Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-27 / 195. (3747.) szám

1935> ugusztus 27, kedd. A nemzeti egység pártja Eckhardt és Bethlen ellen Erthwdt és az ellen-„nemzeti egység" - Éles hangok Bethlen kormányzásától - Legitimista akció a kormány ellen Bethlen uj pártot alakit Budapest, augusztus 26. (Budapesti ezer- keeztőségünik tel efon jele ütése.) A nemzeti egy­ség pártja vasárnap délután Mezőkeresztesen nagygyűlést tartott, amelyen a kormány ré­széről Bornemissza Géza kereskedelmi minisz­ter, Petneházy és Antal államtitkárok vettek részt. Délelőtt Bornemissza miniszter átvette Mezőkeresztes város díszpolgári oklevelét. A délután tartott pártgyülés iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg, mert hire ter­jedt, hogy a kormány képviselői itt vála­szolnak Eckhardt Tibor támadásaira, különösen arra a kitételre hogy ő fogja meg­alakítani az igazi nemzeti egységet, bevonva abba a kormánypártot is, természetesen Göm­bös Gyula miniszterelnök nélküi. Eckhardt beszédére Antal István államtit­kár válaszolt. A kormány nevében visszautasította a táma­dásokat és kijelentette, hogy Eckhardt nyíl­tan megmutatta, hogy uralomra akar jutni az összes pártok bevonásával létesítendő nemzeti egység utján. Az ilyen politikai párt azonban másként, mint világnézeti alapon nem képzelhető el. Ha Eckhardtnak sikerül­ne is létrehozni az uj nemzeti egységet, az nem volna egyéb, mint egy politikai Noé- bárkája, amelyben a politikai pártok egész flórája és faunája evezne az Eckhardt által megjelölt politikai Ararát-begye felé. Antal államtitkár a továbbiakban a Göm­bös-kormány háromévi munkáját ismertette, fölsorolta annak pozitív cselekedeteit, amelyek azért érdemelnek említést, mert a legsúlyo­sabb körülmények között történtek. A nem­zeti egység pártját egyáltalán nem izgatja az ellen-nemzeti egység terve s a kormánypárt tovább is egyenesen fog haladni kijelölt utján. Antal államtitkár szokatlanul éles hangon támadta Bethlen grófot, majd utalt arra, hogy Eckhardt egyik régebbi nyilatkozatá­ban a Bethlen-kormány politikáját piszli- csár-diktaturának nevezte és most egy utón halad Bethlennel. Bethlen tönkretette az or­szágot — mondotta Antal —, majd minthn semmi sem történt volna, egyszerűen ott­hagyta a kormányt, visszavonult és csak akkor jelentkezett ismét, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök rendbeszedte az or­szág ügyeit. A mi fölfog ásunk szerint a kormány nemcsak politikai önrendelkezést, hanem gazdasági és szociális önrendelkezést is kell, hogy bizto­sítson. A választójog kérdéséről szólva, Antal ál­lamtitkár azt hirdette, hogy a választójog nem csodaszer, amellyel minden bajt orvosolni lehetne. Előbb a nép problémáit, az élet, a kenyér kérdését kell biztosítani, mert a titkosság­gal senki sem lakik jól. A magyar kormánypárt változatlanul kitart a békeszerződések békés megváltoztatásának ál­láspontján. Az egyéb elvi jelentőségű kérdé­sekben is kristálytiszta, az állásfoglalása. A kormány hivatása magaslatán áll s ma szüksé­ges, hogy az irányítás erőskezü vezér kezében legyen. Érthetetlen, miként akarja Eckhardt elképzelni, hogy Gömbös miniszterelnököt a nemzeti egység pártja cserbenhagyná. Erre a magyar politikai történelemben nem volt példa. Eckhardt újabb támadásai Eckhardt újabb támadásai Abony, augusztus 26. Eckhardt Tibor párt­jának itteni zászlószentelési ünnepén újabb Az csillák külügyminiszter a Balatonon Balatonkenese, augusztus 26. Berger-Walde- negg külügyminiszter feleségével meglátogatta a Balatont s itt Kánya Kálmán külügyminiszterrel találkozott. A magyar külügyminiszter ebédet adott Berger-Waldenegg tiszteletére. Berger- Waldenegg kisérétevel vasárnap délben vissza­utazott. támadást