Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-12 / 258. (3810.) szám

w 1935 november 12, kedd* Társadalmi Élet # A SzMKE nyitral csoportja, mint közöltük, november 16-án mutatja be „A három sárkányát, Hunyadi Sándor nagysikerű vígjátékét. A darabot Verő Géza rendezi és nagy gonddal, pazar kiállí­tásban kerül bemutatásra a vígjáték. A SzMKE teljesen uj díszleteket készíttetett nagy anyagi áldozattal, a darabban a mükedvelőgárda kipró­bált erői játszanak és igv érthetően igen nagy az érdeklődés az előadás iránt. A jegyek nagy­része már elővételben elkelt. Háborns áldozatok az olasz határon — húsz évvel a világháború után Klagenfurt, november 11. A Plöcken-hágó olasz oldalán, közvetlenül a határ közelében, vízveze­téki munkálatok közben a munkások egy, a világ­háborúból visszamaradt, fel nem robbant olasz gránátra bukkantak. Magukkal vitték és este a lakóbarakkban szét akarták szedni a gránátot. A lövedék felrobbant és az egész barakkot szétrombolta. Egy munkás azonnal meghalt, egy másiknak két lábát szakította le a robbanás ereje, egy harmadik megvakult, egy negyedik munkás pedig megőrült. Valamennyi munkás töb- bé-kevésbó súlyosan megsérüli, — A csehszlovákiai egyetemek idegen állampolgároknak nem fognak adni diplo­mát? A Venkov jelenti: A főiskolák uj ta­nulmányi- és vizsgarendjének és a statútu­mok módosításának keretében oly intézke­dést is terveznek, amellyel megakadályoz­zák, hogy a főiskolákat elvégző idegen ál­lampolgárok Csehszlovákiában kereseti fog­lalkozást űzzenek. Az idegen állampolgá­roknak a főiskolákra való felvétel előtt kö­telezően le kell mondaniok az állam terüle­tén való gyakorlat folytatásáról. Egyes fő­iskolák diploma helyett csak tanúsítványt fognak majd kiadni az idegen állampolgá­roknak arról, hogy a tanulmányokat befe­jezték. — Görögország felülnyomással látja el a bankje­gyeket. Athénből jelentik: A király visszatérése al­kalmával néhány bélyegsorozatot és bankjegyet fe­lülnyomással látnak el. A felülnyomással ellátott bélyegeken és bankjegyeken a királyi korona és „1935. november 3.“ felírás látható. xx A zsíros pattanásos arcbőr kezelésénél jól bevált Sulfamyl kénpuder „fényvédő" megjelöléssel is kapható. A „fényvédő" Sul­famyl kénpuder megvédi az arcbőrt az arc­foltokat és szeplőket okozó napfény káros hatásától. Kapható mindem parfümériában, drogériában és gyógyszertárban. Csehszlová­kiai vezérképviselet: D. Engel, Bratislava, Venturská 12. (4.) Meghalt Krausz Simon felesége. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Vasárnap dél­után Andrássy-uti villájában meghalt Krausz Si­mon felesége, született Katzau Ida. Az elhunyt hősi halált halt fia után való bánatában két évtizede telejesen visszavonultan kedélybetegen élt. — A csehszlovák köztársaság népművelési törvényei és rendeletéi cimü füzet dr. Sziklay Ferenc kiadásában már elhagyta a sajtót. A füzetre -— mely magyar nyelven először jelen­teti meg a ma érvényben lévő összes rendelke­zéseket — múlhatatlanul szükségük van a köz­ségi közkönyvtáraknak, a járási művelődési vá­lasztmányoknak és községi művelődési bizott­ságoknak, minden kulturális munkával foglal­kozó egyesületnek, valamint a népnevelés szak­embereinek, a tanítóknak és tanároknak. A fü­zet egy levelezőlapon megrendelhető portómen­tes küldéssel együtt 5 korona áron a kiadónál (KoSice—-Kassa, Stefánik-u. 105.), aki az ősz- szeg utólagos befizetésére csekklapot mellékel a füzethez. — Választások a trencséni izraelita hitköz­ségben. Tudósítónk jelenti: A trencséni izrae­lita hitközségben e hónap folyamán lesznek az uj választások, amelyeknek érvénye három év­re szól. A 36 tagból álló képviselőtestületen kívül az uj elöljárókat is megválasztják. Elnök­jelöltként emlegetik dr. Franki Mór orvost, dr. Ringwald Leó ügyvédet és harmadiknak Lö- wenbein József