Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-02 / 127. (3679.) szám
6 <PK2HIH-MaC&SJ* -TTTOtiSPr ' 5935 janim % vasárnap. (Mafe I. Megértem azt, aki New-Yorkot akarja látni, a világ legnagyobb fővárosát, melynek lakossága annyi, mint némelyik országé. De megértem azt is, aki Cetinjébe vágyakozik, mert ez volt a világ legkisebb fővárosa, egy liliputi királyság liliputi székhelye, felhőkarcolók helyett kalyibákkal és karámokkal, titáni, fekete hegyek között* II. í Köpokolban közeledik felénk, lidérces utazás után. Kis hajónkat megtáncoltatta a tenger. Az émelygő, sós viz beteggé tette az utasokat. Most azok, ^kik az imént sápadt árnyak gyanánt dolöngtek a fedélze- . ten, óriás gépkocsin rázkódnak, mely mint valami bogár kapaszkodik az irdatlan mész- sziklákra, 1759 méter magasságra, a Lövésén tetejére. Ha lenn hőség volt. itt jeges, levegő csap arcunkba. Nem sirályok kerengnek fölöttünk, hanem kőszáli sasok. A tengeri betegséget —■ varietas deléctat — a hegyi betegség váltja föl. Két meredély pereme között inog a gépkocsi, a remekül épített, de mégis keskeny, kígyózó műúton, mely nyaktörő hajtü-kanyarokkal szórakoztat bennünket, kőrakások és védőfalak nélkül, úgy hogy sokkal szívesebben hánykód- nánk egy rozoga repülőgépen és zuhannánk lefelé akár száz-száz métert is, egy-egy léglyukba, mint hogy állandóan ezt a szédülő kánkánt járjuk, mint hogy állandóan nekirugaszkodjunk a veszedelmes Z-betüknek, előttünk a semmi és mögöttünk is a semmi, aztán egy harmadik lendülettel találjuk meg utunkat tapogatózva, óvatosan, öszvér módjára, néhány arasznyi helyen, minden másodpercben arra gondolva, hogy életünk egy ismeretlen gépkocsis lelki berendezésétől függ és attól a véletlentől, hogy nem romlik-e a féke. Azt érezzük, mint a hullámvasúton, de a hullámvasutak visító kéjét itt hideglelős csönd helyettesíti. A kopárság reménytelensége vesz körül. Átkozott, boszorkányos sziklák ezek. Ha összemérjük velük testünket, olyan alázatosság fog el, melyre a tenger se tanított meg. Fejünk, a gondolkodó velejével, egy kis, vékonyhéju, fölöttébb törékeny diónak rémlik. Bölcsel- kednénk, de erre se kedvünk, se időnk. III. ! Szürkét látunk és fekeitét, olykor fehéret is, egy hókupacot s másfélórai nyargalás után, amint leereszkedünk a meredek, sárga utakon egy sziklakatlanba és feltűnik a sasfészek, Cetinje, pirosat és zöldet is látunk, a hajdani montenegrói főváros piros háztetőit s a zsendülő szántóföldek zöld gyep- szalagjait. Megállapodunk a Grand Hotel előtt. Lucus a non lucendo. Az asztalokon fagylaltot kanalaznak, de sokan juhturót és hagymát esznek, bicskával. A pincér, jámbor kecskepásztorok ivadéka, pecsétesfekete -ruhában, gyűrött ingben, mindannyiszor fölriad ősi magányából, valahányszor szólunk hozzá. Félóra múlva hozza a szalámit, melyet megrendeltünk. Az operett- irók egy félszázadig ebből éltek. De a. világháború tragédiája után kinek van kedve operetthumorhoz? Cetinje ma is egy kis falucska 5000 lélekkel. Lakosságának háromnegyed része a múltban nem tudott se irni, se olvasni. Egyetlen uccáján, —- a hajdani Njegoseva-ulicán — kopott, süppedt parasztkunyhók között követségi paloták, az angol, francia és német követség egyemeletes házai, melyek most elhagyottan merednek a levegőbe. Vezetőnk montenegrói nemzeti diszviseletben áll eléük s németül, franciául és olaszul beszél. Fekete sipka, piros öv. benne mordály, kék nadrág, zöld harisnya, hímzett, fehér bocskor. Büszke fő- vetéssel jelenti ki. hogy ez a ruha 3000 dinárba kerül, ,,a mordályt nem számítva". Unottan engedi, hogy a németek lekodakoz- zák, különböző helyzetekben, szemben és