Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-30 / 148. (3700.) szám
4 TOX<»AIrMAGfeAR-ffi __________________________________________________________ 1935 jimiufl 30, vasWp. M „Petőfi könyvtár" alapítása Amikor betegen feküdtem és nem tudtam aludni, a hosszú, téli éjszakáikon sok mindenen eltűnődtem, ami különben talán sohase jutott volna eszembe. Ekkor jutott eszembe a „Petőfi- könyvtár** alapítása is. Régen történt ez. Az évére is emlékszem: 1893-ban. Akkor én még csak nyolcesztendős voltam, a harmadik elemibe jártam, vidéken, a Winter- gyerekekkel, Winter Imrével és Winter Józsival, háziorvosunk két fiával. Imre fölöttem járt, a negyedikben, Józsi pedig alattam, a másodikban. De mi azért Összetartottunk. Tíz percekben az udvaron, vagy az utcán, ahogy csak szerét tehettük, találkoztunk s megvitattuk a világ dolgát. Mind a hárman vékonydongáju, városi gyerekek voltunk, átlátszó füllel. Hallgatag, dacos szövetséget alkottunk a vastag, durva alföldi suihancok között, akik folyton lökdösködtek, húzogatták halániték-hajunkat, gáncsot vetettek nekünk s mellettünk levegővel fölfajt papírzacskókat pukkantottak el a falun és röhögtek, amikor megijedtünk. Mi ezit nem helyeseltük. Azt se helyeseltük, ha minden ok nélkül hasbarugtak bennünket. Mi csak a szépet és jót helyeseltük. Általában más örömökre vágyakoztunk, a szellem és képzelet fűszeresebb s talán sokkal gonoszabb játékaira, A közös tornaórákon elhanyagolva a a métát és a nyújtót, összebújtunk és beszélgettünk, ők édesapám mestersége, a természettan iránt érdeklődtek, hogy kell például villamosgépet szerkesztem, gyantalemezze! és rókafarokkal, én pedig az orvostudomány titkait illetőleg valilatgattaim őket hideglelős kíváncsisággal s megkérdeztem tőlük, vájjon a kolera veszedelmesebb betegség-e vagy a tüdőgyulladás. így csiszoltuk, képeztük egymást, kölcsönösen. Engem már régebben szemmel tartottak a Winter-gyerekek s számítottak rám, mint fegyvertársukra. Én is számítottam rájuk. Néma jeleket váltottunk egymással. 1893-ban azonban az izgalom tetőfokára hágott. Villanyos nyugtalanság keringett köröttünk. * Éreztük, hogy ez igy tovább nem maradhat s a közművelődés és haladás terén valaminek föltétlenül történnie kell a mi poros és elmaradt városunkban. Úgy is lett. Egy januári délelőtt, az utolsó tizpercben Imre és Józsi belém karolt, ozson- nára hivott meg aznap délutánra s búcsúzóul fülembe súgta, hogy nagy dolog készül, „könyvtárat alapítunk*'. Alighogy megebédeltem, édesanyám felöltöztetett ünneplő ruhámba, rám adta télikabátomat s én fejembe csapva kis asztra-kán- kucsmáimat, elindultam, egyedül, Winterék felé. Csikorgó, derült délután volt. A jég úgy csörgött lábam alatt, mint az üveg. Egyetlen rózsaszín felhő kóválygott az égen. Dobogó szívvel nyitottam be abba a tornyos, egyemeletes házba, ahol háziorvosunk lakott, az imádott doktor bácsi, mert még sohase jártam ott, ;sak ő látogatott el hozzám, nagyon gyakran, amikor betegeskedtem. Sokáig bámultam rendelőjét, a várakozó betegekkel. Aztán benyitottam Imréhez és Józsihoz, akik szintén Ünneplő ruhába öltözve komolyan, hivatalosan szinte szertartásosan