Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)
1935-05-05 / 104. (3656.) szám
"mgi,* -«wayiMMijgawiw ■ 'in ^«ki— i -u - & mútó mp^fe mdtí Mas Szomary Dezső Kassayné j> _______________________________t>PiXCAlA\AO^ARHlRMg Ir tat Szomory Dezső Kassayné ifjasszony, — ez Jászai Mari azokban az immár történelmi időkben, mikor a Kassai Vidor felesége volt, tizenkilenc- éves korában... Boldog Kassai! jobban mondva. boldogtalan Kassai! Soha embert, szerelmi boldogság nem sújtott ilyen keservesen. Úgyszólván visszájára élvezte a szépséget s a gyönyört s nem merített belőle csak bánatot. Csak gyötrelmeket. Ezt a furcsa és obskúrus. lelket, Rédey Mária kitűnő írónő kitünően definiálja, noha olykor a lélekbuvári elemzéseknek, föltevéseknek és megvilágításoknak olyan luxusával, hogy ez helyenként túlnő magán a matérián s érezlietőleg több a valóságnál... A női fantázia a férfilel'kek magyarázatában, amellett, hogy imádandó, mindig egy kissé önkényes is. Komplikálni csak önkényesen lehet. Másrészt a legegyszerűbb dolgokat, a legnehezebb felfedezni. Én sem tudom felfedezni őket, de emlékszem Kassaira még gyermekkoromból. Ezek a gyermekkori emlékek a legpontosabbak s mulbatatlanok. Mert ezek együtt sarjadnak az ember leikével. Ez egy kis sovány, elborult emberke volt j ez a Kassai, valami olyasféle Daumierszerü j ;figura- mini Chaplin, csakhogy jóval különb, őszintébb és emberibb ennél, — emberibb a primitív nyugtalanságban, a magyar gondokban és ösztönös boldogtalanságban. A józanságtól szédült ember. Olyan nyárspolgáriasau keserű és formalista ember, hogy minden lendületben és lelki szárnyalásban úgyszólván szabály- és törvénysértést látott. A mozgást csak úgy ismerte, hogy apró kis lépéseket. tett. Színjátszásának humora, — mert komikus színész volt, — ezekben a kis szaggatott, kimért, zinte mértanilag megrajzolt mozdulatokban volt. így látta Hamletet is, akiről álmodok s ebben véletlenül igaza volt. A lelke mindig kívül volt a szerepeken, arai- j két játszott. A lelke csak nézte messziről azt a másikat, aki kaeagtatóan humoros volt. í' Semmi nincs olyan nagy, mint mikor az em-; bér érződik az emberben. Akármilyen ember, j Csak ép érződjék, ez a fontos. S ha Rédey( Mária olyan verzátus, hogy még Proustot isi citálja magyarázatai ornamentikájához, éni azt a boruslelkü Rousseaut idézem, akit Ma-1 dame de la Tour-Franqueviíle szeretett s el- : árasztott leveleivel. Egy egész éjjel törreni a! fejemet rajta, kihez is hasonlít lelkiség tekintetében, ez a Kassai Vidor koneszanszaim körében? Rájöttem, hogy Rousseauhoz, leszámítva a 18-ik századot s az utópiákat... Ehhez a kis bánatos emberhez vonzódott, egyazon világnak egy másik sarkából, — Jászai Mari! fiatal leikének tavaszi sugárzásában! Hát lehetett ez máskép? Az élet egész logikája, egész gyászos logikája benne van ebben a vonzalomban. Nincs semmi olyan ostoba ezen a világon, mint egy nő szerelme egy emberhez. A szerencse az, hogy erre rr /a a nő is rájön egy bizonyos idő múltán. Azonfelül Jászai, mint általában a múlt százáé érző telkei, szeretett leveleket írni. Ezen a cimen a Balzac hősnője lehetett volna, vagy még inkább a Dalidét hősnője, aki azt a legszebb levelét irta, amit nő valaha irt..., Hát ezek nem a Madame Sevigné levelek Nem is a Madame de Staöl levelei. Még csak nem is azé a kis fiatal Bettina Brentanoé, aki Frankfurtból irt Goethének, akit imádott. Jászai spontánabb, émberiebb levélíró. Az ö levelei egyszerűbb írások, —• egy fiatal lélek hevétől, gondjaitól, vágyaitól izzó levelek ... Tulajdonképpen nem is szerelmeslevelek. nem tudom. Inkább a nyers életből, a szinészi