Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)
1935-10-24 / 244. (3796.) szám
6 TOXGM-MAfitARHlRlü® 4935 október 24, csütörtök. Ml&gyat szemmel A magyar színpadnak két eseménye van: az egyiket a gyász komor felhői árnyékolják be, a másikai a dicsőség, a siker ujjongása zsongja körül. Először talán a megilletődöttség hangján szóljunk a komorabb, fájdalmasabb eseményről, ahogy ez a magyar sorshoz illik. Rákosi Szidit temettük él s ha nem is állhattunk ott a budapesti Nemzeti Színház előcsarnokában a koszorúkkal bontott ravatal előtt s ha nem is dobhattunk göröngyöt a budapesti Kere- pesi-temetőben elmerülő koporsója után, lélekben elkísértük utolsó útjára a magyar színpad nagyasszonyát. Rákosi Szidi azok közé az Istenáldotta tehetségek közé tartozott, akiknek megadatott az a különösen ritka szerencse, hogy saját szemükkel láthatták valamikor magányos elveik igazolását, akikhez hozzánőtt a kor, akikhez hozzáfinomult a divat. Persze nem egészen igaz igy, ahogy mondjuk, mert Rákosi Szidinek soha nem voltak elvei, ösztönösen, az igazi színész intuitív biztonságával tapintott rá az „uj stílusra", amelynek a naturalizmus divatja előtt bizony kevés híve volt a magyar színházi világban. S hogy fiatalabb korában nem jutott olyan tündöklő sikerekhez, mint sokan pályatársai közül, ezt annak köszönhette, hogy soha nem akart játszani a színpadon, hanem mindig élni akart. Mindig csak önmagát adta és sohasem a szerepeket. De érmék köszönhette azt is, hogy soha nem vált időszerűtlenné, hogy úgy mondjuk: soha nem ment ki a divatból. Sőt, a divat hozzáalkalmazkodott. Hozzászelidült és hozzánemesedett a színjátszás stílusa, ő volt a mesterkéletlen, pátosztalan magyar beszéd és játékstílus első apostola s ebben a minőségben aratta a legmavadandóbb, legmélyebb sikereket, mert nemzedékeket nevelt az igazi, ős magyar játékstílus számára, mert az egyszerűségnek, közvetlenségnek, tiszta emberi hangnak szolgálatába állított egy olyan színész- gárdát, amely világhírre segítette a magyar drámát, ő az, akire méltán elmondhatjuk, hogy müve örökké élni fog. Igen, az ő müve volt többek között, hogy a romantikus és klasszikus játékstílus sallangjaitól megszabadult a magyar színjátszás és megszólalt saját emberi hangján. Emberi fájdalmak és örömök egyszerű, közvetlen hangján a magyar színész. A legnagyobb magyar pedagógusok és a legnagyobb magyar művészek sorába tartozott. És még azt is el kell mondani róla, hogy egyik fivére a magyar elbeszélésnek és humornak nagy mesteré, másik fivéré a legnagyobb magyar publicista, férje a magyar irodalomtörténet halhatatlan apostola, fia pedig a legeurópaibb magyar színigazgató volt. Egy asszonynak ez is elég lett volna, — de ő ezen kívül még Rákosi Szidi is volt. A másik esemény, amiről szólni akarunk, jelentőségben sokkal kisebb, de tanulságai talán nem egészen lebecsülendők a szlovenszkói magyar irók számára. Halljuk, hogy Hunyady Sándornak, a kitűnő erdélyi írónak első darabját felújítja a budapesti Vígszínház. S ennél, a különben szürkének látszó hírnél, úgy érezzük, meg kell állnunk egy percre, mert egy kisebbségi magyar iró fényes pályafutásának olyan állomásához érkezett el, amely méltó az ünneplésre. Ritkán szokott előfordulni, hogy e*y iró első darabjából ilyen rövid időn belül reprizt csináljanak, különösen akkor nem, ha még az iró alkotó kedvének és tehetségének teljében van s minden esztendőben uj darabbal lepi meg publikumát. Hogy mégis igy történt Hunyady Sándor esetében, ennek nem lehet és nincs is más magyarázata, mint az, hogy a magyar közönség Idtni akarja a sikerekben megnőtt írói alak mögött az első próbálkozást, amelynek annak idején éppen azért, mert ismeretlen és hozzá kisebbségi iró müvéről volt szó, nem volt olyan átütő közönségsikere, mint amilyet különben megérdemelt volna. Amikor a „Júliusi éjszakával“ Hunyady bekopogott a budapesti színigazgatókhoz, nem volt mögötte fényes irodalmi mült, néhány kitűnő