Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-29 / 223. (3775.) szám
8 1935 szeptember 28* szombat AZ UJ NEMZEDÉK ÚTJA Levél az egyetemek legifjabb polgáraihoz Ma: Dr. Korai Lajos ügyvéd (Somorja) Kedves barátaim! Ne haragudjatok ezért a megszólításért, ne haragudjatok azért sem, hogy nyomtatott sorokon keresztül szólok hozzátok, éppen most, amikor túlzott önbizalommal és telireményes illúziókkal léptek át az egyetemek kapuján. Vegyétek szívesen ezeket a sorokat tőlem, hisz én is közületek való vagyok és még ma is hozzátok tartozónak vallom magamat, aki épp úgy tudott valamikor örülni, bízni a holnapban, vágyni a ráváró egyetemi napokra, mint ahogy ti most mindannyian. Mert úgy volt az akkor. is fiuk, hogy mi, „gólyák" elvegyülve az öreg fiuk között, szordinósan, könnyek között énekeltük bele a világba a „ballag már a vén diákot", mi is teli hittel, birodalommal, rajongással .vágtunk neki a nagy útnak és drukktól kipirult arccal, megilletődve léptünk át az Alma Mater kapuján. Igen, jól emlékszem, mi is vigkedélyü diákok voltunk, mi is tudtuk és éreztük, hogy nagyon szép az élet, hogy kimondhatatlanul nagyón jó fiatalnak lenni, amikor minden olyan megnyugtatóan, biztosan ígéretes, a siker, a beérkezés, a közel és a legtávolibb jövő. Megvallom fiuk, most talán kissé irigyellek is benneteket, irigylem a rátokváró diáknapokat, irigylem a friss munkakedvetek, fiatalos, teleelános . nekilendü- lésteket, irigylem mostani életetek legszebb impresszióit, melyeknél az életben sohasem lehetnek szebbek és kedvesebbek. ma valószínűbb, sajnos, hogy terveid nem sikerülhetnek és ezért elhagy a kedved, lemondasz terveidről és letargikusam közönyös leszel, ilyenkor pedig csak menj szépen haza, mert otthon két könnyesszemü, érted aggódó ember vár, akik ha csak megsimogatják munkától kérges kezükkel fáradt, koravén arcodat, akkor meglásd, te is érezni fogod, hogy nem lehet lemondanod, mert örömet kell juttatnod ezeknek az áldottjó embereknek: szüleidnek. Megnyílnak az Alma Mater kapui és belépnek rajta az egyetemek legifjabb polgárai. Ma még az izgalom pirosra festi arcukat, hogy holHogy nézi, lesi, éli azt a drámát, Mely ott izzik a közömbös deszkákon, S hogy szürcsöli a mondatok friss vérét, Mely megbüvöli, mint valami mákony. Ki tudja őt: mi bűne, titka, átka, Mi sorsa, múltja, szenvedélye, láza ? Ki tudja? Tán az öröm boldog fénye Bús homlokát már sose glóriázza. nap csalódottságot rajzoljon ennek helyébe, — csalódottságot, — de semmiesetre sem lehet, hogy lemondást, vagy elcsüggedést, mert az egyetemi fiatalság, ha teljesíteni fogja feladatát, akkor végre is el fog egyszer jönni az idő, hogy á tudásból nyert emberi 'felvilágosodás és találékonyság nemcsak sztratoszférába repülő léggömböt tud majd konstruálni és nemcsáak halálsugarat és fojtógázt tud majd készíteni az emberek elpusztítására, hanem végre is el fog jutni magához is és fel fogja fedezni az emberi szivet és lelket, mint az emberi boldogulás és az igazi boldog élet egyetlen lehetséges éltetőjét és mozgatóját. Végül még csak annyit, kedves fiuk, hogy a jó sors legyen mindig hűséges kisérőtársatok abban a nehéz, de minden körülmények között is nagyon szép munkában, amelyet magatoknak egész életetekre kijelöltetek. Hozza el számotokra azt az eredményt és sikert, melyet minden komolyan dolgozó ember igazán megérdemel és amelynek sikeres eléréséért fogtok hozzá sokéves egyetemi tanulmányaitokhoz. Tán fogsora, tán diadémja villan, Ily tékozló sötétben mind csak foszlány. Tán sose pattan fel a teste titka : Kis, drága szűz volt-e, vagy olcsó rosszlány. Halk fénye áttüz a meleg homályon, Tán megunta, hogy régi tüzet oltson És lelke mélyén úgy pirul a mámor, Mint