Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)
1935-08-08 / 180. (3732.) szám
1935 augusztus 8, uaft(8rtft» 1 •""■ -11 >■* .'J*1 ■ 1 -■.» Kétszáz szép szőke menyaszony hajója úszik Angliából Ausztráliába a boldog házasság kikötője felé 4 Queen of Englattd-on, ahol minden olyan szép, mint egy tüneményes álom Szerelmesek, akik még csak fényképről ismerik egymást, de csak idealizmust ismernek a házasságban ■■■ Az ausztráliai vőlegényjelöttek néhány pillanat alatt „szétkaphodták* a menyasszonyhajó egész rakományát* ■■ ■■ ■■ Sidney, augusztus 7. Van még boldog földrész, ahol a férjhezmenetel nem okoz gondolat e a sző- kohaju Vénuszok nyugodtan élnek a boldog családi körben, mert tudják, hogy egy napon megjelenik álmaik lovagja. A mai elanyagiasodott világban szinte hihetetlenül hangzanak a fenti sorok, de hogy igy van, erről számol be egy angol újságíró az alábbi riportban. A menyasszonyok hajóján Batáviából Keletausztráliába vezető hajóutamon a singapuri kikötőben fölszántani a „Queen of Eng- land“ nevű angol gőzösre. A hajóm nem várt kellemes meglepetés ért, úgyhogy -kételkedim kezdtem, hogy jó hajóra szálltam-e föl. A hajóskapitányon és a legénységen kívül az egész hajón egyetlen férfiutast sem láttam. Amerre csak néztem mindenütt szebbnél-szebb szőke nők, s nem túlzók, ha azt mondom, hogy kétszázan voltaik. Délután öt óra volt. A hölgyek egy hosszú asztal köré seTeglettek, ahol a hajó szakácsa kávét és teát osztogatott. Ennyi szép hölgyet egy hajón életemben nem láttam. Azt hittem, hogy nem is a „Quen of Engian- don“ vagyok, hanem valami kirándulóhajón, amely felsőleányiskolás növendékeket szállít. Meglepetésemben a hajó kapitányához fordultam, aki megnyugtatott, hogy jó hajóra szálltam. A „Queen of England** nem vesztette el utasszállító jellegét, csupán átváltozott a „menyasszonyok hajójává**. Még most sem értettem a dolgot s érdeklődésemre a a hajóskapitány rendre elmondott mindent, amit a „Queen of England“ missziójáról tudnom kellett. A kétszáz nő egytől-egyig boldog menyasszony. Ausztráliába utaznak, ahol mindegyiket már várja vőlegénye. Ausztráliába az ottani „hatósági házas- ságközvetitő iroda** megkerésésére mennek. Ez a tiszteletreméltó hivatal egyév óta működik. A házasulandó angol ifjak, lelkipásztoraik utján bejelentik nősülési szándékukat g az ismeretlen jövendőbelivel szemben támasztott igényeiket. A hivatal érintkezésbe lépett az anyaországgal e onnan most exportálják a menyasszonyokat. Az angol birodalom keleti gyarmatain igen sok nőtlen angol ifjú él. Ezek egytől-egyig jólétre és tekintélyre tettek szert s hogy boldogságuk teljes legyen, csak feleségre van szükségük. Bármennyire is asszimilálódtak a környezethez, bennszülött nőt mégsem vesznek el feleségül s ezért tömegesen kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy segítsen rajtuk. így állították fel aztán a kormány fennhatósága alatt működő hatósági házasságközvetitő irodát. A kormány tudatában van annak, hogy a jó hivatalnoknak nyugodt családi tűzhelyre van szüksége s ezért anyagi támogatással járul hozzá, hogy az anyaországi angol leányok és özvenyasszónyok kijussanak Ausztráliába. A hozomány nem fontos Az angol nőknek nem okoz fejfájást a hozomány és a kelengye, mert a nősülendő ifjak még gondolatban is lealacsonyitónak tartják azt, hogy a menyasszony hozományt kapjon. Az angol férfi nem törődik azzal, hogy milyen vagyona van jövendőbelijének. Egy fontos: kedve®, szép feleséget kapjon. A trópuson élő fehér férfi a lehető legrózsáeabb elképzelésekkel van eltelve a házasság iránt s a mi fogalmaink szerinti kis kellemetlen mellékzöugék- rői sejtelmük sincsen. A kétszáz menyasszony közt Véletlenül kerültem a menyasszonyok hajójára, amely az édes teherrel Ausztrália homok partjai felé közeledett. A nők húsztól negyven éves korúak voltak. Egyik szebb a másiknál. Nemes érzésű nők voltak egytől-egyig — a szó legszorosabb értelmében. A frivolságnak, vagy kalandvágynak sehol semmi