Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)
1935-08-04 / 177. (3729.) szám
1935 augusztus 4> vaeámap. ^RA:<Z\I-A\\G^ARHTRLai> 7 Érsekújvár küzdelme a kereszt jegyében a félhold ellen Az ünnep jelentősége történelmi szempontból Prága, augusztus 3. Érsekújvár, mint ahogy már a P. M. H. többizben jelentette, most készül örömünnepet ülni. hogy kétszázötven év előtt a félhold lebukott az ér- sekujvári vártoronyról és helyén ismét boldog derűvel és hitetosztó világossággal ragyogott fel a kereszt. A török kiűzetésének kétszázötvenedik évfordulóján fényes ünnepséget rendez a város kulturális vezetősége. Az ünnepség tagadhatatlanul nagy eseménye lesz nemcsak Szlovenszkónak, Becs és Esztergom után Érsekújvár van soron. Az első két város keresztény társadalma két év előtt ünnepelte meg 250-edik évfordulóját annak, hogy a török félhold hatalma Becs falai alatt megtört és ennek első következménye Magyarországon Esztergomnak felszabaditása lett. Bécs városa ez alkalmat felhasználta arra, hogy Marco d’Aviano kapucinus szerzetesnek emlékét is kegyelettel megünnepelje, aki gyújtó szónoklataival keresztes háborúra buzdította a kereszténységet a pogány török ellen s ez év tavaszán a bécsi kapucinus kolostor előtt fölállította szobrát. Á szobor felavatása nagy ünnepségek között történt meg. A felszabadító hadjárat, amely Bécsnek a törökök ostroma alól való felmentésével s a török megszálló seregnek súlyos vereségével kezdődött, valósággal keresztes hadjáratnak is nevezhető, amelyben a halhatatlan emlékezetű XI, Ince pápa vezetése, irányítása és páratlan áldozatkészsége mellett Európának csaknem összes nemzetei résztvettek. Nem folytak itt harcok nemzetek és nemzetek közt, hanem két világhatalmasság : a kereszténység és az izlam küzdött egymással. Ettől a küzdelemtől függött a keresztény nyugat békéje és kultúrájának további nyugodt fejlődése. Szo- bieszky lengyel király hadseregével tehát nemcsak Bécset, hanem az egész nyugati kereszténységet mentette meg a végveszedelemtől. • Addig azonban, amig a keresztes hadjárat meg nem kezdődött, Magyarország lakossága pusztult és vérzett a másfélszázahanem egész Európának, hiszen valamikor valóban az egész nyugati civilizáció sorsa fordult meg azon, hogy meddig nyújtózkodik a félhold hatalma s az érsekujvári vereséggel vette kezdetét a közel másfél évszázadig húzódó harc, amely végül is a török birodalom teljes felbomlásához és a nyugati, keresztény gondolat fényes győzelméhez vezetett. Ennek a nagyjelentőségű történelmi eseménynek méltatását a P. M. H. két olyan jeles történetiró tollára bízta, mint dr. Haiczl Kálmán és Ethey Gyula. dós török uralom alatt létéért és szabadságáért állandóan vívott harcokban. A kezdetben kisméretű Oláhujvár e harcok alatt fejlődött ki az esztergomi érsekek pénzén nyugati Magyarország legerősebb és legfontosabb védbástyájává, melynek sorsa szorosan egybekapcsolódott az akkori Magyarország sorsával ugyannyira, hogy midőn 1663-ban a török hódítás zsákmányául esett, a kereszténység testébe lőtt nyíllá lett az egész világ szemében. A törökök Érsekújvár birtokában hatalmuknak tetőpontjára jutottak Magyarországon. A felszabadító háború kezdeményezésében a bécsi udvarnak vajmi kevés része volt, sőt ha rajta múlik, még ugyancsak soká elhúzódhatott volna. Amióta a vasvári szerencsétlen békét megkötötték, a bécsi kormány minden áron a törökkel való béke fenntartására