Prágai Magyar Hirlap, 1935. július (14. évfolyam, 149-173 / 3701-3725. szám)
1935-07-04 / 151. (3703.) szám
4 <PKmaM^SRHTRLSR 1935 julius 4, csütörtök* A magyar felsőház is megszavazta légvédelmi törvényjavaslatot Budapest, julius 3. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar felsőház né- hánynapos tárgyalás után ma délben elfogadta a polgári légi védelemről szóló törvényjavaslatot. A vita befejezése után Gömbös Gyula miniszterelnök is felszólalt és röviden válaszolt a vitában elhangzott érvekre. A képviselőházi vitában is felmerültek jogi természetű aggályok, — mondotta egyebek között a magyar miniszter- elnök, — ezeket a lehetőségig honorálta is a kormány, teljes mértékben azonban nem lehetett őket figyelembe venni, mert jogi és katonai szempontok ütköztek egymással. Hangsúlyozta, hogy ha a gyakorlat folyamán olyan változtatásokra lenne szükség, amelyek esetleg aggodalmat kelthetnek, a legtoleránsabban fogja a kérdést kezelni. Végül megköszönte a felsőháznak, hogy a javaslatot megszavazta. Felavatják Várnán Ulászló király emlékművét Szófia, julius 3. Augusztus 4-én Várnában ünnepélyes keretek között avatják föl Ulászló volt magyar és lengyel királynak most épült mauzóleumát, amelynek felépítéséhez a lengyel kormány 150.000 levával járult hozzá. A bolgár posta ez alkalommal emlékbélyeget bocsát ki Ulászló és Hunyadi János arcképével. Fiilőp hesseni herceg második látogatása ielgrádban Belgrád, julius 3. Fülöp hesseni herceg tegnap este tiz órakor repülőgépen Belgrádba érkezett. Fogadtatására megjelent a repülőtéren a belgrádi német követ és a jugoszláv kormány képviselője. Érdekes, hogy a herceg Göring legutóbbi látogatása óta immár másodszor látogat el a jugoszláv fővárosba, Utazásának közelebbi céljai egyelőre nem ismeretesek. Száznegyven halottja van a legújabb japán hajókatasztrófának Tokió, julius 3. A Japán-tengerben lévő Shodo-sziget közelében a „Senzanmaru“ nevű gőahajó a sűrű ködiben összeütközött a „Mido- rknarü“ gőzössel. A Senzanmaru váratlanul tűnt elő a ködből és orrával egyenesen beletörődött a másiik hajó oldalába, úgyhogy az összeütközés után azonnal sülyedni kezdett. A „Midoriraiarü“-n 168 utas és 85 főnyi legénység volt. A „Senzanma>ru“, amely nem sérült meg, azonnal lehocsatóttá mentőcsó- nakjait és sikerült ilyimódon 113 embert, közöttük a sülyedő hajó kapitányát is, .megmenteni. Mintegy két óráig tartó mentési nmmká- latok után a „Senzanimaru“ rádió utján közölte, hogy a tenger színén mór semmi sem látható. összesen 140 ember vesztette életét a hajókatasztrófánál. Az áldozatok valamennyien japánok voltak. A gőzös oly gyorsan süllyedt, 'hogy arra sem volt ideje a személyzetnek, hogy SOS-jeleket adjon le, annál kevésbé arra, hogy a mentő- csónakokat lebocsássa. A mentési munkálatokat a viharos tenger és a sötétség nagyiban akadályozta. Török-román népkicserélés Bukarest, julius 3. A román és a török kormány megállapodást irt alá, amelynek értelmében a törökök átveszik a romániai Dobrudzsából kivándorolt török nemzetiségű polgárokat. A törökök Dobrudzsából tiz év alatt kivándorolnak és az ankarai korín ány Tráciában és Anatoliában telepíti le őket. A Dobrudzsában fölszabadult vidékekre a román kormány külföldi románokat, főleg Macedóniából érkezett románokat telepit — A vonat elé vetette magát egy budafoki postafőtiszt. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon : Ma délelőtt Budafokon a balatoni gyorsvonat elé vetette magát Serényi Miklós, a budafoki posta- hivatal főtisztviselője. A vonat az életunt fiatalembert lefejezte. Semmiféle irást nem találtak nála, amely megmagyarázná végzetes tettének okát. Azt hiszik, hogy anyagi gondjai és megrendült idegállapota miatt Miniatűrök Bányászok vitték a fáradt testűket a tavaszi hajnalban. Szippantgatták az éles levegőt. Rúg a 1 masíkod va megálltaik a párás talajon. Sanda pislogással megbámulták az eget, a lila árnyékok derülését, amik mögött már feltünedezett a világosság. Titkos mélységekből valaki fölmerült. Irtó két könyökével gyúrta a mennyboltot, itta a sötétséget, ölte a csillagokat. Egy fiatal, kába munkás ment a többi után. Egy orgonabokornál megállt, rábot- lott, héjjakarmokkal a fürtök közé csapott, és ágat rabolt. Elrabolta, elhurcolta. A tárna előtt megálltak a bányászok. A küzlködő világosság messziről már harsant, hályogos szemével vadul integetett. De a lánc csörgött, a veszett motollák berregve bolondultak és a kosár elkapta valameny- nyiüket. Öntötte alá az embereket. Éjszakás tárnák között nehézfejü munkások ko- pácsoltak, talicskáztak, a fekete falakra ölelkezve rátapadtak. Támasztógerendák hegyében rezgett az orgonaág... Konyultfejü igások tolták maguk előtt a vaskocsikat, súlyos lépegetésekkel, unott erőlködéssel lökték előre a terhüket, magukat. Gördültek a vastalicskák, nyomukban a bányászok, a mázsás fejükkel zökkenve. A gerendák hegyében rezgett az orgonaág. Orgonaág Meglibbent, megingott, harmatos fürtjei borzolódva összecsaptak és elcsöndesedett, üde kevélységgel megállt, várakozott; várta a másik munkás arcát, mely keresztülmegy rajta... Sárga, öreg ábrázatok találkoztak az orgonaággal, csillérek lomha feje nekiment a virágos lombnak, ráncos nyakuk ijedten összehuzódott a szirmos cirógatásra. Sápadt ábrázatok, sorvadt koponyák, kiégett szemű fejek bólongatva jöttek és jöttek... Az orgonaág libbenve rájuk paskolt.., A bányászok fölbámultak ... Szagos szirmait pergetve rezgett fölöttük az orgonaág. Az egyik furcsán mondta: <— Orgona ... Valaki visszafejek : .—■ Odafenn most nyílik az orgona ... A hökkenés pillanatában mondta a másik : — Odafenn most tavasz van ... Valaki szivéhez vette a többiek szivét és kifordult az eszéből a hirtelen ámulás : — Mi sohasem látjuk a napot... Az aknagépek főksörremtek. A virágcsudáló ábrázatok visszahanyat- lottak. A vastalicskák megnyekkentek. Az embereik továbbdöcögtek... Odegenben Keverék nép a perronon a vonatokat várta. Erről visz az ut Hollandiába, francia földre; a küllő minden irányában kies kirándulóhelyek sürgetik a sportruhába beöltözködött leányokat, szabadságos kereskedőket; egy kissé magasabbról, a tenger fújja a levegőt; mohóság, kedve, szabadulás ficánkol, hangoskodik a meleg napsütésben ... Másfajta, össze-vissza emberek összefonódnak a derült készülődésben, a vasúti harang tompán zendül, szinte földalol a piros fák alatt, messzi tájékok hintő örömeit szállani vágyó emberek már ideérzik; ölelgető izgalom, elbizakodott lehetőség a jóizü szájakon, a szives tekin- tésü szemeken és a szitakötős zajlásban ápolók betolnak egy lassan nyikorduló hoidágyat... A sínpárok mentén a hordágy megáll, a vászonruha az ágy síkja fölött egészen lezárt. A megrebbent, szivükkel most könnyen induló emberek hallják a regét... egy másik szanatóriumba viszik a beteget. Húsz éve igy tologatják az egyik szanatóriumból a másik szanatóriumba. Húsz éve beteg a férfi és most mindössze negyvenéves. Az arca nagyon ijesztő és ezért van letakarva ... A fölbukkant csöndben serkent a vasúti harang, fölfutó vonatok prüszkölnek, sürgő emberek ligetek, tengerek közeiét megsejditik ... nevetgélés, sikló terefere, és azután... a