nyoma. Púdert s rúzst az egész ut alatt egyetlenegyszer sem láttam. Tizenegy napig utaztam velük. Ez a tizenegy nap életem legszebb emléke lesz. Ez idő alatt majdnem mindegyikkel Ö6szeismerkedtem s valósággal irigyeltem azokat a férfiakat ,akik a kikötőben fognak várakozni. A leányok legnagyobb része teljesen ismeretlen helyre megy s azt sem tudja, hova és merre, és ki lesz jövendőbelije, akivel uj életet kezd. Egyik sem tudja milyen sors vár rá, de mindegyik biztos abban, hogy a kikötőben jóval több házasodni szándékozó ifjú fog epedő szívvel várakozni, mint amennyi menyasszony érkezik. Vőlegényeiket csak az elküldött fénykép és a kitöltött kérdőiv alapján ismerik. Két leány a hajón még újabb ajánlatokat kapott s igy módjában van válogatni az eredeti és a pótvőlegény között. Lehet, hogy a dolog lovagias térre is fog terelődni. Ugyanis a hajón tizennégy férfi is utazott s ezek közül kettő megkérte két leány kezét. Albban állapodtak meg, hogy ha a fénykép szerinti ausztráliai vőlegény nem fog megfelelni a leányok várakozásának ,akkor a hajón szerzett vőlegényhez mennek férjhez. Szétkapkodják a menyasszonyokat Minden szépnek egyszer vége szakad 6 egy szép nap hajnalán hajónk befutott a eidneyi kikötőbe. A hajó elébe egész sereg gőzbárka jött. Ezek tele voltak a türelmetlen vőlegényekkel, akik már nem bírták kivárni, hogy menyasszonyaik a partra érkezzenek. A kétszáz menyasz- ezony a fedélzet korlátjánál helyezkedett él. Lent a szinte megszámlálhatatlan sok vőlegény. Mindegyik kezében egy-egy fénykép s mindegyik sziv- szorongva leste, hogy hol van a leendőbelije. A parton még legalább kétszáz olyan férfi volt, aki nem rendelt magának menyasszonyt, de mégis azzal a reménnyel jött ki, hátha neki is jut egy. Az ember sohasem tudhatja... Mikor a hajó kikötött s a menyasszonyok egymás után kecsesen a partra lépdeltek, az ausztráliai zenekar eljátszotta a „Szeress engem s enyém a világ“ kezdetű dalt. Az egész jelenet valóban megható volt s a megérkezésnek fenséges, ünnepélyes jelleget kölcsönzött. Ekkor láttam, hogy meglátni és megszeretni valóban egy perc müve. Ott állt a sok erős férfi, mindegyik edzett, kisportolt, valódi bajnok. Látszott rajtuk, hogy a létért erős küzdelmet vívnak s mégis ebben az ünnepélyes pillanatban mindegyik olyan bájosan naiv volt, mint egy gyermek. Az első kézezoritás némely esetben nagyon ügyetlenül sikerült. Akadtak olyan párok is, akik nem bírtak betelni az öleléssel és csókkal, de itt nem törődött ezzel senki s nem lepődött meg rajta senki. A kétszáz menyasszony közül százkilenovenet pillanatok alatt szétkapkodták. Ingarö, 1935 jtulius 31-én. A kapitány szavai szerint 15 éve nem dühöngött a keleti tengeren olyan vihar, mint mikor a cserkészhajón átkeltünk Rüigen szigetéről a svéd Traelléborgfba. Bár ezt a kijelentést alighanem mindig elmondja, ha a tenger erősebben hullámzik, tény, hogy a nagy hullámzás alaposan megtépázott bennünket és nagy megkönnyebbüléssel szálltunk át a hajóról a ránk váró különvonatra. Már ebben a pillanatban megkap az északi tisztaság és becsületesség. Párnázott harmadosztályú fülkék, bennük szép üvegkorsókban ivóviz, poharak, minden rendes, higiénikus. Az éjjelt jól átalusszuk és 29-én reggel befutunk Stockholmba. Itt is a hagyományos eső fogad. A vendéglátó svédek egy hatalmas nyotmdaépü- Let 6. emeletére vezetnek, ahol bőséges reggeli vár a büffében, majd kis séta a városban és újra vonatra szállnak. Rövid óra alatt elérjük Saltsjöbadent, a legszebb svéd tengeri fürdőt, itt ismét hajóra raknak és megindulunk Ingarö felé. Most a svéd archipelagos közepén vagyunk. A kis hájé ügyesen siklik az állítólag 10.000 sziget között vezető kacakaringós utón. Minden fordulónál újabb öblök, tengerszorosok, sziklák vagy hatalmas csillogó vízfelületek tárulnak elénk. Itt-ott a kisebb szigeteken nyaralók bukkannak elő a fenyők közül. De lassan elmaradnak ezek is és gyönyörű utunk teljesen lakatlan, ember által alig járt erdős, sziklás partok