pálya küzdelmeiből formálják ki hangúlattartalmukat, mint érzelmi mámorosságiból. Ezek a Jászai életéből, a Kassai életéhoz s könyveihez irt levelek. Ami egy nőt ebben a kis Kassaiban inspirálhatott vagy érdekelhetett, az ennek a kis Kassainak az élete,- a természete, egész erkölcsisége és korlátoltsága, lehetett, a sok könyve lehetett. Mert. mint rendszerint az olyan ember, aki természeténél fogva szükebb határokra van szabva, Kassai is buzgón gyűjtögette a könyveket. Jászai is szerette a köuyveket. de pont egy másik értelemben. Hogy tudniillik még magasabbra emelkedjen velők. Hogy valahogy fölszabaduljon, fölmagasztosuljon. Angyalian naiv hite volt könyvekben. Angyalian naiv hite minden szövegben. Még a betűkben is. Egyetlenegy betűben, hogy ez jelent valamit!... „Sohasem szólítasz Maridnak", — írja Kassai Vidomak. Meg kell vallanom, az én számomra ezekben a levelekben inkább csak az érdekes, ami művészettörténeti adatot tartalmaznak Jászai pályájával kapcsolatban ... Majdnem a szivem verése elállóit annak a pár sorának az elolvasására, mikor első felléptéről számol be Kassainak, első felléptéről a Nemzeti Színházban, mint Gertrudis a Bánk bán-bau!... „A torkom meggyógyult, — írja. — felléptem! Egy mákszeimnyi trémám nem volt. Olyan elhatározott keseredettséggel léptem; ki, hogy mindenki bámult! Míg vártam a jelenésemet, folyton rád gondoltam s olyan keserű volt a lelkem, hogy ama tapsra, arait kaptam kilépésemkor, még a fejemmel se biccentettem, pedig nagy volt. (Édes Vidor, mindig azzal vádolsz, hogy nagyitok; most igazán egy cseppet sem fogok!!) Az irók mind ott voltak; az első felvonás után jött a rendező, hogy nagyon hívnak, menjek ki. De öltöztem. A negyedik felvonás után j ötször hívtak ki! Ez hallatlan, Gertrudisban. j Orczy s a többiek, játék után gratuláltak. Itt J vannak a kritikák. Egy sem hiszi, - hogy Ger-. j trudom eredeti lett volna. (A legjobb induló-: tu lap sem.) Mind Jókai mamával bosszantJ pedig csak egyszer Láttáim igazán — Kolozsvárt! Az pedig nem volt valami! — —“ De idézni kell bizonyos angyali szemelvényeket azokból a kritikákból is, melyekre Jászai célzott. Például, a „Fővárosi Lapodéban ezek a sorok jelentek meg: ... „hogy Kassayné asszonyban mennyi alakitőerő, phántasia és müértelem van, azt Gertrudja után, melyet egészen a Jókainé asszony felfogása szerint játszott, bajos volna megítélni. Annyit mondhatunk csak, hogy a ; színpadra hálás és jó eszközökkel rendelkezik. Jól termett alak, kiváló arcéi, mély színezetű hang, mely kivált a magasabb fokozatokon bir velős eröteljjel — íme, ezek képezik a természettől nyert előnyös tulajdonait." És később a következők: „,.. a játék plasztikai szépsége is fejletlen nála még. — Magatartása nem volt impozáns és királynői." Jászai nem volt impozáns és királynői! Az ember azt hiszi álmodik ... Viszont a kiváló ! arcéi onnan ered, hogy nagy* * * * S * 7 * * * li t.ragikánk orrot | ragasztott Ránk-bán! Nem is merem el- J hinni... Aztán jöttek más szerepek. . S aztán jött Essex. Erről is beszámol, i „Na, Vidorom. lelkem. De féltem tőle! Márai Sémim $ FARKASRÉT Hat hónapja halt meg. Már dátum. Néha Péntek délben felijedek, kinézek az ablakon és leteszem a villát —• a ködöt nézem, vagy a napsütést, a percet érzem. Ekkor halt meg, ekkor, óriási nagy már, ős, pogány, A mondák nagysága nőtt belőle- Tárgyak élnek Szobámban —- szemüvege, sétabotja —• Egy képeslap-. Abbáziába irta Tavaly ilyenkor^ szálkás, nagy betűkké! „Kedves fiam", — irta „sétálj, pihenj." Most ő „pihen". Nem értem. Néha várom, Tán felhív interurbán. Int, vigasztal. Szól valamit. No, szólj apám ! Már érted 