törekedett. Az adott helyzettel való megalkuvás volt a császári politika főcélja. Magyarország felszabadítására senki sem gondolt; egyedüli törekvésük az osztrák örökös tartományok biztonságára irányult. XI. Ince pápa már évek óta sürgette a török elleni nagy háború megindítását, amelytől Magyarország felszabadulását várta. Ö hozta létre Lipót császár és XIV. Lajos francia király közt a fegyver- szünetet és az ő közbenjárására kötötte meg a császár Szobieszky János lengyel királlyal a véd- és dacszövetséget a török ellen. Végül, ami a hadviselésnél legfontosabb : ugyanő óriási pénzáldozatokkal járult a felszabadító hadjárat költségeihez. A bécsi kormány e célra fordította a Szelepcsényi érsekprimás által a török közeledtére az érsekségnek és főkáptalannak több mint’ 490.000 forint értékű Bécsbe szállított műkincseit, melyeket az udvar lefoglalt és belőlük pénzt veretett. Már akkor beismerték, hogy Bécs védelme és felszabaditása az egyház pénzén történt. Bécs felszabadulása után a császár megint csak a békére gondolt s e szándékáról a pápát is értesítette. A pápa azonban felháborodva kijelentette, hogy ha a császár a hadjáratot nem folytatja, a hadisegélyt megvonja tőle. Buonvisi bíboros pápai és a velencei követnek sürgetésére azután Károly lotharingiai herceg fővezér és a lengyel király is hajlandók voltak a háború folytatására. A hadjárat eredménye még azon évben Esztergom felszabaditása lett. Most már maga Lipót császár is magáévá tette a „szent háború'1 gondolatát és kész a hadjárat folytatására. A pápa 1684 március 5-én létrehozta a „szent ligát", mely a császár, a lengyel király és a velencei köztársaság szövetségéből állott. Buonvisi kardinális mindenekelőtt Érsekújvár visszafoglalását sürgette, de terve a haditanácsban kisebbségben maradt. Mikor azután hosszas tanácskozások után az 1684. évi hadjárat mégis megindult, Budavára ostromának szégyenletes kudarcával nyert befejezést. Az 1685. évi hadjáratra való előkészületek a pápa folytonos sürgetése dacára megint csak lassan haladtak előre. Buonvisi kardinális volt a mozgató lelke mindennek. Újabb segélyösszegeket kér a pápától, ö maga készíti a haditerveket, ő ellenőrzi •a pénzek kezelését — amiért a bécsiek meg is nehezteltek reá—, ő maga fogad fel csapatokat, ő állítja fel pápai pénzen a tábori kórházakat. Ugyanő szorgalmazza Érsekújvár visszafoglalását. A pápa, miután Érsekújvár nagy fontosságáról értesült, e célra április elején 100.000, majd később újabb 5Ö.000 forintot küldött. Az 1685 január 14-én elhalt Szelepcsényi érsekprimás gazdag hagyatéka és a szerzetesrendek ingatlanainak eladásából befolyt pénz is a pápa engedélyével a hadjáratnak rendelkezésére állott. Ily előkészületek után indult meg julius 11-én Érsekújvár ostroma, melyet maga Károly herceg vezetett. Az ostromló sereg 65.000 emberből, köztük 10.000 magyarból állott. Mint ifj. gróf Zichy István írja. aki szintén résztvett az ostromban, Érsekújvár alatt igen előkelő társaság gyűlt össze : ,,a francia király sógora deli iffju ur Princ Conti és Turenne fiával, számtalan francia kavalirral, volentir módjára itt lesznek, még az campania fog tartani, vadnak 400, rettenetes költséget tesznek. Azokon kívül is sok az herceg : Princ Luis, Princ Vademonde, Princ Comersi, Virtembergi hercegek 3. Hannover és Lineburgi 2 etc. Bezeg csak deli nép a Lineburgusé 12 ezer ember, — egy nincsen kivető