Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-04 / 128. (3680.) szám
1935 janim 4, kedd. A magyar színészet pozsonyi három napja Pozsny, junius 3. Csak „wcekend“--re jött a ínagyar színészet Pozsonyba. Háromnapos „ketyegi" előadásra. A 37 napos szezonból gyenge három nap lett, amely három nap alatt Földes Dezső társulata négy előadást tarthat. Szombaton este egyévi szünet után felgördült á városi színház színpadán a függöny és újból magyar szó csendült fel az ismerős falak között. Lázas izgalom uralkodott a nézőtéren, az utóbbi napok izgalma a magyar szinházkérdés körül olyanokat is behozott a színházba, akik különben nem igen járnak a magyar múzsa otthonába. De azért még mindig elegen maradtak — otthon. Pedig a hűvös idő is kedvez a szinház- bajárásnak... A „Vadvirág", Harmath Imre és Eisemann Mihály, illetve Anday Ernő operettjének pozsonyi bemutatója várakozáson felül sikerült. Az előadás nívós, tempós volt mindvégig és úgy a szereplő színészek, mint a zenekar — a kitűnő Fest Vidor karnagy vezénylete alatt — kitett magáért. Sziráky Sándort Galetta Ferenc játszotta. Ga- letta, fess, elegáns, jómegjelenésü színész, aki a fővárosi nívót képviseli a társulatnál és ezt mindenkor ki is érzi az ember játékából. A darabot is ő rendezte és a rendezés sem hagyott semmi kívánnivalót. Leánya a címszereplő Vadvirágban Mihályi Lici vadóc volt, kedves, temperamentumos. Sokszor kapott nyiltszini tapsot is. Az újak között elsősorban Kaszab Annit kell megemlítenünk, aki a nagymama szerepében halk, finom, disztingvált alakítást produkált. Bodó József bonviván szerepében szellemes, jó megjelenés, hangja is megfelel. Erdélyi Edit, aki már mint gyermekmüvész tűnt fel valamikor, bún Magda-szerü szubrett-tehetség és nem hisszük, hogy tévedünk, ha legalább is hasonló k 'úriért jósolunk neki. Vajda Rózsi is megfelelő volt. Thaisz Imre az ügyvédjelölt karikaturá- z tt kabinetalakitásából csupa komikai érzék villant ki. Farkas József akrobatikus táncai valóban meglepőek és hajmeresztőén precíz teljesítmények voltak. Az előadás kiemelkedő eseménye volt Ross Józsefnek, a társulat legszebben beszélő színészének szereplése, aki a vidéki életben oly gyakran látott tipikus, viharvert rideg modorú, de bensejében melegszívű öreg urat alakította: a leghüvösebb kritika is kénytelen megállapítani, hogy Ross Józsenek ez a feltűnő szereplése biztos ut a fővárosi színpadokhoz. Sok tapsban és őszinte ünneplésben volt része. A többiek is tehetségük legjavát adták. Vasárnap este az előadást megismételték. Vasárnap délután „Egy görbe éjszaka" cimü operetettet adtak elő, amelyben az uj tagok közül Erdélyi Edit újból bebizonyította kivételes tehetségét. Madame Dávid szerepében pedig Takács Oszkár egy Nyárai Tóni-zsánerü öreg színész felejthetetlen alakítást nyújtott. (r, j.) lSportA Magyar Vszószövetség nemzetközi versenyein Peter Fick és Fischer revánsot vett Csiken Szombaton Fick a Í00 yardon, Fischer a 100 méteren győzött kitűnő időveI Fick lett a pontgyőztes * Két aj magyar uszórekord a vasárnapi versenyen Budapest, junius 3. (Szerkesztőségiünk tele- fonjelentóse.) A MUSz nemzetközi uszóver- senyének második napján, szombaton este kedvezőtlen időjárás mellett folyt le a Császárfürdőben a 100 yardos meghívásos verseny 1500 főnyi néző előtt. Győzött az amerikai Peter Fick 52.8 mp. alatt. Csik Ferenc és Fischer holtversenyben 53.8 mp. alatt értek másodiknak célba. Fick ideje a 100 yardon kitűnő. A fennálló világrekord: Weismüller 51 mp., amit azonban 25 yardos uszodában ért el. — Pénteken a 400 méteres gyorsuszás- ban Gróf Ödön (UTE) 5:11.2 p. alatt legyőzte Lengyel Árpádot (BEAC), aki 5:17.6 p. alatt ért másodiknak célba Bözsi (UTE) és Szabados (UTE) előtt. — 100 méteres mellúszást Lengváry (BEAC) nyerte 1:23.4 p. alatt. A vizipolóban a BEAC a II. kerület ellen 2:1 arányban győzött. Vasárnap a nemzetközi versenyen a margitszigeti fedettuszodában megismételték a 100 méteres gyorsus zást. A nagyszámú nézőközönség soraiban megjelent Horthy Miklós kormányzó is. Nagy meglepetésre a 331/3 méteres uszodában győzött az Európa-rekorder Fischer (Lipcse) 58.4 mp.