között vezet. A svéd cserkészek oly helyre tervezték a világ öregoserkészeinek második találkozóját, ahol teljesen zavartalanul élhetik a tábori életet. Ezért választották Ingaröt, ezt sziget- tengerben teljesen félreeső félszigetet, amelyet a legközelebbi lakott helyről is csak másfélórás hajóuttal lehet elérni és ahol az erdőkben még mindennapos a már itt is nagyon ritka jávorszarvas. Az elzárkózás azonban még nem jelenti a kultúra feladását. Igaz, a tisztás, ahová holminkat lerakjuk és sátrainkat felverjük, a hé- vényében lefektetett vizvezetékosövön kívül semmi emberi nyomot sem árul el és azit is alig egy-két hete fektették le. A nagyszerű Mindegyik megtalálta a maga párját. Valóságos ünnepem volt ez a megérkezés s csak ne láttam volna azt a kétszáz férfit, akik hiába jöttek ki, mert reménységük nem vált valóra. Olyan szomorú ábrázattal álltak ott. hogy minden percben attól féltem, hogy eltörik a mécses e a sok komoly férfi gyermekmódra pityeregni fog. A megérkezés után a hajó igazgatósága teát adott a vőlegények tiszteletére. Az ölelés és csókolózáe hamar véget ért s a beszéd komolyabb dolgokra terelődött: megállapodtak az esküvő percére vonatkozólag. Szándékosan írom, hogy percében, mert hisz csak percekről volt szó. Expressz házasságkötés egyházi áldással Ezalatt a hajó fedélzetének egy részét gyönyörűen földia zitették virágokkal és az angolausztráliai lobogókkal. Az egyik sarokban fölállították az anyakönyvi hivatalt. Néhány hivatalnok hivatalos komolysággal leült az asztalok mögé s egymás után jöttek a párok s a néhány perc előtti menyasszonyokból és vőlegényekből házastársak lettek. A boldog nászpárok ezután elhagyták a hajót. A kikötőiben az együk vámhivatali helyiségből templomot rögtönöztek s ott az anglikán lelkészek egyibázilag is megáldották a házasságokat. Az egész szertartás nem tartott tovább három óránál. Csak tiz leány nem volt megelégedve vőlegényével s ezeket egy állami intézetben helyezték el. De nincs öröm üröm nélkül s az egyik csinos Özvegyasszony vőlegényjelöltje a sydneyi utón, mikor menyasszonya elé ment autójával, agyon- zuzta magát. Az özvegyasezonyra tehát nem várt vőlegénye, de az ifjú özvegy mégsem nézett tanácstalanul a jövője elé, mert a hiába kijött kétszáz férfi közül legalább busz mutatkozott hajlandónak feleségül venni. A busz közül ki is választott magának egyet. i rendezés azonban elfeledteti, hogy nem egy nagyváros kellős közepén élünk. Percnyi pontossággal osztják ki az élelmet, kifogástalanul működik a posta és csak a civillátogatók hiánya mutatja, hogy messze vagyunk a köz- napok tülekedésétől. Az élelmezésnél azonban álljunk meg egy pillanatra. Szolid középeurópai gyomrunk bizony némi idegenkedéssel fogadja a svéd ételeket. Rendes kenyér itt nincs. A közönsége* kenyér a maceszra emlékeztet, csak vastagabb és barnább, a finomabb kenyér viszont édes, ánizsos. Furcsán ízlik ezzel a szalámi. Tegnap ebédre krumplit kaptunk vajjal, sóval, hozzá háromnegyed liter tejföl, valami apró darabokra tört száraz tészta, bőven leöntve málnaszörppel. És mindez olyan adagokban, hogy alig győzzük megenni. A cserkészgyomor azonban sokat elbír és eddig hiba sehol sincs. Megjegyzem még, hogy a tej, a vaj, a jam elsőrangú, és nálunk ismeretlen higiénikus csomagolásban érkezik a táboriba. Oly jó kávét pedig, mint Stockholmban, s® Lengyel-, se Németországban nem ittunk. Kell is, mert vizünk, bár ivóvízzé van nyilvánítva, sötétsárga. Hogy ize milyen, nem tudom, a sok tej, tea következtében senki sem issza. Csak mosogatunk vele. Mosdani a tengerbe járunk. Fürödni, nagyot úszni edldig a hűvös idő miatt sajnos még nem lehetett. A fürdést illetőleg egyébként figyelmeztettek már, hogy az az itteni szokások szerint minden fürdőruha nélkül történik. Táborunk hatalmas őserdő közepén fék* szik. Azonban mindenfelé sziklák szakítják meg az erdőt és bármerre menjünk is, néhány perc múlva a fák közül ki esi lián valamilyen öböl, tengerszoros viize. A csehszlovák