üdvözölték. Mindenekelőtt ozsonáztuülk. A tágas ebédlő óriási tölgyfaasztalán terítettek nekünk. Haboskávét kaptunk, kalácsot, de olyan kalácsot, amelynek közepében barna csokoládés rétegek voltak. Ezt akkor különösen méltányoltam és — mi tűrés-tagadás — ma Í6 méltányolom, annyi idő múltán sokkal inkább, mintha a kalács közepében nem lettek volna azok a barna csokoládés rétegek. Később befőttet is hoztak üvegtálban, cukorban főtt dióval, birsalmával, zöld mandulával, ribiszkével díszítve és mogyorós tortát, tejszínhabbal. Elszántan ettünk. Kívülem még egy osztálytársamat is meghívták, Vály Andorkát. öróla szegényről ma már csak annyit tudok, hogy ekkor az asztal végén Ült, meg azt, hogy két évre rá, amikor már első gimnáziumba jártunk, egy rekkenő nyári napon a latin órán hirtelen fölkelt a pádból a tengeréözruihájáb'an, fejfájásról panaszkodott, kék szeme zavaros fényben égett, arca fehérebb volt, mint a kréta, a tanár tüstént baza is küldte, s másnap reggel rémülten hallottuk, hogy meghalt fertőző vörhenyben. De ezen a gyönyörű téli napon, amikor a jég úgy csörgött, mint az üveg, s az égen egyetlen rózsaszín felhő imbolygóit, mi.tse sejtve beszélgetett velünk, falta a csokoládés kalácsot, n oirsalmát, a mogyoróstortát, oly vidáman ' éc bizakodva, mintha meg ma is elne. Ozsonna után átvonultunk a lakás másik szárnyára, az udvari d'iákszobába, Minthogy már sötétedett, meggyujtottuk a gázt. A láng fehér harisnyájában föllobbant s zöld ködöt szitált a társaságra. Kulccsal zártuk be a diákszoba mind a két ajtaját. A hangulat ünnpélyes volt. Végre láttuk a könyvtárat. A bársonyteritővel takart asztalon egymás mellett sorakoztak föl a kötetek, tizenöt-húsz darab. Andersen és Grimm meséi (képekkel), Verne Gyula néhány regénye (piros vászonkötésben), a Bőrharisnya (színes képekkel), Jókai „Uj földesúrija, „Mackó ur utazásai**, azok a könyvek, melyeket a Winter-gyerekek évek során karácsonyi ajándékul kaptak s egy-két régebbi tankönyvük is, valamint egy nagyalakú, orvosi munka, melyet édesapjuk nyilván kiselejtezett a könyvtárból s ők valahol fönn a padláson leltek meg, egy német szemészet, melynek ábráin vörös, gyulladt, dagadt szemeket pillantottam meg, ijedelmesen nagy, feketén táguló szembogarakkal. Mindenesetre elhatároztam, hogy először is ézt veszem ki a könyvtárból, mint a legérdekesebbet . Imre az asztalhoz lépett, megkoccantotta az előtte álló üvegpoharat, csöndet kért e miután leültünk az asztal elé készített három székre, kezébe vett néhány irkalapot és bele-belesanditva beszólt. „Tisztelt közgyűlés*1 — kezdte. Ez a megszólítás ólv mélyen hatott rám, hogy könnyek tódultak szemembe 8 torkom elszorult. Soha életemben nem becsültek még meg ennyire. Már nem gyermek voltam, hanem^cözéleti szereplő, társadalmi tényező, vagy holmi rejtélyes-magasztos jogi személy. Ezt valamennyien éreztük. Kiegyenesedtünk s táguló orrcimpákkal, önérzetesen egymásra meredtünk, hogy nem álmodunk-e. Nem, nem álmodtunk. Imre tovább olvasott. Kifejtette, hogy mi most a „Petőfi-könyvtár" alakuló közgyűlését tartjuk, melynek célja a közművelődés emelése, az irodalom ápolása s bárki tagja lehet, akit