intézett a magyar kormány ellen. Nem kérünk — mondotta — az idegenből ideplántált diktatúrákból. Legfőbb kin­csünk ezeréves alkotmányunk, amely ellen büntetlenül senki sem vétkezett Nem örül­nék, ha a hatalmat máról-holnapra váratla­nul át kellene vennem, de nem is vágyom az erőszakosan kikényszeritett hatalomra. Nem felülről, a hatalmasok kegyéből, hanem alul­Moszkva, augusztus 26. Bullit, moszkvai amerikai nagykövet vasárnap az orosz külügyi népbiztosnak rendkívül éleshangu jegyzéket nyújtott át, amelyben tiltakozik a komintem ha­tározatai ellen, Litvinov távollétében helyettese, Krestinszki kapta kézhez a jegyzéket. Az ameri­kai jegyzék azt állítja, hogy a kommunista hátér- nacionálé VII. kongresszusán olyan határozato­kat hoztak, amelyek beavatkozást jelentenek az amerikai belügyekbe. Az Egyesült Államok kor­mánya nevében a nagykövet tiltakozik e határo­Kalocsa, augusztus 26. A kalocsai érsekség még tizenöt év előtt pert indított a jugoszláv állam ellen az egyházi birtokok kisajátítása miatt a jugoszláv-magyar vegyes döntőbíróság előtt. Kassa, augusztus 26. (Kassai szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) Najman kereskede­lemügyi miniszter a pozsonyi mintavásárról kedden Kassára érkezik, s meglátogatja a kassai kereskedelmi és iparkamarát. Maxon Milán polgármester s az iparkamara elnöke nem várta be a miniszter látogatását, hanem már ma elutazott Prágába hivatalos városi ügyekben. Beavatottak Maxon prágai utazását nem tekintik véletlennek, mert a városnak mostan nincsenek is halaszthatatlanul sürgős ügyei Prágában. Hanem a csak iparospárt kassai helyi szervezetében azzal magyaráz­zák Maxon polgármester és kamarai elnök el­járását, hogy a miniszter az iparospárt kassai szervezetét hivatalosan nem értesitette érke­zéséről. A cseh iparospárt kassai szervezeté­nek tagjai, akik tudnak a Maxon Milán és Najman miniszter között fennálló ellentétek­ről, azt várták a miniszteri látogatástól, hogy ezeket az ellentéteket sikerül kiküszöbölni. E reményük most dugába dőlt. A cseh iparos- párt kassai helyiszervezete tegnap értekezle­tet tartott s úgy döntött, hogy miután Naj- man miniszter a pártot nem értesitette Kassá­ra való érkezéséről, ezért Najman miniszter ról, a nép bizalmából akrcwn és fogom meg­kapni a hatalmat. Ottó volt trónSrfikös képviselteti magát a magyar frontharcosok gyűlésén Miskolc, augusztus 26. A legitimista párt gyűlésén Grleger Miklós azt hangoztatja, zatok ellen, amellyel a szovjetkormány megsér­tette az 1933 november 16-án kelt orosz-ameri­kai szerződést. A jegyzék ezután idézi a meg­állapodást, majd figyelmezteti a népbiztosok ta­nácsát, hogy az ilyen határozatok a legsúlyo­sabb következményekkel járhatnak. Moszkva kötelessége, hogy elejét vegye a hasonló hivata­los színezetű eseménynek, amelyek éles ellen­tétben állnak az Amerikának tett ígéretekkel. Az Unió és a szovjet közötti barátságos viszony fe^uését veszélyeztetik a hasonló határozatok Kalocsára érkezett hírek szerint a pert az ér­sekség végképpen megnyerte és a döntőbíróság tízennégymillió aranykorona kártérítési ösz- S2eg megfizetésére kötelezte a jugoszláv álla­mot. kassai látogatásáról hivatalosan tudomást nem vesznek. Kassai iparospárti körökben úgy beszélik, hogy a cseh iparospárt szlovenszkói szerveze­tei teljesen elszakadnak a prágai központtól és Szlovenszkón önálló iparos és kereskedelmi pártot szerveznek. Az iparospárt kassai helyi szervezete e határozatával teljesen Maxon pol­gármester mellé állott. Kétségtelen, hogy a határozatnak még nagyon érdekes fejleményei lesznek. — Álomkórjárvány Japánban. Tokióból jelentik: A japán egészségügyi hivatal jelen­tése szerint az egész országban terjed az állomkor. Csak