Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-01 / 200. (3752.) szám
4 T^<sa-MA(AaRH!Tgia^ 1935 szeptember f, vasárnap. * Irta: Heltai Jenő a pesti Tisza Kálmán-tér környékén, de Korona Ica egy van csak, sőt egy lesz csak : ő, a tizenegyéves csepühaju, akinek a jó Isten ingyen adta azt a platinát, amit a többi színésznő drága pénzen vásárol a fodrásznál. A lánycsapat elnémul, döbbenten, tisztelettel bámul rá, nincs ellenvetés. Hogyan is lehetne ? Korona Ica... ez ellen nem lehet szólni. Lehengerelten, meg- alázkodón teszik Kocsis Manci fejére a koronát, amelyet álmaiban vakmerőén előlegezett magának. Máris megnőtt, egy fejjel nagyobb, amióta megkoronázták. Büszkén néz rám is, tudja, hogy hallottam beszélgetésüket, látja, hogy figyelem. Szinte várja, hogy megszólítsam, életéről, ambícióiról és legközelebbi terveiről kérdezősködjek. Ej, ne kerteljünk : szinte várja, hogy intervjut csináljak vele. Meg is teszem : — A temetésem miatt. Sebest Ernő: LEÁNY A KERTBEN óriást választéki Legolcsóbb árak/ Pausz T., KoSice Üveg — porcellán — villany csillár ok! Hodern képkeretezés, üvegezés H!!llllllliillillllllllli!illliillllllllllllllllllllllllli||lll||lillillllilllllll|||||||||||||||llllllll!l||||||||||||||||||||||||||||;ii|||!i|||||||||||||||||||||||||||||||| Telefon 2423 d lapítva 1833 A népszerű nagy színészt temetjük. Táblás háza van a temetésnek, nem a gyászoló gyülekezet állja körül a ravatalt, hanem a közönség. Távoli rokonai vannak csak a nagy színésznek, azok sem tudtak eljönni a temetésre, külföldön élnek, bonyodalmaik voltak a vízummal. Előkelőségek, hivatalos személyek fontoskodtak a koporsó körül, valamelyik egyesületi elnök olyan gőgösen néz körül, Aintha ő volna a halott. Kint a halottasház előtt rengeteg ember tolong, jobbadán szegény emberek, naplopók, munkanélküli varrólányok, karzat. Az ingyen szinielőadás miatt jöttek, híres színészeket és szülésznőket látni, beszédeket hallgatni, mélázni a cigánymuzsikán, amikor a nevezetes prímás a sir mellett utoljára elhúzza a megboldogult kedves nótáját, ama bizonyos kék nefelejcset. A főhelyen, a halkan szipogó színésznők között szorong a közismert mecénás-vezérigazgató is és vigasztalás örve alatt hol egyiknek, hol másiknak az arcát simogatja meg és meghatottam, de röviden ezt a két biztató szót intézi hozzájuk : —■ No, no ! Egy sereg csapzott. hajú, fakó-arcú, töpörödött vén anyóka, pályatárs. Régi szerelmüket kisérik sírba, a nagy színész nagy hóditó is volt sok évvel ezelőtt, amikor a görlöket kóristalányoknak nevezték még. Ez nem gátolta meg őket abban, hogy kó- ristalány létükre szakasztott olyan csinosak, üdék és fiatalok legyenek, amilyenek a mai görlök. Akiket ugyancsak semmi sem fog meggátolni abban, hogy éppen úgy megkopjanak, megvénüljenek és elhervadjanak, mint elődeik. Bizonytalanul néznek rám, én is rájuk, valamikor harminc-negyven évvel ezelőtt alighanem ismertük egymást. Az egyik meg is szólít: — Emlékszik még rám ? Jaj, dehogy emlékezek ! Nem olyan egy*- szerű dojog az. Sok minden kell ahhoz, hogy az ember emlékezzen ! Megmondja a nevét, egy kicsit szégyenlősen, egy kicsit diadalmasan, van oka erre is, arra is, világhíres