mi erre érdemesnek tártunk, mindaddig, amíg az illetőt ki nem zárjuk „kebelünkéből. Beszéde, mely az alapszabályokat is közölte, a Beszámoltunk ama nagyarányú előkészítő munkálatokról, mely az érsekujvári országos magyar űalosünnepélyt megelőzte. Már ma megállapítható, hogy Szabó Kálmán, a rendező bizottság elnöke és dr. Bicsovezky Kázmér, a da- losezöveteég ügyvezető alelnöike által körültekintéssel irányított rendezés a legteljesebb mértékben sikerült e minden remény meg van arra, hogy az országra szóló Ünnepség a legnagyobb rendben fog lefolyni. Az ünnepély legkiemelkedőbb pontja az 1200 dalosból álló ossz,kar fellépése lesz. A magyar dal impozánsnak Ígérkező ünnepélyére a szlovének ói magyarság egész vezérkara bejelentette részvételét. Ott lesznek dr. Szüllő, Szent-Ivány, Esterházy, Jaross, Porubszky képviselők mint vendégek, ezenkívül dr. Turchányi szenátor, Holoía képviselő, mint házigazdák, dr. Giller tartomány- gyűlési képviselő, a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség elnöke, valamint dr. Salkov- szky és dr. Alapy tartománygyülósi képviselők. Budapest, junius 28. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A bonyhádi járásbíróság ma tárgyalta dr. Mühl Henrik orvosnak, a dunántúli pángermán mozgalom egyik főintézőjének becsületsértési pőrét. A por előzményei még másfél évtizedre nyúlnak vissza. Gömbös Miklós bonyhádi reálgimnáziumi tanár, a magyar miniszterelnök unokaöccse jelentette föl az orvost durva becsületsértés miatt. Annakidején ugyanis Gömbös Miklós és Mühl Henrik együtt dolgoztak az ébredő magyarok egyesületében, de az orI lendületes ékesszólás és a bölcs körültekintés kis remekműve volt. A tagdíjat havonként tiz krajcárban állapította meg. Ennek ellenében a tagnak jogában volt hetenként két tetszés szerinti müvet kivenni, minden szombat délután, azzal a föltétellel, hogy az előbbieket visszahozza. Nem talált eléggé megbélyegző kifejezéseket azokra, akik a szellemi termékeket nem tisztelik és — hangját itt vészesen emelte — a női képekre bajuszt és szakállat rajzolnak, az oldalakat telefirkálják vagy kitépdesik, a könyveket bepiszkítják, összenyálaz- zák, vagy leköpdösik, lapjaik közé törökmézet, szilvamagot, gyümölcshéjakat s egyéb undok, tisztátalan és ragadós holmikat kevernek s ijedelmes részletességgel s döbbenetes valószerüséggel tárta föl, milyen intések, feddések, megrovások, milyen fokozódó büntetések — néhány hónapra tartó eltiltások, bizonytalan próbaidőre való felfüggesztések, vagy erkölcsi megvetéssel tetézett végleges kizárások — várnak az elvetemültökre, akik ezeket a semmiképp se menthető szabálytalanságokat elkövetik. Hangsúlyozta, mindnyájunk helyeslése mellett, A város különböző felekezetei is minden előkészületet megtettek a dalos ünnepélybe való bekapcsolódásra. A szombaton délelőtt megtartandó tábori misén egész sereg egyházi énekkar fog fellépni. Az evangélikus templomiban tartandó hálaadó istentiszteleten rósztvesznek az evangélikus énekkarok. Fél tizenegykor a zsidó templomban lesz istentisztelet, melyen a komáromi zsidó egyházi énekkar fog fellépni. Pénteken délután már megkezdődött a dalosok