sötét vércsepp szelid, tiszta gyolcson. Sebest Ernő: Ismeretien hölgy a páholyban És mégis fiuk, ahogy Írom ezeket a sorokat, valamire figyelmeztetni szeretnélek benneteket. A matúra, az egyetem ugyanis nem jelenti még az érettséget, az élet útjainak a helyes meglátását, tapasztaltságot és- tájékozódottságot az élet komoly dolgaival és követelményeivel szemben. Talán rosszul fog esni, hogy önállóságtok mámoros illúziójában megbántlak benneteket, de mégis ide-tartoznak ezek a sorok, mert tudom, hogy ti most mindannyian gyönyörűséges diákéletről álmodoztok, Heidelberg, Cambridge. Oxford diákos romantikájába álmodjátok be magatokat, melynek ti lesztek a főszereplői. Örök tavasz, napsütés, rózsaszínű megálmodások körvonalait látjátok magatok előtt és benne a ti biztosan és könnyen élért érvényesülésieket. Kedves, mosolygósképü diákbarátaim, megvallom, rosszul esik leírnom ezeket a sorokat, fáj, hogy ezeket a megálmodásaitokat már most el akarom temettetni veletek. Meg kell azonban értenetek, fiuk, hogy a diákélet ma nem jelent gondtalanságot. nem jelent mosolygós, örökvig napokat, mert sajnos, még munkával kiérdemelt sikert sem jelent, még kevésbé a biztos megélhetés és elhelyezkedés biztató tudatát. A diákélet ma, barátaim, csak menza-ebédet jelent, meg Odkolek-kenyeret, és fillérekre beosztott életmódot. mellette pedig intenzív, lelküsmeretes tanulást. Ez jelenti a diákéletet, amely végre is elhozhatja a diploma megszerzésének szokatlanul nagy örömét és az ezután következő igazán komoly gondokat, az alig várt lateineréletet. Ma, kis barátom, örülj csak az egyetemnek, örülj a rádváró napoknak, a tanulásnak és vakációdnak, melyek mind oly sok szépet ígérnek neked, örülj csak fiatalságodnak, mely a legígéretesebb és legmegfizethetetlenebb gazdagsága életednek, örülj mindennek, de ha holnap felmész egyetemi városodba, ne álmodozz majd diákregények régmúlt és soha vissza nem térő VSmantikájáról és diákéleted kitervezett illúzióit temesd revidiálatlanul. el nem érhető vágyaid közé és menj és látogasd már első nap az előadásokat és hallgasd továbbra is szorgalmasan azokat. És tanulj, — tanulj az első nap már okosan, céltudatosan és beosztva az elvégzendő tananyagodat. Lesznek ugyan olyanok, akik lebecsülnek. mert szorgalmas és ..stréber" vagy, de te csak tanulj, mert csak tanulás közben tudsz majd rájönni a kiegyensúlyozott és megelégedett élét helyes meglátására és egyedül a komoly munka lesz mindig az, mely megértetni tudja mindig veled az élet ajándékait, melyek mind rádvárnak, ha szerényekre szabtad azokat. Tudnod kell igenis, hogy sokat kell tanulnod, mert csak egy szorgalmas, protekciónélküli és kisebbségi sorsban élő. elmellőzött diák vagy. És ezt ne felejtsd el soha. ne felejtsd el sorsod, szorgalmad és mellőzésed, mert ezek adnak neked mindig erőt, kitartást,, arpbjdót céljaidhoz és terveidhez. Légy öntudatos, szerény ember, aki mindig tudatában van, önön magával és aki mindig tudja, hogy nem építhet magának soha legendás légvárakat csak reális1 lateiner életrevalóságot, melyet szorgalrifed és munkádhoz való következetességed neked kijelölhet. Lehet, sőt Mily pompás vad a páholy ketrecében ! És melle fölött hogy járkál a selyme. Mint hogyha titkos háborgása mélyén Egy holt fájdalom uj életre kelne. Ki tudja : milyen szédítő, bús örvény Elszunnyadt zátonyára száll az álma. És mintha szivén : e törékeny kagylón Vad, tenger búja zúgva rezonálna. Szemében mintha forró könnye hülne És úgy ül ott, mint hideg tokban ékszer, Csak üljön ott: ily hűvös tengerszemben Úgyse buggyanhat forró könny elégszer. A reflektorok fénylő özönéből Egy gáláns sugár megcsókolja vállát. Most megborzong: riadt madár a lelke, Mely