arcélben s megkérdezi, hogy csak a nemzeti viseletét óhajtják-e lefényképezni, vagy a fejét is parancsolják hozzá. Régi bécsi kabaré-ékekkel mulattat bennünket. Egyébként megnyugtat: ..Cetinjével 15 perc alatt elkészülünk.” IV. Mit látunk itt ? Mindenekelőtt a régi ko- nakot. a ,.billiard‘‘-ot. Nikiía egyszer külföldről billiárdot rendelt. A hosszú, zöld- posztóval vont asztal, amelyen nem esznek, hanem játszanak, a fehér elefántcsontIrtas Kosziofctnyt Demo golyókkal és a-lándzsákra vagy jatagánokra emlékeztető nyurga dákókkal meg is érkezett, ennek hamarosan hire futamodott a fekete hegyek között s nemsokára mindenki tudta, hogy Montenegrónak és Cetinjének már billiárdja is van. Azóta a régi királyi kastély neve csak ennyi: „billiardo"* Idilli, harcias ez a nép. Tizenhat oldalra rugó törvénykönyvében, melyet a XIX. században Írtak, ezt olvasom : „Ha valaki gyáva, attól el kell venni a fegyvert, egész életében nem hordhat többé fegyvert, nem lehet részes semmiféle tisztességben, kötényt kell eléje kötni, annak jeléül, hogy mellében nem férfisziv .dobog.” Majd ezt olvasom : „Aki megrug egy montenegróit, vagy a csibukjával megüti őt, 50 dukát pénzbírságot fizet. Ha a megtámadott montenegrói a támadóját hirtelen haragjában megöli, éppúgy nem tartozik érte semmi felelősséggel; minit az, aki a tolvajt tettenéri és ártalmatlanná teszi.” Vezetőnk mutatja azt a helyet, ahol a XIX. század utolsó évéig Nikita egy boglárfa alatt ingben-gatyában fogadta alattvalóit s ott tett nekik azonnali igazságot, a pásztornépek erkölcse szerint. Az uj királyi palota most muzeum, véres, j összetépett zászlókkal, keleti fegyverekkel, Nikita érdemrendjeivel, Nikita berámázott arcképeivel az élete minden korszakából, az orosz cárral és a török szultánnal együtt, Nikita festménygyüjteményével, azokkal az olajnyomatszerü királyi és fejedelmi arcképekkel, melyeket ajándékba kapott tőlük, köztük I. Ferenc József király és Erzsébet királyné arcképével is, aztán holdas erdőkkel, holdas vízesésekkel, melyeket nálunk éjszaka szoktak árulni a kávéházban „éhező művészek". Nikita bútoraival, Nikita billiárdjával, a híres és nevezetes bíl- liárddal, aranyozott támlájú rokokó-pamla- gokkal és mai nádszékekkel, egy tölgyfátokban csöndesen sétáló ingaórával, melyet mi vidéki társaskörök kártyaszobáiban szoktunk látni, de hajdan bizonyára térdre- borulva bámulta meg ezt az ingaórát, az ura isteni felsőbbségére gondolva az idevetődő, bocskoros hegyipásztor. A XV. században épült kolostor bucsujáró helyül szolgált, de itt volt a törvényszék és több minisztérium is s itt őrzik csodatévő I. Péter fejedelem és püspök fakoporsóját is. A fakoporsó .egy fapadon áll, alatta gyékény. Ide szoktak lefeküdni a koporsó alá gyógyíthatatlan betegek, hogy imádkozzanak fölépülésükért. Új Csorbató Móry telep Nővé Strbské Pleso. 1320m. Jimiusban virágos tavasz a hegyek alján, teljes üzem, zene, tánc, sportok, pihenés mégis előszezoni árak. V. Vezetőnk túlzott, Cetinjével nem 15 perc alatt, lehet elkészülni, hanem körülbelül 10 perc alatt. Máris fölszállunk gépkocsinkra s vágtatunk lefelé. A sziklák szélén döbbenetes otthonossággal szaladgálnak a kisfiúk és a kislányok, gyönyörű gyermekek, akik életük kockáztatásával rohannak utánunk s karjukat kitárva, bájos kis arcukat siralmasra fintorítva ezt kiabálják : „Dinár, dinár." A fajta szép. Kemény, egyenes férfiak, fekete arcú menyecskék, fehérben. Sir a duda s peng a guzla, egyetlen, árva húrjával. Egyszerre fejünk fölé rebben egy repülőgép s ebbe a szívfacsaró egyedüllétbe kék és sárga papirfelhőket dob le, választási röpcédulákat. Nyilvánosságra