érkezése. Elsőnek a harminchattagu nyi-tra- egerszegi dalárda érkezett meg, majd este a so- morjai dalárdák hetvennégy tagból álló csoportja ée a komáromi zsidó egyházi énekkar tizenhét tagja. A rozanyói, losonci, kassai ée rima- szombati dalosok péntek este tizenegy órakor érkeztek meg, a többi dalárdák szombat délelőtt. Az érsekujvári éttermek és szállodák megtették az előkészületeket a hatalmas vendégsereg fogadtatására. Az államvasut is nagyszabású intézkedést foganatosított, hogy az óriásinak ígérkező forgalom minden fennakadás nélkül, simán boinyolitódjék le. vos később a pángermán mozgalomhoz csatlakozott. Emiatt a bonyhádi társadalom bojkottállta őt s az orvos ezt az akciót Gömbös Miklósnak tulajdonította. Emiatt öt esztendővel ezelőtt egy éjszaka megleste a tanárt az uccán, hátulról rátámadt, leütötte kalapját és sértő kijelentéseket tett. Előbb lova- gias utón haladt az ügy, de a párbajsegédek párbajképtelennek nyilvánították az orvost s igy került az ügy a bíróság elé. A bíróság 150 pengő pénzbüntetésre és az eljárási költségek megtérítésére ítélte el az orvost. .hogy a könyvtár kizárólag közművelődési és jótékonysági célt szolgál. A befolyó tagdíjakból a közgyűlés rendelkezése szerint uj könyveket vásárolunk, az évenként mutatkozó tiszta haszonból pedig ingyen tankönyveket adunk majd szegénysora tanuló társainknak s télviz időn meleg lábbelivel, meleg ruhával látjuk el őket. Intézkedett az egyesület vagyonára vonatkozólag is, arra az igazán valószínűtlen eshetőségre, ha működését kénytelen lenne megszüntetni, amikor is egész tőkéje kamatos kamatával együtt az „Ifjúsági Segítő Egyesületire száll. Végül egy fordulatokban gazdag mondatban fölszólított bennünket, hogy mi, akik immár tagjai lettünk a „Petőfi-könyvtár**- nak, az alapszabályok utolsó pontjához híven fogadjuk becsületszavunkra és három ujjúnkat az égre emelve esküdjünk is meg, hogy mindaddig, amig élünk, soha más könyvtárat nem használunk, mint a „Petőfi-könyvtárat“. A gyújtó szavakra valamennyien talpra ugrottunk s kezünket fölfelé tartva megesküdtünk, hogy Isten minket úgy segéljen. Mámorosán álltam a zajgó és boldog zűrzavarban. Ügy tetszett, hogy Imre mintegy önmagát múlta fölül s legalább is megközelítette a felnőtteket, akiket én biztonságukért és öntudatukért ekkoriban még nagyon bámultam. Tapsoltunk, össze-vissza kiabáltunk, rajongtunk. A „Petőfi-könyvtár" jövőjét leirhatatlanul fényesnek láttuk. Már száz kötetet is elképzeltünk, egy palotát, mindenféle irodával és segédszemélyzettel s jótékonysági intézményeket, melyek mind ebből a kisded magból sarjadtak, amikor Vály Andorka, aki közöttünk a legjózanabb volt, az asztalhoz lépett, mint Széchenyi az Akadémia alapításakor, s görcsösen összeszoritott uj- jai közül egy bádogtálcára egymásután potyoghatta oda a tiz rézkrajcárját. Én követtem példáját. Utánam Józsi fizette ki tagdíját, majd Imre is, a „Petőfi-könyvtár" elnök-igazgatója, úgyszólván szemrebbenés nélkül. Ezzel együtt volt alaptőkénk, negyven krajcár. Az, amit most elbeszéltem, nem ily röviden és szürkén zajlott le, hanem órákig és lázasan, mint valami álom, mely annál