7 Megtudtad ? Szólj, üzend meg ! Én nem értem. A sírját „rendbehozták". A keresztet madár száilja meg néha, a virágok ápoltak. Merre van most ? Oly magányos Emléke is- De néha, éjjel, uccán Meg kell áílnom, lassabban járok, érzem Itt megy mellettem, öregen s nehézkes Lépéssel- Körülnézek- S egy levél Érkezik néha, sápadtan nyitom fői Kézírását sejtem meg a papíron —Hol vagy apám ? Egy szót még, hadd köszönjek ! („Neves" voltam már, pökhendi, szeszélyes, S még így köszöntem : „Kezét csókolom.") Hová címezzem ezt a halk vonítást 7 A semmibe ? Farkasrétié ? Hová ? Iríat Heltai Jenő Kezdő fiatal irő voltam, amikor barátaimtól az első babérkoszorút kaptam. Valami elképzelt sikerért tüntettek ki a zöld levelekkel és a nemzeti szinü szalaggal, amelyre aranybetükkel nyomtatták rá dicső nevemet. Büszke voltam a babérkoszorúra. Szöget vertem hónaposszobám kopasz falába és fölakasztottam a koszorút ágyam fölé, hogy elalvás előtt utolsó pillantásommal, ébredés után az elsővel kényelmesen és büszkén végigsimogathassam minden levelét és szalagjának minden betűjét. Hónapokig gyönyörködtem a koszorú üde zöldjében, alig vettem észre, hogy a levelekre lassan-lassan ráül a por, fakulnak a szalag színei, kopik a betűk aranya. Azonban a koszorú élt még és amikor hónaposszobámból elköltöztem, szerény holmimmal együtt a koszorút is átvittem az uj hó- naposssobába. így vándorolt velem szobáról- szobára mindaddig, amig egyszer hullatni kezdte elsárgult leveleit. Amikor első ilyen üzenetét ágyamra hajította, ráeszméltem arra, hogy malik az idő és múlik a dicsőség. A pesti Józsefvárosban laktam akkor, a csöndes Mária-uccában, alkóvos nagy szobában. Két ágy is állt benne, nem egymás mellett, hanem egymás mögött. Volt a szobában egy vén ripsz-divány és egy annál is vénebb spinét is. Afféle éjjeli menedékhely volt ez a szoba, barátaim foglalták el benne az alvó-alkalmatosságokat, amikor hajléktalanok voltak, vagy amikor röstejltek hajnalban hazamenni. Néha magam is olyankor nyitottam be lakásomba, amikor egyetlenegy üres fekvőhely sem volt már benne- a földön is aludt valaki, akárhányszor ismeretlen, valamelyik barátom hozta magával, másnap mutatta csak be. Az egész fiatal magyar irodalom végigaludta ezt a villany- és gázvilági- tásmentes. primitív szobát, amelybe könnyű volt bejutni. Kulcs se kellett hozzá, állandóan tárvá-nyitva állt, mert barátaim egyszerűsítés okáért levették ajtajáról a zárat és a kilincset is. Pnlszky Károly négyszer-ötször aludt ebben ...... | | || _ J ^ An nyi hidegvérrel és megfontolással még ed. dig nem játsztam soha. Kiváncsi vagyok, mit irnait most a,lapok!" Oh Isteneim, megint eláll a szívverésem. ..* Elképzelhető az,, hogy volt. egy kor Magyar- országon, mikor ilyen hangon s ilyen modorban Telietett kritikát,Írni! A tehetségnek, sőt a zseninek ezzel a felismerésével! Mert ez így hangzik ez a „kritika" a Reform című lapban! ., „Jászai Mari asszonynak, ki mint Erzsébet királynő szerepelt, nagy része van a tegnapi előadás tönkre tévéséiben. Játék'közben való rossz, szokásai közt nem szólunk arról, hogy Öltözete oly rendetlenül áll rajta, mintha rádobálták volna, hanem csak azt említjük meg, hogy ülni, vagy karszékben eldőlni, nemcsak plasztikaila.g, hanem még illendően sem tud. Könyöklőseiben annyi aesthetika-eller.es van, hogy ezzel nemcsak a műértő, hanem még a polgári termek társaságához szokott szemet is sérti. Testmozgásáról nem is'szólunk, mely nehézkes, s minden baj nélküli...