ezüstködös régiókba száll át. A hősnő kárminajkán száz rakéta Felfoszforeszkál hulló görögtüzbe S ő itt liheg a páholy ketrecében, Ki tudja : milyen démonoktól űzve ? A karja most szép, finom ivet ir le S mig sikoly fuvoláz a hősnő torkán, Ő gondolatban ravatalra omlik, És feje fölött eltapsol egy orkán I SZERELEM Irta: Palotai Boris A cukrászdában tetten ültek. A lány kissé hátradült a széken és figyelmesen nézte a férfi mozdulatait. — Mit néz? — kérdezte a férfi és gyorsan nyomott egyet a nyakkendőjén. — Semmit. Csak beszéljen tovább. — .,. azt mondom a cégvezetőnek, kérem én ezt nem tűröm, én nem azért... Hirtelen felemelte a kezét, egy pillanatig úgy maradt, aztán leejtette az asztalra. Ágnes fészkelődni kezdett. Arra gondolt, hogy a mozdulatok olyanok, amilyen szemmel nézik őket. Azelőtt ez a gesztus fesztelen elegan-: ciát fejezett ki, most handabandázást. Hm ... nem szeretné már Sándort? Óvatosan csipegetett a dobostortából, játszva a gyomor mellékességét. Jó lenne elutazni valahová... akárhová... Kibújni ebből az állandó langyos boldogságból, ahol minden szónak megvan a maga helye, súlya, ahol mindent tudnak egymásról azzal a gyanús biztonsággal, mely már-már az unalmat jelenti. Mi lenne, ha most. közbevágna és azt mondaná Sándornak, ne is folytassa ... Pontosan tudom, nemcsak azt, hogy mit mondott, de azt is hogy, mit hallgatott el. Tudom mire gondol reggel öltözködés közben, mire gondol, amikor a hivatal előtt vár rám, mire nem gondol, mert nem akar rá gondolni, mi az, amit még maga sem tud, csak én-------Sajnos mindent tudok és épp ez ért, néha émelygést érzek, mintha tele enném magam édességgel. — Nem figyel ide? — mondta félig kérdőn a férfi. — Persze, hogy nem, mosolygott Ágnes. Ezt is tudtam előre, hogy észreveszi s hogy ezzel a hangsúllyal fogja kérdezni, éppen igy ... Előrehajolt, várta, hogy Sándor faggassa, ahogy szokta: ,^megmondja mindjárt mit forgat a fejében ... nna?“ De Sándor nem szólt. A kávéját kavargat- ta, megfontoltan tört a kalácsból, mintha misem zökkenthetné őt ki ebből a szelid cukrászdái hangulatból. Ágnes várt. Ahogy a könyökével odébbtolta keztyüjét, fölény és magabiztosság volt e mozdulatban, talán egy kis gúny is. Helyet csinálok a kezének, gondolta, mert most ez következik. Idecsusztatja a kezét, ráfekteti az enyémre és dörzsöli, nyomogatja az ujjaimat- Mindig ugyanúgy ... Mintha csak a fogorvoshoz járnék egy hosszú gyökérkezelésre, s már a lépcsőn érezném a fúrógép zümmögő nyilalását s ahogy a székben ülök. Ínyemmel, idegeimmel, pórusommal nekikészülődöm a. fájdalmaknak. Az örömöknek is igy nekikészülődöm. Sándor szereti a sorrendet, pedáns hivatalnok a szerelemben is, munkaprogramja van, melyet lelkiismeretesen betart... Tenyerébe fogja a kezemet, — ez már a simogatás után következik — és un- szolón mondja: gyerünk haza édes... Otthon: csók az előszobában az esernyő- tartó és a fogas között, a kalapomat félkézzel tartani kell, nehogy leessék... Ez a szombat délután, hétköznapokon ugyanígy megy minden, csak cukrászda helyett egy zsúfolt villamos szerepel. Mi lesz szivecském? Na kapja be gyorsan azt a falatot és búgja felém; szeret? — Szeretem persze, hogy szeretem mondja hangosan és várja a kézszoritást. Sándor tájékozatlanul néz rá. — Ja még nem kérdezte? Azt hittem, már elhangzott — kuncog Ágnes és púderpamacsát gondosah végighuzza az arcán. — Ágnes én azt akartain mondani... tulajdonképpen már régen készülődöm ... csak hát nem mertem eddig... nem is tudom mi tartott vissza. $n elutazom a napokban. — Hetekre. Talán hónapokra. Buzgó lassussággal beszélt, mintha el akarná rejteni, mennyire fontos neki a gyors cselekvés. — Elutazik? — Igen. Mért csodálkozik ezen? — És... Egyedül