közülök." A török őrség vitézül állta az ostromot és a keresztény sereg minden küzdelme teljes egy hónapon keresztül sikertelen maradt. Közben Sátán Ibrahim pasa Visegrád bevétele után Esztergomot fogta ostrom alá, hogy annak visszavétele után Érsekújvár felmentésére siessen. De Károly herceg őt julius 16-án a nyergesujfalu-táthi csatában megverte és Érsekújvár alá visszatérve, 19-én általános rohamot rendelt, mely a várnak elfoglalását eredményezte. Ezzel- nemcsak Érsekújvár, hanem egész Nyugat- magyarország felszabadult a török uralom alól, mert a török lábát többé ide be nem tehette. Az egész felszabadító hadjárat Budavára visszafoglalásáig a kereszténység jelében folyt le. miként azt a szent liga emlékérme is mutatja. Előlapján XI. Ince pápa, Lipót császár, János király és a velencei dogé mellképei láthatók, hátlapján pedig égbetekintő kétfejű sas, egyik fején a pápai tiarával, a másikon a császári koronával, a sas felett pedig fellegek között a kereszt látható, szalagon e körirattal : univit palmamque dedit. A kereszténység küzdelme volt ez a pogányság ellen s a kereszténység diadala a pogány világ felett. Lipót császár egyszerre magyar királynak érezte magát és pogányr Érsekújvár nagy ünnepe előtt Pénztárca Irta: Falu Tamás A kávéházban ült és valami furcsát érzett. Mintha megfordult volna vele a világ, mintha a tányér a rajta álló pohárral átbillent volna a másik oldalra, s mintha a ragyogó kirakatablakot befutotta volna a köd. A jobb oldala megmerevedett, a kezét alig birta a zsebébe mélyeszteni, hogy előkeresse az uzsonnakávéért járó pengőt. — Rosszul tetszik lenni? — kérdezte a pincér ijedten. — Igen, legyen szives egy kis taxit... Otthon az ijedt asszony gyorsan orvost hivott. Egy kis agyvérzés volt. De jóindulatú. Harmadnapra egészen elmúlt minden következménye, s mehetett is a hivatalba. De az orvos véleménye mégis szeget ütött a fejébe. — Nincs semmi különös baj — mondta, — ebben a korban már előfordulnak ilyen kellemetlenségek. Kevesebb szivar, természetesen semmi izgalom, s jó lesz lassan a nyugdíjazásra gondolni. Aztán még valami: lehetőleg ne tessék lehajolni. Hajolgatni nem szabad. A vér ilyenkor az agyba tódul, lehetőleg kiméijük az agy ereit. Két év még hiányzott ugyan a teljes nyugdíj- képességhez, de azért a család úgy határozott, hogy azonnal megkéri a nyugdíjazást. — Azért a pár pengőért nem kockáztatjuk az egészségedet — mondta a felesége lágy hangon. — Majd összébb huzzuk magunkat. Vannak, akik kevesebből is megélnek. És jöttek a szabadság végtelen napjai. A hétórás felkelés helyett a kilencórás, a délelőtti séták a ligetben, a hosszú délutáni szendergések, a kávéházban való táborozások és a felhőtlen ásitgatások. Igazán, most már nem volt más dolga, csak: élni. Csak vigyázni az egészségére, óvni magát, nézdegélni az embereket, ezeket a megvadult hangyákat, akik törik magukat, tülekednek, áskálódnak egymás ellen csak azért, hogy egyszer legjobb esetben azt mondja nekik az orvos: Vigyázat, semmi izgalom és főleg nem szabad lehajolni, mert az agyra fut a vér, s akkor aztán részvétlátogatások mellőzése kéretik. Néha, az előirt időt pontosan betartva, elment az orvosához, aki szijat szorított a balkarjára, levegőt pumpázott a gumiszij alá, s unottan figyelt egy óraszerkezetre. — Magas a vérnyomás? — kérdezte mindig aggódva. — Nem, nem, meg vagyok elégedve. Csak szedni, pontosan szedni a