hosszabb, mozgalmasabb és színesebb, mennél tovább fejtjük és bogozzuk, úgy hogy nemsokára a végtelenbe vész és nincs se partja, se határa. Nyolc órára harangoztak a Szent Teréz templomban, hogy hónom alatt a nagy orvosi könyvvel az uccára léptem. Vály Andorka sovány karjába kapaszkodva ballagtam a sötét uccán hazafelé. Hó hullongott az égből s a pillék elolvadtak forró arcunkon. Szüleim otthon vacsoráztak. Az izgalomtól egy falatot sem tudtam enni. Bementem a szobámba, meggyujtottam a gyertyát, levetkőztem s mindé ne kelőt te ágyba bújtam volna, még egyszer megnéztem a könyvben a vörös, gyulladt, dagadt szemeket. Ezektől olyan 'lidérceseket álmodtam, mintha előzőleg rémmeséket hallgattam volna. Hogy mi lett a „Petőfi-könyvtár*‘-ból? Erre bizony egy életen át nem gondoltam. Az embernek nincs ideje. Csak akkor van ideje, amikor beteg. Ilyenkor mindennel elbibelődik. Amig a hosszú, téli éjszakákon a kórházban vártam a hajnalt e az ápolónők be-benéztek hozzám, megigazították párnámat, vagy valami orvosságot öntöttek belém, igyekeztem tisztázni a részleteket Úgy emlékszem, hogy a szemészeti könyvet egy hét múlva visszavittem, de nem kértem uj müvet, Imre és Józsi se emlegette többé vállalkozásunkat. Meguntuk, elfelejtettük. Vály Andorka, amint említettem, két év múlva hirtelen meghalt, ö volt az egyetlen, aki becsületesen álta szavát és esküjét, mert soha életébon más könyvtárt nem használt. Mi valamennyien vétkeztünk. Különösen én. Nagyralátó vágyamban gyakran hűtlenné váltam szent elhatározásunkhoz otthon, Fárisban, a Biblio- theque Natlonale hárommillió könyve közt és Londonban is a British Museum könyvtárában. Azzal áltattam magamat, hogy gyerekség volt az egész. De belül, a lelkem mélyén mindig valami kis szúrást éreztem, a lelkifurdalás egy alig észrevehető, de annál fájdalmasabb tüskéjét, valahányszor egy másik könyvtárba léptem. Még mostan is ezt érzem. Különös, a „Petőfi-könyvtárat" rég elfelejtettem. Fogadalmamat azonban sohase tudtam elfelejteni. Ugylátszik. ilyen az ember. Évekkel ezelőtt egyszer azt gondoltam, hogy majd beszélek az egyetlen illetékessel, a „Petőfi- könyvtár" elnök-igazgatójával, Winter Imrével s föloldatom magam vele. Addig tétováztam, míg ezzel is elkéstem, ö köziben híres sebész lett. Egy reggel aztán beszaladt rendelőjébe és — senki se tudta, hogy miért — húsz oentígram morfiumot fecskendezett bőre alá. Most. már holtom napjáig egyedül kell viselnem, a magam felelősségére ezt a meg-megujuló önvádat. Szavam és esküm alól nem oldhat föl tíbbé soha senki. Szlovenszkó magyarságának egétz vezérkara rétztveiz az énekujvári dalotünnepélyen MiMiMim—inflil1 j||, IBI UH atfffr Becsületsértés miatt pénzbüntetésre Ítélték a dunántúli pángermán mozgalom egyik vezetőjét r ' T"! ........j Óriási választék! Legolcsóbb árakt Pausz T., KoSIee * | Üveg — porcellán — villany csillárok! lllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllilll!ll!!li'illl!lllll!llllll!H!l!ll Modern képkeretezés, üvegezés lllllllllllllllllllllllllllllllllflllllllllllllllílllllllllllllll I Telefon 2423 , Alapítva 1833 ■—————— -------------------------------! Id a: Kosztolányi Dezső