novellára, sok száz nagyszerű újságcikkre és egy nagy névre hivatkozhatott, amely inkább elhomályosította alakját, mintsem segítette volna. Herbertet láttak benne s inkább Erdély tehetséges fiának szólott a „kegy“, hogy darabját előadták, mint a vérbeli Írónak. A következő darab, a „Fekete- szárú cseresznye“ azonban már bebizonyította, hogy a kegyet nem a színigazgatók gyakorolták Hunyadyvál, hanem Hunyady a színigazgatókkal. Olyan mestere jelentkezett benne a magyar színpadnak s olyan költője a magyar drámának, amilyen Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc mellett nem akad még kettő a magyar színpadi szerzők fényes galériájában íme, egy ki- Srl:7^égi magyar iró karrierje, követésre méltó pé'da. A szlovenszkói irók előtt is nyitva áll az ut, amin Hunyady Sá/ndor a magasba lendült. Tudni kell, merni kell és főleg hittel, lélekkel, de lankadatlanul dolgozni keU, 50 rubel és 150 kiló gabona egy gyermeklány ára — Oroszországban 7500 letartóztatás a gyermekek bántalmazása miatt Megdöbbentő jelentés a népbiztosok tanácsa előtt Moszkva, október 28. A Tetegraf írja.: Ax anya és gyermekgondozó hivatal a napokban terjesztette be jelentését a népbiztosok tanácsának, melyből kitűnik, hogy a gyermekek bántalmazása miatt Lenin- gTádhan és Moszkvában az utolsó két hónapban 7500 embert tartóztattak le. A jelentésiből egyébként megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra. A hatóságok ugyanis megállapították, hogy a szovjetköztársaság különféle részein igen elterjedt a kiskunt leányokkal való kereskedelem. A jelentés arról is beszámol, hogy Üzibe- kisztánban számos olyan szülőt tartóztattak le, akikről beigazolódott, hogy alig tizenhárom éves kislányaikat olcsó áron eladták. Egy leánygyermek ára 50 rubel ég 150 kiló gabona volt. A szovjet hatóságok állítólag erélyes lépéseket szándékoznak tenni a barbár szokás leküzdésére. Kislányom cipője meg a világháború Van még angol hidegvér! ■ Milyen emberi problémáról leveleznek Albion fiai az ujságjaikkkal Prága, október 23. Az angol újságok legérdekesebb emberi részei közé tartozik az a rovat, amely az olvasóknak a szerkesztőhöz intézett leveleit tartalmazza. Rendkívül élénk eszmecsere szokott kifejlődni az olvasók között ebben a rovatban s gyakran megszólalnak az angol szellemi, politikai és társadalmi élet legismertebb alakjai is. Érdekesnek találtuk átfutni néhány nagy angol lap most ideérkezett számának „levelesláda-rovatát", hogy lássuk, mi érdekli az angol olvasókat a mai „háborús" hangulattal telitett helyzetben? Mi az, amit közölni óhajtanak a nyilvánossággal? A Times „Letters to the Editor" rovatának élén egy Guy Dawiber nevű londoni úriember hosszú levele szerepel. Mr. Dawiber az utszéli fákról ir. Kifejti, hogy az angol táj szépsége nagy mértékben függ a fáktól, nincs szebb egy lombos fákkal szegélyezett útnál. De az ilyen utszéli fáknak éppen a rendszertelen, szeszélyes és váratlan elhelyezése elbűvölő Mr. Dawber szerint, a kínos szabályossággal ültetett fasor unalmas. Egy Hooper nevű cardiffi olvasó a méhek rajzásával foglalkozik. Tapasztalatai alapján tanácsokat ad, hogyan kell befogni a méhrajokat s különösen arra tér ki, milyen elővigyázatossági rendszabályokat kell alkalmazni a közönségesnél „érzékenyebb" méhekkel szemben. Mr. C. L. Howard Humphreys a forgalmi balesetek statisztikáját és grafikonját állította össze 1984 áprilisától 1985 augusztusáig. Háborús ize mindössze egy egészen rövid levélnek van, amelyet J. E. Smáth-Master newburyi lelkész küldött be. A szankciókra hoz fel egy régi precedenst. Makabeus Judás Krisztus előtt 161-ben követeket küldött Rómába, hogy barátsági szerződést kössenek. A szenátus elfogadta az ajánlatot s a két szerződő fél megegyezett, hogy ha valamelyiket megtámadják, „sem élelemmel, sem fegyverrel, sem pénzzel vagy hajóval" nem segítik a támadót. A Manchester Guardian egyik olvasója Ridhard Co/bden leányának egy levelét küldte be, amely 