kerültek Byrd tengernagy megrázó vallomásai a fehér pokol birodalmából A* »ér© és kitartás csodája1* volt a négy és fél® hónapos emborfeletti munka a Déli Sark közelében ^ Prága. junius eleje. — Üdvözlöm az eget, vizet, levegőt, mindent, ami az erdőben zöld és a mezőn virág! Úgy szeretném magamhoz ölelni a Föld mindem emberét, a napvilágot és mindent, ami nem fehér és nem hideg! Mert ahonnan jöttem, az már a túlvilág örök, fehér fagya volt... Ezekkel a szavakkal vezeti be Byrd admirális, a nagy sarkkutató, azt a hatalmas kéziratköteget, amit most adott sajtó alá s amelynek tartalmán nemsokára izgulni fog az egész emberiség. Emberfeletti szenvedések árán szerzett tudományos eredmények, az örök jég és hó birodalmának csodálatos titkai s általunk miiig nem ismert különösségei képezik a könyv tartalmát s a sorok közül kiemelkedik egy ember, aki a Déli Sarfc közelében négy és fél hónapot teljesen egyedül töltött, egy úgynevezett „bolling"-ban, vagyis kunyhóban s mint a rádiósok jól emlékeznek, onnan küldte üzenetét a télen, szerte a nagyvilágba. | Életmód az örök sötétségben Mialatt a Byrd-expedíció két tagja, nevezetesen Lincobn Ellsworth és Bakiién tengerész- főhádnagyöki a Csalódások Szigetén (Isié de la Déceptioii) még mindig arra várakoznak, hogy megismételhessék a Déli Sark átrepülé- sét s a Báluaszigeteken leszállhassanak, ezalatt a hazájába visszatért admirális, hűséges munkatársával, Poulter dr.-ral, betűkbe véste élményeit. Byrd tavaly végezte délsarki utazásait és a ráült év március hónapjának végeidé, magához véve összes műszereit, repülőgépen elvi tette magát egy előretolt állásba, alig néhányrszáz kilométerre a sarktól, ahol a gépeknek mór nincs is talajuk.a leszállásra. — Remeteségemnek első két hónapja életem legszebib emléke marad, — írja Byrd, — hiszen azok. az elképzelhetetlen erejű viharok, melyek kaljpibám fölött elszáguldottak és a lég tünemények ezreivel szórakoztattak, szinte ki sem színezhetők egyszerű szavakkal. A június azonban már meghozta á sarki telet és vele az örök éjszakát, a folytonos sötétséget! Az időközben, emberfeletti nehézségekkel végzett felímérések eredménye terjedelmes táblázatokban szerepel e bevezető után, majd pedig igy, folytatja a tengernagy: — meg- figyéléseim legfőbb eredményét saját személyem adta. Magamon keresztül jöttem rá, mily csökönyös kitartással tud az ember mindahhoz ragaszkodni, ami életet jelent! Reggel nyolc órakor keltem, egész nap meteorológiai kísérleteket végeztem és volt úgy, hogy ab örökös éjszaka ellenére éjjel két- hároin őrakotr törtöm pihenőre! Teámat olvasztott jégdarabokból készítettem, ebédre alig ettem valamit, de csodálatosképpen délután öt. óra tájiban az egész világot felfaltam volna, annyira nekiéheztem! Mig a nappalok tartottak, természetesen mindig egy létra tetejére szerelt: műszereimet figyeltem, hogy a sarkvidék hömérsékét, páratartalmát, a szélsebességet, légnyomást, fényerősséget jegyezhessem. Később a helyzet tarthatatlanná vált, mivel a még legtisztábbnak látszó levegő is tele volt sízemmel nem észlelhető apró, tűhegy-jégkristályokkal, melyek a legel zártabb műszerbe is bevették magukat és azokat egykettőre használhatatlanná tették! A magány Ősömet és borzalmai — Majdnem minden éjszakán ki kellett másznom a kunyhóból, hogy a műszereket a metsző sarki hideg dacára is megtisztítsam. Volt úgy, hogy szinte öntudatlanul kellett a létrán dolgoznom. Emlékezőtehetségem teljesen kihagyott. Furcsa kalandoknak bizonyultak azok a séták, amit a bollingon kivűl naponta megtettem s ellapátoltam a havat, ami a bollingol reggelre rendszerint teljesem betemette! Később