kontingens 41 főből áll, ebből nyolcán vagyunk magyarok. Táborunk teljesen kész, Kouyhaberemdezésünk útközben valahol eltér vedt és igy a svédektől kölcsön kapott „Fahr- küchén“ főzünk. Sok munkánk nincs, inkább pihenünk, lógunk. A jannboree élete is sokkal csendesebb, nyugodtabb, mint ahogy az eddigieknél szokva voltunk. Igaz, csak 3000-eoi vagyunk és csupa idősebb, azaz 18 éven fe# lüli cserkész. Érdekes, hogy u egyes nemzőh/zsefS AZ 0A8A- MIGNON <& tek csapatai nem zárt egységben táboroznak* hanem rajokra felbontva mindenfelé szétszórtan. így sokkal könnyebb az ismerkedés, az érintkezés. Mi is egy-egy angol, lengyel, svájci és osztrák csapat között élűnk. Este, amikor minden egyes kis táborban felgyűl a tábortűz, elvegyülve üljük körül a lángot és hallgatjuk a különböző nép- és cserkészdalok melódiáját, akkor érezzük igazán a cserkészet mindent átfogó erejét és a mindenféle korlá- tót ledöntő dinamikáját. Ezt a testvéri szellemet hangoztatta a tegnapi megnyitón Gusztáv Adolf svéd királyi herceg, a tábor parancsnoka és az agg, de még fiatalon mozgékony Baden Powell lord is. Bensőséges szép ünnep volt. Talán néhány száz főnyi közönség és csak mi cserkészek* Gödöllő óta az első, igazán nemzetközi ősz- szefogás. És .mintha az idő is megértett volna minket. A Bi Pi jelenlétét hagyományosan kísérő eső elállt és most, mikor a beszámolást írom, kisüt a nap is. Talán szimbólumául annak, hogy a cserkészetben élő szeretet mele« ge, bár nehezen, de mégis meghozza a nagy beteljesedést, a megértés és kibékülés sugarát a viszálykodó népek közé. Ifj. Aixinger László dr. Beretvával felvágta nyakát a pozsonyi országos hivatal tisztviselője Pozsony, augusztus 7. (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Grepenikov Terenti, az országos hivatal orosz származású ötvenegyéves műszaki tisztviselője tegnap a késő esti órákban lakásán beretvával felvágta nyalkát. Búcsúlevelében az öngyilkosság okául életuntságot emleget. Haldokolva száMitották az egyetemi kórházba, ahol a halállal vivődik. Borzalmas „vámpirirtás** J ugoszláviában Belgrád, augusztus 7. A jugoszláviai falvak lakossága még ma is hisz abban, hogy a halottak, ha nem találják nyugalmukat sírjukban, mindig visszajárnak a földre s az embereknek mindenféle károkat okoznak. Oszküb közelében egy kis falucskában a napokban kigyulladt az egyik gazda háza, a másiknak két tehene elpusztult, a harmadiknak pedig egy lova eltörte a lábát. Néhány nappal ezelőtt pedig megfult a legmódosabb gazda leánya. A babonás falusiak mindjárt kitalálták, hogy a sorozatos szerencsétlenséget egy sírjában nyugodni nem tudó „tisztátalan lélek** okozza. A faluban szélsebesen híre terjedt, hogy ez a tisztátalan nem más, mint egy nemrég elhalt falusi gazda lelke s ez vámpír képében a földőn- tulról visszatér, hogy bosszút álján az embereken. Akadtak olyanok is, akik a gazdát vámpir- alakban látni vélték, amint alkonyaikor hófehér palástban a falu félé közeledik. Ezért elhatározták, hogy garázdálkodásának véget vetnek s a vámpírt régi szokások szerint elteszik láb alól. Tegnapelőtt mintegy husrfőnyi férfitársaság verődött össze és lesték a vámpirt. Megunták a várakozást s elhatározták, hogy a temetőbe mennek s ott számolnak le vele. Ki is mentek s megkezdődött a vámpirirtás. A nemrég elhunyt gazda sírja körül hatalmas tüzet raktak. Majd amikor a tűz elhamvadt, hét legény kiásta a sírt. Ezalatt másik három legény karókat vágott. Mikor a koporsót kiemelték, megállapították, hogy a holttest éppen olyan állapotban van, amint eltemették s ez a „csalárdság" még jobban felbőszítette őket. A karókat meghegyezték s a vámpirirtó csapat vénje egy hegyes karót háromszor beleszart a halott szivébe. Ezalatt a társaság többi tagjai kórusban énekeltek. A különös szertartás végeztével a halottat belökték a sárba s újra elföldelték. A hatóságok tudomást szereztek a halott gyadázásról s a tettesek ellen szigorú eljárás indult. Háromezer öregeserhész a világ háta mögött r