közöny, a feledés kis parcelláján a sínek mentén, magában marad a hordágy... de az én megfogott szemem nem megy le róla .., Mérem, körüljárom, a vászon burkán meg- megállok... A hordágy síkján az egyik nyílásból lassú kéz kúszik kifelé ... Csüng, tétován lóbál, vértelen szine fölsárgul a hevült világosságban ... hosszúra megnyúlt kéz, a háta lapos, karcsú ujjak és a bőr alól a váz finomult rajza föl tetszik ... Jankadtan lóbál, a nyári levegőben félénken szellőzködik és erejevesztett fáradással visszafog a mozdulatlanságba ... Négy-ötéves kislány bódorog a hordágy közelében és a fénylő, magányos kezet meglátja... megfogja... A sárga ujjak megrezzennek, ijedt mozdulással széjjelválnak és babráló találgatással a kislány kezét megsurolják ... A sárga kéz csontja, bőre, elapadt kevéske húsa szendereg a gyermek kezében és gondolat neszei a halk kézfogóban: — Oh... kacsós, párnás, gyönyörű kis kezecske ... Piros és sárga fonódnak a verőben, a férfi kivájt tenyerében ül a picinyke gyerekkéz, mozdul, játszik a dajkáló ölben ... a csontvázujjak tipegnek, elbuknak, föltántorognak a kövérkés husmezőkön és héjjazárulással a kis kezet elragadják; — Élni!... Élni!... Álmodik a férfikéz... elgyöngült ujjaival érintgeti, elkapja, elejti, megtalálja a simuló gyerekkezet: — Járni, állni, őrülni... Megvonaglanak a sárga ujjak, fölbukdácsolnak a húsok halmain, át a puha gödrökön, föl a csuklóig és megkarolva, zsákmányós öleléssel rázokog a férfikéz a gyerekkézre: *—• Állni a napsütésben, mint a többi ..» — Várni a vasutat, mint a többi... <— Nevetgélni, beszélgetni, mint a többi... — Utazni, készülni, akarni, mint a többi... Mint a búcsúzó csók, a sárga kéz a kézen... bevonja, megszivja, érző vesztét rajta felejt- geti... •— Élet!... Élet!... Ssti csillag Este hat órakor fut a villamos a külső Váci- uton. Gyárak, műhelyek, az ivlámpák alatt feketél- lenek, a téli homályból alagutakat hasit föl a világosság, gyárudvarok, malomudvarok mélyéből nyüzsgő emberhaogyák kúsznak át a sápadt viaduktokon, kondul a harang1, a kemény levegőben és a villamos-bárka magával ránt szabaduló munkásokat. A kocsi testében püffedten, egymásra tapad- tan űl az emberhalom, odakünn hideg van, itt berni, szorongva, a kocsi falához préseltem az ^állóhelyek emberfürtjeinek lehelő gőzében melegedik az este, mélységes csönd, a kocsi zörren, sikolt, a jégvirágos ablakok danolászva rezegnek, de itt benn, az esküdt csönd bóbiskoltatja az embereket, olyan halottas, megbabonázott csönd, mint a gondolaté, Ha a reménytelenséget érzi... Munkások ülnek, állnak a bús hallgatásban, Munka után, ziháló gépek, búgó lendkerekek elhalkulása után, midőn hangjukat, szavukat már nem bőgi át a műhely harsogása, miért nem beszélgetnek? A kocsi sarkában ül egy fiatal munkás, vastag kabátba burkolt teste mozdulatlanul a kocsi falához támaszkodik* repedt, nagy kezel az ölében moccanás nélkül tétlenkednek, erős feje nem billen, az arca magasra emelt, a fiatalos barázdák a szája, szeme körfii nem rezzennek és a két barna szeme csak néz, tárgy, szándék nélkül, a kuszálódott homályban, vízszintes egyformasággal, csak tekint. Kendőkbe bogyóiéit asszony a fiatal munkás mellett, hetesöpped a» szoknyáiba, vékony, csontos kezel a térdén vesztegelnek, nagy mellét a kendők alul a lassú lélegzet föl-fölemelgeti, eldőlt háta a kocsi falán soványkodik, fakó arca a, piros kendőből kihajolt és a két zöldes szeme rebbenés nélkül csak bámészkodik, csöndes szembogarából emberek közé, emberek fölé, a céltalanság közönye elsu- gárzik. A munkásasszony mellett egy deres ember