fakereskedőt. Állítólag az utób­bi vállalkozott arra, hogy a zsidó templom köz­ponti fűtésének berendezését saját költségén csináltatná meg. — A debreceni tífuszjárvány újabb áldozata. Deb­recenből jelentik: Jelentettük, hogy Debrecenben az elmúlt napokban tífuszjárvány terjedt el. A jár­vány a szokottnál veszedelmesebb méreteket öltött és több haláleset is fordult elő. Tegnap hastífusz­ban elhunyt dr. Galánffy János felsőházi tag fele­sége 55 éves korában. Az elhunyt egyenes leszár­mazottja volt Kölcsey Ferencnek. — Munkanélküliek tragédiája: a férj ntán az asszony is a halálba ment. Budapesti szerkesztő­ségünk jelenti telefonon: Pénteken éjszaka az egyik Rákóczi-uti bérpalota ötödik emeletéről leve­tette magát és szörnyethalt Bírna Pál munkanélkü­li papírgyári munkás. Felesége nem twPa elv’S-üui férje halálát s vasárnap hajnalban követte őt a ha­lálba. Bunáné a Hernád-uoca egyik bérházának ne­gyedik emeletéről vetette le magát és ő is ször­nyethalt. A férfi 92, az asszony 26 esztendőé volt. Csehszlovákia a modus vivendi alapján értékes egyházi műtárgyakat kér vissza Magyarországtól Budapest, november 11. (Budapesti szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) A Reggel cimü hétfői lap értesülése szerint magyar egyházi . körökben vasárnap az a hir terjedt el, hogy Csehszlovákiából bizottság érkezett Budapestre, amely a pozsonyi műemlékvédő hivatalnak mos­tanában elkészült lajstroma alapján vissza akar­ja kérni a magyar kormánytól azokat az egy­házi műtárgyakat, amelyeket Csehszlovákia a Vatikánnal kötött egyezmény értelmében a sa­játjának tekint. A Reggel munkatársa érdeklődött a kérdést ille­tőleg a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatóságánál és ott a következő választ kapta: — Tudunk a készülő tárgyalásokról és tudjuk azt is, hogy a csehszlovákiai műemlékvédő hiva­tal lajstromot készített a visszakövetelendő tár-| gysfcrőt ... —| Mi ndössze négy-5t tárgyról lehet sző, amelyekre Csehszlovákia igényt tarthat. Valamennyi a nyitrai székesegyházból származik. Ezek köött a legértékesebb egy, a XVII. századból származó rendkívül díszes, drágakövekkel kirakott ke­hely, továbbá egy domborműves kötésű evangé­liumi könyv a XIV. századból és a XVI. szá­zadból való gyönyörű magyar ötvösmunkája kehely. A többi tárgy apró ékszer. Ezeket az egyházi műtárgyakat az összeomlás idején a nyitrai káptalan két tagja helyezte letétbe az esztergomi főszékesegyház kincstárában. Hóman Bálint kultuszminiszter felfogása szerint ezek a műtárgyak továbbra is Magyarországot illetik, s a tárgyalásoktól függ, vájjon Csehszlovákia visszakapja-e őket vagy sem. Bigámia, csalás és lopás gyanúja miatt letartóztattak Gömörben egy magyarországi fogorvost Kassa, november 11. (Kassai szerkesztő­ségünk telefon jelentése.) A gömörii csendőr­ség hosszas körözés után tegnap letartóztatta dr. Horváth Viktor magyarországi származású fogorvost, aki ellen bigámia, többszörös csalás és lopás miatt érkezett több feljelentés. Dr. Horvát Viktor meglehetős kalandos múltra tekint vissza. Az államifordulat után Magyarországon telepedett meg, Debrecen­ben nősült meg. Felesége azonban nem sok­kal a házasságkötés után megbetegedett és a debreceni klinikán meghalt. A fiatal orvos nem soká busult felesége után, hamarosan egy budapesti leányt vett el feleségül. Ka­landvágyé élete azonban nem bírta sokáig a polgári életet és második feleségétől egy szép napon búcsú­levél nélkül nyomtalanul megszökött. Szökéséből származott az első büntető eljárás ellene. Az elhagyott asszony feljelentése szerint ugyanis Horvát mintegy 10 millió akkori ko­ronát csalt ki tőle. Budapestről Szlovenszkóra jóét dir. Horváé, de hogy hol és miből ólé eddig, azt még nem tud­ták megállapítani. Tavaly a jómegjelenésü fiatal orvos egy gö- möri kálvinista pap unokahugának kezdett