóth Imre független kisgazdapárti je­lölt vesz részt. — A tarpai kerületben Bajcsy- Zsilinszky Endrével szemben Konkoly-Thege Kál­mán nyugalmazott esperes lép fel nemhivatalos nemzeti egység párti programmal. A választás december 1-én lesz. — A szentesi kerületben Várady György nemzeti egység párti hivatalos jelölttel szemben őrgróf Pallavicini György pár- tonkivüli és Nagy Pál kisgazda veszi fel a küz­delmet. — Dr. Szepessi Dezső kassai orvos bal­esete műtét közben. Kassai szerkesztősé­günk jelenti telefonon: Dr. Szepessi Dezső ismert kassai fül- és gégeorvost a napok­ban műtét közben baleset érte. Megsértette az ujját s ettől fertőzés állott be magas láz­zal. Az orvos állapota ma annyira súlyos­bodott, hogy elszállították az egyik buda­pesti szanatóriumba. Pozsony, november 13. (Pozsonyi ezenkeszö­ldségünk telefonjelentése.) Ma éjszaka egy óra tájban a Szőllősi-ut és az uj szegény- temető közeléből női segélykiáltásoíkat hal­lott a rendőrjárőr. Amikor a rendőrök a hang irányába futottak, a földön vértócsában egy eszméletlen nőre bukkantak. A zsebéiben talált iratokból megállapitották, hogy az illető Ásvány Má­ria 24 éves pozsonyi kávéházi pénztárosnö, akinek lakása a Vallon-ucca 5. számú házban van. Értesítették a mentőket, akik a szeren­csétlen asszonyt beszállították az állami kór­házba. Az orvosi vizsgálat megállapítása szerint két revolvergolyó fúrta át az asszony mel­lét és sulyos sérülést okozott. Ásvány Mária mindeddig nem nyerte vissza eszméletét, úgyhogy még nem lehetett ki­hallgatni. A rendőrség azonnal megindította a nyo­mozást a merénylő kézrekeritésére, de még mielőtt szélesebb mederben megindult vol­na a nyomozás, a tettes önként jelentkezett. A kora reggeli órákban megjelent a rend­őrségben Krakó, november 13. Az elmúlt éjjel a Neu- markt közelében lévő Cichs községben fegyver­harcra került a sor a rendőrség és öt bandita között, akiket rablótámadások és gyújtogatá­sok miatt üldöztek. A banditák egy rendőrt megöltek, kettőt pedig súlyosan megsebesítettek. A lakos­ság segítségével végre sikerült a gyilkos rabló­kat elfogni. A felbőszült emberek a rendőrök minden erőfeszítése ellenére két rablót kivittek a szabadba és mindkettőt megölték. Egy harmadik bandita oly sulyos sérüléseket szenvedett a lakosok bántalma­zása folytán, hogy kórházbaszállitása közben meghalt. a> * • Két rablót sikerült megmentenie a rendőrségnek a felbőszült tömeg kezéből. Budapest november 13. (Budapesti szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) Tegnap jelentettük, hogy Ne uh old Kornél koirmányfőtanácsos vezér- igazgató villájában titokzatos bűntény történt. A villa egész berendezését ismeretlen tettesek tönk- rezuzták és szétrombolták, a család két női al­kalmazottját pedig gázzal meg m érgezték. Az egyik szobalány a gázmérgezés következtében meghalt, míg a másik, Kovács Rózsi sulyos mér­gezési állapotban került a kórházba. Kovács Rózsi a kórházban visszanyerte eszmé­letét és állapota már javulóban van, úgyhogy ma már ki is lehetett hallgatni Kihallgatása teljes fényt derített a titokzatos bűntényre. A leány elmondta, hogy társnőjével, Heller Terézzel, elhatározták, hogy közösen öngyilkosságot kö­London, november 13. Steveus sztratoszfé­rarepülése alkalmával, amelyről tegnapi szá­munkban részletesen beszámoltunk, a „Daily Telegraph“ egyik munkatársa a londoni főpostáról beszélgetést folytatott a léggömb pilótáival, amikor azok a leve­gőben voltak. A pilótáik ekkor már lefelé ereszkedtek és mintegy tízezer méter magasságiban lebegett Fájsz Vilmos 29 éves nős pincér s elmon­dotta, hogy Ásvány Máriát ő sebezte meg revolverével. Elő is vette zsebéből a revolvert, amelyben még nyolc golyó volt. Kihallgatása során elmondotta, hogy Ás­vány Máriával — aki elvált asszony volt — hosszabb ideje viszonya volt, bár ő maga is nős emíber. Nemrégiben észrevette, hogy barátnője elíhidegült tőle. Tegnap éjszaka üzletzárás után találkoztak. Haza akarta kisérni barátnőjét, de az hallani sem akart róla, köziben kiérkeztek a Szőllősi-utra, ahol ismét