szép leány volt a maga idejében. El is mosolyodik egy kicsit és ez a mosoly a maga hervatag szépségében valahogyan ma is igazolja a múltat. Azt mondja: — Ha tudná, milyen szerelmes voltam magába ! Mérgesen ráförmedek : — Most szól ? Mellettem „egy anya a népből" négyesztendős pöttön gyerekével karján, csöndesen bámészkodik. Talán sose volt még színházban, sose látta a nagy színészt, a nevét is most olvassa először, már csak a koporsón. Nem is erre a temetésre jött, csak temetésre, arra, amely ezt megelőzte, arra, amely követi, egy napsugaras, hosszú, üres nyári délután összes temetéseire. Itt lakik a szomszédban, nem mindegy, hová viszi a gyerekét ? A temetőben nemcsak halottak vannak, van élet is, zöld fü, nagy fák. virág, ember, imádkozni is lehet benne, sírni is, egy pádról nézni, hogyan szaladgál a gyerek. Meg a többi gyerek. Van itt bőven, fiú. lány, de inkább lány. A lánynak inkább van érzéke az ilyen csöndes mulatság iránt. Elém is tolakodik egy kis lányosaidat, nyolc-tiz éves kislányok, szép kis proletár-gyerekek, nagyszemüek, szőkék, az egyiknek csepüszinü a haja. Édes-keveset látnak a temetésből, a halottas-kocsit, meg a virágos-kocsit, a babérkoszorúk nemzetiszin szalagját. Beszivják a tömjén terjengő illatát. El vannak ragadtatva mindentől. Nekik minden : „de gyönyörű !“ Boldogan sustorognak. Az egyik azt mondja : — Én színésznő leszek. A többi halkan nevet. Bökdösik egymást : — Hallod ? Színésznő 1 Szép kis színésznő ! — Mért ? — Ezzel a névvel ? Kocsis Manci A csepühaju fölkapja fejét: — Nem az lesz a nevem. — Hát mi lesz a neved ? A kislány arca átszellemül. Gőgösen mondja : «— Korona Ica. Elárulja a nagy titkot, amelyet ki tudja, mióta hordoz magában.% Hogy ő Koroná Ica. Sok Kocsis Manci szaladgál mezítláb Oly álmatagon az álom se lejt És száz villám se gyújthat oly delejt, Mint ö. Ha szemén csudafény cikáz, Derűbe csillan minden sunyi gyász, Nincs több ilyen. Ha látnátok, mint én: Hogy suhan itt az egek földszintén. A komisz földön ő a tiszta könny, A rög virág lesz, amig visszajön. ♦ Ha azelőtt háborúra gondoltunk, önkéntelenül egy elmeháborodottat láttunk magunk előtt. Akinek megháborodik az esze, az tombol, ront- zuz, háborog, háborút indít. A szó magában foglalja magyarázatát. * Képzeletünkben a hadakozók megszemélyesítve jelentek meg, mint egyének, a düh önkivüle- 1 tében, csapzott hajjal, vicsorgó foggal, dorongot, kardot rázva, egy szikla peremén, hogy onnan ledöntsék ellenségüket, vagy ők zuhanjanak ha- I nyatthomlok, eget repesztő átkokkal és szitokszókkal. ♦ Ma — valljuk be — fölöttébb zavarnak bennünket ezek a regényes, régimódi elképzelések. Lassan, hidegen kúszik felénk a háború. Már eleve légkörében és lehetőségében élünk valamennyien. Indulat azonban nincs sehol. Azt a haragot, mely egyedül okolná és mentené, hiába keressük. Magát az őrületet se leljük. Elemző korunk az őrületet is részeire, eleimeire bontja s igy elszigetelve, lombikba zárva, hütve vagy hevítve szinte nem is ijesztő ez a zavaros lelki csapadék, majdnem természetes, mert emberi. Még nem ismerjük az ösztönélet poklát. De már leszállunk a pokol előtomácába. Tanulmányozzuk a vágyat s megtaláljuk