“ És távolabb még ennyi: „Ezúttal még egyre figyelmeztetjük. Midőn haragot és gyűlölőiét kell mutatnia, ne lógassa le fejét mellére, mert ebben semmi méltóságos sincsen, s amellett fejlesztésével és elfojtott hangjával még a harag lángoló kitörésének érzéki-fősétől i? oly távol esik. mint az ő művészete a valódi művészettől." Szerencsére Rédey Mária ebben az érdekes tanulmányában azt is feljegyzi, amit Jászai érzett és felelt ezekre az otrombaságokra. 1935 május 5» vasárnap. „Na, de tudjuk, kiből, mi beszél és én még neon vagyok bevégzett színésznő", — ezt felelte a maga nagyszerű leikével. n—ni JL l! .1— I — I' a szobában, a Budapesti Hírlap szerkesztőségéből jött, kiürítette zsebét, kitett az asztalra hol egy márványfeszületét, hol valami kis szobrot (és egy hatalmas revolvert. Ugyanazt, amellyel egy hónap múlva Ausztráliában agyonlőtte magát. Minden délelőtt tíz óra tájban egy karcsú fekete fiú jelent meg a lakásban, odalopózoít a spinéthez és eljátszotta legújabb keringőjét, amely akkor jelent meg egy genfi zeneműkiadónál. Ezzel ébresztett föl minket. Ez a tehetséges fiatal zeneszerző Molnár Ferenc volt, Bezárhn- tatlan szekrényem egyik polcán szÜvőriumos palack állt, az ital hónapokig sem fogyott ki belőle, de napról-napra járnborodotí. Körmönfont háziasszonyom, maga is nagy ivó, minduntalan vízzel hígította, hogy a hiányt pótolja. E fölött a fantasztikus bohém-tanya fölött szimbólum és igazolás gyanánt ott virrasztóit első és egyetlen babérkoszorúm, immár kopottan és szürkén, tépett agg keselyű, amelynek kihulltak a tollai. A megfakult szalag úgy lógott le róla, mint céltalan, bágyadt szárny. Nyári éjjel, valahányszor a Józsefvárosban egy kis szél j kerekedett, az alvók békés szuszogásába bele| szólt a babérkoszorú is, száraz levelei, úgy rö- ! rögíek. mint valami kísértetnek a csontjai. És S reggelre a szoba tele volt hervadt levéllel, az el| jövendő ősz korai bánatával. Valamelyik ilyen éjszaka nyomasztó, keserves álmom volt. Azt álmodtam, hogy meghaltam, ravatalon fekszek, szeretném szememet kinyitni, de nem tudom, szeretnék megmozdulni, nem tudok. Rettenetes súly nehezedett rám, virágillat kábított, nagy koszorúk terhe alatt borpadozott a mellem, két karom, két lábam köré, nyakamra színes kígyók fonódtak, arany- betűs nemzetiszinü, fehér és fekete szalagok, A ; kitéritettség gyászpompájában feküdtem, halk zizegést hallottam, mintha suttogtak és sírtak volna körülöttem, óvatosan és tapintatosan, hogy álmomból föl ne riasszanak. Lélekzetem elakadt, fuldokoltam és nyöszörögtem, kétségbeesetten vergődtem, hogy kiszabaduljak abból a mindenféle főjfogatából, amely gyilkos kegyetlenséggel nyom bele a megsemmisülésbe. Aztán az utolsó piianatban azt éreztem, hogy valaki hirtelen megfogja a karomat és visszaránt a mélységből. Kinyitottam szememet, sötétség és csönd volt a szobában, körülöttem mindenki aludt. Még mindig nem tudtam mozogni, a lidércnyomás nem szűnt meg. Nagy erőfeszítéssel kiszabadítottam karomat a láthatatlan béli óból. kábultan tapogatózni kezdtem az ágy mellett álló széken, megtaláltam a gyufát és gyertyát gyújtottam. A föllobbanó láng mindenekelőtt arról nyugtatott meg, hogy élek. Azután megmagyarázta, mi történti a falról leesett a babérkoszorú, ráesett a. mellemre és eltemetett, .Csakugyan ravatalon feküdtem, első babérkoszorúm dicsősége takart be. Nagyneher zen kimásztam alóla, leoldot'tam róla a szalagot, lemorzsoltam leveleit és az egész, elszáradt dicsőséget kihajítottam az ablakon, a népiden Mária-uccába. A józsefvárosi szél elkapta a halott leveleket és visszahoZhatatlanúl szétszórta őkét a kerületben. Fölösleges nagylelkűséggel •ugatott belőlük á Ferencvárosnak is... Azóta is óvakodom attól, hogy olyasvalamit kövessek el, amiért babérkoszorú jár* %