-el. Második lett Fick 58.6 mp.-el, mig a harmadik helyen Csik végzett 59 mp.-el. Fischer ideje két-tized másodperccel maradt el rekordja mögött A három napos meghívás versenyen Fick lett első 11 ponttal, 2. Fdsdher 9 pont, 3. Csik 7 ponttal. A vasárnapi keretverseny<ben az 500 méteres gyorsuszásban Lengyel Árpád 6:35 perces magyar rekorddal győzte le Grófot (6:42 p.) és Bözsit A 200 méteres hátus zásban as egri Bieskey Árpád 2:44 perccel állított fel uj magyar rekordot A 100 méteres gyorsuszást Székely András nyerte 1:01.2 mp. A 4 X 200 méteres stafétát a Vidék nyerte 3:49.6 mp. alatt Budapest és Újpest előtt Vizipolóban a MAC az FTC-ot 3:2 arányban győzte le. Csak 2:1 (0:0) arányban győzte íe a Donaustadt a Rimaszombati PSot Az első MLSz-bajnoki elődöntőmérkőzés Rimaszombatban Rimaszombat, junius 3. (Tudósítónk távirati jelentése.) Nagy érdeklődés mellett folyt le Rimaszombatban a RPS és a pozsonyi Donaustadt országos elődöntőmérkőzése, A pozsonyi kerületi bajnok az utóbbi napokban túlhajszolt rimaszombati csapat ellen csak 2:1 (0:0) arányban tudott győzni. A Donaustadt kompletten, a RPS Markos, Szirák és Altmann nélkül állott ki. Mindkét csapat gyönge nivőju játékot nyújtott. A RPS-ban Andrásik kapus és Szucha remekül játszott, A fedezetsor, főleg Pohocky teljesen csődöt mondott. Pohocky egy 11-est a pozsonyi kapusba rúgott, A Donaustadt csalódást keltett, játéka szürke, győzelme szerencsés volt. Kiváltak: Szedlacsek, Nágl, Zankl, a védelem, Pfeifr és Rheintal. Koháry galántai bíró nagyszerűen vezette a könnyű és fair mérkőzést. Mint értesülünk, a RME a Tornaijai SC ellen rendőrileg betiltott mérkőzése ügyében a CsAF- nál panaszt emelt, jogorvoslást és kártérítést követel. folyó revansdőntőre. Mindkét cespat teljes teó- állitáeban szerepelt ée izgalmas küzdelmet vívott, amelyet Jerhot prágai bíró túlságosan fölösleges beavatkozásaival elaprózott. Tiz perces Rusj-támadás után Bratislava-fölény alakult ki. A mérkőzés elején Kardos (B) megsérült és a mérkőzés végéig csak statisztált A vezető gólt Kurucz 20 méteres szabadrúgásból szerezte meg a Rttsjnak, amit Kardo6 átadásából Sons egyenlített a második félidőben. A 83. percben Krajnyák egyéni lefutásból gólt lőtt, a Brati- slava-kapus fogta a labdát, de beejtette, öt J percre rá Krajnyák tizenegyesből beállította a végeredményt. A mezőnyben és a kapu előtt a Bratislava volt jobb, amit a javára szóló 5:2 kornerarány is mutat Egyénileg Kardos, Maszarovits vált ki. A győztes csapatában Radft és Pafincsák volt JA (*) Táncdélután a nyitrai színházban. Nyitrai munkatársunk jelenti: Kramer R. Ella ritmikai és gimnasztikái tanárnő növendékei vasárnap délután művészi színvonalú évzáró előadást rendeztek a színházban. Az előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg és a műsor minden száma után tapsviharok zúgtak fel. Igen bájos volt az öttagú kisgyermek-tánc csoportja és a tíztagú iskolás csoport, amelyből Breitner Ági, Hoff Magda, Grál Tomy tűntek ki táncaikkal. A felnőttek csoportjában Kramer R. Ella, Men- czer Klári, Lustbader Oly és Schlesinger Teri nyújtottak pompás alakítást. A zongorakiséretet dr. Grál Vilmosné látta el. — (*) Korda és Goldwyn együtt csinálnak revü- filmet, Londonból