rájöttem, hogy ez a réteg immár több méter vastag s nem boldogulhatok vele. Ekkor a talaj alatt ástam csatornát és igy közlekedtem a külvilággal. — Eleinte a tökéletes nyugalom adottságai örömmel és boldogsággal töltötték ki egész valómat, — folytatja Byrd tengernagy vallomásait, — s miközben könyveket olvasgattam, egy öcslka gramofon s később s rádióvevőm segítségével szórakoztatva önmagamat, — a telefon hiánya, hivatalos kötelezettségek elhagyása, az emberek tolakodása s a társadalmi törvények alóli mentesség kivételes örömeit élveztem maradéktalanul. Hetenkint háromszor léptem összeköttetésbe Kisamerikán tartózkodó expedíciómmal s azon keresztül a nagyvilággal. Megírja ezekután a tengernagy, hogy a júniusi fénytünések bekövetkeztével már érezni kezdte a magányt és az azzal járó emberfeletti kínokat. Kerozinfiitéses kályhája óránkint mondta fél a szolgálatot s mialatt bollingja fölött a déli sark halálpiramisát emelte a folyton torlódó hóvihar, a zárt levegőt a kunyhóban valósággal megmérgezte ez a kályha. Byrd szemei megfájdultak, egész testébeu reuimaszerü szúrások jelentkeztek, gyomra émelygett. Hamarosan rájött, hogy a szabadban végzett tornamutatvámyok és séták vajmi keveset segítenek. Fűtenie mindenképpen kellett s mihelyt begyújtott, a kályha gőzölgése már uijból ínegmérgezte szervezetét. A rádió áramfejlesztő generátora ugyancsak mérges gázokat termelt s mivel ezek semerre sem 'találtak kiutat a bot lángból, kétségtelennek látszott, hogy a helyzet fölötte aggasztó. A léihemaradl utolsó üzenet . • . Ilyen körülmények között következett el a vég. Egy szerdai napon Byrd admirális szokásos rádióüzenetét adta le az expedíciónak. A fel- vevőállomásnál Balchen főhadnagy ült és szorgalmasan jegyezte a komplikált számadatokat, amikor a közlés hirtelen abbamaradt! A műszerészek csakhamar megállapították, hogy nem a gépeknek, hanem a tengernagynak történt valami baja. Mindent elkövettek és órákon át vesizk előd lek, hogy összeköt te lést találhassanak vezetőjükkel. Byrd azonban okikor már felig ájultan hevert a részülék mellett, a generátor pedig tovább dolgozott és lehelte magából a gyilkos gázokat. Érdekes, hogy ez az utolsó, félbemaradt üzenetet az amerikai Western Union Tele- graph házikészüléke is kifogástalanul vette. Hallatlan izgalom vett erőt azon a napon Amerika minden beavatottján! Csak akkor csendesültek le a kedélyek, amikor az expedíció helyettes vezetője közölte, hogy akadt a táborban egy hős pilóta, aki a lehetetlen időjárási viszonyok ellenére is azonnal repülő- gépibe ült és elindult Byrd holdingja felé*, A kunyhó belsejéhez robbantással és em- iberfeletti mainkéval tudott csak hozzáférni a pilóta. Bent a bolling negyvenfokos fagyában, a világ leghidegebb jégvermében feküdt eszméletlenül a tengernagy. Az volt a szerencséje, hogy estében, egyik kezével eltépte az áramfejlesztő generátor vezetékeit s igy a haiáltlehelő gép leszállt. Mikor a szabad levegő beáramlott a bolling- ba, onnan valóságos hófelhő szállott ki, odabent negyven, odakünn azonban hetvennégy fokot mutatót a borszeszhömérö ... Az utólagos vizsgálatnál kiderült, hogy Byrd testét teljesen összemarlák a jégkristályok s a műszerek belsejéből valósággal kikoptatták a finom acéllemezeket. Hihetetlen rombolást végeztek a tűhegynyi gonosztevők a felfedező nyelőszerveiben és tüdejében, úgyhogy hónapokig nyomta a tengernagy az ágyat, mig felgyógyult hatalmas sérüléseiből. A Déli Sark Remetéje azonban ezalatt sem pihent. Mint ő maga Írja; — az amerikai szellemi, amerikai kitartás és erő csodáját akartam véghezvinni s azt hiszem, nem vallottam szégyent munkámmal! i