Mirrolint. Úgy, ahogy mondtam, háromszor napjában egy-egy tablettát, étkezés után egy félórával. Sok levegő, nyugodalmas séták, semmi fizikai munka és főleg semmi hajolgatás. Az ősz gyönyörűen köszöntött be, s hosszúnak Ígérkezett. Élvezet volt a ligetben sétálgatni. Már ismerte az összes utakat, a virágágyakat, a naponta kint játszó gyerekeket, a német és francia nevelőnőket és az ellenőrzésükre megmegjelenő mamákat. Egyszer, épp haza akart már indulni, mikor a liget egészen elhagyott részén az egyik bokor előtt pénztárcát vett észre a földön. Kissé kopottas bőrtárca volt, zsebtárca, levélalaku Körülnézett. Senki sem volt a közelben. Az álmok megrohanták képzeletét. A híres osztrák fürdőhely jutott eszébe, egy szép kis villa Bala- tonfüreden, s egy még nagyobb nyugalom, a gazdag nyugalom. Igen, igen, de nem szabad lehajolni. A vér az agyra tódul lehajlás közben, akkor aztán szervusz liget, szervusz nyugdíj és szervusz késő öregség. A pénztárcát azonban őrültség a földön hagyni, az ember nem mehet el szerencséje mellett, amikor őrültként ordítoz a fülébe. Mert a pénztárca csaknem hallhatóan kiabálta: Végy fel! Végy fel! Megint körülnézett. A messze bokrok mögött gyerekek futottak karikát kergetve, a legközelebbi pádon, mely szintén messze volt, egy pápaszemes nevelőnő — akiről azt is tudta, hogy Hédinek hívják — vastag könyvet olvasott. Egészen belemerült az olvasásba, látszott rajta, hogy teljesen átadja magát a regény hullámainak, s hogy nem tud a való életről, mely körülötte hömpölyög. Egy nála öregebb ur jött, elefánt- csontnyelü pálcájára támaszkodva, s egy régi kupiét fütyürészett. De elhaladt a fordulónál, anélkül, hogy őt észre vette volna. — Jöhet valaki, aki a földre néz — gondolta megszeppenve, — akkor aztán vége a kincsnek. Egyelőre ráállt a tárcára. Széles cipőtalpa pontosan letakarta. Valamikor sokat járt futballversenyekrei Eszébe jutott, hogy a tárcát el kell futballozni az útról. Ez nem veszedelmes, mert nem jár hajlással, de biztosítja a tárca tulajdonjogát. Még a botját is használta hozzá. A tárca szépen bekerült egy bokor alá. Biz-. tos fedezéket kapott, elkerült a világ kiváncsi szemei elől. — Lehajolni nem szabad — mormogta, — mintha az orvosával vitatkozott volna, — de leülni szabad. Szépen leülök a bokor elé, hátra nyúlok a tárcáért és zsuppsz! A leguggqlást úgy kezdte meg, mintha fejének magasságában lett volna az élet, s a cipője felé már a halál tanyázott volna. De belülről magára kiáltott: — Nem hal meg olyan könnyen az ember! Szép fokozatosan hajlította össze a térdeit, s botjára támaszkodva közeledett a földhöz. Mozdulata beillett volna reggeli tornának, melyet az unokájától látott. Szerencsésen mégis földre ért, a tárcát gyorsan a zsebébe dugta, s úgy tett, mintha a cipőié zsinórját kötözgette volna. Mintha csak ezért ült volna a földre. A fölkelés is sikerült, bár nehezebben ment a leülésnél. Érezte, hogy erőt kell kifejtenie, az agya is feszült. Félt, hogy valami baj lesz. De a fejét mindig úgy tudta tartani, hogy magasabban állt a törzsénél. Sietett haza. Bement az első kapu alá, hogy megtekintse a zsákmányának belsejét. — Üres — dörmögte mérgesen. De mégis volt benne valami. Egy recept. Ugyanaz az orvosság volt rá fölirva, amit’ő szedett. A Mirrolin. Csakhogy naponta négy tabletta volt belőle rendelve. Az illető betegebb lehetett nála. Ezért nem mert az elejtett tárcáért lehajolni, szegény.