udvarolni, akinek nem mondotta el, hogy nos ember, nem tett említést amról, hogy második felesége él, csupán első feleségének halotti bizonyítványát mutatta be 6 azt mondotta, hogy özvegy ember. A jómó­dom és bőbeszédű ember hamarosan elcsa­varta a leány fejét és a szülők beleegyezését is megszerezve, hamarosan megtartották az esküvőt. A fiatal férj azonban csak néhány hétig élt fe­lesége családjánál, hamarosan onnét is megszökött. Állítólag Szlovemszikón bujkált és most sikerült őt a ezemólyiLe:rás alapján fölismerni és letar­tóztatni. Tegnap 'bekísérték a kassai ügyészség fogházába. Kihallgatása során beismerő vallo­másé tett. Öngyilkos lett a bécsi kommunista összeesküvők vezére Bées, november 11. Jelentettük, hogy az osztrák j fővárosban a rendőrség nagyarányú illegális forra­dalmi szervezkedés nyomára bukkant a városi vil­lamosvasút alkalmazottai között és több letartóz­tatást eszközölt. A szociálforrradalmi összeesküvés vezetője, a 43 éves Arkauer Róbert öngyilkosságot követett el, amikor megtudta, hogy a rendőrök nyomában vannak. Az elfogatására kiküldött rend­őrök 15 perccel az öngyilkosság elkövetése után ha­toltak be Arkauer lakására és már csak holttestét találták meg. November 9-én a müncheni Hitler-pnccs emlék­napján, amelyet a birodalomban nagy ünnepségek keretében ünnepeltek meg, aa osztrák nemzeti szo­cialisták is megkísérelték, hogy tüntessenek. Több bécsi házra kampóskeresztes zászlót tűztek ki és az nccákat kampóskeresztes cédulákkal szórták tele. A rendőrség számos tüntetőt letartóztatott. Szerelmi bánatában a vonal elé vetette magát Kakán, az UMTE fiatat játékosa Kassa, november 11. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Megdöbbentő öngyilkosság tör­tént ma hajnalban Ungvárott. Kahán János 23 éves kelmefestősegéd, a* UMTE játékosa ma. hajnalban az ungvári városi park közelében a bereznai motorosvonat elé vetette magát, amely halálra gázolta. Az öngyilkos fiatalember Eperjesről származott és nemrégiben még az eperjesi PTVE neves játékosa volt. Eperjesről Ungvárra került állásba, ahol beleszeretett munkaadója, egy ismert ungvári kelmefestő leányába. Szerelme azonban reménytelen volt, mert a leány szülei, de a leány sem vették komolyan a fiatal­embert. Úgy látszik, ez keserítette el annyira a fiatal futballistát, hogy az életet eldobta magától. Az elmúlt este még társaságban volt és hajna­lig táncolt. Utoljára a kelmefestő leányával tán­colt, akinek tánc közben megjegyezte, hogy ma utoljára táncolnak együtt. — Csak nem megy papnak?— kérdezte tőle viccesen a leány* — Nem, de igen-igen messze megyek el —■ vála­szolt a fiú. A hajnali órákban elbúcsúzott, majd ki­ment a városi parkba, amelynek közelében vannak a vasúti sínek, megvárta a bereznai vonatot. Egyenesen nekifutott a közeledő vonatnak, amely a szó szoros értelmében lefejezte. A törzs legu­rult a hat méter magas töltésről, a fej ellenbe® a síneken maradt. Az öngyilkosság nagy megdöbbenést keltett az egész városban. — A Javorina rövidesen állami tulajdon­ba megy át* A Nedélní List értesülése sze­rint a Javorina megvételére irányuló tár­gyalások közvetlen befejezés előtt állanak. Vagyis az állam rövidesen megszerzi a Ma­gas Tátra legszebb részeinek egyikét. A lap azt ajánlja, hogy az állam rendezzen be a lasodals nemzeti gatkoi* Henlein-e’lenes szervezkedést lepleztek le Karlsbadban Prága, november 11. A Csehszlovák Sajtó- iroda jelenti: A karlábadi rendőrség bizalmas utón tudomást szerzett arról, hogy október 13- án egy fiatalkorú fiatalember karlsbadi lakásá­ban titkos ülést tartottak. A házkutatás alkal­mával egy nagynémet szalaggal, tölgyfaleve­lekkel és makkokkal díszített plakátot találtak. Megállapították, hogy az összejövetelen a már említett fiatalkorún kívül még három fiatalkorú vett részt, akik közül az egyik emberszöktetés