magában Tokióban hetvenöt esetben végződött halállal ez a betegség. Egész Japán területén több miint ötszáz meg­betegedés fordult elő ebben az évben, 1904- ben 6125, 1929-ben 1946 eset fordult elő, ta­valy viszont egy megbetegedés sem volt. A különös és veszedelmes betegséget a hideg és meleg időjárás szeszélyes, gyors váltako­zása okozza. hogy pártja változatlanu1 a kormány ellen van és az ellenzék egységes frontja mellett foglal állást. A magyar nép nem kér a dikta­túrából, mert Magyarországon csak a nép aka­ratával lehet kormányozni. Nagy föltünést keltett e gyűlésen gróf Sig- ray Antal képviselő elmaradása, aki távirat- bán mentette ki magát azzal, hogy a fronthar­cosok szövetségének gyűlésén kell résztvennie s ott Habsburg Ottót képviseli. Ez az eted eset, hogy Habsburg Ottót magyarországi szer­vezet gyűlésén nyilvánosan képviselték. Bethlen fisszel uj pártot alakit Nagykanizsa, augusztus 26. Gróf Bethlen István angolországi útjáról levélben értesitette politikai barátait, hogy szeptemberben Nagy­kanizsán politikai beszámoló beszédet tart, amelyen bejelenti uj pártjának alakítását. Nagykanizsán úgy tudják, hogy a gyűlésen Eckhardt is résztvesz. Harcias hangú amerikai jegyzék Moszkvában Washington tiltakozik a komlntern határozatai ellen ■ fiz amerikai- orosz szerződés megsértése Japán követi az amerikai példát Jugoszlávia tizennégymiilió aranykoronát köteles fizetni a kalocsai érsekségnek a lefoglalt egyházi birtokokért és éppen ezért a külügyi népbiztosság köteles­sége, hogy közbelépjen. Készül a japán jegyzék Tokió, augusztus 26. Az általános vélemény szerint Japán az amerikai Unió példájára ugyan­csak tiltakozó jegyzéket intéz Moszkvához és tiltakozni fog a komintem határozatai ellen, amennyiben ezek Japánra vonatkoznak. Összeolvadnak Hlinka és Rázus pártjai? Prága, augusztus 26. A Lidové Noviny pozsonyi munkatársa a szlovák nemzeti pártnak a szlovák néppárthoz való viszo­nyát fejtegeti s azt állapítja meg, hogy a választások idején felmerült nézeteltérések ellenére a két autonómista párt között erős ideológiai közeledés észlelhető. A valláskü­lönbség, a hagyománybeli és nevelési kü­lönbségek miatti régi ellentétek enyhültek, fölengedett a bizalmatlankodás és legalább is a két párt hivatalos vezetősége között egyre szorosabb kapcsolatok vehetők észre. A szlovák néppárt hivatalos vezetősége el­len kiadott röpirat megjelenésekor a nem­zeti párt némán hallgatott. A Lidové No­viny szerint nincs kizárva, hogy a két auto­nómista párt annyira közel jut egymáshoz, hogy végül összeolvad. Lelőtték az albán felkelés vezérét Tirana, augusztus 26. Riza Gerovat, a fierii zendUlés egyik vezetőjét, szombaton egy összeüt­közés alkalmával Délalbániában a rendőrök agyonlőtték. Ezzel eltűnt a forradalom értelmi szerzője és legtehetségesebb tagja, Az uj jugoszláv miniszterek Belgrád, augusztus 26. A lemondott minisz­terek helyébe a kormányzótanács a következőket nevezte ki: igazságügyminiszter Mismurin zágrábi ügyvéd, erdő- és földművelésügyi miniszter Juro Jankovics eddigi tárcanélküli miniszter. A nép­jóléti minisztérium vezetésével Komnanovics test­nevelésügyi minisztert bízták meg. Az uj minisz­terek vasárnap délelőtt tették le a fogadalmat. Belgrád, augusztus 26. Kragujevácban az el­lenzéki pártok nagygyűlést tartottak, amelyen Davidovics és Jovanovics beszélt. Davidovics kijelentette, hogy Jugoszláviában kormányozni csakis három nemzet együttműködésével lehet f ezt az együttműködést pedig a kormány nenf tudja megteremteni. A szónok az ellenzéki pártok egyesülésének és összefogásának szükségességét hirdette. I cseh iparosiárt kassai szervezete nem vesz Mániást az iparosiért! miniszter étkezésért!

Next

/
Thumbnails
Contents