kérlelni kezdte az asszonyt, de az el­fordult tőle és el akart sietni. Erre ő elő­rántotta revolverét és kétszer az asszonyra lőtt, aki heves kiáltással eszméletlenül esett össze. Ezután önmaga ellen akarta fordítani a fegyvert, de az csütörtököt mondott, mert a golyó megakadt a revolver csövében. Né­hány óráig céltalanul bolyongott a városiban, majd elhatározta, hogy önként jelentkezik a rendőrségen. A merénylőt letartóztatták és hamarosan átkisérik az ügyészségre. Amerikában három négert lincseltek meg Altaír (Texas), november 13. Tegnap a hely­beli fogházba felbőszült emberek tömege hatolt be, az ott fogságban lévő két 16 éves néger fiút kihurcolták és a szerencsétleneket, akiket egy fehér leány meggyilkolásával vádoltak, a leg­közelebbi fára fölakasztották. A tömeg ezután egy harmadik néger keresésére indult, aki állí­tólag szintén részt vett a gyilkosságban. Egy másik négert a nyugatvirginiabeli Ripley városban öltek meg. A tömeg fölakasztotta a szerencsétlent, majd ruháját petróleummal ön­tötte le és meggyujtotta. A tömeg, amely a lin- cselést végrehajtotta, mintegy hétszáz főből ál­lott és közöttük igen sok volt az asszony. vetnek el. Mielőtt azonban tettüket elkövették volna, bosszúból rombolták össze a lakás be­rendezését és tépték el az értékes szőnyege­ket, csipkefüggönyöket és brüsszeli csipke- gyűjteményt. Azután kinyitották a gázcsapot. Társnője még megkérte őt, hogy kötözze oda a gázrezsóhoz, nehogy még meggondolja magát és segítségért menjen. Ezt megtette, majd együtt várták a ha­lált. Hogy ő maga életben maradt, csak annak köszönheti, hogy gazdája, a kormányfőtanácsos. még idejében- felébredt a lakásban terjengő gáz­szagra és megtalálta őt a konyhában. Kovács Rózsi állapota annyira javult, hogy rövidesen átkisér.hetik a rendőrségre és megindít­hatják ellene az eljárást. a léggömb, amikor a telefoni felhívás meg­történt. Az újságíró azonnal összeköttetést kapott a gondolával. A pilóták rögtön feleltek és a londoni ujságiró tisztán és érthetően hal­lotta szavukat. Elmondták az érdekes utazás egyes részleteit. Az öt percig tartó telefon- beszélgetést a londoni rádió egyúttal köz­vetítette az amerikai rádióállomások utján is. 1935 november 14, csütörtök* VÍZUMOT (magyart, románt, lengyelt, bol­gárt) igen t. élőfizetőinknek és olvasóink­nak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, LS~ rinekapn-ncca 17. II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállal­juk. Á többi országba szóló vízumot és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk eszközli: Praha, II. Panská ul. 12. IIL — A rozsnyói protestáns iparosok egylete* mint előzőleg jelentettük, ünnepi estet rendezett Greck Lajos gimnáziumi tanár, az egyesület volt elnöke tiszteletére. A zsúfolásig megtelt dísz­teremben Giesl Alajos kiváló zenekara nyitotta meg a programot, majd Darmó Béla elnöki meg­nyitója hangzott el. Szőke István református lel­kész tartotta az ünnepi 'beszédet, amely után le­leplezték az ünnepelt arcképét. Greck Lajos meg­hatott szavakkal mondott köszönetét. Ezután Smid Mirike nagyszerű előadókészségével szavalta el atyjának, Smid István evangélikus lelkésznek alkalmi költeményét, amely a hallgatóságot köny- nyekig meghatotta. Utána két kis vígjátékot mu­tattak be a műkedvelők, majd Szkalos Ella és Varga György magyar nótákat énekeltek. Előbbit a 'Gíesl-zenekar, utóbbit dr. Markó Frigyes és Varga Ferenc kisérték zongorán és hegedűn. Műsor alatt és után tea volt, majd táncmulatság a reggeli órákig. A sikeres rendezés az evangé­likus női gyámintézet, valamint az iparosegylet vezetőségének érdeme. — Egy hónapos házasság után elvált urától Gál Júlia. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Mai Nap értesülése szerint Gál Júlia, az utolsó Miss Magyarország, aki tudvalevőleg feleségűi ment Santiago de Chilébe Klein Jósé vaj- és sajtnagy­kereskedőhöz, elvált férjétől. Házasságkötésük szeptemberben, válásuk pedig október végén volt — Megbüntették, mert helyeselte a marseillef király gyilkosságot. Kassai szerkesztőségünk jeleníti telefonon: A kerületi biróiság dr. Rohh büntető tanácsa ma tárgyalta Ignác János györ- gyösi gazdálkodó rendtörvényes ügyét, akit az ügyészség a marsé illeti királygyilkosság feldi- csérésie miatt helyezett vád alá. A gazda tavaly október 18-á,n az úrbéresek közős legelőjének felosztása alkalmával szóba hozta a marseilliei gyilkosságot. A vádlott a mai tárgyalásom ta­gadba a terhiére rótt bűncselekményt, a tanuk azonban ellene vallottak s a bíróság ezért 500 korona pénzbünteflésre ítélte el őt. — Cigarettával elkábitotta, majd kirabolta újpes­ti barátját egy bolgár kertész. Budapesti szerkesz­tőségünk jelenti tellefonon: Bundoff Petkó bolgár kertész újpesti lakására tegnap beállított Mikola nevű honfitársa és arról kezdtek tárgyalni, hogy Pest környékén közösen kellene bérelniük bolgár kertészet céljaira alkalmas földet. Mikola beszéd közben cigarettával kínálta meg Bundoiffot. A bol­gár kertész azonban alig szívott néhány szippan­tást a cigarettából, hirtelen rosszul lett és eszmé­letlenül esett össze. Amikor magához tért, megdöb­benéssel látta, hogy honfitársa teljesen kirabolta lakását, minden értékes holmiját elvitte, sőt ki­lopta kabátja zsebéből 8320 pengő készpénzét is. Bundoff feljelentésére most országszerte körözik Mikolét, aki a jelek szerint alighanem Jugoszlá­viába szökött át. — Újból megmérgezte magát a budapesti „ön­gyilkos rekordernőA Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma hajnalban a dunaparti Lu­kács-cukrászda előtt egy elegánsan öltözött eszmé­letlen nőt találtak. Az őrszemes rendőr felismerte benne dr. Munkácsy Károlynét, a budapesti „öngyil­kos rekordernőt“,t aki ezúttal hatvanegyedszer akart megválni életétől. Nemrégiben a Prágai Ma­gyar Hírlap is jelentette, hogy dr. Munkácsynak a lapokban közölt fényképébe egy amerikai fiatal sofőr beleszeretett és a budapesti rendőrség utján feleségül kérte, azonban az amerikai vőlegény köz­ben más „öngyilkos renkordernőbe“ szeretett bele és őt vitte ki Amerikába. — Tömeges fegyelmi eljárás a székesfejér- vári közkórház körül. Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonon: A belügyminiszter a szé- kesfejérvári Szent György közkórházban a kö­zelmúltban megtartott minisztériumi vizsgálat alapján fegyelmi eljárást rendelt el Turchányi Ede Vilmos közkórházi főorvos ellen s egyúttal felfüggesztette állásától. Fegyelmit rendelt el to­vábbá a belügyminiszter dr. Hornyánszky Ká­roly kórházi főorvos, dr. Szűcs Gedeon vár­megyei tiszti főügyész, dr. Bratán István vár­megyei aljegyző mint közkórházi előadó, dr. Berzsenyi Zoltán kórházi igazgató-főorvos és végül dr. Havranek József fejérmegyei alispán ellen az 1929. évi 30. törvénycikk 76. szakasza alapján. E szakasz szerint fegyelmi eljárásnak van helye az ellen a törvényhatósági vagy köz­ségi tisztviselő ellen, aki megsérti vagy hanya­gul látja el hivatali kötelességeit. — Százezres kárt okoztak a házi tolvajok (a, prossnitzi Neliera-cégnek: húsz letartóztatás. Brúnóból jelentik: A prossnitzi csend őrség és a városi rendőrség napok óta egy nagyszabású fosztegatási ügyben nyomoz, amelyet az ismert Nehera-konfekciós-cég kárára követtek el. Meg­állapitották, hogy a cég készáruval és nyers­anyaggal telt raktárhelyiségét hosszabb idő óta fosztogatták és a lopott árut a Prossnitz-kör- nyéki községekben eladták. A csendőrségnek si­került nagyobb mennyiségű lopott árut még el­adás előtt lefoglalni. A kerületi bíróság fogházába eddig 20 személyt szállítottak be, akiket a foszto­gatás elkövetésével gyanúsítanak. Valamennyien a Nehera-cég alkalmazottai, akik odahaza dol­goznak a cég részére. A kárt százezer koronára becsülik, de nincsen kizárva, hogy ez az összeg még nagyobb lesz. A vizsgálatot csak néhány nap múlva fogják befejezni. Meglincselt három banditát a lengyel falu lakossága Az öngyilkos szobalányok bosszúból rombolták szét Meuhoíd budapesti vezérigazgató villájának berendezéséi Az amerikai sztratoszférarepülők 10.000 méter magasságban telefonon beszéltek egy londoni újságíróval í

Next

/
Thumbnails
Contents