Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-27 / 247. (3799.) szám
1935 október 27, vasárnap* ZEZBE Sven Hédin Prágában 17 Utolsó expedíciójáról beszél, amely nyolc évig tartolt, két és háromnegyedmillió svéd koronába került és közben halálra Ítélték Ölvén esztendővel ezelőtt háromszáz rubel házitanitói fizetéssel kezdődött a nagy Azsia-kutató pályafutása Prága, október 26. Sven Hédin, a világhírű Ázsiá-utazó e héten európai előadási körútja során Prágába érkezett s előadást tartott a Lucerna nagytermében. Sven Hédin ez alkalomból szállóbeli lakásán a sajtó képviselőit fogadta. — Beszéljen valamit, tanár ur, élményeiről, -— kertók az újságírók.-— Nem vagyok tanár, — felelte. — Egyszerűen doktor vagyok, semmi más. Nem mintha nem kínálták volna föl már többizben is a pro- fesszurát -— tette hozzá mosolyogva —, hanem nekem sohasem volt kedvem hozzá, hogy elfogadjam. Én szabad ember szeretek lenni, nem szeretem, ha hivatás, kötelesség, vagy más valami egy helyhez köt. Mindig meg keli, hogy legyen az a biztonságom, hogy amikor kedvem szottyan, elmehessek Ázsiába* Aki egyszer Ázsia földjét taposta, annak örökké „véres marad utána a foga", ahogy mi svédek szoktuk mondani, ha nagyon vágyódunk valami után. Pontosan ötven év előtt,., Elgondolkozik, szinte látom, hogy lelki szemeivel valósággal turkál az élményei között. Melyiket is húzza elő, melyikkel is kínáljon meg? — Már gimnazista koromban elhatároztam, hogy utazó leszek. Valósággal habzsoltam Stanley és Livingstone kalandjait. Tizenötéves voltam, amikor nagy honfitársam, Nordenskjöld a „Vegá"-val körülhajózta Európát és Ázsiát. Ez az esemény, amelytől akkoriban hangos volt a világ egész sajtója, elhatározó és döntő fontosságú volt az életemre. Amikor letettem az érettségit, az iskolaigazgató, aki ismerte vonzalmamat Ázsia Iránt, magához hivatott és megkérdezte, nem lenne-e kedvelő házitanitói állást vállalni egy diák mellett, aki Bakuba költözködik. Képzelheti, mekkorát ugrottam örömömben a direktori szobában. 1835-ben, tehát pontosan ötven évvel ezelőtt, tettem a lábamat először Ázsia földjére, Perzsiába és Mezopotámiába, háromszáz rubel házitanitói fizetésfel a zsebemben* Most már másképen utazom. Legutolsó expedi- cióm két és háromnegyedmillió svéd koronát emésztett föl. De ezt az első élményt, amikor teljesen magamra, a magam erejére voltam hagyatva, nem fogom elfelejteni soha. Sven Hédin és a magyarok Megkérdjük, hogy ismeri-e a magyarokat?-— Emlékszem, egyszer, még fiatalember koromban, keleti utazásra indultam Beszálltam az Orient-expresszbe, ahol az étkezőkocsiban föltűnt egy rendkivül elegáns úriember, két tündérszép nővel. Olyan gyönyörűek voltak, hogy álmodni se lehetett volna szebbet. Odaintettem a pincért és megkérdeztem, kik ezek. Megdobbant a szivem, púikor meghallottam, hogy az úriember nem más, mint gróf Széchenyi Béla, a híres utazó, akiről már oly sokat olvastam és hallottam. A két hölgy egy Teleki- és egy Károlyi-grófnő volt. Ez volt első találkozásom magyarokkal. Később jártam is Magyarországon, Teleki- és Károlyi-grófnőkkel mai is szives, jó. viszonyban vagyok. 1915-ben Ferenc József kihallgatáson fogadott Schönbrunnban. Az ősz uralkodó órákig elbeszélgetett velem, Kiöntötte előttem a szivét és elkeseregte, hogy szerencsétlen élete betetőzéseképen most még ezt a szörnyű háborút is meg kellett érnie. Amikor bucsuzáskor egy képet kértem tőle emlékül. mosolyogva mondta: „Tudja mit, ha itt van a fényképezőgépe, menjünk ki a kertbe és mindjárt meg is csinálhatja a fölvételt." Sajnos, a gép nem volt velem. Ha az ember császárokhoz és királyokhoz megy audienciára, rendesén nem hozza magával a készüléket. A legnagyobb expedíció — Beszéljen legutolsó expedíciójáról, — kértem. — 1927-ben indultam útnak Pekingből. Nyolc hosszú évig tartott az utazás, amelyből csak ez év nyarán tértem haza. Ez volt a legnagyobb expedíció, amelyet valaha vezettem. 