jelentik: Goldwyn és Korda együtt csinálják meg az első Goldwyn-Folliest. Goldwyn bízik benne, hogy ez lesz az év nagy revüje és ezért nemzetközi szempontokat akar érvényre juttatni benne. Az angol és a kontinen- si megalapozás egyrészét Korda végzi Londonban. Korda a közeljövőben beutazza Európát, hogy kiszemeljen néhány tehetséget a revühöz és helyet adjon nekik londoni műtermében. A KASSAI CAPITOL- MOZGÓ MŰSORA: Virágfakadás. Tauber Richárd nagysikerű Schubert-filmje. A KASSAI TIVOLI-MOZGÓ MŰSORA: Marica grófnő. Kálmán Imre operettjének felújítása. Meglepetés a szlovenszkói divízió döntőiében: Az SK Rtísj Umgvárott 3:1 (1:0) arányban legyőzte a Bratisiavát Jobb volt a pozsonyi csapol, mégis két gófos hátránnyal játsza pünkösdkor a döntőt • ■ ■ Ungvár, junius 3. (S p o r ts z e rk esz tősé g ii nk távirati jelentése.) Háromezerötszáz néző előtt folyt le a szlovenszkói és ruszinszkói divízió első döntő mérkőzése a nyugati és keleti csoportok győztesei: az SK Bratislava és az SK Rusj között. Nagy meglepetésre a szláv bajnok győzött 3:1 (1:0) arányban, igy két gól előnyt szerzett a pünkösd vasárnapján Pozsonyban leSzlovenszkói eredmények NYITRA: NyAC—Old-boyok 5:2 (1:2). Szombaton délaiftán. Az öreg játékosok jól tartották magúikat — Nyitrai AC—Tapolcsányi SK 3:0 (2:0). A vendégcsapat széteső játékával üzemiben a NyAC körűn yen érvényesük; Dtubay, PöhJie (ll-ee) és SzJo- boda góljaival. Jurntik bárónak gyönge napja volt. PÖSTYÉN: PFK—Hakoah, Bécs amatőr 13:0 (3:0). Fölényes győzelem a gyönge bécsi amatőrök ellen. ZSOLNA: SK—SK Turócszentmárton 3:0 (1:0). Osztályozó mérkőzés. SZENC. SzSK—II. osztály vegyescsapat 2:0 (2:0.) Góllövő: Zapletál (2), legjoib bember Kollár (MTE). Báró: Fess leír. A világ leggyorsabb aszói Budapesten. Elől: Csik (magyar), középen: Fischer (német), hátul: Fick (amerikai). )( A Magyar ASz válogató versenye gyönge eredményeket hozott Budapesten. A 200 méterem Kovács 22 mip. alatt győzött Gyemes ellem. — A euilydobáeba/n Csányi 14.20 méterrel lett első, a rúdugrásban Csányi és Bácsalmásy holtvcTScmy- bem 3.70 métert értek el. Az 1500 méterem Ignác győzött 5:00.8 perc alatt, a 400 méterem Zeitva lett első 50:03 perccel, az 5000 métert Kelem nyerte 15:06.6 perccel. — A 800 méteres ifjúsági versenyben Teunesváry (BEAC) 5:56.3 perceid uj ifjúsági rekordot állított fed. )( Az ausztriai nemzeti bajnokságban a fér- iiegyesben Artens győzött Matej*a ellen 6:4, 6:3, 6:1 arányban. Női bajnok Kraus lett Tischler ellen. A vegyespáros bajnokságot Woiff—Planner, a feríúpárost Ariens—Pian- ner nyerték meg. )( Brünn nőiegyes bajnokságát a nyitrai Fischer Roky nyerte mag. aki a küzápdonőben Deutscbnét (Olmütz) 6:2, 6:3, a döntőben pedig Sobotkát 6;1, 6:2 arányban győz e le. Blanár Anny harmadik lett. — A férfiegycst Csernooh nyerte Vodicska ellen. A vegyes- párosban a Déutschné—Kukuljevics-pár győzött a Fischer R.—Kosek kellős ellen. — A nőipárost a Blanár—Sobota kettős nyerte a Fischer—Redlich-pár ellen. )( A breslaui nemzet’ űzi teniszverseny iérfiegyes döntőjébe a magyar Gabrovitz ős a prágai Melzer került. Az utóbbi a magyar Balázst 6:4, 6:1 arányban győzte le. Gabro- i vitz a prágai Stúngl ellen győzött. SIÓK)K: Riviéra pensio. Teljes komfort. Előkelő családi otthon. Gyermekeket Icjtérgf nélkül is. Igen mérsékel előszezon árak. ABBAZIA: Hotel Imperiol (Sodstrandon 110 ágy) LAURANAi Hotel Excelsior (Saját tengeri fflrdő 140 ágy) Első-oszfályu Szállodák. Komfort, pensio 30.—lírától. Polgári szállodákban pensio már 18.—lírától. Szobafoglalás; AUSLXNDISCHE HOTELVERTRETUNG, Budapest IV., Váci utca 18. RUDOLF MOSSE-HÁZ. Tel.: 83-5-83 ás 83-5-85. Érdeklődőknek postai elintézés. 9