1896-bam, az első aduai csata idején kelt Velencében. Az olvasó nagyon érdekesnek és aktuálisnak tartja ezt a levelet, amely az olaszok háiboruellenes tüntetéseiről s a fiaikat sirató olasz anyák gyászáról számok be. A Manchester Guardian olvasói, úgy látszik, általában inkább érdeklődnek a világpolitikai helyzet iránt. Mr. L. Cowan a légiháboru veszedelméről, Mr. F. L Lucas pedig azokról a kijelentésekről ir, amelyeket ausztriai tartózkodása folyamán hallott Mussolini felől. Egy levél a német■nnnBBBsaBBHBHHnn országi zsidók szomorú helyzetével foglalkozik, egy másik a németországi „HitLer- imádattal", amely a levélíró szerint a keresztény vallásos érzést veszélyezteti. A legnagyobb példányszámban megjelenő angol újságnak, a Daily Expressnek három női olvasója is hozzászól ahhoz a lap által nemrég felvetett kérdéshez, hogy igazán megnagyobbodott-e a nők lába? Mrs. Rjuth Spral- ting elmondja, hogy hat cipőüzletben kellett próbálkoznia, mig megfelelő kis cipőt tudott venni magának. Mrs. E. N. Browne azt írja, hogy 8 éves kislánya ugyanolyan számú cipőt visel, mint ő. A szénárakkal, a trónöröklés kérdésével, a francia aprópénzek értékével foglalkoznak még a Daily Express olvasói, háborúról egyáltalán nem esik szó. Amint ebből a böngészésből láthatjuk, az angolok még nem vesztették el a hidegvérüket. SAKK Aljechin megnyerte a kilencedik játszmát Amszterdam, október 23. Kedden játszották a világbajnoki párharc kilencedik partiját. Aljechin vezérgyaloggal nyitott, Euwe francia védelmet választott. Mindkét nagymester támadást szorgalmazott és ebből csakhamar érdekes bonyodalmak adódtak, amelyekből végül Ls Aljedhin fölényes végjátékkal került ki. 40 lépés után Euw«, miután minőséget is veszített, feladta a játszmát. A párharc állása: Aljechin 5, Euwe 2, eldöntetlen 2. — A tizedik játszmát ma Goudában fogják lebonyolítani. — Romániában ellopták egy hadiszers zállitó vonat hat kocsiját. Bukarestből jelentik: Az egyik bukovinai állomáson feltűnést keltő eeet történt. Százhatvan kocsiból álló katonai te- hervonat hat kocsiját ismeretlen tettesek lecsatolták és ellopták. A hat kocsiban ötvenhétezer gyalogsági töltény és rengeteg más hadianyag volt fölhalmozva. — Egy őrült budapesti fiatalember az anyján akarta kipróbálni, hogy jó lesz-e késdobáló abessziniai katonának. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tegnap éjszaka különös eseményeik színhelye volt az Attila-körut egyik csendes háza. Császár Lajos állásnélküli kereskedelmi alkalmazott megőrült, éjnek idején ki- lopózott a konyhába, hatalmas kést vett magához, majd felkeltette édesanyját és kérte, hogy álljon az ajtóhoz, mert ő Ab essz in iába indul katonának és ki akarja próbálni, hogy késsel elég biztosan tud-e bánni. A szerencsétlen elmeháborodott ember az édesanyján akarta kipróbálni, hogy pontosan el tudja-e találni a szivet. Az anya nem veszítette el lélekjelenlétét, hanem csendes, békéltető szóval lecsillapította fiát, majd pedig értesítette a mentőket, akik a szerencsétlen embert beszállították az elmegyógyintézetbe. r Érdemes Túróéban ásatásokat folytatni? Irta: Kontsek György A kies Turóccal az utóbbi időben sokat foglalkozik a sajtó amaz ásatásak kapcsán, amelyeket ott folytatnak. A Prágai Magyar Hírlap egyik tudós munkatársa e liap hasábjain is behatóan foglalkozott a turóci ásatásokkal, főképpen azzal a kérdéssel, hogy <a Turóc északi felének rónáján, Kossuth község határában nyilván emberi alkotásnak látszó, szabályos, kupszerü domb tartalmazhatja-e Attila hun király sírját. A cikk írója leszögezte, hogy a domb mindenesetre a magyarság honfoglalása előtti korból származik, nem a magyarság alkotása, mert ilyenről semmiféle följegyzés vagy szájhagyomány nincs. Állítását azzal is alátámasztotta, hogy a magyar történelemben Turóc még a 13. században is mint erdőrengeteg szerepelt, a király birtoka volt és csak a 14. században alakult vármegyévé. Jelen soraimnak nem az a célja, hogy