28 tudós kisért el utamon, főleg svédek, de németek és kínaiak is voltak közöttük. 75 szolgát vittünk magunkkal* A kínai kormánytól kaptam megbízást, hogy keressek egy alkalmas vonalat Ázsia belsején keresztül, amelyen át autóutat lehetne épiteni a Csendes óceán partjától egészen Keléf-Tur- kesztánig. Fölkutattam az ősrégi karavánutak nyomait, amelyek egészen a középkorig a távol Keletet Európával összekötötték, ahonnan a Mennyei Birodalom árucikkei Rómába vándoroltak. Később, a hajózás fejlődésével, a tengeri ut kiszorította a szárazföldi szállítást, á régi utakat belepte a fü, a feledés. A mai Kína modern kormánya azonban újra föl akarja támasztani őket és igy föladatom lényege abból állt, hogy kartografikusan fölvettem a terepet. Emellett azonban nagy kulturális eredményeket is elértünk, több ezer kéziratot emeltünk ki a sok ezeréves homályból, amelyek számos érdekes és értékes adatot szolgáltatnak Európa és Ázsia őstörténeti összefüggéseire. Megállapíthatjuk, hogy a neolith kultúra Ázsiában és Kelet-Európábán körülbelül egyidőben, körülbelül azonos fokon állott, kell tehát, hogy e két földrész között élénk csereförgalom lett légyen valamikor. Expedíciónk ideje alatt éppen a legvadabb polgárháború dúlt Kína belsejében* Sokszor támadtak meg rabló hordák, akik mindenünkből kifosztottak, sokszor forogtunk életveszélyben, amikor puskatüz alá fogtak bennünket, néha még repülőtámadásokban is volt részünk és bombákkal dobálták táborunkat, mert autóinkról azt hitték, hogy az ellenség motorizált osztagához tartozunk* Egyizben egy rablócsapat fogságába estünk, amely elvette minden fölszerelésünket és engem, néhány társammal együtt, halálra Ítélt. • | Kora hajnalra volt kitűzve a kivégzés. Persze, egész éjjel nem aludtunk. Virrasztottunk és elsirattuk életünket, amely, mint jó tudósokhoz ásunk teljesítése közben ért el bennünket. Amikor derengeni kezdett, őreink fölráztak letargiánkból. Gorombán megragadtak s a falhoz állítottak. Már töltötték a fegyvereket, nekem már bekötözték a szememet, amikor váratlanul mégis kegyelmet kaptunk. Számos viszontagság után tudtak csak folytatni utunkat. Élményeinket most iroau meg köuyv- aJaikba.il, egy hónap múlva jelenik meg ez a mü, amely csak a középkinai háborúról és háborús emlékeimről szól A cinné: „A Nagy Ló menekülése.“ A kínai kormánycsapatok és egy Ma nevű mohamedán kínai, u. n. Tungen tábornok csatár óztak .egymással. Ma, kínaiul annyit jelent, mint ló. Ma tábornokot hívei Nagy Márnák, vagy's Nagy Lónak hívták. Ezután írom meg második könyvemet a készülő nagy autó- utról és ezt fogja követni, egy harmadik munka, a vándorló tóról, a Loeh-Noorról. Egy mozgalmas élet eredményei — Sok szenvedés és megpróbáltatás után végre mégis eljutottunk utunk célpontjához, Lou-Lainba, a karavánforgalom egykori csomópontjába. Ez a Lou-Lan kétségtelenül egy második Bábel lehetett, annyiféle emberfaj keveredik ott egymással. Törökök, perzsák, irániak, Indusok, külalak és sok más. Csodálatos keverék-kultúra állt elő ezen a vidéken, amelyről ezáanos furcsa etnográfiai emléket hoztunk magunkkal. 1935 áprilisában tértünk vissza. Namkjngba és ekkor- láttam hozzá az anyag feldolgozásához. Sok mindenen mentünk keresztül, de soha. egyetlen pillanatig se volt az az érzésem, hogy mennyivel jobb lenne otthon. Sikerem titka talán abban rejlik, hogy a Legválsá.gosabb helyzetekben sem csüggedek el, hanem rendületlenül bizom a sikerben. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül beszélhetek sikerekről. Hiszen felfedeztem a Transzhimalája-hegygégét, amelyet az angolok Hedin-Mountalnsnek neveznek és számos fehér foltot tüntettem el a térképről. Megtaláltam a Br ab ma-púira, és az Indus forrásait és Ninjvé és Babylon romjait. A legnagyobb, általam felfedezett terület Dél- nyugat-Tibetben van és mintegy 65.000 négyzetmérföld kiterjedésű* A Góbi-sivatagban, de Tibetiben magában Is vannak még kis fehér foltok. Hogy ezeknek a felkutatására indulok-e legközelebb vagy Ázsia más részeibe, azt ma még nem tudom megmondani. De nem szeretnék úgy meghalni hogy ne utazzam legalább mégegyszer Ázsiába, > Sven Hédin az idén töltötte - be hetvenedik életévét. Friss, fiatal, ruganyos még ma is. Az expedkvó fáradalmai nem látszanak meg rajta. Eddig nyolc expedíciót- vezetett és több mint negyvenöt Ázsia-könyvet irt. Ma már a kilen- icedik kutatóutra gondol. ÉJJELI ÜTKÖZET Irta: Sebesi Ernő L Majdnem szenzációszámba ment ebben a kisvárosban, hogy a Vilmányi-cukrászdába uj el- árusitókisasszony érkezett. Micinek hívták s úgy élt, mint valami apáca. Az üzletben csak a hölgyvevőkre mosolygott azzal a tárgyilagos mosoly- lyal, amelytől csak egy gondolatnyi távolságra van a legsüketebb közöny.. Főnöke: az öreg Vilmányi félreértette ezt a furcsa mosolyt és az első estén, amikor „kasszát" csinált s úgy találta, hogy a napi bevétel várakozáson felül megnőtt, meg is jegyezte: — Mid, a maga mosolyától el kell olvandia a fagylaltnak is ... A férfiakra Mid alig hederitett, még üzleten kívül is alig törődött velük. A főnöknek ez is nagyon tetszett és karácsonyra egy finom korcsolyával lepte meg. Mid boldogan, túláradó örömmel rohant szabad idejében a jégpályára. Itt mindenkit elbűvölt graciózus mozdulataival s főleg csodálatos szempilláival, melynek selymes fekete seprőjén úgy ült a hópelyhek kristálya, mint valami szikrázó diadém. Mid itt is levegőnek tekintette a sok bámuló- ját. Valósággal forgalmiakadályt okozott megjelenésével. Minden közeledési kísérletet már csirájában fojtott el. úgyhogy hiábavaló s egyoldalú szemezések után elszállingóztak mellőle az éhes hímek. Mid rövid prémbundában jött ki a jégre: egész lényét az úgynevezett „régi jobb" napoknak egyre kihülőbb emléke lengte körül. A pályafelügyelő már harmadszor csengetett s Mid most már utolsó köreit rajzolgatta a jégen. Pro- dukdójának .most már csak egyetlen távoli né-r zője volt. Ez viszont nem tartozott az éhes hímek közé. Ez Merza Laci volt, a nőgyülölő gaGBaWPBBPBBBH—BBOBEBMiffltflT tikus. Csak egyetlen szenvedélynek hódolt ez a feminin külsejű puha fiatalember: a pénzszerzésnek. Midnek feltűnt, hogy attól a pillanattól kezdve, ódkor lecsatolta a korcsolyáját, - fiatalember rá se néz többet. Ez a közöny annál jobban izgatta őt, A melegedőben elment mellette Merza, Mid rámosolygott, de Merza Lad figyelemre se méltatta. Mid le volt forrázva s úgy állt ott, megalázva, mint az a névtelen kis falusi bakter, mikor egy express süvít el mellette, önkéntelenül is arra gondolt, hogyan kellene megközelíteni ezt a furcsa férfit. A korcsolyakötőt megkínálta. dgarettával s Így tudta meg a Merzára vonatkozó összes tudnivalókat. Főleg az tetszett neki, mikor a korcsolyakötő igy jellemezte Merza Ladt: — Tetszik tudni, nagysádka, ez a Merza ur maga a jóhiszeműség. Finom egy úriember,- ő arra is képes, hogy már békébe is jegyezne ha- dikölcsönt... Legalább is azt hiszik róla ... . II. Mikor a jégpályáról szobájába ért, tekintete az éjjeli szekrényre esett Egy orvosi vénykönyv feküdt azon a szekrényen; még abból az időből maradt ott, mikor az öreg Vilmányi medikusfia lakta ezt a szobát. Mid lapozgatni kezdett a könyvben s egyszerre csak furcsa ötlet villant meg a fejében. Hamisítani fog egy receptet És ezzel a recepttel egy éjszaka meg fogja lepni azt a nőgyülölő patikust, amikor inspekciós lesz. Másnap reggel megtudta, hogy