ül, öreg arcán forradásos sebhelyek, az egyik annyira völgyes és fekete, hogy a képzelet látja a vastuskót, mely a húsát fölszakitotta, bajuszos szája zárt, nyelésre, lélegzetre nem mozdul, bozontos szemöldei alatt a tekintete taktusosan pillog, kíváncsiság, figyelem nélkül nyitódik-hunyódik, mint a pihegés fáradt egymásutánja. Errébb gyereklányok gémberednek, egymásnak dőlten gunnyasztanak, kesztyütelen kis kezeik még vörösebbek a fehér fáslitól, amibe egyik-másik ujjúkat fölbábuzták, összebújnak, dideregnek, fehér arcocskájuk előtt piciny ködök füstölögnek, mire elillannak, tiszta gyermekszemek világolnak, álló tekintettel, a csil- lanás, vágy, kérdés nélkül. Gyerekek, asszonyok, mogorva munkásarcok mellett más ábrázatok, bepólyált leány fejek, kalapjukat hátratolt, föltakart homlokok, mellberántott keserű állak... és az arcokon, mindig, a táruló, hallgatag szemek; amint egymásmelleit surran a lankadt tekintetük, összeakaszkodnak, másfelé csudálkoznak s a merő csönd hömpölyög vissza a borús homályból, a gondolattalan szemek edényeibe..« A kocsi ugrik, zörren, egy fiatal munkásleány hozzázökken a társához, a karját megiveli, elcsúszott törzsét igazgatja, szagok repdesnek a feje, válla körül... jutaszag ... *— Ahol motolláznak a gépek ... Ahol acél- ujjak karmaiba a húsos ujj beléfiizi a fonált. ♦ < Ahol hajlong gerincpattanásig az ifjú derék ..» ahol futnak, hurkolódnak a lila, sárga, kék, fehér fonalak és dermedt görcsöt döfnek az ügyelő pupillákba ... — Jutaszag... Ahol készül a ruha, az ing, a kendő... A pólya, amibe felnőttek élete ta- kaxódzik..« Halk versek pendülnek a homálybura alatt... előttem egy vállas munkás billen, moccan, fut velünk a gyors szekér, bujkáló szagok rásugdosnak a képzeletre: — Ez a cserszag... Ahol lében, lúgban gá- zolódik a munkás... ahol készül a saru, cipő, csizma... A bőr, amely hajtja a vizmeritő kereket, szerszámot varázsol a fából, kezes jószágot teremt az állatból, vasútnak, hajónak segít és vigye az embert az életóperenciákon ... Szimatcsápjai a képzeletnek megnyüzsögnek, a horgát ráveti egy másik munkásra, porzik a melléről, hajáról, kezéről a fehérség; — Ez a lisztszag ... Ahol morgó sziklák morzsoló sövényébe öntik a búzát... Ahol rezgő levegőben ringanak a kenyérhegyek ... Ahol dagaszt a verejték a kakastejjel, varjuvajjal... Élet mannája: falat... Mozdul a kocsi vemhes öle, munkásvállak, zubbonyok, hajak, szakállak, kendők, szoknyák összekavarognak és a villámló baldachin alatt röpdös az ének; — Ez a kénszag... Ahol gyújtják a világosságot ... — Az olajos fémpor*.. Vasat gyúr a foszló emberhús... — A szénnek gáza-gőze ... S alágyujt a vérnek, hogy meg ne alvadjon ... — Ez a gyömbér... a kávé... a cukor szaga ... Ahol csinálják a gusztust, vezetik az evickélést a robotos megöregedéshez... Illat, pára, porzó föllibegnek a kocsi katlanában, verejték, áram, fűszer lavináznak a levegőben, neműit munkások, áradó életfák gőzölögnek az elkomorult árvaságban ... A sínek országutján én elmaradok, búgnak az elkódolt messziségben a munkáshajók, elvillan az egyik, dörögve jön a másik, szemem, ínyem eszem, szivem teli van az ízzel, ami rám permetezett, uj bárka zug el mellettem munkásokkal gömyedőn, szikrázik a vezeték a fekete magasságban, uj hajó suhan föl az est lepleiből, csillag gyullad a vezeték hegyében, siklanak a mtmkásbárkák, elötfcünk-mögöttünk támolygó csillagok feslenek az űrben és kisugaiasodnak a munkáskocsik fölött... És rámorgonál az evangélium; — íme a csillag, amelyet láttak vala, előttük megyen vala, migrén juta és megállana a helv