azzal a kérdéssel foglalkozzam, hogy vájjon a kossuthi domb alatt Attila hun király vagy más jeles vitéz fejedelem csontjai por- ladoznak-e, mert erre csak maguk az ásatások deríthetnek fényt, ellenben szeretném még egyszer vizsgálat alá venni azt a tételt, hogy a vármegye területe a 13-ik században valóban lakatlan föld volt-e? Tény az, hogy a régen Thuruch provin- ciá-nak nevezett területet Szmt László idejében kebelezték be. Nagy Lajos király idejéig a „Zolum‘‘-nak nevezett Zólyom vármegyéhez tartozott. Ispánj-a (comes) nem volt $ a vármegyék sorába csak Nagy Lajos alatt vétitek föl. Ám ez, valamint az a tény, hogy az ősi Thurudh provincia déli részei gazdátlan rengeteg erdő volt, melyet egyik ágon ő’seim, a „muthnai" nemesek, a Vladár-Csepcsényi család tagjai 1360 körül népesítetitek be, még nem jelenti egyúttal azt is, hogy a vármegye belseje, vagy pláne annak északi része szintén lakatlan erdőség leüt volna. Az én tulajdonomat képező birtoknak 1391-ben még „Terra Pruna‘,-nak nevezett tótprónai részén, közelebbről az úgynevezett Sianoi-n, a Sáncon, amelynek föltárása most van folyamatban, 15—20 méter magas, kézimunkáról tanúskodó földsáncok vannak. E sáncok keletkezésére vonatkozólag a régészek véleménye még nem alakult ki teljesen, de feltehető, hogy az avarok emeltették ezeket, mert ilyeneket csak az avarok építettek. Ha ez a vélemény véglegessé válik, amiben egyelőre nincs okom kételkedni, akkor egyben az is bebizonyosodik, hogy „Thuruch provinciában" már a 6—8. században avarok laktak, vagyis ez a terület nem lehetett lakatlan rengeteg. Hogy pedig már a hunok is jártak ezen a vidéken, arra vonatkozólag bizonyíték a világháború előtti időben Kiscsepcsény község határában fölfedezett hun lovas sir, amelyből a pori adózó csontokat és a talált tárgyakat a budapesti Magyar Nemzet! Múzeumba szállították. De voltak Túróéban Árpád-korabeli régészeti leletek is. amelyeket éppen az én birtokomban levő Sáncdomb alatt találtak s amelyeket több vagonnyi mennyiségben szállítottak ugyancsak a budapesti Nemzeti Múzeumba. Ha tehát voltak is rengeteg erdők Turóc területén. de azért lakatlan nem volt. IV. Béla király a tatár hordák elől való menekültében Thuruch provinciájában is kexesett és talált menedéket és pedig a Fórgách nemzetség tulajdonát képező Znió várában. A zniói erősséget (castrum), amely romjaiban még ma is látható, Forgách András építette IV. Béla idejében. Az erősséggel határos rész, amely egykor az orom magasabbik részén állott, az úgynevezett zniói vár, melyről ma már csak a föld alatt levő alapok tanúskodnak, állítólag már a kereszténység előtti korból való. Megjegyzem, hogy a hagyomány szerint Jezernic községben és Lászlófalu határában ma is fennálló római katolikus templom Szent István alapítása, vagy legalább is abban az időben épült. Ha pedig akkor már templomok épültek ezen a vidéken, akkor ez a vidék nem lehetett teljesen lakatlan. Hivatalos adatok szerint a tatár dulás idején a lakosság Thuruch provinciából is elmenekült, jóllehet e vidéket magas, erdős hegységek övezték. A hegyekben elrejtőzött turóci családok közül 1275-ben, IV. Béla király uralkodásának utolsó évében 27 megyebeli nemesi családot találtak. Hivatalos adat bizonyltja teihát, hogy IV. Béla király idejében, sőt már megelőzőleg is tekintélyes számú nemesi család élt itt s bizonyára még sokkal több volt a jobbágyok száima. Nem állhat fönn tehát az a föltevés, hogy Turóc a 13. században lakatlan terület lett volna. Megjegyzem, hogy a Turóc védelmére fölhozott adataimat csak a rendelkezésemre álló s főleg a családom történetére szorítkozó adatokból merítettem, azonban azt hiszem, hogy ha betekintenénk a turóc- szentmártoni, a kisselmeci, szklabinyai és mossóci Révay-család és a blatn'cai Pró- nay-család birtokában levő írásokba, vagy a könmöci levéltárban fekivő régi okiratokba, akkor még több bizonyítékot találnánk Turóc egykori lakóit volta mellett. „H J9Í