éppen a Merza- patika tart Inspekdót. És amikor azt is megtudta, hogy Merza egyedül végzi az inspekdót, Mi- dt forró láz öntötte el annak a gondolatnak a kapcsán, hogy bemerészkedik az oroszlán barlangjába. ' Estefelé már retiküljében volt az álrecept. Egy tüdőgyulladás elleni receptmintát irt ki abból a vastag könyvből, hanyag s majdnem olvashatatlan betűkkel irta tele a papirszeletet, s a recept végére szivdobogtató zavarában olyan ügyesen fabrikálta oda a legnépszerűbb orvos nevét, akinél nemrégen járt, hogy őmaga csodálkozott a legjobban a vakmerőségén. Percek alatt éveket élt át, úgy várt ma az éc- cakára. Mid legmelegebb ruháit vette föl, mert éles kárpáti szellők kergetőztek a havas uccá- kon. Már ott járt az Arany Sas-patika előtt. Az ucca ki volt halva. Féltizenkettőt jelzett a toronyóra. A kékfényü inspekdós lámpa kísérteties színbe mártotta a járdát. Körülnézett. Csak egy.rendőr járkált az úttesten s kesztyűs kezébe állandóan fújta a páráját Mid attól félt, hogy a rendőr még leigazolhatja s szemeit behunyva becsengetett a patikába. Most már egyre jobban sajnálta a fázó rendőrt s annyira odaadta magát a szánalomnak, hogy szinte megrezzent, amikor a patika rollóján kinyílt a kisablak s azon egy kéz nyúlt ki a recept után. Pokoli pillanatok következtek. Mid benézett kisablakon, de csak egy finoman ápolt kezet látott. A többi a patika homályába tűnt. Olyan álmosnak tűnt a mozdulat, amely a kezet kiengedte a kémlelőnyiláson, hogy nem lett volna meglepve, ha a mozdulatot alátámasztó szöveg elmarad. Annál jobban lepte meg a hang, amely fáradtan szűrődött ki: — Negyedóráig tart, míg elkészítem. — Megvárjam, itt kint? — kérdezte a lány, de ebben a kérdésben már benne vibrált a felháborodás, hogy Merza nem invitálja melegebben. — Ugyan, kérem, tessék bejönni, — jött kissé elkésve az invitálás. És már nyikorgott az ajtó, amelynek eresztékébe már orvul meglapult a fagy,. Mid belépett a patikába. Merza ott állott előtte. Télikabátja csak úgy panyókásan lógott a vállán. Már akkor be volt zárva az ajtó, a csillárt is meggyujtotta, de rögtön lékattantotta a villanyt, fölöslegesnek találta a teljes illuminádót és kelletlenül hellyel kínálta a lányt. — Ki a beteg? — kérdezte, de inkább unalomból, mint részvétből. Mid az ajkába harapott. Nem is volt elkészülve erre a váratlan kérdésre.-— A gazdám — hebegte s nagyot nyelt utána. — Kicsoda a gazdája? ■— Hát a Vilmányi, a cukrász. Nem tetszik ismerni? — Hogyne ismerném.. Még most se nézett a lányra. Mid beült a karosszékbe és megelégedetten nézett körül. Merza ezalatt kiment a laboratóriumba és nekilátott a recept elkészítéséhez. Vizet melegített egy spirituszlámpa fölött, mert főzetet kellett készítenie. Mozdulatait a megszokottság motorja hajtotta. Közben észrevette, hogy Mid ráállott a mérlegre. Erre Merza kijött a laboratóriumból és szolgálatkészen a mérleg felé sietett. — Ugy-e, nem haragszik, hogy igy megzavarom? — szabadkozott a nő. »— Szót se érdemel, — udvariaskodott Merza. — Már meg is van — és összehunyoritya sze- mdt leolvasta az eredményt.-— Negyvenhét nyolcvan — és rámosolygott a lányra. — Hát ilyen drága ez a recept? — csapta ösz- sze kezdt Mid.-— Ki beszél itt receptről? A magácska testsúlya ennyi: Negyvenhét nyolcvan. Egy grammal se több, se kevesebb __ És udvarias mosolyából most már végkép elpárolgott a bosszankodás, hogy ilyen későn zavarják. — Eddig még sose láttam magácskát — toldotta meg udvariasságát Merza, aki szeretett a kicsinyitőképzőkkel dobálódzni. Mid erről mitse tudott s igy ezt a tónust már '-zemélye diadalának tudta be. Közben már fortyogni kezdett a viz, már a finom kézimérleg is ájuldozott vékony ujjain és gyakorlott ügyességgel keverte á különféle anyagokat. (F oly tatjuk.)