benne a tettet. * Ami nap-nap után történik a világ színe előtt, hozzávetésekben, tanácskozásokban, intézkedésekben, az időjárás, a terep szakszerű megbecsülésében, az erők értékelésében és az eshetőségek megvitatásában, az nem is egy végzetes rombolás és vérontás meginditásához hasonlít, hanem egy szükséges, fölöttébb tudományos és üdvös klinikai vizsgálathoz, vagy egy műtét előkészítéséhez. A hadviselő felektől vért vesznek s megolvassák vörös és fehér vérsejtjeiket. A hadviselő feleket levezetik a Röntgen— Mondd, Korona Ica, miért akarsz színésznő lenni ? Miközben a többi, lélekzetét elfojtva várja a választ, boldog reménykedéssel feleli : Mert ima ő. Szelídség, bús alázat. És törékeny, kit sóhaj szíven rázhat. Én láttam öt az őszi fák között S az életunt kert díszbe öltözött. Ünnepi sorba álltak föl a fák, Kihúzta magát minden kicsi ág, A koldus allé aranyszint kapott: ö lopta ki felhőkből a napot. terembe, átvilágítják szivüket és figyelik, hogy szivattyúzza a vért. A hadviselő feleknek só- hsjtaniok, köhögniök kell, jobbra és balra for- dulniok. A hadviselő felek, mint a betegek a bizmutkását, pusztán próbaképpen, kísérlet gyanánt, lenyelnek egy országot, vagy egy világrészt, amelyet éppen be akarnak kebelezni s az államférfiak tudós gyülekezete a mindent átvilágító sugarak fényében szemléli, hogy ez az ország vagy világrész miképpen halad le a nyelőcsőből a gyomorba, mikép helyezkedik el a belekben, mikép hat az egész szervezetre. Közben mind a két fél főzi a műszereket és készülődik a műtétre. * Mi, akik más szellemben, más reményekben, más hitben nevelkedtünk, — megdöbbenünk ettől az őszinteségtől, ettől a józanságtól, ettől a tudományos tárgyilagosságtól, melynek erkölcsi alapja mindössze az, hogy hónapokra és évekre megfontol mindent s csak tulajdon érdeke szerint cselekszik. Főképp az a hidegség borzaszt el, mely a háború gyors dühkltőrését egy hosz- szu, biztosan .kiszámított, óramüszerüen működő pokolgéppé varázsolja. Nincs többé esztelen és szenvedélyes háború. Csak okos és szenve- délytelen háború van. Már jelszavak sincsenek. Azokról majd kellő időben gondoskodnak. A közhangulat erkölcsi felháborodását — olvassuk egy jelentésben — huszonnégy óra alatt megteremtik az erre hivatott szervek. ♦ . A játék kétségtelenül nyílt. Ez talán haladás a múlttal szemben. De azért dermesztő. A huszadik század embere a maga párnázott otthonában, viszonylagos kényelmében, villanylámpájánál és hangszórójánál éppoly nyersen, káprá- zat nélkül láthatja a valóságot, az ösztönök ördögi táncát, mint valaha az ősember. A kassai katolikus tanulmányi hét (Kassai szerkesztőségünktől.) Augusztus 19- től 27-ig rendezte meg a Katolikus Akció Leány- ifjúsági Agának Országos Moderátorsága ezévi tanulmányi hetét a Szociális Testvérek kassai otthonában. A tanulmányi hét nemes célja az volt, hogy a Keletszlovenszkón működő falusi leányegyesületi vezetők elméleti és gyakorlati szakképzést nyerjenek munkájukhoz. A tanulmányi hét programját a célnak megfelelően állította össze a vezetőség s úgy az előadások tartalma, mint az iránta mutatkozó meleg érdeklődés tanúbizonysága annak, hogy a. katolikus akció megfelelő