utazik? — Természetesen. Ki akarok teljesen kapcsolódni. Lerázni magamról ezt az egyformaságot. Ez uj volt, annyira uj és meglepő, hogy Ágnest könnyű szédülés fogta el. ;— És hová megy? A hangja fátyolos lett, s a süteményekkel megrakott pult rezegni kezdett, mintha valami finom fehér gőz ereszkedett volna a habcsókokra. — Nem tudom. Valahová. Akárhová... Fogalmam sincs. Hogy jön ez az elhatározás Sándorhoz? Éppen Sándorhoz, aki minden mondatot, helyzetet jóelőre elkészít, kicéduláz, mint- ahogy némely ember este előkészíti a ruháját, minden gombot megfelelő helyre tesz, hogy másnap gyorsan és fennakadás nélkül felöltözhessen... Felhajtott egy pohár vizet, habár semmi szomjúságot nem érzett. Sándor közelebb húzta a székét. — Nem bírom tovább. Hisz maga megérti. Maga jobban ismer már engem, mint én önmagamat. Ágnes biccent. Hogy ö megérti... Nem, egyáltalán nem érti Sándort. Az előbb még azt hitte, mindent túlságosan tud róla, úgy ismeri mint egy tárgyat. Talán az érintése, tenyerének otthonos szorítása, dohányszagu bőre, mely olyan biztonsággal simul hozzá, talán az megmagyarázza ezt a ... ezt a hóbortot, mert hisz nem lehet egyébről szó, mint pillanatnyi szeszélyről, ostoba ugratásról... Lassan odahintázik a kezével, hisz most kéne jönni a meghitt kézfogásnak. Az ujjai bizseregve várják a simogatást — várják, akarják, még az a tintacsöpp is a mutatóujján! Hisz ezt sohasem érezte, ezt a reszkető türelmetlenséget, dobogó nyugtalanságot, mi lelte? — Meg se fogja a kezemet? — Jöhet valaki — mondja Sándor és kutatva néz az üres székek felé. — Nem jön senki. — Forró kezét a tenyere alá csúsztatja, és meglapulva, gyámoltalanul vár ... Sándor keze engedelmesen nyugszik a kezén, személytelenül, semmit sem adva, semmit sem várva. Ágnes ujjai idegesen vibrálnak a tenyérsátor alatt. Elhúzom a kezemet, gondolja sértődötten, de nem mozdul, görcsösen odatapad a mor- zsás asztallapra. — Haza kéne menni — mondja végül száraz torokkal. — Mit csinálunk otthon? Itt legalább képeslapok vannak. Csak most vesz tudomást a kezéről, rápas- kol jóindulatúan, bácsisan, s miközben újságért nyúl, megkérdi: Mivel keni a kezét? Jó, puha. — Mi történt? -— dadogja Ágnes sírásba billenő arccal. — Miért bánt? Mért. nem olyan mint máskor? Mint mindig? Ijedten néz a férfire. Most veszi észre, hogy a szeme nem is barna, hanem szürkészöld. Érthetetlen! Uj kétfilléreseket vernek Magyarországon Budapest, szeptember 27. ('Budaipesti szerkesztőségünk teieionjelentése.) A pénzügyuni- niszter ma rendeletet adott ki, hogy az 1925- ben harmincmillió pengő névértékben vert kétfilléreseket vonják be s azokból uj kébfilíéres érméket verjenek. — A pozsonyi Toldy Kör tagjainak figyelmébe! A Toldy Kör ,.Az ember tragédiájáénak bécsi előadására társas kirándulást rendez az osztrák fővárosba. Ezen az utón is kérik a tagokat és az általuk ajánlott vendégeket, hogy akik a bécsi előadást meg akarják tekinteni, legkésőbb október 10-ig jelentkezzenek dr. Reinel Jánosnál (Pozsony. Ventur-u. 9. I.. telefon 765.). — A pozsonyi iparosünnep mérlege. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: Csütörtökön délután tartották meg az ipartársulat nagytermében a vasárnapi iparosünneprrd - nyilvános elszámolást a rendező bizottság és a sajtó meghívott, képviselőinek jelenlétében Az elszámolás szerirú hu szónkét ezer korona tiszta haszon mutatkozik, amelyet az iparos agghajlék-alaphoz csatolnak. Jánoska Ferenc kereskedelmi tanácsos az értekezleten meleg szavakkal emlékezett meg a nagyszabású rrn de zésben részt vett iparosokról. majd dr. Kováts Lajos tanácsosnak. az egyik főrendezőnek kedves emléktárgyat nyújtott át. Végül megköszönte a sajtó önzetlen támogatását.