miatt az égeri kerületi bíróság fogházában van. A vizsgálat megállapította, hogy a lakásban* amelyet a „félelem nélkül és híven" föliratu plakát díszített, az említett fiatalkorú fiatalem­berek valamilyen esküt tettek le. Ezután elégették Konrad Henlein arcképét annak jeléül, hogy nem rokonszenveznek vele, mert ők radikális akciókat követelnek. A további vizsgálat folyamán kiderült, hogy titkos szervezkedés kisérletérrŐl van szó. A fiatalemberen kívül, aki az égeri fogházban van, a további három részt­vevőt is letartóztatták. Valamennyiök ellen a köztársaság védelméről szóló törvény 17. pa­ragrafusa alapján indult meg az eljárás. Uj sztraioszlérarepülés Amerikában Newyork, november 11. Albert Ste­wens és Orril Anderson amerikai kapitá­nyok hétfőn reggel a Dakota államban levő Rapid Cityben sztratoszféra-repülésre száll­tak föl. Az időjárási viszonyok rendkívül kedvezőek, Stewens most kísérletezik har- madizben a sztratoszféra-repüléssel. Mos­tani léghajója az „Explorer" a legnagyobb eddig gyártott szabad léghajó és 3,700.000 köbláb ürtartalmu. Stewens 28.000 méter magasságig akar emelkedni. — Gróf Apponyi György ellen eljárás indult az „Ottó-mise" meghívói miatt. Budapesti szerkesztő­ségünk jelenti telefonon: A „8 Órai Újság" jelen­tése szerint gróf Apponyi György ellen eljárás in­dult az Ottó-misére küldött meghivók miatt. A magyar Szentkorona. Szövetség ugyanis október 20-án a budapesti Bazilikában Ottó-misét akart mondatni és erre meghívókat küldtek szét a legi­timistáknak. A postára feladott meghívókat a rendőrség elkoboztatta, mert a meghívón többek közt ez volt: „Ő apostoli királyi felsége II. Ottó királyunk". A rendőrség gróf Apponyi Györgyöt tartja a meghívó értelmi szerzőjének és ezért in­dult meg ellene az eljárás. — öt beteg tűzhalála egy kanadai elmegyógy­intézetben. Londonból jelentik: A kanadai Mont­jaiból jelentik, hogy a külvárosban levő hatal­mas elmegyógyintézet, amelyben 4900 beteg volt elhelyezve, kigyulladt. A személyzet a legnagyobb nehézségek árán igyekezett a betegeket bizton­ságba helyezni. Sok beteg dühöngeni kezdett és ezeket megkötözve kellett elszállítani. Ot elme­beteg a lángokban lelte halálát. — A kardnyelő tragikus halála. Budapesti szarkeisztöeégüink jelenti telefonon: A Szent István kórházban mia borzalmas szenvedés ntán meghalt Szikszay Miklós kardnyelő artista. A szerencsétlen ember a napokban egy vidéki vándorcirkuszban mutatta be kardnyelési tudo­mányát s közben egy rozsdás kard megsebezte gégéjét, amitől vérmérgezést kapott. — Súlyos szerencsétlenség a budapesti Ganz- gyárrban. Budapesti szerkesztőségiünk jelenti telefonon: A Gtanz-gyáx Kőbányai-uti vagon­gyárában ma délután felrobbant egy sűrített levegővel töltött fémtartály. A robbanás ereje két munkásnak a lábát leszakította s egy har­madik munkást is súlyosan megsebesített. A három munkást életveszélyes állapotban szállí­tották be a kórháziba. A szerencsétlenségnek még négy könnyebb sebesültje van. A hatósá­gok vizsgálatot inditottaJk annak megállapítá­sára, hogy a szerencsétlenségért ikit terhel a feMősség. 1 SAKK m A tizenhetedik játszma: eldöntetlen Eindhoven, november 11. A világbajnoki párharc tizenhetedik játszmája a legnyugodtabb lefolyású parti volt az egész eddigi küzdelem során. Vezér­gyalogban Euwe szép helyzetet dolgozott ki, de a 16-ik lépés után vezércserére került sor ős ezután ellaposodott a játék. Egyforma helyzetben a 23. lé­pésnél Aljechin remist ajánlott fel ellenfelének, amit ez 10 perc gondolkodási idő után elfogadott. A torna állása: 9:8 Aljechin javára. A párharc győztesének 1514 pontot kel! elérnie, ebből azonban 6 játszmát meg kell nyerni, úgyhogy Aljechjnnek elegendő volna a hátralevő játszmában eldöntel- lent elérnie, abbéi, hogy a világbajnokságát mos* ▼édja. !

Next

/
Thumbnails
Contents