talajon épül fel, munkájában szervezett, ön- és céltudatos. A tanulmányi hetet „Verd Sancte" vezette be és „Te Deum" zárta, mindkettőt Tost Barna prelátus-kanonok, plébános celebrálta, — egy- egy emelkedett beszéd kíséretében, melyek a katolikus akció fontosságáról, illetve az apostolkodás örömeiről és áldásairól szóltak. Az előadások programja az önként vállalt egyesületi munka elméleti és gyakorlati megalapozását célozta. Schalkház Sára és Kowalcze Anitta szociális testvérek, Esterházy Lujza egyházmegyei moderatrix, — mindhárman kipróbált munkaerői és vezetői a kát. akció leányifjusági működésének, akiknek legelsősorban köszönhető a tanulmányi hét páratlan sikere, — valamint Nagy Erzsébet tanárnő az egyesületi élettel ösz- szefüggő gyakorlati kérdéseket tárgyalták, útmutatást adva arra, hogy miként lehet és kell azt etikai, vallási és szociális szempontból elmélyíteni. Ugyancsak gyakorlati értékű oktatást adott dr. Nemessányi László orvos, aki az első segély-nyújtásról és a betegápolásról beszélt. Csárszky József püspök két előadásban világított rá a kát. szociális elvekre, Bartha Béla és Listyák Jenő hitoktatók az apostoli lelkűiét forrásáról, az egyházzal való együttélésről, az elemi hitoktatás gyakorlati részéről stb. tartottak előadásokat. A tanulmányi hét igy kerek és összefüggő egészet képzett s résztvevői, akik közben dr. Wick Béla kanonok teológiai tanár vezetése mellett megtekintették a kassai dómot és annak kincstárát, —- egy egész napi közös, kedélyes kirándulás után, lelkiekben gazdagodva oszlottak szét, kiki a maga munkahelyére, folytatni, most rtfir teljes felkészültséggel a szeretetből, önként vállalt szociális munkát. — Szinyei Merse Pál sírja megfelelő gondozásban részesül. A Prágai Magyar Hírlap augusztus 15-iki számában „Régi álmok régi városa: Eperjes" cimmel cikkem jelent meg, melynek egyik szakaszában kitértem a sárosi föld nagy szülöttje, Szinyei Merse Pál, jemyei sírjának mai állapotára is. Ezzel kapcsolatosan Szinyei Merse Pál hozzátartozói arról értesítettek, hogy a nagy festő, édesapja példájára, kifejezetten meghagyta a halála előtt, hogy ne a jemyei templom alatt lévő kriptába, hanem a temetőben lévő családi sirkentbe temessék édesapja és gyermekei mellé és sírját csak egy egyszerű fakereszt jeio.je, Emiatt nem állíthatnak sir emléket Szinyei Merse Pálnak. A sirt azonban gyermekei, Szinyei Merse Félix volt országgyűlési képviselő és Szinyei Merse Rózsi festőmüvésznő, állandóan gondoztatják és minden esztendőben személyesen ellenőrzik megfelelő rendben tartását. — Már csak a nagy festő iránti kegyeletből is szívesen korrigálom cikkem megállapításait és őszintén sajnálnám, ha azok, — e családi természetű adatok hiányában, — akár Szinyei Merse Pál hozzátartozóinál, akár a Sinyci Merse Társaságnál félreértésekre adtak volna okot. — Kassa, 19.35 augusztus 30-án»— Kelcmbéri Sándor. Mosolyát küldte előre s a köd Kitárt neki, amikor szembejött A bokrokon áhítat remegett: így ünnepelték öt, a remeket Halk fnvalom volt Nem több. Én velem Fordult a tár • úgy rémlett hirtelen: Indul a sor, a rengő perc süket 3 a rezgő fák se lelték helyüket s Irta: Kosztolányi Dezső HÁBORÚ
